Népújság, 1983. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-29 / 24. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEKI XXXIV. évfolyam, 24. szám ARA: 1983. január 29., szombat 1,80 FORINT AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Adni és kapni... A közelmúltban lezajlott munkásgyűléseken megyénk üzemeiben is sok vélemény, dicsérő és kritizáló szó hangzott el az országos és a helyi munkáról. Alig akadt olyan felszólaló, aki ne foglalkozott volna például az árak és a bérek alakulásával, életszínvonal-politikánkkal, az anyagi és az erkölcsi ösztönzőrendszerekkel, na és természetesen a jelenleginél magasabb jövedel- • mekkel. A “nyílt, s őszinte kérdéseket nyílt, s őszinte válaszok követték. Volt ahol kerek-perec kijelentették: mivel a tervezett eredmények elmaradása korántsem- csak a nehezebb gazdasági körülmények számlájára írhatók, .ezért ez az esztendő is szűkös lesz majd. Volt, ahol tizenhét üzemrész közül csak ötöt dicsértek meg, és volt ahol alig több mint kétszáz szakmunkásnak hatszázezer forintot osztottak ki jutalomként. Szóval, ha nem is egyformán örültek mindenütt, ha nem is egyformán örülhettek mindenütt, de egy alapvető dologban nem volt különbség a jók, a gyengébbek és a még gyengébbek véleményei között. Ez pedig a munka és annak az értéke. Vagy más szavakkal fogalmazva — igaz, hogy agyonra nyűt- tük már —: csak azt lehet elosztani, amit megtermeltünk, ami mögött munka van. Es nem is akármilyen munka, nem is akármilyen teljesítmény. Időközben ugyanis nemcsak a körülmények nehezítették meg a termelést és a gazdálkodást, hanem a közösség érdekében, a társadalom jogos elvárásai is szigorúbbak lettek. Az oly sokszor emlegetett magasabb jövedelmekre tehát kizárólag oda, s vissza alapon lehet igényt tartani, jogot formálni. Nagy szavak? Elkoptatott, előregyártott elemek? A lényegen mit sem változtatnak. Mert a tények megcáfolhatatlanok. A jó munka előnyeit, a gyenge teljesítmények hátrányait ki-ki érezheti és tapasztalhatja. És mint az egyik lapunk írásából a napokban kiderült: az „új stílus” ha lassan is. de terjedni kezd az üzemekben, a vállalatokon és a szövetkezeteken kívül is. Már a sportban is megjelent. „Emelik-e a belépőjegyek árát, ha újra otthon játszanak” — a Fradi- klubról van szó — kérdezi írásában a riporter az egyesület elnökhelyettesétől. És íme ' a válasz: „a játék pillanatnyi színvonalát tekintve nem lehet erkölcsi alapunk többet kérni a belépőjegyért- Előbb a játékosoknak kell szebb, jobb, eredményesebb játé- J kot nyújtani, csak utána lehet kérni”! Több mint szimpatikus gondolat. Érdemes érte szurkolni! Nem kibic módon és klubszí! nekre való tekintet nélkül. És korántsem csak a sportpályákon... Koós József Megkezdődtek a zárszámadások Heves megyében Nehezebb feltételek között - sikeres évzárás Füzesabonyban Pénteken Heves megyében is megkezdődtek a már hagyományos termelőszövetkezeti zárszámadások, melyek belpolitikai életünk jelentős eseményei. Az Elnöki Tanács a múlt év végén módosította a szövetkezeti törvényt, így a korábbi évzáró közgyűlések helyett küldöttgyűléseken értékelik a nagyüzemek a tavalyi munka eredményeit és meghatározzák az idei tervfeladatokat. Megyénkben az elkövetkező betekben, február végéig 54 termelőszövetkezet és 3 szövetkezeti társulás tart zárszámadást. Az idei elsőt pénteken délelőtt a füzesabonyi Petőfiben tartották. A 244 tagot foglalkoztató közös gazdaság ünnepi rendezvényén részt