Népújság, 1982. október (33. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-27 / 252. szám

4«

■ .y

NÉPÚJSÁG, 1982. október 27., szerda

Egy szakmunkás diplomát szerzett

Példamutató eset az ismeretgyarapításról

O

Tóth József, a Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalat anyaggazdálkodási osztályának helyettes vezetője így emlékezik arra az egykori tizenévesre.

— Eredetileg kárpitos szerettem volna lenni. Más iskolatípusra nem is gondoltam, hiszen tanulmányi eredményem még a közepes szintet sem érte el. Elképzeléseim azonban nem teljesültek, ezért megalkudtam, s köszörűs-esztergályos tanulónak jelentkeztem. Később azonban rájöttem: ezt a hivatást nem számomra találták ki, így aztán másfelé kacsintgattam. Elvesztettem egy esztendőt, s valami újjal próbálkoztam. A postánál lettem hírlapkézbesítő, azaz ifjú fejjel pénzt kerestem, ám az annyira várt elégedettség ekkor sem lett osztályrészem. Jöhetett az újabb nekifutás, ezúttal az ács-állványozó szakma fortélyait akartam elsajátítani. Nem ment könnyen, hiszen Almásfüzitőre kerültem, azaz elszakadtam a családi háztól. A megpróbáltatásokat azonban természetesnek tartottam, úgy véltem, ez az ára annak, hogy testhez mért hivatásra leljek.

Itt már gyökeret vert, bizonyította nemcsak rátermettségét, hanem szorgalmát is.

— Jelessel végeztem, ez sokak számára meglepetésként hatott, pedig a magyarázat kézenfekvő. Azzal foglalkoztam, ami a legközelebb állt hozzám, amiben fantáziát, értelmet láttam, így aztán készséggel töltöttem szabad óráimat a könyvek mellett. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy a kenyérkereset során ízelítőt kaptam a szakképzetlenséggel járó terhekből is. Diákként nem kellett hajnalban kelnem, épp ezért megbecsültem, rangjának megfelelően értékeltem ezt a lehetőséget.

A történet lényege a következő: egy hajdani

nyolcadikos sehogy sem boldogult. a pályaválasztással, ám kitérők után — ezeket merte vállalni — nemcsak eredeti terveit valósította meg, hanem a szakmunkás-bizonyítvány mellé főiskolai diplomát is szerzett időt "és fárad-' ságot nem kímélve, átlagon felüli kitartással, helytállással.

Óhaja valóra vált, állást kapott jelenlegi cégénél, sokan nem törekszenek másra, ő azonban csak egy állomásnak tekintette ezt a szintet az ismeretgyarapítás felé vezető úton. A korábbi évek során formálódott tudásszomja, s ez mind többre ösztönözte.

—• Levelező úton érettségiztem, aztán felvetődött az ötlet: az egyetemi vagy a főiskolai belépő kérdése. Sejtettem: erőpróba lesz ez a javából, mégsem léptem vissza, holott jó néhány mozzanat ezt követelte volna. Családom megértett, mégsem volt egyszerű elszakadni tőlük, s felnőtt fejjel nappali hallgatóként bizonyítani rátermettségemet. Kevésnek tartottam azt az útravalót, amit magammal hoztam, ezért — bár nem kellett volna — a SZET-tel is megpróbálkoztam. Az mindenképpen önbizalmat adott, hogy felvettek, s a különböző pszichológiai vizsgálatok során meggyőződtek arról, hogy bírom majd az iramot, s tíz hónap alatt behozom hátrányomat. Egyáltalán nem túlzók, amikor azt mondom, hogy napi 12— 16 órát töltöttem a könyvek mellett. Mellőztem a szórakozást, ez cseppet sem zavart, mert tudtam; mindennek ára van. Meg is lett az eredmény: bejutottam a

Pénzügyi és Számviteli Főiskolára.

o

Ez 1979-ben történt, örült, de meg volt róla győződve, hogy szinte sziszifuszi erőfeszítés várja.

