Népújság, 1982. december (33. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-12 / 292. szám

NÉPÚJSÁG, 1982. december 12., vasárnap 7. A DOBOGÓRA IS KAPASZKODNI KELL Ma avatják a világbajnokot Rajtuk is múlhat..., mármint a magyar válogatott dobogóra kerülése. A két NDK-s játékos, Küger (2-essel) és a kapus, Wolf valószínűleg szerepel a jugoszlávok elleni utolsó mér­kőzésen Végéhez érkezett a VIII. női kézilabda-világbajnok­ság. Az utolsó előtti fordu­lóban elszálltaik a magyar válogatott arany reményei. Jugoszlávia együttese 17—1I6 arányban legyőzte legjobb­jainkat, s így még a dobo­gós helyezés megszerzéséért óriási bravúrt kellene vég­rehajtani a magyar csapat­nak, hiszen az eddigi pont­veszteség nélkül álló olim­piai bajnokot, a Szovjetuni­ót kellene legyőznie ma dél­után. Az NDK valamit segít­het a mieinken azzal, ha nyer a Jugoszlávia ellen. Ebben az esetben a Szovjet­unió már világbajnok, pont­előnye befoghatatlan. S bár nyilván mindent megtesznek majd a szovjetek a győze­lemért, a mieinknek feltehe­tően könnyebb lenne a dol­guk, mert számukra még marad tétje ennek az utol­só összecsapásnak. A döntő további eredmé­nyei: NDK—Dél-Korea 28— 22, Szovjetunió—Csehszlo­vákia 14—12. A döntő állása: 1. Szovjetunió 4 4 ------ 73- 66 8 2. Jugoszlávia 4 3 — 1 85- 78 6 3. NDK 4 2 1 1 82- 72 5 4. Magyaron 4 2 1 1 84- 76 5 5. Dél-Korea 4 ------ 4 93-109 — 6. Csehszlov. 4 — — 4 63- 79 — Helyosztók a 7—12. he­lyért; Bulgária—Egyesült Államok 19—15, Románia— Kongó 35—14, Norvégia— NSZK 18>-45. Sportműsor Asztalitenisz: megyei Tí­zek bajnoksága, a serdülő fiú, valamint a leány újonc serdülő és ifjúsági korcso­port részére, Eger Rózsa Károly úti edzőterem 10. Labdarúgás: Eger SE— Hódmezővásárhelyi MSE, NB ll-es mérkőzés, Eger, stadion 13. Szávó (Szilágyi, Csáki). Gyöngyösön a városi strandfürdő sátortetős uszo­dájában találkoztak a GYSE legfiatalabb verseny­zői. Eredmények. Fiúk. Úttörő 100 m gyors: 1. Turányik Gyula 1:12,5, 2. Beptamra Rédha 1:13,5. 100 m mell: 1. Bentamna 1:30,0, 2. El­Heíni Tamás 1:32,3. 100 m hát: 1. Turányik Gyula 1:21,4, 2. Bentamra 1:26,7. 4X33 m vegyes: 1. Turányik, A SZÁMOK TÜKRÉBEN Ma, vasárnap befejeződik az őszi idény a labdarúgó NB II-ben is. A csapatok augusztus 8. óta versengenek egymással. Az eddigi 19 for­dulóban az NB I-ből kiesett Volán SC szerepelt a leg­jobban,, 26 pontot szerzett és csak kétszer (Sopron, Hód­mezővásárhely) szenvedett vereséget. A Volán előnye 4 pont a Kazincbarcika előtt, s így már őszi bajnok. A listavezetőre az őszi zá­ró fordulóban nagy próbaté­tel vár, a 7 ponttal keveseb­bel rendelkező és az 5. he­lyen álló, korábbi NB I-es Salgótarján otthonába láto­gat, az STC megnyerte leg­utóbbi öt hazai mérkőzését, a Volán négy utóbbi idegen­beli fellépése „zsinórban” döntetlent hozott. Nem lesz könnyű helyzet­ben a 2. helyre visszakerült Kazincbarcika sem, Dorogon vívja az utolsó őszi 90 per­cet. A váltakozó formát mu­tató, de a 8. fordulótól do­bogón lévő SZEOL AK a két ponttal kevesebbel ren­delkező Debreceni Kinizsit látja vendégül. Az ősz meg­lepetéscsapata, az újonc lété­re negyedik helyen álló Sió­fok Keszthelyen