Népújság, 1983. február (34. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-26 / 48. szám
Netwitaq 1983. február 25., péntek Százhetvenöt évvel ezelőtt született a politikai karikatúra egyik legnagyobb mestere, Honoré Daumier francia festőművész. Képünk : illusztrációja a Don Quijote című könyvhöz. 0—0 Száztíz évvel ezelőtt született ’Sigmond Elek vegyészmérnök, agrogeológus, egyetemi professzor, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a korszerű magyarországi talajtani kutatások megalapozója. Elsősorban a talajok jellegzetes tulajdonságaival foglalkozott, s a szikes talajok termékennyé tételének problémáit kutatta. A föld mezőgazdasági használhatósága szerint talajosztályozási rendszert is kidolgozott. Évekig dolgozott a magyaróvári Növénytermesztési Országos Kísérleti Állomáson, a Műegyetem megbízásából Európában, valamint az Egyesült Államokban tanulmányozta a mezőgazdasági vegyipart. Hazatérése után megszervezte a Műegyetem mező- gazdasági kémiai-technológiai tanszékét, amelynek két év múlva professzor lett. A Magyar Élelmezésipari Tudományos Egyesület 1956-ban évenként kiosztásra kerülő 'Sigmond Elek emlékérmet alapított. A Nap kél: 6.31 órakor, nyugszik: 11.23 órakor. A Hold kél: 16.09 órakor, nyugszik: 6.23 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon EDINA nevű kedves olvasóinkat! P^fe^ldöjárás] Várható Időjárás ma estig. Eleinte derült, gyengén párás, majd az esti órákban egyre több helyen ködös időre számíthatunk. Elszórtan ködszltá- lás, ónos szitálás valószínű. Napközben változóan felhős, párás, helyenként ködös idő várható, számottevő osapadék nem valószínű. A déli szél eleinte gyenge, mérsékelt lesz, majd délnyugat felől időnként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 4, mínusz 9 fok között, helyenként kevéssel mínusz 10 fok alatt, a legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 1, plusz 3 fok között alakul. (MTI) Negyven évig... A Saarbrückeni Egyetemen telep nélküli szívritmus- szabályozót állítottak elő piezoelektromos polivinilfluo- rid fóliákból. Ezeket a fóliákat már a televíziós készülékek ultrahangos távkapcsolásához is felhasználták. Ezt a modellt úgy lehet beültetni a mellkasba, hogy a fólia kitágul a lélegzéstől. Így elég áramot szolgáltat ahhoz, hogy a ritmusszabályozó telepét feltöltse. A feltaláló nyilatkozata szerint a készülék 40 évig lehet működőképes. — KI TUD TÖBBET...? Befejeződöt a Ki tud többet a Szovjetunióról? megyei vetélkedője. Mint arról már beszámoltunk, az első napon a katonai kollégium és az egri Gárdonyi gimnázium győzött, s jutott tovább. Pénteken, a szakmunkástanulók fordulójában a 212. számú Bornemissza Gergely Ipari Szakmunkásképző Intézet növendékei szerepeltek a legeredményesebben, így e három iskola tanulói képviselik Heves megyét a márciusi területi döntőben, Gödöllőn. — KISRIPORTER kerestetik ma. 13 órától a boldogi művelődési ház községi könyvtárában. A gyermekműsort Vajek Róbert, a Magyar Rádió riportere vezeti. — AZ OLTVÁNYTERMESZ- TÉSRÖL. A Heves megyei TESZÖV a mezőgazdasági könyvhónap alkalmából pénteken délelőtt Abasáron a helyi Rákóczi Termelőszövetkezetben ankétot rendezett. Megvitatták a szőlő növény- védelmének időszerű feladatait, valamint az oltványtermelés teendőit. ügyeletes szerkesztőink: KOÓSJÓZSEF KIS SZABÓ ERVIN Telex: 063-350 Egerben: Bajcsy-Zsillnszky ut: ca 6. szám alatt. Felnőttek, gyermekek részére. Telefon: “XT ügyelethez tartozó községek: Verpelét. Tamaszentmárla, Bátor. Hevesaranyos, Egerbocs, Egerszalók, Egerszólát, Kere- csend, Demlén. Ostoros, Nova], Makiár. Andomaktálya. Felső- tárkány. Noszvaj. Egerbakta. Szarvaskő