Népújság, 1983. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-12 / 9. szám
4.-“-ri; ■ NÉPÚJSÁG, 1983. január 12., szerda Nyitás előtt az egri Ifjúsági Házban Diszkótérmozi — galéria — politikai szakkör — információs iroda SZOTudulo Gyulán Több mint ezer vendég pi- • henhet, gyógyulhat egyszerre a SZOT új gyulai gyógyüdülőjében. A várfürdő mellett levő szakszervezeti szállodában kényelmes, háromágyas szobákban helyezik el a vendégeket. Társadalmi szerződések — Tanműhelyek fejlesztése — Egymásra utaltság - ötletekkel segítenek Tanulóképzés - vállalati segítséggel Tíz esztendeje is már, hogy megkezdték átépítését. Azóta szinte fölsorolni is sok lenne, mi mindenen ment keresztül a már korábban is Fati partusnak tisztelt volt egri szakszervezeti székház. De fátylat rá! Nézzünk inkább a jövőbe! Vajon mivé válik a gyönyörűen újjáépített épület. Az Ifjúsági Ház igazgatóját, Fridél Lajost terveiről, elképzeléseiről kérdeztük. — A megyeszékhely kulturális életének gondjai közismertek. Rogyadozó a művelődési központja, a színháza, szűk az úttörőháza, könyvtára, múzeuma, levéltára, nincs galériája ... Természetes hát, hogy Eger valamennyi lakója nagyon sokat vár attól, hogy az új művelődési intézményben megkezdődjék a munka. — Vágjunk a közepébe! Milyen javulás remélhető a „háztól", melynek alapterülete pillanatnyilag a legnagyobb a megyében? — Le kell szögezni mindenekelőtt, nem véletlen az elnevezés: Ifjúsági Ház. Egerben mintegy huszonkétezer fiatal él, dolgozik, szórakozik. Elsősorban az ő számukra igyekszünk majd programot biztosítani, a legfőbb feladatunk az ő kulturális igényeiket okosan nevelve kielégíteni. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy valamiféleképp zártkörűvé kívánnánk a helyiségeket tenni. Akiket érdekelnek műsorajánlataink, jöjjenek, akárhány évesek! De a házat kár lenne összekeverni a föntebb fölsorolt intézmények bármelyikével. — Hanem akkor? — ... Talán úgy nevezhetném meg, szórakoztató központ lesz... bár természetesen politikai feladatokat is ellátunk ... Nem hiszem, hogy pontosan meg lehetne határozni, annál is inkább, mivel ilyen jellegű intézmény egyelőre jó, ha tíz van az országban. Amikor működési rendjükkel ismerkedtem, azonnal kitűnt, hogy a különböző feltételek közt, a más más összetételű ifjúsággal mind másként dolgoznak. Pontokba szedetten tervezni egyelőre fölösleges. Majd menet közben alakuljanak ki a dolgok, az igényeknek megfelelően! Most gyűjtöm az óhajokat, elképzeléseket. — Konkrétabban? — A konkrétumok fölsorakoztatásához legcélszerűbb körültekinteni. Az épület kialakítása ugyanis sok mindent meghatároz. — Nézzük talán, mit látna egy gimnazista itt egy fél év múlva! — Nos, a jobb oldali faragott kapun át zárt, fedett udvarba lép a diák. Első pillantása Dohnál Tibor szobrára esik, majd a kapualjban a hófehér falból kiemelkedő eredeti klasszicista oszlopokra. A fal különben mindenütt hófehér, az ajtók, ablakok sötétbarnák, a padló, mely alulról fűtött sárga kerámiakockás. Ez a „diszkótér”, melynek hátterében a színes üvegű, íves ablakok alatt megemelt szintűén helyezkedik el a „randevú sarok”, fotelokkal, színes tévével. Állandó halk zene szól, melyet ha valaki táncolni akar — s persze épp nem zavar vele valami nagy rendezvényt — szívesen fölerősítünk. Innen nyílik ajtó a gyors étterembe is, melynek olcsó árai lesznek; üdítői és egyfajta alkohol: csapolt sör. A másik oldalon az információs iroda mellett található egyrészt az utcáról is megközelíthető galéria, valamint két kondicionáló terem. Az első emeletet a hatalmas tanácsterem uralja mely vetítésekre, ünnepi rendezvényekre, előadóestekre kiválóan alkalmas, de sajnos nem díszletezhető ... Mellette a büfé kapott