Népújság, 1982. december (33. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-09 / 289. szám
2. NÉPÚJSÁG, 1982. december 9., csütörtök Nyikolaj Tyihonov: Az enyhülési politikát óvni és fejleszteni kell _ Nyikolaj Tyihonov; az SZKP KB PB tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke és Mauno Koivisto finn köztársasági elnök mon. dott beszédet szerdán azon az ünnepségen, amelyen felavatták a — finn közreműködéssel épült — kosztomuk- saj ércdúsító kombinát első gyártósorát. — A Szovjetuniónak mélységes meggyőződése, hogy az enyhülési politikát óvni és fejleszteni kell. Ez felel meg az egész emberiség, minden nép és állam érdekeinek — hangoztatta beszédében a szovjet kormányfő. — A Szovjetunió abból indul ki — mondotta —, hogy az államoknak erőforrásaikat alkotó célok .és a békés együttműködés érdekében kell felhasználniuk, s nem a katonai szembenállás és a konfrontáció fokozására. A békés egymás mellett élésnek ugyanis nincs elfogadható alternatívája. Vannak azonban a világban olyan erők, amelyek nem fogadják el az enyhülés politikáját és annak aláásására törekszenek. Ezek az erők — elsősorban az Egyesült Államokban — akadályozzák a nemzetközi légkör javítását, a gazdasági szankciók politikájához folyamodnak, bizalmatlanságot igyekeznek kelteni a népek között. A szovjet kormányfő aláhúzta, hogy a Szovjetunióban igen nagyra értékelik a finn államfő részvételét az ünnepségen. E gesztusban annak a jelét látják, hogy a baráti Finnország vezetői megkülönböztetett jelentőséget tulajdonítanak a szovjet—finn gazdasági kapcsolatok fejlesztésének, a két nép közötti barátság erősítésének. . Válaszbeszédében Mauno Koivisto kijelentette: a kosz- tomuksai ércdúsító kombinát meggyőzően bizonyítja a bizalmon alapuló szovjet—finn jószomszédi kapcsolatok eredményességét. — Politikai előítéletektől mentes légkörben. Egymás igényeinek és lehetőségeinek figyelembevételével eredményesen fejlődnek a Szovjetunió és Finnország kereskedelmi és gazdasági kapcsolatai — mutatott rá a finn köz- társasági elnök. Szerdán este hazatért a Szovjetunióból Mauno Koivisto. A szovjet—finn határon a finn köztársasági elnököt Nyikolaj Tyihonov és az ünnepségen részt vett más hivatalos szovjet személyiségek búcsúztatták. Az Egyesült Államok az „erő pozíciójából“ akar tárgyalni George Shultz amerikai külügyminiszter szerdán reggel, NSZK-beli tartózkodásának második napján, a Német Szociáldemokrata Párt vezetésével találkozott. Shultz együtt reggelizett Willy Brandttal, az SPD elnökével, Helmut Schmidt és Johannes Rau elnökhelyettesekkel, valamint Hans-Jo- chen Vogellel, az SPD kancellárjelöltjével. Az amerikai diplomácia vezetője és a szociáldemokrata politikusok a kelet—nyugati viszony jövőjét vitatták meg. Shultz továbbrepült európai kőrútjának következő állomására, Brüsszelbe. A szerdai nyugatnémet lapok többsége azt emelte ki Shultz keddi tárgyalásaival és sajtóértekezletével kapcsolatban, hogy az Egyesült Államok az „erő pozíciójából” akar tárgyalni a Szovjetunióval. Puccs Suriname-ban Szerdán a dél-amerikai Suriname-ban a hadsereg teljes ellenőrzése alá vonta az ország életét. A katonák 1980 óta gyakorlatilag kezükben tartották Suriname irányítását, de inkább a háttérből utasítgatták a polgári kormányzatot. A helyi rádió közleménye szerint a hadsereg „a káosz és a vérontás megelőzése érdekében teljes ellenőrzése alá vonta az ország életét”. Az akciót Dajsi Bouterse, a hadsereg vezérkari főnöke' irányította, aki eddig a nemzeti katonai tanács nevű testület élén állt, és az ország „erős embereként” volt ismert. A volt holland gyarmat és a külvilág között megszakadt a távíró- és telefonösszeköttetés. A hírügynökségek a szomszédos Guyana felől próbálnak tájékozódni a fejleményekről. A hadsereg lépésének jellegéről némi támpontot adhat az, hogy a helyi rádió hírül adta: a fővárosban, Pa ramaribóba n „leromboltak három kormányellenes intézményt”: a suri- name-i szakszervezetek központját és két