Népújság, 1982. november (33. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-12 / 266. szám

6 NÉPÚJSÁG, 1982. november 12., péntek A második félidő döntött Egri TANÉP—Kecskeméti SC 80—76 (36—42) NB I-es férfi kosárlabda- mérkőzés. Eger, 400 néző. V.: lírái, Valovics. Eger: Káló 4, NÁDAI 20, BUSÁK 18, Lakosa 14, CZUPRÁK 10. Csere: Ko- menczy 4, Szűcs 6, Franko- vics 2, Debreczeni 2. Edző: Csányi Barna. KSC: Felföldi 2, Tóth V. 2, TÓTH A. 12, VERESS 31, Szerdai. Csere: CSORVÁSI 14, Gulyás 6, Aradi 2, Szaff- nauer 7. Edző: Rezák Gábor. Az első három percben Král játékvezető irányítása mellett telt el, ugyanis Va- lovics játékvezető késve ér­kezett meg a mérkőzésre. A hazaiak kezdtek jobban, az első tíz percben fölényre is tettek szert, de aztán a ma­gas játékosokból álló vendé­gek egyenlítettek, sőt a 13. percben átvették a vezetést is, amelyet a szünetig tarta­ni tudtak. A második félidőben ugyanez a kép volt jellem­ző a találkozóra, bár ahogy teltek a percek, úgy gyorsult és vált izgalmasabbá az ösz- szecsapás. Az egriek a 10. percben egyenlítettek, majd öt perccel később egyenlí­tettek, és ez volt az eredi mény (66—66) öt perccel később is. Ezt követően a TANÉP-esek huszáros hajrát vágtak ki, s az egyre jobban elfáradó vendégek mellett végül is biztosan szerezték meg a nagyon fontosnak- számító győzelmet.. Vívó Dobó-emlékverseny Kovalkovits — veretlenül A Heves megyei Vívó Szö­vetség egyik legnagyobb ver­senye minden évben a Do­bó István II. osztályú kard- emlékverseny. Ezúttal is so­kan neveztek, a budapestie­ken kívül a környék legjobb kardozói is elindultak, pást­ra léptek. Az Eger SE vívói a technikailag képzett me­zőnyben szépen szerepeltek, hárman is a döntőbe kerül­tek. Közülük a legjobban Kovalkovits István vívott, aki veretlenül, megérdemel­ten nyerte a versenyt, és kapta meg a győzelemmel járó hollóházi kupát. Sós La-. jós a negyedik, míg Gallo- vics Béla a hatodik helyen végzett. Miskolcon nemzetközi út­törő tőr- és kard-csapatver­senyt rendeztek a Borsod Expressz Kupán. A kardo- zóknál az Eger SE végzett az élen Tamasi Zsolt, Hor­váth Zsolt és Beszterczei György összeállítású hárma­sával. A leány tőrözők (Nyerges, Kocsis, Bánfi) a csapatverseny 3. helyét sze­rezték meg. Labdarúgó-híradó Tisza-csoport—Mátra-cso- port 3—1 (1—1). 21 éven aluli válogatottak tornája. Deb­recen, 200 néző: V: Fazekas. A Bem SE-re épülő Tisza-csoport váloga­tottja a második félidőben biztosította be győzelmét, amikor a Mátra-csoport vá­logatottjában hét játékost is cserélt a szakvezetés. G.: Voltig 2, Bozsik, ill. Cseri. ★ A megyei ifjúsági és ser­dülőbajnokság 12. fordulójá­nak eredményei: (zárójel­ben a serdülők): Egercsehi— Fétervására 6—3 (4—0), Do- moszló—Gyöngyöshalász 2 —0 (3—1), Heréd—Füzes­abony 2—5 (1—5), Tárnámé­ra—Petőfibánya 5—1 (0—2), Selyp—Heves 3— 1 (2—2), Apc—Kompolt ‘ 5—1 (3—1), ESE II.