Népújság, 1983. február (34. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-01 / 26. szám

6. NÉPÚJSÁG, 1983. február 1., kedd Dobó István emlékverseny, 165 induló Az Újpesti Dózsa birkózói védik a vándorserleget Az egri Molnár és Szuromi bronzérmes Síugrósánc a kolhozban Nyolcéves kortól járnak a sportiskolába Negyedik alkalommal ren­dezte a Heves megyei Bir­kózó Szövetség a Dobó Ist­ván kötöttfogású birkózó­emlékversenyt. Az első év­ben még a felnőttek léptek szőnyegre a verseny kereté­ben, de aztán a HBSZ ki­írása értelmében az ifjúsági I—II. korcsoport B-kategó- riás minősítő versenye lett az immár hagyományos egri seregszemle. Az idei versenyévad hiva­talos nyitányát is jelentő küzdelmekben 25 egyesület 165 indulója vett részt, a minden feltételt biztosító egri Kemény Ferenc Sport- csarnokban. Két szőnyegen, az első versenynapon déltől kezdve a késő esti órákig tartottak a selejtezők, de a kiegyensúlyozott erőviszo­nyok következtében még ak­kor is sokan maradtak „áll­va”.' Néhány esélyes már az első fordulókban találkozott fő riválisával, így a ver­senyt végigkísérte a teljes bizonytalanság, minden pontnak és akciónak nagy volt a jelentősége. Az 57 kilogrammos Kis- simonka (DMVSC)—Sike (FTC) összecsapáson forró­sodott fel először igazából a hangulat, hiszen két nagy reményű fiatal küzdött egy­mással. A debreceniek üd­vöskéje kirobbanó formában birkózott, és nagy pontkü­lönbségű győzelmet aratott a tavaly Egerből átigazolt, ez­úttal végig halványabb tel­jesítményt nyújtó Síkével szemben. Nem sokkal utána újabb két rivális lépett sző­nyegre a 74 kg-ban. Az új­pesti Kecskés 3—1-es pon­tozással nyert a ferencvá­rosi Komáromival szemben, ami annál is inkább meg­lepetés, mivel utóbbi az el­múlt évi Világ Kupa-küz­delmekben a felnőtt váloga­tottban is derekasan helyt­állt. Nem tartották tiszteletben az esélyeseket ellenfeleik, ezért volt sok a drámai for­dulatokban is bővelkedő összecsapás. A versenyen elindult egri birkózók nem voltak a sze­rencse kegyeltjei, néhányuk igencsak erős ágra került. Mindent egybevetve a vára­kozásnak megfelelően sze­repeltek az első fordulók­ban, jó birkózása láttán kü­lönösen a 82 kg-os György korai kiesésén lehetett bosszankodni. A jövőben még több edzésre van szük­sége, jobban kell összponto­sítania csakúgy, mint az aranyjelvényes Rubinak. So­kat fejlődött, bár nem jutott a legjobbak közé Vass és Török. Versenyzése azonban külön fejezetet érdemel. De­cemberben még a serdülők között bizonyították tehetsé­güket, most viszont az ifjú­ságiak és juniorok mező­nyében is megmutatták, hogy milyen kitűnő ered­ményre képesek. Molnár elő­ször kikapott a későbbi győztestől, aztán azonban már nem volt megállás. Tatai, Faragó, Vári, Urban- kovics Z. ellen győzött ak­ciódús mérkőzéseken, ese­tenként bravúros módon. Nagy öröm, hogy nemcsak technikailag, hanem erőnlé­tileg is jól felkészült ver­senyző. A 3—4. helyért ví­vott összecsapásban egy ha­sonlóan jó képességű szegedi versenyzőt