Népújság, 1982. november (33. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-13 / 267. szám

8. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET NÉPÚJSÁG, 1982. november 13., siómból

Kortársak

Illyés Gyuláról

A magunk jobb emberségének ünnepét üljük Illyés Gyula napján.

Szociáíizmus és demokrácia, kommunistaság és népi- ség, nemzeti és emberi, együttélés és közös keleteurópaiság arányegyenlegét olvassuk ki írásaiból, ezért áll oly közel hétköznapjainkhoz is. Tévedhet esetenként, amiképpen mi is, de Illyés Gyula számunkra századok gondját, próféta-íróink hagyományláncolatának korszerű folytatását, -a környezetünkhöz való reális alkalmazkodás és egészséges megmaradás, a közös dunai fejlődés erkölcsiségét jelenti. Poétasága szláv-magyar-ro- mán közügy, múltat jövővel kapcsol népi indítékaink szüksége szerint.

Addig éljen, míg a népnek él. Örökké.

(Balogh Edgár)

.. .kettőnk közül Illyés volt az, aki író módjára élte meg a maga s az emberiség viszontagságait: tollal a kezében. Amit nyelnie kellett, azt a tolla emésztette meg. Egyetlen nagy kiruccanásáról, a párizsi emigrációból történt hazatérte után végképp megtelepedett az országban s a civil létben, s hátát a minden ízében ismerős viszonyoknak támasztva, nézett eztán körül a világban. Hic Rhodus, hic salta!

(Déry Tibor)

A huszas évek Párizsában eljövendő, vagy már éppen zakatoló világnagyságok köréből rúgta el magát — hazafelé, számba venni kicsit vonatokon a bolyongó jövőt, ö lehetett volna pedig a magyar Ionesco, a Dunántúl költő-Picassója, egyike mindenképpen a Nagy Elszármazottaknak. S kivált, hogy a haza széjjelvert kaptáraiból még mindig zabálta lépestül -méhestől zsákmányát az ellenforradalom. De hát épp ezért a sietség, néhány magaslati keringés után a gyors visszaszállás az otthon szikes talajára; dadaista- kubista szómutatványok zsibvásáréból a véres látványok földjére:

(Sütő András)

Halmozhatnák a kifógáso- kat, de mii jelent minden kifogás az örömhír mellett, hogy Erdélyi és Tamási után megint egy költő, akinek minden szavára figyelni kell. Illatokkal sűrűsödik a levegő, tehetségének új fürtje hányja virágait. (...) Rakosgatom a neveimet: Erdélyi, Tamási, Illyés. Mérőru- dak, amelyekkel egy új készülő világot mérek, irányok, amelyek szerint tájékozódom.

... Illyésre úgy nézék, mint a csillagra, aki ott jelent meg, ahol kiszámítottam. Most a csillag, az én tökéletlen csillagom, lélegzetvisszafojtva lesem, arra fut-e, amerre naiv képleteim szerint futnia kell.

(Németh László Illyés Gyula első verseskötetéről)

Illyés Gyula rám a felfedezők erejével hatott. A magyar föld kültelkét (magamban így nevezem a Puszták népét) mutatta meg, s benne- önmagát, ,. feledhetetlenül: versekben, prózában.

Azt, hogy a magyar föld kültelkének népe emberekből áll, olyan rokon-rokonszenves tulajdonságokkal, amelyeket a feudális uraktól, a nagy- és kis- és lumpenpolgárságtól meggyötört magyar világ ... sem tudott kilúgozni belőlük.

Igen: ez az emberszabású plebejusság kötött minket össze mindjárt az elején és később.

(Hidas Antal)

Reflexei minden közösségi problémára azonnal reagálnak. A közösségi érzés első szinten az elnyomott mélyrétegek tulajdonsága. Illyés Gyula a pusztáról a ... közösségi életmód reflexeit, érzelmi harmóniáját és nyugalmát is magával hozta. A szegények közösségének életvalóságától jutott el a a nemzetig. (...) Népben, nemzetben gondolkodik, mondta Veres Péter, s ezt teszi Illyés Gyula is, felsőfokon. Ami egyben annyit is jelent, hogy a nemzetiségi türelem és megértés erkölcsének védelmében emberiségében, világában is gondolkodik.

