Népújság, 1982. december (33. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-31 / 306. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! XXXIII. évfolyam, 306. szám ÄRA: 1982. december 31., péntek 1,80 FORINT Sorok az üdvözlőlapon Valljuk be őszintéül: az ember többnyire nem tör iro­dalmi babérokra az ünnepi üdvözlőlapok megírásakor. Jó­magam is mindenféle töprengés, elmélyülés nélkül, majdnem automatikusan vetem a sorokat a papírra: eredményekben gazdag, boldog új esztendőt kívánok. Rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek. S küldöm szét a lapokat az ország minden tájára, remélve, hogy apró figyelmességemmel talán másodpercnyi örömet okozok. Így megy ez már évek óta. Legfeljebb annyi a válto­zás, hogy talán lustaságból, talán feledékenységből egy- szer-egyszer rövidebb a címzettek lis,tájai, máskor meg némi új évi fogadkozásból fakadóan megpróbálom egy­szerre behozni évek mulasztását. Most is írom a lapokat, s egyszerre eszembe vallani: vajon a megszokott üdvözlő sorok nem koptak-e meg tartalmukban, nem tűnnek-e furcsának mostani körülményeink között? Eredményekben gazdag... ! Talán az egyén számára igen. De össztársadalmi szin­ten? Amikor arról beszélünk, hogy egyre inkább hozzá kell szoknunk a lemondáshoz is? S ez nemcsak alfélé frázis, hiszen mindannyian tapasztaljuk — s nemegy­szer napról napra —, hogy az a bizonyos árucikk ma már korántsem annyiba kerül, mint két, vagy három évvel ezelőtt, s van olyan is, amit korában gondolkozás nélkül megvettünk, m'a meg úgy döntünk, hogy ráér még. Az évek során majdnem mindannyian közgazdászokká váltunk. Annyit hallottunk a világgazdasági válságról, a körülmények drasztikus változásairól, a cserearányok romlásáról, az olajárrobbanásról, hogy szinte mindenki kiselőadásokat tarthatna e témákról. S ma már nem csu­pán azt tudjuk, hogy mennyi a tojás ára a piacon^ ha­nem azt is, hogy miért éppen annyi. S mindezeket bizony nem volt könnyű megszoknunk. Valamikor azt hittük, hogy gazdasági növekedésünknek — rajtunk kívül — szinte senki és semmi sem szabhat határt, azt gondoltuk, hogy minden termékünket korlát­lan mennyiségben és jó áron el lehet adínd a piacokon, és azt is természetesnek tartottjuk, hogy a bérek is évről évre jelentősen növekedjenek. S aztán rá kellett döbben­nünk, hogy a világgazdasági hatásoktól mi sem függet­leníthetjük magunkat, keservesen kellett tapasztalnunk, hogy a munkánkat nemzetközi összehasonlításiban draszti­kusan leértékelték, s arra is rá kellett jönnünk, hogy ma már az életszínvonalunk megőrzése is komolyabb gondot jelent és egyiben minőségűé^ más munkát is, mint koráb­ban a növekedés. Eredményekben gazdag,.. — írom a sorokat, s eszem­be villan: minap egy gyárigazgató panaszkodott, hogy most, amikor létfontosságú lenne az export növelése, egyre-másra mondják vissza külföldön a megrendelései­ket. Máskor , csak árengedmények árán tudnak valamit eladni. Akkor, amikor nekik Viszont egyre többet kell fizetni a szükséges anyagokért. De más példát is említ, éppen a drákói módon megszigorított importkorlátozás gá­tolja az export növelését, mert nem tudják beszerezni a termékekhez nélkülözhetetlen anyagokat, alkatrészeket. De az is eszembe jut, hogy az országos vezetők is tud­ják és elismerik: a rendkívüli körülmények miatt néha olyan kényszerintézkedéseket vagyunk kénytelenek ten­ni, amelyek éppen enyhítik a pillanatnyi gondokat, de hosszat) távon nem tesznek jót gazdasági reformtörekvé­seinknek. Vagy azt is tudomásul kell vennünk, hogy az életszín­vonal megőrzése mellett bizonyos rétegek jövedelme csökken, létfenntartási gondjaik fokozódnak. Vajon illdk-e ilyenkor eredményekben gazdag boldog új esztendőt kívánni? Egyénnek, családnak, társadalom­nak? Ügy hiszem, hogy igen. Nem csupán abból az egy­szerű megfontolásból, hogy a jókívánság — pláne gon­dok közepette — sohasem árthat, hanem azért is, mert eredményeket, boldogabb jövőt csakis munkával tudunk - elérni. S ez az ország ez a nép bebizonyította, hogy