győzött le kitűnő akciók után végül tussal, és így bronzérmes lett. Szurominak a fogyasztás nem a legjobban sikerült, különben akár döntőt is birkózhatott volna, ö is úgy állhatott fel a dobogó har­madik fokára, hogy a hely­osztón tussal verte diósgyőri ellenfelét. Mindkettőjük ver­senyzése nagyon" biztató a jövő szempontjából, Kun József edző és társai mun­káját dicséri. A kitűnően ren'dezett ver­senyen, ahol az újonnan be­vezetett szabályok is vizs­gáztak, kiemelkedő teljesít­ményt nyújtottak az Újpesti Dózsa fiataljai A súlycsoportok győztesei (48 kg-tól fölfelé): Akinszki (Ű. Dózsa), Gombár (Bp. Honvéd), Kissimonka (DMVSC), Törzsök (Ü. Dózsa), Szűcs (Szondi SE), Kecskés (Ú. Dózsa), Slezák (Ű. Dó­zsa), Szegvári (Ű. Dózsa), Kiss (FTC), Székely (Ú. Dó­zsa). Összetett pontverseny­ben: 1. Ü. Dózsa 54, 2. FTC 24, 3. Bp. Honvéd 23 pont­tal. összesítésben az Eger SE hatodik lett. Fesztbaum Béla Üj ügyvezető elnök az Eger SE-nél Tegnap, hétfőn este a Ke­mény Ferenc Sportcsarnok tanácskozótermében ülést tartott az Eger Sportegyesü­let elnöksége. Ezen megvi­tatták a testületek idei mun­ka- és üléstervét, a verseny- naptár elkészítésének irány­elveit, jóváhagyták az egye­sület 1983-as költségvetését, valamint személyi kérdés- ■ben is döntöttek. A megüresedett ügyvezető elnöki tisztségre Szölgyémy Ferencet, a korábbi ügyveze­tő elnökhelyettest, az egyko­ri vízilabda-válogatottat vá­lasztották meg. 1. Avellino—Cesena 1—0 1 2. Catanzaro—Napoli l—2 2 3. Genoa—Torino 1—1 x 4. Juventus—Verona 0—0 x 5. Pisa—Ascoli 2—1 1 6. Udinese—Fiorentina 0—0 x 7. Bari—Reggiana 2—1 1 8. Campobasso—Lazio 1—0 l 9. Catania—Cremonese 0—0 x 10. Como—Lecce 2—0 1 11. Monza—Perugia 0—1 2 12. Pistoiese—Atalanta 0—0 x 13. Sambenedettese—Milan 1—1 x +1 14. Arezzo—Palermo 1—0 1 Totónyeremények: lat (14 db) = 198 318 Ft. 13 talá­lat (17 db) = 114 101 Ft. 12 talá­lat (763 db) = 3091 Ft. 11 találat (11019 db) = 214 Ft. 10 találat (81 263 db) = 44 Ft. AZ OB II NYITÁNYÁN A síugrás komoly techni­kai ismereteket és bátorsá­got igénylő sportág. A jó ug­rás azonban csak fél siker, mivel azt követnie kell a szép leérésnek. Ezt tanulják a városi gyerekek az Orosz SZSZK európai területén, Ki­rov várostól 120 kilométerre található Iszkra faluban. Tíz éve alakult itt ifjúsági síok­tató iskola, és azóta a falu híres sportközpont lett. A kolhoz elnöke, Andrej Ronzsin, maga is szenvedé­lyes síző. Annak idején ő szorgalmazta az ugrósáncok építését. Ma már négy ugró­sánc magasodik a Vjatka folyó felett, amelyekről 15, 30, 40 és 60 méteres ugráso­kat lehet elérni. Az Iszkra iskolában 220. nyolc-tizen­nyolc év közötti fiatal tanul. Nemrég pedig megnyílt a felnőttek oktatásával foglal­kozó iskola is. A sportiskola hallgatóinak többsége a helyi középiskolá­ból kerül ki. A gyerekek nyolcéves koruktól tanulják az alapismereteket, az ug­rást pedig három év múlva engedélyezik nekik. Ekkor már az úgynevezett gyakor­ló csoportban edzenek. In­nen pedig egyenes út vezet a