Népújság, 1982. december (33. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-31 / 306. szám
13 NÉPÚJSÁG, 1982. december 31., péntek A természettudomány ismert és ismeretlen világaiba pillantunk be összeállításunkban. Összeállította: Hekeli Sándor A vadak terített asztala A növényzet jótékony védőburkolata, a vastag hóta- karó nehéz helyzet elé állítja az erdők-mezők négylábú lakóit és azok gazdáit. A hó és a jég az állatok számára hozzáférhetetlenné teszi az amúgy is fogytán levő természetes táplálékot, de mozgásukat, helyzetváltozásukat, önvédelmi szempontból való csoportosulásukat is megnehezíti. Az állatok gazdái számára jókora felelősséggel jár a hatalmas értékű vadállomány sikeres áitteleltetése. Folyamatosan tisztítaniuk kell a fontosabb erdei utakat és ösvényeket, s gondoskodniuk kell róla, hogy még a legnagyobb hó= viharban is találjanak a vadak élelmet. A gondos vad- gazdák már szerte az országban hozzáláttak az őzek, szarvasok, dámvadak, muflonok, vaddisznók etetéséhez, s nem hagyják éhezni a nyulakat, fácánokat és egyéb apróvadakat sem. Országszerte sok száz etetőt látnak el folyamatosan szénával és, más takarmánnyal, a tél vége félé pedig a különleges csemegének számító vadgesztenyét is kínálják az erdők népének. Ügy tartják: ez orvosság a vadaknak, megelőzi a szokásos tavaszi gyornorrontást. De még arra is gondolnak, hogy vitaminokban és ásványi sókban se szenvedjenek hiányt a téli hónapokban az állatok. Furcsa ellentmondásnak látszik, hogy a vadgazda tulajdonképpen vadász is, aki bér természetesen el is ejti a vadat, ápolja, gondozza éé éppen a vadászattal elvégzi a szükséges szelekciót. A nem vadászok többsége á vadászt: mindig csak úgy látja*, hogy elsüti a fegyvert, sohasem képzél maga élé olyan vadászt, aki méterei hóban, keservesen utat tőivé, takarmánnyal teli zsákot cipel a hátán, hogy a ke* mény télben táplálja kedves és szeretett vadjait. Bár furcsának tűnik, a vadász — mintegy 32 ezer van belőlük az országban — szereti a vadat, szereti a természetet és óvja mind a kettőt. (KS) Léggömbök a tudomány szolgálatában A magaslégköri kutatásokra a múlt század elején kezdték alkalmazni a léggömböket. Nagy dolognak számított, amikor 1894-ben Bensőn német fizikus 9150 méter magasba emelkedett, s ott —47,9 Celsius-fokot mért. Piccard professzor 1931-ben 15 781 méteres magasságot ért el, és a kozmikus sugárzással kapcsolatban végzett méréseket a sztratoszférában. A kutatóballonok jelentősége a mesterséges holdak korszakában sem csökken. Napjainkban a repülőgépek szolgálati csúcsmagassága és a világűrben keringő mesterséges holdak legalacsonyabb pályája közti kb. 120 kilométeres „senki földjén” végeznek kutatásokat mintegy 45 kilométer magasságiig emelkedő ballonok segítségével, amelyek ritkábban embert, gyakrabban a műszereket viszik fel a magasba. A ballonszondákat hidrogénnel, esetleg más köny- nyügázzal töltik meg. A ballon kosarába öníró műszert helyeznek. Amikor a léggömb nagyobb magasságban szétpukkan, a kosár ejtőernyővel ereszkedik a földre. Az öníró műszer hőmérsékletet, légnyomást és lég- nedvességet regisztrál. A léggömbös rádiószondák nem regisztrálják, hanem emelkedésük során automatikusan és folyamatosan szolgáltatják az adatokat a hőmérsékletről, a levegő nyomásáról és nedvesség- tartalmáról, a szél irányáról és sebességéről. A földön elEgy ballonos meteorológiai rádiószonda felbocsátásra való felkészítése egy szovjet kutatóállomáson (APN—KS) helyezett lokátorok szakadatlanul ellenőrzik