Népújság, 1983. január (34. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-08 / 6. szám

NÉPÚJSÁG, 1983. január 8., szombat Szomszédok és partnerek: Muldoon új-zélandi és Fraser ausztráliai miniszterelnök Vonzás és taszítás 845 merénylet egy év alatt „Forradalmi adót** követelnek Korzika haszonélvezőitől Nyugatnémet terroristák A nagy fogás A két gombász nevét alig­hanem imába foglalja a nyu­gatnémet rendőrség. Ha nem lelik meg azt a nagy mű­anyagszatyrot a Frankfurt melletti erdőben, úgy a kü­lönleges terroristaellenes osz­tagok nem mérhettek volna döntő csapást a szélsőbalol­dali terrorizmus legveszedel­mesebb csoportjára, a Vörös Hadsereg Frakcióra, közis­mert rövidítése után a RAF- ra. A szatyorban ugyanis ha­mis igazolványokat, térképe­ket, titkosírással készült jegyzeteket és 54 ezer márkát találtak. A pénzt — sorszá­mok alapján — azonnal azo­nosították: a szeptemberi bochumi bankrablásból szár­mazott, ahol ujjlenyomatot találtak Christian Klartól, a legkeresettebb terroristától. Tehát a frankfurti lehet a RAF-vezérkar felé nyújtott „forró nyomot”. Amikor megfejtették a titkosírást, lázba jött az egész nyugatnémet bűnüldözés. Kezükben volt ugyanis a RAF 11 rejtekhelyének lis­tája. A frankfurti erdőben rögtön meg is találták az egyiket: géppisztolyok, re­volverek, kézigránátok, rob­banóanyagok kerültek elő. A pisztolyok között az 1977-es nagy RAF-merényletek „fő­szereplőit” : a Ponto bankái életét kioltó revolvert és a Schleyer gyáros elrablásánál használt fegyvert ismerték fel. No meg egy frissen ha­misított útlevelet. Klar fényképével. Fantasztikus szerencséjüknek alig akartak hinni a bűnüldözők, hiszen ezután csak lesben kellett állniuk. Két héten át több tucat nyomozó rejtőzött éj­jel-nappal a frankfurti erdő­ben, s akkor végre meglett a „nagy fogás”. Még nagyobb, mint amit gondolni mertek. Két fiatal nő jött a rejtek­helyhez: Brigitte Mohnhaupt, a lebukott terroristák vallo­másából ítélve a veszedel­mes csoport, a RAF valószí­nű vezére, és Adelheid Schulz Christian Klar jobb­keze és élettársa. Tehát a RAF vezető triumvirátusából egyszerre ketten estek csap­dába. Villámgyorsan rohan­ták le őket, ellenállni sem volt idejük. A nyugatnémet sajtó dia­dalt ült. Nem is csoda, hi­szen a terrorista-ellenes haj­szának majd tíz éve nem volt ilyen sikere. Akkoriban fogták el a RAF elődjének, a Baader-Meinhof csoport­nak vezéreit. A RAF 1977-es sikeréve óta ugyan tucatnyi ismert terroristát fogtak el, vagy lőttek le, de a vezér­kar mindeddig sikeresen bujkált. Buback főállam- ügyész és Ponto bankár meg­gyilkolása, majd Schleyer gyáros elrablása, a hírhedt repülőgépeltérítéssel párosul­va annak idején a nyugat­német terroristák legsikere­sebb akciói voltak. S a leg­fontosabb tetteseket most a szerencse rendőrkézre juttat­ta. A bűnüldözők sikerszériája ezután is folytatódott. Egy másik fegyverraktárnál ugyanis egy Hamburg mel­letti erdőben ugyancsak „nagyvad” futott a rejtőző rendőrök hálójába: Maga Christiaji Klar, a körözőlis­ták első számú szereplője, a RAF-vezérkar harmadik tagja. A RAF-ot tehát — egyetlen hét alatt — szinte lefejezték. Ez pedig nyilván nehezen kiheverhető csapás a szervezetre. Ezzel most már végük — vélik a legoptimis­tábbak. A. K. összeállította: Pilisy Elemér „Nehéz lenne két nemzetet találni, amelyiknek több kö­zös dolga akad” —„ mondta néhány évvel ezelőtt egy ma­gas rangú ausztrál munkás­párti politikus. A kijelentés nem sokkal azután hangzott el, hogy a kontinensnyi ál­lam kormányfője, Fraser megegyezett az új-zélandi miniszterelnökkel, Muldoon- nal; országaik közt tárgyalá­sokat kezdenek egy szoro­sabb gazdasági unió létreho­zásáról. A döntés a Brit Nemzetközösség 1979-es lu- sakai csúcsértekezletén szü­letett. Mégis több mint há­rom esztendőnek kellett el­telni, amíg a közelmúltban a két fővárosban végre ratifi­kálták a megállapodást, amely előirányozza a vámok, 6 a kereskedelmet gátló Az elmúlt hetekben több elemzés foglalkozott a nem­zetközi sajtóban azzal a kérdéssel, hogy hol tart Pa­kisztán egy nukleáris bom­ba előáll Másában. A szakér­tők úgy vélik, hogy Pakisz­tán még 1990 . előtt kipróbál­hat egy atombombát. Az Egyesült Államok hűséges katonai szövetségeseként számon: tartott ázsiai ország, hadseregének washingtoni kölcsönökből történő fejlesz, tése mellett, jelentős össze­geket fordít a titkos nukle­áris kutatásokra és az atom- technikai berendezések és alapanyagok vásárlására. Érthető, hogy Pakisztán nukleáris programját a leg­nagyobb aggodalommal á szomszédos Indiában kísé­rik figyelemmel. Üj-Delhiben a parlament tagjainak és a hadügyminisztérium kon­zultatív tanácsának néhány hónappal ezelőtt hírszerzői filmanyagot mutattak he ar­ról, hogy Pakisztán az atom­bomba előállításának öt sza­kaszából kettőn már túl ván. Az indiai szakértők azt azt is nyomon követik, hogy Pakisztán mely országokiból és milyen berendezéseket, illetve alapanyagokat vásá­rol nukleáris technikájának fejlesztéséhez. Pakisztán mind a mai na­pig nem tette lehetővé a nemzetközi atomenergia­egyéb tényezők fokozatos megszüntetését. Az egyez­mény életbe lépésének napja: január 1., a „közös piac” ki­alakításának távlati határ­ideje pedig a tervek szerint 1995 lenne. Közös dolgok ide vagy oda — szó sincs tehát gyors folyamatról. A hasonló gon­dok vonzása mellett ugyanis ellentétes szempontok taszí­tása is jócskán érvényesül Canberra és Wellington vi­szonyában. A hasonló voná­sok közt a szakértők rend­szerint a közös kultúra és történelem, a brit gyarmati múlt, az angol nyelv, a ha­gyományok és az életmód szerepére mutatnak rá. Az együttműködés erősítése mellett szóló fő érv azonban a gazdasági érdekek párhu­mára, hogy ellenőrizzék: mi­lyen nukleáris berendezése­ket és technológiát alkalmaz. A külföldi szállítók és szállítmányok listája is ar­ról tanúskodik, hogy Pakdsz. tán egy széles körű és terv­szerű nukleáris programot hajt végre. Míg korábban az Egyesült Államok és Kana­da volt e téren a két fő partner, addig tavaly már legalább tíz ország szerepelt a szállítók listáján. Washington kísérleti atom­reaktort és nehézvizét adott ed Islamabadnak. Kanada egy kis teljesítményű, nehéz, vízzel működő erőművet, valamint uránt szállított és szakembereket küldött Pa­kisztán nukleáris potenciál­jának fejlesztéséhez. Az NSZK urániumhexa- fluorid művet, továbbá kü­lönleges alumínium rudakat és vákuumszivattyúkat adott el. Franciaország a nukleá­ris huldadékanyagofcat fel­dolgozó berendezéseket: le­párlókat, oldószereket, keve. rőmedencéket, ezenkívül spektrométert. Egy olasz vállalat különleges acélcsö­veket, holland cégek pedig 'különleges acélcsövekből ál­ló élvezető berendezést. Ni­ger 110 tonna uránércet, egy norvég vállalat uránium-cir- comium csövekét, spanyol cé. gek egy atomerőműblokkot, zamossága: a nyugat-európai korlátozások a két nagy gyapjú- és húsexportáló or­szágot egyaránt sújtják. (1965-ben már létre is hoz­tak egy korlátozott szabad­kereskedelmi egyezményt.) Egységes fellépéssel viszont a gazdasági törekvések mel­lett diplomáciai célkitűzései­ket is jobban érvényesíthet­nék, hisz mindkét ország ke­reskedelmi és külkapcsola- taiban növekvő szerepet játszik Dél- és Kelet-Ázsia, mindenekelőtt Japán, vala-. mint az ASEAN. Érthető hát, hogy időről időre megszaporodnak a ta­lálgatások a politikai integ­ráció lehetőségeiről is. A je­lek szerint egy ilyen közele­dés esélyei meglehetősen tá- voliak, hiszen a két angol­szász ország adottságait számtalan különbség is jel­lemzi. A két ország nem mindig felhőtlen viszonyáról árulko­dik, hogy azt általában a Kanada és az USA közti kapcsolathoz hasonlítják, amelyet szintén a nagyság­rend-különbség jellemez. Így valószínűleg annak a volt új-zélandi pénzügymi­niszter-helyettesnek lesz iga­za, aki bármilyen szorosabb politikai kötelék kialakítását csak a következő nemzedékek alatt tart elképzelhetőnek. Hiszen melyik pehelysúlyú öklöző siet szorítóba lépni egy ólomsúlyú bokszolóval?! svájci vállalatok uránium- düsítóműhöz szükséges al­katrészeket, lepárlókat, kon­denzátorokat áramátalakí­tókat és minőségellenőrző műszereket szállítottak. Pa. kisztán — török cégek köz­vetítésével — amerikai gyárt­mányú áramalakítókat is vásárolt. Brit cégek 31 áramátalakítót és fémfino­mító üzemet szállítottak. Islamabadban mind több­ször hivatkoznak arra, hogy a szomszédos India koráb­ban már végrehajtott nuk­leáris robbantást. Űj-Delhi- ben az 1974-ben végrehajtott kísérlet után hivatalos je­lentés tudatta, hogy az in­diai kísérlet kifejezetten bé­kés célokat szolgált. Az indiai—pakisztáni kap­csolatokban áz utóbbi hetek­ben kedvező jelenségek mu­tatkoztak. Ide sorolhatok a két ország külügyminiszté­riuma közötti tárgyalások, amelyek — megfigyelők sze­rint — egy jövőbeni magas- szintfl megállapodás első elő­készítőállomásának tekinthe­tők. Nem szolgálják viszont a két ország közeledését azok a pakisztáni állítások, mi­szerint India olyan komman­dóakciókat tervez, amelyek megsemmisíthetnék Pakisz­tán nukleáris objektumait. iE híreszteléseket az indiai kormány cáfolta. — „El fogok költözni Kor­zikáról. Nem lehet úgy él­ni, hogy minden reggel a kocsim alá kell néznem, nincs-e alatta elrejtve bom­ba’’ — mondotta elkesere­detten Thierry Cazon gyógy­szerész, 1983 első korzikai merényletének — kétségkí­vül szerencsés, hisz élet­iben maradt — kárvallott­ja. Hét éve él egy kis kor- zikad faluban. Gyógyszertá­rát az új esztendő hajnalán robbantották fel, mert nem volt hajlandó 50 000 frankot fizetni a szeparatista moz­galomnak. Az utóbbi napokban elkö­vetett merényletsorozat is­mét ráirányította a figyel­met Korzika szigetére. Az 1975-ös népszámlálás adatai szerint 227 425 lakosa van a 8722 négyzetkilométer nagy­ságú szigetnek, amely 1768 óta tartozik Franciaország­hoz. Előzőleg a genuai vá­rosállam birtokában volt. Mintegy 30 000 külföldi la­kik a szigeten, a francia ál­lampolgárok 73 százaléka Korzikán született, 18 szá­zalék a kontinentális Fran­ciaországban, 9 százalék pe­dig a világ különböző része­in. Az algériai háború után sok algériai francia telepest — az úgynevezett feketelá- búakat — telepítették le Kor­zikán. A sziget gazdaságilag na­gyon elmaradott, ipara alig van, a foglalkoztatottaknak csak 6 százaléka dolgozik az iparban, az egy főre eső jö­vedelem az országos átlag felénél is kevesebb. A mun­kanélküliség is súlyosabb itt, mint Franciaország többi ré­szén, a munkanélküliek ará­nya meghaladja a 11 száza­lékot. A sziget hétszer any- nyit importál a kontinentá­lis anyaországból, mint amennyi árut oda szállít. Az idegenforgalom nyújt ugyan bizonyos szezonális munka- lehetőséget, de az idegenfar. gálámból származó jövede­lem nagy részét a nagy szál­lodák tulajdonosai és az idegenforgalmi vállalatok fö­lözik le. A gazdasági elmaradottság, az elszigeteltség, s a múltban folytatott túlzottan centrali. záló politika már régóta ked­vező táptalajt biztosított a nacionalista mozgalmak szá­mára, amelyek közül a leg­szélsőségesebb az FLNC (Kor­zikai Nemzeti Felszabadítási Front). Ez a Franciaország­tól való elszakadást követe­lő szervezet a múltban is rengeteg merényletet követett el. Az előző kormányok el­sősorban rendőri intézkedé­sekkel akarták leküzdeni e mozgalmat, sok tagját be­Az ünnepek túl színesek, január első hete inkább ked­vemre való — a nyilatkozó egy igencsak különös szer­vezet elnöke. Joseph L. Troi- se amerikaiak millióira gon­dolva alapította három évvel ezelőtt a szürke emberek nemzétközi