Népújság, 1982. november (33. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-16 / 269. szám
ELTEMETTÉK LEONYID BREZSNYEVET Moszkva belvárosa gyászba öltözött Leonyid Brezs- nyev temetésére. Az épületeken fekete szalagos vörös zászlók lengtek, a középületek zászlóit félárbocra eresztették. A kora délelőtti órákban már sűrű sorokban indultak a Vörös tér felé a gyászszertartáson részt vevő moszkvaiak, akik fekete szalagos vörös zászlókkal, Leonyid Brezsnyev gyászkeretes fényképével vettek részt a temetésen. Áz SZKP elhunyt főtitkárától, a szovjet államfőtől három napon át száz- és százezrek vettek búcsút ravatalánál, a Szakszervezetek Házának oszlopcsarnokában. Vasárnap a késő esti órákig érkeztek sűrű sorokban a moszkvaiak, a gyárak, üzemek, hivatalok, iskolák küldöttségei, a Szovjetunió más részeiből jött delegációk, a temetés külföldi vendégei, hogy leróják kegyeletüket. Felkereste a ravatalt a magyar párt- és állami küldöttség, amely Kádár Jánosnak, az MSZMP KB első titkárának vezetésével vasárnap délután érkezett Moszkvába, hogy részt vegyen Leonyid Brezsnyev temetésén. Kádár János, Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Rajnai Sándor, az MSZMP KB tagja, hazánk szovjetunióbeli nagykövete elhelyezte a ravatalon az MSZMP KB és a népköztársaság Elnöki Tanácsa koszorúját, kegyelettel adózott Leonyid Brezsnyev emlékének, és kifejezte mély részvétét az elhunyt szovjet államférfi özvegyének, családtagjainak. Ledhyid Brezsnyev temetésére Moszkvába érkeztek a szocialista országok párt- és állami küldöttségei. A bolgár delegációt Todor Zsiv- kov, a csehszlovákot Gustáv Husák, a kubait Fidel Castro, a lengyelt Wojciech Jaruzelski, a mongolt Jumzsa- gijn Cedenbal, az NDK-t Erich Honecker, a románt Nicolae Ceausescu vezeti. A vietnami delegáció élén Truong Ohinh, a laoszién Szufa- nuvong, a kambodzsaién Heng Samrin áll. Moszkvába érkezett a temetésre a Koreai NDK küldöttsége Pák Szong Csői vezetésével. A Kínai Népköztársaságot Huang Hua külügyminiszter képviseli. A jugoszláv delegáció vezetője Petar Sztambolics. Az afgán delegációt Babrak Karmai, a Jemeni NDK küldöttségét Ali Nasszer Mohammed, a mozambiki dele- , gációt Samora Machel, az etiópiait Mengisztu Hailé Mariam, az angolait Jósé Eduardo dos Santos vezeti. A gyászünnepségre Moszkvába érkezett számos kommunista és munkáspárt delegációja, köztük a Francia KP küldöttsége Georges Marchais, az Olasz KP delegációja Enrico Berlinguer, a Portugál KP küldöttsége Alvaro Cunhal vezetésével. Európa, Afrika és Ázsia szinte valamennyi testvéri kommunista pártja elküldte delegációját Moszkvába. A gyászünnepségen jelen voltak számos más munkáspárt, nemzeti felszabadító párt és mozgalom képviselői. Nagy számban érkeztek Moszkvába az afrikai államok, haladó pártok, felszabadító mozgalmak küldöttei. A szovjet államfő temetésén Moszkvában részt vett számos állam- és kormányfő. Megérkezett Mauno Koi- visto finn köztársasági elnök, Karl Carstens, az NSZK és'Rudolf Kirchschläger, Ausztria szövetségi elnöke. Az Egyesü]^. Államok delegációját George Bush alelnök vezeti. A temetésre Moszkvába utazott Indira Gandhi indiai miniszterelnök, Olof Palme svéd kormányfő és sok más vezető európai politikus. Képviseltetik magukat vezető nemzetközi szervezetek. A szovjet fővárosba érkezett Javier Pérez de Cuellar, az ENSZ főtitkára, Ibrahim Zakaria, az SZVSZ főtitkára. A