— Búcsút mondtam az enyéimnek, s csak a tennivalókra koncentráltam. Szerencsére a SZET-es hónapok során edzettséget szereztem, s az akkor megszokott tempóban dolgoztam tovább. Ügy döntöttem: nem mondok le a jeles szint tartásáról. Elhatározásomat valóra is váltottam. Ezt az érzést csak az értheti meg, aki maga is hasonló helyzetben volt. Ráadásul túl is szárnyaltam elképzeléseimet, hiszen tudományos diákköri dolgozatommal szépen szerepeltem, ennek a munkának továbbfejlesztett változatával indulok még ebben a hónapban a gazdasági főiskolák országos versenyén. Már az felemelő tudat, hogy eddig elértem. Egyébként a téma sem volt közömbös számomra, hiszen tanulmányomban a gyártóeszközgazdálkodás és a termelés összehangolását elemeztem, méghozzá munkahelyi tapasztalataim alapján. Más szóval: olyan következtetésekre jutottam, amelyeket a gyakorlat során is hasznosítani . lehet. Hiszek abban, hogy így történik.

o

Kevesek képesek arra, amit tett. A recept azonban figyelemre méltó. Szerinte a siker titka az akarattal ötvözött, a lemondással társított vasszorgalom. Ezek a tulajdonságok nem hiányoztak belőle, emiatt lehetett a hajdani szakmunkásból diplomás ember, olyan egyéniség, akinek ritka erényeit főnökei is méltatták, hiszen fiatalon bízták meg az anyaggazdálkodási osztály vezetőhelyettesi teendőinek ellátásával. Sorsa, példája követésre sarkall, s azt is jelzi, hogy a valódi érdemek elnyerik jutalmukat.

Pécsi István

A jövő héten

Megyei

olvasótábor- szövetkezeti dolgozóknak

A MÉSZÖV az idén is megrendezi immár hagyományos szövetkezeti olvasótáborát. Ez alkalommal — harmincnál több résztvevővel — a jövő héten kerül sor a gazdag programú eseményre. A megye legkülönbözőbb helyeiről érkező „táborlakók” november 1—5. között Mátrafüireden, az Avar Szállóban az írással, a könyvkiadással, az irodalommal ismerkednek. Előadásokat hallgatnak a köz- művelődés, az olvasómozgalom jelentőségéről, a könyv- terjesztés módszereiről egyetemi tanártól, tanácsi vezetőtől, népművelőtől. Szerkesztőkkel — a Szépirodalmi Könyvkiadó, a Népújság, a Hevesi Szemle, a Szövetkezeti Élet képviselőivel — találkoznak. A tábor vendégéi lesznek Fekete Gyula, Fehér Klára és Nemes László írók. Ugyanekkor a tervek között szerepel — többi között az írószövetség föl- kérésére, egy budapesti színházlátogatás, s műsoros, tréfás könyvterjesztő verseny is.- Az elmélyültebb munkára kiscsoportos foglalkozások adnak módot. így a résztvevők például bepillantást nyernek a mátrafüredi művelődési ház életébe, törekvéseibe, a Népújság kulturális rovatának tevékenységébe, közelebbről is megismerik a mozgalmi sajtót.

Prózamondók

versenye

A Gárdonyi Géza Társaság rendezésében holnap, — csütörtökön — délelőtt tíz órakor Egerben, a Megyei Könyvtár olvasótermében kerül sor egyetemi és főiskolai hallgatók részvételével a hagyományos prózamondó versenyre.

A felsőoktatási intézmények hallgatóinak vetélkedője nyilvános, az érdeklődőket a rendezők a könyvtár olvasótermébe várják.

„Itt vagyunk tehát végre valahára Nagykőrös homokos és salétromos Kánaánjában. Szállásunk csak tegnapelőtt óta van, azelőtt Mentovicséknál szorongtunk, egy pár napot pedig Pesten töltöttünk, vásárolván bútorokat igen drágán, így keveset. Az élelmi cikkek is igen drágák, mint Pesten, úgyhogy bizony nem tudom, hogyan fogunk kijönni” — írta Arany János sógorának, Er- csey Sándornak Nagyszalontára 1851. november elején, néhány héttel azután, hogy elfogadta a nagykőrösi református gimnázium tanári állását.

