Népújság, 1982. december (33. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-11 / 291. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. december 11., szombat Gylmesl Lajos: Szentendre Szurcslk János: Barna kapus ház TÁJKÉPEK A HATVANI GALÉRIÁBAN Szabad-e ma...? ISMÉT: KÓRHÁZ A VAROS SZÉLÉN ÉS A DERÉK DERRICK Új sorozatok, krimik jövőre a képernyőn Bár még a tévés „főszezon” hátravan, hiszen most jön csak a karácsonyi, szilveszteri hajrá — azért már az is érdekel bennünket — mit hoz a jövő? És mivel a legkönnyebben a tévé filmfőosztályán tájékozódtunk — íme, közreadjuk, amit megtudtunk: Szabad-e ma — az űrrepülőgép, a több robbanófejjel ellátott atomtöltetű rakéták, a nukleáris üzemanyaggal hajtott tengeralattjárók, a lézer, a világgazdasági recesszió nullpontja közelében — klasszikus ecsetvonásokkal tájképet festeni? Hát persze, hogy szabad? Ki tiltaná meg? De érdemes-e? Ezen már illik eltöprengeni amikor a Hatvani Galéria falain hatvanhárom jeles művész alkotásait nézegeti, méregeti az ember. S lévén a nézegető ember nagyjából tudatában a XX. század végén rá leselkedő szörnyűségeknek, gondolkodóba esik. Nem tette-e idejétmúlttá a történelem a tájképfestészetet? Ember Mária a Magyar Nemzet hasábjain a Zagyvaparti városban immár ötödik alkalommal megrendezett tájképfestészeti biennáléról szólva azt mondja, hogy „nincsenek kiöregedett témák, csak elavult szemléletmódok.” Bizonyára igaza van, de hát miért ne lehetne elavult szemléletmódnak nevezni ha valaki közérdeklődésre számot tartó pillantását egy ódon falusi ház barna kapujára veti, vagy a Hortobágy peremén kalandoztatja? Tehát szabad-e ma tájképfestészettel rabolni egymás idejét, ez itt a kérdés? Tulajdonképpen ezt a kérdést teszi fel Kristó Nagy István is, aki a kiállítás jó ízléssel elkészített katalógusának előszavában így ír. „Most pedig az a kérdés, hogy a polgárság letűnésének idején van-e még létjogosultsága ennek a műfajnak? Szembe kell néznünk a problémával a tízesztendős Hatvani Galéria országos jelentőségű kezdeményezésének, a Magyar tájak kiállításának immár ötödik alkalmával is __” H át akkor nézzünk. Nézzük először azt, hogy maga az intézmény amely lehetőséget teremtett a biennálék- nak, jó ügyet szolgál. Egy évtizede olyan kulturális centrummá vált nem csupán Hatvannak és környékének, hanem Heves megyének is, amely a képzőművészet mellé felsorakoztatva a zene, az irodalom, a színház és előadóművészet barátait és jeles képviselőit, ablakot nyitott a kortársi szellemnek. Ma a hatvani műhely. Heves megyénk egyetlen országosan is számon tartott kulturális fóruma. Az ötödik alkalommal megrendezett tájfestészeti tárlat szintén felsorakoztatta a műfaj színe-javát. Ha visszatekintünk az 1974 óta díjazottak névsorára, olyan nevekkel találkozhatunk, mint Holló László, Borsos Miklós, Chiovini Ferenc, Csohány Kálmán, Kóka Ferenc, Bernáth Aurél, V. Ba- zsonyi Arany. Kétségtelen, hogy a kiállítások anyagában a hagyományőrzés fontos momentum. Az idén mintha az értékmegőrzés mellett — lásd Patay László aranydiplomáját, Kurucz D. István kitüntető érmét — bizonyos új értékek felé való orientálódás is végbement volna. A tájat másképpen látó és festő művészek, mint például Kiss Zoltán László és Lóránt János második díjai azt jelzik, hogy hagyomány és megújulás egészségesen ötvöződik Hatvanban. Jelzi az egri Magyar István belső szintetizáló erővel megjelenített képe, Valkó László meghökkentően-meg- gondolkodtató csészényi tengere is, hogy a galéria nem zárkózik , el az újat hozó törekvések elől sem. A kérdés azonban így is kérdés marad. Mai problémáinkkal, hogy egyezkedik, avagy hogyan válaszol