Népújság, 1983. január (34. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-08 / 6. szám

NÉPÚJSÁG, 1983. január 8., szombat Sok száguldozó nem is tudja, hogy az évek múltával a motor ugyan még fiatal és jól húz, de a jármű fontos elemeit oly mértékben megette a rozsda, hogy kritikus helyzetben autójával nem ott áll meg, ahol szeretné. Az Autófelügyelet ingyenes felülvizsgálatának tavalyi tapasztalatairól olvashatnak összegzést, amelyeket ér­demes megszívlelni. Ugyanakkor választ kerestünk ösz- szeállításunkban arra, hogy miért a legszebb „csúnya” autó, a „dösvo” és milyen lesz a 2000. év autója? összeállította: Pilisy Elemér Milyen lesz a 2000.év autója? Képünkön a Mazda 323 1,3 literes változata, amely a jövő autójának sok jegyét viseli magán A gépkocsigyártás jövője a szakmai és a népszerű ta­nulmányok gyakori témája. Nehéz lenne megmondani, hogy a sok prognózis közül melyik válik valóra. Hiszen az utóbbi negyedszázadban is olyan sok „álomautó” terve született meg, amelye­ket végül a gazdasági válság nyomtalanul eltörölt. Egyes figyelemre" méltó tervek azért nem valósultak meg, mert nem volt irántuk érdeklő­dő, mások azért, mert olyan új meghajtási rendszert fel­tételeztek, amilyen még so­káig nem fog rendelkezé­sünkre állni. Közeledik az évezred vé­ge és a tényleges kilátások viszonylag szerények. Való­színű, hogy néhány igazi új­donság még várat magára az ezredfordulóig. Kétféle kocsi típus iránt várható leg­inkább érdeklődés: a speciá­lis karosszériája, igen kis számban gyártott szuper sportkocsik iránt, amelyeket különböző verziókban és kü­lönböző motorokkal fognak gyártani, de az eddiginél ki­sebb fogyasztásnak lesznek. A tegnapi 8—10 liter üzem­anyagfogyasztás helyett a motorok ma már gyakran csak 5—7 litert fogyasztanak és ez várhatóan még tovább csökken három-öt literre. Már mo6l általános tenden­cia a gépjárműgyártásban, hogy a motorok amellett, hogy kevesebbet fogyaszta­nak, nagyobb teljesítményű­ek lesznek, a gépjárművek pedig könnyebbek — a több műanyag alkalmazása révén —<, de egyúttal biztonságo­sabbak. A gépkocsiipar fejlődésé­nek előrevetítésével sok té­nyezőt kell figyelembe venni: a technikai lehetőségeken kívül a beszerezhető nyers­anyagot, a biztonságot, és nem: utolsósorban a leendő vásárlók pénztárcáját is. A kérdőíves felmérések so­rán a válaszolók, akik majd gépkocsit akarnak vásárolni, érthetően úgy nyilatkoznak, hogy a sportos kivitelű, nagy teljesítményű kocsik érdek­lik őket, amikor azonban a tényleges vásárlásra kerül sor, mégis „minit” választa­nak, mert arra telik nekik, így tehát a megcsodált „álomautók” olyan gépko­csik, almelyeket mindenki ismert, de senki nem számít rájuk. Hiszen a gépkocsizók világában mindenki ismeri a Rollsot, a Bentley-t, a Ja­guárt, a Mercedest, de az utakon többnyire a kis Fia­tokkal, Renault-kkal, Volks­wagenekkel és Citroenekkel találkozunk. Bizonyos, hogy egy fél év­századdal ezelőtt egyetlen futurológus sem gondolta vol­na, hogy a Porche prototí­pusból 200 millió VW „bo­gár” születik, amelyeket még 1981-ben is gyártanak, vagy hogy ugyanebben az évben még mindig lehet ér­tékesíteni a régi Citroen 2CV-t. A futurológusok egyébként annak idején ki­nevették az első mini Austint is. ma pedig ennek a kategó­riának „zöld útja” van a jö­vő felé'. Egy jugoszláv futurológus. Gedla, a jövő gépkocsiját egy típuson belül négy változat­ban képzeli el: az első a szokványos családi gépkocsi, a második a nagy távolságra tervezett nagy teljesítményű változat, a harmadik ugyan­ennek a kocsinak combi vál­tozata, a negyedik a városi közlekedésre szánt kisebb változat. A típus négy vál­tozatának közös vonásai: a műanyag ütközők, az