Népújság, 1982. november (33. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-03 / 258. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1982. november 3., szerda Ahol nem ismerik a lehetetlent Tízéves a megyei nevelési tanácsadó Tudományos ülésszak Illyés Gyula tiszteletére Tudományos ülésszakkal köszönti a nyolcvan éves Illyés Gyulát az Eötvös Ló- ránd tudományegyetem XX. századi magyar irodalom tör. téneti tanszéke, a Magyar Tudományos Akadémia Iro­dalomtudományi Intézete és a Magyar Irodalomtörténeti Társaság A kétnapos ta­nácskozás kedden az Eötvös Lóránd Tudományegyetem bölcsészettudományi karának tanácstermében kezdődött: neves kutatók elemezték, ér. tékelték Illyés Gyula élet­pályáját A tudományos ülésszak előadóinak többsége Illyés Gyula művednek tükrében vállalkozott az alkotó mun­kásságának méltatására. Szegedy-Maszák Mihály, egyetemi docens azt bizonyí­totta, hogy a Puszták népé­ben különböző műfajok öt­vöződnek egymással: Illyés az irodalmi életképeket úgy fejlesztette, hogy példázattá emelte saját családjának sorsát. Szabolcsi Miklós aka­démikus Illyés prózájának stilisztikai elemzéséből ki­indulva az író műveinek három stílus rétegéről szólt A feszes, gyakran versbe hajlóan formált közlőszö­vegről, az egyenes idézetek­ről és a szövegbe rejtett, ironikus célzatú idézetekről. Almási Miklós és Tarján Tamás irodalomtörténész szintén művek elemzését vállalta. Kiss Ferenc iroda­lomtörténész a Hajszálgyö­kerek című Illyés esszékötet fogadtatásáról beszélt. A művelődésügyi minisz­ter épp tíz esztendeje adta ki azt az utasítást, amely le­hetővé tette a nevelési ta­nácsadók megalakítását. Az azóta eltelt évtized során ezek az intézmények igazol­ták életképességüket. Sike-- rek sorozatával büszkélked­het a Heves megyei is. Az elért eredményekről, a meg­oldásra váró gondokról be­szélgettünk Kocsis Sándor­ral, aki irányítja, szervezi ezt a szerteágazó, ezt a rendkívül fontos tevékeny­séget. Az úttörők érdeme — Nálunk már a hivata­los rajt előtt összefogtak a felelősségérzettől vezérelt pedagógusok. Az ötvenes évek végén néhány kiváló tanár és orvos felvetette az ötletet. Az akkori megyei művelődésügyi osztály ezzel egyetértett, és megbízta Pöltl József tanulmányi felügyelőt, az ifjúságvédelmi ügyek fő­előadóját a bábáskodással. Az elhatározást hamarosan tettek követték, s 1961. ja­nuár 1-én már hozzá is fog­tak a munkához. A Gárdo­nyi Géza Gimnáziumban dr. Somos Lajos vezényletével Hórvölgyi István, Balog Bé­la, Pöltl József nevelők, Be­ne László, Sziklai Pál gyógy­pedagógusok, valamint dr. Kolonits László és dr. Gyu­lai György ideggyógyászok vállalták az úttörők nem éppen könnyű szerepkörét. Hetente két alkalommal fo­gadták a tanácsadásra szo­ruló gyerekeket, szülőket, óvónőket, tanítókat. Beszédes adalékok Nem könnyű tíz év mér­legét megvonni, a kifejező adalékok azonban önmagu­kért szólnak. Azokkal a 3—18 éves lá­nyokkal, fiúkkal foglalkoz­tak, akiknél alkalmazkodási, tanulási, nevelési problémák jelentkeztek. Mindent meg­tettek azért, hogy ezeket csökkentsék, illetve felszá­molják. Segítették a kör­nyezeti veszélyeztetettség megelőzését, feltárták a sze­mélyiségformálódást csorbí­tó okokat, elemezték a ma­gatartási, beilleszkedési és egyéb zavarokat, emellett családgondozást is végeztek. Statisztikai mutatók jelzik, hogy évről évre többen ko­pogtattak: 1972-ben 236-an jöttek, 1981-ben viszont 1128-an jártak itt. Sokat vártunk — joggal — a team­munkától, azaz a pszicholó­gus, a gyógypedagógus és a gyermekgyógyász együttmű. ködésétől. Nem is csalód­tunk, ez akkor is így van, ha e téren még bőven akad tennivaló. Nehézségek, közelről A vezető kendőzés nélkül szól a mindennapi szorgos­kodás során felvetődő ki- sebb-nagyobb bajokról is. — A szülőkkel általában jó kapcsolatokat alakítot­tunk ki. Ettől függetlenül a megértés nem mindig zavar­talan. Ma is vannak jó né­hányan, akik húzódoznak attól, hogy kedvenceik kor­rekciós osztályokba kerülje­nek. A meggyőzés egyáltalán nem egyszerű, de