ké­pes a világgazdaság porondján helytállni, képes a meg­újulásira, képes a minőségileg más munkára. Mert az igazságnak az csak egyik szelete, hogy baj van nálunk a szervezéssel, a termelékenységgel, a struktúraváltással, s még milliónyi más dologgal, a másik szelet Viszont az, hogy mindezeknek a gondoknak, a problémáknak az el­lenére is sikerült fenntartanunk népgazdaságunk fizető- képességét, sokat tettünk az egyensúly megszilárdításé­ért, s nemzetközileg is elismernek minket eredményein­kért. Szó sincs arról természetesen-, hogy gondjainkat lebecsüljük. Megtanultuk már — és igen helyesen — a leckét, hogy csakis úgy tudunk előrehaladni, ha tisztá­ban vagyunk helyzetünkkel, beleértve ebbe az eredmé­nyeket és a gondokat iá. Csupán arról van szó, hogy I gondjaink hatására, a szerényebb előrehaladás ellenére nem szabad elfásulnunk, elcsüggednünk, hiszen a gondok éppenhogy nem maguktól, hanem mindannyiunk értelmes mukájától oldódnak meg. S ebben a nehéz helyzetben elért eredményeinkre különösen büszkék lehetünk. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy népgazdaságunk a fel­szabadulás utáni időszak -legnehezebb időszakát éli. A fej­lődés intenzív szakaszára való áttérés önmagában is igen nehéz, de most az áttérést külön nehezíti a rendkívül # kedvezőtlen világgazdasági környezet. S ilyen időszak­ban szükséges mindennapi munkánkkal bizonyítani, hogy igenis — képesek vagyunk nem mindennapi feladatainkat is megoldani. Elért sikereink éppen ezért lehetnek mind- annyiunk számára biztatók. Mutatják, hogy értelmes, okos, átgondolt munkával eredményesebb jelenünket, szebb jövőnket építjük, s nem csupán anyagiakban, de a szellemiekben is. Kaposi Levente HA HAVAZNA - HAHÓ HANGZANA Az ország tetején Kékesi panoráma A gályái SZOT-üdülőben karácsonykor volt a turnus- váltás, több százan pihen­nek itt családostól. A társal­gó előtti falon a program­tábla: változatos időtöltés — sízés, szánkózás hiányában. Kirándulás Egerbe, előadás a palóc népművészetről, filmvetítés és — éppen, ami­kor ott jártunk — KRESZ- uetélkedő a gyermekeknek és a felnőtteknek külön-külön. Az érdeklődés nagy, huszon­két csapat alakult négy-négy fővel — spontán. Peregnek a kérdéseek, próbára teszik a vetélkedőket a tesztlapok, értékes ajándékok találnak gazdára. Gyorsan és haszno­san telik az idő. — Az országban először ebben az üdülőben rendez­tek ilyen KRESZ-vetélkedőt, s a sikere arra biztat ben­nünket, hogy máshol is szervezzünk hasonló progra­mokat — mondja dr. Vincze Győző r. ezredes, az ÓKBT titkára, a zsűri egyik tagja, aki egyébként maga is a té­li hegyek szerelmese. Épp­úgy, mint azok a gyerekek, akiktől megkérdeztük: mit szólnának egy kis hózápor­hoz? — Azt kiáltanánk: hahó — hó... ! Ahogy az év utolsó mun­kanapján leírtam e sorokat, s kipillantottam a szerkesz­tői szoba ablakán, láttam: szállingóznak a hófehér pelyhek. Ezek szerint mégis­csak lesz majd „hócsataki- áltás”: hahó — hó...! Szilvás István Rosszkedvű a Mátra. Olyan, mintha gyászruhát öltött volna, körös-körül fe­kete mindén. Csak fönn, egészen fönn a csúcson fe­hérük vékonyka csíkokban a hő. Annyi van csupáns hogy néhányszor lecsúszhassék a szánkó, s a lécen sdik-lás alap­jaival ismerkedhessék tíz- tdzenöt apróság A Kékes slágere most az új kilátó, amelynek a beüvegezett, il­letve a fölötte levő nyitott teraszára gyorslift röpíti fel a látogatóikat. Ha valaki gyalogolni akar, 160 lépcső­fok vár rá a tágra nyíló pa­norámáért cserébe. A ma­gasban kegyetlenül csíp a szél, a hegycsúcson mínusz nyolc fokot mutat a meteo­rológiád állomás hőmérője. Az Ott dolgozó szakemberek azonban nem jósolnak hava­zást. — Ha itt nincs hó, meghal az élet — mondja a kilátó pénztárosnője, Kányainé Nagy Katalin. — Karácsony­kor például csupán egy-két látogatónk volt, most, hogy esett ez a vékonyka hó, négy-ötszázan is megfor­dulnak naponta a toronyban. És a környékén, ahol va­lóban érezni, hogy nincs igazi szezon. Mátraházán, Kékesen, Galyatetőn most nincs gond az