Népújság, 1982. október (33. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-30 / 255. szám

8. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET Népújság, 1982. okióber 30., szombat Végvárak a XVI—XVII. században Nem véletlen, hogy megyénk adott otthont az e címmel megrendezett tudományos tanácskozásnak. A tájegységen élt emberek sokat tettek a törökök megállításáért, az Európát fenyegető veszedelem elhárításáért. Ügy is fo­galmazhatnánk, hogy Eger e korban a világpolitika egyik fő ütközőpontjává vált, ahol nemcsak a hazájukat védték a végvári vitézek, hanem egész kultúrájukat, életformá­jukat, vallásukat. Ezért adjuk most közre — a teljesség igénye nélkül — az elhangzott előadások egy részét. S mellettük ott a „világhódító” Szulejmán szultán győzelmi jelentése: bizonysága a mohó, kérelhetetlen törekvések­nek. A várak szerepe I. Ferdinand törökellenes terveiben (1521-1543) Ferdinand, a spanyol kirá­lyi udvarban nevelkedett Habsburg főherceg, bátyja, V. Károly német-római csá­szár és spanyol király jóvol­tából 1520-ban, 17 esztendős korában Ausztria hercege lett. A fiatal uralkodó, no­ha tehetségben messze elma­radt nagyvonalú, koncepció­zus bátyjától, de még húgá­tól, Mária magyar királynő­től is, a Habsburg-házba nemzedékek során beleivó- ^dott makacssággal és el­szántsággal tört célja: a Do- mus Ausriaca és saját hatal­mának növelése felé. Hamarosan rá kellett döb­bennie, hogy nehéz örökséget vett át Miksa császártól. Az „utolsó lovag” csupán adós­ságokat, lázongó, elégedetlen tartományokat hagyott uno­kájára. A rendek nagyon is szűkkeblűnek bizonyultak, ha Ferdinánd pénzt, kato­nát, vagy egyéb járandósá­got követelt tőlük. Nem szá­míthatott csodált és titokban irigyelt bátyjára sem; aki­nek az itáliai háborúk, a protestánsok, a Reichstág rendjei és fejedelmei, és más spanyol, németalföldi és amerikai problémák minden energiáját és anyagi lehető­ségeit lekötötték. Ferdinánd egyik legfőbb gondját a Krajnát és Steyer- markot sújtó, évenkint is­métlődő török portyák pusz­tításai jelentették. Az osz­mán csapatok útja a horvát­országi véghelyeken át veze­tett, melyek őrsége semmi­képp sem akadályozhatta meg a török hadak átvonulá- „ sát. Ez vezette Ferdinándot és az ausztriai rendeket, hogy 1522-ben csapatokat küldje­nek a véghelyek megerősíté­sére. Katonái úgy látszik be­váltak, mivel már 1522. szep­tember 2-án így írt bátyjá­nak: „Ami pedig a törököket illeti, azóta, hogy embereim Horvátországban vannak, semmi kárt sem tudnak ten­ni.” Az osztrák herceg azonban azt is hamarosan felismeri, hogy a „kereszténység védő­bástyája,” Magyarország, a katasztrófa szélén áll: „a királynak nem engedelmes­kednek” — írja 1523 máju­sában — s ha „o török jön... úgy gondolom, hogy a ne­vezett királyság elpusztul, s utána az enyém is.” A mohácsi csatavesztés igazolta Ferdinánd borúlátá­sát, de egyszersmint párat­lan lehetőséget kínált az el­eddig bátyja árnyékában tengődő ambiciózus herceg­nek: a Lajos király halálával megürült cseh és magyar trón megszerzését, s ezzel egy jelentős, keleti Habs- burg-birodalom megteremté­sét. Ekkor még bízott a si­kerben, nem mérte fel, hogy mohó cselekedete milyen lé­pésre készteti a hatalmas török szultánt, aki már ek­kor magáéinak tekintette Ma­gyarországot. A várak már ekkor is — és egész uralkodásán át — nagy szerephez jutottak Fer­dinánd magyarországi, illet­ve oszmánellenes elképzelé­seiben. Másrészről a magyar rendek is elsősorban az el­vesztek visszaszerzésének reményében állnak Ferdi­nánd oldalára, Báthory Ist­ván nádor is e szavakkal ajánlja jelöltjét a koronázó gyűlésnek: miután az ország védőfalán tört rés olyan szé­les és nagy, hogy annak be­töltésére magánember ereje elégtelen ... most leginkább van szüksége Magyarország­nak oly hatalmas fejedelem­re, ki... a múlt nyáron el­veszett véghelyeket is visz- szaszerzi.” Ebben reménykedik még maga Ferdinánd is, nem csak koronázási esküjében tesz ünnepélyes fogadalmat