Népújság, 1982. október (33. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-28 / 253. szám
4* NÉPÚJSÁG, 1982. október 28., csütörtök Rákóczi vezérlő tábornoka Vak Bottyán tarnaörsi emlékezete Az emlékoszlop (Fotó: Szántó György) Hatvani Galéria-naptár Országos tájképbiennálé — Huszti Péter, Piros Ildikó, Császár Angéla pódiumestjei — Beck O. Fülöp szobrászata A tarnaörsi határban van egy hely, amelyet a környéken élők különös kegyelettel vesznek körül. Megőrizte az emlékezet: itt hunyt él Rákóczi vezérlő tábornoka. A szabadságharc legnépsze. rűbb vezére volt, sok győzelem fűződik nevéhez, a nép szerette, becsülte. Halála szinte jelképezte a küzdelem bukását, nem sokkal ez. után lehanyatlott Rákóczi zászlaja. A község lakói kötelezettségüknek érezték, hogy emléket állítsanak Vak Bottyánnak, megvessék egy olyan emlékpark alapjait, amply késő korokban is hirdeti, hogy vannak olyan történelmi tettek, amelyeket nem 'lehet elfelejteni. ★ Immár reánk derült újra szép szabadság, Mert gyözedelmeket vívott az kurucság. Vigasságban vagyon ezen darab ország, Aranyos zászlóját szelek jól hordozzák Hires generális az óreg Vak Bottyán! Vagyon véle mostan sok derék kapitány: Vitéz Bezerédl, jó Ebeczki István, Kisfaludi László, seriny Balogh Adám. ö azért ezekkel nagy sok harcot nyere, Nimetség mindenütt futásnak erede, Avagy mind halmokban rakattatták teste, Kiket lecsapdosott kurucok fegyvere. (Ének Vak Bottyánról) ★ A kuruc háborúk legnépszerűbb alakja volt Bottyán János, akit Vak Bottyánként emlegettek. II. Rákóczi Ferenc vezérlő tábornoka Esztergomban született 1640 kö_ rül, szegény nemesi családból. Előbb, hogy tanulhasson, a jezsuiták kollégiumának kapusa lett. Csakhamar engedett a harc vonzásának, előbb a séllyei, majd az esztergomi végvárban katonáskodott. Ekkor követte el el. ső vitézi tettét: vakmerő bá. tor Sággal, parasztruhában belopódzott Érsekújvárra, s amikor a dervis kiment a minaret erkélyére, hogy imáját elmondja, lelökte a kövezetre. Az útjába álló janicsárt lelőve megszabadult, társai lekaszabolták az üldözésre induló török csapatot. Hősiesen harcolt Buda visszaszerzésénél, a délvidé. ki várak megvívásánál olyan derekasan viselte magát, hogy Lipót császár ezredessé nevezte ki. 1696 és 98 között, a Tisza—Duna közén hadikormányzó volt. Ekkor vesztette el egyik szemét, ezután nevezték el Vak Bottyánnak. A karló- czai béke megkötése után Esztergomba vonult vissza. 1704 októberében elfogták, mert szimpatizált Rákóczival, de hű emberei kiszabadították. Felesége a labancok börtönében halt meg. Ezután Vak Bottyán a kuruc háborúk legendás alakjává vált. Diadalokat aratott Felső-Magyarországon, s a Duna vonalánál. Személyes bátorsága sok esettben eldöntötte a csaták sorsát. EJ. terjedt róla, hogy nem fogja a golyó, s végül is a pestis végzett vele. Gyöngyösön, a ferencrendiek templomában temették el. ★ A tarnaörsi Dózsa Termelőszövetkezet kezdeményezte annak a pontnak a megjelölését, ahol meghalt 1709. szeptember 26-án. Bali József elnök így beszél erről a vállalkozásról: — Idősebb emberektől nal- lottunk mi erről. Annak a területnek a neve is az, hogy Bottyánszeg. Az öregek még különböző történeteket is meséltek, például Csalog András bácsitól hallottam még hogy lengyel lókereskedők gyakran jártak arrafelé, s itattak ott, mivel egy réges-régi fúrott kút van azon a részen. Volt ott egy épület is, amelyet Mis- kei-kastélynak neveztek, úgy mondják, hogy 1867-ben akkora vihar volt Illés napján, hogy romba döntötte azt a házat. Köveit aztán