Népújság, 1983. február (34. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-05 / 30. szám
10. NÉPÚJSÁG, 1983. február 5., szombat Kelet-Azsia évenként ismétlődő politikai rituáléja a „Team spirit”, azaz a Csapatszellem néven februártól április közepéig tartó amerikai —dél-koreai közös hadgyakorlat. Amolyan szokássá merevedett évi üzenet ez a Koreai-fél- szigen északi államának, a KNDK-nak, amely jelzi: sem Szöul, sem Washington álláspontja nem módosult ennek a feszültségzónának az alapkérdéseiben. Képeinken egy korábbi amerikai—dél-koreai hadgyakorlat és Nakaszone Jaszuhiro japán miniszterelnök (balra) Csőn Tu Hvannal, a dél-koreai rezsim vezetőjével koccint Szöulban (Fotó: UPI—MTI—KS) Szellemcsapat - új felállásban Japán „békejobb" Mégsem állítható, hogy a „Team spirit” képletes üzenete évről évre változatlan. Idén a hadgyakorlatot — amely a legnagyobb a koreai háború befejezése óta — a regionális és a világpolitika jócskán módosult körülményei közepette tartják. A koreai megbékélés, a távlati rendezés szemszögéből kedvezőtlen változások élére kívánkozik a japán kormányfőcsere. Keleten és Nyugaton egyaránt szaporodnak azok a vélemények, amelyek szerint Nakaszone miniszter- elnök személyében a háború utáni japán politika egyik legszélsőségesebben antikom- munista politikusa került hatalomra a szigetországban. Felmerülhet a kérdés, hol a kapcsolódás a japán kormányfő személye és a Koreai-félsziget helyzete között? Egyszerre jelképes és gyakorlati jelentőségű az a tény, hogy Japán új miniszterelnökének első útja — Washingtont is megelőzően —, épp Szöulba vezetett. Nakaszone személyében ráadásul először látogatott japán kormányfő hivatalos minőségben Dél-Koreába. A tüntető gyorsaság figyelemre méltó egyetértéssel és megállapodással párosult vendég és vendéglátója, Csőn Tu Hvan között. A záróközlemény egyenesen új korszakról beszél Japán és Dél-Korea kapcsolataiban, s hogy milyen értelemben, azt megvilágítja ez a megjegyzés: „Nakaszone nagyra értékelte Dél-Korea védelmi erőfeszítéseit”. Katonai háromszög Szöul és Tokió távolról sem mindig harmonikus viszonyának rendezése a jelek szerint tökéletesen egybeesik az Egyesült Államok regionális törekvéseivel. Washington hosszabb ideje próbál létrehozni egy valóságos, működőképes katonai háromszöget Japán, Dél-Korea és az Egyesült Államok között, de talán most első ízben látszik reálisnak ez, legalábbis ami a tervek felsőszintű, személyi hátterét illeti. Csőn Tu Hvan, a délkoreai rezsim vezetője, Nakaszone japán miniszter- elnök és Ronald Reagan amerikai elnök különös hármast alkot: az óceánnyi földrajzi távolság ellenére szellemileg, politikai profiljukban igen közel állnak egymáshoz. A hármas katonai szövetség bizonyos pillérei máris léteznek: az Egyesült Államokat egyfelől biztonsági szerződés köti Japánhoz és „kölcsönös védelmi egyezmény” Dél-Koreához. Ehhez már csak Japán és Dél-Korea katonai szerződése hiányzik, s a szövetség nemzetközi jogi értelemben is realitássá válna. Az nagyon valószínű, hogy Nakaszone vezényletével de facto katonai szövetség alakulhat ki Japán és Dél-Korea között. A Szöulnak nyújtott példátlan nagyságrendű, négymilli- árd dolláros japán hitel egy része is már katonai célokat elégít majd ki. Washington elképzelése az, hogy egy nagyobb keletázsiai konfliktus esetén a Dél-Koreában állomásozó amerikai csapatokat, a szö- uil rezsim hadseregét és a japán ún. „önvédelmi erőket” egyetlen közös parancsnokság irányítása alatt fognák