Népújság, 1983. február (34. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-26 / 48. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. február 26., szombat 13. A világűr meghódítása évtizedek óta foglalkoztatja az emberiséget. Az erről érkező újabb hírekre mindig fokozottan figyelünk. Manapság is gyakran beszédtéma, hogy Földünkön kívül más égitesteken van-e élet? Találni-e más bolygókon is élőlényeket? Nos, a világűrkutatás újabb eredményeiből adunk közre néhányat olvasóinknak. Összeállította: Mentusz Károly A Meteor-rendszer A rendszer radarállomása Novoszibirszkben (Fotó: APN—KS) Még a hatvanas évtizedben hozták létre a Szovjetunióban a Meteor-típusú műholdak rendszerét, amely a mesterséges holdakon kívül a földi radarállomásokból és kiértékelő központokból áll. A szovjet tudósok előtt már az űrkutatási korszak kezdetén nyilvánvaló volt, hogy csak a kozmikus meteorológia segítségével lehetséges bolygónk egészét felölelő folyamatok tanulmányozása, valamint a komplex meteorológiai információ beszerzése a Föld bármely vidékét illetően. A Meteor-típusú műholdak felépítése, felszerelése teljesítheti a fenti követelményt. A műholdak elektronikus rendszere annyira automatizált, hogy a földi állomásokkal fenntartott minimális időtartamú kapcsolat elegendő a maximális mennyiségű információ továbbítására. A korszerű műhold mellett azonban megfelelő földi hálózat is szükséges a rendszer működéséhez. A földi állomásokon korszerű rádió- technikai, fotoelektronikus automata berendezések, nagy teljesítményű számítógépek gyorsan végzik a műholdakról kapott fényképanyag feldolgozását, a földrajzi helyzetmeghatározást, a dekódolást, valamint az értékesítést. A műholdak által szolgáltatott információkat hatásosan használják fel a polgári légi forgalomban, a kereskedelmi és a halászhajókon. A Meteor-szputnyikok adatai szerint határozzák meg egyes mezőgazdasági munkák legkedvezőbb határidőit, és ezek alapján végzik a szovjet kutatók az Északi és a Déli-sarkon a jégfelderítést is. Rejtély, hogyan keletkezett A Hold továbbra is titokzatos Tíz évvel ezelőtt az amerikai Apolló-expedíciók űrhajósai abban a hiszemben voltak, hogy a Holdon összegyűjtött kőzetmintákkal hozzájárulnak naprendszerünk egyik nagy titkának végleges megfejtéséhez. Ma már tudjuk, hogy ezek a több mint 380 ezer kilométerről származott leletek legalább annyi kérdést hagytak nyitva, ahányra választ adtak. Amikor Neil Armstrong 1969. július 21-én a Holdra lépett, legsürgősebb teendője volt, hogy felmarkoljon és biztonságba helyezzen néhány kődarabot. Az Apolló-expedíciók űrhajósai ösz- szesen 382 kilogramm kőzetmintát hoztak magukkal a Földre. Sok kutató szerint ennek a mennyiségnek elegendőnek kellett volna lennie ahhoz, hogy a naprendszer keletkezésének évszázados kérdésére választ adjon. A Hold azonban a kőzetminták évtizedes alapos tanulmányozása után is rejtélyes égitest maradt, sőt sok kérdés még áttekinthetetlenebbé vált. Egyes minták például megközelítőleg sem bizonyultak olyan réginek, ahogy azt a tudósok feltételezték. Miközben a naprendszer korát kb. 5 milliárd évre becsülik, a Földre juttatott Hold-kőzetek legnagyobb részének kora 3,7 milliárd év körül volt, s csak néhányuké 4,6 milliárd év. A legalaposabb elemzésekkel sem sikerült eddig választ adni a Hold keletkezésére — mondja dr. James R. Arnold, aki a kaliforniai egyetemen a Hold-kőzetek egy részének őrzője. (A leletek legnagyobb részét a Nasa Houstoni Johnson Űrkutatási Központjában őrzik.) A futball-labda nagyságútól