Egriek részére a gyermekorvosi ügyelet szombaton reggel 8 órától hétfő reggel 7.45 'óráig a kórház gyermekosztályán. Telefon: 10-841. Fogorvost ügyelet szombaton 14 órától este 20 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 8 órától este 20 óráig a Technika Házában. Gyöngyösön: szombaton 7 órától, hétfő reggel 7 óráig. Telefon: 11-727. Fogorvosi ügyelet: szombaton 15—18 óráig, vasárnap és ünnepnap 9—12 óráig. Mindkét ügyelet helye: Széchenyi u. 1. Gyermekorvosi ügyelet: szombaton 8—12 és 14—18 óráig, vasárnap és ünnepnap 8—12 óráig. Ügyelet helye: Puskin utcai gyermekrendelő. A gyermek fekvőbetegeket a felnőtt körzeti ügyelet látja el. Kihívás: 11-727 telefonon. Hatvanban: szombaton 07 órától hétfő reggel: — Hatvan város lakossága részére 08 óráig, — a községek lakossága részére 07 óráig. Az ügyelet helye: Rendelőintézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 10-04. Fogorvosi ügyelet: szombatonként 6.30 órától — 14 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon 8.30 órától 11 óráig. Ügyelet helye: Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 10-04. Gyermekorvosi ügyelet szombatonként 08 órától 12 óráig. Helye: Hatvan, Horváth M. u. 21. Vasárnap 8—10-ig. Telefon: * 16-23. KÖJAL-készenlét Egerben: délután 17 órától hétfő reggel 7 óráig. Telefon: 17-396, 14-496, 10-004. Hevesen: szombat reggeltől hétfő reggelig Deák Ferenc u. 41. sz. Telefon: 125. Az ügyelet Heves járás minden községére kiterjed. Körzeti állatorvosi ügyelet: szombat 8 h-tól, vasárnap 20 h-ig. Egri járás I.: (Eger város, egri. makiári és bátort állategészségügyi körzet). Eger, Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-388. Egri járás II.: (Az egri járás többi körzete.) Állatorvosok lakása. Telefon: Mátraderecske 8., Verpelét 26.. Terpes 4., Tar- nalelesz 8., Recsk 31., Pétervá- sára 9. Füzesabonyi járás: Füzesabony. Víztársulati Iroda. Telefon: 3. Gyöngyösi járás: Gyöngyös, Allatkórház. Telefon: 11-645. Hatvan város: Hatvan: Városi Tanács. Telefon: 19-97. Hevesi járás: Heves: Járási Hivatal. Telefon- 124. ALLATKORHAZI ÜGYELET üyöngyösl Allatkórház: minden munkanap 16.30 h-tól másnap 7.30 h-ig. Telefon: 11-645. Egri Allatkórház: munkanapokon 16.30 h-tól másnap reggel 7.30 h-ig. Az egész megye területére szombaton 8 h-tól vasárnap 20 h-ig. Telefon: 12-388 MAR 1984-RE GONDOLNAK Ruhák szovjet exportra Divatbemutató Egerben A divatbemutatón nagy sikere volt az Egri Ruhaipari' ' Szövetkezet szoknyáinak (Fotó: Szabó Sándor) Moszkvai divatszakemberekből álló delegáció tekintette meg tegnap Egerben, az újonnan alakult Modex Konfekció Kereskedelmi Közös Vállalat nyolc ruhagyárának női és férfikollekcióit. A divatbemutatón azt a 150 modellt mutatták be, melyet 1984-re ajánlanak szovjet partnereiknek. A zsűriben többek között Galina Lvovna Rumjanceva, a Rozno export szovjet külkereske. delim vállalat vezetője, valamint Tatjana Polenkova, a szovjet kereskedelmi minisztérium képviselője bírálta a női ruhákat, kosztümöket, szoknyákat, valamint a női és férfidzsekit. Az általuk kiválasztott termékeket ez év áprilisában a szovjet fővárosban mutatják majd be kereskedelmi vállalataik képviselőinek, s júniusban már megkötik a szerződést a magyar part ne. rei kikel. Szakembereink bíznak abban, hogy ruháikból 1984- ben is az ideihez hasonló mennyiségben vásárolnak a testvéri országban, hiszen ez évben 92 millió rubelnyi konfekció kerül a Szovjetunióiba. Egyébként az Egri Ruhaipari Szövetkezetnek — mint a rendezvény házigazdája, Csatlós Kovács Mihály elnök elmondta —, minden Hét végi piaci jelentés Aszalt szilva, alma, mák A tél vége és