Népújság, 1982. október (33. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-05 / 233. szám
6. NÉPÚJSÁG, 1982. október 5., kedd Nem éltek a lehetőséggel ros és Zsidai lest vitatott, aminek nem volt foganatja, a hátsó alakzat kedélyeit SZEOL AK—Eger SE 5—3 (2—1) NB II-es labdarúgó-mérkőzés. Szeged, 4500 néző. V.: Nagy B. (Varga L., Márton). SZEOL AK: Hornyuk — Hevesi, Kozma, Kutasi, Szabó — Gruboravics, Repka (Kun. a 80. percben), Tóth — Kovács (Orosházi, a 61. percben), Magyar, Deák. Edző; Kaszás Gábor. ESE: Bartos — Birincsik, Zsidai, Patvaros, Lengyel — Barta, Móricz, Csepregi (Horváth, a 69. percben) — Szert, Kissi, Pécsi. Edző: Szentmarján Tibor. Viharosan kezdett a hazai csápat, támadásuk támadást követett. Ennek ellenére az 5. percben Birincsik elkerülhette volna a szögletre szerelést Deákkal szemben. A balszélső szögletéből ugyanis, Gruborovics öt lépésről a jobb felső sarokba fejelte a labdát, 1—0. A 12. percben ezúttal jobb oldali sarokrúgást követően a gólvonal előtt Barta vágta ki mezőnybe a labdát. A 15. percben, egy bal oldali Pécsi—Móricz váltásnál Kozma ügyetlenkedett, Móricz így a kifutó és vetődő Hornyák mellett a hálóba spiccelte az egyenlítő gólt, 1—1. Kevéssel utána Csepregi bal oldali beadásából Szert fejelt kapura a 11-es pont közeléből, Hornyák azonban gyors vetődéssel hárított A 31. percben Barta lövését védte a szegedi kapus. A 40. percben a kissé összekuszálódott hazai védelem között Kiss Pécsi elé tálalt, utóbbi a jobb oldali ötösön, jobb lábbal nem tudta kihasználni a ziccert. Rá két percre ennél is tisztább pozícióban Móricz — miután Pécsitől mintaszerű labdát kapott középen — a kapussal szembenállva lazán a jobb kapufa mellé helyezett, körülbelül 10 méterről. A 45. percben a másik oldalon viszont Magyar váratlanul bekotorta a labdát Bartos kapujába, 2—1. SZÜNET UTÁN jóformán az első akció újabb gólt hozhatott volna, ám Bartos bravúrosan védte Gruborovics közeli lapos lövését. Az 54. percben egy Gruborovics—Tóth—Magyar az egri kapu jobb felső sarkába a labda, 3—1. Patvamégis alaposan felborzolta. A 60. percben Bartos kritizálta széles mozdulatokkal a partjelző működését, Nagy Béla játékvezető ezt közvetett szabadrúgással jutalmazta a 11-es pont tájékáról! Repka leguritásából Deák továbbított a bal alsó sarokba, ezzel büntetve a hiábavaló tiltakozást, 4—1. A 81. percben a menteni igyekvő Birincsik lábáról Magyar elé pattant a labda és a volt szarvasi középcsatár harmadik gólját is belőtte, 5—1. A katasztrofális vereség a levegőben lógott, de a hajrá perceiben kábultságából ismét magához tért az ESE. A 82. percben Móricz jobbról berobbanva önzetlenül játszott középre, Horváth egyből a léc alá bombázott, 5—2. A 88. percben Pécsi becselezte magát a büntető területen belülre, a tőle