a legtöbb­ször csak elérjük célunkat. A tárgyi adottságok sem a legmegfelelőbbek. íme a bizonyító erejű példák. — Tanácsadónk alapterü­lete alig 52 négyzetméter, azt hiszem ennyi is elég an­nak érzékeltetésére, hogy mekkora a zsúfoltság. Nincs orvosi rendelőnk, hiányzik a csoportos foglalkozásra al­kalmas terem. Ráadásul ke­vesen vagyunk. Kellene egy főállású pszichológus, s egy családgondozási teendőket ellátó pedagógus, aki igen sokat tehetne a veszélyezte­tettség megelőzéséért. Együtt a pálya- választási tanácsadóval 1983. január elseje válto­zást hoz a tanácsadó életé­ben. — Egyesülünk a megyei pályaválasztási tanácsadó intézettel. Ennek számos elő­nye ígérkezik. A gazdasági összevonás révén anyagi le­hetőségeink gyarapodnak, s ezeket ésszerűbben aknáz­hatjuk ki. Emellett — s ez nagyon lényeges — olyan együttműködés formálódhat közöttünk, amely feltétlenül a hozzánk kerülő ifjak szá­mára gyümölcsözik, azaz eredményesebben megbirkó­zunk olykor az első hallásra lehetetlennek tűnő megbíza­tásokkal is. Pécsi István November 10-ig politikai vetélkedősorozat Ki tud többet a Szovjetunióról? A Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 65., a Szov­jetunió megalakulásának 60., valatnint a magyar—szovjet barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási egyezmény aláírásának 35. évfordulója jegyében, immár tizedik alkalommal hirdetik meg a Ki tud többet a Szovjetunióról? című politi­kai vetélkedősorozatot. A Művelődési Minisztérium, a KISZ Köziponti Bizottsága, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság, a Lapkiadó Válla­lat és a Szovjetunió című folyóirat szerkesztősége ren­dezvénysorozatával arra ösz­tönzi a középfokú tanintéze­tek diákjait, hogy mind job­ban megismerjék a Szovjet­unió életét, erősítsék a ma­gyar és a szovjet fiatalok kapcsolatát, barátságát. A budapesti Kölcsey Fe­renc Gimnázium kezdemé­nyezésére az 1973—74-es tanévben rendezték meg el­ső ízben a Ki tud többet a Szovjetunióról? című politi­kai vetélkedőt. Az azóta mozgalommá szélesedett ak­ció jól szolgálta a magyar— szovjet barátság ápolását. A vetélkedősorozat rövid idő alatt nagy népszerűségre tett szert a diákok körében: több mint 320 ezer tanuló ismerkedett meg olvasmá­nyai segítségével a Szovjet­unió történetével, népeinek életével, eredményeivel. Az 1982—83-as tanévre meghirdetett vetélkedő részt­vevőinek ismerniük kell a Szovjetunióra vonatkozó is­kolai tananyagot, a Szovjet­unió című folyóirat ez évi 1—8. számaiban megjelölt cikkeket, valamint a 9—12. és az 1983. évi 1—3. számai­ban közölt írásokat és fény­képeket. A műveltségi játékra a gimnáziumok, a szakközép- iskolák, az egészségügyi szak­iskolák, a szakmunkáskép­ző intézetek, a gép- és gyors­író iskolák, az önálló kol­légiumok négy-négy tagú csapatai nevezhetnek be. Az iskolai vetélkedőkön osztályonként, tanulócsopor­tonként egy-egy csapat ve­het részt, s az iskolákat a további fordulóban csak egy csapat képviseli. Minden megyéből egy szakmunkás- tanuló és két középiskolás csapat jut az országos terü­leti döntőkbe. A nyolc or­szágos elődöntőben legjob­ban szereplő 16 csapat vesz részt a jövő év április 5-én sorra kerülő két döntőben. A jelentkezési lapokat ez év november 10-ig várják a megyei — fővárosi — taná­csok művelődési osztályai, illetve a Lapkiadó Vállalat magyar nyelvű szovjet lapok olvasószolgálatának vetélke­dő csoportja címére. (MTI) G. Molnár Ferenc: Hol vagytok, ti régi...? Milyen is az ember. Ott áll ez a húsz felnőtt, többsé­gében nagymama és nagy­apa az iskolapad mellett, és amikor jelenti a volt osz­tályfőnöknek Földi Rózsi, hogy az 1952-ben Petőfibá- nyán végzett VIII. osztály létszáma huszonöt, jelen van tizenkilenc, egy kicsit el- csuklik a hangja, szipogva küszködik a lélegzetével és azzal a nedvesen csillanó cseppel, ami sehogy sem akar megmaradni a szeme sarká­ban, a többiek is szipognak. Micsoda felnőttek ezek? Micsoda osztályvezetők, párttitkárok, művezetők, raktárosok és más, komoly beosztású, meglett