rájuk a megfestett táj? Olcsó szellemesség lenne azt mondani: sehogy. Nehéz képekről írásban véleményt nyilvánítani, mivel a képzőművészet éppen attól képzőművészet, hogy ne lehessen pontosan szavakkal elmondani a látottakat. Még nehezebb, illetve még kockázatosabb összegző véleményt mondani olyan ügyben, amelynek nyelvezete nem nyomtatott betűkkel, hanem ecsettel fogalmazódik. De nem is hiszek abban, hogy képeket le kell fordítani füllel felfogható mondatokra. Azt a véleményt azonban meg merem kockáztatni, hogy napjainkban a tájfestészet ürügy. A táj megjelenítésének elsődleges funkciója helyett, ma az a döntő elem, hogy hogyan gondolkodik az alkotó a maga — mint társadalmilag meghatározott lény — és a természet viszonyáról. A kiállítást végignézve úgy érzem, elkötelezetten emberségesen. És itt lehet és kell visszakanyarodni az alapkérdéshez, szabad-e ma táj- tékep festeni? Igen, szabad. Szabad hitet tenni, egy emberszabású, lakható, mesékkel, csodákkal, színes álmokkal, vagy szürke gondokkal telített környezetről. Számomra ezt tette meg a Hatvanban rendezett ötödik tájfestészeti biennálé, és ezért mindenképpen köszönettel tartozom művészeknek, szervezőknek és rendezőknek egyaránt. Szigethy András Onedinék tízszer Mindenkit megnyugtathatunk — Onedinék családi bonyodalmai és egyben az angol ipari forradalom históriája újabb tíz részben folytatódik, és azoknak sem kell elkeseredniük, akik kedd esténként a nemrég véget ért csehszlovák produkció, a Kórház a város szélén hőseiért aggódnak. A tévé az új esztendőben újabb hét epizódot sugároz. Űjabb ismeretségekre is szert tehetünk. Találkozhatunk a francia zene, egyáltalán az egyetemes operett-történet óriásaival, Jacques Offenbach- hal, az Orfeusz az alvilágban komponistájával, az életéről forgatott hatrészes filmben. Az irodalom halhatatlanjai közül ezúttal Vol- taire-t érte utol a „végzet”, igaz, mozgalmas, intrikákkal, fordulatokkal tűzdelt napjai ideális témát kínáltak a francia stáb számára, amely hat estére ígér tartalmas szórakozást. Az olaszok jegyzik Jack London magyarul is megjelent Martin Eden című regényének adaptációját. Sugározzák majd az ugyancsak irodalmi alapanyagra építkező Skarlát betűvel-t is. N. Hawtome négy folytatásban képernyőre kerülő alkotása a XII. századi puritán Bostonban játszódik, lényegében egy házasságtörés és a büntetés krónikája. Az ír munkás- mozgalom históriájának felvázolását tűzte ki céljául a Strumpet City — Bűnös város című ír tévésorozat, hét részben. A főszereplő régi ismerősünk: Peter O’Toole. Négy nemzet: egy zeneszerző Előreláthatólag láthatjuk majd" a valóságos sztárparádéval kérkedő, nagy nemzetközi összefogással készült Wagner-sorozatot is. A nagy német zeneszerző viszontagságos életét magyar—angol- német—francia összefogással vették fel, olyan színészek közreműködésével, mint Vanessa Redgrave, John Geil- gud, Gálffi László és a címszerepben : Richard Burton. A sorozat nyolc epizódból áll. A krimikedvelők ismét találkozhatnak Petrocellivel, Derrick felügyelővel, újabb kalandba invitálják a Tetthely és a Célpont hősei, de új izgulnivaló is akad. A belgáktól vettük A te Clau- diád című háromrészes filmet, amelyben egy rejtélyesen eltűnt ifjú hölgyet keresnek ... Agatha Cristie, megannyi „örökzöld” bűnügyi történet kiagyalója, Miért hívták Evans-t? című könyve a háború előtt nálunk is megjelent. S mivel világszerte javában folyik a krimikirálynő újrafelfedezése, szinte természetes, hogy a tévé sem feledkezik meg róla. Az angolok hatrészes sorozatot forgattak ebből a regényéből, amelyet jövőre tekinthetünk meg mi is. Ki- lienc alkalommal jelentkezik majd az Izgalmas