ala­csony, rövid első rész, a jól elhelyezett visszapillantó tükrök és a fedett hátsó ke­rék (az utóbbi a Citroenek­nek mér évtizedek óta sa­játja). Milyen lesz tehát az ér­deklődés? A sok prognózis­ból összeállíthatók a legvaló­színűbb tulajdonságai: négy­személyes lesz, mintegy 3 méter hosszú, súlya kb. 500 kg, motorja 100 kilométeren­ként és 130 km/h képesség mellett mintegy 3—5 liter üzemanyagot fogyaszt, a gép­kocsi első részében helyez­kedik el, a sebességváltás és az egész hajtórendszer, mint ahogy az ellenőrző és jelző- rendszer is elektronikus lesz, a gumiabroncsok minősége lényegesen javul és a mér­gező kipufogó gáz mennyisé­ge minimális lesz. Mindezeket azért jósolhat­ják ilyen viszonylagos pon­tossággal, mert a japánok, akik elég jól értenek az au­tókhoz, már most ehhez na­gyon hasonló gépkocsikat ké­szítenek. (Technické Noviny) Autók a vizsgáló aknán Ingyenes teszt értékes tannlságnkkal Ritka eset, amikor valaki csak úgy az utcáról rááll a vizsgáló aknára és azt kéri a szakemberektől, mondják meg, hogy az adott pillanat­ban — függetlenül a kö­telező időszakos műszaki fe­lülvizsgálattól — megfelel-e minden követelménynek a járműve vagy sem? Ha csu­pán negyedévenként is, az elmúlt évben ilyen lehetősé­get kínált Heves megye autó­sainak a KPM Autófelügye­let megyei igazgatósága. Szá­mosán éltek is ezzel. Többsé­gükben olyanok, akiknél már amúgy is esedékessé vált a „megjelenés”. Mi sem volt egyszerűbb, mint a vizsgára felkészített négykerekűvel beállni a sorba és várni a mindenre kiterjedő ellenőrzés eredményét. Amennyiben ez pozitív volt, automatikusan beütötték a forgalmi enge­délybe az új érvényességi ha­táridőt. Ha a műszerek hibát állapítottak meg, a „bizo­nyítvány” alapján csupán azok megszüntetését kellett igényelni a szerelőktől a már tétre menő vizsgáig. A Heves megyei Közleke­désbiztonsági Tanács kezde­ményezésére meghirdetett akciók a biztonságos közle­kedést szolgáló berendezések ellenőrzését és gyors kijaví­tásuk ösztönzését célozták, de a hely adottságai lehetővé tették az általános felülvizs­gálatot is. Az ingyenes tesz­tek minden alkalommal ér­tékes tanulságokkal is szol­gáltak, amelyeket érdemes átmenteni az új évre is. Amikor nem fog a fék Minden vizsgálat az alváz- és motorszám egyeztetésével kezdődik, amelyek a gépjár­mű azonosításának legfonto­sabb támpontjai. Ügyeskedők sokszor tisztázatlan körülmé­nyek között beszerzett moto­rokat ültetnek át a már használhatatlan helyébe, vagy más ok miatt „korri­gálják” a számokat. (Több­ször bukkantak már lopott autók nyomára is a vizsgá­kon.) Sajnos a kereskede­lemben kapható számbeütők csábítanak is erre a mód­szerre. Arra viszont már nem gondolnak, hogy min­den gyár különböző módo­kat és betűtípusokat alkal­maz, így a szakember szá­mára nem okoz nehézséget a hamisítvány felismerése. Bár elvétve találtak ilyet az ak­ciók során, az autósoknak kellemetlenséget okoztak, venni kellett új blokkot, vagy komplett motort. Több típushoz szám nélküli moto­rokat árusítanak az üzletek­ben, de ilyenkor az a helyes eljárás, ha az eredetet igazo­ló számlával felkeresik az Autófelügyeletet és itt soron kívül beütik a számokat. Az igazán nagy próba a fékhatás-mérés. A legutóbb vizsgált 82 autó közül egy esetben találtak kisebb hi­bát, 17-nél közepes mértékű hibát és 12 esetben minősí­tették alkalmatlannak a fékberendezést. Ez utóbbi miatt a rendes vizsgán már nem engedik át, kijavításáig kivonják a forgalomból! Az alkalmatlanságot leg­többször a mért fékhatás alapján mondták ki. A hibák okai a kopott, vagy rossz minőségű fékbetétek voltak, de találtak szerkezeti hibá­kat is a fékeknél. Ennél a vizsgálatnál könyörtelenek a szakemberek, mert