emberek, akik néhány szám hallatán megilletődnek? Igen, ilyenek vagyunk. Jó­val a negyvenedik életévünk fölött is képesek vagyunk gyermekien érzékenyen vá­laszolni a pillanatnyi körül­mények varázsára. Mert ezek a harminc év­vel ezelőtt végzett „diákok” ismét tizennégy éves kama­szokká,* bakfisokká váltak abban a másodpercben, ami­kor volt osztálytársuk, a va­lamikori Kovács Rózsi el­kezdte, hogy: „Osztályfőnök úr, jelentem ...” Ekkor tűnt el életükből a már megélt három évtized és visszaálmodták magukat a gyerekkor annyit szidott, annyi türelmetlenséggel vi­selt napjaiba, amik most utólag azért szabadultak meg az egyidejűség minden nyű­gétől, mert — csak voltak. És akkor még ezek a mai nagymamák és nagyapák is egészen mások voltak, fele­lőtlenebbek is, nyughatatla­nabbak is, lelkesebbek is, várakozóbbak- is, reményte- liek is. Aztán ... azán jött a fia­talság elmúlása, amit a ma is olyan teli szívvel énekelt „Fényes szellők, fújjátok, fújjátok ...” mámora még képes visszahozni — hangu­latában, emlékeiben. Ezen a rendhagyó osztály- főnöki órán mindenkinek „felelnie” kellett jelen lévő családtagjai füle hallatára. Az utolsó órán kapott „lec­ke” — az élet. Ebből kellett mindenkinek felkészülnie és most beszámolnia. Izgul­ni sem volt oka most sen­kinek, mert nem kellett szá­molgatnia, hogy rá kerül-e még a sor. A nevek ábc-sor- rendben hangzottak el. És gyakran ismétlődött a mon­dat: most az én unokáim járnak már tanulni, ők foly­tatják azt, amit mi abba­hagytunk. Milyen büszkén mondták: miénk volt az első tabló a petőfibányai általános isko­lában. Pedig ebből az akko­ri huszonötből csak hárman gyökereztek» a helyi talajban • Bocsi János, Papp János és Tóth Erzsébet. A többiek már nem Pernyepusztát em­legettek, hanem a nógrádi bá­nyákból idetelepedve — Pe- tőfibányát. Mégis megra­gadtak nagyobbik részükben az „új hazában”, ahol meg­élhetésük, családjuk, további jövőjük az a televény, amely táplálja őket. Bennük 45 még eleven élmény. A maga minden kínjával, nélkülözésével és alig felfogott örömével, hi­szen nekik a vörös csillag csak apjuk szavai nyomán kezdett el fényleni igazán. Azóta is ott ragyog a lelkűk mélyén. Bányászgyerekek voltak, ma is megmaradtak „bá­nyásznak”, mégha be is zár­ták az altáró sötét, boltoza­tos nyílását. Valahogy „más­fajta raj, másfajta nép” az övék. Másként köszönnek egymásnak, mint a többi ember. Mégsem futott be vala­mennyiük fényesen ívelő pályát eddig. Akadtak cikk- cakkok is, kitérők is. olykor kisebb tragédiákba torkolló konfliktusok is, de életked­vük töretlen maradt. Ahogy iókedvük is, az élet örömei iránti érzékenységük. Szép nóták, vidám diáktörténe­tek és szilaj táncok is éltek bennük ezen az estén is. amikor már a fehér asztal mellett oldódtak bennük a korábbi órák feszültségei. A volt tanárok éjfél körül búcsúztak el a „gyerekektől” azzal, hogy a legközelebbi rendhagyó osztályfőnöki órá­ra öt év múlva kerül sor — ugyanott. A „lecke” pedig addig is: az élet, a teljes, emberi és emberhez méltó élet. / így telt el a harminc év utáni „osztályfőnöki óra”. Három szál piros szegfű is őrzi az emlékét. Ki ne emlékezne — a középkorosztály tagjai közül — a pár évtized­del ezelőtt még igen népszerű fakerekes lo­vas fogatokra? Amikor végiggördültek a falu utcáin, zörögtek, csat­togtak, ráztak. Ha egy kátyúban eltörött a ráf, nem használt ragasztó, mint a gumiköpenyek­nél, csak egy jó mes­terember, a kerékgyár­tó tudta megjavítani. Az idő múlása eltün­tette a „fakerekeseket”, s így az egykori mes­tereket is. Igaz, „hír­mondónak” maradt még egy-kettő közülük, mint például a horti Herman Károly, aki csaknem 50 éve dolgo­zik a környék gazdái részére.- ­RÉGI MESTERSÉGEK: * * . •- t § A kerékgyártó... A legszükségesebb szerszámok ma is: a faragóbalta, a gyalu és a vonókés Erős tölgyből készült a talp, nehéz a fúrása Formázás vonókéssel... (Fotó: Szabó Sándor) A kerékszékben nyeri el végleges formáját a kerék A küllő csapolása

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents