Népújság, 1982. december (33. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-16 / 295. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1982. december 16., csütörtök A száz esztendeje született zeneszerzőre, tanárra és tudósra: Kodály Zoltánra emlékezünk Apor Elemér: Róla emlékezvén így szólunk hozzá a zene gyermeki nyelvén: DÖ Dobogó szívünket kezedbe vetted s az kinyílt tenyeredben RÉ Régi idők televénye őrzi népünk lelkét, benne a forrás a dal örök csobogása MI Mi elvisszük fiainkat hozzád züllött muzsikák idején FÁ Fáradt nemzedékeknek add erős italát SZÓ Szólj ha tévedünk utainkon, ints, hogy eddig és ne tovább LÁ Lábunk igazítsd a messzi időkbe vissza DÓ Dolgunk a földön: tanítani, miként te cselekedted. Mert sokáig él s díszíti nemzetek sorát a nép mely nem tépi el magát gyökerétől. HEVESEN Csak semmi pánik... .. .itt vagyok. A legújabb Bujitor István rendezte film címének propagálásával hirdetett keddi előadóestre talán még annyira sem keltett szervezni a közönséget Hevesen, mint a Színészporttré sorozat korábbi darabjaira. Igaz, a népszerű nevek föl- vonuiltaitásá'ban eddig sem volt hiány. A nagyközség Akác Élttermében, s ifcölbb helyi intézményben bemutatkozott már Váradi Hédi, Drahota Andrea, Kozák András, Bálint András és Harsányt Gábor is. Kedden pedig nagy sikert aratott Bujtor István vendégszereplése. A szervezők a Móricz Zsdiglmond Művelődési Központ népművelői, akik persze korántsem csak ezzel az egy igen-igen sikeres rendezvényifajtával büszkélkedhetnek, az. irodalmi programok sorát, színesítik a művész-közönség találkozók, ankétek s a vándorkiállítások i& Új múzeumi kiadvány Csiffáry Gergely: Egri céhemlékek Az egri Dobó István. Vármúzeum új sorozatot bocsátott útjára: a Studia Agri- ensis első kötetét. Csiffáry Gergely Egri céhemlékek címmel hiányt pótló kötettel gazdagította a hazai helyi kiadványok sorát. A munka a múzeum birtokában lévő rendkívül gazdag céhemlékekről nyújt maradéktalanul teljes ismertetést. A céhek lényegében érdekvédelmi szervezetek voltak, melyek tagjainak mind a külső, mind a belső életét maximálisan megszervezték, és rendkívül szigorú szabályokat dolgoztak ki a rendszer folyamatosságának és hatékonyságának a fenntartására. A különböző mesterembereknek a korábbi századokban kizárólag ez a szervezet biztosította az egyetlen létezési módot. Az ipartestületek felállítása vetett véget a sok évszázadot megélt céheknek. Eger láthatóan renkívül szerencsés helyzetben van, mert meglehetősen sok tárgyat sikerült megmentenie a biztos pusztulástól. Csiffáry külön-külön fejezetben ismerteti a céhpe- csétnyomókat, céhbehívótáblákat, a céhek lakomaedényeit, a céhládákat, a mesterremekeket, a cégéreket, a céhzászlókat. Tudomásom szerint a szerző volt az, aki nek sikerült megállapítania, hogy az Ipartestülettől átvett zászlók eredetileg a céhek lobogói voltak. Néhány tárgy begyűjtése is a szerző érdeme. A kötet egyik erényének tudom be, hogy az egyes céhemlékek ismertetése kapcsán betekintést kapunk maguknak a céhek életébe is. A szerző, illetve a kiadó nem takarékoskodott az illusztrációkkal. Minden egyes céhemléknek a fényképe is helyet kapott a kötetben, s tulajdonképpen ezzel válik a munka kétségtelenül teljessé. A kötet közreadásával