építkezésekhez használták föl. Onnan is gondolható, hogy pon. tosan itt volt a tábor, mert hát a harcosok természetes módon víz mellé telepedtek. Akkoriban pusztaság volt a falu helyén a korábbi török dűlás miatt. — Milyen történeteket, hagyományokat őrzött' meg a kuruc időkről az emlékezet? — Olyanokról beszéltek az idősebbek, hogy a Rákóczi- szabadságharc bukása után errefelé bujdostak a kurucok, holdvilágos éjszakákon itt fürödtek a Tárnában, aztán mentek tovább. A községünk neve is a táborhely nevét őrizheti, mert régiesen TamaEörsnek írták. Még az én iskolai bizonyítványomban is ez áll a pecséten. Egyébként akkor kezdtünk nagyobb figyelmet fordítani erre, amikor néhány évvel ezelőtt a Tükör című képes hetilap írt róla. Akkor a KlSZ-tátkárunkkal elutaz, tunk Budapestre, bementünk a szerkesztőségbe, s megkérdeztük, hogy milyen írásos dokumentumok alapján fogalmazták meg azt a cikket. Mutattak nekünk egy nagyon régi latin nyelvű okiratot, amely bizonyítékul szolgált. Azóta foglalkoztat az ötlet bennünket, hogy a nép jótevőjének, a szabadságharc tábornokának emléket állítsunk. ★ „... nem él többé a népszerű férfiú, ki csak puszta neve varázsával is lelkesíteni bírta a népet; ki a ha. dák terén rettenhetetlen vitéz, tapasztalt és örök tevékenységű vala, ki semmi csapás alatt el nem csüggedett. Reá, míg csak vérét a halál meg nem fagylalá, minden körülmények között bizton számíthattak.” Rákóczi Ferenc (szavait Balogh József idézte az 1982. szeptember 30—i koszorúzáson) Jakkel Mihály fafaragó Az elképzelés akkor öltött testet, amikor a termelőszövetkezethez került Jakkel Mihály erdész, fafaragó népművész. ö készítette azt az emlékoszlopot, amely megörökíti Vak Bottyán elképzelt arcmását. Arról, hogy milyen is volt valójában, nem tudunk képet alkotni, mert csak egy labanc karikatúra maradt fönn róla. Az alkotót kérdeztük munkájáról. — Az indítás volt nehezebb, mint a megvalósítás: a tervet megértéssel fogadták és támogatták. A megyei tanács ebben az évben ötvenezer, a következőben pedig nyolcvanezer forint támogatást ad. Elegendő volt arra, hogy kikövezzük az artézi kutat, rendezzük a környéket, megtegyük az első, legfontosabb lépéseket. Ezután szeretnénk egy valóságos élő koszorút kialakítani az oszlop körül, az egri erdőfelügyelőség ingyen biztosít számunkra csemetéket. Már azt is sikerült elérni, hogy védett területnek nyil- vánítsák a kis zugot. Egy folyamat kezdődött meg. Évtől évre előrébb jutunk; utat szeretnénk ide építeni, meg egy négy méter magas távolbalátót Ez a kis magasság is megemlékezésül szolgálna. — Az ez évi megemlékezést már ennél az oszlopnál tartották... — Valóban, szeptember 30-án már itt fejeztük ki kegyeletünket. Sokan részt vettek rajta a községből, meg jöttek a gyöngyösi Vak Bottyán János Szakközépiskolából is, Pólyák György igazgató vezetésével. Balogh József, az általános iskola igazgatóhelyettese mondott ünnepi beszédet. ★ Dicséretes kezdeményezés, hogy megőrzik a történelmi emléket Tamaörsön, megteremtve egy olyan parkot, amely kedvelt zarándokhely- lyé válhat. A környék egyébként sem dúskál ilyenekben: sík a vidék, messzire ellát itt az ember. Mint egy kis oázis, olyan ez a terület a határban. ★ Ez áll az emlékoszlopon: „A kuruc generális halálának helyén állíttatta Heves megye Tanácsa, a tarnaörsi dolgozók javaslatára. A hazáért élni, halni, cselekedni.” Gábor László Novemberben két kiállítást is láthatnak a hatvaniak, illetve az ide látogatók. A Hatvani Galéria mindkét szintjén november 14-ig tekinthető