Népújság, 1982. október (33. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-02 / 231. szám

NÉPÚJSÁG, 1982. október 2., szombat 15. DECEMBER 31-IG: HAJRÁ, TANÉP!... AZTÁN: ? Mentőöv után kényszermegol dás Nehéz higgadtan és mér­téktartóan papírra vetni azokat a sorokat, amelyek Eger NB I-es kosárlabda­csapatának jelenét és jövő­jét taglalják. Mégis kísérel­jük meg. A tét ugyanis egy élvonalig eljutott és ott gyö­keret is vert csapat léte, vagy nem léte. Egerben nem először. A fenntartó, a Heves me­gyei Tanácsi Építőipari Vál­lalat júliusban levélben kö­zölte a sportszerűekkel, hogy a költségigényes kosárlabda- csapat fenntartását, működ­tetését nem bírja el, s ezért azt felszámolja. Az ügy természetesen nem maradt ennyiben. A mentő­akció, a tárgyalások ered­ménye az lett, hogy a me­gyei tanács félévre kisegí­tette a szakosztályt anyagi­lag. A további megoldást ez idő alatt a sportszerveknek kell megtalálniuk. Így ne­vezhettek az idei bajnok­ságra, megállíthatták a szét­hullást, sőt, a csapat még erősített is, és kitűnően raj­tolt Kecskeméten. Szóljon minderről a vezető edző: Csányi Barna. Eleinte reménytelennek látszott minden. A fenntar­tás gondjai mellett Sipeki és Hinter más egyesülethez igazolt, Molnár és Czuprák pedig katonai szolgálatra vonult be. Az a gondolat is felvetődött, hogy visszalé­pünk és az NB II-ben indu­lunk azokkal a játékosokkal, akik maradtak. Aztán tisz­tázódott, hogy december 31- ig adottak az NB I-es sze­replés feltételei. Augusztus első hetében, a Bp. Honvéd­től sikerült átigazolni a 197 centiméter magas, 19 éves ifjúsági válogatott Lakosát. Czuprák Egerbe került ka­tonának, így megnöveked­tek az esélyeink. A bajnoki nyitány előtti utolsó pilla­natban kapta meg a játék- engedélyt a 203 centiméter magas, 24 éves Jozef Hrubi- na, aki Csehszlovákiából, a Prievidzából igazolt hozzánk. Petrucsikot pedig a Zalka Katonai Főiskola adta ki. Ok ketten komoly erősségei lehetnek csapatunknak, de beilleszkedésükhöz még idő kell. A jelenlegi keret a kö­vetkező. Irányító: Káló, Pet- rucsik. Középjátékosok: Bu­sák, Lakosa, Debreczeni, Hrubina. Mezőnyjátékosok: Komenczy, Korepta, Nádai, Szűcs, Czuprák, Tori, Zentai, Frankovics. Augusztusban a tardosi fizikai alapozó edzőtáboro­zás és az augusztus 20-ig Egerben folytatott felkészü­lés eredményes volt, közben a csehszlovák Szuper Ligás Prievidza volt az edzőpart­nerünk. Ezt tornák követték, összesen 19 mérkőzést ját­szottunk, többek között szovjet, olasz, lengyel, NDK­beli, szlovák és- magyar I. osztályú csapatokkal. A ha­gyományos és kötelező öt számból álló atlétikai fel­mérésen, melyen 245 pont a szint, csapatunk átlaga 462 pont volt. Minden korábbi­nál lényegesen jobb. ,Hogy érzékletesebb legyen ez a szám: valamennyi játéko­sunk 7,2 és 7,8 másodperc között futotta a hatvan mé­tert. Négyszáz méteren nyol­cán értek célba 50 másod­percen belül. Egyszóval fi­zikailag kitűnően felkészült az együttes. (Sajnos egyszer sem tudtunk a felkészülés során teljes csapattal szere­pelni sérülések miatt. Fran­kovics lába két hétig gipsz­ben volt s egy-egy időszakra Káló és Busák is harckép­telenné vált.) Így vártuk a bajnoki raj­tot, és győzni mentünk Kecskemétre. Tíz éve küsz­ködünk velük, idegenben még sohasem sikerült őket