Népújság, 1983. február (34. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-04 / 29. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1983. február 4., péntek Ahol nemcsak beszélnek a felnőttnevelésről Látogatóban a sarudi általános művelődési központban Egybeépült az iskola a művelődési házzal — egybeforrt a köznevelés a közművelődéssel Az ígéretes kezdeményezés 1974-ben rajtolt. Nemcsak akkor üdvözöltük örömmel, hanem azóta isi többször méltattuk a számottevő sikerekét, azokat az eredményeket, amelyekkel joggal büszkélkedhetnek az itt tevékenykedő pedagógusok. Valaha komplex intézményként emlegették, az új, a találóbb elnevezés, az általános művelődési központ, amely érzékelteti a sokrétű feladatkört, azt, hogy a hétköznapok során egyre közelebb kerül egymáshoz a tanítás és a közművelődés. Ottjártunkkor arra voltunk kíváncsiak, hogy miként, milyen módszerekkel nyerték meg a felnőtteket, azokat, akik korábban igen ritkán kopogtattak. Segítettek a diákok Végh Mihály igazgató először arra utal, hogy az iskolásokban szövetségesekre leltek. — A gyerekek — nemegyszer felkérés nélkül — agitálták szüleiket, azt bizonygatták nekik: érdemes felkeresni bénnünket, hiszen a környezet kellemes, s a kínálat dB változatos. Ezt természetesen a maguk módján tolmácsolták, ám talán így még hatásosabb az érvelés. Egy tény: a kötelező normák egy felnőttcsoport működését írják elő, nálunk viszont hat munkálkodik. Vonzó a nőklub, rendszeresen találkoznak a nyugdíjasok. A pávakor a fiatalokat és az idősebbeket egyaránt leköti, ez nem véletlen, ugyanis kibontakoztathatják sajátos1 adottságaikat. Szó sincs semmiféle különlegességről, mégis örülünk annak, hogy nem sokkal a kezdés után megtört a jég, s az idő múlásával egyre többen jöttek hozzánk, s váltak törzsvendégekké. Rájuk ezután számíthattunk, mert mindannyian újabb érdeklődőket toboroztak. Nemcsak kellemes kikapcsolódásra, hanem ezzel ügyesen ötvözött ismeretgyarapításra is. Aki falun él, s tájékozott az itteni viszonyokban, nagyon jól tudja, hogy a korosabbakat milyen nehéz megmozgatni. Kötődés a tévéhez Természetesen nem elégedtek meg a másutt bevált formákkal, megkísérelték új ötlétek kivitelezését is. — Két éve rendszeresen összejönnek a Családi kör klub tagjai. Jó együttműködés formálódott a tévé ilyen című programjának szerkesztőivel. Ennék köszönhető az, hogy még az adások előtt megkapjuk a programok forgatókönyvét. Ez lehetővé teszi, hogy mérlegeljük, értékeljük azt, s később véleményt alkossunk arról, hogy miként Sikerült a valóra váltás. A műsorokat természetesen mindenki otthon nézi meg, csak másnap jön össze a gárda, s tartalmas, olykor parázs vita formálódik. Jó ez a gyakorlat, csak az a baj, hogy a visszajelzésekre nem kíváncsiak az érdekeltek, pedig — s ez egyáltalán nem túlzás — az alkotók kamatoztathatnék azokat. Kellene ez, hiszen olykor baj vám a vafóságaiappal, s az ebből levont, szemléltetett következtetések is. hibásak, vagy életiidegenek. Remélem, a jövő e téren kedvező változást hoz, mi mindenesetre továbbra is felajánljuk jobbító javaslatainkat, hátha egyszer szükség lesz majd rájuk. Moliére-rel próbálkoztak Itt is fogadják a különböző színházi produkciókat, persze kritikus hangvétellel. — Az igazság az, hogy a tájelőadások színvonala jó néhányszor kifogásolható Megértjük a művészek fáradtságát, mi mégis hamisítatlan élményekre vágyunk, így aztán inkább buszra ülünk, s. eljutunk akár Pestre is. S ha már itt tartunk, akkor hadd említsek meg egy mindenképpen, figyelemreméltó mozzanatot. Mintha feléledne — legalábbis nálunk — a színjátszókedv. A pávakörösök nagy fába vágták a fejszét, egyik kollégám vezetésével úgy határoztak, hogy betanulják és bemutatják Moliére Danáin György című művét. Mi tagadás,: izgultunk értük, de felesleges volt az aggodalom, mert megbirkóztak a feladatokkal, s fellépésük nemcsak nagy közönséget vonzott, hanem általános tetszést is aratott. Azt hiszem, a hónapok során alapozni kell erre az igényre, mert nagyszerű alkalom az igazi, a valóban értékes! alkotások megszerettetésére, s az emberekben szunnyadó képességek fejlesztésére. Otthonos légkör A felsorolás nem lehet teljes, de ennyi is elég annak érzékéiitetésére, hogy a saru- di népművelők ósi nevelők nem