Az 1557-ben alapított gimnázium életében ezek a változás évei, mert ekkor fejlődött az algimnázium nyolc osztályossá és kapta meg a jogot érettségi bizonyítványok kiállítására. Itt tanított akkor a fél Akadémia. Az osztrák hatóságok megkövetelték a tanároktól, hogy vágassák le magyaros bajuszukat, szakállukat, a magyarruhát és kalapot cseréljék fel a bécsi és pesti divat újdonságaival. Űjra és újra életrajzokat, Júegészítésekef kértek tőlük. Irodalmi múltjukat kutatták. Jegyzékben kellett beszámolniuk a tanítandó könyvekről, még az iskola alaprajza is érdekelte őket. A tanárok kenyere, élete a lét és nemlét peremén mozgott.

Arany János az irodalom- történetet tanította a négy felső osztályban. A hatodik osztályban (ma második) a legújabb kor irodalmát tekintették át. Innen haladtak az ó-. közép- és újkor felé a mohácsi vészig. „A nevezetesebb könyveket; ha szerét ejthettem, eredetiben is felviszem és megmutatom. Sokat tesz az ifjúra az, ha látja fortnáját, kötését, címlapját valamely régi munkának” -r írta tanártársának, Lévai Józsefnek Miskolcra. Minden írótól példát is olvasott vagy olvastatott. (Milyen korán felismerte Arany ezeket a ma is érvényes metodikai elveket!)

Sáfrán Györgyi hiteles krónikájában — Hej, Nagykőrös híres város — a költő iskolai életét, a barátok hűségét és a mindennapok gondjait idézte. Ekkor írta Arany A magyar nemzeti

versidomról című tanulmányát. Elkészített egy irodalmi olvasókönyvet is, ami azonban hazafias szelleme miatt nem jelenthetett meg. Szólt a krónika egy derűs nyári utazásról Tompa Mihállyal. A nyár végi kalandozás emlékei a diósgyőri várrom és vashámor, az aggteleki cseppkőbarlang, Sárospatak (itt Erdélyi János vendégei), Széphalom (Kazinczy sírján pulykák legeltek), Szerencsen Rákóczi Zsig- mond sírja. Nem mulasztották el a látogatást Szemere Miklósnál sem.

Aranyt Nagykőrösről hívták tanárnak, igazgatónak Kecskemétre, Pestre, Szalontára, de nem ment, mert irtózott minden változásitól. Később is évekbe telt, míg engedett barátai kérésének és Pestre költözött, ahol soha nem érezte jól magát. Az Akadémia főtitkári tisztét nyűgnek érezte.

Ide kívánkozik még • a tanítvány, Tolnai Lajos visszaemlékezése: „...Magyar

nadrágot és csizmát viselt, de német kabátot magyar kalappal. Hangja tompa volt, mely versolvasás során édesen ellágyult. Annak a rendkívüli szerénységnek tulajdonítom, mely végig is sajátja maradt, hogy benne és rajta a nagyembert semmi sem árulta el... Nem volt élénk pedagógus tanár, de rendszerető, sőt szigorú, ki a legkisebb helytelenséget sem tűrte szó nélkül. Nem beszélt, nem magyarázott feleslegesen, semmi népszerűséget nem hajhászott.” Azt is elmondta Tolnai, hogy az ő tárgyát mindenki becsületbeli kötelességnek tartotta tanulni.

Külön értéke volt az Arany-kutató, Sáfrán Györgyi dr. több részből álló munkájának, hogy nem lépte túl kitűzött céljait, nem kísérelte meg az ötvenes években írt nagy művek elemzését és bemutatott versek is. — Oh, ne nézz rám... Itthon, Enyhülés — a családi élet bennsőségét, melegségét tükrözték. Az Arany-évforduló ünnepi megemlékezései sorában új színt jelentett ez a vidéki tanár hétköznapjait és apró gondjait felidéző krónika.