a közelgő tavasz érződik napjainkban a piacokon. A retek, a paprika, és a saláta már az elmúlt heteken is kapható volt, most pedig az aszalt szilva számít újdonságnak, legalábbis Egerben. Változatlanul jó a kínálat zöldségfélékből és gyümölcsből, az árak az évszaknak megfelelőek. Egerben pénteken a következő képet mutatták a piaci árak: gomba 86 forint, retek csomónként 4 forint, paprika 5—10,50 darabonként, egy fej saláta 11 forint. Az uborka 100, a körte 24, az alma 15, az aszalt szilva 65, a póréhagyma 50, a sóska 110, a spenót 90. a sárgarépa 15. a petrezselyem 17, a vöröshagyma 15. a burgonya 7 forintba került. Gyöngyösön a szabadpiaci árak az alábbiak szerint alakultak: burgonya 7. sárgarépa 15, petrezselyem 18, vöröshagyma 12. fejes káposzta 18. kelkáposzta 34, saláta 15, karalábé 18, hegyes zöldpaprika 12, uborka 90, hónapos retek 16. téli retek 10. zöldhagyma 6, fokhagyma 60, paraj 80, sóska 80, téli piros alma 12, téli fehér alma 14 forint. A körte ára 22, a száraz bab 35, a lencse 60. a savanyú káposzta 20. a mák 120. a dióbél pedig 130 forintba került. reménye megvan, hogy jövőre többet exportáljon az idei 70 ezer darab szoknyánál, hiszen a bemutatón sikert arattak. Hasonlóan kedvező fogadtatásban részesül. A nőnapra készülnek Lassan már egy esztendeje, hogy a visontai Gagarin Hőerőmű mellett háromezer négyzetméteren korábban létrehozott növényházat a Hevesi Állami Gazdaságtól átvette a markazi Mátravöl- gye Termelőszövetkezet. Az volt a céljuk, hogy az erőmű úgynevezett hulladékhőenergiáját tovább hasznosítva nyereségessé tegyék a termelést ebben a növényházban. Koren János főmezőgazdásztól megtudtuk, hogy már tavaly is dísznövényeket neveltek az üvegfalakkal körülvett zárt térben és egymillió 150 ezer forint árbetek a Heves megyei Ruházatiipari Szövetkezet, a Szegedi Ruhagyár, a debreceni Szabó Szövetkezet és a Hegvalja Ruházati Szövetkezet termékei. vételt értek el a szegfűvel, a gerberával, valamint ezek díszítéséhez szükséges zöld- növény-termelésével. Az idén tovább folytatták a virágok nevelését és most a nőnapra készülve három- százezer forint értékű szegfűt és gerberát értékesítenek. Március elejétől április végéig a virágok helyén oltványokat hajtatnak majd. Ezeket később a feldebrői Rákóczi Termelőszövetkezettől 12 hektáron, bérelt területen ültetik ki. Ebben az évben kétmillió 200 ezer oltvánnyal látiák el az Eger— Mátra vidéki Borgazdasági Kombinát partnergazdaságait az újabb szőlőtelepítésekhez. Szegfű, gerbera a visontai növényházból Vásárnaptár A belkereskedelem hét Téti vásárnaptára Inkább csak vasárnap kínál programot, hiszen február 26-án, szombaton csak Gyálon lesz országos sertésvásár. Február 27-én, vasárnap is alig néhány helyen, Jászkiséren, Nagyatádon és Romhányban tartanak országos állat- és kirakodóvásárt, Csongrádon országos állatvásárt. Az autósokat úgy látszik, nem riasztja el a télles Időjárás, vasárnap is 13 helyen gyűlnek össze a Csornán, Debrecenben, Hatvanban, Kecskeméten, Kisújszálláson, Komáromban, Miskolcon, Nagyatádon, Nyíregyházán, Pécsett. Siklóson, Szarvason és Za- laszentgróton rendezett autóvásáron. ' (MTI) Heves megye - a Margitszigeten A Budapesti tavaszi fesztivál programjában — a margitszigeti Thermál Szállóban sorra kerülő tájnapokon — március 18—20-án Heves megye is bemutatkozik a hazai és külföldi érdeklődőknek. Ez alkalommal ízelítőt ad termékeiből az Egri Dohánygyár, a borkombinát, az erdőgazdaság, megyénk három háziipari szövetkezete s az idegenforgalmi hivatal, illetve a vármúzeum is reprezentálja szűkebb hazánkat. A Panoráma Szálloda és Vendéglátó Vállalat szakácsai, felszolgálói