Népújság, 1983. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-30 / 25. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. január 30., vasárnap 3. Mindent tudnak a megyék útjairól Hogyan dolgozik az Ütinfo 1983. február 1.: 25 éve napilap a Népújság Mi történt azóta, Katika.. Kevesen tudják, hogy merre van az Ütinform székháza. A Rózsadomb alján, az aprócska Fényes Elek utcát elkerüli a forgalom. Annál inkább kísérik figyelemmel a forgalmat az Ütinform munkatársai. Egyik szobájuk stúdió gyanánt szolgál. A sarokba állított üvegkalic- ka fölött kigyullad a piros fényű lámpa, kezdődik a szokásos rádióadások egyike. Marnitz László, az Ütinform mérnöke áll a mikrofon előtt. „Öröm ma reggel autóba ülni. Mindössze három megyében, Borsodban, Szabolcs- Szatmárban és Hajdú-Bihar- ban nedvesek az utak, az ország többi részén szárazak.” — Meglepetésekkel szolgál ez a tél — mondja Virág Lajos, az Ütinform vezetője —, ezúttal kellemesekkel. Ebben a szezonban tulajdonképpen még egyetlen téli napunk sem volt. A Bakonyban, a Tapolcára vezető úton volt ugyan már hófúvás, de azt is sikerült néhány óra alatt felszámolni. — Tavaly és tavalyelőtt annál több volt a hó. Menynyibe kerül az országnak egy havas tél? — A számla több százmilliós. Ennyibe kerül a sózás, a gépkocsik működtetése, a munka. Ha a szükség úgy kívánja, nemcsak a KPM gépeit, hómaróit veszik igénybe, hanem a Volán-vállalatok és az állami gazdaságok megannyi gépkocsiját is felszerelik hóekékkel. Havazáskor jóelőre elkészített menetrend szerint látnak munkához a körzeti igazgatóságok emberei. Az idei tél mintha elmaradni látszana. Ettől függetlenül november 15-e óta az ország valamennyi közúti igazgatóságán éjjel-nappali ügyeletet tartanak egészen március végéig. A helyiek által jól ismert telefonszámokat feltárcsázva, készségesen adnak a megye közlekedési helyzetéről, forgalmi rendjének esetleges változásairól tájékoztatást. S telexgépeken, országosan kiépített URH-láncon továbbítják óráról órára, hogy hol, milyen a helyzet. így aztán az Üt- informnál, a Közelekedés- és Postaügyi Minisztérium információs központjában mindenki hozzájárulhat a számára fontos közlekedési tudnivalókhoz. Meglepő hallani, hogy Európában az Ütinformon kívül nincs is több állami irányítású országos közlekedési információs központ. Másutt többnyire az autóklubok igyekeznek ezt az űrt betölteni, vagy éppen a közlekedési rendőrök adnak többkevesebb sikerrel felvilágosítást az érdeklődőknek. — A központ munkájának többségét nem a lakossági szolgáltatás teszi ki — tájékoztat Karády László. — Az Ütinform foglalkozik a szokásosnál nagyobb tengelynyomású gépjárművek, különleges rakományok útvonalának kijelölésével, az útvonalengedélyek kiadásával. Azért teheti ezt, mert nálunk az ország teljes úthálózatának, valamennyi hídjának minden adata megvan. Ez egy igen gazdag, négymillió tényt tartalmazó adatbank. Ennek ismeretében lehet rangsorolni az utakon az elvégzendő munkát: korszerűsítést, felújítást, helyre- állítást. A mindenkori helyzetet szembesítjük a forgalmi igényekkel. E két szempont a döntő a rangsorolásban. Az ügyeleti szoba falát hatalmas térkép borítja, amelyről leolvasható a 30 ezer kilométeres országos úthálózat pillanatnyi