az itt je­lentkező hibák az autósra magára is, de mások bizton­ságára is közvetlen veszélyt jelentenek. Gyári helyett kisipari Kereskedelmünk nem ké­nyezteti el az alkatrészeket, fontos szerkezeteket, eleme­ket kereső autósokat. Sok kisiparos azonnal ráállt a hiánycikkek pótlására. Leg­többször felújítási technoló­giát alkalmaznak, s ebből már sok baj származott. A fékek hatástalansága nem egy esetben arra vezethető vissza, hogy ragasztott beté­teket szereltek fel, amelyek vagy rossz minőségük, vagy rossz illeszkedésük miatt nem tölthették be fontos sze­repüket. Korábban a fékcsö­veknél tömegesen jelentkez­tek a kisipari gyártásból ere­dő hibák. A felülvizsgáló szakemberek megkérdőjele­zik a ragasztott fékbetétek megbízhatóságát már azért is, mert hazánkban nincs forgalomban olyan ragasztó, amely hőálló és nem örege­dik idő előtt. Az önkéntes tesztek során kopottság, szerkezeti hiba miatt sok volt a futóművek és kormányművek hibája. A 81 vizsgált kocsinál 8 kisebb mértékű hibát találtak, 10 olyat, amely határidős javí­tást igényelt és 5 esetben jelentette ez a jármű alkal­matlanságát. Ugyanez, a fu­tóműveknél 15 határidős ja­vítást és 7 alkalmatlanságot jelentett. Ezek javításánál is sok kisipari terméket hasz­nálnak, ami önmagában nem rossz, de az eredmény nem mindig üti meg a kívánt mértéket. Sok a kis szériák­ban készített gömbcsapszeg, függőcsapszeg. Sajnos készí­tőik nem tudják a mérethű­séget tartani és az anyag mi­nősége sem olyan, amely al­kalmas a nagy igénybevétel­re. Űj alkatrészek ezek is, de gyakran kiderül róluk, hogy mégsem állják a pró­bát. A hiánypótlás miatt a jö­vőben is elkerülhetetlen, hogy kisipari termékek ke­rüljenek az autókba, s ezért van létjogosultságuk. Azokat a termékeket kell mellőzni, amelyek jóváhagyás nélkül készültek. Talán a fokozott ellenőrzéssel elkerülhetők a későbbi bosszúságok ... Hibás fényszórók Nem kell hozzá műszer, akik gyakran közlekednek az esti országutakon, maguk is tapasztalhatják, hogy mi­lyen sok rosszul bekötött, be­állított fényszóró vakít, za­varja a jó látást. Az Autófel­ügyelet tesztjei is bizonyít­ják, nem törődünk eléggé a világítással, jelzőberendezé­seinkkel. Minden harmadik autónál találtak javításra szoruló hibát. Legtöbb eset­ben a fényszórók beállításá­val volt baj. (Vizsgák idején a szomszédos FULL-szerviz külön fényszóró-beállító ügyeletet tart.) Találtak per­sze működésképtelen féklám­pát is. A vizsgálódás természete­sen kiterjedt, az alvázak, a felépítmény állapotára is. A teherviselő elemek törése, vagy nagy mértékű korro- dáltsága ugyanis épp olyan veszélyes, mint a hatástalan fék. Alváznál az előbbi 81 kocsi közül 8, felépítményé­nél 5 volt a még javítható hiba, négy esetben viszont a sérülés olyan mértékűnek bizonyult, hogy az autó al­kalmatlan minősítést kapott. Ezúttal nem szerelték le a rendszámtáblákat, de a fi­gyelmeztetést komolyan gon­dolták. A társadalmi munká­ban tesztelő szakemberek óvatos optimizmussal össze­gezték a tapasztalatokat. Az önkéntes és ingyenes mű­szaki felülvizsgálatra olyan autókat hoztak tulajdonosa­ik, amelyekről meg voltak győzőivé, hogy hibátlanok... Az országúti helyzet lénye­gesen rosszabb. Sok szágul­dozó nem is tudja, hogy évek múltával a motor ugyan még jól húz, de a jármű fontos elemeit oly mérték­ben megette a rozsda, hogy kritikus helyzetben autójá­val nem ott áll meg,, ahol szeretné. A magánautósok sajnos rosszul teszik, hogy éppen a biztonságot szolgá­ló berendezések szakszerű karbantartásától, cseréjétől sajnálják pénzüket. Az idő­szakos kötelező műszaki fe­lülvizsgálatokra jól-r06szul felkészítik a négykerekű ­eket, de éppen a tavalyi ak­ciók bizonyítják, hogy két