a gasztronómia hí- , veinek kívánnak ízes élményt is ad a programjaira „konyhájukon” 300 esztendős receptkönyv már-már elfeledett különlegességeit elevenítik fel. A március 18-án nyíló idegenforgalmi kiállítás alkalmával a megyei hivatal két irodája, az Elgertourist és a Mátratourist kedvezményt is ad a programra jelentkezőknek. Elképzeléseik szerint elsősorban a nagy- családosok számára biztosítanak olcsóbb üdülési lehetőséget. Az első osztályos gyermekek beiratásának rendje Egerben Eger város Tanácsa V. B. művelődésügyi osztálya tájékoztatja az érdekelt szülőket, hogy Egerben 1983. március 1. és 5-e között lesz az első osztályosok beiratása. A beiratás rendjéről az iskolákban lehet tájékozódni. A szülőknek a lakóhely szerinti körzeti általános iskolába kell beíratniuk a tagozatos iskolába jelentkezőket is, ugyanakkor elő kell jegyeztetniük a tagozatos iskolában. Az északi lakótelepen a körzethatárokat csak a beírások után alakítják ki, ezért a régi körzethatárok szerint történik a beírás a 3. sz., 6. sz. és a 9. számú általános iskolákban. A szülők személyi igazolványukat vigyék magúkkal A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott 8. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 7. 18, 19, 54, 61 A február havi tárgy- nyeremény-sorsoláson az 5. hét szelvényei vesznek részt. (MTI) Hatvanban a hét végi piaci árak: burgonya 7, vöröshagyma 14. fejes káposzta 17, kelkáposzta 20, vöHatvaniak, figyelem! röskáposzta 15. zöldség 18, sárgarépa 14, zeller 17, karalábé 12. cékla 8, feketeretek 7, torma 30, sütőtök 5, savanyú káposzta 18. alma 8—15 forint. A mákért 135, a dióbélért 120, a száraz babért 33. a fokhagymáért pedig kilónként 80 forintot kértek. A ZÖLDÉRT árai Heves megyében Gomba 86, paprika (darabomként) 11, saláta 12, uborka 90. cékla 10, alma 7—10, kelkáposzta 20, burgonya 5,70 forint. A mák kilója 130 forintba került. A Hatvani városi Tanács Kórház-rendelőintézet vezetősége értesíti az ellátási területéhez tartozó lakosságot, hogy a kórház területén létesített „FAHÁZ”-ban biztosítja 1983. február 28-tól, hétfőtől a naponkénti (12 órától — 16 óráig) sürgősségi ügyeleti, valamint az éjszakai (17 órától — másnap reggel 8 óráig) ügyeleti szolgálatot. Ugyancsak az új létesítményben történik február 28-át követő minden szombati, vasár- és ünnepnapi ügyeleti szolgálat ellátása is. Hatvan város lakossága részére szombaton , 7 órától hétfő reggel 8 óráig, a községek lakossága részére szombaton 7 órától — hétfő reggel 7 óráig. Az ügyelet helye: Hatvan, Kossuth tér 18. A főépület szomszédságában lévő új létesítményben, a „FAiHÁZ”-ban. Megközelíthető a Balassi Bálint úti portáról, ahol a szolgálatot teljesítő portás a szükséges tájékoztatást megadja. Telefon: változatlanul: 10-04. Ugyancsak tájékoztatja az intézet vezetősége a lakosságot, hogy ezen új létesítményben működik a gyógytorna, fizikoterápia, a nő- gyógyászati, a fül-orr-gégészeti és sebészeti szakrendelés is. A hét végi fogorvosi ügyeleti szolgálat szombaton 6.30 órától — 14 óráig, munkaszüneti napokon 8.30 órától — 11 óráig a cukorgyár fogorvosi rendelőjében fog működni 1983. március 5-tőL A gyermek- orvosi ügyelet helye és időpontja változatlan. Hatvan városi Tanács Kórház-rendelőintézet Vezetősége NÉPÚJSÁG - a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: GYURKÖ GÉM. Főszerkesztő-helyettes: KAPOSI LEVENTE — Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063—350. Telefon: 13-352; 13-503; 13-644; 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-349. Telefon: 12-656; 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ. - HU ISSN 0133-0705.