vett Antal Lajos, az MSZMP Füzesabonyi Járási Bizottságának első titkára, dr. Bar- ta Ferenc, a Heves megyei TESZÖV osztályvezetője, valamint Krajci Viliam, a füzesabonyiakkal együttműködési kapcsolatban levő szlovákiai Liptovszka Kokova Termelőszövetkezet elnöke is. A küldöttek előtt Sárközi József elnök értékelte a nagyüzem múlt évi munkáját. Rámutatott, hogy a szigorúbb közgazdasági környezetben és az aszályos időjárás ellenére is eredményes esztendőt zárt a Petőfi Termelőszövetkezet. A vezetők és a tagság összefogása, együttes munkája meghozta gyümölcsét. Bár növekedtek a költségek, csökkentek az állami támogatások, de a változó közgazdasági környezethez mégis sikerült eredményesen alkalmazkodniuk. Ezt bizonyítja, hogy a termelési értékük meghaladta a 90 milliót, amely 4 és fél millió forinttal több volt. mint 1961-ben. Árbevételük pedig elérte a 94 millió forintot. Mindezt az alaptevékenységből: a növénytermelésből és az állattenyésztésből biztosították. A kiegyensúlyozott éves gazdálkodás nyomán több mint 11 és fél milliós nyereséggel zártak. Az elnök aláhúzta, hogy bár az aszály különösen a növénytermelést sújtotta, mégis arányaiban ez növelte legjobban az árbevételt éppen az ösztönző felvásárlási árak révén. Az állattenyésztés eredményei is sokat javultak. Az egy tehénre jutó tejtermelés 1982-ben 4 ezer 640 liter volt, 403 hízómarhát is értékesítettek és fejlődött a juhászat is. Az elmúlt évben nagy hangsúlyt fektettek a gazdaságban a műszaki-technikai fejlesztésre. Ennek megfelelően beruházásokra 7 millió 74 ezer forintot költöttek, melynek nagy részéből gépieket vásároltak. A továbbiakban Sárközi József ismertette a közös gazdaság 1983. évi tervét. Kifejtette, hogy a már kialakított -termelési szerkezeten alapvetően nem változtatnak. A borsó és tavaszi árpa helyett növelték a búza vetés- területét, melynek termelését a közgazdasági szabályozók továbbra is ösztönzik. Ezenkívül káposzta repcével is foglalkoznak az idén, miután kedvező a felvásárlási ára. Az állattenyésztésben köz- pionti helyen marad a szarvasmarhatenyésztés és a tejtermelés. Ez utóbbiból például egy millió 680 ezer litert kívánnak értékesíteni. A tovább szigorodó feltételek közepette is 4 millió 300 ezer forintot fordítanak új gépek vásárlására, további műszaki fejlesztésre. Az elnök felhívta a figyelmet arra, hogy még nagyobb összeSárközi József, a közős gazdaság elnöke beszámolóját tartja fogásra és alkalmazkodásra van szükség ahhoz, hogy az idei elképzeléseket valóra váltsák. A beszámoló fölötti vitában felszólalt Antal Lajos, az MSZMP Füzesabonyi Járási Bizottságának első titkára is. Elismeréssel beszélt a közös gazdaságban dolgozók múlt évi helytállásáról, az elért sikerekről. Kifejtette, hogy a füzesabonyi Petőfi Termelőszövetkezet közössége példát mutatott a járás és a megye közvéleményének helytállásból, jó együttműködésből. Kiemelte, hogy a közös gazdaság idei terve reális és a kollektíva össze- forrottsága garancia arra, hogy teljesítsék is. Mentusz Károly A küldöttek egy csoportja (Fotó: Perl Márton) Kegyelmi és állampolgársági ügyek értékelése Ülést tartott az Elnöki Tanács A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tartott. Megtárgyalta az 1982-ben elintézett kegyelmi ügyek tapasztalatait. Megállapította, hogy a kegyelmi kérelmek száma évek óta viszonylag állandó. A kegyelmezési gyakorlat az elmúlt évben kiegyensúlyozott volt. Érvényesült az az elv, hogy a