zárja az idényt. Tavaly még két osz­tály különbség volt az Ózd és a Baja között, most egy­más ellen küzdenek, s nem kis meglepetés, hogy a Baja jobban áll mint a legutóbbi idényben még az NB I-ben küzdő ellenfele. Ugyancsak nehéz 90 perc elé néz a középmezőnyhöz tartozó Eger. is. Ma a vele csaknem azonos képességű Hódmezővásárhelyt fogadja és mindkét csapat szeretné megerősíteni helyzetét a táb­lázaton. Vajon melyik együt­tesnek sikerül? — A Hódmezővásárhellyel szemben nekünk súlyos adósságunk van, amelyet va­sárnap feltétlenül törleszte- nünk kell a pályán — hang­súlyozta Szentmarjay Tibor, az ESE vezető edzője. — Igaz, nekünk nem állnak olyan r Úszás El-Hefni, Bentamra, Bátonyi 1:39,2, 2. Novák, Ivády, Vár- allyay, Horváth 1:41,7. Del­fin. 33 m pillangó: 1. Vár- konyi Zsolt 26,2, 2. Szekeres István 26,5. 100 m hát: 1. Mátrai Zsolt 1:31,0, 2. Ros- ka László 1:31,5. Lányok. Úttörők. 100 m gyors: 1. Makarész Olga 1:13,0, 2. körülmények a rendelkezé­sünkre, mint nekik, de ezt a különbséget ki akarjuk egyenlíteni a pályán Starkék ellen. Amennyiben olyan ön- féláldozóan tudnak majd küzdeni játékosaim, mint a Kazincbarcika ellen, a siker most sem maradhat el. Arról van szó többek kö­zött, hogy a betegségek és sérülések miatt az egriek helyzete nem mondható ép­pen rózsásnak. Ráadásul a csapat lelkiismeretét a Nagy­kanizsán elszenvedett vere­ség terhe is nyomja. — Az első félidőben úgy játszott a csapatom, ahogyan kell idegenben. Még vezet­tünk 1—0-ra is — folytatta az edző. — Szünet után azonban egy súlyos kapushi­ba következtében egyenlítet­tek a kanizsaiak és rögtön pánikba esett az együttes. És mivel nincs egy olyan em­berem, aki ilyen helyzetben össze tudná fogni, tartani a többieket a pályán, persze csak vereség lehet a vége... Megtudtuk azt is az edző­től hogy a gondok a héten egy cseppet sem enyhültek a csapat háza táján. Lengyel, Zsidai, Birincsik, Csepregi továbbra is a maródiak lis­táján szerepel. Zágonyinak, mint a pénteki sportorvosi vizsgálat kiderítette porcsé­rülése van, operálni kell. Varga egész héten lázas be­teg volt, szerepeltetése két­séges, Pécsi pedig begyűjtöt­te második sárga lapját is, így ő sem állhat az utolsó, idei bajnoki mérkőzésen a csapat rendelkezésére. A ve­zető edző kerete az ifjúsági csapatból felkerültekkel együtt így fest: Baár, Bartos, Varga, Méhesi, Patvaros, Szert Horváth, Móricz, Si­mon, Barta, Kiss, Szilágyi A., Papp, Lakatos, Aranyo­si, Szilágyi Cs. A találkozó szünetében is­mét rendeznek tombolasor­solást, a fődíj egy Puma me­legítő lesz. (fazekas) Jónás Judit 1:13,2. 100 m hát: 1. Jónás Judit 1:18,1, 2. Molnár Szilvia 1:20,4. 4X33 m vegyes: 1. Molnár, Makarész, Végh, Kovács A. 1:35,5, 2. Kelemen, Csépe, Jónás, Bállá 1:37,5. Delfin. 33 m pillangó: 1. Ball Bri­gitta 24,8, 2. Varga Eszter 25,5. 100 m gyors: 1. Kele­men Andrea 1:16,3, 2. Bállá Brigitta 1:20,4. 