Népújság, 1983. február (34. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-20 / 43. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. február 20., vasárnap 3. „Magyarosított” divat — Harcolni kell a vevőért — Propaganda nélkül nem megy Hogyan lehet hatni a közízlésre? A múlt század híres gavallérja, D’Orsay gróf naponta hatszor váltott kesztyűt, s háromszor ruhát. Választékos eleganciáját Byron, a világhírű költő is megcsodálta: „Minden költői dicsőségemet odaadnám, ha úgy tudnék öltözni, mint ő” — mondta egyszer. Az öltözködés művészet. A megjelenés, a ruha minden korban fontos volt. „Ruha teszi az embert” — vélekedtek évszázadokon át, de nem volt ez másképp két-három ezer évvel ezelőtt sem. Hisz az ókori Egyiptomban, a görögöknél, a rómaiaknál a gazdagok kiváltsága volt az öltözködés, s később is csak a főnemesek, a színésznők, az elkényeztetett hölgyek hódolhattak a divatnak. Nekik telt a drága kelmére, ékszerre. A középkori öltözék is még birtoktárgy volt — ingó jószágnak számított. Nem is olyan régen, a személyes ruházat a kelengyéhez tartozott és nemzedékről nemzedékre öröklődött. Ma már talán senkinek sincs olyan ruhadarabja, ami az anyjáé, nagyanyjáé volt valaha. A jólöltözöttség nem luxus, hanem napi igény. A legújabb divat követése — bár elsősorban pénzkérdés, de lehetőség és ízlés dolga is. De hol és hogyan születik a divat? — a választ a Magyar Divat Intézetnél kerestük. — A divat nem csupán hóbortos tervezők bolondos ötletei, hanem szigorú gazdasági döntések sorozata — válaszolt Ungvári Gyuláné dr. főosztályvezető-helyettes. — Döntésekkel kell összehangolni a ruházati iparhoz tartozó valamennyi szerv tevékenységét. Hazai vállalataink és a divatintézet tagjai a különböző nemzetközi bizottságoknak, így egy-egy szezon előtt másfél évvel már ismerik az új irányzatot. Az információk birtokában a saját adottságainknak megfelelően „magyarosítják” a divattrendet. A szakemberek véleménye szerint a hazai divatszakma mégsem elég érzékeny. A divat követése két-három éves késésben van. A kereskedelem az ipar rugalmatlanságát emlegeti, a gyártó vállalatok a kereskedők óvatosságára panaszkodnak, miközben a vásárló hiába rója a kilométereket boltról boltra. Nagy hiba lenne azzal érvelni, ott vannak a butikok, a mérték utáni szabóságok. A butikok méregdrága áruját kevesen tudják megfizetni. A varratás sem olcsó mulatság. (Szakmai színvonalukról, felkészültségükről most ne is beszéljünk.) Párizstól Rómáig, New Yorktól Londonig a nők többsége konfekcióból öltözködik. Vitathatatlanul ez a jövő. Coco Chanell a híres francia divatdiktátor véleménye szerint: „Az a divat, ami nem terjed el a legszélesebb körökben, nem is divat”. Ezt a széleskörűséget pedig, csak a konfekcióipar biztosíthatja. Nálunk is tudják ezt. A Május 1. Ruhagyár például ma elismerten a leginkább divatkövető konfekciógyár. (Évente egymillió 347 ezer ruhát gyártanak belföldre, 210 ezret a szocialista, 710 ezret a tőkés’ országok vesznek meg tőlük.) Deés Enikő művészeti vezető mégsem elégedett: — Az irodalmi, a zenei, a képzőművészeti ízlésnevelés természetes nálunk — mondja. — A környezetkultúrát viszont elhanyagoljuk. Ideje lenne kialakítani egyfajta öltözködési normát, jó közízlést. Meggyőződésem, van erre igény. Az emberek fogékonyak a ,miikor, hogyan öltözködjünk” kérdés iránt. Az ilyenfajta propaganda nálunk gyerekcipőben jár. Sem a reklámokból, sem a kirakatokból nem tájékozódhat igazán a vásárló, mi az, ami divatosan esztétikus, mi az, ami alkatának, életmódjának a leginkább megfelel. (Néhány évvel ezelőtt a legfrissebb divatinformációk alapján terveztünk egy fényes-fekete pufajkát, piros kockás béléssel. Pillanatok alatt legyártottunk belőle ezer darabot. Egy évig a raktárban porosodtak, a kutyának sem kellettek. Hiába rukkoltunk