helyet, valamint a kisebbik tanácsterem, mely még mindig jókora. (Az élénk sárga szőnyeg- padló láttán önkéntelen a kérdés, vajon mindez meddig lesz tisztán, épen tartható, a fehér falakkal és az iparművész készítette lámpákkal egyetemben?) Itt található még a politikai szakkörterem, a nyelvi labor, a tévészoba, s pár iroda. A függőfolyosóról jól odalátni a randevú sarokra, ahol alkalomadtán mindenféle előadások tarthatók. A második emelet a kiscsoportoké. Fotósok, szobrászok, festők, textilesek, zenehallgatók, híradástechnikusok dolgozhatnak itt, na és innen nyílik az egyik büszkeségünk az élő növényekkel telepített olvasókért, mely a nyolcezer kötetes könyvtárhoz csatlakozik ... Lehet, néhány apróbb termet kifelejtettem. — Mennyi ebből még az álom, s mennyi a valóság? — Pillanatnyilag két tévénk van, egy Akai rendszerű hangosító apparátusunk, ülőbútoraink. A könyveket a Megyei Könyvtár biztosítja, az egyebekről már folynak a tárgyalások. A galéria paravánjainak elkészítéséhez, a műtermekhez vagy például a híradás- technikai szoba fölszereléséhez mindenképp külső segítséget várunk. Egy bizonyos, nyitáskor nem fogunk mindenféle kölcsönkért tárgy- gyal pompázni, mert abból csak visszalépés lehet. — Viszont akkor mikorra rendezkednek be? A felszerelést majd fokozatosan szerezzük be, s mint már mondottam, az igényeknek megfelelően. Néhány példa. Pillanatnyilag meglepőnek találojn a mozisok véleményét, akik állítják, hogy hetente háromszor is érdemes lesz vetíteni, meg fog telni a nagyterem. Ha bebizonyosodik, erre kell majd berendezkednünk. Aztán itt van a muzsikusok helyzete, számukra nincs kinevezve terem, sőt még egy zongorát sem tudnánk adni, pedig hangszerkedvelők már számosán jelentkeztek. A nyelvi labor iránt viszont még egyáltalán nincs érdeklődés ... majd meglátjuk ... — A nyitás napja? — Április eleje... — Bízzunk benne! A tervek megvalósulásához nagyon sok sikert. Németi Zsuzsa Az iskolák mellett komoly szerepet töltenek be az üzemek; vállalatok a szakmunkás- utánpótl ás ban, a középfokú végzettséget adó tanintézményekből kikerülőik pedig a jövő műszaki középvezetőit biztosítják. A szakmunkásképzők és a szakközépiskolák maguk azonban képtelenek volnának megteremteni az oktató-nevelő munka minden — tárgyi, eszközi — feltételét, hisz ma mér olyan korszerű gépeket kell megismerni az ifjaknak, amelyek komoly felkészültséget, gyakorlatot követelnek. A megyei tanács munkaügyi osztályának helyettes vezetője, Fehérvári Andor elmondta, hogy mindenütt mások az adottságok, hiszen az iparban nagyobbak a gépigények, mint például a kereskedelemben : — Egy gépi forgácsoló vagy autószerelő tanulónak olyan tanműhelyTe van szüksége, ahol szerszámok, szemléltetőeszközök, korszerű gépek állnak a rendelkezésre. Így van ez például a Finomsze- relvénygyárban, a Csepel Autó egri gyáregységében, vagy az építővállalatoknál. A mezőgazdaság területén szabadabb a mozgás, a diákok a földeken sajátíthatják el szakmájuk fortélyait. Tanműhely építésére továbbra is a nagyobb üzemek képesek, fejlesztésre is több pénzük van. A hiányszakmáknál jól bevált a társadalmi szerződések kötése. Előfordul azonban, hogy a diák a pénzt félrerakja és amikor befejezi tanulmányait, visszafizeti a költséget: csak azért, hogy ott helyezkedjen el, ahöl akár. Kétévenként egyébként a megyei tanács felmérést végez arról, hogy milyen az iskolák és a vállalatok között a kapcsolat. A tapasztalatokat a helyettes osztályvezető így foglalta össze: — Az egyes cégek igen sokat áldoznak a tanulóképzésre. Ha igényelnek és megvannak a feltételeik rá, évente kaphatnak a központi szakmunkásképzési alapból bizonyos összeget. Ezt általában a művelődési osztály januárban dönti el. Az elmúlt