100 m mell: 1. Csépe Gabriella 1:38,0, 2. Bállá Brigitta 1:42,6. a megyei labdarúgó-bajnokság A Fordulóról fordulóra című heti értékelő soroza­tunk összegezéseként elké­szítettük a megyei labda­rúgó-bajnokság őszi mér­legét. A szokásos statiszti­kai adatok ismertetése mel­lett röviden értékeljük a csapatok teljesítményét a táblázaton elfoglalt sorrend alapján. A rangadókon veretlen maradt a Sírok A bajnoki rajt a gólzápo­ros győzelmet elért Síroknak sikerült a legjobban. Egy hét múlva a Heves került az élre. Innen a hetedik fordu­lóig a H. Gáspár SE, a Fü­zesabony és a Sirok felváltva vezetett. A 8. fordulóban az élen állt katonacsapat el­szenvedte második veresé­gét, s a Petőfibányának egy döntetlen is elegendő volt ahhoz, hogy átvegye a veze­tést. A bányászgárda ezt a pozíciót már nem engedte át egyik csapatnak sem, sőt az utolsó őszi fordulóban még növelni is tudta pontelőnyét. A tizenöt forduló folyamán a Petőfibánya 8, a H. Gáspár SE 3, a Sírok 2, a Füzes­abony és a Heves 1—1 eset­ben volt listavezető. Az élmezőnyhöz tartozó első öt csapat egymás ellen elért eredményei alapján el­készített táblázaton egyikük sem található az őszi teljes tabellán elfoglalt helyén. A rangadókon a Siroki Vasas veretlen maradt. A sorrend: 1. Sirok 2. Petőfibánya 3. Füzesabony 4. Domoszló 5. Heves 4 2 2 - 5-3 6 4 1 2 19-7 4 4 1 2 13-3 4 4 1 2 14-7 4 4 1 — 3 3-4 2 Mint az várható volt, a területi bajnokságból vissza­került Petőfibányai Bányász és a Siroki Vasas az őszi idényben úgy akart szere­pelni, hogy a tavaszi folyta­tásban esélye legyen a fel­jutást jelentő első hely meg­szerzésére. A két csapat en­nek a várakozásnak megfe­lelt. Akárcsak a területiből történt kieséskor, a bányász­gárda most is megelőzte legnagyobb riválisát. A He­vesi SE együttese már régen szerepelt ilyen eredménye­sen, mint most. Varga Ist­ván edző csapata stílusosan, kulturáltan játszott. A Fü­zesabonyi SC jól kezdett, a szezon derekán hullatta a pontokat, majd jó hajrával szerezte meg a negyedik he­lyet. Ez utóbbi két csapat­nak a gólhelyzetek kihasz­nálásában kell még javul­nia ... A Domoszlói Tsz SK idáig 6 ponttal gyűjtött töb­bet, mint a legutóbbi baj­nokság hasonló időszakában. A Hortról igazolt labdarúgók erősítést jelentettek. Bravú­ros győzelmek és döntetlenek mellett „látványos” veresé­geket is szenvedtek. Az őszi idénynek volt egy olyan idő­szaka, amikor sokan már az! hitték, hogy a jó képességű játékosokat felvonultató Honvéd Gáspár SE-t nem lehet feltartóztatni. Aztán „leengedett” a piros-fehér legénység ... Az előző évek­hez hasonlítva jól szerepelt a Selypi Kinizsi. A cukor- gyáriak bravúrokra is képe­sek voltak, jelentős szerepet játszottak az élmezőny ki­alakításában. A Kompolti MEDOSZ heteken át a felső­házban foglalt helyet, majd megtorpanás után a 8. hely­re esett vissza. A Tárná mentiek így is 3 ponttal többet gyűjtöttek, mint egy esztendővel ezelőtt. A rutinos hatvani játékosokkal meg­erősített újonc Herédi KSK együttese nemcsak a baj­nokságban, hanem az MNK- ban is dicséretesen helytállt. A múlt évi bajnokság siker­csapata, az ezüstérmes Gyön­gyöshalászi Tsz SK nagy csalódást okozott szurkolói­nak. Védekező játékukban jelentős visszaesés történt. A jobb sorsra érdemes Apci Vasas évek óta képtelen ki­lépni a középszerűségből... A Mátraderecskei Építők gárdája a múlt őszinél most ponterősebb volt. A nyári átigazolási időszakban a