ki egy akkor Nyugat-Euró- pában is hódító modellel, propaganda nélkül megbuktunk vele.) Nem titok: a jelenlegi gazdasági helyzetben harcolni kell a vevőért. A statisztikák is bizonyítják, a növekvő háztartási költségekből egyre kevesebb jut ruhára. A fogyasztó tehát kétszer is meggondolja, mit vesz, s csak arra költi a' pénzét, ami meggyőződése szerint jó minőségű és esztétikus. A kereskedelmi vállalatoknál manapság egyre nagyobb fejtörést, utánjárást jelent az árubeszerzés, a jelenlegi igényeknek megfelelő kínálat biztosítása. A Centrum Áruházak választékát sokan dicsérik, mert igazodik az igényekhez. Folyamatosan végeznek piackutatást, az információkat pedig rendszeresen továbbítják a nagykereskedelmi vállalatokhoz, a gyárakhoz. Az árubeszerzésben, a hétköznapi gyakorlat még mindig a kilincselés, a könyörgés. A dolgozó nő és családja pedig divatosan akar járni. Egyelőre azonban egy ízléses alapruhatár összeállítása is gondot okoz, s ez elég baj ebben a nagy egymásra mutogatásban. F. A. BARANYÁBAN Tizenöt tehénnek ötven ikerborja . Páratlan borjúáldás köszöntött Baranyára: tizenöt tehénnek volt hármas, vagy annál is nagyobb számú ikerellése az utóbbi években. A tizenötödik a véméndi Lenin Tsz tehene a Sári, amely a minap három egészséges utódnak adott egyszerre életet. Baranya az egyik legnagyobb szarvasmarha-tenyésztő megyéje az országnak, s noha a rendkívüli szaporulat nem mindig öröm a gazdaság számára, az ikerellé- sek gyakorisága mindenképpen a céltudatos, magas szín. vonalú tenyésztői munkát jelzi. A tizenöt rekordtehén közül az egyik életképes hatos ikreket, két állát négyes ikreket hozott a világra, a többieké mind hármas iker volt. A néhány éve Kétújfa- luban történt hatos ellés biológiai szenzációnak számított. TÁVOLI VÁROSOK - KÖZELI BARÁTOK A tyumeni olaj magyar végállomásán Százhalombatta — az olaj- város. Szerte Magyarországon így emlegetik ezt a Budapesttől alig 30 kilométerre, a Duna partján fekvő vadonatúj települést. Olajváros, hiszen itt található a Barátság II. kőolaj - vezeték • egyik végállomása, s az évi több mint hatmillió tonna szénhidrogént feldolgozó óriás, a Dunai Kőolajipari Vállalat. Huszonegy- néhány éve még csak girbe- görbe utcás kis falu és soksok kukoricaföld volt ezen a helyen. Most húszezer lakosú, egyre terjeszkedő, felnőttebbé váló város. Iskolákkal, üzletekkel, sportpályákkal, sétányokkal. S a képhez még ma is hozzátartozik a daruk, az egyre magasabbra törő falak, az építkezések látványa. A tyumeni kőolajra épített ipar évről évre fejlődik, gyarapodik, s több hasznot hoz az országnak, a városnak. Az első kapavágástól Miközben őri Józseffel, a Dunai Kőolajipari Vállalat pártbizottságának titkárával felidéztük az üzem és a város történetét, az első, majd az őket követő építők arcát, nevét, a szovjet vállalatok, tervező intézetek munkatársai is eszünkbe jutottak. Mert nemcsak a feldolgozott olaj, de az épületek tervei és a berendezések jelentős része is a Szovjetunióból származik. Így volt ez két évtizeddel ezelőtt, s most sincs másképp. Friss példa is van rá: tavaly szovjet tervek alapján láttak hozzá a repülőgép-hajtóanyaggyártó üzem építéséhez. Szovjet eredetűek az eljárások, a különböző műszaki dokumentációk; szovjet szakemberek tanácsadóként részt vettek a szerelésben. Az idén februártól segítették a berendezések szerelését. Így nincs már szükség ebből a termékből sem importra, sőt gazdaságos exportra is nyílik lehetőség, hiszen a külföldi repülőgépek Budapesten is vásárolhatnak hajtóanyagot. Megbízható partnerek — Fennállásunk két évtizede alatt megtanulhattuk — mondja a pártbizottság titkára —, milyen segítőkész, korrekt a szovjet partner. Húsz éve mindig az előzetes szerződés szerinti mennyiségben és határidőre kapjuk Tyumenből a nyersolajat, s a többi