össze. Hosszabb távon az Egyesült Államok mindinkább Japánra akarja hárítani — találóbb szó híján — a csendőrfunkciókat a Dél-kínai-tenger, s így Korea térségében is. Északi kezdeményezések Mindez természetesen nem sok jóval kecsegteti Észak- Koreát a megosztott ország újraegyesítésére tett erőfeszítéseiben. A phenjani vezetés ennek ellenére minden tőle telhetőt elkövet a Dél- Korea körüli akciók és tervek diplomáciai ellensúlyozására. Megfigyelők a túlnan bontakozó hármas szövetség ellensúlyozására tett demonstrációként értelmezik a KNDK államfőjének közelmúltban tett kínai látogatását. Phenjan elutasította a legfelsőbbszintű találkozóra tett, tendenciózus szöuli javaslatot, mert a hivatalos álláspont szerint egy ilyen tárgyalás szóba sem jöhet a fasisztának minősített Csőn Tu Hvannal. De a Koreai NDK fenntartja az ország békés, demokratikus úton történő egyesítésére irányuló minden korábbi javaslatát. A közeledést elősegítendő sürgős, hasznos lépésként Kim ír Szén elnök felvetette az 1953-ban létrejött fegyverszüneti egyezmény békeszerződéssé való átváltoztatását. Győri Sándor A világsajtóban napjainkban is sokat lehet olvasni félelmetes zsoldos-akciókról. Ismeretes, hogy pénzért mindent vállaló „szerencse-lovagok” nyíltan hirdetik magukat egy-egy nyugati sajtótermékben, vagy éppenséggel az ő szolgáltatásaikat keresi valaki hirdetés útján. A zsoldoskommandók tevékenységéről a nyilvánosságra kerülő részletek időnként döbbenetes politikai és üzleti kapcsolatokat lepleznek le. „összeesküvés 412” — ezt a címet viseli a Seychelles- szigeti rádió dokumentum- sorozata. A cím eredete — a londoni Carlton Towers nevű szálloda 412-es számú szobája. A seychellesi titkos- szolgálat ugyanis itt helyezte el egy készülődő államcsínyről folytatott beszélgetéseket rögzítő lehallgató-készülékeket. A rádió ezeket a beszélgetéseket sugározta. James Mancham, a Seychelles- szigetek megbuktatott elnöke szervezte a puccsot háromszáz dél-afrika i és brit zsoldos részvételével, tavaly. A „nagyvilági körökben" bejáratos Mancham-t az egyik lehallgatott beszélge tés során két segítőtársa megkérdezte: „És mi van a barátaid pénzével? Például Brigitte Bordot-éval? Mond meg nekik, hogy legyenek biztosak, pénzük jó helyre megy”. Később: „Ha valamelyikük egy-két millió dolláros kölcsönt adna, akkor be lehetne avatni bizonyos részletekbe” — tanácsolta az egyik segítőtárs, Gerald Hoa- reau, a Seychelles-szigetek volt bevándorlási igazgatója. A playboyként ismert Mancham megígérte, hogy felkeresi a francia színésznőt — nem tudni, hogy megtette-e. A szervezkedést ugyanis időben leleplezték. Kiderült, hogy az összeesküvők a CIA-tól is pénzt akartak. „Okos dolog volna, ha beszereznénk a seychellesi hadügyminisztérium cégjelzéses papírjait. Aztán olyasmit ínhatnánk rá, ami bizonyítaná a CIA-nek, hogy a jelenlegi kormány a Szovjetunió és Líbia szövetségese” — hangzott el az egyik megbeszélésen a londoni 412-es szobában. Bizonyíték van arra, hogy egy nyugat-európai üzletember elvben anyagi támogatásáról biztosította az inváziót, ha a sikeres akció után kaszinót nyithat a szigeten. Az összeesküvők bérgyilkosokkal meg akarták öletni azokat a Londonban élő Seychellesieket, akik nem voltak hajlandók az együttműködésre. A Bangkok Post című thaiföldi újság első oldalon számolt be egy másik, szintén kudarccal végződött zsoldos- akcióról. A lap értesülése szerint az amerikai tengerészgyalogság egykori kommandóparancsnoka vezető sével négy amerikai zsoldosból