Népújság, 1983. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-08 / 6. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. január 8., szombat 15. Arccal az utánpótlásnevelés felé Főtitkári helyzetkép a megyei labdarúgó-bajnokságról Hagyományos módon, a Heves megyei Labdarúgó Szövetség év végi ülésén értékelték a tárgyidőszak munkáját, és ezen megfogalmazták az új év legfontosabb célkitűzéseit, feladatait A következőkben erről adott áttekintést dr. Csicsai József főtitkár. — Űj összetételű elnökség és szakbizottság látott munkához 1982 elején. Milyen lendületet vett a testületi munka? — Meg kell vallani, hogy az új társadalmi munkások, de a régiek egy része is, még nem tudott teljes értékűen bekapcsolódni a szövetség hétköznapjaiba. Ebből a megállapításból már meg is fogalmazódott a jövő évi feladatok egyike, a testületi munka és az egyes szakbizottságokban folyó tevékenység erősítése. Hatékonyabban kell közreműködni a különféle ellenőrzésekben, a szakosztályok, mérkőzések látogatásában, a javaslattételek kidolgozásában. Az elmúlt évben tíz szakosztálynál tartottunk szemlét, s ezek a tapasztalatok jól segítették a megfelelő értékelés kialakítását. — Korábban az elnökség élt a beszámoltatás jogával is. Ezen a téren mi volt a helyzet? — Ezt a módszert hasznosnak tartjuk és folyamatosan alkalmazzuk. Legutóbb az Eger SE, a Hatvani KVSC, a Pétervásári SE szakosztályai számoltak be elnöksé- künk előtt tevékenységükről, ugyanakkor a megye legnagyobb járásának sportági helyzetéről is tájékoztatást kaptunk, az egri járási LSZ munkájáról, feladatairól, gondjairól. — Milyennek ítéli meg a megyei bajnokság őszi idényének színvonalát? — Megfelelő színvonalon és légkörben zajlottak le mind a felnőttek, mind az utánpótlás korúak találkozói. Ezt a megfogalmazást a játékvezetői, ellenőri jelentésekkel is alá lehet támasztani. Mindössze egy felnőttmérkőzés, a Pétervására— Heréd összecsapás szakadt félbe a partjelző tettleges bántalmazása miatt. Kiállítás miatt 21 felnőtt, 21 ifjúsági és 6 serdülő játékosnak kellett idő előtt a zuhanyozóba mennie. A sárga lapok száma — 149, 87, 20 — viszont azt mutatja, hogy a kártyák alkalmazásánál van a játékvezetőink között bizonyos felfogásbeli eltérés. Most van a bajnokság félideje, ilyenkor mindenki reménykedik a sikeresebb folytatásban. A megyei bajnoki címért négy-öt szakosztály lehet versenyben, három-négy csapat pedig a kiesés elkerüléséért küzd. A mérlegkészítéskor nem szabad megfeledkezni az utánpótlás korú játékosakkal való foglalkozás fontosságáról. Általános tapasztalat, hogy megyénkben egy-két klub kivételével kevés gondot fordítanak a fiatalok nevelésére. Akad persze jó példa is, az NB Il-es Eger SE őszi mérkőzésein két-három ifjúsági játékos is nagyszerűen helytállt. — Az elnökség módosította az 1982—83-as megyei bajnokság versenykiírását. Erre az előbb említett hiányosság felszámolása érdekében került sor? — Igen, a tavaszi szezonban a felnőttegyüttesek bajnoki találkozóin legalább két 1964. július 31. után született ifjúsági korú játékost