élet című lengyel sorozat, amelynek hőse egy szimpatikus, állandóan úton levő újságíró — aki minduntalan más-más bűnügy kellŐ6 közepén találja magát. A BBC-től vásárolt Shakes- peare-drámák közül ismét láthatunk néhányat. A tervekben az V. Henrik, a Minden jó, ha jó a vége, az Athéni Timon, illetve a Makrancos hölgy legújabb igényes feldolgozása szerepel, az angol színpad legnagyobb sztárjainak közreműködésével. Ha szombat, akkor a Maláji tigris Szombat délutánonként hat alkalommal hozza lázba bizonnyal a fiatalokat a Maláji tigris című olasz sorozat, amelynek filmváltozata a mozikban is szerepelt. A maláji nemzeti hősről készült izgalmas, kalandos történet mellett ugyancsak mozgalmas történeteket ígér, az Államhatár című szovjet sorozat is. Ez négy epizódot mutat be a határőrség történetéből. A franciák Éjszakai ügyelet című, hat folytatásból álló munkája a párizsi éjszakában szolgálatot teljesítő orvosok történetfüzére. Egy második világháborús titkos irattár anyagának megszerzése körüli bonyodalmakról szól az a 13 részes NDK-beli sorozat, amelynek A halál archívuma a címe. Az életművet bemutató sorozatokban szombat éjszakánként többek között Visconti, René Clair, Nyikita Mihalkov, Yves Montand és Jancsó Miklós leghíresebb filmjeivel találkozhatunk. Vasárnap délutánonként vetítik majd Csortos Gyula, Bán Frigyes, Szmoktunovsz- kij és Gina Lollobrigida leghíresebb filmjeit, műsorra tűzünk egy válogatást is a csehszlovák vígjáték és szatíra mestereinek munkáiból. Még itt lennének a különböző ismeretterjesztő sorozatok — de ezekről más alkalommal. . (N. Gy.) VII/5. Hincl visszaült a helyére. Darwin előrehajolt és visz- szavette a papírt, Selly ragyogott. Kunz és Hincl előredőltek, hogy figyelemmel kísérhessék Darwin magyarázatát. Még Cinstri tisztele- tes is érdeklődést mutatott, de lehet, hogy enyhe biztatást is ki akart fejezni. — Selly és Cinstri tisztele- tes meggyőződéssel állították, hogy a kocsiban többen voltak — kezdte Darwin. — Bois, és Pirson, vagy Bois és Manló, vagy Bois és Filetti, és így tovább, addig a lehetséges esetig, amikor mind a négyen a kocsiban voltak: Bois, Pirson, Manló és Filetti. A gyanúsítottakat betűvel jelöltem: B-Bois, P-Pirson, M- Manlo, F-Filetti; az „és” kötőszót a szorzás jelével, a „vagy” kötőszót pedig az összeadás jelével helyettesítettem. Így kaptam meg az első összeget. Az eshetőséget, ha valamelyik gyanúsított a kocsiban volt, egyes számmal, a nemlegesei nullával fejeztem ki. Valamelyik ösz- szeadandó minden egyenletben feltétlenül egyes, mivel a gyanúsítottak közül valaki feltétlenül a tettes. Azt azonban nem tudjuk, hogy melyik ez az összeadandó, csak azt állíthatjuk, hogy az összeadás eredménye nem egyenlő nullával. Ezért van az egyenlőségjel áthúzva. — Most nézzük meg kü- lön-külön mindegyik összeadást. ön azt mondta, hogy Bois annyira fél Pirsontól, hogy sohasem marad vele kettesben. Ebből következik, hogy a Bois—Pirson kombináció nullával egyenlő: BP = 0. Ha az eredeti ösz- szegzésből kizárjuk ezt a kombinációt, akkor a következő egyenletet kapjuk: BM + BF + PM + PF + MF + BMP + BMF + BPF +: PMF + BPMF 0. Nézzük, mi van Pirsonnal — folytatta Darwin. — Mivel ő nem bízik meg a gyáva Manlóban, nagyon kicsi az esélye annak, hogy jelenlétében vagy vele hajtotta végre a gyilkosságot. Tehát az ösz- szes kombináció, amelyben együtt szerepel a P és M, nullával egyenlő. Írjuk le ezt a kombinációt is: PM + BMP + PMF +BPMF = 0. Az eredeti egyenletből tehát a következő marad: BM + BF + PF + MF + BMF +BPF 0. — De azt is mondták önök, hogy Pirson mindent megtesz azért, hogy ne legyen együtt egyszerre Boisszal és Filetti- vel; még