Népújság, 1982. november (33. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-12 / 266. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1982. november 12., péntek TUDÓSOK A BÜKKI NEMZETI PARKRÓL A fa és az erdő, azaz hová lesznek a gombák K eserűen beszél a Bükk leendő sorsáról dr. Jakucs Pál egyetemi tanár. Tíz éve Egertől hat kilométerre, Síkfőkút mellett kutatóhelyet alapítottak. Mintegy tizenhat hektár területű tölgyest figyelnek meg, gondosan mérve a különböző hatásokat, azt, hogy mennyire képes az erdő a maga módján megbirkózni. a civilizáció ártalmaival. A válasz nem túl biztató. A tudós ironikus megállapítása szerint még jó, ha be tudják fejezni a munkát, mielőtt az erdő kipusztulna. .. Mondhatnánk, hogy túlzó ez a vélemény, hiszen , ha körülnézünk, hegyeinkben megnyugtató kép fogad bennünket, a táj csendes, a levegő jó, s látszólag minden rendben van. De aki sűrűn jár erre, már felfigyelhet riasztó jelekre. Ha régebben kiment gombázni, aligha tért vissza üres kézzel. . Olyan helyekre bukkant, ahol kosárszámra lehetett szedni az ízes rizikót, az őzlábgombát, s a többit. Most azonban egyre nehezebben guberálható össze néhány csomónyi. Valami elkezdődött... A nemzeti park „agya” A Bükki Nemzeti Park később jött létre, mint az alföldiek. A puszta a magyar táj szimbóluma — fontosabb volt tehát ennek megőrzése, védelme, hiszen a nemzetközi érdeklődés is efelé irányul. Az Északi- Középhegység inkább a hazai lakosság számára ad különleges élményeket, hiszen a Kárpátokhoz tartozik, a turista, ha itt jár, egyben megismeri a hazánkat körülölelő csúcsok növény- és állatvilágát is. Erről beszél dr. Simon Tibor egyetemi tanár, a nemzeti park tanácsának elnöke. A Miskolci Akadémiai Bizottság környezetvédelmi munkabizottságának ülésén számolt be a testület működéséről. — Ez a szervezet azért alakult, hogy véleményező, javaslattévő munkájával segítse a nemzeti park igazgatóságát. Évente két-három alkalommal ülésezik, tagjai egyetemi tanárok, tanácsok környezetvédelmi titkárai, a nagyobb üzemek e területtel foglalkozó felelősei. Megkerestünk olyan intézményeket, amelyek feladatunk ellátásában támogathatnának — mindenütt kedvező válasszal fogadtak bennünket. Megindultak különböző kutatási programok, részben a nemzeti park, részben központi alap finanszírozza ezeket. Szövetkeztek felsőoktatási intézmények, múzeumok, különböző intézetek — sok a feladat és ehhez mérten nem jelentősek pénzeszközeink. Négymillió-háromszázezer forint áll évente rendelkezésre, fenntartási, bemutatási s • beruházási költségekre. Távlati célunk, hogy ösz- szeegyeztessük a kirándulók érdekeit, a táj védelmével, szeretnénk olyan kulturált útvonalakat létrehozni, amelyek elkerülnék a leg- védettebb részeket. Van egy olyan elképzelés, hogy H- begőket építenek, egyet Szilvásváradnál, kettőt Bánkút térségében. Ezeket a pontokat vonat vagy villamosautóbusz kötné össze. Jelentős összegekbe kerül majd ez. Az elemi feltételek azonban lassan megvalósulnak a környék bemutatására. Most felveszünk egy „alapleltárt’’ hogy megtudjuk, milyen kincsekkel sáfárkodunk, s milyen módón lehet ezeket megőrizni, esetleg visszaállítani eredeti szépségükbe. Ez a „lajts- rom” egyszerre lesz régészeti, réprajzi, biológiai. Mi is az a „véghasználat”? — Egyelőre sok gondunk vah az erdőgazdasággal. Különböző testületekben szóba került már, rengeteget vitatkoztunk alapelveilfről, hiszen ezek nem feleinek meg a nemzeti park érdekeinek. Előfordul még tarvágás, amely a teljes faállomány elpusztítását jelenti adott területen. Nagyon eltérhet a tudós és a gazdasági szakember véleménye egy-egy rész megítélésében. Amit vágásra érettnek, kiöregedettnek mond a mérnök, a biológus szerint még csak középkorú. Akkor