leg­nagyobb vérveszteség a Tár­náméról Szövetkezeti SK-t érte. Ezek után a múlt évi 5. helyezettnek a bentmaradá- sért kell harcolnia. Mint is­mert, a bajnok Horti MVSC megszűnése mentette meg a kieséstől a Poroszlói Tsz SK-t. A Tisza mentieknek megint kiesési gondjaik van- *nak. Nagy visszaesés tapasz- tatlható a Pétervásári SE-nél is. A péterkeiek csak javuló támadójátékkal kísérelhetik meg az osztályban maradás kiharcolását. A nagy múltú Egercsehi Bányász csapata jelentős ponthátrányban zár­ja a sort. A bajnokság kez­dete előtt még indulásuk is kérdéses volt, a már koráb­ban említett anyagi nehézsé­gek miatt. A múlt évihez hasonlóan sikeres tavaszi hajrával szeretnék elkerülni a kiesést. (Folytatjuk) Szigetváry József MAI MŰSOROK ( mozi ) EGRI VÖRÖS CSILLAG Telefon: 11-888 De. 10 órakor: Gulliver Du. fél 4 órakor: Az Öszvér nem megy esküvóre Színes, szinkronizált szovjet fllmvígjáték Este fél 6 és 8 órakor: Guernica Színes magyar—NSZK film EGRI BRODY Telefon: 11-773 Du. 4 órakor: Árvácska Este 8 és 8 órakor: En és Caterina 13-án este 6 és 8 órakor: A XX. század kalózai GYÖNGYÖSI PUSKIN Du. fél 4 és s/,6 órakor: Hófehérke és a hét tSrpe Walt Disney színes, szinkronizált amerikai rajzfilmje Este 8 órakor: A pogány Madonna Színes magyar bűnügyi film GYÖNGYÖSI SZABADSÁG De. 10 órakor: Csínom Palkó 12-én: du. 4-től: Hófehérke és a hét törpe 12- én: du. fél 6 és fél 8 órakor: Kék laguna 13- án: du. 4-től: Hófehérke és a hét törpe Du. fél 6 és fél 8 órakor: Sivatagi show GYÖNGYÖSI MŰVÉSZ 13-án: Egy rózsafüzér szemel HATVANI VÖRÖS CSILLAG De. 10 órakor: A nagy medve fial 12—13-án: Kilenctől ötig HATVANI KOSSUTH Tűzharc FÜZESABONY 12—13-án: Jobb ma egy nö, mint tegnap három HEVES 12—13-án: Nyári rét lőrinci 12—13-án: Ben Hur I—II. PÉTERVASARA 12—13-án: Csak semmi pánik, itt vagyok ( rádió ) KOSSUTH 8.05 öt kontinens hét nap­ja. 8.21 Énekszóval, muzsi­kával. 9.00 „Tövisek és vi­rágok”. 10.03 Leterzon kalóz szekrénye. 10.48 Az MRT gyermekkórusa énekel. 11.00 Vasárnapi koktél. 12.05 Har­minc perc alatt a Föld kö­rül. 12.35. Édes anyanyel­vűnk. 12.40 Rázós útoin. 12.50 Barokk versenyművek. 13.25 így láttam Kodályt. 14.04 Szonda. 14.34 Népdalkörök pódiuma. 15.05 Művészleme­zek. 15.56 Régi kövek be­szélnek életről és halálról. 17.05 Ütőn Ázsiában. 17.35 A hegedű virtuózai. 18.15 Hol volt, hol nem volt... 18.40 Diákkönyvtár hangsza­lagon. A Noszty fiú esete Tóth Marival. 19.40 Vuji- sics Tihamér: Alföldi képek. 19.50 Zenemúzeum. 21.03 Beniamino Gigli-ciklus. 23.10 Zenekari muzsika. PETŐFI 8.05 Táró a hegyek országá­ban. 8.58 Prológus. Hein­rich Heine versei. 9.05 Mit hallunk? 9.30 Újdonsága­inkból. Külföldi táncdalok. 10.00 Szerpentin. 11.00 A Magyar Rádió Karinthy Színpada. ír a papa, ír (Sza- konyi Károly szatírája). 11.55 Jó ebédhez szól a nó­ta. 12.58 A mozgólépcső vándorai. Tarbay Ede rádió­játéka. 14.00 Erről beszél­tünk. 14,35 Táskarádió. 15.20 Kézilabda VB. 15.50 Útközben hazafelé. 17.20 Huszas stúdió. 18.20 Kézi­labda. Közvetítés a női VB- ről. 18.55 Poptarisznya. 20.33 Társalgó. 21.58 Ritmus. A Jethro Tull együttes felvéte­leiből. 22.28 Népdalesokor. 