a rádió- szonda földtől való távolságát, sebességét és mozgásának irányát, amely egybeesik a szél mozgási irányával. A befutó adatokat idő- járásjelentés készítéséhez használják fel. A ballonok nemcsak a meteorológusoknak, hanem a csillagászoknak is segítenek, akik zavar- mentesebb látási viszonyok között és eredményesebben vizsgálódhatnak a sztratoszférából. Gyepek vágása - korszerűen Kistraktor — fűkaszával amelyek gyorsan forogva elMásfél-három .ezer nö- vényegyedet, s ennek többszörösét is kitevő fűszálat kell minden egyes négyzet- méternyi gyep-, vagy pázsitfelület nyírásakor az éppen kedvező — 4—8 cm körüli — magasságúra vágni. A fűnyírás tavasztól őszig, esetleg tíz alkalomnál többször is megismételendő, a füves terület tartósan díszítő hatása és használhatósága érdekében. A robbanó-, vagy a zajtalanabb villanymotoros fűnyírógépek legkorszerűbb típusaival szemben az a követelmény, hogy legalábbis a na- gyobbakon a kezelő részére szolgáló ülés legyen. További elvárás a kisebb-nagyobb mértékű fellazulást megszüntető tömörítőhengerezés a fűnyírással egy menetben. A levágott rövidebb-hosszabb fűszálrészek azonnali összegyűjtése is kívánalom lehet. Kisebb-nagyobb befogadótartályokkal, esetleg polietilén vagy más anyagú gyűjtőzsákokkal. A levágott fűszálak lehetőleg maradéktalan ösz- szegyűjtését a vágószerkezet ventillációjával keltett légáramlás is elősegítheti. Egyébként a levágott pázsit utólagos eltávolításához gépi gyepseprűt is szerkesztettek, amelyeknek forgókeféjű hengere gyűjtőedénybe sepri a füvet. Az általánosan elterjedt traktorokat sokoldalúságuknak fokozása és kihasználhatóságuk növelése érdekében egyéb munkagépek mellett fűkaszával is elláthatják. A fűnyíró adapter rendszerint a hordozó traktor erőleadó tengelycsonkjáról kardántengely közvetítésével meghajtott, függőleges tengelyre szerelt, vízszintes helyzetben gyors körforgással üzemeltethető körkéses, vagy rotációs, más néven turbó-nyíró. Az ollószerűen működő, terpesztett ujj alakú vágószerkezettel rendelkező fűkaszák még a szokásosnál jóval magasabbra nyúlt fű nyírására is igénybe vehetők. A fűnyírógép-választékban már olyanok is találhatók, amelyek lejtős területeken, rézsűkön, árokparton, valamint sík és lejtős területrészek találkozási vonalában egyidejűleg vízszintes és kisebb-nagyobb mértékben lejtős részeken is képesek kaszálni. Az elhanyagolt gyepek nyírására és felújítására egyformán alkalmas gépet is szerkesztettek. Gyorsan forgó tárcsaelemei valósággal felszippantják, mintegy felállítják a megdőlt füvet is, úgy, hogy utána le tudják vágni a többivel együtt a kívánt magasságban. A tárcsák olyan módon is beállíthatók, hogy néhány centiméterre behatoljanak a talajba, tehát a fűnyírással egyidejűleg elvégezhetik a talaj szellőztetését is. A levágott füvet pedig előre dobják a tárcsák úgy, hogy a gép előrehaladásával a levágott fű felszecskázódik, bekerül a földbe. Nyomában mohok, gyomok sem maradnak vissza. A motoros, önjáró fűnyírók 35—170 cm-es vágószélességével szemben a traktoros fűkaszák — több kisebb vágóegység összekapcsolásával — hat méternél szélesebb sávban is vághatják egymenetben a füvet. A napi vágási teljesítmény pedig legalább fél hektár, de túllépheti gépegységenként a 25 hektárt is, a szokásos 12 km/óra haladási sebességgel, míg a közismert kézi kaszákkal és fűnyírókkal komoly erőkifejtés árán csak napi negyedfél hektáros vágási teljesítmény érhető el. Virágágyások mellett, utak mentén, házfalak tövében, kerítéslábazatoknál