(Duba Gyula)

Illyés Gyula nagy költő. Bonyolult költő: amilyen bonyolult az élete, ugyanolyan a költészete is. Életmódjának és külső megjelenésének egyszerűsége, akárcsak a költői kifejezéseiben tapasztalható egyszerűség, ne tévesszen meg senkit, mert igen sok bennük a legyűrt nehézség...

A világ költői érzékelésének teljessége és ereje, a heves vérmérséklet s a kép mélyén mindig ott rejlő optimizmus teszi Illyés Gyulát korunk egyik legkárakterisz- tikusabb költőjévé, s ezektől töri át költészete azokat a kereteket is, amelyekbe olykor ő maga próbálja beleszorítani. E költészetben egy nyugodt, dolgos, s a szó

legjobb értelmében természetes, teljes értékű emberi lét átélése diadalmaskodik, annak érzése, hogy az ember természetétől fogva szép---(

David Szamoljov)

Dübörgő villódzás, ahol az antagonisztikus elemek hol egybemosódnak, hol szétválnak, míg csak össze nem állnak egyetlen borzongó tárggyá. Egyetlen mikrokozmosszá, amelynek hatalma van rá, hogy eszméljen és páni egységében megértessen valamit a világból, ha az olvasó hagyja, hogy a vers gépezete magával ragadja.

•(André Frénaud)

A nemzeti és az általános emberi mindig fontos probléma marad' Illyés számára. Különben az is lehet, hogy ez egyáltalán nem is probléma. Fontos, hogy megállapodjunk abban, mit értünk ezeken a szavakon. Minél többet olvasom a műveit, annál világosabban látom, hogy nincs két — egy paraszt és egy kifinomult értelmiségi Illyés. Egyetlen Illyés létezik — a népi író, ennek a kifejezésnek' a legteljesebb értelmében. (...) Illyés tudja, hogy Csak a saját történelmét élő nemzet művészei emelkedő nek arra a szintre, ahol a „nemzeti” már rendelkezik az európai és világkultúra tekintélyével. Ezért tartja természetesnek, hogy költőként, íróként népe szellemiségét fejezze ki.

(Vagyimir Ognyev)

Illyés helyét az irodalomtörténet régóta kijelölte, a népi írók mozgalmában. De ... ha a magyar irodalmi viszonyokkal nem ismerős olvasó egyvégtében végigolvasná Illyés egész lírai és prózai életművét, néha erősebbnek érezné intellek- tuálizmusát, mint népiességét, néha pedig közelebb érezné őt az európai líra ártalmaihoz, mint a sajátos magyar hagyományokhoz.

Illyés utolsó korszaka: küzdelem az új össznemze- ti költészetért, olyan körülmények közt, midőn magának a nemzetinek értelme is átváltozóbam van. Ha Illyés utolsó korszakában nagynak érzünk valamit, úgy azt a drámai küzdelmet, mely a nemzeti új értelmének tudatosításáért, új szenvedélyek felmutatásáért folyik.

(Sőtér István)

Pákolitz István:

Kárpáti Kamill:

KISLÁNYOK

Szerelem,

A park végében kopott

kőszent,

fején, vállán gerlék,

merénylet

galambok;

napszúrástól védik a

Lehetetlenebb soha nem

lombok,

— viszonzásképp ö a

park csősze.

volt a szerelem,

mint mikor lesújtott.

Avittas pádon csücsül

Holddal hasában, nagyobb

*

csicsirtélő kamaszcsend a tengeren.

pacsirta,

Hurokba kötött éveim,

ki álmait egekre írta:

csámpázik a sok

most hova bújtok?

ákombákom.

Hajnal terjed — merénylet

Feledve lázas

nyoma —

kamaszságom, fölényesen mosolygok,

fehér ingemen.^

várva,

hogy a kőszent fejét

csóválja

a szakajtónyi

bolondságon.

*

mw>m

Gutenberg-plakett

Triptichon

Felvételeink Király R szobrász Párádon rém litásán késztillek

Gutenbergemlékmű

(terv)

Szűcs Mariann:

A baleset

Az öregasszony felkapaszkodott a kád szélére. Imbolyogva kinyitotta a kisablakot. Lenézett a kétméteres mélységbe, és egy pillanatra visszahőkölt.