Ebergényi Tibor

Esterházy Péter:

A hely, ahol most vagyunk

ii.

Topogott a járdaszélen, issan elindult... milyen áratlan volt mindez! lennyire kiszámíthatatlan.... s hogy nyelvet ölteni... íennyire esetleges ... Milyen Dkféle ez itt, fűzte a lassú íta közben gondolatait, miien gazdag, milyen bőséges. lár egy ilyen, semmilyen tea is ... ! Kicsit szédült, lindez az enyém, és e túl- radó gondolatra valóban zédülni kell... akárhogy is, azdag vagyok és előkelő. Az letet, melyet csepülni tu- ott csak megannyiszor rá- ondolt, most hirtelen ma- asztosnak látta és titkosak, fénnyel teltnek, annak szellős térnek, amelynek zok a francia és orosz regé- yek állítják.

Igen, vannak ritka, kitün- stett pillanatok, midőn vá- osunkra úgy gondolunk: a liénk: A miénk, tehát sze- etjük, ez nem elhatározás lolga. Szeretjük, de — ó be okszor — nem kultiváljuk. lllenséges utcákon iszkolunk [yenkor, gonosz útfelbontá- ok mentén, ahol lusta és rehány munkások dolgozlak a gazember művezetők rányítása alatt, s ha olyik- lak a véletlen erőlködéstől tered az orra vére, a rossz- ircú járókelők — mi kárörömmel mutogatnak. Ilyenkor úgy érezzük, telefonjaink sajátosan kattognak, van is vonal, meg nincs is, fiatal, csinoska és cinikus fiatalemberek hemzsegnek a szabad ég alatt, és a mulatókban hosszú szárú poharukból színes leveket isznak, az asz- szonyok cekkerektől görbék, a férjek meg gondterhelten rágcsálják a körmüket. (Csak a gyerkőcök vidámak, az örök jövő, ha a tévé matinéja valami fordulatos történelmi-ifjúsági feldolgozást kínál, kipirult arccal rohangálnak, és boldogan kurjant- gatnak egymás felé, „de jó kis izgi történelemhamisítás volt,” így kurjongatnak. Azt hiszik a bolondok, ez műfaj.)

No de nem minden nap ilyen. — mert hol ilyen egy nap, hol nem, Ám ha ilyen, akkor nem találjuk a helyünk. Szokás manapság arról írni, hogy a világ bizony kissé lehetetlen, hogy mostanság kevéssé elviselhető — de nem igazán tisztességes dolog ilyenkor kizárólag a New York-i metró áldatlan állapotjára gondolni, vagy a közbiztonság példátlan romlására másutt, nem: a világ nálunk is kissé lehetetlen és bizony mostanság kevéssé elviselhető itt is. Ez persze nem politikai

Magyar László illusztrációja

gáncsoskodás; a politika az... az olyan (Arany János szavával) izé, akár dicsérni is lehetne. Vagy szidni. (Egyik sem vezet sokra, vigyázni azonban az elhanyagolással: ha nem dicsérjük az államférfiakat, búskomorságba esnek, lógatni kezdik a fejüket, rosszkedvűen ődöngenek a konyha és a nappali közt, misz-ségüket átalviszik a parlamentbe, és más fontos fórumokra, a hozott döntések, törvények, a jogok és láncok kialkudott aránya olyan ... gyomorbajos lesz, olyan savanka, a túlzó ajná- rozás viszont pöfeteggé és kevélyekké teszi e férfiakat, és akkor meg mindent össze- szivarfüstöznek; nem vonzó sehogyse.)