ebben a szobában sem volt erre hajlandó. El- megy-e velük ilyen akcióra? Teljesen valószínűtlen! Tehát a Bois—Pirson—Filetti kombinációt is nullának kell vennünk, azaz BPF = 0. Ezután eredeti egyenletünk a következőképpen fog festeni: BM + BF + PF + MF + BMF =*= 0. Manló viszont Bois látásától is fél, ahogy önök állították. Ebből következik, hogy ő sem társult volna a gyilkosságban kettesben Boisszal, harmadik személy nélkül. Ezért a Bois—Manló kombi- •nációt szintén 0-nak kell vennünk; BM = 0. Az eredeti egyenlet eszerint az alábbira változik: BF + PF + MF + BMF 0. Viszont azt is tudjuk, hogy Filetti annyira fél a haverjától, hogy egyikkel sem marad soha kettesben. Ezért az összes kombináció, amelyben Filetti valamelyikkel kettesben szerepel, nullával kell hogy egyezzék, azaz: BF + PF + MF = 0. Így végül az első egyenletből csak a BMF-tag lehet az, amelyik nem nullával egyenlő. Ez pedig azt bizonyítja, hogy. Bois, Manló és Filetti együtt hajtották végre a gyilkosságot. Röviden: a három közül egyik sem tagadhatja bűnösségét! Darwin Hincl elé tolta a papírját, aki gyors tekintetet vetett rá, de nem nyúlt hozzá. — És ezt ön bizonyítéknak nevezi? — kérdezte sötéten. — Maga és a barátai mit találnak még ki a műszaki egyetemen? — Ez nem kitalálás. A matematikai logikát, ha lehet így mondani, George Boda angol matematikus fedezte fel 1847-ben. Szegény valószínű, forog a sírjában, mivel én ennyire leegyszerűsítettem a rendszerét. Az elméletét gyakran boole-i algebrának nevezik, és már több mint száz éve használják a matematikusok és a logikával foglalkozók — mondta Darwin. — És mit jelent száz év az emberiség történetében! — háborodott fel Cinstri tiszte- letes. — Az ember nem betű és nem szám. Az a mi bajunk, hogy maguk tudósok az embereket egyszerűen mennyiségi jellé alacsonyít- ják le! — Nem mennyiségivé, hanem relatívvá — mondta Darwin. — A B, P, M és F betűk nem helyettesítik az embert, csupán a jellegzetes tulajdonságait jelölik, amelyek lehetővé vagy lehetetlenné teszi számukra, hogy meghatározott időben és helyen, meghatározott céllal — ebben az esetben gyilkosság elkövetésére — nagf valószínűséggel jelen lehessenek. — Nem hiszek az ilyen dolgokban — rázta ősz fejét az öreg. — Az ember túlságosan bonyolult az ilyen... az efféle abrakadabrához! — Én nem egészen fogadom el a véleményét, uram. — Kunz felemelte a papírt, és elgondolkodva mondta: — Tudniillik az emberi faj elég primitív egyedeiről van szó. Számomra ezek a hieroglifák teljesen érthetetlenek, higgye el, de teljesen érthető a négy bandita lelki világa. Selly ugyan egyikőjük elmefuttatását sem értette, de Darwin Corlainbe vetett hite ennek ellenére rendkívül megerősödött. — Az egyetemen Darwinnak sok az irigye, és állandóan ellenőrzik a munkáját a számítógépen. Fogadom, hogy megint neki van igaza — mondta Selly. — Sajnos az esküdtek nem használnak elektronikus számítógépet, kisasszony — mondta Hincl mogorván, és öklével az asztalra csapott. — Bármibe is kerül, meg kell találni azt a kocsit! . — Ha mindaz igaz, arpit önök a gyanúsítottakról mondtak, akkor az egyenletek helyesek, és az én következtetésem megdönthetetlen — jelentette ki Darwin. — És a kocsira szinten van egy ötletem! Valamit írt egy másik papírra, és az asztalon keresztül átnyújtotta Cinstri tiszteletesnek. — Nézze meg ezt a papírt, uram, és próbálja emlékezetébe idézni, hogy mire gondolt, amikor meghallotta a lövéseket, és meglátta a száguldó gépkocsit! Hátha erről jut eszébe valami. Kunz és Hincl nyújtogatták a nyakukat, hogy elolvassák a papírra írt jeleket, amelyek egy kaliforniai rendszámra emlékeztettek: (Folytatjuk)