az elvesztett várak visszaszerzé­sére, hanem Máriának írt levelében is ugyanezt állítja. Szándékai komolyságát iga­zolandó első portai követét, Johannes Habordonetzet is arra utasítja: követelje visz­sza a szultántól az 1526. ill. 27-ben elfoglalt végvárakat. A Fényes Porta természete­sen nevetségesnek tartotta Ferdinánd kívánságát. A kö­vetség csupán annyit „ért el,” hogy bizonyossá vált, a szultán 1529-ben nagy had­sereg élén Magyarországra vonul. Az osztrák főherceg, immár magyar és cseh ki­rály tehát kudarcot vallott: a szultán karjaiba hajtotta a korábban még függetlenség­ről ábrándozó- János királyt, megosztotta, s ezzel tehetet­lenné tette,a magyar nemes­séget, mely ettől kezdve kényszerű hintapolitikát folytatott a két hatalmas uralkodó között. A várható támadás hírére Ferdinánd és vezérkara meg­tette a szükséges ellenlépé­seket. A sikeres védekezés előfeltételeit a birodalom és V. Károly támogatásában, a cseh és az osztrák tartomá­nyi rendek segítőkészségé­ben, a magyar rendek állás- foglalásában, s nem utolsó­sorban a magyarországi vá­rak várható helytállásában fogalmazhatjuk meg. Ami ez utóbbi tényezőt il­leti, a helyzet siralmas volt. Az első védővonal teljesen összeomlott, a második vo­nalból, mint ezt egy néhány évvel későbbi nemesi gyű­lés határozata leszögezi, „már csak két fontos vár, Temesvár és az erdélyi Nagyszeben maradt Felséged kezén, ha ezek is elvednek, egész Magyarország, Orosz- földdel és Erdéllyel egyetem- men elvész.” Magyarországon ekkor va­lóban nem áll — a Buda— Székesfehérvár—Esztergom kivételével — számottevő erősség A később nagy sze­rephez jutó végvárak: Ka­nizsa, Győr, Palota, Vesz­prém, Érsekújvár, Eger és Gyula — kivétel nélkül egy­házi, vagy földesúri birtokok, erősítésükhöz, mind a szán­dék, mind az knyagi lehető­ség hiányzik. Az 1'529-es hadjárat előké­szítése során két figyelemre méltó jelenséggel találko­zunk.. Az egyik: Ferdinánd már 1528-ban építőembere­ket szándékozik Buda, Viseg- rád, Esztergom és Tata megerősítésére küldeni, de magyar tanácsosai lebeszélik arról, hogy tervét nyilvános­ságra hozza, mivel „az em­bereknek már elegük van a háborús veszélyekből és bé­kére áhítoznak.” Ekkor és a hadjárat lefolyása során is számos jel arra mutatott, hogy Magyarországon nem népszerű Ferdinánd háború­ja, ezért nem is kíván sen­ki áldozatot hozni a Habs­burg király védelmében. A másik: jóllehet Ferdi­nánd nyilvánosan mindig azt hangoztatta, hogy egész Magyarország megvédésére törekszik, előzetes tervei mást sugallanak. Idézzünk egy 1529. januárjában ké­szült részletes hadi tervből: „a szükség azt követeli, hogy ő Királyi Felséged Tanácsa az alábbi városokat és vára­kat a Magyar Korona határ- területein megerősítse a tö­rök ellen, nevezetesen Bu­dát, Székesfehérvárt, Viseg- rádot, Esztergomot és Komá­romot. .., mert csak ilyen számos hadinéppel tudjuk a nevezett várakat és a Dunát megtartani és megőrizni.” E mondatban százötven év császári stratégiájának csírái bukkannak elő; ragaszkodni Budához, (később visszafog­lalni a várat), s biztosítani a Bécs védelme szempontjából létfontosságú Duna-vonalat. Buda és Bécs kulcspozíciója valamennyi későbbi * császá­ri haditervben felbukkan. Ekkor már szó sincs egész Magyarország megvédéséről, netán az elveszett határvá­rak visszaszerzéséről. A gon­dolat megmarad ugyan, de már csak propagandaeszkö- nincs többé semmi köze. zül szolgál, a valósághoz Rázsó Gyula A boldogult Szulejmár fethnáméjának másolata, után a birodalom k M ivei az isteni kinyilatkoztatásban és szent parancsban 1 1 világosan meg van írva, hogy a bálványimádó hi­tetlenek ellen harcolni kell: dicső őseimnek kegyes szoká­suk volt megszerezni a jutalmat a hitetlenek ellen indított hadjáratokban. Az én fejedelmi személyemnek is minden­kor segítője volt az isten kegyelme, s világhódító királyi zászlóimat győzelem és diadal kísérte. Ennélfogva az ado­mányok osztogatójának zsámolya elébe borultam, s ez igék