közlekedési rendje, valamint a kü- . lönféle forgalmi akadályok. A 8-as úton egy híd, a 86- oson fontos csomópont van lezárva közműépítés miatt. Jászberénynél építik a Zagyva-hidat; az esti órákban lezárják Székesfehérvárott két ' országos főút kereszteződését. — Télen kevés az elterelés — mondja Virág Lajos. — Ilyenkor ugyanis nincsenek nagy arányú útépítések, legfeljebb a halaszthatatlan javításokat végzik el, ha az időjárás engedi. Mint ezúttal is például. Enyhe a tél, de azért a kötelező óvatosságról nem szabad megfeledkezni. Gyakori a köd, a látási viszonyok kedvezőtlenek. Érdemes felhívni az autósok, gépjárművezetők figyelmét arra is, hogy ajánlatos tompított fényszóróval közlekedni. Mégiscsak első a biztonság. Fejér Gyula Mottó; A napilappá lett Népújság elődje adta hírül, hogy 1958 első megyei újszülöttje, Vtassy Katalin január 1-én háromnegyed 8-kor látta meg a napvilágot. — Nahát...! — mosol yo- dik el, amint rápillant az egykori lapszámból kifotózott képre. — Nahát, de kicsike lehettem! Es milyen álmos... ! ★ — Mi történt az elmúlt 25 . év alatt, Katika... ? ' A hajdúszoboszlói városi tanács előadója — Vineze Ferencné — ezen a január végi napon mindenre számított, csak arra nem, hogy két „ügyfele” nem lakáskérdésben érdeklődik majd nála, hanem az élete alakulásáról faggatózik. Arról a huszonöt esztendőről, amely azóta telt el, hogy az egri kórházban lefényképezték az édesanyja ölelő karjaiban. — Hogy mi történt azóta. .. ? — kérdez vissza elgondolkodva. Ahogyan újra a kezébe veszi a képet, látni, hogy maga sem tudja, hol is kezdje az egészet. Váratlan ez a látogatás, meg hát: nem nagyon szokta ő mesélgetni az életét. ★ — Bükkszenterzsébetre születtem, amolyan átlaggyereknek. Állítólag se rosszabb, se jobb nem voltam a többi babánál — idézi az édesanyjától hallottakat. — Arra már emlékszem, hogy olyan hároméves lehettem, amikor Egenbocsra kerültünk, itt telt el az iskolakezdésig a gyermekkorom. Mint minden kislány, én is szerettem babázni, fogócskázni, játszani, még apró csínyeket is elkövetni... Azután véget ért az aranyszabadság, megkezdődött az iskola, a tanulás. Katika ebben a kis faluban lett elsős, de végezni már Egerben végzett nyolcadikban. — Az úttörőévek, a kisiskolás esztendők után egyszerre csak „dobós” lettem, Fehér Barna osztályába kerültem. Meg kell vallanom az igazat, tanulni nem nagyon szerettem, de akartam, akkor jól ment az iskola. A gimiben sok időt töltöttem, mert igaz,' ami igaz: nem voltam valami otthonülő típus ... A KlSZ-től. az irodalmi színpadig mindenben benne voltam, szerettem a változatos programokat, az osztálykirándulásokat, a tanulótársaimat. Jól megvoltunk együtt, sok barátom, barátnőm került ki közülük. Sajnos, az élet később szétdobált bennünket, ki ide, ki oda került, szinte örömünnep olykor-olykor találkozni valamelyikükkel... Szép négy esztendő volt, igazi diákévek. És a várost is nagyon szerettem, s szeretem ma is. Nehéz volt elszakadni onnan, elkerülni más tájakra. — Hajdúszoboszlóra gondol. ., ? — Elsősorban nem, de erre is mondhatnám... Mint említettem, nem voltam osztályelső, eminens tanuló, éppen ezért én lepődtem meg a legjobban, amikor elsőre felvettek a szegedi jogi karra. Másfél évig nappalis