Népújság, 1983. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-14 / 11. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1983. január 14. péntek Az évforduló jegyében új kiadásban Marx, Engels, Lenin művei A Kossuth Kiadó idén is folytatja a marxizmus—leni- nizmus klasszikus műveinek publikálását: részben korábban megjelent, de az üzletekből már elfogyott köteteket adnak ki újra, részben új tematikus összeállításban hagyja el a nyomdát egy- egy kötet. Az év első napjaiban jutott az üzletekbe Marx és Engels műveinek 45. kötete. Ez a könyv azokat az 1867 és 1893 között keletkezett Marx-, illetve Engels-íráso- kat tartalmazza, amelyek nem kerültek a* megfelelő időrendi kötetekbe. Olvasható egyebek közöitt Marx rövid tanulmánya a mono- metalizmusról és a bimetal- lizmusról, Engels svédországi és dániai útijegyzete és mindkettőjüktől néhány publicisztikai írás, amelyekről a kutatások többnyire csak az utóbbi években állapították meg, hogy kinek a művei. Az idén emlékezünk Marx születésének 165. és halálának 100. évfordulójára. Már erre az alkalomra gondolva jelentette meg a Kossuth Kiadó Lenin „Jegyzetek Marx és Engels levelezéséből” című kötetét. Lenin a tudományos kommunizmus megalapítóinak nemcsak elméleti műveit, hanem leveleit is tanulmányozta, kiváltképpen az elméleti kérdések, a munkásmozgalom politikájának és taktikájának kidolgozásával kapcsolatos részletek érdekelték. Jegyzeteket készített azokból a levelekből, amelyekben Marx és Engels jellemzik a német szociáldemokráciát, bírálják á francia munkásmozgalom elméleti hibáit, üdvözli'k Olaszország, Németország, Magyar- ország, Lengyelország, Írország nemzeti felszabadító harcát. Az olvasás megköny- nyítésére a könyvben egy oldalon két szöveg is található: Lenin jegyzete, valamint Marx és Engels leveleiből a jegyzeteknek megfelelő szemelvények. A pártéletről, a pártépítésről címmel adják közre azt a gyűjteményt, amely Lenin munkáiból, cikkeiből a párt életének és tevékenységeinek elveiről szóló gondolatokat közli. Lenin összes műveinek tizedik kötete változatlan utánnyomásban kerül az üzletekbe. Ez a könyv tartalmazza a III. pártkongresszus anyagait, Lenin határozati javaslatait, kongresszusi felszólalásait. A. Kossuth Kiadó szerkesztőségében már javában dolgoznak Lenin összes műveinek 16., 48. és 49. kötetének újbóli kiadásán is. Ugyancsak előkészítik Marx, Engels háromkötetes válogatott műveinek ismételt közreadását. (MTI) Néptáncos- képzés gyermekeknek Az Állami Balett Intézet a hivatásos együttesek utánpótlására az 1983—84-es tanévben néptáncosképzést indít. Felvételre jelentkezhetnek azok a lányok és fiúk, akik az 1982—83-as tanévben fejezik be az általános iskola nyolcadik osztályát és kedvet éreznek a táncos pálya iránt. A jelentkezők felvételi vizsgát tesznek, amelynek időpontjáról és követelményeiről írásban értesítik az érdekelteket. A fevételi vizsgára jelentkezők budapesti elhelyezéséről a szülőknek kell gondoskodniuk. A tanulmányi idő négy év, a növendékek a szakképzéssel egyidejűleg gimnáziumi oktatásban is részesülnek. A kérelmet január 31. és február 12. között a Balett Intézet címére (1061 Budapest, Népköztársaság útja 25.) kell eljuttatni. Téli tárlat Miskolcon Megragadó festmények, grafikák, szokványos szobrok Herczeg István: Nagyapával Miskolc rangosabb képzőművészeti kiállításainak sorában ezekben a hetekben a hagyományos téli tárlatot láthatja a közönség. A Miskolci Galéria termeiben ezúttal csaknem nyolcvan művész kapott lehetőséget arra, hogy kiállítsa műveit. A tárlat — amelyet Lengyel László művészettörténész rendezett — elkülönített műfaji és tematikai csoportosí- itásltían mutatja be az alkotásokat. A galéria nagytermében kaptak helyet a festmények, külön teremben, láthatók a grafikák, a rézkarcok, megint másutt