vagy más szegélyrészek esetében, továbbá a fák és bokrok közvetlen közelében lévő fű kézi kaszálásánál, sarlózásnál, vagy fűnyíró ollóval történő levágásánál előnyösebb az olyan forgó szegélyvágó használata, amelynek önmagát élesítő ollója szükség szerint elhelyezhető a támasztékul szolgáló gördíthető gumihenger jobb, vagy bal oldalán. Még gyorsabbak és tökéletesebbek a legutóbb feltűnt „közelnyirók”. Vágórészük körforgást végez, és a legkedvezőbb méretű cserélhető fémtárcsára 4—5 műanyagszál van felerősítve, nyírják a fűszálakat. Ugyanakkor, ha erősebb ellenállást tanúsító akadályt érintenek, egyszerűen elhajolnak anélkül, hogy akár az akadályban, akár a gépben bármilyen kár keletkezne. A 3,8 mm körüli vastagságú nylon vágószálak olyan hosszúak, hogy vágósávjuk szélessége mintegy 35 cm. Akárcsak a hordozható típusok vállra- nyakba akasztható tartóhevederpárja, a tartásukra és irányításukra szolgáló nyélrészük is beállítható a testmagasságnak megfelelően. A közelmúltban forgalomba került MULTIMOT univerzális kisgépcsalád egyik tartozéka — adaptere — az 1 lóerős (kb. 736 W) teljesítményű, 2 ütemű benzinmotoros alapgép által hajtott fű- szegélynyíró. A körforgó vágókéses rendszerű és 400 mm vágószélességű fűnyírója pedig teljesen újszerű műszaki megoldásának eredményeként — légpárnás. M. I. GAZDASÁGI ÉS TERMÉSZETI ÉRTÉKEK Nagyobb erdőket — fenyőből Magyarország a lombos erdők övezetében fekszik. Fenyő iparifa-szükségletünket ezért csaknem egészében (92 százalékban) importból fedezzük. A jelenlegi fenyő hen- geresfaimportnak mintegy 2/3 része szovjet kliringes forgalom (bankátutalás útján készpénzfizetés nélkül történő elszámolás), 1/3 része szovjet, finn, csehszlovák és osztrák áru, amit konvertibilis fizetési eszközök ellenében szerzünk be. 1979-ben a 4,7 millió m3 fabehozatal mellett már 1,5 millió m3 lombosfát exportáltunk, fakülkereskedelmünk egyenlege azonban így is mínusz 9,6 milliárd forint volt. Fenyőfát importálni egyre nehezebb lesz. Ezért egyrészt a hazai fenyőtermesztés minden lehetőségét ki kell használnunk, másrészt az importfenyőfát egyre fokozódó mértékben hazai lombos fatermékekkel kell helyettesítenünk. A hazai fenyőfatermesztés a kishozamú lombos erdők számottevő részének fenyvesekké történő átalakításával, valamint a fenyőfajok számára megfelelő, felhagyott mezőgazdasági földek beerdősítésével növelhető. Hazánkban a fenyők közül az erdei-, a fekete- és a lucfenyőnek van gazdasági jelentősége. Közülük az erdei- és a lucfenyő természetes előfordulása, őshonossága feltételezhető viszonylag kis területeken a nyugati határ mentén, az . Alpokalján. A számunkra megfelelő éghajlati, és talajadottságok mellett mind a három fenyőfaj sikerrel termeszthető. 1948-ban 67 ezer hektár fenyőerdő volt, 1980-ban pedig már 205 ezer hektár. A gazdasági érdekből szükséges nagyarányú feny- vesítés óhatatlanul megváltoztatja tájaink jellegét. A fenyőerdősítések azonban szakszerű tervezés esetén szépen tájba illeszthetők, és általános megítélés szerint kedvezően alakítják tájaink arculatát. Az erdőt látogató turisták kedvelik a fenyveseket. Udülőtájaink és védett területeink azonban nagy figyelmet érdemelnek, ezeknek meg kell őrizni természetes jellegét, sajátos arculatát. A Mátra és a Bükk vidéke természetföldrajzi, éghajlati, gyógyászati, kultúrtörténeti és egyéb adottságai következtében a leginkább alkalmas hazánkban a hegyvidéki üdülési igények kielégítésére. A Mátrában a Déli-Mátra képe a fenyők telepítését követően nem