Népújság, 1982. november (33. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-28 / 280. szám

/ 1982. november 28., vasárnap Hetvenöt évvel ezelőtt hunyt el Stanislaw Wys- planski lengyel költő és dráma­író. Százharminc év­vel ezelőtt szüle­tett Liebermann Leó biokémikus, higiénikus, egyetemi tanár. Bécs- ben avatták orvosdoktorrá. 1874- ben. Előbb az innsbrucki egye­tem orvosi-vegytani tanszékén tevékenykedett, majd a buda­pesti egyetem bölcsészeti karán lett magántanár; 1879-től csak­nem negyedszázadon át - az ál­latorvosi tanintézet, majd aka­démia, illetve főiskola tanára­ként dolgozott. 1881-től ő volt az első magyar Borvlzsgáló Állomás (1882-től Állami Vegykisérleti Ál­lomás) vezetője. 1892 és 1902 kö­zött az Országos Chemlal Inté­zet és Központi Vegykisérleti Állomás Igazgatója. Munkássá­gával a magyar biológiai bioké­miai ágának megalapozója. Mód­szereket dolgozott ki különböző élelmiszerek tápanyagtartalmának, illetve szennyeződésének megha­tározására, s Jelentősek a fehér­jékre, a kataláz-reakcióra vo­natkozó kutatásai is. Elméletet állított fel az immunitásról, s a róla elnevezett vegyi reakció Je­lenleg Is használatos. A Nap kél 7.07 órakor, nyugszik 15.57 órakor. A Hold kél 14.51 órakor, nyugszik 3.26 órakor. Szeretettel köszöntjfik névnapjukon ’ STEFÁNIA I nevű kedves olvasóinkat! Az István női alakja és Jelen­tése a „Stephanos” révén any- nyl, mint „koszorús”. ! „ [időjárás Előrejelzés az ország területére ma estig; időnként megnövek­szik a felhőzet. A nyugati or­szágrészben elszórtan kisebb eső, zápor előfordulhat. A déli szél többfelé megélénkül, elsősorban a Dunántúlon helyenként meg­erősödik. A reggeli órákban né­hány szélvédett helyen köd kép­ződik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10, 15 fok között valószínű. Meglepetés No, végrel A visszajelző már vészesen villogott. Itt a hőn áhított benzinkút. — Itt megtankolunk — mondtam megkönnyeb­bülten. Ahogy a kúthoz kanyarodtam, akkor láttam, hogy ennél a „magad, uram, ha...” módszer a szokás. — A fene egye meg, ez önkiszolgáló benzinkút. A társam halkan felnevetett. — A fenét! — mondta. — Hát mi? Nem Mod? — De, csak rosszul tudod. Ez nem egy önkiszol­gáló, hanem egy mozgókasszás benzinkút. Az a kék overallos pasas a „mozgó kassza’’. (—ár) — HÁROM évfordulóról. Há­rom jelentős évfordulóról emlékeztek meg szombaton Egerben, a Mező Imre'Kollé­gium diákjai. Az ünnepség színhelye a Bródy mozi volt, ahol a KMP megalakulásá­nak, és Eger város felszaba­dulásának jelentőségét mél­tatták az évforduló alkalmá­ból, majd megemlékeztek Mező Imréről, akinek nevét Központban november 26-án. tíz évvel ezelőtt vette fel a szakmunkástanulók kollégiu­ma. — MENTESÍTŐ BUSZOK. November 28-án, vasárnap mentesítő járatokat Indítanak délután Domoszlóról Buda­pestre, hasonlóképpen Kékes- tetőről, Hevesről és Parád- fflrdőről. — RÁDIÓFELVÉTEL. Teg­nap rádiófelvételen vett részt az egri Ho Si Minh Tanár­képző Főiskola női kórusa és a Megyei Művelődési Köz­pont Kamarakórusa, Tar Lő­rinc vezetésével. — TÁNCKÖRKÉP. Ezzel a címmel tartott nagy sikerű műsort a Magyar Néphadse­reg Művészegyüttese Gyön­gyösön, a Mátra Művelődési — FELDEBRÖRÖL JELENT­KEZÜNK. A keddenként megjelenő szokásos A hét öröme-gondja című soroza­tunkban ezúttal megyénk egyik igen jól ismert, első­sorban altemplomáról híres helyiségéről, az itt élők hét­köznapjairól számol be