leghasználhatóbb a törzs az ipar számára mondjuk tölgy esetében, ha 70—80 éves. A valódi „vénség” 120—150 éves korban van. A legjobb lenne a parkerdőgazdaságok mintájára inkább ápolni, minthogy „irtani” a Bükköt. Mivel olyan veszélyekkel fenyeget' az eddigi eljárás, hogy nem szervesen újul meg az erdő. Az új telepítések kívánnivalókat hagynak maguk után, különösen ha fenyőfákat ültetnek. Ez semmiképpen sem egyenértékű a régi bükkösökkel. Különösen sokat hadakoztunk a „sapkákért”.. Ezek kis bokorerdők, amelyek biológiailag nagyon értékesek, mert olyan élőlényeknek adnak búvóhelyet, amelyek máshol nem maradnak meg. Innen — az ormokról, gerincekről — le se tudják szállítani a kivágott törzseket. Gazdasági célok,, tervmutatók húzódnak meg az erdőgazdaság munkája mögött, ezeket kellene átalakítani, hogy eredményt érhessünk el. Addig pedig marad a „véghasználat”, amely sok esetben valóban az%rdő végét jelenti. A diagnózis: katasztrófaveszély A Síkfőkút melletti kutatóbázis világhírű. Olyan eredményeket értek el itt a tudósok, amelyek az ökológia, a természet egyensúlyával foglalkozó tudomány szerves részeivé lettek. Tíz év alatt hetvenkét szakember dolgozott itt, s száznál több tanulmányt tett az asztalra. A munkát dr. Jakucs Pál, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem tanára fogja össze. — Olyan fontos tényeket ismertünk itt föl, amelyek távlatilag meghatározzák a növény- és állatvilág további sorsát. Hogy csak egyet említsek: a talaj változásai következtében sok gond elé nézünk. Megváltózott a tápanyagösszetétel, s a „savanyodás” olyan toxikus, mérgező hatással jár, amelynek beláthatatlanok a következményei. Ez nemcsak hazai probléma, a megoldást sem csak a határokon belül kell keresni. Olyan savas esők érkeznek a Kárpátmedence helyzete miatt, amelyek távlatilag súlyos veszélyt rejtegetnek. A másik hely, ahol vizsgálatokét végzünk, egy Répáshuta melletti terület, itt a tarvágás következményeit vesszük számba. Az eredmények megdöbbentőek. Csak komoly összefogás, nagy erőfeszítés hozhat eredményt. Védelem — mindennap Az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola tanára, dr. Suba János a Bükk 24 -hektáros úgynevezett őserdejét vizsgálja többedmagá- val. Ez a terület teljes védettséget élvez, itt úgy élnek és pusztulnak el a fák, mintha soha nem is járt volna erre ember. — Nem megnyugtató még ennek a résznek a védelme sem. Hiába a szép elv, ha kettészeli az erdőt a turistaútvonal. A csoportok szennyezik a környéket, szemetelnek, rongálják a fákat. S ami számunkra érthetetlen volt: szénégetők költöztek oda. Már fát is vágtak ki ebből az érinthetetlen, ősi erdőségből! De több ilyenről is beszámolhatnék, úgy tűnik, kevesen képesek arra, hogy hosszabb távra tervezzenek, s eldöntsék, voltaképpen mi is a valódi érték. Legfájóbb minden hozzáértő számára a Nagymező melletti terület néhány évvel ezelőtti kiirtása. Nagyon vigyázni kell, hogy még egyszer hasonló eset elő ne forduljon. ★ A tudósok aggodalma megalapozott: sok év kutatása húzódik meg mögötte. De sokan tehetnek valamit a Bükki Nemzeti Parkért. Szükség van a nagy, nemzetközi döntésekre és hazai erőforrásaink mozgósítására. De arra is, hogy ki-ki felelősséget érezzen a természetért, ha ott van a munkaterülete, vagy ha kirándulóként járja az utakat. A természetért, aminek részei vagyunk, s amelynek pusztulásával védtelenné válunk. Gábor László Szökőkút Gyermekek játszanék a játszótéren. Az apróbbak homokoznak, mások - hintáznak. A nagylányok — lehetnek tizenöt, tizenhét évesek — a mamák szerepét vállalják. A távoli város intézetének igazgatójával beszélgetünk. Mindegyik életdarabka egy történet. Jancsié is, akit alig egy félórája kísért ide egy rendőr. Egy