a Dobó István Vármúzeum hv- hetően mintegy kötelezettséget is vállalt gazdag céhemlékeinek egy kiállításon való bemutatására is, melyre hihetően nem kell soká várnunk. Sugár István Apáti Miklós: A klarinét í. „A világ összes praktikáját férfiírók találták ki.” Ezt akár olvashattam is volna valahol, de nem ... valami zavaros szerelmi történetet néztem a televízióban, így jutott eszembe. Szép, kerek, végleges mondat. Cso- da-e, ha magam is megkísérelek elmondani egyet? Valaha sokat jártam vidékre, s talán azért, mert elégséges időm volt, összeakadtam Annával. 'Mint hamarosan kiderült, Anna elvált asszony, egy fiúcskát nevel, akit klarinétozni taníttat. Erről beszélt a legszívesebben. Zajos hangszer, próbálkoztam az azonnali visszavonulással, de Anna, egészséges gömbölydedségé- vel és beígért tárkonyos bablevesével ellenállhatatlannak látszott. Tudta, hogy nős vagyok, hogy két fiam van, de ez valahogy inkább ártatlanságomat juttatta eszébe, nem a bűneimet. Első erejével sütött ránk a nap, tekeregtünk a buszpályaudvar és a vasútállomás közti hosszú fasorban. A gyerek klarinétórán volt. Nagyon szép lakásom van, mondta Anna egy egészen zavarosra sikeredett mondatomra válaszolva. Akkor jó, mondtam, mert arra nincs pénzem, hogy órákon át üljek a presszóban, az étteremben. Nálam is van pénz, nevetett Anna. És boldogan mesélt tovább az életéről, a kisfiáról, a klarinét csodálatos hangzásáról, és hogy milyen sokat fejlődött a játékban a kisfia. Lám, egy elvált asszony. Gondozott, ápolt, mértéktartóan összetett lelkületű. Gesztenyebama, dús haja, szeretetre szomjas lénye, és e lény lakása együtt hatott meg. A férje hagyta rá a lakást, a férjek pompás fickók, a férjek akármit otthagynak egy otthagyható feleségért. A gyerekről beszéltünk. Igen, hiányzik neki az apja, az a drágalátos, de néha eljön, megjelenik, mint térítőn a folt, és elviszi Zsoltikát, egy másik városba. És miért váltatok el? Okos kis kérdés. Hogy szabadon kóricálhassak veled. Örökösen féltékenykedett, nem ülhettem le egy kávéra a barátnőimmel se. Se? Én hűséges vagyok. És így jobb? Sokkal jobb. Talán még a gyereknek is. Nincsenek veszekedések, több ideje jut a tanulásra, a különórákra, énrám. így beszélgettünk a szép tavaszi fényben, a fű elegánsan zöldellt, egészséghozó nyár ígérkezett. Séta közben közösen bevásároltunk, megvettük a bableveshez illő füstölt húst, tejet a gyereknek, kenyeret, sört, ipég egy kis üvegcse tömény is került a kosárba. Kevesebbe került, mint egy éttermi vacsora ital nélkül. Anna, jó lenne hazamenni, te főznél, én olvasgatnék, esetleg aludnék is egyet, amíg megjön a gyerek. Zsolti miatt ne aggódj, nagyon megértő fiú. Gyakran lát idegenekkel? Vannak barátaim. Olyanok is, akik... nálad alszanak? Nem, mondta Anna, ilyenek nincsenek. Nem is tudtam, hogy féltékenykedéssel kezded, tette hozzá keményen, szinte ellenségesen. (Folytatjuk) SZÍNHÁZI ESTÉK BLACK COMEDY / Tipi-tapogatózva A körülmények ellenére ... — milyen kár, hogy jó darabig a legdicsérőbb kritikát is így kényszerül kezdeni az, aki a miskolci—egri színház valamelyik Heves megyei bemutatójának méltatására vállalkozik. Nos, a „körülmények ellenére” ezúttal Peter Saffer Black Comedy- jének előadására vonatkozik, melyet az egri „színházi évad” második darabjaként játszanak színész uraimék és hölgyeimék, kik ezúttal — az évadnyitóval szemben — immár képesek voltak Thália otthonává avatni az ideiglenes pódiumot... Nem volt könnyű dolguk, hisz a szűkösségre t számítva lehet ugyan okosan rendezni, játszani. Valódi élményt szerezni viszont egy olyan — most kis számú — közönségnek, mely SZÍNHÁZ-hoz szokott, színházhoz értő, csak különleges odaadással, forró szívvel, az üres széksorokat is feledtetni tudással lehet! Lehetett! A muszáj-kesernyés bevezető után édesebbre fordítva (Fotó: Járrnay) a szót, harsány, jó komédiát láthatnak a nézők. Olyan előadást, mely minden színét, ízét kiaknázza Saffer okkal világsikert aratott művének. (No, persze shakespeare-i mélységekről nemigen lehet beszélni, de e sötéttel való játék mindenesetre alkalmas arra, hogy néhány csúf általános emberi vonásra rávilágítson.) Egyfajta fordított maszkabálban vagyunk. Míg a szöveg szerint világos van, álarc takarja a szereplők valódi kilétét. Amikor viszont egy alkalmi rövidzárlat miatt kialszanak a darabbéli lámpák, megismerkedhetünk főhős szobrászunk hozományvadász alattomosságával, menyasszonyának hallatlan butaságával, leendő apósának pöffeszkedő beképzeltségével, barátnőjének mérhetetlen önzésével, szomszédnőjének hamis erkölcsiségével... Igen, többé-kevésbé mindössze egy-egy nemtelen tulajdonság megtestesítői a szereplők, akik bűnük arányában veszik el méltó büntetésüket, ki bottal, ki bot nélkül. De kérdés, kell-e több jellemvonás, ha a nyilvánvaló cél az egyszerű, (azért nem igénytelen) főleg helyzetkomikumon alapuló szórakoztatás. Kacagni, kacarászni, derülni, nevetni, olykor hafio- tázni pedig igazán lehet. A „nagy lelepleződéseken” is, na meg azon' a számtalan csetlésen, botláson, hasra és hanyatt esésen, guruláson, mellé ülésen és melléfogáson, — a fogdosáson —, melyre egy vaksötét színhelyen óhatatlanul sor kerülhet. Az egyetlen veszélye az előadásnak csak a túljátszás, a ripacskodás lehet. Erről azonban szó sem volt a Csiszár Imre rendezte egri bemutatón. (Bár, ki tudja, talán a tipi-tapizásból kevesebb is elég lett volna.) Sőt! Kiemelkedően jól, (mert igen mértéktartóan) alakította például Körtvé- lyessy Zsolt a műgyűjtő buzi figuráját. A leghalványabb malackodás nélkül tudott mulatságos lenni a partnerét vesztett, féltékeny, megcsalt barát szerepében. Szépen összehangolt, kellemes volt a szobrász Szirtes Gábor, a menyasszony Molnár Zsuzsa és a szerető Zsolnai Júlia játéka is. Űj színek fölvonultatására nem volt szükség, hiszen karakterükhöz illő, így viszonylag könnyen megoldható feladatokat kaptak, sikerült viszont megszabadulni manírjaiktól. Simon György megfelelően „katonás” ezredes volt, Horváth Zsuzsa pedig megfelelően szikár vénkisasszony. M. Szilágyi Lajos és Gyar- mathy Ferenc egy-egy poen- tírozott bevonulással járult hozzá a bemutató megérdemelt sikeréhez. Németi Zsuzsa KASSAI SZÍNHÁZ EGERBEN Szerelmes háborúságban A házasság volt a témája a kassai színház egri bemutatójának. Sztaniszlav Stepka: Szlovák tangó című darabja egészen hétköznapi dolgokról szól. Arról, hogy miként következik a szerelem, az esküvő után az együttélés, amely korántsem egyszerű. Két ember kapcsolata sok mindenhez hasonlítható: a