elindult labda csattant Hevesi kezén, amiért jogos 11-es következett: ezt Móricz a jobbravetődő Hornyák mellett laposan vágta a kapu közepén a hálóba, 5—3. Óvatosan kezdett az ESE, ennek helyénvalóságát a kezdeti szegedi rohamok igazolni látszottak. Mint ahogy azt is, hogy ilyen nyomás alól, a kapuhoz szegezettségből csak gyors kontra támadásokkal lehet felszabadítani, lélegzethez juttatni a védelmet. Negyedóra elteltével alapvetően változott a játék képe, a SZEOL ritmusát veszítette, hiszen az addigi könnyű labdaszerzés helyett sokszor csak befejezett egri akció végén, a kapusától remélhetett indítást. Kevés érintéssel, jól fedezett labdákkal, lyukrafutásokkal, kiugratásokkal, sokkal aktívabb mezőnymunkával olyan fölényt teremtettek, amelyből kiérződött az egri 'egyenlítés. A Tisza-parti gárda nem tudott 1—1 után újítani, mert nem hagyták. A félidő hajrájában két százszázalékos Pécsi és Móricz helyzetből 1—3-ra módosulhatott volna az állás, s innen aligha fordítanak a vendéglátók. Ehelyett 2—1-es szegedi vezetéssel fordultak a csapatok, s a folytatásban úgy tűnt, erre a 2—l-re már nem akartak vigyázni Patvarosék. A lel- kiismeretfurdalás csak 5—1- nél ösztönözte a pályán levőket arra, hogy elfogadhatóvá tegyék a vereség arányát. Előre hírlett, tudtuk, hogy a szegedi védelem za- varbahozható. Ezt a tételt az ESE is igazolta, csak éppen a lehetősséggel nem éltek. A kapus Bartos az első és negyedik gólban szerzett „érdemeket”. A hátvédek közül a leggyengébb ellenfelet kapó Lengyel hibázott a legkevésbé, a többiek — Birincsik, Zsidai, Patvaros — asszisztáltak a kapuközei- bői lőtt gólokhoz A középpályás Barta egyízben a gólvonalról szabadított fel, de ezenfelül nem nagyon lehetett észrevenni. Móricz az elejét leszámítva centerré lépett elő és a legtöbb zavart okozta, kár, hogy a legkönyebb gólszerzési lehetőségét puskázta el. Csep- regi komótos tempóját elégelte meg a szakvezetés, a helyére beállt Horváth többet vállalt, gólt is szerzett. A csatárok közül Pécsi kezdett a legígéretesebben, csak nem a góllövő cipőjét húzta fel. Kiss az előkészítésből próbálta kivenni részét, kevés sikerrel. Szert akkor játszott hasznosan, amikor a csapatnak js jó 30 perce volt. Budavári Sándor NB II. további eredményei: ózd—Sopron 1—2 (!), Keszthely—22-es Volán 2—2, Baja—Kazincbarcika 1—3, Siófok—Hódmezővásárhely 3—1, Debreceni Kinizsi— Nagykanizsa 3—0, Nagybá- tony—Tapolca 0—0, Szek- szárd—Salgótarján 2—1, Dorog—Kecsekemét 2—3, Ganz- MAVAG—Volán SC 0—5. A bajnokság állása: 1. Volán SC 9 6 1 2 20-10 13 2. Szekszárd 9 5 3 1 11- 2 13 3. SZEOL AK 9 5 2 2 20-12 12 4. D. Kinizsi 9 4 3 2 16-10 11 5. Sopron 9 4 3 2 14-11 11 6. Tapolca 9 4 3 2 14-12 11 7. K.-barclka 9 4 2 3 17-12 10 9. Ózd 9 3 4 2 14-12 10 9. Eger SE 9 4 1 4 16-14 9 10. H.-vásárhely 9 4 1 4 13-12 9 11. Salgótarján 9 3 2 4 13-13 8 12. 22-es Volán 9 2 4 3 17-18 8 13. Kecskemét 9 3 2 4 11-12 8 14. Siófok 9 3 2 4 13-15 8 13. Keszthely 9 3 2 4 9-11 8 16. Nagybátony 9 3 2 4 10-16 8 17. Baja 9 2 2 5 9-13 6 12. Nagykanizsa 9 2 2 5 12-17 6 19. Ganz-M. 9 2 2 5 12-26 6 20. Dorog 9 2 1 6 13-20 5 MÁTRA-CSOPORT Már ötödik a Recsk A területi labdarúgó-bajnokság 8. fordulójának mérkőzéseiről a következőket jelentették tudósítóink: Hatvan—Miskolci VSC 5—0 (2—0) Hatvan, 700 néző. V.: Gáspár. Hatvan: Takács — Borics, Bóna, Földi, Hegyi, Gohér, Acs, Futó, Jánosi, Horváth, Juhász. Edző: Szalai Miklós. MVSC: Kun — Lipták (Pincsák), Gyöngyösi, Tulai, Kassai, Bukovenszki, Lengyel, Egri, Bém, Krémer (Gergely), Bartha. Edző: Balázs István. 16. perc: Futó a középpályáról megindult és mintegy 20 m-es labdavezetés után pontosan tálalt a kiugró Juhász elé, aki 10 m- ről biztosan lőtt a hálóba, 1—0. 34. perc: Bóna 25 m-es szabadrúgásából a' sorfal felett a kapuba csavarta a labdát, 2—0. 47. perc: Hegyi ügyesen ugrott ki a védők közül és mintegy 12 m-ről kisé kisodródva a kimozduló kapus mellett a hosz- szúsarokba lőtt, 3—0. 75. perc: Ács beadását Horváth közelről kapásból lőtte a hálóba, 4—0. 88. perc: Bóna 18 m-es szabadrúgása a kapusról levágódott, s a berobbanó Horváth közelről a hálóba lőtt, 5—0. A minden csapatrészében jobb, végig támadó hazai együttes a látottak alapján akár nagyobb arányban is nyerhetett volna. Jók: Borics, Földi, Hegyi, Futó, a miskolci csapatból senki nem érdemel dicséretet. Keresztfalvi Ferenc Recsk—Pásztó 7—0 (3—0) Recsk, 500 néző. V.: Mozgó. Recsk: Kovács — Danyi, Megyesi, Bódi II., Bálák, Tóth, Percze, Nagy, Csaná- losi (Ambrus), Kiss (Kolozsvári), Bencsok. Edző: Nagy Vilmos. A jó formában levő hazai csapat minden tekintetben felülmúlta ellenfelét és szinte tetszés szerint érte el góljait. G.: Bencsok 3, Percze 2, Megyesi, Tóth. Jók: Danyi, Megyesi, Bódi II., Tóth, Percze, Bencsok, a vendégek közül mindenki gyengén játszott. Gál Mihály Olefin SC—Bélapátfalva 2—2 (1—0) Bélapátfalva, 300 néző. V.: Enreiter. Bélapátfalva: Bráz — Zsó- lyom (Kapui), Fodor, Patkós (Fridel), Berecz I., Acs., Be- recz E., Pócsik, Cseh, Sasvári, Hajdú. Edző: Várallyay Miklós. Küzdelmes, közepes színvonalú mérkőzésen a játék első részében a kulturáltan játszó vendégek irányították a mérkőzést, s megérdemelten jutottak vezetéshez. Szünet után szabadrúgásból újabb gólt ért el az Olefin. Ez szinte „felrázta” a hazaiakat, egyre több támadást vezettek, aminek következtében öt perc alatt kiegyenlítettek. Az eredmény igazságos. G.: Bodollai, Lukács, illetve Hajdú 2. Jók: Vanczó, Lukács, illetve Fodor, Berecz I., Hajdú. Horváth Mihály Lehel SC—Gyöngyösi SE 4—1 (3—0) Jászberény, 800 néző. V.: Bodnár. Gyöngyös: Nagy