külföldi küldöttek már vasárnap lerótták kegyeletüket Leonyid Brezsnyev ravatalánál. Hétfőn moszkvai idő szerint fél tizenegykor tisztelegtek Brezsnyev ravatalánál az SZKP és a szovjet állam vezetői, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjai és póttagjai, a Központi Bizottság titkárai. A szovjet vezetők, élükön Jurij Vlagyimirovics Andropovval, az SZKP KB újonnan megválasztott főtitkárával díszőrséget álltak a ravatal mellett, néma főhajtással búcsúztak Leonyid Brezsnyevtől, majd részvétükről biztosították özvegyét, családjának tagjait. Időközben megkezdték a Szakszervezetek Házából az ezernyi koszorú kihordását. A VörÖ6 téren és a tér közelében felsorakoztak a szovjet fegyveres erők díszalakulatai, hogy búcsút veFélárbocon az Állami Zászló » A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa november 15-ét, Leonyid Iljics Brezsnyev, a Szovjetunió és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő személyisége temetésének napját országos gyásznappá nyilvánította. Hétfőn reggel a Parlament előtt, a Kossuth Lajos téren ünnepélyes külsőségek között, katonai tiszteletadással felvonták, majd félárbocra engedték a Magyar Népköztársaság Állami Zászlaját. Nyolc órakor felsorakozott a díszszázad tagjai gyászszalagot viseltek karjukon —, majd kürtszó jelezte a budapesti helyőrség parancsnokának érkezését. Díszőrök kíséretében vitték az árbochoz az Állami Zászlót, s a Himnusz hangjai közepette felvonták, majd Leonyid Brezsnyev emlékének tisztelegve a' szovjet himnusz hangjaira félárbocra engedték. Ezután a díszszázad és a zenekar gyászmenetben vonult el az Állami Zászló élőtt. Az orosz hagyomány szerint a Vörös Hadsereg, Moszkva és a gyenek a Legfelsőbb Tanács és a Szovjetunió Honvédelmi Tanácsa elhunyt elnökétől, a Szovjetunió marsalljától. Pontban moszkvai idő szerint fél tizenkettőkor indult el a Szakszervezetek Székházától a temetési menet. A Szovjetunió párt- és állami vezetői, a temetésre alakult állami bizottság tagjai, vállukon hozták ki az épületből Leonyid Brezsnyev koporsóját, s elhelyezték a páncélozott katonai szállítójármű vontatta ágyútalpon. A katonazenekar játszotta gyászinduló méltóságteljes, lassú ütemei mellett vonuló menet élén a Szovjet Hadsereg főtisztjei Leonyid Brezsnyev gyászkeretes portréját, a család, s a Szovjetunió vezető testületéinek koszorúit vitték. Az ágyútalp előtt haladtak a Szovjet Hadsereg tábornokai,' a haditengerészeti flotta tengernagyai kezükben vörös atlaszselyem párnákon az SZKP KB elhunyt főtitkárának, a Legfelsőbb Tanács elnökének kitüntetéseivel. A koporsót Leonyid Brezsnyev özvegye és családjának tagjai kísérték. Mögöttük haladtak az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjai és póttagjai, a Központi Bizottság titkárai, a Szovjetunió állami vezetői, a temetés megszervezésére alakult bizottság tagjai élükön Jurij Andropovval. A Vörös térre érve a szovjet párt- és állami vezetők a Lenin-mauzóleummal szemben felállított, gyászdrapériával bevont emelvényre nyitott koporsóban fekvő Brezsnyevtől búcsúztak a párt, a szülőföld képviselői helyezték Leonyid Brezsnyev nyitott koporsóját. Az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjai, a Szovjetunió állami vezetői, a temetésre alakult bizottság tagjai élükön Jurij Andropovval, a központi bizottság' főtitkárával elfoglalták helyüket a mauzóleum mellvédjén. A mauzóleum