23.00 Hírek. Sport. Totó. 23.15 Kellemes pihenést! MISKOLC 8.00 Kétnyelvű szórakoztató műsor. — Vasárnapi krónika — Hírek. Lapszemle. Prog­ramajánlat. 8.20 Vendégség­ben. otthon. Kerényi Nárcisz meteorológussal Salgótarján­ban. 9.20 Sport. 9.30 Szlovák nyelvű műsor. Hírek. Tél a hegyek között. Munkahelyi beszélgetés az ingatlankeze­lő vállalatnál — Tv-prog- ramajánlat. Könnyűzene. 9.57 A délutáni program ismertetése. 18.00 Hírek. Műsorismertetés. 18.05 Va­sárnapi sportmagazin. 18.27 A hétfői program ismerteté­se. HÉTFŐ KOSSUTH 8.25 Mit üzen a rádió? 9.00 A hét zeneműve. 9.30 A hét költője. 9.40 Ki kopog? 10.05 Nyitnikék. 10.35 Operaáriák. 11.04 Juhász Frigyes dalai­ból. 11.19 Bioritmus. 11.39 Józsika Miklós: Emlékirat. 12.30 Ki nyer ma? 12.45 Válaszolunk hallgatóinknak. 13.00 Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából. 14.31 Szerelem a palackban. 14.54 Édes anyanyelvűnk. 15.05 A Csehszlovák Néphadsereg központi fúvószenekara ját­szik. 15.28 Zenélő dominó. 16.00 Tarjám Ferenc kürt- felvételeiből. 16.30 Világab­lak. Mi nyomja Atlasz vál­lát? 17.10 Népdalgyűjtőúton. 17.36 Operafelvételek. 18.15 Hói volt, hol nem volt... 18.30 Esti magazin. 19.15 Hétfő esti muzsikaszó. 20.05 Hétfő este Pesten és Budán. 22.00 Hírek. Sport. 22.20 Utazás „Atlagamerikába”. 22.30,Kapcsoljuk a 6-os. stú­diót. Kb. 23.30 Leopold Sto­kowski saját átiratait ve­zényli. PETŐFI 8.05 Népdalok, népi hang­szerszólók. 8.35 Figyelmébe ajánlom! 8.50 Slágermúze­um. 10.00 Zenedélelőtt. 12.00 Nóták. 12.35 Kis magyar néprajz. 12.40 Tánczenei koktél. 13.25 Világújság. 14.00 Kettőtől ötig... 17.00 Eco-mix. 17.30 Ötödik sebes­ség. 18.35 Örökzöld dalla­mok. 19.30 Sportvilág. 20.00 A cselekvő gondolat. 20.35 Társalgó. 22.00 Magángyűj­temény. 23.00 Hírek. Sport. 23.20 Egy éj Velencében. MISKOLC 17.00 Hírek Időjárás. (Műsor­ismertetés. 18.05 Hétről hét­re hétfőn este. Zenés maga­zin. (Közben: El szeretném mondani. Gyárfás Imre jegyzete — Válaszolunk hallgatóink leveleire.) Tele­fonügyelet: 35-510. 18.00 Észak -magyarors zági króni­ka. 18.25 Műsorelőzetes... C televízió ) 1.MOSOR 7.55 Tévétonna. 8.00 Minden­ki iskolája. 9.00 Óvodások filmműsora. 9.25 Vük (Rajz­filmsorozat). 9.40 Süsü, a sárkány kalandjai (Zenés bábjáték). 10.10 Csúzli. Bur- leszkfilm-sorozat. 10.25 A gőz. Fürkész történetei. 10.50 Hírek. 10.55 Az eltévedt kislány. Herman kalandjai. 11.25 Egészségünkért. 11.35 Lábus postás (Csehszlovák film). A távirat. 13.00 Rö­vidfilmstúdiók műhelyéből. 13.55 Műsorainkat ajánljuk. 14.25 Női kézilabda világ- bajnokság. Döntő. 16.00 Sammy Davis Jr. (Ameri­kai zenés film). 16.50 Tisz­telet Üzbegisztánnak. 17,25 Női kézilabda világbajnok­ság. Döntő. 18.45 Esti mese. Az egérvadászat. (Francia rajzfilm). 19.60 A HÉT. 20.00 Hírek. 20.05 Bizalmi állás­ban (Amerikai film). 21.15 Kapcsoltam... 21.55 Kodály: Megkésett melódiák. 22.40 Hírek. 2. MŰSOR 20.00 Hírek. 20.05 Amerikai dokumentumok. A legendás vadnyugat. 20.55 Szivárvány- híd. 21.25 Telespont. 21.55 Képújság. ( színház ) EGERBEN 12-ÉN ESTE 7 ÓRAKOR A HAMAN KATÓ MEGYEI ÜTTÖRÖHAZBAN: BLACK COMEDY MA ZÁR AZ NB II. Starkék Enerben

Next

/
Thumbnails
Contents