esztendőben heten majd kilencmillió forintot kaptak. A legtöbbet — 2,1 milliót — az Agria Bútorgyár. Segítségben részesült még a Mátraalji Szénbányák és a hatvani Lenin Termelőszövetkezet. Természetesen saját erőforrások is kellenek a korszerű képzésre, oktatásra. A megyei tanács azonban csak a tanácsi vállalatokat ellenőrzi, .a többieket az illetékes főhatóságok. Ha valahol nem jól gazdálkodnak az összeggel, akkor az iskola panaszt emel és intézkedik. Ékre szerencsére azonban csak nagy ritkán kerül sor. — Általában jó az együttműködés. Csak egy példa: az egri Gép- és Műszeripari Szakközépiskolában a VILA- TI révén- és saját erőből — nem kis összeggel — korszerű műszerekkel, felszerelő-^ sekkel mérőtermet létesítettek. A vállalatok és az'-okó tatási intézmények egymásra vannak utalva. Erősíti ezt jó néhány szocialista szerződés is, melyeket egymás 'között kötnek. Az anyagi nehézségeket ellensúlyozza, a pedagógusok, a szakoktatók kezdeményezése, akik nemcsak ötléteikkel segítik a szakmunkásképzést, hanem maguk-m aguk el is készítenék jó néhány szemléltetőeszközt is. (józsa) Az ítéletet végrehajtották Bűnügyi riportsorozat (VIII/2.) A hónap műtárgya: Poszrikos kendők Immár két éve annak, hogy a Dobó István Vármúzeum havonta más-más szakág gyűjteményeinek kevéssé ismert darabjait, illetve értékes tárgyegyütteseit mutatja be a Vörös Csillag Filmszínházban, mely felkarolta a kezdeményezést. A „Hónap műtárgya” című bemutatósorozat kedveltté vált. Ezúttal a néprajzi textilgyűjtemény poszrikos kendői tekinthetők meg a minikiállításon. ★ Heves megye északi területen még ma is élő szokás az, hogy a családhoz közelállók naponként felváltva étellel és itáliai látják el a gyermekágyat fekvő asszonyt. (E szokást és főbb elemeit egy nagyobb, észak-magyarországi kitekintéssel készült tanulmányában Cs. Schwalm Edit, a vármúzeum néprajzosa dolgozta fiöl!) Az étel- hordást, azaz a poszrikot mindig a komaasszony, vagyis az újszülött keresztanyja kezdte, s így haladt a sor — előre megbeszélt rendben — a jó ismerősökig. A naponta vitt változatos ételek bősége ebben az időszakban egyúttad az egész család élelmezését is szolgálta. Míg a levest és a húst az egymásra illeszthető ételhordóba, a rátóba helyezték és kantárba fűzve vitték, addig a többi ételt (sült hús, bor, sütemény) a kézi- vagy hátikosárba rakták. Az így szállított ételt mindig egy-egy díszes kendővel, a poszrikos kendővel takárták le, illetve fogták össze. E kendőfélék meA komaasszony ebédet visz a gyerekágyas asszonynak (Boldog, 1953) (Bakó Ferenc felv.) gyénlkben mind anyagféleség, mind pedig forma és díszítés szempontjából igen változatosak. Túlnyomó részt házilag előállított kender- vászonból, újabban viszont gyári anyagból készítették. A Mátra északi lábánál húzódó palóc községekben ilyen kendőket a menyasszony barátnői ajándékoztak esküvő alkalmával. Legjellegzetesebbek ezek közül a kenesíztszemes mintázattal hímzett, saját anyagból rojtozott darabok. Míg a korai poszrikos kendőket csupán piros, vagy piros-kék színű hknzőfonallal díszítették, addig az utóbbi évtizedekben egyre színesebb és nagydb mintájú darabok váltották fél ezeket. Az ételhordás szokása napjainkra már megváltozott. Időtartama lerövidült, s a készételeket mára különböző tárgyak és pénzbeli ajándék váltották fel. Kriston Vízi József néprajzos-muzeológus Éppen tízet üt a nagytemplom harangja, amikor kopogtatás után kinyílik az ajtó, s belép Hollai Gábor hadnagy. Az új munkatárs. — Tudod már, mi történt? — Hát, úgy nagyjából. Különben is, az egész város erről beszél. — Lássunk munkához. Itt a gyanúsított elfogásáról szóló rendőri jelentés és itt a személyi igazolványa. Olvasd át, légy szíves, addig én felhozatom