pincében találtak rá, ott aludt már harmadik éjszaka. Most az „igazolása folyik”, a szálak kibogozása, Jancsi „múltjának” felderítése. Kint az aszfalton még sziporkázik az őszi forróság, itt bent, a kellemes kertben, vízsugár áztatja a virágokat. Feltűnik egy lány. ö is a nagyobbak közül való. Anyáskodó szeretettel forgolódik az apróságok között, szemmel láthatóan a kicsinyek is hozzá a legbizalmasabbak. Szép, kellemes arc. A haja barna, szeme fekete, alákja az egyszerű ruhában is figyelmet keltő. — Aki tízórait kér, ide elém sorakozzék... A gyerekek, mint az orgonasípok állnak egymás mögé. Rozika óvó néni módjára igazgatja őket. Aztán elindul a kis csapat az ebédlőbe. 1 Amikor elhaladnak előttünk és belépnek az épületbe, az igazgató rám tekint. — Megfigyelte ezt a lányt? ö a mi Rozikánk. Az itt dolgozó pedagógusok jobbkeze, első számú segítője. És ugyanez a Rozika két évvel ezelőtt még a szomszéd város galerijének egyik leglelkesebb tagja volt. Azt is mondhatnám, tizenhét esztendős korára végigpróbált mindent. Lopott, csavargóit, gyereket szült anélkül, hogy meg tudta volna nevezni az apját. Ha kifelé jönnek, figyelje csak meg a karját. Sűrű tetoválások. A múlt letörölhetetlen emlékei. A galeri vezéralakjainak a nevei, már ezek rossz emlékként élnek Rozika karján. A szökőkútból kellemesen buzog a víz, szinte hűs lesz körülöttünk a levegő. Az igazgató már negyedórája Rozikáról beszél. A lélegzetelállító kalandok, események meghökkentik az embert. — Papíron van valamennyi. Rozika jegyzőkönyvei kilószámra is sokat nyomnak. Hangos beszéd, gyermekkacaj. A tízóraitól érkeznek a csöppségek. Rozika kíséri őket. Amikor elmegy melletünk, rám, az idegenre vet egy félszeg, érdeklődő pillantást. — Ez a Rozika már nem a régi! Ahogyan mondani szokás — mintha kicserélték volna. — Itt tetszik neki. Kevés beszédű, szolgálatkész, dolgos. Egy hónapja talán, hogy udvarol neki egy fiú. Bejár az intézetbe. Amikor elkezdődött, Rozika bekopogott a szobámba és kérte, engedjem meg, hogy ide járjon... Galambok röpködnek ágról ágra. A kurtára nyírt füvön kergetősdit játszanak a gyerekek, közben nagyokat kacagnak. És veljik kacag Rozika is, akinek az igazgató szép és boldog jövőt jósol... Szalay István Építkezés az ópusztaszeri skanzenben A hideg idő beköszöntével bezárta kapuit az ópusztaszeri Történeti Nemzeti Emlékpark, negyvenhektáros területén azonban nincs csend. A környékbeli tsz-ek építőipari brigádjai dolgoznak most a falumúzeumban, hogy az április elsejei nyitáskor a népi építőművészet újabb emlékeivel ismerkedhessenek meg a látogatók. Közvetlen befejezés előtt áll egy olyan olvasókör felépítése, amelyből a Dél-Al- földön a századfordulón még több tucat szolgálta a tanyai emberek művelődését, szórakozását és a téli estéken egy kis politizálásra is lehetőséget adott a külterületen élő parasztembereknek. Amióta a sajtóban közölt hírek pontosságával kapcsolatban felcsapott a szkepticizmus hulláma, az életem tiszta őrületté változott A napokban például betoppant a garázsomba egy csapat hekus. Tárgyi bizonyítékokat kerestek annak igazolására, hogy tárcáimban fantazmagóriákat publikálok. Nem nehéz kitalálni, hogy rém pipa voltam. Ezek az alakok, akik szemmel láthatólag nem tudják, mivel foglalják el magukat, azzal gyanúsítottak, hogy az „MX—Pentagon” rendszerről írott cikkeimnek nincs elegendő alapjuk. Azok számára, akik elmulasztották e témabeli cikkeimet, felidézem, mit írtam. Javasoltam, hogy készítsenek 250 fúrnér Pentagont, és teherautókon folyamatosan szállítsák őket egyik helyről a másikra, amiként mellesleg magának a hadügyminisztériumnak az épületét is. Türelmesen magya- rázgattam, hogy az „MX— Pentagon” rendszert feltétlenül az Egyesült Államok délnyugati