és tizenöt laoszi fejvadászból álló különítménynek ki kellett volna „mentenie” Vietnamból ,az ott maradi amerikai állampolgárokat". A negyvenhárom éves James Gritz „zöldsapkás” ezredes irányította akció Thaiföldről indult ki; a zsoldosok terve azonban éppen a laoszi kormány ellen szervezkedő jobboldali gerillák miatt bukott meg. A fegyveres szer- vezkedők ugyanis rátámadtak a zsoldos-különítményre, amikor az átkelt a Mekong- folyón. A zsoldosok egyike megsebesült. Az ügynek két „pikáns” vetülete is van. A thaiföldi lap ugyanis úgy tudja, hogy a terv megvalósításához Elint Eastwood, a híres hollwoodi westernhős (akit a magyar közönség a közelmúltban láthatott a Branco Billy című filmben) 30 000 dollárt adott: az üzlet az volt, hogy a színész-rendező kizárólagos jogot kap az akció „megfilmesítésére”. A másik, politikai jelentőségű „kapcsolat” az, hogy a Bangkok Post tudósítójának az amerikai külügyminisztérium megerősítette: tudott az akcióról szólő hírekről és a zsoldos megsebesüléséről. Az újság szerint egyébként Gritz „nyugalmazott” ezredes valahol Thaiföld északi részében bújkál és újabb akciót szervez. Rácz Péter SZABÓ ZOLTÁN GENFI LEVELE: Svájc — Svájcból nézve „Kitett az asztalra" kétmillió frankot Bemben a svájci pénzügyminiszter kihúzta íróasztalának a fiókját és „kitett az asztalra” kétmilliárd frankot — hozzávetőlegesen mintegy egymilliárd dollárt. Svájcban ugyanis lelassult a gazdasági fejlődés. sőt helyenként a stagnálás jeleit mutatja. Ez manapság nem éppen világrengetően új hír — de milyen ország az a Rajna és a Rhone folyók között, amely megteheti azt, hogy — miközben a tőkés világ szinte valamennyi fejlett ipari országa belső gazdasági válsággal, munkanélküliséggel és rekord magasságú költségvetési deficittel küzd — csak „benyúl a fiókba”? Korábban aligha lehetett svájci gazdasági gondokról hallani. A svájci kormány a hét elején mégis kénytelen volt döntést hozni arról, hogy a gyengélkedő svájci gazdaságot központi erőből adott, pénzügyi injekcióval gyógyítja. Az injekció 2 milliárdos állami megrendeléshez hivatott pénzügyi alapot teremteni, főleg a nem termelő beruházások — lakásépítés, katonai kiadások stb. — terén. Svájc a közhiedelemmel ellentétben rendkívül fejlett nehéziparral rendelkezik. Közismerten jólszervezett bankhálózata van, idegenforgalma pedig legendás. Kikötője ugyan nincs — de azért fenntart egy jó nagy kereskedelmi tengeri flottát. A tőkés világ legszilárdabb országai közé tartozik. Nyersanyagban szegény, éppen ezért az iparon belül a magas technikai szintet igénylő feldolgozó ágazatokra helyezi a fő súlyt. Svájc — közhiedelemmel megintcsak ellentétben — nemcsak az óraiparból él, azt éppenséggel keményen szorongatja a japán óragyártás, vagy az Olcsó kvarcórák. Rosszmájú, ám élesszemű megfigyelők azt állítják, hogy a svájciak mindenből pénzt csinálnak. Majd minden nemzetközi szervezet Genfben, Lausanneban, Bernben és Zürichben rendezi be székhelyét, melyeknek tőkéje és a nagyszámú tisztviselői gárdájának kiadásai mind a svájci államot gazdagítják. Igaz, hogy egyiküket sem kötéllel rángatták ide — jöttek azok maguktól is, talán éppen e 6,5 millió lakosú országban tapasztalható biztonság miatt. Svájc „tipikusan polgári ország” — szokták mondani. Európában talán itt a legrégibb az újkori demokrácia hagyománya. Sokan megmosolyogják a soknyelvű svájciakat, akik minden apróbb-nagyobb kérdésről hajlandók népszavazást rendezni. E közvetlen demokráciának vannak azért árnyas