a fogdából Kohá- nyit. ★ A két rendőr kíséretében a szobába lépő Kohányj olyan unott, egykedvű arcot vág, mintha valamiféle tyúklopásért állították volna elő. A két rendőrtiszt összenéz. Az első pillanatokban azt hiszik, hogy valamiféle orvosi esettel állnak szemben. Hiszen képtelenség elhinni, hogy egy normális ember, aki néhány órával korábban sorra ledobálja a tizedik emeletről a saját gyerekeit, az így, ilyen szinte fölényesen tudjon viselkedni. Az alezredes amellett, hogy egyébként is igen kedveli fiatal kollégáját, ezúttal külön örül, hogy Hollai Gábor eredeti végzettsége pszichológus. — Foglaljon helyet — mutat Gábor az íróasztal előtti székre: Kohányinak: — Tudja, hol van? — érdeklődik Hollai hadnagy a gyanúsítottól. — Igen. Tudom. — Hol? Mondja meg! — Ilyen kérdés ... A megyei rendőr-főkapitányságon. — És azt tudja, hogy miért került ide? — veszi át a szót Gábor. — Igen. Mert ledobáltam a háztetőről a gyerekeimet... — Mindet? — Nem. Csak hármat... — És hol a negyedik? — Azt kérem, én nem tudom. Délután elküldtem az anyjáért, hogy jöjjön haza, de azóta nem jelentkezett Feri. — Ha dohányzik, gyújtson rá — mondja az alezredes, aki talán egy kevés erőt akar gyűjteni, hogy felocsúdjon. — Miért tette? A válasz azonnal következik, mintha csak készült volna Kohányi. — Meg akartam bosszulni a feleségemet. — Megbosszulni? — Igen. — És miért? — Mert elhagyott és a gyerekeket is magával akarta vinni. Én nem kertelek, megmondom őszintén, ki akartam irtani az egész családomat. — Tehát Feri csak azért maradt életben, mert nem volt otthon? — érdeklődik a hadnagy. — Igen. — Ha otthon van a legnagyobb, akkor őt is ledobta volna a háztetőről? — Le ... És ha nem fognak el, megkerestem volna, akárhol is bújkál. Azután őt is felvittem volna a legközelebbi ház tetejére. Onnan már csak egyetlen mozdulat kellett volna és kész ... — És a feleségének milyen sorsot szánt? öt is a háztetőre akarta vinni? Kohányi, mintha mosolyogna. Mintha naivnak tartaná a kérdést. Ügy válaszol. — Hát elképzelik, hogy ő feljött volna velem a tetőre? Az asszonyt megfojtottam volna... — És azután? — Én is öngyilkos akartam lenni. — Megtehette volna ma is. Fent állt a harmincöt méter magasban. — De én nem végzek félmunkát. Elhatároztam, hogy mind a négy gyereket és a feleségemet is megölöm. Azután következtem volna én. Nagyon szerettem a családomat és nem akartam tőlük elszakadni... A kislányt, akit a legjobban szerettem mind közül, azt magával vitte a feleségem. Néhány nap múlva utánuk mentem és visszahoztam. ★ Dr. Gábor Ferenc hosszú rendőri pályafutása során sok, úgynevezett kemény legénnyel, gyilkossal és egyéb bűnözővel találkozott, de bármit is követtek el, sok esetben elesetteknek, szerencsétleneknek tartotta, s vala. mennyire szánta őket. Ezúttal nem érez szánalmat... Gáborné jó rendőrfeleség, nem rohanja le kérdéseivel a férjét. Pontosan tudja, hogy amit lehet, úgyis elmond, sőt, bizonyos problémákat meg is beszél vele, hiszen ő is majdhogynem szakmabeli: orvosnő. Csak amikor már félig el. fogy a pohárból a jeges tej, mondja: — Borzasztó lehetett... — Hát... hogy borzasztó? Szinte elviselhetetlen. És mit gondolsz, miért tette? Az asszony arcán látszik, hogy a legképtelenebb variációk között latolgat. De végül is csupán egy elképzelhető ok maradt fenn gondolatainak rostáján. — Megőrült... — Amit elkövetett, az nem vitás, hogy tébolyultra vall, de az első beszélgetések után úgy tűnik, teljesen tiszta fejjel, átgondoltan tette. — Dehát mégis, miért? — csodálkozik az asszony. — Azt mondja, hogy bosz. szúból... — Kit vagy mit akart ezzel megbosszulni? — kérdezi tovább az orvosnő a férjét. — Elhagyta a felesége ... — Akkor ez az ember. Ember? Schmidt Attila