ke- gyelmezés kivételes államhatalmi aktus. A bíróságok által kiszabott ítéleteket végre kell hajtani; kegyelem gyakorlására csak rendkívüli méltánylást érdemlő, humánus okok esetén került sor. Az Elnöki Tanács megtárgyalta az elmúlt évben felterjesztett állampolgársági ügyek tapasztalatait is. Tavaly a megelőző évihez viszonyítva 20 százalékkal több, állampolgársági kérdéssel összefüggő ügyet intéztek el. Emelkedett a magyar állampolgárság megszerzésére irányuló kérelmek száma, és jelentős a házasságkötéssel összefüggő állampolgársági ügyek aránya. A nem szocialista országokban élő magyar származásúak közül sokan kérték állampolgársági helyzetük rendezését, vagy hazatérésük engedélyezését. Az állampolgársági ügyek elbírálásánál és a határozatok meghozatalánál kellő figyelmet kapott a lakóhely megválasztására irányuló kérelmezői szándék, valamint a családok egyesítéséhez fűződő érdek is. Állampolgársági ügyben előterjesztett kérelem elutasítására, magyar állampolgárságtól megfosztásra ritkán, és elsősorban bűnöző életmód esetén került sor. Az állampolgársági ügyek előkészítését és időszerű elintézését jól segítették a Belügyminisztérium, a tanácsok igazgatási, valamint hazánk külképviseleti hatóságai. A továbbiakban bíró visz- szahívásáról határozott és bírákat választott az Elnöki Tanács. (MTI) Ünnepélyes munkásőr-törzsértekezlet Egerben Az értékelés: kiváló, az országos parancsnoktól Tegnap délután Egerben, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolában került sor az idei év utolsó munkásőrgyűlésére, ahol a Munkásőrség Heves megyei Parancsnokságának Törzse gyűlt össze, hogy értékelje az 1982-ben végzett munkát és megismerkedjen az idei esztendő főbb feladataival. A jelentéstétel, a himnusz és a szavalat elhangzása után Polonkai András, a megyei parancsnokság pártalapis Tervezetének titkára üdvözölte a megjelenteket, közöttük Németh Lászlót, a megyei párt- bizottság osztályvezetőjét, Sós Tamást, a megyei KISZ- bizottság titkárát, valamint a társ fegyveres szervek, erők képviselőit és a meghívott vendégeket. Ezután Farkas Sándor, a Munkásőrség Heves megyei parancsnoka tartotta meg beszámolóját. Bevezetőjében a nemzetközi és a gazdasági helyzetet elemezte, megemlékezett a Szovjetunió megalakulásának 60. évfordulójáról, de ismertette a munkásőrség testületének országos eredményeit és feladatait is. Ezt követően a parancsnok értékelte a megyei törzs múlt évi tevékenységét és meghatározta az idei feladatokat. Beszédében hangsúlyozta, hogy az állomány tavaly sok szép eredményt ért el. Ésszerű lehetőségek kihasználásával megoldották a munkásőrök igény- bevételének tervszerűbbé való tételét. A szocialista versenymozgalom keretében kibontakozott a parancsnokok és beosztottak alkotókészsége, erősödött felelősségtudatuk a kiképzési, szolgálati feladatok végrehajtásában, valamint a termelőmunkában. örömmel állapította meg, hogy a megye munkásőrei az elmúlt év feladatait nagyszerűen hajtották végre, ezért az országos parancsnoktól kiváló értékelést kaptak. A szakcsoportok szakmai, politikai felkészültsége jó, megindult egy fiatalo- dási folyamat is, amely jól ötvöződik a munka során az idősebb munkásőrök tapasztalataival. A feladatokról szólva többek között megemlítette a parancsnok, hogy ebben az esztendőben a kiképzési tevékenység a szakcsoportoktól elmélyültebb felkészülést igényel, ki kell lépniük a megszokottság merev korlátái közül. Még több szemléltető eszközt