trambulinok magasságához. A tanulók háromszáz pár sílécet, ugyanennyi görkor­csolyát kaptak, amelyekkel nyáron a műúton gyakorol­hatnak, valamint egy felsze­relt pályát a versenyek lebo­nyolításához. Épül az új, 60 méteres trambulin, amely nyáron is alkalmas verseny­zésre, mivel műhóbevonatot kap. A kolhoz vezetősége el­határozta, hogy terven fe­lül egymillió rubelt bocsát rendelkezésre, amelyből két sportcsarnokot és egy úszó­medencét építhetnek. Teremfoci úttörőknek Egri siker a MÉH Kupán Sakkcsapataink kikaptak Úszás A téli felkészülési időszak egyhangúságát feloldó verse­nyekre jelölt utazókat Tóth Ákos szövetségi kapitány. A párizsi, bonni és moszkvai nem­zetközi versenyek közül Fodor Agnes, az egriek olimpikon ver­senyzője az utóbbira biztos uta­zó. A szovjet fedettpályás baj­nokságon — négy versenyzőtár­sával együtt — február 18—22. között áll rajtkőre. Szűkítésre került az 1983-as ifjúsági barátság versenyen részt vevő magyar csapat bővített kerete. A létszám csökkentésé­vel együtt azonban néhány új név is felkerült a listára. Így az elmúlt évben nyújtott teljesít­ményei alapján Tóth Zoltán, az egriek tehetséges fiatalja is meghívást kapott. Az Eger SE úszói az alapozó időszak második felében a szá­razföldi felkészítő munka ré­szeként, erőnléti túrákat vé­geztek. Nem termett babér az el­múlt hét végéin lejátszott kettős fordulóban az Egri TANÉP NB I-es férfi kosár­labda-csapatának. Pedig a csapat fegyelmezetten ké­szült, legjobb napjaira em­lékeztetőén jól is játszott, küzdött, hajtott, mégis vesz­tesként hagyta el a játékte­ret Sopronban, majd Székes- fehérváron. Egy héttel ko­rábban a csapat egyik leg­jobb formában lévő embere, Busák szenvedett súlyosabb sérülést, azóta már megmű­tötték térdét a sportkórház­ban, mert szalagszakadása volt. A sportkórház újabb egri lakója Lakosa, aki Sop­ronban a második félidő ele­jén sérült meg, s egy ideig rá sem lehet majd számíta­ni. Az amúgy sem magas egrj csapatot azért érintette érzékenyen ez a két sérülés, mert két legmagasabb em­berét veszítette el, feltehető­en hosszabb időre. Mint Csá- nyi Barna edző elmondta, úgy készültek az utóbbi két találkozóra, hogy lehetőleg Az Észak-magyarországi MÉH Nyersanyaghasznosí­tó Vállalat, immár második alkalommal rendezte meg a MÉH Kupa fiú teremlabda­rúgó-tornát, amelyen a hulla­dékgyűjtésben élenjáró álta­lános iskolák csapatai vehet­tek részt. A már korábban le­bonyolított megyei döntőkre 24 csapat kapott meghívást. Ezek közül az egri 6-os, a mis­kolci 2-es • és a salgótarjáni Petőfi Általános Iskola szer­zett jogot a döntőben való szereplésre, amelyet a miskol­ci városi sportcsarnokban, a focifarsang labdarúgótor­na keretében bonyolítottak le. Az első összecsapáson az egriek 0—2-ről fordítottak, s kijátsszák a harminc másod­perces támadási időt a ma­gassági fölényben lévő ellen­felekkel szemben. Ezt a tak­tikát ügyesen és nagyon fe­gyelmezetten alkalmazták a játékosok. Sopronban a má­sodik félidő 11. percében az