változik meg jelentősen. Csak Mátraháza felett lát majd a látogató több fenyvest, ezeket is inkább a Galya táján, ahol a Mátra déli öble több párát, hűvösebb levegőt lehel és tart még. Komorabb luco- sok lesznek ezek, de sötét színük a bükkösök világos kérgű szép állományaival váltakozik majd. Az Alföld felé néző turista azonban továbbra is kiváló tölgyesek rengetegén át pillanthat a messzeségbe. Egészen más képet nyújt majd az Északi- Mátra. A hegység észak felé meredeken törik le. Északra folyó patakjai meredekebb falú, mélyebb völgyekben folynak. A Tátra tájának zordabb leheletét hozó levegő a gerincen megtörik, és az alatta lévő tájra hull visz- sza. Itt ma sok gyönyörű bükkös van, több helyen tölggyel elegyesen. A kishozamú elegyetlen gyertyánosokat váltja majd fel elsősorban a lucfenyő, amely itt a legjobb állományait alkothatja. A meredek hegyoldalak alatt sok cserrel, tölgygyei fedett dombvidék nyúlik hosszan északra. Itt az erdeifenyő kap majd fokozottabb hangsúlyt. Lazább, színesebb törzsű állományai kedvesebbek, mint a lucfeny- vesek. Az ország egyik legszebb erdeifenyvesét is (Gyöngyösoroszi) a Mátra egyik völgye rejti. A Bükkben “és ezen belül a Bükk-fennsíkon ma is szép, összefüggő lúcosok vannak. A fennsíkon a nagy mezőkkel és gyönyörű bükkösökkel váltakozó luc erdőtömböket a nyári melegben is hideget lehelő tebrek és a sekély talajú gerincek zárják be kétoldalról. Az Alföld felé a Bükk is hosszú dombsorokkal ereszkedik alá. Ezeken kevesebb helyen várható fenyőerdősítés, ami lesz, az elsősorban erdeifenyves lesz majd. Annál több fenyőt terveznek telepíteni a hegység északi lábazati részén. Itt a tagoltabb tájon fenyvesfoltok tarkítják majd a gyertyános-tölgyesek, cseresek összefüggő tömbjeit. Kevésbé ismert világ a Mátra és a Bükk mögött húzódó dombvidék. Keskeny, meredek oldalú, elnyúló vonulatain ma sok kis fatermést adó erdő áll. Itt lesz az Északi-középhegység fenyőtelepítéseinek egyik központja. Kiválóan tenyészik a völgyek aljában és az északi oldalakon a luc, a lazább talajú oldalak magasabb részén pedig az erdeifenyő. A fenyőtelepítések számára különösen kedvező, ha kevés a vad. A fenyőerdők alkalmasak távoli látványos látképek kialakításához. Sötétzöld foltjaik messziről Is jól kirajzolódnak és változatossá teszik a tájképet. Mivel örökzöldek, a téli tájképek fő alkotó elemei. A fenyők zöld lombozata télen sokkal kellemesebb látvány, örömteljesebb hangulatot kelt, mint a lombhullató fák csupasz, szomorúan meredező ágai. Ilyenkor tanyázik a fenyvesekben a legtöbb vad is. A fenyvesek alatt az avarszőnyeg télen is száraz marad, ezért a szarvas, őz, dám, muflon szívesen húzódik ide. Szívesen keres bennük menedéket sok madárfajta is. A Bükk-hegységi Nemzeti Parkban a fenyők ott vannak és gondolom, megfelelő termőhelyeken a jövőben is felújíthatók. A felújítást azonban gondos ökológiai és tájtervezői vizsgálatok alapján kell megvalósítani. A tudatos tájépítés, tájformálás általában elterjedőben van. Nálunk az ötvenes években merült fel először, amikor kiemelt feladatként kezelték a Balaton mentének, Budapest környékének, a Keleti- Főcsatorna mentének, a tokaji borvidéknek és a Raka- ca-patak völgyének az erdősítését, fásítását. Angliában az Erdészeti Bizottság hosszú ideje tájtervező tanácsadót alkalmaz, aki a tervezett erdősítéseket, új erdőtelepítéseket tájépítés szempontjából felülbírálja. Erre a nemzeti parkban is gondolni lehet. Dr. Keresztesi Béla, az Erdészeti Tudományos Intézet főigazgatója