A. — Szalai, Nagy L., Budai, Bársony, Szeidl (Skoda), Vágó, Ullmann, Ferencz (Jerem), Csomány, Skublics. Edző: Schédl József. A hazaiak gyosran megszerezték a vezetést. Utána nyomasztó fölényben játszottak, s ez gólokban is megmutatkozott. Fordulás után a gyöngyösiek jobban játszottak, de a hajrában még újítani tudtak a hazaiak. G.: Szabó 2, (egyet 11- esből), Huszár, Gombos, illetve Csomány (11-esből). Jók: Lakatos, Szívós, Szabó, illetve Szalai, Vágó. További eredmények: Borsodi Bányász—Borsodná- dasd 0—1, Balassagyarmat— Edelény 0—1, St. Síküveggyár—H. Papp J. SE 0—3, Borsodi Volán—Vác 1—1. A bajnokiig állása: 1. Lehel SC 8 6 1 1 19-11 13 2. H. Papp J. SE 8 5 2 1 23- 8 12 3. Hatvan 8 5 2 1 20- 6 12 4. B.-nádasd 8 5 1 2 10- 7 11 5. Recsk 8 5 — 3 18-14 10 6. Vác 8 4 1 3 16- 9 9 7. Olefin SC 8 2 5 1 14- 8 9 8. B. Volán 8 3 3 2 9- 6 9 9. Edelény 8 4 1 3 12-14 9 10. Gyöngyös 8 3 1 4 15-17 7 11. B. Bányász 8 2 3 3 11-14 7 12. B.-falva 8 2 1 5 8-15 5 13. B.-gyarmat 8 1 2 5 5-11 4 14. St. Síküveg 8 1 2 5 5-12 4 15. MVSC 8 1 2 5 6-17 4 16. Pásztó 8 1 1 6 4-26 3 Innenonnan VÍZILABDA Sikertelen Ma, kedden ismét találkozik egymással az Eger SE és az Ózdi Kohász NB I. B-s női kézilabdacsapata. Az MNK-selejtező keretében lejátszandó mérkőzés 15 órakor kezdődik a ber- vai pályán. ★ Október 9-én, szombaton, Egerben rendezi meg a megyei atlétikai szövetség, a megyei váltóbajnokságokat 4X100, 4X400 és 4X800 m távokon felnőttek, ifik és serdülők, férfiak és nők részvételével. ★ Az Ausztráliában folyó brit nemzetközösségi játékok küzdelmei során az úszóknál megszületett az első világcsúcs. A 200 m-es férfi vegyes úszásban a kanadai Alex Baumann 2:02.25 perccel megjavította saját régi rekordját, amely 2:02.78 perc volt, és amelyet Heidel- bergben állított fel 1981.. július 29-én. Baumann saját rekord javításáról úgy vélekedett, hogy az főként kiváló mellúszó idejének köszönhető. A kanadai fiatalember életében először úszott e számban 35 mp-n aluli mellúszó részidőt: 34.7-et ért el ezúttal. ★ Október 13-án már országos nagydöntőket játszanak a labdarúgó MNK-ban. A Heves megyei csapatok közül a Hatvan az FTC-t, a Bélapátfalva a DVTK-t fogadja, míg az Eger SE Pásztón lép pályára. ★ Milánóban hallatlan izgalmak közepette a francia cselgáncsválogatott megvédte Európa-bajnoki elsőségét, melyet két éve Hágában szerzett meg. A franciák az EB „Alcsoportjának döntője során döntetlenre végeztek Európa másik legjobbjával, a Szovjetunióval, majd egy „ráadás mérkőzés” következett a legkisebbek kategóriájában, és itt csak egy felemás bírói döntés mondta ki a végső szót a csapatelsőség kérdésében is. A bronzéremért: NSZK—Hollandia 5—2. A döntő: Franciaország— Szovjetunió 3—3 (20—20) — ráadás mérkőzés után. ★ Egri Spartacus—ózdi Spartacus 6—2 (2418:2336). NB 