a texti- tilek, a szobrokat pedig több teremben, helyezték el: A szemlélődő első benyomása a mostani téli tárlatról: szűkült a kiállítók köre. Nem tematikai, műfaji szűkítésre gondolunk, hisz e téren gazdag a tárlat anyaga. Sokkal inkább szembetűnő, hogy az ország távolabbi részeiről kevesebb alkotót hívtak meg. Főképp az Észak-Magyarországon élő képzőművészek műveit láthatjuk; ám e tény önmagáiban nem befolyásolja a tárlat anyagának színvonalát. A galéria művészettörténészed — a korábbi évektől eltérően — most ismét arra törekednek, hogy az ezen a területen dolgozó művészek kapjanak kiállító teret. Abban is újat hozott a mostani tárlat, hogy az eddigiektől eltérően, figyelemreméltó, színvonalában erőteljes festményanyagot mutat be. Régebben, a halványabb művészi értékű festmények helyet, inkább a grafikák és a különböző újSzferű technikával készült alkotások jelentettek szellemi izgalmat az igényesebb szemlélődének. Ezúttal a nagyteremben kiállított művek a legmarkánsabbak. Ám nemcsak témájában, műfajában változatos a tárlat, igen szembetűnők a kiállítók tehetségbeli eltérései is. Főképp a szobrokon, a grafikákon és a vegyes technikával készült munkákon észleli ezt a néző. A festmények közül mindenképpen kiemelkednek Seres János képed. Egyszerűségükkel, már-már puritánsággá szigorított színeikkel ragadják meg a nézőt. Műveit a zsűri nagydíjjal jutalmazta. Sarkadi Péter újszerű portréi kíváncsivá teszik a látogatót, Pataki János groteszk festményei inkább felvidítónak, játékosnak hatnak. Blaskó János Búcsúzés című képe színharmóniájával kelti fel az érdeklődést. Lenkey Zoltán ezúttal újjal jelentkezett: pasztelljein a festői és a grafikusi tudás remek összhangja érződik. Borongós színeivel valamiféle megnyugvást sugároz Lóránt János két festménye. Nagy Ernő pedig tájképeivel jelentkezett. Dohnál Tibor művének említése kívánkozik még ide. A miskolci téli tárlatnak ugyancsak erőteljes része a grafikák sora. Nemcsak témájában, de művészi kivitelezésben is eltérőek a munkák. Találkozunk ebben a teremben az országosan elismert grafikusokkal: Peledy Gyula művészbarátainak állít emléket, Pető János litográfiáival kelti fel a figyelmet. Nem sorolhatók a hagyományos grafika körébe a színes fotóvásznak, a fotók vagy a fotóofszet nyomatok. Közülük egyszerűségével, szigorúságával emelkedik ki Szabados Árpád fotótanulmány- sorozata. Pócs Péter olykor meghökkentően ironikus alkotásokkal jelentkezett, Magyar István szitanyomata 1919 májusának állít figyelemreméltó emléket. Erőteljes művészi fejlődés érződik ef. Zámbó István munkáin: a Macska vakondokkal című képe fanyar nevetésre ingerli a nézőt. Herczeg István Nagyapával című linómetszete a gyerekkor mesevilágát idézi. A szobrok, a kisplasztikák nem hozták különösebb meglepetést. A bántóan sematikus Kodály-portré (Kirsdhmayer Károly munkája) s néhány stílusutánzó szobor mellett nyugodt, iskolázott műveket találni. Bakóhetey Rozália derűs, színezett porcelánjai és Sebestyén Sándor erőteljesebb bronzszobra, Pusztai Ágoston pedig kő-öntöttvas szobrával vonja magára a néző figyelmét. A kiállított textilek kissé egysíkúak. Szülés formaihatásuk nem rázza fel túlzottan a szemlélődét. A miskolci téli tárlat anyaga összességében igazolja a galéria törekvéseit; mind több kiállítási fórumra van szüksége az Észak- Magyarországon élő képzőművészeknek, ám oly módon, hogy igényes válogatás biztosítsa a jó színvonalait. Mikes Márta Csillagszórók A gyanta illatú karácsonyfák bekopogtattak a lakásokba. A fenyőgyertyák imbolygó lángjai megvilágítják a szobát és a sejtelmes fényben a gyerekek az ajándékokat kutatják. Aztán csillagszórók gyúlnak és a parányi szikrák meghozzák az igazi karácsonyi hangulatot. Az apróságok, de a felnőtték is örülnek az ajándékoknak, a szülők a gyerekek