kötelesek szerepeltetni az edzők. Ez alól csak a Honvéd Gáspár SE kapott felmentést. Hogy milyen további feladatok várnak megoldásra 1983- ban a fiatalok fejlődését célozva? Úgynevezett utánpótlás-centrumok kialakításával, a korszerű edzésmunkával, a nevelés hatékonyságával szeretnénk elérni a tehetségek megfelelő kiválasztását. Sokkal nagyobb gondot kell fordítani a serdülők és ifjúságiak szakmai képzésére, mint eddig bármikor. Még január első felében eljuttatjuk az edzőbizottság által összeállított edzéstervet a megyei bajnokságban szereplő szakosztályokhoz. Jelzésszerűen néhány fő feladat a fiatalok szakmai képzésében: a fizikai képességek, a játékgyorsaság, a játék technikai elemednek fejlesztése, gyakoroltatása, s a labdarúgáshoz szükséges olyan belső tulajdonságok, mint például a küzdeni tudás, akaraterő, önbizalom kialakítása. — A gondolatmenet foly. tatásaként feltétlenül szóba kell hogy kerüljön a csapatoknak az iskolákkal való kapcsolata. — Szorgalmazzuk a serdülő korosztály megfelelő versenyeztetése érdekében a kapcsolatteremtést a területen levő általános iskolákkal. Ahol a szakosztályoknak jó az együttműködése, a viszonya az iskolákkal — például Domoszló, Pétervására stb. —, ott van elegendő serdülő korú labdarúgó és megfelelő a szereplésük is. Véleményem szerint az 1983 —84-es bajnoki év beindításakor külön kell foglalkozni majd az utánpótlás korúak bajnoki rendszerével. A jelenlegit elsősorban a szakmai, valamint az anyagi lehetőségek figyelembevételével kell „bonckés” alá venni. Az elnökségnek 1983-ban is kiemelt feladata lesz a Mátra területi versenybizottság munkájának segítése. A továbbiakban is igyekszik támogatni a játékvezető bizottság munkáját, a fiatal tehetséges bírák felszínre hozásában. Az elnökség egybehangzó véleménye, hogy a labdarúgás tekintélyének, a sportág színvonalának emelése érdekében megyénkben is minden szinten összehangolt cselekvési programnak kell érvényesülnie. Hangsúlyozzák, hogy a sportegyesületekben az elnökségek és a szakosztályok vezetőségei felelősek a sportág helyzetéért, fejlődéséért, a mérkőzések színvonaláért, tisztaságáért. Biztosítani kell a szakmai munka korszerű feltételeit, és azt, hogy a labdarúgással kapcsolatos valameny. nyi szabályt és szabályozót mindenki betartsa és betartassa. A jelenleginél jobban domborodjék ki az irányításban — a bázisszervek vezetőinek bevonásával és köz- reműkögdésével — az egyéni és a kollektív felelősség, javuljon a nevelőmunka, legyen rendszeres a számonkérés, az ellenőrzés. Meg kell akadályozni az illetéktelen beavatkozást a labdarúgás ügyeibe. Az elmúlt évad tapasztalatairól, valamint a tavaszi fordulók feladatairól, tennivalóiról részletesebben a februári megyei ligaülésen hallhatnak majd a szakosztályok, sportegyesületek képviselői. Budavár! Sándor A sakkozók világranglistáján: 7. Portisch Lajos..., IO. Polgár Zsuzsa A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) Amsterdamban székelő irodája közzétette az 1983 első félévre érvényes férfi és női világranglistát. A férfiak hosszas, a nők