—Mátraderecske 4— 2 (14—0), Poroszló—Sírok 0 —5 (5—0). ★ Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen: Dánia—Luxem­burg 2—1. A vendég dán csapat a vártnál nehezebben győzött. A vezetést Laurid- sen révén szerezték meg, amit Di Domenico az 53. percben kiegyenlített. A győztes gólt a 66. percben a csereként beállt Berggreen szerezte meg. ★ Országos ifjúsági és ser­dülőbajnoki eredmények. Miskolci csoport (zárójel­ben a serdülők): St. Sík­üveggyár—Eger SE 0—4 (0—10), Recsk—Pászló 1— 3), Gyöngyösi SE—Borsodná- dasd 7—0 (1—4). Az ifjúsá­giaknál az élcsoport állása: 1. Eger SE 12 10 2 — 58-11 22 2. MVSC ÍJ 7 4 2 38-15 18 3. Borsodi B. 12 9 — 3 19- 7 18 Budapesti 2. csoport, if­júságiak: FTC—HKVSC 1— 0. Serdülők: FTC Sí— HKVSC 7—0. ★ A gyöngyösi Április 4. té­ri Lakásépítő és Fenntartó Szövetkezet kispályás vil- lámtomát rendezett, amelyre hét csapat nevezett. A hár­mas döntő végeredménye a körmérkőzés után: 1. Likőr­ipar 4, 2. GYÖNGYSZÖV 2, 3. Vízmű 0 ponttal. A kupát egy évig őrzi a Likőripar csapata. Különdíjat kapott a torna gólkirálya, Torgyik Sándor (GYÖNGYSZÖV), a legjobb kapus, Bajuhovszki György (Likőripar) és a legsportszerűbb csapat a Vízmű. KISTERMELŐK! MEZŐGAZDASÁGI ÜZEMEK! Vállalatunk és a Magyar-Mongol Mgtsz, Mezőtúr 1982. november 19-én, de. 10 órától ÁRVERÉST RENDEZ. Felajánlásra kerülnek: mezőgazdasági munkagépek, háztáji kisgépek. Helyszín: Mezőtúr, Mgtsz, bontóüzem (46. sz. műút mellett). AGROKER, SZOLNOK Az elsí arany A Rózsa Károly utcából Cégérnek is felfogható az Afé6z VM Eger női asztali­tenisz-szakosztályának fel­fogása: eredményt csak sa­ját nevelésűekkell Ez az elv­hűség — amelyhez szilárdan ragaszkodik dr. Ruttkay Vilmos edző — a gyakorlat­ban kíván nagyon sok áldo­zatot. Mert a munka neheze, legkevésbé hálás oldala az, amikor egy gyereket az ütő kézbevételének ügyetlen, bi­zonytalan szintjéről a ver­senyzés színvonaláig kell el­juttatni. Beniczky Magdit az ala­poktól sikerült eljuttatnia az aranyjelvényes teljesítmé­nyig. Ebben a s ikers portág- ban, ahol főképp a fővárosi klubok diktálják a tempót, nem akármilyen vidéki bra­vúr ez. Ha csak arra gondo­lunk, hogy a Statisztika, vagy éppen a példakép Tol­nai Vörös Lobogó „iskolásai” közé kellett befurakodnia a Vörös Meteor reménységé­nek. Pontszerző és különféle ranglistaversenyek alkalmá­val le-legyőzni őket. Hiszen nem olyan sokan érdemel­hetik ki éves eredményessé­gükkel a 'MOATSZ-itól az „aranyat”. Négy évvel ezelőtt új kor­szak kezdetét ígérte, ami­kor a szakosztály az egész­ségtelen Széchenyi utcai pin­ce edzőteremből a Rózsa Károly utcai alagsorba tette át székhelyét. A kulturáltabb körülmények és maga az a tény, hogy egy modern la­kótelepre építheti utánpót- lásbázisát a klub, nagy len­dületet adott a szakmai munkának. Toborozni sem kellett, az első „fecskék” hí­vószó nélkül is bekukkan­Beniczky Magdi — az elsős gárdonyis (Fotó: Szántó György) tottak a kaucsuklabda patto­gásától hangos termekbe. A Beniczky testvérek — Magdi és Péter — érdeklődő, a já­ték iránt fogékony, s mint hamar kiderült, ügyes gye­rekek, rövidesen a ping­pongtanulással töltötték szabad idejüket. Nem kellett messzire menniük, még csak átöltözni sem, mert lakásuk lépcsőházából nyílik az öt­asztalos asztalitenisz-bázis. A felnőtt csapat közben az élvonalat is megjárta, le­hetett tanulni, látni tőlük, így Patrick Ágnestől... Mind több városban, mind