részének sivatagjaiban telepítendő mobil interkontinentális MX ballisztikus rakéták kifejlesztésével egyidejűleg kell üzembe helyezni. Pár száz ilyen rakéta gigantikus szállítóműveken fog állandóan ide-oda mozogni az oroszok megtévesztése céljából, hogy honnan mérhetünk majd rájuk csapást. Ennek ellenére a nálam megjelent kblcslyukba kukucskáló szakemberek kijelentették, hogy az általam leírt „MX—Pentagon” rendszer fikció. — A legutóbbi cikkében azt írja — jelentette ki a főhekus —, hogy már három %Pentagon-modellt épített fel ebben a garázsban. Hol vannak? | Ekkor a beszélgetésbe beleavatkozott az egyik alárendeltje. — Főnök, ebben -a garázsban nincs elég hely három Pentagon elhelyezésére — jelentette ki. — Valóban — hagyta helyben a főnöke. — Itt bizony még egy Pentagont se lehetne felépíteni. — Persze, ha figyelmesebben körülnézek — siettem hozzátenni —, észre fogják venni, hogy itt még az 1969-es típusú Buickom se fér el. — Vagyis a sajtóban ön tiszta kitalációkat publikál — üvöltötték kórusban. Nem került nagy fáradsá-. gomba elhallgatni őket. — Csak nem azt akarják, hogy az oroszok a cikkeim alapján meg tudják állapítani a furnérból készült Pentagonjaink valódi helyét, s következésképpen a hadügyminisztériumét is? — kérdeztem. Kénytelenek voltak elismerni, hogy igazam van, ketten vagy hárman pedig még meg is köszönték nekem, hogy olyan éberen őrzöm azokat a titkokat, amelyektől a nemzetbiztonság függ. — Mindazonáltal — folyatatta a fődekás — önnek mégiscsak meg kell mutatnia — természetesen szigorúan bizalmasan —, hol épülnek a fúrnér Pentagonok, különben felelősségre vonjuk az olvasók félrevezetése címén. Nem maradt más hátra, mint hogy mindent bevallják. — A pincében építem őket — mondtam. — Aligha lehet a Pentagont a pincében felépíteni — jegyezte meg az óberfirnyák. — Hiszen később lehetetlen lenne fölvinni a lépcsőn. De azért csak vezessen. Lementünk a pincébe. — Hm, ahogy feltételeztem: nem folyik itt* semmiféle hadi építkezés — mondta. — Még csak az kéne! — válaszoltam. — Mi az, hülyének néz engem? Honnan tudjam, hogy ön nem a KGB ügynöke? (KGB: a szovjet állambiztonsági szerv neve. A ford.) Akkor aztán isten veled, pincém, a fúrnér Pentagonok létesítésének központjáról már nem is beszélve. A csoport főnökének arca nagyon szkeptikus kifejezést öltött. Az arcjátékban, el ' kell ismerni, erősek, de ezenkívül nem sok másban. — Mielőtt hozzákezdtem volna az „MX—Pentagonak” gyártásához — magyaráztam —, az egész országban titokban 2500 „MX—pincét” nyitottam. Az egyikben, melynek helyét csak én ismerem, megkezdődött az „MX—Pentagonok” sorozatgyártása. — És ki pénzeli az „MX— Pentagon”-programot ? — Ez félrevezető kérdés -r- vágtam el további érdeklődésének fonalát. — Az igazi kérdés a következő. Igazi amerikai hazafi-e ön, és hajlandó-e finanszírozni az orosz „MX—Kreml” rendszer ellensúlyozására kifejlesztett programot? Kiderült, hogy mit sem hallott erről a rendszerről. — Elmagyarázom — mondtam. — Az oroszok ötezer fúrnérból készült Kremlt építenek, amelyek állandóan mozogni fognak,, hogy megtévesszék a mi ra- kétásainkat. Ezeket az adatokat a tőlük elrabolt szupertitkos dokumentumokból szereztem. Természetesen rögtön azt követelte, hogy mutassam meg ezeket a papírokat. — Sajnálom, de ez lehetetlen — feleltem. — Ezek az iratok be vannak építve az „MX—TDL” (Titkos Dokumentumok Likvidálása) rendszerbe, ez tízezer papír- őrlő gépből áll, amelyek folyamatosan cirkálnak a Florida állambeli t Tallahassee és a New York állambeli Syracuse között. — Mi az, át akar verni? — háborgott a fődekás. Egyszerűen szánalmas volt ránézni erre az emberre, aki olyan nehezen fogta fel az abszolút nyilvánvaló dolgokat. (Zahemszky László fordítása) I