tízes élmezőnye számos meglepetéssel szolgál. így mindenekelőtt említést érdemel, hogy a legjobb magyar férfi játékos, Portisch Lajos pontjainak száma 5-tel csökkent, két héllyel lépett hátrébb a sorban. A másik világbajnokjelölt, Ribli Zoltán viszont 15 p>ontot szerzett, s öt hellyel előbbre került. A nők listája szolgáltatja az igazi szenzációt, hiszen a fél évvel ezelőtt még csak az 57. helyre rangsorolt 13 éves Polgár Zsuzsa óriási ugrással, jelenleg már a 10—11. helyet foglalja el. A férfiaknál egyébként a két szovjet, Karpov és Kasz- parov megtartotta vezető pozícióját. A legnagyobb zuhanás a svájci Korcsnoj nevéhez fűződik, aki a harmadikról a 12. fokra kényszerült hátrább lépni. A nőknél kialakult négyes holtverseny legnagyobb meglepetését a svéd Cramling jelenti: ő a fél év előtti kilencedik helyről tört az élre. Dr. Povázsán József, a győri Rába Magyar Vagon-és Gép>gyár rendelőintézetének sebészfőorvosa, a Magyar Mexikóváros: Rafael Del Castillo, a Mexikói Labdarúgó Szövetség elnöke sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy szövetségük élvezi a mexikói kormány, s egyben Miguel de La Madrid köztársasági elnök támogatását az 1986-os világbajnokság megrendezésével kapcsolatban. A szövetségi elnök szerint hivatalosan is „zöld utat” kaptak a kormánytól, hogy az Egyesült Államok, Brazília és Kanada mellett Mexikó is versenybe induljon a soron következő Mundial megrendezéséért. Del Castillo azt is elmondta, hogy még január 10., a határidő lejárta előtt benyújtják hivatalos jelentkezésüket a FIFA-nak. Ottawa: A kanadai illetékesek rendkívül optimistán ítélik meg országuk esélyeit az A férfi sakkozók 1983. első félévi világranglistája: 1. Karp>ov (szovjet) 2710 pont (legutóbb 2700 — 1.), 2. Kaszparov (szovjet 2690 (2675 — 2.), 3. Ljubojevics (jugoszláv) 2645 (2615 — 7.), 4. Andersson (svéd) 2635 (2610 — 10—13.), 5. Hübner (nyugatnémet) 2625 (2630 — 4.), Polugajevszkij (szovjet) 2625 (2610 — 10—13.), 7. Portisch Lajos (magyar) 2620 (2625 — 5.), Tál (szovjet) 2620 (2610 — 10—13.),... 14. Ribli Zoltán (magyar) 2595 (2580 — 19—20.). A női sakkozók 1983. első félévi világranglistája: 1. Alekszandrija (szovjet) 2355 pont (legutóbb 2370 — 2. hely), Cramling (svéd) 2355 (2260 — 9.), Csiburda- nidze (szovjet) 2355 (2385 — 1.), Gaprindasvili (szovjet) 2355 (2325 — 4.), 5. Kusnyir (izraeli) 2330 (2330 — 3.), 6. Joszeliani (szovjet) 2295 (2325 — 5.), 7. Ahmilovszkaja (szovjet) 2290 (2310 — 6.), 8. Li- tyinszkaja (szovjet) 2275 (2275 — 7.), 9. Hund (nyugatnémet) 2270 (2205 — 23— 24.), Lemacsko 2255 (2205 — 23—24.), Polgár Zsuzsa (magyar) 2255 (2135 — 57.). Labdarúgó Szövetség felkérésére elvállalta a labdarúgóválogatott keretnél az orvosi teendők ellátását. (MTI) 1986-os VB lebonyolításáért folyó versengésben. A szövetség vezetői már eljuttatták formális jelentkezésüket a FIFA székhelyére, amint azt Georges Schwartz, a kanadai szövetség képviselője egy montreali sajtóértekezleten bejelentette. Mint mondotta, Kanada eredetileg az 1990-es VB-t pályázta volna meg, mivel azonban időközben