voltam, aztán... — ... aztán jöttem én! — vág közben mosolyogva a férje, aki szintén a városi tanács dolgozója, a titkárság vezetője. — Így van... Jöttél te egy diszkóban, másnap meghívtál egy másikba és házasság lett a vége. Feri harmadéves volt, Katiké elsős, amikor megismerkedtek. A következő Katalin nap hajdúdorogi esküvőt hozott, sátoros, százötven vendége« lagzit, alföldi szokás szerinti családi eseményt. — Nagyon kifogtuk az időt — nevetnek össze —, mert hózápor volt; meg térdig érő sár a sátor körül... — És nászút helyett: államvizsga — mondja Feri. — Igaz, bukás is lett a vége büntetőjogból. De rég volt, talán meg sem történt... Amikor a Hajdú-Bihar megyei Tanács ösztöndíjasa jogi doktor lett, s a szobosz- lói tanács dolgozója. Katika követte a férjét. Levelezőn folytatta a tanulmányait, erre az is késztette, hogy időköziben Tomival és Andreával gyarapodott a család. És ahogy lenni szokott: gyes, tanulás, azután újra a munka. A gyerekek óvodások lettek, Katika pedig lakásügyi előadó: több mint hatszáz lakásigénylő, számos cserekérelem ügyintézője. — Mindenkinek az ügye egyformán érdekel, mert mi is végigcsináltuk az albérlettől a tanácsi lakásig tartó „ceremóniát”. Tudom hát, hogy mennyire fontos a munkám, mennyire felelősségteljes az ügyfélszolgálati tevékenység. Bár, szívesen lennék például ügyész, de itt nincs lehetőség rá. Ferit pedig ide köti a hivatása, a tanácsi munka, amelyért élhal. Egerről azonban még nem mondtam le... ★ — Szóval, ez történt — veszi kézbe újra a régi képet. — Ennyi az én huszonöt évem... — És mit vár a következő negyedszázadtól ? — Hűha... ! Ez még az előbbinél is nehezebb kérdés. .. Bár, terveink vannak: becsülettel felnevelni a gyerekeket, építeni egy kis családi házat, utazni ide-oda. És jó egészségben megérni még sok január 1-i születésnapot. Hogy azután mi lesz majd, mennyi valósul meg mindebből, arról majd legközelebb beszélgetünk. — Mondjuk, ismét huszonöt év múlva — búcsúzunk —, de akkor már ezeket a fényképeket is magunkkal hozzuk. .. Szilvás István Perl Márton Egy presztízsverseny győztese Óriás bányaventillátor A Szellőző Művek a skót James-Howden céggel újabb két óriás bányaventillátor közös gyártásában állapodott meg. E berendezésekkel a Mecseki Szénbányák Vállalat megújuló Béta aknájának szellőztetéséről gondoskodnak. Korábban Nagyegyházán helyeztek üzembe ilyen óriás ventillátorokat, melyekhez ugyancsak a skót cég terveit és az általa szállított részegységeket használták fel, s a berendezések az átadás óta kifogástalanul működnek. A megállapodás jelentőségét növeli, hogy a külföldi partner hazai gyakorlatban újszerű műszaki megoldásainak alkalmazásával a Szellőző Művek itthon elsőként vállalkozhat óriás bányaventíllátorok szállítására. — Amikor elkezdődött ez a vetélkedősorozat, különösebben nagy dolgokra nem gondoltam a végeredményt illetően. Elindultam a vállalati versenyben — csak úgy becsületből. Ugyanis brigádvezető vagyok, s a mi csapatunkból rajtam kívül még négyen szerepeltek. Aztán a középdöntőben már nem várt siker született. Az igazi felkészülés csak ezután kezdődött. Ügy gondoltam: előttem a lehetőség most már csak élni kell vele. Az eddigi tapasztalatokból tudtam, hogy a politikai kérdések sorozata