gyak­rabban állt asztalhoz a Be­niczky kislány is. Sőt, Mis­kolcon élőközeiből figyelhet­te a kontinens legjobbjait az Európa—12 alkalmával. Idén kora tavasszal az egye­sület figyelmessége jóvoltá­ból a Budapest Sportcsar­nokban izgulhatta végig klubtársaival az Európa- bajnokság döntőit. Ottlétük többet jelentett egyszerű szurkolónál, erre tanúk vol­tunk. A tolnaiak elismert mestere, Sáth Sándor kiszúr­ta a lelátó alján ácsorgó lányokat, majd odafordulva dr. Ruttkay Vilmos felé, ennyit mondott: „A lányok jöjjenek le hozzánk, egy tel­jes iskolaévre." Tolnára pe­dig nem akárkiket hívnak! Beniczky Magdi számára a nyári pingpongtanulás egyik korábbi maradandó él­ménye az volt, amikor tíz napot tölthettek Jugoszláviá­ban a Proletár Coka vendé­geként. Azon a kurzuson, ahol Dragutin Surbek volt az „osztályfőnök”. A Vörös Meteor 1982—83-ban ismét az NB I-ben szerepel, a csa­pat ötödik tagja az ifjúsági játékos. Többször aratott meglepetés erejű győzelmet. Persze bőven fejlődhet még, az együttes éljátékosa, dr. Sashálminé Petrányi Zsuzsa így vélekedik róla: — A védekezés az erőssé­ge, ebben megelőzi korát. Kicsivel többet kellene tá­madnia, pörgetnie, s bizony lehetne szorgalmasabb az edzéseken. Szerintem min­den adottsága megvan ah­hoz, hogy jó játékos legyen. Dr. Ruttkay Vilmos ezt a következőkkel egészítette ki: — El kell érni nála, hogy bizonyos játékhelyzetekben gondolkodásában csak a tá­madás lehetősége merüljön fel. Fél éve jóformán nem engedem védeni, átmenetileg az eredményességet is fel­áldozzuk. Budavári Sándor Az elnyühetetlen Pospisil testvérek A 40 éves Jindrich és a 37 esztendős Jan Pospisi], ke- rékpárospoló kiválóságai, in­tenzív edzésekkel készülnék a 16. világbajnoki címűk megszerzésére, amelyre no­vember 12—14. között az NSZK-beli Wiesbadenben nyílik lehetőségük. A 15-szörös világbajnok csehszlovák testvérpár játé­kát még mindig a gyorsaság, a pontosság és a kombinatív készség jellemzi. Nagyszerű sikereiket elsősorban kiváló erőnlétüknek köszönhetik, hiszen a mérkőzéseken sza­bályosan '„leutazzák” ellenfe­leiket. Jindrich, az idősebb fivér már 1959-ben országos bajnoki címet szerzett, míg öccse, Jan 1964-től szerepel a legjobbak között. A két testvér 1965-ben indult elő­ször együtt VB-n és azonnal el is nyerték a világbajnoki címet. Vitathatatlan képessé­geikre jellemző, hogy az az­óta eltelt 17 év alatt mind­össze kétszer engedték át az első Tielyet ellenfeleiknek. Jindrich és Jan Pospisil már nem fiatal koruk elle­nére sem hagyják abba, to­vább szeretnék szaporítani aranyérmeiknek a számát. Szeptemberben Svájcban, az NDK-ban és az NSZK-ban vendégszerepeitek és egy ki­vétellel mindig győztek: csak egy svájci páros tudott nyer­ni ellenük. A wiesbadeni VB-re kemény tempóban gyakorlatoznak, naponta 6—8 órán keresztül le sem száll­nak a nyeregből és váltott partnerekkel vívnak edző­mérkőzéseket. Edzőjük, R. Kart szerint minden esélyük megvan az újabb világbaj­noki cím megszerzésére. Területi osztályozó Nyíregyházán A caracasi sportlövő világbajnokság magyar aranyérmese, Balogh Pálma (Népújság telefotó — UPI—MTI—KS) „Szinte korlátlanok