11-es férfi tekemérkőzés. Eger, népkerti automatapálya. Eger: Kátai 374, Pum- mer 405, Tóth J. 403, Molnár Cs. 422, Molnár D. 422, Széphegyi 392 fával. ★ A labdarúgó NB I-ben vasárnap játszották: Tatabánya —Nyíregyháza 2—1. További eredmények: Bp. Honvéd —Haladás VSE 2—1, Ferencváros—MTK VM 2—0, Pécsi MSC—ZTE 2—1, Csepel—Vasas 1—1, Ü. Dózsa— Debrecen 1—1, Rába ETO— —Videoton 5—1, DVTK—Békéscsaba 4—2. visszavágás Búza négyszer talált a kapuba a hazai találkozón (Fotó: Szántó György) Már csak két forduló van hátra a vízilabda OB I-ben, így érthető volt, hogy a hét végi összecsapásokban ádáz küzdelmet vívtak a csapatok a kiesési mezőnyben. Szombaton a Bp. Spartacus— Eger SE találkozón a fej-fej melletti összecsapásból végül a fővárosiak Barsi tolásból szerzett góljával kerültek ki győztesen. Méltán örülhettek a szövetkezetiek a sikernek, hiszen így pontszámban beérték a Szentes gárdáját. A kiesés kérdése azonban még mindig nyitott. Nem véletlen hát, hogy a vasárnapi visszavágótól tartottak a fővárosiak. Az egri pólósok ugyanis szerettek volna visszavágni az előző nap elszenvedett vereségért. Az első hét perc játéka döntetlenül végződött. Következett a második játékrész, amelyben a hazaiak szervezettebb, lendületesebb játéka olykor élményszámba ment, s megérdemelt egypontos vezetésre tettek szert. A kiharcolt előnyt a harmadik negyedben még tartani tudták az egriek az egyre pontatla- nabbul, s főleg sportszerűtlenül játszó vetélytársakkal szemben. S hogy valóban tétmérkőzés volt, nos azt az utolsó hét perc igazolta. Ekkorra már az idegeskedés, a kapkodás úrrá lett a szövetkezetieken. Végül Hado- bás távoli góljával pontosztozkodással zárult a találkozó. Bp. Spartacus—Eger SE 9—8 (3—2, 1—1, 2—3, 3—2) Hajós Alfréd Uszoda. V.: Vuszek, Marjai. Bp. Spartacus: Tóth — dr. Magas, Barsi 3, Deák 3, Major, Tóth, Szöghy 2. Csere: Hadobás, Várkonyi, Matusik 1. Edző: Molnár Endre, Győré Lajos. Eger SE: Leffler — Búza, Kelemen, Vecseri 1, VIN- CZE 5, MADARASI 2, Gyulavári. Csere: Danes. Edző: Pozsgay Zsolt. Gól emberelőnyből: 5/3, ill. 6/3, négyméteresből: 2/1, ill. 1/1. Eger SE—Bp. Spartacus 13—13 (3—3, 4—3, 3—3, 3—4) Eger. V.; Kőnigh, Pék. Eger SE: Kiss — BÚZA 4 Kelemen 1, Vecseri 2, VIN- CZE 3, Madarasi, GYULAVÁRI 3. Csere: Danes, Nagy. Bp. Spartacus: Tóth — Mészáros, dr. Magas 1, Barsi 2, DEÁK 3, Major, TÖTH 2. Csere: Hadobás 2, Matusik 2. Gól emberelőnyből: 7/5, ill 5/3, négyméteresből: 1/1, ill 0/0. A bajnokság állása: 1. Vasas 24 22 1 1 338-203 45 2. BVSC 24 19 2 3 276-205 40 3. Bp. Honvéd 26 18 2 6 286-252 38 6. Ü. Dózsa 24 13 3 8 220-198 29 3. Tatabánya 26 11 7 € 222-212 29 6. Szolnok 24 12 4 8 240-237 28 7. Bp. V. Izzó 24 12 2 10 241-221 26 8. Med. OSC 26 11 2 13 249-260 24 9. SZEOL 24 10 2 12 216-234 22 10. FTC 24 8 2 