oldalai is. A nők egyenjogúsága még ma sem maradék- talán. Két kantonban például a szebbik nem képviselőinek még ma sincs választójoguk. Más a joga a férfinak és más a nőnek, ha külföldivel akar házasságot kötni. Svájcban olykor fel-fel tűnnek az uniformisban, hátizsákkal, fegyverrel csellengő katonák: részben változó életkoruk, részben pedig amiatt, hogy nem csoportosan, hanem egyébként kerülnek szem elé. Ének oka, hogy Svájcban 18 és 50 év között minden egészséges, arra alkalmas férfi katona. Az alapkiképzést követően évente bármikor behívhatók 2—3 hetes gyakorlatra. Ez alól senki sem ad felmentést — sem a válogatott futballistának, sem a miniszternek. Minden svájci katona otthon tartja felszerelését, egyenruháját, automata kézifegyverét, sőt az egységnyi éles muníciót is. Olykor-olykor aztán váratlanul csengetnek az ajtón és jaj annak, akit az ellenőrök elmarasztalnak azért, mert nincs szakszerűen és rendszeresen olajozva a fegyvere. Hogyhogy nem, ennek ellenére szinte soha nem hallani garázdaságról, a fegyverrel történő visszaélésről. Régi szokás ez és a svájciak felnőttek hozzá. Békés természetük ellenére úgy tűnik, hogy a svájciak egy kicsit óvatosak. Ki hinné, hogy a hatalmas svájci hegyek gyomrában óriási raktárak tökéletesen felszerelt kórházak és óvóhelyek vannak — háború esetére. Nem hadititok ez, olykor a televízióban is látni lehet, amint teherautók cserélik a benti készleteket. Állítólag — ha támadás érné Svájcot — a felhalmozott élelmiszerekből és egyebekből a svájciak akár egy évig is kibírnák. Hallani azt is, hogy minden újonnan épülő házban kötelező beépíteni egy amolyan házi bunkert, vagy óvóhelyet, ennek költségét azonban az állam visszatéríti. Rosszul jár azonban az a könnyelmű állampolgár, aki a bunkerét mondjuk borpincének használja. A minap Genfben parkolási nehézségeim közepette összeismerkedtem két tisztes polgárral, akik egyenruhában és egyensapkában házról házra jártak. Egyikük egy órás, másikuk Francia—Svájc legismertebb ügyvédje volt, és aznap este éppen évi kötelező légós szolgálatukat látták el. Mit csinálnak — kérdeztem őket. Ellenőrizzük az óvóhelyek. A légógyakorlat is ték. Bekopogtattak minden házba és felmérték: szükség esetén használhatók-e az óvóhelyek. A léggyakorlat is kötelező, főleg azok számára, akik egészségi okokból mentesülnek a „service militai- re” — katonai szolgálat — alól. Háborútól tartanak? Dehogy is mondták, dehát rendnek kell lenni! Igaz, rend is van ebben az országban — olykor talán túl nagy is. Senkinek nem ajánlom, hogyha Svájcba utazik. csokoládét vagy akár egy üveg italt is vigyen ajándékba. Nem lehet, elveszik, vagy megbírságolnak érte. így kívánja Svájc érdeke — a svájci csokit különben is nehéz felülmúlni. összeállította: Pilisy Elemér Kispestre és Gödöllőre kiemelt munkákra, magas kereseti lehetőséggel, a Közép-magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat felvesz ács, vasbetonszerelő, csőszerelő, hegesztő, kőműves szakmunkásokat, kubikosokat, segédmunkásokat. Helyben biztosítunk szállást, étkezést. Nógrád és Heves megyéből munkásszállító autóbuszjárataink vannak. Jelentkezés: felvételi irodáinkban, Budapesten, közvetlenül a 3. sz. METRO- állomások mellett: — Arany János utcai megállónál, Budapest, VI., Zichy Jenő u. 1. (Bajcsy Zs. u. sarok) — Kőbánya-Kispest végállomásától 600 m-re a 31. sz. mh. fő-építésvezetőségen XIX., Kispest, Vak Bottyán u. 43. sz. házzal szemben, valamint a központban: Gödöllő, Tessedik Sámuel u. 6.