megvernünk, szeptember 3-án például a Hírős Kupán 17 ponttal kaptunk ki. Most mégis annyira együtt volt a csapat, hogy győzelmünket egyetlen pillanatig sem fe­nyegette veszély. A jelen­legi keret tehát garancia arra, hogy a csapat NB I-es marad. December végéig a feltételek is adottak ehhez, hogy utána mi lesz, arról viszont még fogalmam sincs. Mi szeretnénk továbbra is a TANÉP színeiben versenyez­ni, hiszen itt lettünk NB 1- esek, és itt sikerült kiharcol­nunk. a bentmaradást is — így és eddig az edző. Közismert, hogy az egri körcsarnok lelátóira eddig ez a kosárlabda-csapat tud­ta sorozatosan a legtöbb né­zőt vonzani. Most nagyon erős csoportban játszanak, a közönség láthatja majd a 25-szörös magyar bajnokot, a Bp. Honvédet, az élme­zőnyhöz tartozó válogatotta­kat felvonultató Vasas Izzót, a Csepelt, melyben két jugo­szláv és egy szovjet kosaras szerepel. Az alaposan meg­erősített SZEOL, az NB I- ben igen tekintélyes Baja, a nagycsapatoknak is nehéz próbát jelentő PVSK, az ifi­válogatott gerincét adó BSE, valamint a már legyőzött Kecskemét és a szombaton Egerbe látogató Szolnok al­kotja a TANÉP-pel ezt az erős mezőnyt. December 20- ig 4—5 győzelmet remélnek az egriek, s ha ez sikerül, akkor az NB I. alsó tízes csoportjában az előző baj­noksághoz hasonló eredmé­nyes folytatásra számítanak. A szakmai kérdések után annak eredtünk nyomába, hogy milyen jövő vár erre az együttesre, a további sze­replés feltételeit hogyan si­kerül megteremteni. Dér Béla egyesületi elnökhelyet­tes elmondta, hogy pillanat­Busák mezén még TANÉP- embléma díszeleg. Jövőre már ESE kerül a helyére? (Fotó: Szántó György) nyilag szakosztályvezetőjük sincs, s tudomása szerint végleges döntés sem szüle­tett még arról, hová kerül majd a csapat. Arról már határoztak, hogy a tanácsi építőipari vállalatot teher­mentesítik. A szakosztály­nak tovább kell működnie az adott szinten, és a városi sportvezetés feladata, hogy ezt megoldja. Pető ^ Miklós városi sportfelügyelőtől két elképzelésről hallottunk, de ezek egyike már bizonyos, hogy nem valósul meg, így nem érdemel részletezést. A másik variáció, amely jelen­leg vezetői egyeztetések és testületi döntések szintjénéj tart, az, hogy az NB I-es kosárlabdacsapat januártól az Eger Sportegyesület szár­nyai alá kerül. Kovács János, a városi pártbizottság titkára kez­dettől jól ismeri és nyomon követte a fejleményeket, ő foglalta össze tapasztalatait a következőképpen: — Ismeretes, hogy a vál­lalat 1980-ban súlyos hely­zetbe került, gazdátlanná vált a sportkör, s benne a kosárlabda-szakosztály is. A vállalat új vezetői közül néhányan elfordultak a sporttól, a szakmai tenni­valók kerültek előtérbe, hogy a mélypontról elmoz­duljanak. A vállalati gondok a sportkör életében is érez­tették hatásukat. A város vezető testületéinek alap­vető igénye az volt, hogy építőipari vállalataink kilá­baljanak a kátyúból, hogy szakmailag, politikailag ren­det teremtsünk. Ez volt a vállalati vezetés alapvető feladata. Eredmények már mutatkoztak. Nem kedvezett a sportnak, hogy a szanálási bizottság is megkérdőjelezte a szakosztály létjogosultsá­gát. Minden megbeszélésün­kön hangsúlyoztam, hogy az NB I-es kosárlabdacsapat működésére megoldást kell találni. A felvetődött prob­lémákban igyekeztünk