Így vagy amúgy, városunk szépül, új áruházakat avatnak és könyvesboltokat, az autóutak sávosodnak, parkolók épülnek, szaporodnak

a táncversenyek, és nő azok színvonala, mindenünnét disco-zene szól, még az egészen furcsa, komor kis szobákból is, fini szuper, a színes televíziók immár szolí- dak, az adapter nem hiánycikk, és a Gelka, mondhatni, méltányos. De hát ne legyünk elégedettek és elégedetlenek, evvel a fáradtsággal éhezgetnénk is valamelyest, konok tekintetű férfiak hivatgatnának pökhendi hanghordozással hétvégenként magukhoz, lehetőleg éppen a legfincsibb tévéműsor idejében, minden nyomorúságosabb is lehetne, anélkül, hogy a szegénység kissé hamis jó érzése tölthetne el minket, kóvályognánk az üres utcákon, és jól felfogott érdekünkben félnénk a rendőröktől, anélkül, hogy a hajunkat cibáló szélről emelkedetten asszociálhatnánk ..., nem, ezt nem tennénk, fázósan bújnánk kopott irhánkba Kopott irhánkba most is fázósan bújunk, tárgyilagosan elismerve, hogy minden valószínűség szerint jövőre ki tudjuk cserélni újra; nagy kedvre ez nem derít.

Kicsit elkalandoztunk.

Á A A betért a városunkra jellemző félfényes önki- szolgáló boltok egyikébe, vett egy butélia veresbort, hazatelefonozott a feleségének, hogy siet, és hogy vett egy butélia veresbort, amit majd este kettesben fognak meginni. A felesége hangja repesett az örömtől, de Á Á Á-t még ez sem tudta meg- závami.

Végigsétált az említett folyóparton, ott, ahol a gulyá-F kát hajthatták; az idő... nos, az idő nem jár különösen a kedvében, de azért hirtelen kisüt a nap, nem erővel, de ragyogón; mikor pedig meglát egy napfürdőző, idősebb hölgyet, maga sem tudja, miért, tenyerét a nap és a hölgy arca közé teszi, úgy, hogy árnyék röppen oda.

Az asszonyság felháborodottan felugrott, Á Á Á-ra meredt, majd némán, gyűlölködve eljutott, tipegve, mint egy megzavart madárka. Á Á Á-t félelem fogta el; e különös napon már-már ennek is tudott volna örülni, hogy milyen sokféle ez a rossz, böfögő, porcgyanús teste, milyen sok minden elfér benne, öröm és rettegés, ilyen gyorsan egymás után. A A A félt.

A felesége fölkészülten fogadta, forró volt és jószagú, a bort gyorsan megitták, Á Á Á nem bírt semmi külső dologra figyelni, hol hálás

volt a feleségének, mert hallgatott, hol gyűlölte, mert nem kérdezett semmit...1 és a fenébe is, ilyen a mai ember házassága, hivatalos, de nem törvényes, a meghittséget a megszokás helyettesíti, az őszinteséget a szemérmetlenség !

Az asszony sírva fakadt, mit akar tőle A A A, egész megbolondítja őt, már az sein tudja, mire számíthat, és így tovább. A A A már túlságosan számított az együtt hálásra, gyorsan kibékítette hát az asszonyt; szeretkezésük nem volt olyan jó, mint szerette volna, bár talán jobb, mint egyébként, hosszabb, csak valahogy nem találta a ritmust. — Csöndesen feküdtek a kettős ágyon, s mikor a felesége megkérdezte, boldog vagy?”, ő azt válaszolta, „boldog.”

Pedig minden volt, csak az nem. Illetve éppen ezen kezdett tűnődni, hogy mi is az a boldogtalanság, minthogy úgy vélte, hazudott az asszonynak, ha pedig nem boldog, akkor boldogtalan ... És egyre inkább az jött ki: hogy a boldogtalanság az egy szó.

Izgatottan felugrott, az ablakhoz lépett, sötéten bolto- zódtak a fák, ha busz ment, remegtek az ablakok, kemény éjszaka borult fölé, a szélseperte és szélcsiszolta égbolton tiszta csillagok ragyogtak, s egy viliódzó távoli fény pillanatonként tovatűnő hamut kevert belé, a szellő fűszer és kő szagát hozta, és a fakó férfi, szívében heves reménységgel ismételgette: „egy szó, csak egy szó, de hát csak egy szó.”

(VÉGE)