látványos érdemekre törekedtek, hanem kiaknázták az általános művelődési központ kínálta előnyöket, s jeleskednek a felnőttek szórakoztatása, illetve nevelése terén isi, azon a „porondon” ahol ma még olyan kevesen bizonyítanak. Ok nem nehézségekről, gondokról beszélték, hanem tettekkel érveltek. Méghozzá hatásosan és példamutatóan. .. Pécsi István Hobbi A hobbi az élet sava-borsa! Az, amit legszívesebben tesz, csinál az ember. A hobbiját mindenki saját magának választja, kedvtelésből, kikapcsolódásból, — ha úgy tetszik — passzióból végzi. Ezt nem lehet parancsszóra csinálni, ukáz- ra űzni, hiszen a magunknak választott „valamicsoda” olyan elfoglaltság, szórakozásnak számító munka, élvezetet nyújtó kikapcsolódás, amelyet-saját fejünk és szívünk után, örömmel, megnyugvásunkra, pihenésünkre végzünk. — Van hobbija? — Nincs, kérem! Az én hobbim a munka. — Rendben van, de ... — Én a munkámnak élek! Engem az köt le, az foglalkoztat, az fáraszt el és az pihentet. — Ezért kapja a fizetését! Ám a nap huszonnégy óráját mással is el lehet, sőt el is kell tölteni. Magának való ismerősöm a továbbiakban begubózik, nem hajlandó beszélni, nem tudja, vagy nem is akarja érteni a dolgot, pedig bizonyára neki is van olyan elfoglaltsága, amit igazán szívesen csinál. Olyasféle ez, mint az evés. — Szeret enni? — Nagyon! Főzni is tudok. Csak úgy, hobbiból! — Mit szeret? — Én, kérem, mindent megeszek, és mindent szeretek. — Jó, jó, de azért csak van valami, amit... — Én mindenevő vagyok! Ezek szólamok! Később ugyanis kiderül, hogy a tejfölös, tepertős, túrós tésztát azért... Az emberek nagy többsége szerencsére nem szégyelli és nyíltan megvallja a hobbiját, bármely különleges, vagy ritkaságszámba menő legyen is. — Mi a hobbija? — Galambász vagyok. Megőrülök a galambokért! Látná, amikor... — És ön? — Kiskert, szőlő, bor! — Hasznos elfoglaltság. Mennyi időt tölt a kertben? — Amennyit a munkám és az otthoni elfoglaltságom enged. Ez éltet! Nagyon nehéz, bonyolult munkát végzek, és úgy érzem, kell a friss, szabad levegő, a mozgás, az öröm, amely eltölt, amikor látom, hogyan fejlődnek a növényeim. Összeszámolni is néhéz, hogy mennyiféle, -fajta hobbi van a világon. Nagy tehát a választék, közöttük sok olyan amely haszonnal, némi jövedelemmel is jár, de nagyon sok az olyan, amely csak szórakozást, sőt kiadást jelent. — Mit csinál? — Motorokat bütykölök! — Mi a foglalkozása? — Magyart, történelmet tanítok az egyik iskolában. — Szóval, fusizik? — Ügy illene, hogy tiltakozzam. A józan eszem is ezt diktálná, nehogy feljelentsenek kontárkodásért. Mégsem teszem! Szó szerint értse. Magamnak bütykölök! Ha nem kerül rossz motorkerékpár, van villanycsengő, tekercselés, miegymás. Most éppen egy ötletemet fejlesztem ki és — ha minden jól megy —, beadom újításnak. — ön, asszonyom? — Vadász vagyok! Miért csodálkozik pont maga? Nőknél, tudom, ritkaságszámba megy, de én most már egyszerűen nem tudnék nélküle élni. Hetven körüli nénitől érdeklődöm félve, óvatosan: — Hogy hobbim? Van bizony, drágám! Macskákat tartok. Tudja, az emberek nem is gondolják, hogy... Szóval, szegről-végről eljutottunk odáig, hogy hobbi nélkül nem élhetünk. A hobbi kikapcsol, pihentet. Pihenve pedig jobban megy a munka. Egészségesebb a lélek és a test! A hobbi az élet naposabb oldala. Természetet járni, hegyet mászni, csörgedező patak mentén szalonnát sütni. Ugye milyen jó lehet? — Ez is hobbi! Boldoggá teszi az embert... Szalay István Utak, keresztutak XVI/6. Az Emberért Holló László: Vihar (olaj, 1930) A közelmúlt művészeti irányai között nem tudunk merev határokat húzni, s amikor Az Emberért címet adtuk fejezetünknek, ez nem jelenti azt, mintha korábban a művészetek központja nem az ember lett volna. Minden művészet mindenkor az élei értelmét kereste, az expresz- szionizmus azonban különös hangsúllyal. Expresszió, expresszív, expresszivitás, expresszianiz. mus. Inkább a művészetben, s a lélektanban, mint a köznyelvben használt fogalmak. „Expresszionista”, „futurista” a tájékozatlanabbak számára minden szokatlan, modem művészi megnyilatkozás, anélkül, hogy a fogalom tartalmát ismernék, keresnék. Bármennyire is szabálytalannak tűnik első látásra az expresszionizmus, megvan a pontos szabályrendje. Magyar fordítása nincsen. Az