14 221-233 18 11. Eger SE 24 6 2 16 232-280 14 12. Bp. Sp. 24 4 2 18 206-264 10 13. Szentes 24 4 1 19 203-255 9 14. Volán SC 24 3 2 19 203-299 8 KOSÁRLABDA NB I. Az első vereség Csütörtökön a Baja Egerben A bajnokság állása: 1. Rába ETO 2. Csepel 3. Ferencváros 4. Bp. Honvéd 5. O. Dózsa 6. Debrecen 7. Békéscsaba 8. Tatabánya 9. Diósgyőr 10. Vasas 11. Pécs 12. Videoton 13. ZTE 14. Nyíregyháza 15. Haladás 16. MTK VM 6 5 — 1 13- 3 10 64 2 — 12- 6 10 64 1 1 16- 7 9 6 4 — 2 10- 7 8 62 3 1 10- 8 7 6 2 3 1 8- 6 7 6222 11-11 6 6 2 2 2 8- 3 6 6 2 2 2 3-11 6 6213 13-12 5 6 2 1 3 8-10 5 62— 4 11-13 4 6 2 — 4 6-10 4 6 114 3-93 6 114 4-13 3 6 114 3-15 3 Vandál szurkolók A Róma—Torino útvonalon közlekedő gyorsvonat bárom kocsiját rongálták meg elkeseredésükben a genovai labdarúgó- csapat szurkolói. A Sampdorla vasárnap kikapott Pisában, s a hazatérd szurkolók „bánatukban” szétverték e kocsik belső berendezését, kitörték az ablakokat, a berendezési tárgyakat kidobálták. Vlaregglóban súlyosan megsebesítették az egyik vasúti alkalmazottat: hozzávágtak egy mosdókagylót. A rendőrség negyven fiatal szurkolót Őrizetbe vett. A szombati hazai győzelem után az Egri TANÉP kosarasai vasárnap a fővárosban a Bp. Honvéd csapatával találkoztak. Ezúttal nem győzelmi eséllyel léptek pályára az egriek, csupán a tisztes helytállásra törekedtek a bajnokcsapat vetélytárs ellen. A hazaiak gördülékeny, lendületes iramot diktáltak már az első játékrészben is, amit a meg- fiatalitott egri gárda csak nehezen tudott átvenni. Fordulás után sem változott a helyzet. A Bp. Honvéd tartotta megszerzett előnyét, az egriek pedig csak szépíteni tudtak hátrányukon. A fővárosiak 108—62-re győztek. Mindenesetre tény: az eredmény csak látszólag túlzott, hiszen a TANÉP kezdő ötöséből Busák és Káló is keveset játszott, ugyanis az újoncok, így Petrucsik és Hrubina kapott lehetőséget a bizonyításra. Idegenbeli bemutatkozásuk sikerrel járt, várakozáson felüli, jó teljesítményt nyújtottak Franko- viccsal együtt. Csányi Barna gárdája október 7-én, csütörtökön 16.30- kor hazai pályán, a Baja csapatát fogadja, a szurkolók minden bizonnyal izgalmas összecsapásnak lehetnek majd tanúi, ugyanis a hétvégi fordulóban meglepetésre a bajaiak idegenben az esélyesebbnek tartott SZEOL AK csapatát verték meg. Bp. Honvéd—Egri TANÉP 108—62 (56—24) Budapest. V.; Holocsi, Aranyosi. TANÉP: Káló, Busák 6, Lakosa 7, Nádai 6, Czuprák 8. Cs.: FRANKOVICS 14, PETRUCSIK 12, Korepta 5, Hrubina és Szűcs 2—2. Edző: ifj. Csányi Barna. A B-csoport állása: 1. Bp. Honvéd 2. Kecskemét 3. Csepel 4. Baja 5. BSE 4. Eger 7. Bp. V. Izzó I. Pécs 5. Szeged 10. AlfOldl O. 3 3 — 333-212 I 422 331-347 C 321 273-227 3 321 211-229 3 413 316-322 5 3 2 1 236-262 3 2 2 — 191-165 4 2 1 1 120-164 3 3—3 227-262 3 3-3 236-226 3