borsószem méretűig terjedő minták vizsgálata mindenesetre ellent mondott egy korábban népszerű feltételezésnek, mely szerint a Föld vonzereje egyszerűen befogta a szabadon mozgó Holdat. A legtöbb tudós egyetért abban hogy a földi és a Holdon talált kőzetek hasonlósága majdnem biztosan kizárja ezt. A megvizsgált Hold-minták az ún. akkumulációs elméletbe sem illeszkednek bele, amely szerint az égitest, akárcsak a Föld, az ősköd lecsapódásaként felgyülemlett anyagból keletkezett. Ezt a feltételezést alátámasztó elképzelések abból indulnak ki, hogy az egész kondenzációs folyamat legfeljebb pár millió évig tartott. Viszont egyedül a keletkezési fázisban a Holdra záporozó meteoreső időtartamát mintegy 600 millió évre teszik. Dr. John O’ Keefe, az amerikai Goddard Űrkutatási Központ munkatársa viszont úgy véli, az Apolló-misszió egyes adatainak kiértékelése egyre határo- zottábban támasztja alá azt a régi elmélet, hogy bolygónk égi kísérője a Földből szakadt ki, évmilliárdokkal ezelőtt. A vizsgálat nem zárult le. TALÁN LÁTOMÁS UFO—vagy valami más! Tíz-tizenöt évvel ezelőtt zajlott le az első UFO- hullám előbb Amerikában, aztán Európát is elérte. A tudományos köröknek is foglalkozniok kellett ezzel a jelenséggel. A Szovjetunióban tudÓ6 bizottság ítélte el az „UFO-hívőket”. Az USA-ban a Colorado Egyetemet kérték fel, hogy vessen fényt a problémára. Ott 2199 bejelentést vizsgáltak meg. Csupán 10 százaléknál nem sikerült megállapítaniuk az eredetet. Kiderült, hogy azok többsége csillagászati jelenség — vagy repülőgépek, meteorológiai ballonok, felhőcsoportosulások alakzatai. Ma már 50 ezer esetet tartanak nyilván. Ez a kifejezés: UFO — annak az angol nyelvű három szónak az összevonása, mely így hangzik: „Unidentified Flying Object.” A mi értelmezésünk szerint: azonosítat- lan repülő tárgyak. Szinte hasonló alakkal ábrázolt formák után nálunk ez a kifejezés honosodott meg: repülő csészealjak. A jelzést érdemes elemezni. Közelebb állunk az igazsághoz, ha jelenségről és nem tárgyakról beszélünk. A repülő csészealj nem indokolható elnevezés. Ennek tárgyi megfogható valósága még nem bizonyított. Az elmúlt hónapban újraéledt az UFO-láz. Nagy terjedelemben foglalkozott vele az Ifjúsági Magazin, valamint a Pajtás is. Az előbbit gyorsan elkapkodták. A kettőt összevetettem, megtaláltam ennek a magyarázatát. Az Ifjúsági Magazin szinte kiragadta azokat az állításokat, melyek fantasztikus megállapításokat tartalmaztak, s igen felcsigázták a fiatalok érdeklődését. Csak valamit hiányoltam: az író magánvéleményét. Nem így a Pajtás! Ahol a szerző: Cser Gábor, szinte tudományos alapossággal állapította meg hogy ez az út járhatatlan. Csattanóan így ösz- szegezte véleményét: „Nem mind UFO, ami fénylik.” Vizsgáljuk meg azt a .helyzetet, mi (ki) indította él az UFO-lázt? Adolf Hoffmeister tanulmánya leplezi le a kezdetet. Bizonyos Kenneth Arnold amerikai fiatalember sportrepülőgépén légi kiruccanásra indult 1947. nyarán, ö találkozott először a repülő csészealjakkal. A magas légkörben 2000 méter magasságban, V-alakban egész raj szelte át a légteret. A fiatalember teljes nyugalommal állította, hogy a repülő testek nem földi eredetűek voltak. Az amerikai katonai hatóságok — nagy titokban — azonnal vizsgálatot indítottak. A titok így is kiszivárgott, elindult a repülő csészealjak hírhedt legendája. Utána aztán a szemtanúk száma egyre növekedett. Megindult a találgatás: kik ezek az idegenek? Főleg mi a céljuk? A riadalomkeltésben a hidegháború is közrejátszott. A legenda