egriek 72—71-es vezetésénél a sérülés miatt kivált Lako­sa után Frankovicsot is ki­pontozták, s eldőlt a talál­kozó. A Videoton ellen még a befejezés előtt három perccel is a TANÉP vezetett, azonban a 207 centiméter magas Vargát már nem tud­ták tartani az egriek, s itt is fordult az eredmény. A két kellemetlen sérülés miatt megcsappantak a TANÉP esélyei arra, hogy a bizton­ságos 11—14. hely valamelyi­két megtartsa, mert hátralé­vő öt. mérkőzéséből (há­romszor lépnek pályára itt­hon) legalább hármat vagy négyet meg kellene ehhez nyerni. Legközelebb szomba­ton 15.30 órai kezdettel a Bakony Vegyészt fogadja a- TANÉP, a következő napon végül 3—2 arányban nyer­tek a salgótarjáni fiatalok ellen. A további mérkőzé­sek végeredménye csak bün­tetőrúgásokkal dőlt el a He­ves, illetve a Nógrád megyei csapat javára. A torna végeredménye: 1. Egri 6-os Általános Iskola 5 2. Salgótarjáni Petőfi Iskola 2 3. Miskolci 2-es iskola 2 pont. A torna legjobb kapusa címet Virág László, a legjobb mezőnyjátékos címet Sűrű András, az egri csapat tag­jai érdemelték ki. A torna gólkirálya 3 góllal Oláh Gyu­la, a salgótarjániak csatára lett. pedig Budapesten a Kandó műszaki főiskola ellen lép pályára. Soproni SE—Egri TANÉP 85—78 (43—45) Sopron, 500 néző. V.: Ger­gely, Matlári. Sopron: HONTI 32, BA­LOGH 24, Kinter 11, Durkó 2, Bocskai 4. Cs.: Gyuraskó 2, Palotai 8, Major 2. Edző: Kinter György, Weisz Ferenc. TAN ÉP: KÁLÓ 15, Lakosa 7, FRANKOVICS 15, CZUP- RÁK 24, Nádai 9. Cs.: Ko- menczy 4, Korepta 4. Edző: Csányi Barna. Videoton—Egri TANÉP 68—64 (29—32) Székesfehérvár, 300 néző. V.: Szabó III., Gidófalvi. Videoton: HEVESI 14, Szi- lassy 10, Szabolcs, Béndek 8, Béres 8. Cs.: VARGA 22, Nagy 4, Csarnai 2, Huber. Edző: Dr. Tóth Lajos, Tóth Attila. TANÉP: KOMENCZY 16, Káló 10, NÁDAI 9, Framko- vics 9, CZUPRÁK 16. Cs.: Korepta 4. Edző Csányi Bar­na. Gyengén rajtoltak OB li­es csapataink az 1983-as bajnokság nyitányán. A Gyöngyösi SE-től győzelmet vártunk, az újonc Eger SE- től pedig tisztes vereséget. Mindkét együttes elmaradt a várakozástól, pedig . hazai környezetben fogadták el­lenfeleiket. Kecskeméti Tipográfiai- Gyöngyösi SE 8—5 (1 függő). Nem sikerült a hagyomá­nyos rossz kezdést feledtetni a mátraalji gárdának. Csiz­madia Lajos szakosztályve­zető a súlyos vereségből azt a következtetést vonta le, hogy a felkészülés ezúttal sem sikerült. Hiába erősített három mesterjelölttel a ven­dégcsapat, mindenképp győznie kellett volna a GYSE-nek, különösen Hor­váth Dénes és Kiss Tibor hagyott ki nyerőesélyes ál­lást. A hazaiak közül Len­gyel, Kiss István és Süli aratott győzelmet, döntetle­nül mérkőzött Sulyok, De­meter, Kőszegi és Sápi. A gyöngyösiek két hét múlva Debrecenben ülnek asztal­hoz, az OB I-től búcsúzott DUSE-vel szemben. Befejeződtek Egerben a Bornemissza Gergely ifjúsá­gi vízilabda kupa küzdelmei, amelyen a részt vevő nyolc együttes, színvonalas küz­delmekben döntötte el a he­lyezések sorsát. A döntő ösz- szecsapásokra vasárnap ke­rült