meg az a csoportkiállítás, amely t- Salgótarján és Hódmezővásárhely után — itt fejezi be körútját, és tizenegy olyan festő, szobrász, grafikus műveit tárja elénk, akik vagy Hatvanból származtak el, vagy valamilyen más módon kötődnek a városhoz. A tragikus sorsú Perlusz Gyula egy sokgyermekes hatvani vasutascsalád sarja volt, Hatvány Ferenc a családi kastély udvarán épített műteremben dolgozott évről évre, gyakran látva vendégül Czóbel Bélát, a még élő, idősebb generáció, tagja Gódor Kálmán, míg a fiatalabb nemzedéket képviseli Sz. Nagy Mária, Pálffy Katalin, Kisterenyei Ervin. Ezt a tárlatot követi, a város felszabadulásának évfordulójához kapcsolódva, az ötödik országos tájfestészeti biennálé, a Magyar tájak, amelyen hazánk különböző művésztelepeiről mintegy hetven festő szerepel alkotásaival. Közöttük olyan mesterek, mint Barcsay Jenő, Patay László, Vecsési Sándor, Miháltz Pál, Kurucz D. István, Szurcsik János, Németh József, Lóránt János, Nagy Ernő. A biennálét november 27-én, szombaton délelőtt fél 12-kor Kiss Sándor, a megyei pártbizottság titkára nyitja meg, a kitünA Magyarok Világszövetségénél szerdán tartott sajtó- tájékoztatón Gosztonyi János főtitkár és Demeter Sándor, a Művelődési Minisztérium nemzetközi propaganda és szervezési főosztályának vezetője bejelentette, hogy a Műcsarnokban decemberben megrendezik a külföldön élő magyar képzőművészek II. nemzetközi kiállítását. Utaltak arra, hogy az első ilyen -tárlatot 1970-ben tartották, ugyancsak a Műcsarnokban, Ezúttal összesen 23 országból mutatják be magyar művészek, szám szerint 283- an azokat az alkotásaikat, amelyek a kiállítás címének szellemében fogantak. Több mint 100 festő szerepel a a kollektív tárlaton, a többiek szobrászok, grafikusok, fotósok és építészek. Európai országokból 174-en- jelentkeztek, de elhozzák alkotásaikat tető diplomákat és a tanácsok, üzemek, szervezetek által felajánlott díjakat An- geli József tanácselnök adja át az arra érdemeseknek. A nyitóünnepségen Császár Angéla, a Nemzeti Színház tagja, valamint a Hatvani Fúvósötös működik közre. Változatosnak ígérkezik a galériapódium novemberi műsora is. 11-én, csütörtökön este fél 8 órakor „Minden ember egyforma” címmel Huszti Péter Kossuth-díjas és Piros Ildikó közös előadóestjét rendezik meg, a zongoránál a közismert dalszerző Hajdú Júliával. 27-én, a tájképbiennálé megnyitásának szombatján este 6 órakor pedig Császár Angéla ad önálló műsort. A Nemzeti Színház művésznőjét Fiumei Dóra zongoraművész kíséri. A „Magyar mesterek” sorozatban Beck ö. Fülöp szobrászatéról dr. Pogány ö. Gábor, a Nemzeti Galéria nyugalmazott főigazgatója tart diaképes előadást. Hasonló célt szolgál a november 20-i, szombati galériabusz, amely délután 2 órakor Budapestre indul, ahol az utasok megtekintik a Szépművészeti Múzeum és a Műcsarnok kiállításait, majd a Vidám Színpad „Meddig lehet elmenni” című politikai kabaréján vesznek részt. Végezetül: novemberben még megtekinthetik a látogatók a galéria szoborkertjét is, amely Nagy Sándor Mun- kácsy-díjas szobrászművész mészkőből faragott alkotásait kínálja. más kontinensen élő művészek is. Az alkotókat elsősorban az óhaza iránti -ragaszkodás késztette a tárlaton való szereplésre, ám vannak közöttük olyanok is, a külföldön élő magyarok második, harmadik generációjához tartozók, akik még sohasem jártak hazánkban, csak szüleik révén vallják magukat magyarnak. Arról is szó esett, hogy az utóbbi 25 évbein külföldön élő magyar művészek közül 65-en rendeztek már Budapesten kiállítást, sokan