döntő lehet. Erre nagyon készültem. A döntőben a maximálisan elérhető pontszám 200 volt. Célul a 160 pont megszerzését tűztem ki magam elé, mert az már a mesterszakmunkás címet jelentette, ezt ugyanis csak egy 300 órás tanfolyam után lehet elnyerni a verseny nélkül. Volt egy ózdi fiú, Török Zoltán. Ott a helyszínen ismerkedtünk meg. Igaz kiderült, hogy ő is a miskolci Bláthy Ottó villamosener- giai-ipari technikumban végzett, mint én annak idején 15 éve. Egy szobában laktunk, sokat beszélgettünk, többek között magáról a versenyről is. A feladatok megoldása közben, a megengedett keretek között segítettük egymást. Jól összejöttünk. S a hajrában bejött amire számítottam. A politikai kérdések közben láthattuk egymás eredményét, mert ennek a feladatnak a rész- eredményeit is felírták egy táblára. Csak annyit tudtam, hogy ezt megnyertem. Az eredményhirdetéskor derült ki, hogy összességében is én lettem az első, Török Zoli pedig két ponttal mögöttem a második. Az ő sikerének is nagyon örültem. Gáspár László, a Csepel Autógyár 3. számú Gyárának villanyszerelő brigádvezetője így emlékezett a Ki minek mestere? szakmai-politikai vetélkedő izgalmairól, már jóval a győzelme után. — Hogyan fogadták a sikert itthon, Egerben? — Természetesen örültek neki. Az az igazság, hogy egy nagyon jól képzett gárdával dolgozhatok együtt. A kritikus pillanatokban értük is hajtottam, a Bláthy Ottó szocialista brigádért. S mint már említettem, presztízsből vágtam neki az elején. Nagyon sok segítséget is kaptam a felkészülés során különösen Novotni Istvántól, aki ugyan nem a brigádunk tagja, hanem a gyárunk energetikusa. — Mi volt a kritikus pillanat? — Tokozott fázisjavító kondenzátorkapcsolót kellett összeszerelni, s bekötni a rajz után. Ez jelentette a gyakorlati feladatot. Ügy éreztem, sikerült szép munkát végeznem, s még jóval a megadott időn belül is voltam. Ezért még egyszer alaposan átnéztem a kötéseket, aztán jeleztem, hogy kész. Amikor a zsűri rákötötte a próbakapcsolót, s megnyomta az indítógombot, a komdenzátorkapcsoló meg sem mozdult Egy világ omlott össze bennem. Hogy állok én a fiúk elé? Ezzel együtt úgy éreztem, hogy még több száz kérdés megfogalmazódott bennem. Aztán hosszas hibakeresgélés után kiderült, hogy a próbakapcsolót elfelejtették áram alá helyezni. — Így utólag végiggondolta-e már, hogy mit adott ez a verseny a győzelmen, az erkölcsi s anyagi elismerésen túl? — Nagyon jó volt arra, hogy újra megmérhessem a tudásomat Az az igazság — ebben az évben már 20 éve szakmunkásnak számítok —, hogy ennyi idő után már elfásul az ember.- Automatikussá kezdenek válni a mozdulatok. A siker ösztönöz. Szeretnék újra tanulni, mind többet megismerni a szakmából. Bebizonyította, hogy érdemes lépést tartani a technikai fejlődéssel, a napi politikai élettel. Gáspár László dicséretes helytállása után emelt fővel állhat tehát brigádja elé a Csepel Autógyár 3. számú Gyárában. Megkapta a kiváló dolgozó kitüntetést, az egyéb ilyenkor szokásos elismerések mellett. Győzelmének legnagyobb értéke azonban, hogy kollégáit, brigádtagjait is versenyre készteti eredménye. Mégha nem is a zsűri előtt, hanem a hétköznapok feladatainak elvégzése közben. Bizonyította, hogy érdemes. Kis Szabó Ervin