Kolumbia visszalépett, úgy találták az észak-amerikai országban, hogy elérkezett az ö idejük. — Jelen pillanatban úgy érzem, hogy csak hajszállal állunk Brazília mögött a versenyfutásban — mondta Schwartz. — És ezt az apró hátrányukat előnnyé változtathatjuk, tekintve, hogy a brazilok súlyos gazdasági gondokkal küzdenek. Ha azonban mégis más országot bíznának meg a VB megrendezésével, akkor sem keserednénk el, négy évvel később újra megpróbálnánk. Csak röviden... A nyugat-berlini nemzetközi teremlabdarúgó-tornán a Bp. Honvéd második napi szereplése hasonló volt az előző napiéhoz: egy győzelmet és egy vereséget könyvelhettek el a piros- fehérek. Előbb 2—0 (0—0) arányban kikaptak a nyugatnémet Hertha BSC csapatától, majd 2—1 (0—1) arányban verték a jugoszláv Dinamó Zagreb együttesét. ★ Az NSZJC-beli Südbaden- ben befejeződtek a nemzetközi férfi kézilabdatoma csoportküzdelmei. A Szegedi Volán harmadik találkozóján is győzelmet aratott, a magyar együttes Algéria válogatottját verte 26—21 (9—9) arányban, s ezzel csoportelsőként a döntőbe jutott, ahol a nyugatnémet Schwabing München lesz az ellenfél. ★ Szófiában megkezdődött a 14. ifjúsági röplabdatorna Résztvevők: Angola, Lengyelország, Románia, Magyarország, NSZK, Bulgária (lányok); Lengyelország, Románia, Magyarország, Franciaország, (NSZK, Bulgária (fiúk). Az első fordulóban a magyar lányok győztek, a fiúk vereséget szenvedtek. Eredményeik: Lányok: Magyarország— Románia 3—0 (8, 9. 6). Fiúk: Bulgária—Mágyarország 3—0 (6, 2, 6). ★ Az 1983. évi egri városi asztalitenisz csapatbajnokságra már várják a nevezéseket a városi sportfelügyelőség címére (Dobó tér 2.). Három lehetőség is kínálkozik a résztvevőknek, a férfiak 3, a nők 2 fős csapatokkal szerepelhetnek, míg az úgynevezett vegyes csapatbajnokságban 2 férfi és 1 női játékos eredménye alapján alakul ki a végeredmény. A nevezési határidő január 20-án jár le. ★ Tegnapi sportoldalunkon technikai hiba miatt lemaradt az Ismét dobogós a Finommechanika SC kézilabdacsapata című cikk szerzőjének a neve. Az értékelő anyagot Fesztbaum Béla írta. Szombati sportműsor Kispályás labdarúgás: Bajnokok teremtornája oz egri Kemény Ferenc Sportcsarnokban 9—18 óra között, nonstop műsor keretében. Teke: Vili. Spartacus Kupa csapat- és egyéni verseny. Eger, népkerti automata pálya, 8 órától. Povázsán József a válogatottnál LABDARÚGÓ-VB Versenyfutás a rendezés jogáért L MAI 1 HŰSOROK J ( mozi ) EGRI VÖRÖS CSILLAG Telefon: 11-888 Du. fél 4 és este 7 órakor: A postás mindig kétszer csenget I—II. Színes, szinkronizált amerikai bűnügyi film EGRI BRÖDY Telefon: 11-773 Du. fél 5 és este 8 órakor: A postás mindig kétszer csenget I—II. EGRI ÜTTÖRÖ Du. 3 órakor a Megyei Ottöröházban: Szendvedünk a kamaszkortól GYÖNGYÖSI PUSKIN Nyom1 nélkül Színes magyar bűnügyi film GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Szóljon a rock HATVANI VÖRÖS CSILLAG Ősszel a tengernél HATVANI KOSSUTH Tűzszekerek FÜZESABONY Csapda a zsoldosoknak HEVES ‘Hófehérke és a hét tórpe ( rádió ) KOSSUTH 8.30 Családi tükör. 