értelmében: „mikor vállalatba kezdetek, Allahba helyez­zétek bizalmatokat”, az isteni véghetetlen kegyelembe £s a próféták fejedelmének, Mohamed Musztafának csodatevő hatalmába vetettem bizalmamat, amikor megihletve e vers értelmétől: „Allah szereti azokat, akik küzdenek az ő ösvé­nyén. mintha szilárd épület volnának”, és engedelmeskedve e parancsnak: „Küzdjetek a hitért vagyonotokkal és élete­tekkel, mert semmi sem előnyösebb ennél rátok nézve” — azon célból, hogy mind a két világon megjutalmazott és jó hírnevű legyek: elhatároztam magamat a szent háborúra, s győzelmes fejedelmi hadjáratom kantárszárát a feslett életű hitetlen nemzetek közül éppen a szerencsétlen magya­rok felé irányoztam —, akik a két világ urának prófétái küldetését tagadják, s e tévelygésükben nem ismerik az üdvösségre vezető utat —, minthogy ezeknek országa hatá­ros az iszlám területével. Istenben bízva tehát, kibontot­tam győzelmes zászlóimat, s a zúgó tengerhez hasonló se­reggel és páncélos csapatokkal egymás után hagytam hátra a távoli állomásokat... .. .A nevezett nyomorultak birtokában levő magas és bevehetetlen várak közül Ilok vára az, melynek alapja a Hal csillagzaton nyugszik, falai pedig az -égbe nyúlnak; erős falának alapja a föld középpontjáig nyúlik le, tornyai pedig az égik érnek; kőlapjának lerakásában csodát mivei­tek a legügyesebb mérnökök, égig nyúló bástyái építésében minden művészetüket kifejtették a legtökéletesebb meste­Magyarországi végvárak adattára A várkutatásban a kü­lönféle tudománysza­kok viszonylag nem nagy számú kutatója egymástól függetlenül s ösz- szehangolás nélkül végzi munkáját s így a gyors elő­rehaladás, az adatbázis lát­ványos arányú növekedése aligha várható. Alapvető gond, hogy a magyarországi kutatást nem sikerül szink­ronba hozni a szomszéd or­szágokéval sem, a tudomá­nyos információcsere a meg­kívánható szinttől igencsak elmarad. Kimondhatjuk, hogy nincs egyetlen olyan erődít­mény sem a Kárpát-meden­cében, amelyről korszerű, komplex, teljességre törek­vő feldolgozás jelent volna meg. Mind az összefoglaló művek, mind a régebbi kis monográfiák elavultak, igen sok közöttük a diiettáns munka. Lássuk, hogy voltaképpen mit is kellene tartalmaznia egy váradattámak: 1. az erős­ség neve, különböző nyelvű névváltozatai; 2. lokalizáció, elhelyezés a térképen; 3. épí­tészeti képe, építéstörténete, alaprajzok, ábrázolások; 4. birtokosok, tartozékok (jöve­delem és fenntartási költ­ség); 5. őrség (létszáma), fegyverzete, parancsnok ada­tai; 6. a várak harcászati­hadászati értékelése; 7. a vár hadtörténeti szerepe. A felsorolt pontok közül néhányat szeretnénk részle­tesebben megvilágítani: A 2. pont fontosságát kü­lön kiemelnénk. Ugyanis a vár térképen való pontos lo­kalizálása a kutatás elenged­hetetlen feltétele. Mind ez idáig az a jellemző, hogy egy-egy tájegység, vagy az egész ország .várait olyan vaktérképen ábrázolták, ame­lyen legfeljebb a fontosabb folyókat és egyéb vizeket, esetleg közigazgatási határo­kat tüntették föl, a dombor­zatot és a korabeli úthálóza­tot nem. Ha a domborzat és az úthálózat nem kerül a tér­képre, akkor az adott vár építésének. fennállásának szükségszerűsége nem érthe­tő meg, katonai szempontú értékelése is rendkívül ne­héz. A várkutatás nem író­asztali munka, ahhoz nem elég még a részletes régebbi, egyéb térkép, elengedhetet­len a helyszín személyes be­járása. A harmadik pontban em­lített alaprajzok és egyéb ábrázolások értékelésének fontosságára is szeret­nénk felhívni a figyelmet. A XVI—XVII. században készült hadmérnöki alap­rajzok és tervek többnyire megbízhatóak, jól használha­tók. De ne feledkezzünk meg a hozzájuk tartozó leírá­sok közléséről, illetve hasz­nálatáról sem. Amiben óva­tosnak kell lennünk, az az olykor fantasztikusnak tűnő tervek kérdése. A tervek ugyanis ritkán valósultak meg, s amit kiviteleztek, azt is többnyire az eredeti el­gondolástól eltérő formában. A két legnagyobb arányú hadmérnöki felméréssorozat