aztán kiszélesedett. Töprengtek világszerte: vajon élhetnek-e rajtunk kívül a világűr valamelyik égitestén értelmes lények? Talán ők nyomozhatnak utánunk — repülő csészealjak segítségével. Ám a Föld tudósai nem félnek a látogatóktól. „Csak jöjjenek, várjuk őket.” — így kiáltott fel az Uránia nyugalmazott igazgatója. Egészen mások az új hullám jellemzői. Míg a hetvenes évek repülő csészealjait főleg a Földről, esetleg repülőgépekről vélték megfigyelni, addig a közelmúlt hírei olyan esetekről számolnak be, amelyeket az űrhajósok a kozmoszban, a világűrben észleltek. A magyarázat így szól: az űrhajósok állítólagos beszámolói, melyeket a repülés alatt szigorúan cenzúráztak, most kezdenek kiszivárogni és a sajtóba kerülni. A 10—15 évvel ezelőtt ellenségnek képzelt lények nem és csak 1 nem jöttek. Most derült ki, hogy a Holdra való utazást előkészítő Gemini repülése alatt is minden amerikai űrhajót UFO-k kísértek. A tapasztalat alapján az Apolló utasait az idegenek fogadására mégsem készítették fel. Pedig J. Mc. Divitt 1965. június 4-én a Gemini-4 fedélzetén, amikor a Hawai-szigetek felett repült, már találkozott repülő csészealjakkal, le is fényképezte azokat. Ám a jelenségnek nem voltak tanúi, a képeket sem hozták nyilvánosságra. Bor- mann és Lovell, a Gemini—8 fedélzetéről 1965. decemberében két UFO-t is látott, le is fényképezték a gomba alakú tárgyakat. Stafford, Jung és Ceman 1969. május 18-án az Apolló—10-en a leszálló egység kipróbálását hajtották végre a Hold körüli pályán. 14.8 kilométerre közelítették meg a felszínt, őket is követték az ismeretlen objektumok, sőt vissza is kísérték a Föld belső légköréig. Akkor is készültek fényképek. Ám erről a szokatlan esetről sem tájékoztatták előre az Apolló—11 utasait. Ezek olvasása után eszembe jutott egy régi legenda. Egy lány bánatában világgá indult. De nem jutott mesz- szire. Estére ef erdő szélére ért Megrettenve az erdőség sötétjétől, a holdvilágos estén visszaindult a szülői Az amerikai News World Report című magazin 1973 novem-- herében közzétett felvétele feltételezett UFO-kat mutatott be házba. Egyszercsak a fagyos úton minden lépése után kopogást hallott Szaladni kezdett. Az a valaki, aki üldözte, az is szaporábban kopogott Hátranézett, meglátta nyomában az üldözőt. Holt- fáradtan ért haza. Beesett az ajtón. Mikor magához tért, elmesélte, ho"" megkergette valaki. Az édesapja kinézett a kapuból, hátha ott az idegen. Meglátta a teliholdat, a saját árnyékát és mindent megértett. Az Apolló—11 utasai a következők voltak: Armstrong, Aldrin és Collins, ők végezték el az első sikeres Holdra szállást 1969. júliusában. Na, de mit láttak Armstrongék? Megérkeztek a Holdra. Az űrhajósok beszélgettek, szavaikat lemezre vették. Armstrong mondja: „körös-körül apró kis krátereket látok. Nagyságuk 7—15 méter: Ügy másfél mérföld távolságban nyomokat veszek észre, melyek úgy festenek, mintha valami hernyótalp hagyta volna hátra azokat.” (Egy angol tengeri mérföld 1853 méter). A becsült távolság, ha tengeri mérföldet képzelünk el, kereken 2,8 kilométer. Hogyan lehet ilyen nagy távolságból a nyomok eredetét megítélni. Nem is számítva azt, hogy a Hold kisebb lévén mint a Föld, ott a horizont hajlása is nagyobb. E hír akkori elhallgatását azzal magyarázzák, hogy ezt bizalmasnak tekintették, s más csatornán közölték a földi irányító központtal. Ugyancsak — állítólag — a titkos hullámhosszon Armstrong így kiáltott fel: „Óriási objektumok vannak itt. Istenem, itt idegen űrhajósok is vannak. Ott állnak sorban a