pedig az ország más nagyvárosaiban is bemutatkoztak. Több alkotó — köztük Victor Vasarely, Nicolas Schöffer, Amerigo Tot — műveinek odaajándékozásával gazdagította hazai közgyűjteményeinket. Most is jelezte nem egy művész, hogy ajándékozni kíván a magyar múzeumoknak., 23 országból 283 művész tárlata „Tisztelet a szülőföldnek“ Fiatalodom Ha elhiszik, ha nem, a harminckét évemmel olykor már-már öregnek éreztem magam. Például, amikor a szomszédom nagylánya még rendre csókolomot köszöpt nekem. — Szervusz — bólintottam ilyenkor rezignáltan, mert arra gondoltam,, hogy íme itt van ez a tizenhat éves fruska a maga cipőkanállal felhúzható ' farmerében, antik nőszobrok idomait sejtető pólótrikójában, s a világ legtermészetesebb hangján azt mondja nekem, hogy csókolom. Mi ez, ha nem az öregedés biztos jele? Ám ez az időszak szerencsére viszonylag hamar elmúlt, ugyanis a kislány egy idő óta sehogyan sem köszön nekem. Ez — fájdalom — nem azt jelenti, hogy én lettem fiatalabb, hanem an- pak a jele, hogy ő érzi magát — szerintem teljes joggal felnőtt nőnek, aki méltán tartja méltatlannak, hogy egy nálánál nem is olyan sokkal idősebb (életkorom mindössze kétszerese az övének!) férfinak előre, és csókolomot köszönjön. Bevallom, örültem ennek a fordulatnak, s már csupán az volt a kérdés, hogyan köszönjek én előre szomszédom hovatovább eladó lányának? E gondom azonban nemsokára megoldódott ama nagy jelentőségű rekonstrukciós fejlesztés révén, amely üzemünkben akkoriban folyt. A fejlesztéssel egy időben érettségizett lányok egész csapatát vették fel az üzembe. A csivitelő leánysereg jött, látott és győzött. Én a büféablaknál találkoztam először egyikükkel. Karcsú, magas, kisportolt alakú lány volt. Gondoltam, itt az ideje, hogy megismerkedjünk. — Kezét csókolom — köszöntöttem illendően. A szép lány rám nézett, unottan végigmért, és azt mondta: — Szia. Meghökkenve fordultam hátra, hogy vajon kinek köszönt ez a lány, de nem állt a hátam mögött senki. így hát meg kellett barátkoznom a gondolattal, hogy nekem szólt ez a szia. Bevallom, nem volt nehéz. A szívem sarkát melegség járta át. De még eléggé bizonytalan voltam. Másnap egy kis szőke hozta a felvételi lapját aláíratni. — Sajnos, nem írhatom alá — tártam szét a karom. — Előbb még az aktatologató főosztályon kell magát nyilvántartásba vétetni. — Most mit cikizel?-— nézett rám szemrehányóan a szőke. — Rajzold oda a neved és kész! Megdobbant a szívem. Ez már nem lehet véletlen. Lopva végigtekintettem daliás alakomon, és egyetlen határozott mozdulattal oda- kanyarítottam a nevem a rubrikába. Ettől kezdve naponta értek hasonló örömteli meglepetések. A lányok kertelés nélkül értésemre adták, hogy cseppet sem hatja meg őket éveimnek az övékénél némileg nagyobb halmaza. így történhetett meg, hogy egy szép napon nekiduráltam magam, és óvatos, ám jól érthető sziával köszöntöttem szomszédom serdülő lányát. Ö egy szemvillantásnyi ideig csodálkozva nézett rám, de azután rögtön férfiszívet megdobogtató mosoly fénylett fel szép szeme sarkában. — Szia — mondta mele-t gén, és olyan érdeklődést véltem felfedezni a tekintetében, mint még soha. Most ott tartok, hogy az öltönyömet eladtam a bizományinak, kopott farmert és pólótrikót hordok, szépen serken a szakállam. Már azt is kiszámítottam, hogy ötven év múlva én még csak nyolcvankét éves leszek, a szomszédom lánya viszont már hatvanhat, miszerint jelentéktelenné zsugorodik a közöttünk itt-ott még meglévő korkülönbség. Egyre fokozódó tempóban fiatalodom! Sitkéi Béla