la­punk munkatársa. — V1LAT1: KOMMUNISTA SZOMBAT, kommunista mű­szakot szerveztek tegnap ' a VILATI Egri Gyárában. Ezen a gyár 540 dolgozója vett részt, és mindenekelőtt a ki­emelt exportra történő gyárt­mányok készítésében segítet­tek, köztük nagyon sokan az alkalmazotti állományúak közül. A KISZ és a szakszer­vezet erre az időszakra meg­szervezte a gyerekek fel­ügyeletét. A bevételt a gyár gyermekintézmények és la­kásépítések támogatására-ajánlotta fel. Egerben; Bajcsy-Zsllinszky ut­ca 6. szám alatt. Felnőttek, gyermekek részére. Telefon: 11-000. Az ügyelethez tartozó közsé­gek: Verpelét, Tamaszentmária, Sírok, Kőkút, Bátor, Hevesara­nyos, Egerbocs, Egerszalók, Egerszólát, Kerecsend, Demjén, Ostoros, NovaJ, Makiár, Andor- naktálya. Felsőtárkány. Nosz- vaj, Egerbakta, Szarvaskő. Egriek részére a gyermekor­vosi ügyelet, szombaton reggel 8 órától, hétfő reggel 7.45 óráig a kórház gyermekosztályán. Telefon: 10-841. Fogorvosi ügyelet szombaton. 14 órától este 20 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 8 órától este 20 óráig, a Tech­nika Házában. Gyöngyösön: szombaton 7 órá­tól, hétfő reggel 7 óráig. Tele­fon: 11-727. Fogorvosi ügyelet: szombaton 15—18 óráig, vasárnap és ünnep­nap 9—12 óráig. Mindkét ügye­let helye: Széchenyi u. 1. Gyermekorvosi ügyelet: szom­baton 8—12 és 14—18 óráig, va­sárnap és ünnepnap 8—12 óráig. Ügyelet helye: Puskin utcai gyermekrendelő. A gyermek fekvőbetegeket a felnőtt körze­ti ügyelet látja el. Kihívás: 11-727-es telefonon. Hatvanban: szombaton 07 órá­tól hétfő reggel: — Hatvan vá­ros lakossága részére 08 óráig —, a községek lakossága részé­re, 07 óráig. Az ügyelet helye: Rendelőin­tézet, Hatvan, Kossuth tér. 18. Telefon: 10-04. Fogorvosi ügyelet: szomba­tonként 6.30 órától 14 óráig, va­sárnap és munkaszüneti napo­kon 8.30 órától 11 óráig. Ügyelet helye: Hatvan, Kos­suth tér 18. Telefon: 10-04. Gyermekorvosi ügyelet: szom­batonként 08 órától 12 óráig. Helye: Hatvan,-Horváth S. u. 21. Vasárnap 8—10' óráig. Telefon: 16-23. KÜJAL-készenlét Egerben: délután 17 órától, hétfő reggel 7 óráig. Telefon: 17-396, 14-496, 10-004. , Hevesen: szombat reggeltől hétfő reggelig, a Deák Ferenc u. 41. szám alatt. Telefon: 125. Az ügyelet Heves járás minden községére kiterjed. |,if * - r LaAMftmSHiiiLdMEAKAnfiMBRHBSwBHHHSiiHHlHi Megye/' sajtónap Gyöngyösön A Mátra Művelődési Köz­pont és az úttörőház lesz a színhelye december 6-án an­nak a megyei sajtónapi ren­dezvénynek, amelynek kere­tében különböző progra­mok kínálnak jó szórakozást az érdeklődőknek. A megnyitó alkalmával Bíró András, az olvasószol- gálatok vezetője köszönti a megjelenteket, majd 15.30-kor a Népújság muAkatánsai ta­lálkoznak olvasóikkal, 16.30- kor pedig Dinnyés József műsora kezdődik. Erre a pol-beat estre a belépődíj az Űj Tükör legújabb szá­ma. A rendezvény színhe­lye a gyöngyösi művelődési központ kamaraterme. Oj Tükör klub alakuló­ülésére kerül sor este 6 órai kezdettel, amely rendezvény Nádor Mara irányításával zajlik le. A városi úttörőház termei­ben a politikai lapok napja keretében Sztevanovity Mi- lutin a különböző szovjet nyomdai termékeket mutat­ja be. Az egyesült lőrinci Ítész cukrászmfíhetyében dolgozik Hidler Géza és felesége. A kis műhelyben havonta félszázfajta ízletes süteményből több ezer szelet készül (Fotó: Szabó Sándor; Bevált a dízelesítés Energiagazdálkodási ankét Hatvanban Hasznos, izgalmas