a XVI. században Turco, a XVII. században Leuckhar- den nevéhez fűződik. A leg­fontosabb várakról, több tu­cat, olykor százat meghaladó ábrézolás készült a XVI— XVII. században. Ezek röp­lapokon, könyvekben stb. je­lentek meg. Többségük — néhány kivételtől eltekintve — fantáziakép, részleteiben teljességgel használhatatlan. Viszont látványosak, ezért nemcsak az ismeretterjesztő, hanem a tudományos kiad­ványokban — ma is — lép- ten-nyomon találkozhatunk velük, míg a kevésbé látvá­nyos, de hiteles ábrázolások csöndesen szunnyadnak a Magyar Történeti Képcsar­nok szépen gyarapodó gyűj­teményében vagy egyéb in­tézmények adattárában, tér­képtárában. Tele vannak könyveink és folyóirataink képzeletbeli csataképekkel, hamis katonai ábrázolások­kal. hadvezérek és uralkodók elképzelt portréival. Ügy tű­nik, a kutatók nehezen tud­nak beletörődni abba, hogy bizonyos korszakokról, ese­ményekről, személyekről nincs hiteles ábrázolás. Az űrt mindenáron be akarják tölteni korabeli vagy közel korabeli fantáziaképekkel. Várak és erődített városok vonatkozásában a művészeti célzatú XVl—XVII. századi barokk ábrázolások, a múlt század romantikus képei is csak fenntartásokkal, kriti­kával használhatók. Legtöbb ábrázolás nem eléggé rész­letgazdag, illetve éppen a részletek ábrázolása elna­gyolt, az arányok torzítottak. Ne feledjük, a művész szük­ségszerűen stilizál, soha nem a fénykép hűségével tükrözi a valóságot. A 7. pont érinti a vár ka­tonai értékelését. E tekintet­ben óvatosan kell bánnunk a korabeli megítéléssel, mert különböző elfogultságok, oly­kor kellő ismeretek hiánya vagy információtorzulás mi­att a kortársak értékítélete csak erős kritikával kezelhe­tő. Szerencsére a szakiroda- lomból eltűnőben van a „be­vehetetlen vár” valóságban nem létező fogalma. Az egykori végvárak és egyéb erődítmények hattyú­dala volt a Rákóczi-szabad- ságharc időszaka. Ezért egy valamikori XVI—XVII. szá­zadi — úgymond — végvári adattár a kuruc küzdelmek vonatkozásában is jól hasz­nálható lenne. 1703—1711 kö­zött ugyanis’ új erődítmény viszonylag kevés épült, in­kább a régieket, a meglevő­ket használták föl általában különösebb korszerűsítés nél­kül. A Rákóczi-szabadságharc várharcaival eddig a kuta­tás nem foglalkozott olyan mértékben, mint amennyire a téma fontossága megkíván­ta volna. Ügy tűnik, a kuru­cok a várak meghatározó sze­repét nem eléggé ismérték fel, illetve a várak nyújtotta előnyöket nem voltak képe­sek kihasználni. A kuruc ostromtechnika és védelmi harc rendkívül elmaradott­nak számított, legálább egy évszázados késésben volt az adott korszakhoz viszonyítva. Nem sikerült a kurucoknak egyes országrészekben a vá­rak rendszerét birtokukba venniük, többek között emi­att nem tudták tartósan ural­muk alatt tartani a Felvidék nyugati részét, a Dunántúlt, illetve Erdélyt, s nem tudtak úrrá lenni a Délvidéken a rácokon. Az egymástól távol eső néhány nagyobb kuruc­vár, illetve megerősített vá­ros magára hagyatva előbb- ’ utóbb elesett, s mivei várak egyre kevésbé oltalmazták az önmagukban gyenge és fe­gyelmezetlen mezei hadakat, törvényszerűek voltak a sú­lyos vereségek, s a körülmé­nyekhez képest tragikus gyor­sasággal bekövetkező végső összeómlás 1710—11-ben. A várak pusztulásával kap­csolatosan ma már inkább csak az ismeretterjesztés és az iskolák szintjén tartja magát az álláspont, misze­rint váraink többségének pusztulása a Habsburgoknak tudható be. A még ma is meglevő „kurucos” szemlé­let megfeledkezik arról, hogy jó néhány várunkat éppen II. Rákóczi Ferenc szemé­lyes parancsára rombolták le, így például Tokajt, Szendrőt stb. A várak pusztulásának folyamata, tendenciái, tör­vényszerűségei eddig még nem találtak kutatóra. Végezetül szeretném re­mélni azt, hogy a mindenfaj­ta várakkal kapcsolatos ku­tatáshoz nélkülözhetetlen korszerű adattár megterem­tése nem illúzió, hanem még a -mi generációnk életében bekövetkező valóság lesz. • Csorba Csaba

Next

/
Thumbnails
Contents