rádióállomást. Egyiptomi küldöttség tárgyal Bejrútban December 24. ne halogassa az utolsó pillanatig... Már most adja fel karácsonyi küldeményeit! ■as , íá ■öl ■ni ni iM-tű' KÉRJÜK: GONDOS CSOMAGOLÁSSAL és pontos címzéssel SEGÍTSE A POSTA MUNKÁJÁT. Magyar Posta Hős zni Mubarak egyiptomi államfő üzenetével szerdán váratlanul Bejrútba érkezett Butrosz Ghali külügyi államminiszter és Oszama el-Baz elnöki tanácsadó. Az egyiptomi küldöttséget fogadta Amin Ge- majel libanoni elnök, Safik el-Vazzan kormányfő és Kárnál Asszad, a parlament elnöke is. A különrepülőgéppel érkezett egyiptomi küldöttség a különböző libanoni politikai-vallási csoportosulások képviselőivel is találkozni kíván. A néhai Szadat elnök 1977-es jeruzsálemi látogatása óta első ízben fogadták az egyiptomi kormány hivatalos képviselőit a libanoni fővárosban. A bejrúti rádió értesülése szerint Mubarak támogatásáról biztosította a libanoni vezetést „a nemzeti szuverenitás helyreállítására irányuló törekvésében”. Mubarak egyiptomi elnök a Maariv című izraeli lapnak adott interjújában szerdán megerősítette, hogy kormánya mindaddig nem hajlandó felújítani a ciszjordá- niai—gazai palesztin autonómiáról folytatott tárgyalásokat Izraellel, amíg Tel Aviv ki nem vonja megszálló csapatait Libanonból. Szerdán Bej rút külterületén, a libanoni kormány- hadsereg egyik ellenőrzőállomásánál fegyveres összecsapás zajlott le libanoni katonák és egy izraeli gépesített járőr között. —( Külpolitikai kommentárunk MX-sokk Washingtonban A TÉT MINDEN VONATKOZÁSBAN ELÉG NAGY VOLT. így Reagan amerikai elnök jó előre kijelentette: ha a képviselőház elvetné javaslatát, személyesen áll a kamerák, mikrofonok és a jegyzetelő újságírók elé. Azzal a szándékkal, hogy — „alaposan megmondja véleményét” a honatyáknak, akkor, ha azok „egy szuperfontos nemzetbiztonsági ügyben felelőtlenségről tennének tanúságot”. A kiszivárogtatás, amerikai szokás szerint, nyilvánvalóan tudatos volt. Része annak a nem akármilyen nyomásnak, amely azt célozta, hogy az elnök számára minden szempontból oly fontos ügyet a szó szoros értelmében minden eszközzel keresztülhajszolják a kongresszus alsóházában. Nyílt titok, a szavazást megelőző napokban Ronald Reagan csaknem nyolcvan(l) vonakodó képviselővel beszélt személyesen, hogy „jobb belátásra” bírja őket. Ennek ellenére a képviselőház 245:176(1) arányban megszavazta azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében 1983-ban megvonják az adminisztrációtól az MX-rakétarendszer kiépítésére szánt első egymilli- árd dollárt. A beavatottak szerint az elnök nemhogy kiesett, hanem valósággal kizuhant a hűvös politikus szerepéből és a törvényhozást illetően nem fukarkodott a meglehetősen kemény minősítésekkel. Az a politikus, aki fellépése magabiztosságával kovácsolta politikai tőkéje nagy részét, ebben a nem akármilyen pillanatban határozta el, hogy mégsem áll a kamerák elé, hanem „véleményét írásban juttatja el” az illetékesekhez. MIND BEL-, MIND KÜLPOLITIKAI OKOKBÖL érthető az elnök ingerültsége; a szavazás eredménye — és főjeg aránya — valóban komoly sokkot jelent a számára. Ami a belpolitikát illeti, az elnök aránylag jól került ki a félidős választásokból (nyilván ezért is időzítette mostanra ezt a szavazást). A képviselőházi eredmény viszont megmutatta, hogy mozgásterének nagyon is komoly határai vannak az immár tizenkétmillió munkanélkülit jegyző országban és ellenzéke a saját pártjában is nő (ötven republikánus képviselő az elnök ellen szavazott!). A KÜLPOLITIKAI KISUGÁRZÁS legalább ilyen nagyságrendű. „Nyugat-Európa érthetően, amúgy is azzal vádolja Washingtont, hogy az Atlanti-Óceán óvilági oldalát szánja hadszíntérnek. Most, hogy az amerikai honatyák alsóházi fokon elvetették az USA délnyugati részére tervezett monstre rakétatelepítést, ennek óriási hatása lehet — és biztosan lesz is — a jövő év őszétől kontinensünkre tervezett rakétatelepítéstől amúgy is borzongó nyugat-európai közhangulatra. Harmat Endre A kínai