se­gítséget nyújtani, így más sportolókat elhelyeztünk a vállalattól. A múlt év tava­szán akciót kezdeményez­tünk az építők szakszerve­zeti megyebizottságával, s kértük a szakmai szakszer­vezetek segítségét. Mintegy százezer forint és egyéb se­gítség is származott ebből. Többre egyelőre nem futot­ta. A korábbi helytelen ve­zetési módszerek is nehezí­tették azt, hogy a vállalaton belül elfogadhatóvá tegyék a sport ilyetén támogatását. Pedig tudvalévőén jó és hasznos volt az a propagan­da, amit az ország különbö­ző városaiban pályára lépő csapat a vállalat létezéséről, erejéről mutatott még abban a nehéz helyzetben is. Ezért ért váratlanul a csapat fel­számolásának írásos bejelen­tése. A vállalat vezetői ra­gaszkodnak ahhoz, hogy a TANÉP NB I-es szakosz­tálya megszűnjön. Mindösz- sze azt vállalják, hogy há­rom sportállással és 130 ezer forinttal támogatják az „új gazdát”. A TANÉP tehát szabadulni akar, s mivel más megoldás nincs, a meg­felelő függetlenített appará­tussal rendelkező reprezen­tatív városi sportkör az Eger SE veszi át a csapatot. Nem tagadom, hogy ez bizony kényszermegoldás de az I. osztályú feltételeknek ez az egyetlen belátható módja jelen pillanatban — így és eddig Kovács János. Nem először vetődik fel Egerben, hogy mekkora gondot jelent egy élvonalba jutott csapat menedzselése. Labdarúgók, kézilabdázók, női és férfi kosarasok a megmondhatói, hogy amikor felküzdötték magukat a leg­jobbak közé, amikor a lelke­sedésen és a szakmai hozzá­értésen túl a megbízható háttér is szükségeltetett vol­na, miként tört meg a len­dület, hogyan süllyedtek vissza újból a szürkeségbe. Kétségtelen, hogy napjaink­ban sok összetevő nehezíti az eredményes vállalati gaz­dálkodást. Ilyen helyzetben sokkalta körültekintőbb, át­gondoltabb tervezés, munka­végzés és szervezés hozhat csak sikereket. Nagyobbak a követelmények mindenki­vel szemben, de ezek a kö­vetelmények mégsem azt diktálják, hogy a könnyebb végén ragadjuk meg a prob­lémákat, hogy mindentől szabaduljunk, ami terhet jelent. A kultúra és benne a sport is az élet természe­tes eleme. E nehéz időben is nyitnak színházat, bemutat­koznak új és új feltörekvő, maguknak a legjobbak kö­zött helyet szorító szakosz­tályok. Feltehetően nem mentőövvel és nem kény­szermegoldásokkal. Virágh Tibor Gyenge játékkal Szentes—Eger SE 14—12 (7—6) NB I B-s női kézilabda­mérkőzés. Eger, bervai pá­lya: 100 néző. V.: Baranyai, Bánkúti. Eger: Mészárosné — Ju­hász 2, Kovács, Csabáné 2, Szabó, Honfiné, Káló 1. Cse­re: Verebélyi 6, Vass 1. Ed­ző: Hegedűs Gábor. Gyenge játékot hozott a két csapat találkozója. A mérkőzés nagy részében a vendégeknél volt az előny, az ESE-nek csak a felzár­kózáshoz volt ereje. A hajrá a jól védekező és magassá­gi fölényben lévő szentesiek­nek sikerült jobban és végül biztosan nyertek. Az egri csapat teljesítménye ezúttal nem érte el az osztálynak megfelelő szintet. MÁTRA-CSOPORT, MEGYEI BAJNOKSÁG Tét az élmezőnyben maradás, a felzárkézás A területi labdarúgó-baj­nokság 8. fordulójában a He­ves megyei csapatok közül három pályaválasztó lesz, egyedül a Gyöngyösi SE uta­zik. A harmadik helyen álló Hatvani KVSC az alsóház­ban tanyázó Miskolci VSC gárdáját fogadja a két pont megszerzésének reményé­ben. Az előző forduló bra­vúrcsapata, a