A könyöke lehorzsolódott, de szerencsésen sikerült a földre huppannia, Hátrabicegett a kert végébe. A sufniból riadtan rebbentek szét a kismacskák. Az anyjuk felborzolt szőrrel és megvetett lábakkal nyávogott.

Az öregasszony ügyet sem véve a macskákra, sebtiben bezárta az ajtót, leporolta a ruháját és elindult.

Az úton úgy bukdácsolt lefelé, mint egy elgurított fekete gyöngy.

— Hová' igyekszik annyira, Mária néni? lassított le mellette egy gépkocsi.

— Az orvoshoz. — szuszogta alig hallha- tóán, mert a nyaka egyre jobban fájt.

— Szálljon be, majd elviszem!

— Az isten áldja meg, fiam!

A férfi kiszállt a kocsiból és besegítette az öregasszonyt.

— Mi történt magával?

Az öregasszony csak suttogni tudott.

— Baleset.

— Hogyan?

— Nem érdekes — legyintett Mária néni, -de legszívesebben sírni szeretett volna, ösz- szefonnyadt, eres kezei meg-megrándultak. Hiába. Miért van az, hogy nyolcvan felé már a könnye is elapad az embernek?

A férfi gázt adott és az útra összpontosított. Eszébe jutott az anyósa, aki azzal gyöt- ri, hogy őt meg akarják ölni. Minden héten legalább egyszer. Ilyenkor felhívja az irodájában, hogy jöjjön és csinálja meg az ajtón a zárat, mert be akarnak törni hozzá. Nyitva felejti az ajtót és amikor észreveszi, pánikba esik, hogy a betörő nála járt. Az

orvos megmondta. Nem lehet segíteni, sajnos szenilis. Érdekes, Mária néni is lehet vagy nyolcvan éves. Egyedül lakik, de ő biztos nem képzelődik. Igaz, nincs rá ideje, any- nyit dolgozik.

— Mindjárt ott leszünk. — vetett egy biztató pillantást a sápadt asszonyra. Az visszabiccentett és lehunyta a szemét. Nem tudom, nem, hogyan sikerült kiszabadulnom. Most mit csináljak? Remélem, ha visszamegyek, kialussza magából ezt a dühöt. Az öregasszony kinyitotta a szemét, de forgott vele az egész kocsi. Ügy érezte, hogy az országút, mint egy szőnyeg, felgöngyölődik a szívére és nincs tovább.

Amikor a kocsi hirtelen fékezett, előrebukott, majdnem beverte a fejét a szélvédőbe.

— Megérkeztünk, Mária néni! — kászálódott ki a kocsiból a vezető. Az öregasszony nem mozdult. Rémülten vette a karjába. Csodálkozott, hogy milyen könnyű. Mint egy szárnyaszegett madár. Vitte egyenesen a rendelőbe. A várakozók döbbenten néztek utána. Az orvos a ■ vérnyomásmérőt babrálta.

— Tegye az ágyra! Mi történt?

— Rosszul lett. Pontosan nem tudom, hogy mi történhetett. Az úton vettem fel, magához sietett — tördelte a kezét a vezető, majd elköszönt és kiment,

— Nővérke, legyen szíves nézze meg a nénit, amíg végzek a beteggel!

Az asszisztens megsimogatta az öregasz- szony márványarcát, megnézte a pulzusát és kigombolta a ruha nyakát,

— Mária néni! — szólongatta.

Hát persze! A haját akartam elsimítani a szeméből. Akkor kapott a kezem után, magához rántott és... Nem tudok nyelni. Mintha kiszakadt volna a nyelvem!

— Most hol vagyok? — döccentek halkan a szavai.

— Itt a rendelőben. Már jön a doktor úr és megvizsgálja.

,— Mi történt magával? — tapogatta az asszony véraláfutásos nyakát.

— Semmi, csak egy kis baleset.

— A karján az, igen. Nővérke, legyen szíves lemosni és bekötözni! Ki fojtogatta magát?

Az öregasszony előtt egy zilált fej jelent meg.