Népújság, 1983. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-22 / 18. szám
NÉPÚJSÁG, 1983, január 22., szombat MÜVÉSZETÉS IRODALOM Az ember tragédiájának színpadképei azon az előadáson, amelyet a Nemzeti Színház fennállásának 100. évfordulóján Németh Antal rendezett (A reprodukciókat Perl Márton készítette) ADY ENDRE: Az ember tragédiája Madách darabja új előadásban Nagy és szép volt-e az este? Expiálta-e a legújabb Nemzeti Színház sokasodó bűneinek legalább egynéhányért? 1. Nem. 2. Nem. A Nemzeti Színháznak semmi sem sikerül. Még a kegyelet sem. Pauiay színre hozó nagy munkáját újjal váltani föl (mert erről lett volna ma szó) csak akkor lett volna szabad, ha kész és nagy erőt érez magában a Nemzeti Színház. Főképpen pedig: irodalmi libádéhoz nem elég az ötlet. Áhítatra tanított közönség kell hozzá, s no meg egy kis művészet. Egy madáchi ötlet született és fájlódott bennünk egész este. Hogy lám, jó Hevesi Sándor (bizonyosan ő) sokat és lelkesen dolgozott a mai estén. Amit tudott volna, azt persze nem csinálhatta meg mind. De hatalmasat végzett. Lelket öntött a szcenikába, a színes papirosba, a süllyesztőbe, az automatába, a kosztümbe, a néma csoportba. S az emberekbe nem tudott lelket önteni, holott az ember lelkes lény állítólag. Az újító szellem Ádámként néha nekilendül ez ócska házban, de ott terem mellette Ludfer, a kántáló, vén koldus, s elhegedülte Szent Dávid a legjobb szándékot is. A cél: a teljes Madách volt. Oj beosztással, új képekben kaptuk a darabot. Természetesen lehető új díszletekkel, kosztümökkel. És kaptunk egy keveset még a célra a modem színpadi technika boszorkányságából. Nagyon keveset, és ez a második nagy-nagy hiba. A nagy áldozatokkal előre eldicsekedett a színház. Azt hittük, hogy végre legalább gépekben, s gyors változá- sokban modem lesz. Inkább maradtunk volna még a Pau- lay-féle átdolgozásnál. Hogy hallottunk egypár, csak könyvből ismert pasz- szust? Hogy az egyiptomi ■kép erősebb? Hogy álomként, Kepler álmaként kapjuk a francia forradalmat? Hogy Ádám furcsán az űrben lebeg? Hogy sok új, kedves, apró mozgalom, szín került ki a rendező leikéből? Valami ez és szép — lett volna, ha mindezt meg nem ölte volna a régi énekstílusnak, ürességnek, lelket-lenség- nek valósággal a darab római képébe illő tobzódása. Ádám — Bakó. Éva — Fáy Szeréna. Lucifer — Gye- nes. Csak bár mindenkinek elmondana ez mindent, s ne kellene külön írni csak két szót sem róla. Hajh, milyen tercett! Nem maradt hármuktól egy igaz, meleg, ép szó. A kisebb szerepűek, a Nemzeti Színház kevés lelkes lényei, akiknek tudniillik ma este dolog jutott, próbáltak e hármak, s társaik ellen küzdeni: Pethes, Odry, és még egy páran. De ma este, Somló tudja, miért, a hármas szereposztásból a minden valószínűség szerint legrosszabbat kellett kapnunk. Pedig milyen lelkes, érdekes közönség gyűlt a színházba. Hogy tudott volna ez lelkesedni, ha lett volna miért. Még abba is beletörődött volna, hogy mi sem történt a lejátszás gyorsaságáért. És talán a rendezés munkája is mennyivel jobban kiragyogott volna, ha Madách szent géniuszával nem a Nemzeti Színház pingvin géniusza kívánt volna szárnyalni. Akik jót és szépet műveltek kigondolásban, jó újításban, játékban, azoknak megadassák mégis minden dicséret. Nem veszett el munkájuk. Alapja lesz az okvetlenül sokáig nem késlekedhető reneszánsznak, mikor Madáchhoz, s Paulay- hoz méltóbb lesz a Nemzeti Színházban minden. Budapesti Napló, 1905. április 21. MADÁCH IMRE: Ha láttok is... Ha láttok is van élvek tengerébe Meriilten olykor még kéjelgeni: Ne irigyeljetek, szívem magányát Kívánom én csak elfelejteni. Kérek habzó pohárt, és kérek csókot, Hogy részegüljek meg, felejtsek el, De csókomnál elsápad a rózsás ajk, Kifordul a már-már ízlelt kehely. Oh mert ha ott ragyognak is felszínén A nagy világnak szép öröm-habok, Jól látom én a fénypalást alatt, mily Hideg sötétek s örvénylők azok. Mind eladó, mit a világ bír adni, S a köznapiság mocskába tapad, Minden kéjből csupán a kéj salakja, S a jóllakásnak undora marad. Egy van csak, ami telkemet fenntartja, Egy emlék, amely élvet ad nekem, Hogy egykor boldogitál, drága lyányka, S tisztán maradtál, hála Istenem. Es jobbnak érzem önmagam keblét is, Melyet, leányka, egykor szerétéi, És jobbnak tartom a bűnös világot, , Melyben megszentelt alakod kisér. S ki nem lelek kéjt már a nagy világban. Hol vásárolni mindent meglehet: Egyetlen kéjem e vásárolhatlan, Utólérhetetlen szent emlékezet.