Recski Ércbá­nyász is győzelemre számít a sereghajtó Pásztó ellen. Nehéz 90 perc vár a Gyön­gyösre, az éllovas Lehel SC otthonában. A volt NB II-es csapatok találkozóján döntő lehet a hazai pálya előnye. A várakozáson alul szereplő utolsó előtti Bélapátfalvá­nak csak győzelem esetén lehet reménye a felzárkózás­hoz. Tippjeink: Hatvan—Mis­kolci VSC 1, Jászberény— Gyöngyös 1, Bélapátfalva— Olefin SC x, Borsodi Bá­nyász—Borsodnádasd x, Ba­lassagyarmat—Edelény 1, St. Síküveggyár—H. Papp J. SE x, Borsodi Volán—Vác x„ Recsk—Pásztó 1. A megyei bajnokság éllo­vasa, a Honvéd Gáspár SE legénysége a sérülések miatt megtizedelt, gyenge formá­ban lévő Füzesabony ottho­nában szeretné gyarapítani pontjainak számát. A fordu­ló slágermérkőzésére Petőfi- bányán kerül sor, ahová a Siroki Vasas látogat. A terü­leti bajnokságból kiesett két csapat találkozóján ezúttal a gólképesebb bányászgárdát tartjuk esélyesebbnek a két pont megszerzésére. A még pont nélküli Egercsehinek hazai környezetben komoly esélye van arra, hogy az utolsó előtti Tarnamérával szemben megszakítsa vere­ségsorozatát. Tippjeink: Heves—Mátra- derecske 1, Petőfibánya—Sí­rok 1, Füzesabony—H. Gás­pár SE 1, Gyöngyöshalász— Selyp 1, Kompolt—Apc x, Pétervására—Poroszló 1, Egercsehi—Tárnáméra 1„ Domoszló—Heréd 1. Szombati sportműsor Kézilabda: Megyei férfi bajnoki mérkőzések (egy­séges kezdési idő 16): Sírok —Egri TK, Gy. Zalka—Egri Forgácsoló, H. Gáspár SE— Heves. Női mérkőzések (egy­séges kezdési idő: 16). Gyön­gyösi SE—Sírok, Novaj—Fü­zesabony, Heves—Hatvani KVSC, Recsk—E. Közgazda- sági. Kosárlabda: Egri TANÉP —Szolnok NB I-es férfi­mérkőzés, Eger, Kemény Fe­renc Sportcsarnok, 16. Sza­bó 111., Budai. Labdarúgás: Területi baj­nokság, Mátra-csoport, (egy­séges kezdési idő: 14): Hat­van—MVSC, Gáspár, Bél­apátfalva—Olefin SC, Enrei- ter. Megyei bajnoki mérkő­zések 14 órai kezdettel: He­ves—Mátraderecske% Mészá­ros, Petőfibánya—Sirok, Os­vát, Füzesabony—H. Gáspár SE, Csik, Gyöngyöshalász— Selyp, Marosvári. Sportlövészet: Megyei pus­kás bajnokság. Gyöngyös, Karácsondi úti Zalka-lőtér, 8. Megyei pisztolyos bajnok­ság. Eger, Legányi úti lőtér, 9. Tenisz: Dobó István-em- lékverseny, Eger, népkerti stadion salakos pályái, 10. GYSE—MAFC OB I-es csa­patmérkőzés. Gyöngyös, 11. Természetjárás: Diviaczky Gyula-emléktúra. Találko­zás: 7.45-kor, Egervár vasúti megállóban. Tömegsport: Heves—Nóg- rád megyei KISZÖV Barát­ság Kupa. Gyöngyös, városi sporttelep, 8.30. Férfi kispá­lyás labdarúgás, asztalite­nisz, sakk és teke sport­ágakban. ( mozi ) ( rádió ) KOSSUTH [ MAI 1 MŰSOROK J MISKOLC EGRI VÖRÖS CSILLAG Telefon: 11-888 Du. fél 4, fél 6 és 8 órakor: Megáll az ldfl Színes magyar film a hatvanas évekről Este 10 órakor: Az amerikai barát Színes, szinkronizált NSZK—francia bűnügyi film EGRI VARMOZI De. 10-től du. 5-ig: Minden egész órában rövidfilmek EGRI BRÖDY Telefon: 11-773 Du. 4, 6 és 8 órakor: Honda-lovag GYÖNGYÖSI PUSKIN Du. fél 4 órakor: Erőd az őserdőben Színes, szinkronizált szovjet—lengyel kalandfilm Este 3/4 6 és 8 órakor: Csárdáskirálynő Színes magyaiv-NSZK filmoperett GYÖNGYÖSI SZABADSÁG A pap, a kurtizán és a magányos hős HATVANI VÖRÖS CSILLAG Olimpia Moszkvában HATVANI KOSSUTH A keresztapa FÜZESABONY Ámokfutó PÉTERVASARA Aranycsapat 8.30 Családi tükör. 