boldogságának. A karácsonynak! A karácsony a szeretet, a békesség ünnepe. A két fogalom egyidős az emberiséggel, de talán sohasem volt olyan nagy szükség rájuk, mint éppen napjainkban. Harcok, háborúk mindig voltak. Nyilak, szuronyok, puskák és ágyúk — sajnos — sohasem hiányoztak fegyvertárunkból. De most nagy a tét! Életre, halálra megy a küzdelem. Az ember olyan tudományra tett szert, amely egyetlen gombnyomásra képes megsemmisíteni a földi világot. Az emberiség képes kiirtani önmagát. — Hogyan jöhet e szörnyűség az apokalipszis gondolata a békés karácsonyi hangulat mellé? — Ünneprontónák tart? Nem szeretném! Gondolkodik. — A valóság számbavétele az élet minden percében — a legboldogabban is — kötelességünk. Kevés a békeóhaj, a jámbor békevágy! Méginkább az önző belenyugvás: Ugyan mit is tehetnénk, ha máshol naponta ezrek, tízezrek halnak meg? Az a fontos csak, hogy nálunk béke legyen. — Több kell ennél! — Mi az a több? Mi a hozzájárulás magunk és mások békéjéhez, a boldogsághoz? lEzt a kérdést napjainkban százszor és ezerszer felteszik. A titkok titkának tartják. Könyvek, tanulmányok, lángelmék, és szívemberek foglalkoznak az emberi élet értelmével, ha úgy tetszik a boldogsággal. — Mit ír erről Selye János? — Az embernek az a végső célja, hogy kifejezze önmagát! Kifejezze olyan teljesen, amennyire csak a szándékainak megfelelően lehetséges. — Az apró örömök? — Ezek csak rövid lejáratú célok! — És a távlatok? — Meg kell találni azt az életformát, amely biztosítja számunkra az egyensúlyt, még keli tanulni szétválasztani azt, ami igazán örömöt ad attól, ami csak az öröm megvásárlásának eszköze. — Mi az igazi öröm? — Örömet, boldogságot szerezni másoknak! Szeretni a szeretetre méltókat! Nem bibliai idézetek, valamiféle karácsonyfa alá kívánkozó, kiagyalt szentenciák ezek. Igazságuk szintén egyidős az emberiséggel! Csak hajlamaink szerint gyakran elfeledkezünk róluk... -Ä'iT s<v: A nemrég meghalt, és említett nagy magyar tudós a hálaérzet filozófiájáról így ír: A hála kétszer ad: A viszonzás a kisebb rész, a nagyobb; hálánk azért, hogy hálásak nekünk. A szeretet és a béke testvérek! Feltétlenül az ember hosszú távú céljai közé tartoznak. iE nyugtalan világban élni és boldognak lenni, nagyon nagy dolog. Életművészet! Hozzátartoznak a karácsonyi fenyők, a pislákoló viaszgyertyák, a csillagszórók szórta örömök is... Szalay István Hz ítéletet végrehajtották Bűnügyi riportsorozat (VIII/4.) Ijedt képű, töpörödött asz- szony nyit ajtót. — Rendőrség! Dr. Gábor alezredes vagyok, a munkatársam. Hollai hadnagy. — Kit tetszenek keresni? — Bátor Györgyöt... — A fiam nincs idehaza... — Bejöhetnünk? — Tessenek csak — mondja az izgalmaktól meggyötört idős asszony és bevezeti a nyomozókat az egyik gyengén bútorozott, de tiszta szobába. — Tehát itt lakik egy ideje Kohányiné? — kezdte a beszélgetést az alezredes. — Igen, kérem... A fiammal összeállt. — A néni fia nőtlen? — Nem, özvegy. A felesége szegény öngyilkos lett, leugrott az emeletről. Maradt utána öt gyerek ... — Mit szólt ahhoz, hogy Annának szintén volt négy gyereke? — Semmit, hát a fiam hozta. Különben is csak a kislánnyal jött, de az sem maradt itt sokáig, mert Ko- hányi erőszakkal elcipelte a csöppséget. Én meg nagyon sajnáltam az asszonykát, sokat panaszkodott, hogy mennyire ütötte-verte őt a férje. — Látott tegnap este abból a bizonyos tragédiából valamit? Az idős asszony vékony teste minden porcikájában remeg, szinte megrázza az emlékezés. — Mindent... Mindent... Ügy volt... Tegnap délután idejött a kis Ferike, kereste az anyját. Anna nem volt itthon, azt hiszem, a szüleihez ment. Azután a kisfiú is elfutott, nagyon ideges volt a gyerek ... Kint voltam az erkélyen, úgy hét óra tájban, amikor Kohányi a szemben lévő ház tetejéről átkiabált. — Mit? — Hót, hogy