felülvizsgálat között bizony elszomorító a kép. Az Autófelügyelet egri szakemberei az új évben is minden negyedévben egyszer feláldozzák szabadszombatja­ikat.. Segítenek abban, hogy az autók állapotáról elfo­gulatlan képet kapjanak azok is, akiket nem ellenő­riznek garázsmesterek és a felderített hibákat időben ki­javíthassák Saját maguk és valamennyiünk biztonsága érdekében. (pilisy) Ha nem is túl nagy szám­ban, de a mi útjainkon is szaladgálnak azok a francia gyártmányú gépkocsik, ame­lyek a Citroén-gyár 2 CV jelét viselik, és amelyek e besorolásuk szerint általában a dösvo (deux chevaux) néven kerülnek szóba a szakembe­rek és a kevésbé szokványos autók iránt érdeklődő motor­barátok körében. Ez a dösvo márkanév im­már fogalom! A maga két szótagjával egy páratlanul hosszú életű, egészen eredeti formájú és a megújításra mindig alkalmas modellt je­lez. Mégpedig olyan kilomé­terfaló négykerekűt, amely ezen eszköz leglényegét — tehát rendeltetésének vala­mennyi fő meghatározóját — célszerűen és egyszerűen megtestesíti. Ilyenformán pe­dig az ipari formatervezés­ből ad világraszóló leckét. Hogy születését megért­hessük, előbb fel kell idéz­ni a híres amerikai Ford T- modell karrierjét, amely nem kevesebb, mint 18 éven át szinte változatlan formában gurult le a futószalagokról, lévén a legeslegelső népautó. A frankföldi André Cit­roen (1878—1935), ez a jól képzett és eleven fantáziájú mechanikus ezt a bizonyos T-modellt irigyelte meg a re csökkentette, s egyúttal számos más újítást is alkal­mazott. Egyebek között a bo­rítólemezeket hullámosra saj- toltatta — így megszűnt azok korábbi merevsége —, az üléseket gumiszalagokra erősített párnákból formál­ta ki. A jó szellőztetés ér­dekében billenthetővé alakí­totta a szélvédőt, és a fejek feletti tetőt is feltekerhető gumírozott vászonból készí­tette. Amilyen köznapian hasz­nálható, éppen olyan csú­nyácska lett ez a szóban for­gó modell, amely — hogy ne feledjük — 1936-ban került le végképp a tervezői asz­talról, s amelyet 1948 óta gyártanak csupán csak ki­sebb kiigazításokkal nagy- nagy sorozatokban. A hivatásuk szerint is hoz­záértő mérnökök, ipari for­matervezők, de velük együtt a csupán alapképzettségű volánforgatók is egybehang­zóan azt vallják, hogy a „dösvo” — föntebb ismerte­tett előnyei miatt — tulaj­donképpen már nem is autó. Sokkalta inkább egy rend­kívül jól használható min­dennapi eszköz a helyváltoz­tatáshoz. Mivel pedig üléseit könnyen ki lehet emelni, szállító masinaként is meg­teszi, sőt, még az alvó em­ber is elfér benne. Nincs mit csodálkozni te­hát azon, hogy elsősorban a kispénzűek veszik a Citroen CV 2-t, akiknek igazán nem számít az a „csúnya” külső, hanem sokkal inkább az fon­tos, hogy biztonságosan, ké­nyelmesen — no meg még mindig olcsón! — jöhetnek, mehetnek vele. A. L. — Az alap­modell szinte máig válto­zatlan tengerentúliaktól, s határoz­ta el, hogy egy hasonló ma­sinát fabrikál. Először 1919- ben állt elő az A jelzéssel ellátott népautójával. Ez az őskocsi szinte már mindazo­kért az erényekért dicsérhe­tő, amelyek az alapterv ké­sőbbi változatait is jellemez­ték. Tehát kényelmes volt, keveset kellett szerelni, a vezető egyszerűen kezelhet­te, az úgynevezett kisember számára sem volt túl drága, hiszen ha részletfizetésre is, de meg lehetett venni, a motorjába való benzin pedig igazán nem sokba került. Citroen úr tömegterméké­nek olcsóságát azzal is ga­rantálta, hogy egy kevéssé bonyolult gyártási eljárást ötlött ki. Míg más autógyá­rak a szerszámok tömegét voltak kénytelenek használ­ni, addig e francia cég ezek számát a legszükségesebbek­1 1 legszebb-r _if _ ■» f jß sunya autó, a flncim” d „UUSVII

Next

/
Thumbnails
Contents