rendező, Martin Peterich a bokszolók ringjére formázta a játékteret. A férj és feleség a kötelek között vívja a nehezebbnél nehezebb meneteket, már-már nem is amatőr szinten, kemény ütésváltásokkal. Első hallásra közhelynek tűnhet ez a kiindulópont. Rengetegszer hasonlították már a családi kapcsolatokat harchoz, víváshoz, küzdelemhez. Amiben eredeti és különleges volt ez a színmű, az a többlet; amelyet kesernyés humorral, költői- séggel tett hozzá az elcsépelt helyzethez író, rendező és színész. Mert az apró cselekvések, a reggeli borotválkozás, az ebédkészítés, a fésülködés végtelen és befejezhetetlen folyamattá állnak évek alatt össze, egymás unalomig ismételt gesztusai, testi szükségletei megnyugvást és biztonságot, egyben nyomasztó börtönt jelentenek. És egyszerre a másikat kezdjük okolni önmagunk lehetetlen- lenségeiért sikertelenségeiért. Mert lehetett volna másként, ahogy a darabban a feleség azt hányja szemére a férjnek, hogy nem vált híres divattervezővé, pedig egyéniségét nélküle „megvalósíthatta volna.” De a férj sem adja alább, mert körülrajongták a nők annak ideBeata Znakova és Hana Gisz- szova a darab egyik jelenetében jén, mert többre, másra termett hite szerint, kaphatott volna jobb asszonyt. A kettősséget: egymás támogató közelségét, s a visszahúzó, nyomasztó páros magányt még a nyelvi nehézségek ellenére is érzékelhettük. A megjelenítés ugyanis harsány volt, plakátszerű: eltért a magyar színházakban megszokott stílustól. Minden fordulatot pontosan jeleztek tárgyakkal, de egyben eljátszották hitelessé tették a helyzetet. A középen álló ágy volt az egyetlen bútorzat, amelyből pillanatok alatt ünnepi asztal, vagy éppen képkeret lett. A két főszereplő játékát két segéd, két „edző” kísérte végig, akik a darabot megszakító dalok alatt jelképes esküvői párrá váltak, vagy éppen bekapcsolódtak az előadásba szereplőként. Az Olha testvérek kitűnően közvetlenül és nagy kedvvel látták el a játékmesteri feladatokat. Megadták az ízét, alaphangját a látottaknak. A házaspár alakítói: Jozef Uradnik és Beata Znakova külsőségességtől mentes, ironikus, árnyalt alakításukkal járultak hozzá a darab sikeréhez. Az öreg postásnő szerepében Hana Gisszova érdemes művész kellemes perceket szerzett a nézőknek, ösz- szességében kitűnő csapatmunkát láthattunk. Az előadást negyvenedjére mutatták be, így minden beérett, egyetlen fordulópont sem sikkadt el. Már említettem, hogy nálunk máshoz szoktunk: a magyar néző vagy könnyedebb, vagy pedig 'társadalmilag súlyosabb elvontabb mondandót vár. Mégis meggyőző volt a Szlovák tangó. Talán a befejezés volt némileg vitatható. A gyermektelen házaspár' minden bajára gyógyír lenne a kicsi érkezése? Persze ez örök emberi megoldás ... Mert életünk célja és értelme végül is a folytatódás térben és időben. Azonban megvan a társadalmi háttere, oka is a házastársi civódásnak. De erről már egy másik darabnak kellene szólnia. örömmel láttuk vendégül itt Egerben a kassaiakat, sajnálatos, hogy az úttörőház mostoha körülményei között került erre sor. Jó lenne, ha máskor is jönnének, s kedvezőbb feltételekkel tudnánk fogadni őket. A köszönet virágai hétfőn este valamilyen okból nem kerültek a színpadra, az elmaradást legalább most gondolatban pótoljuk. Gábor László