küldjem ki Annát. Közben a három gyerekei) a tető szélére ültette ... Megrémültem. Visz- szakiabáltam, hogy nincs itthon Anna. Aztán nem is tudom, hogy történt, egyszer csak felemelte a kis Annit és a mélybe vetette, majd sorba dobálta Attillát és Istvánt... Borzasztó ... István el akart menekülni, de Kohányi elkapta és ledobta őt is ... Közben kiabáltam: Gyilkos... Gyilkos ... Ne tedd, de ő csak hajigálta lefelé a három ártatlant ... ★ Az idő már erősen délutánba hajlik, amikor a rendőrtisztek Kohányiné Boros Annával beszélhetnek. A félhomályba burkolt, szegényesen berendezett szoba sarkában lévő ágyban valósággal elvész az egyébként magas, életerős asz- szony... Az alezredes csendben az ágy mellé húz egy széket, megsimogatja Anna áttetsző bőrű kezét: — Tudja, hogy a kis Ferike megmenekült? — Igen, tudom ... Legalább ö megmaradt... — felelte könny nélkül sírva. — Anna, elég erősnek érzi magát ahhoz, hogy beszélgessen velünk? Tudja, nagyon fontos lenne. Ezen mindenképpen túl kell esnie ... — Igen ... Tudom. Mindent megpróbálok, tessék csak kérdezni. — Ha jól tudom, maga most huszonhat éves, és tíz éve kötött házasságot. — Igen... — Hogy éltek? — Nagyon ... nagyon rosz- szul. — Miért? — Mert amióta csak ösz- szekerültünk, állandóan ivott és akkor állandóan megvert. — Miért bántotta magát? — Eleinte azért, mert szóltam az italozás miatt... Később ... később azt hiszem, már megszokásból. Közben meg a gyerekek sorra születtek: 1971-ben Ferike, két évvel később Attila, 1974-ben Istvánka, 1978-ban pedig Annuska ... — Miért vállalt négy gyereket, amikor ilyen rossz körülmények között voltak? — En szerelemből mentem a férjemhez és azt reméltem hogy a gyerekek előtt majd szégyellni fogja magát. Megváltozik... De hát, tévedtem. Ahogy, korosodott, úgy durvult. — Maga dolgozott? — Nem. — És miért nem * vállalt munkát? — Mert a férjem egyszerűen nem engedte, hogy elhelyezkedjek. Kértem, könyörögtem, hogy engedjen dolgozni, de ő megmakacsolta magát. Nem ... Nem és nem... — A férje nem dolgozott? — De, dolgozott, csak állandóan váltogatta a munkahelyeit. Legalább huszonöt volt... — A pénzt nem adta haza? — De, általában ideadta, viszont azonnal küldte is a gyerekeket a kocsmába, rumért, borért, sörért... Amennyit hpzaadott, annyit el is ivott. — És ha nem kapott volna italra pénzt? — Kiverte volna belőlem az utolsó fillért is. Hiába mondtam, hogy a gyerekeknek kell ruha, cipő, meg sok egyéb. Öt ez nem zavarta. A gyerekeim szégyenszemre mások által elnyűtt ruhákban jártak... — Mégis, miként határozta el, hogy szakít a férjével? — A gyerekekkel le szoktam menni a játszótérre, ott ismerkedtem meg Bátor Györggyel. Ö szólított meg ... Azt kérdezte, az én férjem az a gumicsizmás, alacsony férfi, aki folyton részeg? Igen, sajnos, ö az, feleltem. Aztán többször beszélgettünk. Elmondta Bátor, hogy öt kisgyereke van. A felesége öngyilkos lett. Kiugrott az ablakon. Mutatta is a papírokat, állítólag a tejláz vagy valami hasonló támadta meg az agyát... — Gyakran találkozgattak? — Mindig csak a játszótéren ... Egyszer elmondta, hogy szüksége * lenne egy olyan asszonyra, aki nevelné az ő gyerekeit is. — Mit válaszolt? — Mondtam, hogy én is úgy elmennék a gyerekekkel, mert hiába van most már a rendes lakás, ha nyugalom nincsen, állandóan rettegni kell... — Tehát megállapodtak, hogy összeköltöznek. — Tulajdonképpen igen ... — És mikor költözött Bátor ékhoz? — Ha jól emlékszem, március 28-án elment az uram három napra pálinkát főzni. Ekkor fogtam a kislányt és átmentem ... — A fiúkat miért nem vitte magával? — Tudtam, ha megtudja, hol vagyunk, elviszi őket. Nem akartam a botrányt... A kislányt is egy hét múlva elvitte. Megijesztette a szüléimét, hogy ha nem mondják meg hol vagyunk, az egész családot sorra öli... Schmidt Attila