expresszió any- nyit jelent: kifejezés. Az expresszionizmus: kifejező művészet. Expresszív az, ami rendelkezik a kifejezés elemi erejével, expresszivitás pedig az az erő, ami nélkül a kifejezés hatástalan. Minden művészet kifejezés, mint ahogy a legelvontabb művészet is ábrázol, tükröz valamit. Ha alkotunk, természetszerűleg kifejezünk valamit. Az alkotás már önmagában véleményformálás, és véleményünk kifejezése is egyben. De mégsem minden művészet expresszív. Jobb tehát, ha magyar megfelelők híján megmaradunk az eredeti fogalmaknál, az expresz- szívnél és az expresszianiz. musnál. Az expresszionizmus az indulat művészete, ezért festészetben, irodalomban, zenében, filmben, fotóban arra helyezi a hangsúlyt, ami a jelenségekre adott indulatos válaszaikat legteljesebben kifejezi. Mert az érzelmi felindulás művészete: nem ragaszkodik a szigorú megszerkesztéshez, hanem az indulat természete szerint szabadon fogalmaz. Az alany és a tárgy helyett az állítmányt, az igét kedveli, mondat helyett a szavakat, világos tagoltság helyett a szenvedélyes indulatszavakat, odavetett színfoltokat. A társadalmi helyzettel kibékült szecesszió pasztelles színeivel szemben a harsogó, kemény ellentéteket keresi, zenében a kontrapunkciót, atonali- tást, a megszokott dúr-moll- rendszer ellenében az össze- hangzás nélküliséget. Mindenben a hangosat, a felkiál- tót látja, az Ember elesett- ségére figyelmeztetőt. Soha senki nem irta le annyiszor az Ember szót, mint az expresszionisták, és előttük soha olyan távol nem került művészet az egyetemes és általában véve aktuális, közös európai — emberi — kifejezési formáktól, mint az expresszionizmus idején. A művészet átlendült a szubjektivitásba, s lényegesebbnek tartotta a figyelem felkeltésének egyéni megnyilvánulásait, mint magát a tárgyat, amiért szavát kimondta, elkiáltotta. Az expresszionizmus művészete csupa felkiáltójel, csupa tőmondat, ige, indulat, szenvedély, hogy belénk vájjon, felriasszon, hogy felriassza a maga korában azt az álmos és megalkuvó társadalmat, amelyért és amelynek ellenében síkra- szállt. De sikerült-e végül is a riasztás? Nemcsak a különlegességek, a szokatlan jelzők, szókapcsolások. rikító színek és képek maradtak meg csupán, elvesztve tisztes szándékát a vesztébe rohanó emberiségért elkiáltott szónak? Az expresszionista irodalom ma már jószerint olvashatatlan, bár például a dráma újjászületését éli (Bértől Brecht). Kiadványok is napvilágot látnak, s olyan világhíres személyekre emlékeztetnek, mint Max Reinhardt. Az expresszionista prózairodalom szélsőséges, eredetieskedésre törekvő munkái ellobbantak maradandó hatás és érték nélkül, míg költőik sok verssel (Kassák vagy Szabó Lőrinc) máig szólóak. Szobrászuk, mint Ernst Barlach vagy Szervátiusz Jenő kevés volt, ám már a korai expresszio- nizmusból Van Gogh, később Oskar Kokoschka, Marc Chagall, Käthe Kollwitz, Frans Masereel, a magyar Uitz Béla. Mattis Teutsch János, Tornyai János, Holló László, Lőrincz Gyula olyan nevek, akiket az érdeklődő bizonnyal ismer. Az expresz- szionizmus rendkívül eleven művészet, csupa mozgás, s amennyire alkalmas a festészet vagy rajzművészet arra, hogy szolgálatba álljon, annyira alkalmatlan törvényszerűségei folytán az építészet, vagy általában a tárgyformáló művészetek. Annál inkább a film. Eizenstein Patyomkinját, mint a világ egyik legjobb filmjét tartják számon. A Gólem, a Szerelmem, Hirosima, a Mater Johanna, de akár a Szegénylegények is expresszionista eszközöket használt az ember Oskar Kokoschka: Veronika kendője (Budapest, Szépművészeti Múzeum) belső, ellentmondásos világának kifejezésére. Nem marad a film mögött a zene sem, gondoljunk Sztravinszkijra vagy Bartók Bélára. Már-már lezárt művészeti korszaknak tekintettük az expresszionizmust, melyet a megáporodott társadalom elleni tiltakozás, a háború elleni védekezés, az elnyomott „kisember” iránti rokon- szenv táplált. Ma különösen a festőművészeiben, filmben újjáéledt. Figyelmeztetően, mint a jajkiáltás, a felkiáltójel, olyan időkben, amikor ismét szükség van az Emberért elkiáltott szóra. Koczogh Ákos (Következik: 7. MOZGÁS, DINAMIZMUS) Ötszáznál több lemez, kazetta a fonotékában Űttörő könyvtárosok szolgálják ki a 11500 (Fotó: Kőhidi Imre) kötetből az érdeklődőket