a lehetőségei“ Balogh Pálmáról nyilatkozik edzője, Szaniszló József A caracasi sportlövő-vi­lágbajnokságon jókora szen­zációt okozott Balogh Pál­ma, a standard pisztoly 60 lövéses versenyszámában megszerzett világbajnoki címével. A nagy magyar si­kerről az MHSZ KEK spor­tolójának edzője, Szaniszló József nyilatkozott az MTI- nek. — Pálma vagy hat eszten­dővel ezelőtt került hozzánk, a Marczibányi térre — mondta Szaniszló József. — Az első lépéseket bizonyára bátyja, a gyorstüzelő pisz­toly versenyszámában orszá­gos csúcstartó Balogh Lász­ló hatására tette meg szak­mai előrehaladását pedig ne­velő edzője, Báti István se­gítette. Én csak két év óta irányítom az edzéseit, ki­csit szerencsés is vagyok ve­le, hiszen ebben az időszak­ban érkezett be' az él vonal­ija. — Az igazi előrelépést az 1982-es év hozta meg szá­mára: július 7-én Bydgoszcz- ban 593 körrel az országos csúcslistára is feliratkozott. Ezután kisebb hullámvölgy következett, amelyből első felnőtt Európa-bajnoki sze­replése, a szeptemberi, ró­mai EB előtt néhány héttel kezdett kikászálódni. Az olasz fővárosban 579 körrel 10. lett, ami már figyelemre­méltó teljesítmény, nemzet­közi mércével mérve is. — Bár Pálma egyáltalán nem szereti a légpisztolyt, mégis ebben a számban kap­tunk egy olyan jelzést, ami a szakemberek számára fél­reérthetetlenül bizonyítot­ta formája további egyen­letes javulását. A tőle meg­szokott 365 körrel szemben ugyanis 375-öt teljesített az október 23-i, belgrádi via­dalon, s erre alapozva bi­zakodva vártam világbajno­ki szereplését. Tanítványom egyébként optimálisan iz­gulékony, heti 3—4 edzéssel készült a venezuelai világ- bajnokságra. Sokat jelentett, hogy bátyja előnyösen vál­toztatta meg a „Domino 602” típusú fegyver ravaszá­nak működési mechanizmu­sát. — Ami a jövőt illeti, Pál­mának szinte korlátlanok a lehetőségei, akár 595—596 kört is elérhet, Legjobb évei még csak ezután következ­nek, hiszen fiatal, 1960. ja­nuár 8-án született. Áldo­zatkészsége is példás: az idén szerzett fényképész szakképesítést nem sietett azonnal pénzre váltani, ha­nem háromhónapos, fizetés nélküli szabadsággal készült a minél eredményesebb vi­lágbajnoki bemutatkozásra. Ez a hozzáállás a sikerekben gazdag jövő egyik legfőbb biztosítéka. November 17—21. között Nyíregyházán rendezi a Ma­gyar Sakkszövetség Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemp- lén, Szabolcs-Szatmár és Hajdú-Bihar megyék bajnok- csapatainak körmérkőzését. Megyénket az Eger SE képviseli. Az egriek a Be- ' rettyóújfalui SE, a SZÁÉV MEZŐGÉP Nyíregyháza, a Kazincbarcikai Vízmű és a Sátoraljaújhelyi MEDOSZ ellen játszanak az OB II-be jutásért. Tarjányi Géza szakosztályi elnök vezetésével a követke­ző csapat vesz részt az osztá- lyozón: Bóna Andor, dr. Ge­ra György, Grescsák Árpád, Kladiva István, dr. Horváth Iván, Sándor Tamás mester-- jelöltek, Bördős János, And­rás Imre, Rauch Ferenc, Va­dászi János, Bozsik Nándor, Kiss Lajos, Lukács Ernő, Ká- lósi János első osztályúak. TELJESEBB AZ ÖRÖM, HA AJÁNDÉKA IDEJÉBEN ÉRKEZIK. KÉRJÜK, MÁR MOST ADJA FEL KÜLFÖLDRE KARÁCSONYI KÜLDEMÉNYEIT!

Next

/
Thumbnails
Contents