kőolajterméket. Ez látszólag természetes, a korrekt üzleti kapcsolat velejárója; a mai világgazdasági helyzetben mégis -különös jelentőségű. Az egyik legszorosabb kapocs, amely a százhalombat- taiakat szovjet barátaikhoz köti: a szakma szeretető. Ez az oka, hogy szovjetunióbeli testvérvállalatuk, az Omszki Petrolkémiai Kombinát szintén a kőolajfinomító szakma reprezentánsa. E gyümölcsöző kapcsolat több mint tíz éves. Omszk testvérmegyéje, Pest megyének, a polgárháború idején magyar internacionalisták harcoltak a környéken a Vörös Hadsereg oldalán. A testvér- megyei kapcsolatok ma azonban már nem csupán a múlt haladó hagyományainak ápolására szorítkoznak. A százhalombattai DKV és az Omszki Petrolkémiai Kombinát vezetői is azt határozták el 1973-ban, hogy a politikai, a kulturális, együttműködés mellett a találkozóknak a technikai, a gazdasági tapasztalatcserét is kell szolgálniuk. Erre mór csak azért is lehetőség nyílik, mert Omszkban a Százhalombattáinál háromszor nagyobb kombinátban is nyugatszibériai olajat alakítanak át. Hasonlók a technológiák, a szakemberek is könnyen megértik egymást. Nem csupán azért, mert itt is, ott is hasonló a feladat, hanem azér is, mert a százhalombattai műszakiak, olajmérnökök közül majd húszán a Szovjetunióban végezték az egyetemet. Szakmai tapasztalatcsere A tapasztalatok kölcsönös hasznosítása mellett egymás jobb megismerését is szolgálják az évenkénti találkozók. Kiállításokról, művészeti csoportok vendégjátékáról számol be az a dokumentum-gyűjtemény, amelyet Őri Józseffel együtt lapoztunk végig. Például a szovjet testvérgyár művész- együttesének nagy sikerű tavalyi koncertjéről, kiállításáról, műszaki tanácskozásokról. Ilyen előzmények után már szinte természetes, hogy a Magyar—Szovjet Baráti Társaság tagcsoportjai nemcsak a városban, de a megyében is a legaktívabbak közé tartoznak. Tavaly több kiállítást, baráti találkozót szerveztek, szovjet költőket láttak vendégül, művész- együtteseket fogadtak, s másodikok lettek az MSZBT és a Szakszervezetek Országos Tanácsa „Távoli városok — közeli barátok” országos vetélkedő sorozatán. Nagy érdeklődés kísérte Lepárlótornyok a gyár ban (Barcza Zsolt felvét a szovjet műszaki rendezvénysorozatát, lyen a százhalombattai mérnökök előadásokon, kiállításokon ismerkedhettek meg a szovjet kőolajipar legfrissebb műszaki újdonságaival. — Ahol olyan magától értetődően szövődnek a magyar—szovjet barátság szálai, mint itt Százhalombattán, nehéz leltárt készíteni a kapcsolatok eredményeiről. Nem szóltunk például azokról a közmegbecsülésnek örvendő szovjet szakemberekről, akik szakértőként segítették az olajfinomító újabb és újabb üzemeinek építését. Nem mondhattuk el, hogy mennyi személyes barátság fűzi az olajfinomítóban dolgozó embereket szovjet kollégáikhoz — így a kőolaj finomító pártbizottságának titkára. S mert ő nem említette, elmondja a krónikás, hogy Őri József szobájának falán ott áll a Szovjet Baráti Társaságok Szövetségének díszes oklevele, melyet az orosz nyelvű szöveg szerint a két nép megbonthatatlan barátságának erősítéséért ítélt oda a gyár kollektívájának az adományozó. (Cs. A.) Fél pár cipő és munkakönyv 0 Kerékpárok minden mennyiségben 0 Arany nyaklánc a hóban 0 Egy év után a megtalálóé 0 A tanács is értékesít Feledékeny megyeiek 7. s. — ötszázezer forint van a bőröndben. Találtam. Tessék mondani, itt kell leadni? A tanácsi tisztviselőnő először néz egy nágyot, egy pillanatra zavarba jön, s miután elég meggyőzően tettem az asztalra a kis koffert, megszokott mozdulattal nyúl a jegyzőkönyvért. — Hol találta? Milyen körülmények között? Igényt tart-e majd rá, ha senki nem jelentkezik érte? — Természetesen — válaszolok nevetve az utolsó kérdésre, hiszen turpisságom úgyis kiderül.