9.00 Mit — hol — mikor — hogyan? Tanácsadó műsor. 9.15 Julie Andrews zenés jáítékaiból énekel. 10.05 Vikenidbörze. 12.30 Déli zeneparádé. 13.25 Orvosi tanácsok. 13.30 Bá­bolnai napok ’82. 14.05 A hét embere. 14.15 Zenei anyanyelvűnk. 14.25 Magya­rán szólva. 14.40 Antik és modem. 15.18 Előadja a szerző. 16.00 168 ÓRA. 17.30 Komoly zenei „lemezlovas”. 18.14 Hol volt, hol nem volt... 18.30 Hírek. Sport. 18.45 A szülőföld muzsiká­ja. 19.44 Hídfők a végtelen­ben. Szép, új világ. 20.44 Örökzöld dallamok. 21.42 Gáti István operaáriákat énekel. 22.00 Hírek. Sport. 22.15 Európa hangverseny­termeiből. 23.47 Köztünk maradjon. PETŐFI 8.05 Indulók fúvószenekar­ra. 8.20 A világ sorsa — Ka­liforniából nézve. 8.35 Nép­dalok. 9.00 Híres történetek — nagy egyéniségek. 10.00 Szombat délelőtt. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.05 ősztől őszig. 14.00 összeme- sélés. 14.35 Francia sanzo­nok. 14.50 Sport. 16.00 Ci- gánydalok, csárdások, 16.35 Slágerek mindenkinek. 17.20 Mozaik. 18.20 Labdarúgás. Körkapcsolás bajnoki mér­kőzésekről. 19.05 A rádió dalszínháza. Offenbach: Pi­aci dámák (Operett). 20.05 Graimofonalbum. 20.35 Köz­kívánatra! 22.00 Slágermú­zeum. 23.15 Dzsesszfelvéte­lek. 8.00 Hírek. Időjárás. Mű­sorismertetés. Lapszemle. 8.10 Hová menjünk, mit csi­náljunk? Programajánlat. 8.20 Visszapillantó. 8.40 Nap­jaink kérdései. Önodvári Miklós jegyzete — A Pussy­cat együttes: felvételeiből. 9.00 Észak-magyarországi krónika,. 9.30 Mikrofonlánc. Dudla Józseffel, az MSZMP Miskolc városi Bizottságá­nak első titkárával beszélget Antal Magda — Sport. 9.55 Műsorelőzetes... ( televízió ) 1. MOSOR 8.00 Tévétoma. 8.05 Iskolaté­vé. 8.45 A pécsi körzeti stúdió. 9.05 A szegedi kör­zeti stúdió, román nyelvű nemzetiségi műsora. 9.20 Mese, mese, mátka ... Kis- film-összeállítás. 9.45 Én sem vagyok itthon (Cseh­szlovák filmsorozat). 9.55 Gyerekek a házban (NSZK kisijátékfi lmsorozat). 10.25 Kórház a város szélén. 11.20 Keresztkérdés. 11.50 „Legyen a zene mindenkié”. 14.45 A világ nagy városai (Francia dokumentum-filmsorozat). 15.35 MAFILM-magazin. 15.50 Hírek. 16.05 Davis Ku­pa. Magyarország—Dánia te­niszmérkőzés. 17.20 Régi ma­gyar tudósvilág. 18.00 Csalá­di találkozó. 18.40 Űj egy­millió fontos hangjegy. A Color együttes műsora. 19.10 Tévétoma. 19.15 Esti mese. Az új háló (Magyar rajz­film). 19.30 Tv~híradó. 20.00 Vers — mindenkinek. Weö­res Sándor: Az ál-magány. 20.05 Derrick (NSZK bűn­ügyi filmsorozat). Csapda az úton. 21.05 Pop-tükör. 21.45 Tv-híradó 3. 21.55 Tarkovsz­kijTSorozat. Andrej Rubljov (Szovjet film). 2. MŰSOR 16.50 Iskolatévé. Angol nyelv. 17.05 Pedagógusok fóruma. 17.40 II. József császár (Té­véjáték Szomory Dezső drá­májából). 18.55 Magyar tá­jak (Kőszeg). 19.30 Tv-hír­adó. 20.00 Vers — minden­kinek. 20.05 A szép május (Francia dokumentumfiilm). A francia új hullám doku- memtumfilm-rendezője Pá­rizsról szól szeretettel, de kritikusan. Egy húsz év előt­ti, meglehetősen hűvös idő­járású, politikailag azonban annál forrongóbb május mindennapjai elevenednek mek szemünk előtt. Külön­böző társadalmi állású em­berek mondanak véleményt a családról, a szakszervezet­ről, a kormány politikájá­ról. az OAS-vezetők peré­ről és más, akkoriban fontos eseményről.

Next

/
Thumbnails
Contents