kráter másik oldalán. Minket figyelnek”. A hírek szerint e beszédet egyes amatőrök is hangszalagra vették. Na, és Armstrong ezek után ki mert szállni? Nem kereste az útitársakat? Hova lettek? Hiszen a napfényes oldalon a Holdon lévő kiemelkedések árnyékot veti nek, sötétebbek, mint a napfényes, vagy holdvilágos éjszakán a Földön. Lehet, hogy a saját űrhajójuk árnyékát látta Armstrong a kabin különleges üvegű ablakán át sokszorosítva. Az Apolló—12 utasai: Conrad, Gordon és Bean 1969. november 14—24 között szintén találkoztak kísérő csészealjakkal. Kiderült, hogy ezek egyike egész útjukon végig kísérte őket. A szenzáció most következik! Amikor űrhajójuknak pályát kellett változtatni, az új irányt rendkívül bonyolult számítások után kapták meg Houstonból, a földi irányító központból. Amikor az Apolló—12 a pályáját megváltoztatta, a kísérő UFO is azonnal módosította irányát minden segítség nélkül. Conrad ott nyomban fel is kiáltott: „Szerencsénk van, úgy néz ki a dolog, hogy barátságosok a szomszédaink.” Most már csak ezt kérdezhetjük. Vajon ki és honnan értesítette az UFO- kat, hogy melyik napon indulnak az Apolló utasai a Hold felé? Senki! A díszkíséret a szemükben jelenhetett meg, a különleges üvegablak fénytörései nyomán. Ez annál is inkább érthető, mert a kozmoszban a légtér teljesen sötét. Csak a csillagok fénye ragyog nappal is. fis az Apolló utasaira a távolból visszatekintett a „kék-bolygó, várva hazatérésüket. — Még a kíséretet is befogadták volna. Dr. Zétényi Endre UFO-nak hitt lepkék Az UFO-észlelések közül néhányat vándorló rovartömegek okozhattak — vélik P. Callahan és R. W. Manhin rovarkutatók. Állításukat a fenyőaraszoló tömeges megjelenése és az adott területről érkező UFO-bejelentések feltűnő egybeesésével bizonyítják. A Jelenség okát laboratóriumban vizsgálva kimutatták, hogy a lepkék erős elektromos térben feltöltődnek és a mikro-kiaülések miatt fényleni látszanak. A sötét laboratóriumban már egy lepke fényét is jól lehet látni több méter távolságból. Mivel a fenyőaraszoló igen nagy tömegekben vándorol — megfigyeltek már 100 km hosszú és 25 km széles rovarfelhőt is —, megfelelő meteorológiai körülmények között az állatok úgy feltöltöRődhetnek, hogy a felhő éjjel intenziven színessé válik. Amerikában éjszaka is világít a Nap? Ha John Canady és John felhívták a figyelmet, hogy Allen amerikai kutatók tér- még ha engedélyezik is ezt vei megvalósulnak, az Egye- a hatalmas tervet, a bonyoHo Si Minh Tanárképző Főiskola felvételt hirdet az alábbi munkakörök betöltésére: asztalos, lakatos, központifűtés-szerelő szakmunkás és segédmunkás a karbantartó műhelybe, takarítónők • a főiskola központi épületébe és a Kun Béla Kollégiumba (lehet 4 órás is). JELENTKEZNI LEHET a főiskola gazdasági igazgatóságán, EGER, Szabadság tér 2. sült Államokban éjszaka is természetes fény világít majd. A NASA Langley Intézetének egy tanulmányában technikailag megvalósíthatónak jelentik ki azt az elképzelést, hogy egy óriás- tükröt állítsanak geostacio- nárius (a földfelszínnek mindig ugyanazon pontja fölött tartózkodó) pályára, amely a Holdon keresztül a napfényt fölerősítve vemé vissza a Földre, Arra mindenesetre lultsága és költségessége miatt a megvalósításéra legfeljebb a jövő században kerülhet sor. A tervek úgy szólnak, hogy a hatalmas tükör darabjait egyenként szállítanák föl az űrbe űrrepülőgéppel és ott űrhajósokból álló építők csoportja szerelné össze. A tanulmány szerint minden ilyen tükör a telihold fényének 56-szorosát tudná visz- szasugározni.