9.00 Mit — hol — mikor — hogyan? 9.15 Színes népi muzsika. 10.05 Volt, lesz. 12.30 Déli zeneparádé. 13.25 Orvosi tanácsok a Lábadozásról. 13.30 Miért termelünk drágán? 14.05 A hét embere. 14.15 Zenei anyanyelvűnk. 14.25 Magyarán szólva. 14.40 íróvá avatnak. 15.10 Oj Zenei Újság. 16.00 168 ÖRA. 17.30 Komoly zenei „lemezlovas”. 18.15 Hol volt, hol nem volt... 18.45 A szülőföld muzsikája. 19.45 Színház az Ezüst Kancsóban. 20.38 Operaáriák. 21.09 A zene nem ismer határokat. 22.15 Európa hangversenytermeiből. 23.25 Perényi Miklós gordonkázik. PETŐFI 8.05 Rip van Winkle (Operettrészletek). 9.00 Ismeretlen ismerősök. 10.00 Szombat délelőtt. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 12.50 Százszorszép színház. 14.00 Irodalmi világjárás. 14.35 Két dal a Hófehérke és a hét törpe c. film zenéjéből. 14.45 A rádió dalszínháza. A csavargók. 16.35 Bluesfelvételek bői. 17.30 Mozaikok — 1982-ből. 18.35 Slágerek mindenkinek. 19.30 Joan Sutherland zenés játékokból énekéi. 19 50 Újdonságainkból. Külföldi tánedalok. 20.35 „Tessék kinyitni a szemet”. 21.35 Nyitott stúdió. 22.00 Slágermúzeum. 23.15 Részletek az Old and New Dreams együttes új nagylemezéről. MISKOLC 8.00 Hírek. Időjárás. Műsorismertetés. Lapszemle. 8.20 Programajánlat. 8.30 Visszapillantó. 8.40 Napjaink kérdései. ónodvári Miklós jegyzete. A Queen együttes felvételeiből — Shakespeare- bemutató volt tegnap este Miskolcon — Gyárfás Imre színházi jegyzete. 9.00 Észak-magyarországi krónika. 9.30 Mikrofonlánc — Sport. 9.55 Műsorelőzetes... ( televízió ) 1. MŰSOR 8.00 Tévétoma. 8.05 Iskolatévé. 8.45 A Föld titkai (NSZK filmsorozat). 9.10 Tízen Túliak Társasága. 9.50 Csillagok küldötte. 10.20 Magilla Gorilla (Amerikai filmsorozat). 10.45 A maláji tigris (Olasz kalandfilmsorozat, ism.). 11.35 Az Onedin család (Angol filmsorozat, ism.). 12.35 ízlések és pofonok. 13.55 Az ember zenéje (Kanadai filmsorozat). 14.50 A lányok (Riport-dokumen- tumfilm). 15.15 Zene-bona. 15.55 Hírek. 16.00 Sorstársak. 16.30 Stop. Közlekedj felnőtt módra. 16.40 Csata a hóban (Tévéjáték). 17.50 Andok ’81. (Magyarok a Chim- borazón. 18.20 Homokóra. 19.10 Tévétoma. 19.15 Esti mese. A madárvédő golyókapkodó. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Vers — mindenkinek. József Attila: Elégia. 20.05 Kövesd a tevét (Angol film- vígjáték). A film Rejtő Jenő fergeteges sodrású és humorú idegenlégiós történeteire emlékeztet, melyben a Folytassa .. — stáb tagjait is viszontláthatjuk az oázisokban. háremsátrakban, harcoló törzsek és mindig megbízható tevék társaságában. 21.35 V’Moto- Rock. Az együttes Gyertyák című nagylemezéről. 22.05 Antonioni-sorozat. Nagyítás (Angol film). 23.55 Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 16.00 Iskolatévé. 16.20 Vasarely (Portréfilm). 17.15 A megsebzett bolygó. 17.35 Űj egymillió fontos hangjegy 17.50 Híres magyar könyvtárak. A keszthelyi Helikon Könyvtár. 18.40 Magyar tájak. Két ország határán. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Vers — mindenkinek. 20.05 Delibes-: Sylvia (Balettkomédia). Közben: 21.00 Tv-híradó 2.