kell kidolgozni és hasznosítani, amelyhez — mint a többi feladatvégzéshez is — biztosítani kell az anyagi, technikai és pénzügyi támogatást. Korszerűsítési szükséges a törzs munkáját. At kell térniük az új gazdálkodási rendszerre.' Szükségessé válik a módosított törzs munkarendjének kialakítása. A beszámoló elhangzása után ismertették a szocialista versenymozgalomban elért eredményeket, helyezéseket. Az ünnepség kitüntetések, emlékérmek és emléklapok átadásával folytatódott. A Szolgálati Érdemérem 25 éves szolgálat után fokozatát kapta dr. Király Edit és Török Kálmán, 20 év utáni fokozatában részesült Árvái Ferenc, Farkas Tibor és Szén József (Gyöngyös). A 15 évi szolgálat után jutalmazták meg e kitüntetéssel dr. Don- kó Andrást és Kovács Jánost. 10 év után heten, 5 év után kilencen jutottak ilyen elismeréshez. Kiváló parancsnoki jelvényt kapott Takács Istvánná és Kiss Vencel. Kiváló Munkásőr lett: Bóka Sándor, Gaál György, Szeredi Mária, Varga II. László, Varga János és Csontos Ambrus. Dicsérő oklevelet nyújtottak át hat munkásőmek. A megye legjobb közvetlen szakalegységének a szállító szakasz bizonyult, ők vándorzászlót és oklevelet vehettek át. Ezután Németh László, a megyei pártbizottság osztály- vezetője köszöntötte a megye munkásőreit, jónak minősítette a pártbizottság nevében tavalyi munkájukat, majd méltatta példamutató helytállásukat a kiképzésben és a termelésben, végül felmentette a leszerelő munkásőröket piártmegbízatá- suk alól. Az ünnepség zárszóval és az Intemacionálé hangjaival ért véget. (fazekas) Túlteljesítést vállaltak a brigádvezetők (Tudósítónktól) A Thorez Bányaüzem szocialista brigádjainak vezetői tegnapi tanácskozásukon számbavették az elmúlt évben végzett munkát és meghatározták az idei feladatokat. Dakó György, a bányaüzem főmérnöke ismertette többek között, hogy a tavalyi terv teljesítése és túlteljesítése a szocialista brigádok munkájától jelentős mértékben függött. Ebben az évben a Gagarin Hőerőműnek 7,3 millió tonna 1470 kalória fűtőértékű szenet kell adniuk és ehhez 51 millió köbméter meddőt kell leszedniük. A tanácskozás résztvevői úgy döntöttek, hogy ehhez a tervhez hozzáadnak még százezer tonna szenet, aminek következtében további 3 millió köbméter meddőt kell letakarítaniuk. A tőkés export fokozására vállalták, hogy gyártanak a Fiat-rakodógépekhez 200 emelőkanalat, mivel így a népgazdaságnak jelentős hasznot tudnak elérni. A brigádvezetők 38 kollektívának ítélték meg az előterjesztett 150 brigád közül az arany fokozatot. Ugyanakkor javasolták a Kiváló Brigád cím odaítélését is az erre érdemes közösségeknek. Morvái Imre Intézkedésekről, munkájuk javításáról A szlovák nemzetiségi szövetség tanácskozása A Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének országos választmánya p>énteken ülést tartott Budapesten a Magyar Néphadsereg Művelődési Házában. A szövetség tevékenységéről Such János főtitkár számolt be. Hangsúlyozta, hogy a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének VI. kongresszusa óta eltelt 4 év alatt több országos, megyei és helyi intézkedés született a nemzetiségi munka javítására, a közösségeket érdeklő legfontosabb kérdésekről a szlovák lakosság körében anyanyelvükön végeztek tájékoztató, felvilágosító munkát. A szövetség ez évi munkatervét Alt Gyula titkár ismertette. Bejelentette, hogy a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetsége ez év őszén megtartja VII. kongresszusát. (MTI)