téma szerepelt azon a vitafóru­mon, amelyet a héten a szakszervezetek városi szak­maközi bizottsága és a he­lyi NEB rendezett Hatvan- vanban. A közúti közlekedés energiaésszerűsítési intéz­kedéseinek formáiról ta­nácskoztak a résztvevők, el­sősorban is a szállítással közvetlenül kapcsolatban le­vő gazdasági vezetők, gép­járműelőadók. Lengyel Sándor a KPM miniszteri biztosa tartott be­vezető eladást, megemlítve többi között, hogy a benzin­motorok dízelesítése a jel­zett program keretében már lényeges eredményhez veze­tett, és az idén — országos szinten — nyolcszázezer ton­na üzemanyagot tudunk meg­takarítani. Egyébként a dí- zelesítés fejlesztése érdeké­ben több külföldi céggel folynak tárgyalások, ame­lyeknek az eredménye rövi­desen eldől, remélhetőleg e takarékossági forma továb­bi sikeréhez nyitva utat. El­mondotta a miniszteri biz­tos azt is, hogy a KÖTUKI .kísérletei alapján jónak bi­zonyult papírbetétszűrök to­vábbi öt százalék megtaka­rítást eredményeztek, tehát kívánatos a szélesebb körű alkalmazásuk. Az előadást követő kérdé­sekre Lengyel Sándor igye­kezett hasznos, alkalmazha­tó megoldások formájában választ adni, és például a torokszűkítők beszerzésére vonatkozólag konkrét cí­mekkel szolgált, valamint ismertette azon AFIT válla­latokat is, amelyek részt veszítek majd a dízelesítési programban, mivel az ener­giatakarékosság témaköré­ben ez tűnik a legcélraveze­tőbbnek. Itt az ügyeletes szerkesztő — Halló, itt a Népújság, az ügyeletes szerkesztő. Jó napot kívánok! — A Kiss Lajos utcában sé járda, se megfelelő köz- világítás nincs itt, Egerben, ezt szeretném közölni. Ta­valy decemberben már írt erről az újság de semmi fo­ganatja nem lett — Legyen szíves a nevét! — Nemesik Lászlóné va­gyok. Kint dolgozom Felné­meten, az örlőműben. Ott pedig az a gond, hogy a gázcseretelepet nem találják az autósok, mert az elága­zásnál nincs eligazító tábla. Mondhatok még valamit? — Tessék. — Gyakran utazom a he­lyijáratú autóbuszon. A 11- esen rossz a persely. A pénzt elnyeli, de jegyet nem ad. Mondtam ezt a vezető­nek. És mi volt a válasz. „Tudom.” Ennyi. ügyeletes szerkesztőink: BUDAVÁRI SÁNDOR és GYÖNI GYULA Telex: 063-350 — A nevem Homyák Ist­ván. Benzinkútkezelő va­gyok. Olvastam az egyik pa­naszt. Először is: nem önki- szolgáló, hanem sétáló kasz- szás a helyes elnevezés. _ ???... — Másodszor. Az autósok kozpl sokan a köszönésün­ket sem fogadják. Miért ál­talánosít a panaszos? Ha valaki modortalan a benzin­kutasok közül, ott van a névtáblája a munkaruháján, írja fel. — Gondolom, azért azt nem tudhatja, hogy a má­sik műszakban a többi kol­légája hogyan viselkedik. ★ — Egerben, a Zalka u. 15/1-ben lakom. A nevem: Mezei Sándomé. Mondja^ miért nem közük a szlovák tévé műsorát? ★ —. Hanus. Sándoménak hívnak, hírlapkézbesítő va­gyok, az Ámyékszala u. 115. szám alatt lakunk. Itt az út egy részére ráépítették azo­kat a hatalmas tartályokat. Később két kockalapból jár­dát — járdát? — készítet­tek. — Mi a gondjuk? — A hatalmas autók rá­vágják a sarat, a lucskot a járdára 5—600 méter hosz- szon. Ha egy kicsit törődné­nek azzal, hogy ne kelljen bokáig a latyakban járnunk. ★ — A Kallómalom u. 14. szám alatt lakom. Szikszai Pálné vagyok. Gyesen tartóz­kodom itthon. A mosáshoz és a fürdetéshez kellene a me­leg víz, de az hol van, hol nincs. — Szóltak a hőközpont­nak? ^ — Igen. Azt válaszolták, nem tehetnek róla. Azóta