országos népi gyűlés képviselői a hét végén elsöprő szótöbbséggel (mindössze három képviselő tartózkodott a szavazástól) jóváhagyták a Kínai Népköztársaság sorrendben negyedik alkotmányát. Ezzel ismét lezárult egy fejezet a meglehetősen rögös és kacskaringós utat megtett kínai alaptörvényalkotás történetében. Mint emlékezetes, a forradalom győzelmét követő időszak első alkotmányát 1954- ben fogadták el. Ez az alkotmány a Szovjetunió és a népi demokratikus országok alaptörvényeit tartva szem előtt, meghatározta a kínai állam jellegét és szerepét a szocialista társadalmi rendszerbe való átmenet időszakában. Az 1954-es alkotmány tervezetét Liu Sao-csi terjesztette a parlament elé. Az alkotmány értelmében létrehozták Kínában az államelnöki tisztséget, s a népköztársaság első elnöke Mao Ce-tung lett. Az alkotmány bevezetőjében a kínai külpolitika alapvető célkitűzéseként jelölték meg a harcot a világbékéért és az emberiség haladásáért, vaKína alkotmányai lamint annak a „törhetetlen barátságnak” erősítését és megszilárdítását, amely az új Kínát a Szovjetunióhoz és a népi demokráciákhoz fűzte. A maocetungi sajátos kínai útkeresés, illetve az úgynevezett kulturális forradalom szülte a második, 1975. januárjában elfogadott kínai alkotmányt, amely nem csupán szentesítette a kul- túrforradalmi mezbe öltöztetett hatalmi harc eredményeit Mao Ce-tung szélsőségesen radikális vonalát, hanem eltörölte a bebörtönzött és tragikus körülmények között elhúnyt Liu Sao-csi után megüresedett államelnöki tisztséget, amelyet korábban sikertelenül próbált megkaparintani Lin Piao, Mao Ce-tung rövid életűnek bizonyult hivatalos „örököse”. A mindössze 30 cikkelyből álló kurta alkotmány, — amelyet a „négyek bandájának” perében később elítélt Csang Csun-csiao terjesztett elő — ádáz harcot hirdetett a kapitalista úton járók, a szociálimperialisták és az imperialisták ellen, s a minimálisra csökkentette a kínai állampolgárok jogait. Mao Ce-tung halálát és radikális követőinek letartóztatását követően a kínai vezetésnek alkalma lett volna arra, hogy viszatérjen az 1954-es alkotmányhoz. Ehelyett 1978. mámiusában olyan új alkotmányt fogadtatott el az országos népi gyűléssel, amely történelmi győzelemként értékelte a kulturális forradalmat és állást foglalt Mao Ce-tung „permanens forradalmának” töretlen folytatása mellett. Külpolitikai célkitűzésként pedig — Mao Ce-tung „három világ” elméletének megfelelően — széles nemzetközi egységfrontot hirdetett meg „a szuperhatalmak hegemo- nizmusa ellen”. A most elfogadott negyedik alkotmány alapelveiben visszatérést jelent Kína első, szocialista jellegű alkotmányához, s ennek megfelelően a szocialista rend és törvényesség bevált elveihez. Visszaállítja az államelnöki tisztséget, katonai bizottságra ruházta a hadsereg irányítását, állást foglal a gazdasági és a vezetési reform folytatása mellett és kiküszöböli a falusi népi kommunák rendszerének torzulásait. Az új alaptörvény az immár több mint egymilliárd kínai állampolgár számára alkotmányos feladatnak nyilvánítja a négy modernizálást — az ipar, a mező- gazdaság, a hadsereg, a tudomány és technológia korszerűsítését —, s ennek külpolitikai alátámasztásaként állást foglal a békés egymás mellett élés öt alapelve mellett. Harcot hirdet az imperializmus, a hegemoniz- mus és a kolonializmus ellen, de — akárcsak az 1954-es alkotmány — a kínai külpolitika fontos céljaként fogalmazza meg a világbéke megőrzését és az emberiség haladásának előmozdítását. (Éliás Béla) ■m---t e „P A R K E T T A V A S A R" akác- és tölgyparketták A FÜZESABONYI ÁFÉSZNÁL. 20% átlagos árengedménnyel kaphatók. A füzesabonyi bemutató termünkben Most vásároljon lakásába (vasútállomással szemben) valamint a szihalmi, poroszlói, besenyőtelki új, jó minőségű parkettát. TÜZÉP-telepeinken ÁFÉSZ FÜZESABONY ELVESZETT A Panoráma Szálloda és Vendéglátó Vállalat, Eger, Bajcsy-Zs. tömbbelső Szállítás 9. LENYOMATÜ BÉLYEGZŐJE. A bélyegző 1982. december 1-től. érvénytelent