íhel- letti tribünökön helyezkedtek el az SZKP Központi Bizottságának tagjai és póttagjai, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének tagjai. A helyi idő szerint déli 1? órakor kezdődött gyászünnepséget Jurij Andropov, a központi bizottság főtitkára nyitotta meg A beszédében Jurij Andropov a következőket mondotta: Súlyos veszteség érte pártunkat, népünket, az egész haladó emberiséget. Ma kíÁllam- és kormányfők a gyászolók között: középütt Indira Gandhi (Kőhidi Imre tv-fotóij Részvéttávirat Csuvasiába és a Szovjetunió budapesti nagykövetségére Az MSZMP Heves megyei Bizottsága és Heves megye Tanácsa megyénk dolgozói és kommunistái ne- -vében táviratban fejezték ki részvétüket és együttérzésüket az SZKP Csu- vas Területi Bizottságának, a Csuvas ASZSZK Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének és Minisztertanácsának a testvéri csuvas népnek, Leonyid II- jlcs Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártja főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökének elhunyta és temetése alkalmából. A táviratban méltatják az elhunyt sokirányú tevékenységét, melyet a Szovjetunió fejlesztéséért, a világbéke megőrzéséért és a szocialista országok testvéri együttműködéséért folytatott. Megyénk párt- és állami vezetői hasonló tartalmú táviratban fejezték ki részvétüket a Szovjetunió budapesti nagykövetségén. sérjük, utolsó útjára Leonyid Iljics Brezsnyevet, hazánk hű fiát, az elkötelezett marxista—leninistát, a kommunista párt és a szovjet állam kiemelkedő vezetőjét, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom nagy alakját, a béke és a népek közötti barátság fáradhatatlan harcosát. Leonyid Iljics Brezsnyevnek a párt- és az állami vezető posztjain kifejtett tevékenysége pártunk és országunk történelmének rendkívül fontos időszakához kapcsolódik. Az ő vezetésével dolgozták ki és következetesen megvalósult a párt politikája, amelyet áthat a dolgozó emberek, a nép jólétének állandó emelése iránti gondoskodás, szilárdan megszilárdultak a párt- és állami élet lenini normái, meghonosodott az egyetértésben végzett közös munka szelleme. Leonyid Iljics Brezsnyev örökké úgy él majd a népek emlékezetében, mint a tartós béke és a népek közötti békés együttműködés kiemelkedő harcosa. Következetesen és teljes odaadással küzdött a nemzetközi feszültség enyhüléséért, az emberiségnek a nukleáris háború veszélyétől való megmentéséért, a szocialista közösség egybeforrottságának és a nemzetközi kommunista mozgalom egységének erősítéséért. ' E szomorú órában, Leonyid Iljics Brezsnyevtől búcsúzva, egész pártunk, s annak központi bizottsága hittel jelenti ki, hogy teljes határozottsággal, szilárdan és következetesen végrehajtja a bel- és külpolitikának azt a stratégiai irányvonalát, amely Leonyid Iljics Brezsnyev alkotó közreműködésével szülétett meg. A szovjet emberek a párt, annak lenini központi bizottsága és kollektív vezetősége körül még szorosabbra zárják soraikat, támogatásukról biztosítják a párt politikáját, amelyben feltétel nélkül bíznak. A párt a jövőben is minden szükséges intézkedést megtesz azért, hogy tovább emelkedjen a nép életszínvonala, fejlődjenek a szovjet társadalom demokratikus alapjai, növekedjen az ország gazdasági és védelmi ereje, még tovább (Folytatás a 2. oldalon) Usztyinov marsall, honvédelmi miniszter, Andropov főtitkár és Tyihonov miniszterelnök