hideg vizűnk sincs rendsze­resen. v * — Június 30-tól nem tu­dok állást kapni. Végzett óvónő vagyok, három kis­gyermekem van. Az Egri Gyermekvárosban dolgoz­tam, de egészségi okok mi­att ott kellett hagynom azt a munkahelyemet. — És azóta?./.. — KerepsenÖen az iskola igazgatója szerződéses állást ígért .november 16-ra, de nekem akkor beteg anyám­hoz kellett elutaznom. Meg­beszéltük, hogy majd de­cember 1-én megyek dolgoz­ni. Most érdeklődtem, azt a választ kaptam, hogy már nem aktuális. Mit csinál­jak? k — Sajnos, mi nem tudunk segíteni. Köszönjük, hogy hí­vott bennünket! (gmf) Áchim-leves, csendőr- csülöktál Lelki szemeim előtt re­pülő tejszínhabos torták, szódával spriccelő pin­cérek, falnak csapódó tányérok, poharak jelen­tek meg az egyik egri plakát harsány, nagybe­tűs szövegét olvasván. A plakáton ugyanis ez áll: „VIHARSAROK-NA­POK AZ UNICORNIS- BAN...” A Békés megyei Ven­déglátó Vállalat Körös Éttermének rendezné- . t nye... Miután az apró betű­ket is átfutottam, viszont egy fekete menükártya rémlett föil, amely Achim-levessel kezdő­dik, mondjuk csendőr- csülöktállal folytatódik és rongyos kiflivel zá­rul. .. Szerencsére a hirdet­ménynél ízlésesebb ma­ga az eseménysorozat. Ismét van fittalálatos A 48. játékhéten 5 talála- tos szelvényt találtak, nyere-. ménye 1777 918 forint 4 találatos 81 darab, nye­reményük egyenként 87 798 forint 3 találatot 7442 fogadó ért eV nyereményük egyenként 597 forint. 2 találatos szelvények száma 207 978 darab, ezekre egyenként 27 forintot fizet­nek. GfiPKOCSI- NYF.REMÉNYBET ÉT­KÖNYVEK SORSOLÁSA Ax Országos Takarékpénz­tár november 30-án, kedden Budapesten rendezi meg a gépkocsi-nyeremény be tét­könyvek idei negyedik, sor­rendben 86. sorsolását. A sor­soláson az 1982. július 31-ig váltott és 1982. október 31-ig még forgalomban levő 5000 és 16 000 forintos nyeremény- betétkönyvek vesznek részt A sorsolás összesített eredmé­nyeit december 3-án közük a lapok. A MERKUR-tól jelentjük Trabant Lám. H„ Bp. 13 112 Trabant Hyc. Combi, Bp. 67 Trabant Lim., Bp. , 11664 Trabant Lim„ Db. 7 748 Trabant Combi,' Bp. 4 648 Wartburg Lim., Bp. 7 468 Wartburg de Luxe, Bp. . 9148 Wartb. de L., tolót, Bp. 1350 Wartb. Lim., tolót, Bp. 1984 Wartburg Tomist Bp. 4172 Skoda 165 S. Bp. 6 310 Skoda 105 S, Db. 5 061 Skoda 126 L, Bp. 10 935 Skoda 126 L, Db. 6585 Lada 1206, Bp. 18 595 Lada 1260, Db. 11997 Lada 1300 S. Bp. 8 031 Lada 1306 S, Db. 5 435 Lada 1500, Bp. 8 277 Lada 1500, Db. 5 600 Lada 1600, Bp. 3 413 Lada 1600, Db. 1707 Lada Combi, Bp. 4130 Lada Combi, Db. 1794 Moszkvics, Bp. 11474 Polski Fiat 126 p, Bp. 13 901 Polski Fiat 1506, Bp. 3 532 Dacia, Bp. 10 820 Dacia, Db. 5 349 Zasstava, Bp. 1165 NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: GYURKÓ GÉZA. Főszerkesztő-helyettes: KAPOSI LEVENTE. — Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: DR. NOSZTICZIUS FERENC. - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-350. Telefon: 13-352; 13-503; 13-644; 13-985. Gyöngyös. Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger,Beloiannisz u. 3. sz.. 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063—349. Telefon: 12-656; 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,— Ft, egy évre 400,— Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: 20062. - Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVATH JOZSEFNÉ. — HU ISSN 0133—0705.

Next

/
Thumbnails
Contents