sor. A kupát a Szentes fiataljai nyerték el a Vasas Izzó és a Tatabánya előtt A további sorrend: 4. Eger, 5. Szolnok, 6. Ü. Dózsa, 7. BVSC, 8. Szeged. Eredmények: 7—8. helyért: BVSC—Szeged 16—15 (5—4), Miskolci Medicor—Eger SE 12—2 A bajnokesélyes miskolciak ellen 3 órás játék után még 8—6-os vereség nézett ki. Az újonc ESE sakkozói a 4—5. órában az első hat és a ti­zedik táblán azonban vesz­tésre rontottak. A két pontot négy döntetlennek köszön­hették Grescsák, András, Forgó Éva és Hevesi révén. Legközelebb az egriek Kecs­keméten játszanak. ★ Magyar Hírlap Kupa ’83. Azt megelőzően, hogy Eger­ben megindultak a Magyar Hírlap Kupa megyei döntői­nek sakkórái, a közalkalma­zottak alapszervezeteinél csaknem száz amatőr ver­senyző ült le a fekete-fehér kockás táblákhoz. A Szak- szervezetek Heves megyei Tanácsa székházában szom­baton megrendezett, s a to­vábbjutásért folytatott küz­delemben végül is hét csapat vett részt. Az elmúlt évben győztes megyei tanácsi csa­pat tagjait, valamint az im­már hagyományosan ver­3—5, 3—3, 5—3). V.: Székely Denk. 5—6. helyért: Szolnok —Ü. Dózsa 11—9 (2—1, 3—4, 2—1, 2—3) V.: Kovács, Ka­tona. Mivel a találkozó a rendes játékidőben döntet­lenre végződött, így 4 mé­teres dobásokkal dőlt el a helyezés sorsa. Ebben a szol­nokiak bizonyultak jobbnak. A 3. helyért: Tatabánya— Eger 11—7 (1—2, 2—1, 4— 1, 4—3), V.: Urbán, Juhász. G.: Lunacsek 6, Oláh 2, Csá­nyi, Dába, Bagi, illetve Za­senyző többi sakkozót Bukta Tibor, a Közalkalmazottak Szakszervezetének megyei titkára köszöntötte, s kívánt sportszerű küzdelmet. Pontosan reggel 9 órakor indultak a versenyzőpárok tábláinál az órák. Az első győzelmet — nagy csatában — a megyei földhivatal első csapata aratta a megyei ta­nács 2. számú gárdája felett 2—1 arányban. A verseny a továbbiakban bővelkedett meglepetésekben, végül ki­alakult a végső sorrend. Az országos küzdelemben — im­már negyedik alkalommal —, a megyei földhivatal 1. csapata (Horváth Géza, Ja­kab József és Kis Miklós) vesz majd részt. Második lett a városi tanács (Eger), a harmadik pedig a megyei tanács csapata. Egyéniben Horváth Géza (megyei föld­hivatal) lett az első, meg­előzve Szölgyémy Ferencet (városi tanács, Eger) és Kis Miklóst (megyei földhivatal). Kis Miklós volt egyébként az a versenyző, aki a dr. Juhász Pál (megyei bíróság) ellen vívott szoros csatájá­ban a földhivatal csapatának szerezte meg a továbbjutás lehetőségét. lánki 2, Soós 2, Denk, Bíró, Dorkó. Az első helyért: Szentes—Vasas Izzó 15—12 (2—1, 4—3, 5—5, 4—3). V.: Vízvári. Pozsgai. G.: Horváth 5, Szénás zki 4, Spsoká 3, Melkula, Oltyán, Kovács, il­letve Pető 3, Bakos 3, Var­ga 2, Csizmadia 2, Gannai, Pető. A kupát és a tiszteletdíja­kat, valamint az érmeket Farkas Lajos, a megyei úszó­szövetség elnöke és dr. Szé­kely Ferenc, a szövetség tit­kára nyújtotta át. A fegyelmezett, jó játék ellenére: vereségek Újabb sérülés, újabb balszerencse VÍZILABDA: Szentes nyerte a Bornemissza Kupát

Next

/
Thumbnails
Contents