- — Csak érdeklődni jöttem. Hatvan, Gyöngyös és Eger városi tanácsain, az ügyfél- szolgálati irodákban foglalkoznak a talált tárgyakkal. A behozott dolgok alkalmával mindig a leírtak szerinti az eljárás. De nézzük, miket is szoktunk elhagyni? ★ A hatvaniak szerszámokat, kerékpárokat, bőröndöket leginkább. — Hoznak hozzánk fél pár cipőt ernyőket még muh- kakönyveket is — mondta Zsilka Istvánná, igazgatási főelőadó. — Volt rá eset hogy pénzt találtak, s nálunk tették le. A tárcában négyezer forint volt. Legtöbb azonban a kerékpár: Évente mintegy 15—20-at hagynak itt. Raktárunk tele van, s éppen ezért sok gondunk akad a kétkerekűekkel a tárolásnál. Egyébként minden hozzánk juttatott tárgy alkalmával jegyzőkönyvet veszünk fel négy példányban. A jogszabály pedig olyan lehetőséget is biztosít, hogy ha három hónapig nem jelentkezik a talált holmi tulajdonosa, akkor a megtaláló elviheti használatra. Egy esztendő múltán pedig — ha akkorra sem kerül elő a gazdája — már az övé is lehet. Nem mintha kincsekre lelnének a lakosok, jobbára csak kopott kerékpároknak, elnyűtt kesztyűknek, ki csorbult szerszámoknak nem jelentkeznek a tulajdonosai. Itt a talált tárgyaknak körülbelül a nyolcvan százalékáért soha nem jönnek. Végül egy örvendetes hír Hatvanból: ebben az esztendőben még semmit nem hoztak be. ★ Gyöngyösön is az első számú „talált tárgy” a kétkerekű. Jelenleg is hét kerékpár és öt motorkerékpár van a raktárban. — Ezeket általában rendőrök hozzák be — mondta Szekeres Istvánná, a városi tanács előadója. — Ottfelejtett, esetleg egy körre” elvitt, majd letett járművekről beszélhetünk. A motorok pedig régi. kimustrált, szinte használhatatlan szekerek. Érdekes még talán, hogy nagyon sokan keresik nálunk elveszett személyi igazolványukat. Sajnos, ez az, amit nem hoznak hozzánk, így felvilágosítással sem szolgálhatunk az érdeklődőknek. Egy kismama elhagyta a táskáját. A megtaláló bevitte az irodába. Fél óra múlva a feledékeny fiatalasszony már meg is kaphatta azt. Hiánytalanul. — A tárgy azonosítása, a jogos tulajdonos megállapítása talán a legkényesebb feladat. Ilyenkor — higgyék el, ez nem szőrszálhasogatás! — a legrészletesebben ki kell kérdezzük a jelentkezőt; milyen volt az elveszett holmi, hol a csatja, mit tartalmaz; színek, formák, jelek. Mert ugye, azt senki sem szeretné, ha elveszett és szerencsésen megtalált értékét más venné át. Éppen a nemrégiben volt. hogy a Kékesen, egy ott üdülő hölgy talált a hóban egy arany nyakláncot. Üdülőtársa mondta, hogy az az övé. Ám ő inkább leadta nekünk, hogy a dolog hivatalos legyen. Mi leellenőriztük, s az ügy így rendben megoldódott Ha lejárt az egy év, s a megtaláló nem tart igényt a tárgyra, évenként egyszer a Bizományi Áruháznak adják át értékesítésre az elhagyott holmikat. Gyöngyösről tavaly mintegy másfél ezer forintot utalhattak így át a megyei tanács költségvetési számlájára. ★ Ugyancsak az értékesítésből Egerben majd háromezer forint került ki. Az elmúlt évben nem jelentkezett a tulajdonosa például karórának, diplomatatáskának, vadonatúj férffiszandálnak vagy bőrtáskának. —Érdekes, hogy nálunk sokkal több mindent keresnek, mint amit behoznak — mondta Mészáros Lászlóvá előadó, az egri városi tanács ügyfélszolgálati irodáján. — Sokan fordulnak hozzánk azok, akik valamilyen okmányt vesztettek el. Személyit, jogosítványt, munkakönyvét. Ebben sajnos, nem tudunk segíteni. A nálunk levő tárgyak egyébként csupán 2—3 százalékban jutnak vissza jogos tulajdonosaikhoz. Van'a raktárunkban kerékpár, üres pénztárca, nágykabát, különféle kulcsok, kardigán, farmerdzseki, de hoznak be autóstáskát, legutóbb pedig egy klarinétot is. Színes a skála. Feledékenyek, felületesek volnánk? A talált tárgyak osztályán fellelhető holmik talán ezt igazolják. Mindenesetre, ha- véletlenül elvesztünk félmillió forintot, tudjuk, hogy hol keressük... Józsa Péter