klubját. Troise, aki fenti tisztsége mellett szabadúszó író, szakképzett, ségét tekintve pedig autósze­relő, a hétköznapok szürke embereit tekinti — Amerika legfőbb — bár kellőképpen nem méltányolt — erejének. A mindennapok nélkülözhe­tetlen feladatait ezek a szür­ke kisemberek végzik el — mondja Troise a The New York Times című amerikai lapnak adott nyilatkozatá­ban. Magáról a klubról túl sok mondanivalója nincs, — unalmas lenne. Tény azon­ban, hogy ennek a lazára fű­zött, költségvetéssel, prog­rammal nem rendelkező szervezetnek, ma már vagy ezer tagja van Amerika-szer- te. A mottó, ami sokak fi­gyelmét felkeltette, 1980-ban az egyik San Franciscó-i lap hirdetései között jelent meg börtönöziték, de nem sikerült felszámOlniók, mert sok volt a támogatója a lakosság, különösen a fiatalok köré­ben. A másik jelentősebb nacionalista mozgalom. a Korzikai Nép Uniója, szé­les körű autonómiát követelt (ezért autonomista pártnak nevezik), de elutasította az elszakadást Franciaorszáig. tói és elítélte a terrorakció­kat. Francois Mitterrand 1981. májusi győzelme után, a kor­mány a decentralizációs po. ditikája keretében külön stá­tust biztosított Korzika szá­mára. Ezt* a jobboldali ellen­zék hevesen támadta. 1982. augusztus 7-én került sor dlső ízben a tartományi gyűlés megválasztására. A választás eredményeként a 61 tagú helyi parlamentben a baloldali pártok 23, a jobboldal 29 mandátumot szerzett, a Korzikai Nép Uniója pedig nyolc mandá­tumot. Ez a párt képviseli a mérleg nyelvét a mini par­lamentben. A tartományi gyűlés elnökévé — az auto- nomisták támogatásával —- baloldali radikálisokhoz tar­tozó Prosper Alfonsit vá­lasztották. Az FLNC a vá­lasztás bojkottálására szólí­totta fel a lakosságot, de a többség nem hallgatott erre a felhívásra, a szavazásra jogosultak 68 százialéka járult az urnákhoz, 3 százalékkal több, mint a legutóbbi nem­zetgyűlési választáson. Az FLNC a francia balol­dal 1981-es győzelme után egy ideig „fegyverszünetet” hirdetett meg. A baloldali kormány amnesztiarende- léte értelmében szabadon bocsátották a szeparista mozgalom bebörtönzött tag­jait is, A múlt év tavaszán azonban az FLNC bejelen­tette, hogy nem tartja ki­elégítőnek a sziget új státu­sát és folytatni fogja a „függetlenségi harcot.” Az el­múlt esztendőben 845 me­rényletet követtek el a szi­geten, ezek nagyrészt csak épületkárokat okoztak. De­cember 27-én az FLNC nyíl­tan bejelentette, hogy „for­radalmi adót” követed a szigetre bevándorló franci­áktól, „mindazoktól, akik hasznot húznak Korzika gyarmatosításából.” E beje­lentést követően került sor az utóbbi napok merény­letsorozatára, — most már nemcsak épületek ellen. Több csendőr megsebesült, s egy álarcos fiatal pedig több revolverlövéssel meg­sebesítette Jean-Paul Lafay állatorvost, aki megtagadta a „fónralml adó” megfizeté­sét. kenek lenni!” A klubtagok igazolványt kapnak, amely tanúsítja, hogy a dokumen­tum tulajdonosa „szürke em­ber”. A rochesteri (New York állam) „szürkék” a ki kicsoda mintájára „Ki senki Amerikában” című kiadvány megjelentetését ter­vezik. Igazság szerint ebben szerepelnie kell minden ame­rikainak, aki kimaradt a ki kicsodából. Vannak vagy 230 millióan — mondja a klub helyi vezetője, az East­man Kodak vállalat könyve­lője. Hogy mire való egyáltalán a klub? Troise szerint leg­nagyobb jelentősége, hogy amerikaiak milliói végre me­rik vállalni saját lényüket. Ezzel máris megszabadultak attól a tehertételtől, hogy igyekezzenek mindig érde­kesnek és izgalmasnak lát­szani. Számukra nagy meg­könnyebbülés, hogy mellőz­hetik a szerepjátszást, s maradhatnak azok, akik va­lójában: szürke, hétköznapi, jobbára normális emberek. SZÁSZ! (szegő) PAKISZTÁN Karnyújtásnyira az atombombától? ügynökség munkatársai szá. Szürke emberek klubja és így hangzott: „Merj szűr.

Next

/
Thumbnails
Contents