autóparkolók­ban, habár sífelszereléseket cipelő jármű így is van elég. Csakhogy: főként lefelé tar­tanak, kanyarognak, kígyóz­nak Gyöngyös felé a szer­pentineken. Mátraháza után, ahol hir­telen éles ívet vesz az út, öles hasábokat rakodnak a favágók. Odébb kis lánggal pislákol a tűz, kézmelegítő­nek. — Hát, emberemlékezet óta nem volt ilyen fekete tél a hegyen... — bólogat­nak az érdeklődőnek, majd KRESZ-teszt az üdülőben Ha nem csúszik, vinni kell... újra a munkájuk után néz­nék. Mint ahogy dolgoznak, vendégváró illatokat terjeszt­ve a környéken a kifőzdék, éttermek szakácsai, lacikony- hásad. Csakhát a forgalom... Sokan ki sem nyitnak, mert ez a kis tömeg úgy eloszlik a „hurka-kolbász soron”, hogy egy-egy pult elé al-ig- alig j utnak. Hiányzik a hó! — Vendég azért lesz az óév búcsúztatásakor — jó­solják az idegenforgalmi szakemberek, meg a Volá- nosok. ök tudják, hogy aki már egyszer lefoglalta a fi­zetővendégszobát, megvál­totta a jegyét, feljön a Mát­rába — szórakozni. Legfel­jebb a téli sportok szerelme­seinek egy része veszi az útirányt külföldre, bár a cseh, az osztrák, illetve a lengyel hegyek sem kecseg­tetnek nagy reményekkel. (Fotó: Szántó György; A béke közös jogunk A DÍVSZ elnökének nyilatkozata A jelenlegi konfliktusoktól terhes nemzetközi helyzetben elengedhetetlenül szükséges valamennyi haladó, békesze­rető erő cselekvő összefogá­sa a nukleáris háború ve­szélyének elhárítása, a fegy­verkezési verseny megféke­zése, az enyhülés vívmányai­nak megőrzése érdekében — hangsúlyozta Valid Maszri, a Demokratikus Ifjúsági Vi­lágszövetség elnöke, az MTI munkatársának adott nyi­latkozatában, melyben érté­kelte a szervezet idei mun­káját, és szólott jövő évi terveiről is. Hangsúlyozta: — A bonyolult, válságok­tól terhes nemzetközi lég­körért elsősorban az Egye­sült Államok politikáját ter­heli' a felelősség. Ez a poli­tika aláássa a nemzetek kö­zötti problémák megoldásá­nak egyetlen reális útját, a békés tárgyalások lehetősé­gét, és a nemzetközi egyen­súly megbontására, a kato­nai fölény megszerzésére tö­rekszik. A béketörekvések támoga­tását a DÍVSZ mindig is fontos feladatának tekintette. A hidegháború újjáélesztésé­re irányuló imperialista tö­rekvésekkel szemben, a vi­lágszövetség elkötelezetten a béke ügye mellett áll. A különböző párbeszédek során is kifejezésre juttat­tuk azt az álláspontunkat, hogy közös fellépéssel, az erők egyesítésével hozzá le­het járulni ahhoz, hogy Eu­rópa a béke, a biztonság és az együttműködés kontinense legyen. Európa ifjúsága olyan erőt képvisel, amely érdemi befolyást gyakorol­hat a kontinens jelenét és jövőjét formáló események­re. Természetesen a béke ügye nem korlátozódik egyetlen kontinensre, a DÍVSZ nem hagyja figyel­men kívül a világ más tér­ségeit sem, ahol feszültség- gócok akadályozzák a népek független, szabad fejlődését. A DÍVSZ szolidáris Indo­kína népeivel, a nioaraguai, az angolai fiatalokkal, Dél- Afrika ifjúságával. Akcióink során kifejezésre juttattuk együttérzésünket a libanoni nép szenvedéseivel, síkra- szálltunk a palesztin kérdés tárgyalásos megoldása mel­lett. — Az új esztendőben foly­tatjuk a leszerelési világ­kampány programját. Jelen­tős tömegmozdulásokat, fesz- tiválokat szervezünk, ame­lyek a világ minden részén megfelelő lehetőséget terem­tenek a fiataloknak békevá­gyuk kifejezésére. A de­monstrációkon — Portugá­liában, Franciaországban, Nyugat-Németországban — ismételten felhívjuk majd a figyelmet arra, hogy külö­nösen veszélyes az amerikai közép-haitótóvolségú nukleá­ris rakéták nyugat-európai telepítéséről szóló NATO- döntés, amelynek valóra vál­tására már több országban megkezdődtek az előkészüle­tek. A világszövetség a jö­vőben is törekszik az együtt­működés elmélyítésére más politikai erőkkel, tekintet nélkül politikai, vallási né­zetekre, ideológiai hovatar­tozásra. A DÍVSZ folytatja a dialógust valamennyi ha­ladó, demokratikus nézetet valló ifjúsági mozgalommal. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents