Népújság, 1982. október (33. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-17 / 244. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. október 17., vasárnap Egymásra nézve, avagy Az itt és most kimondható igazságok Fórum a miskolci rádióban Bejárók és ki járók MINDENNAPI NYELVÜNK Kerékkötő és szekértőié Az újságokban gyakran olvashatunk olyan szöveg- részleteket, amelyekben ismert szólások vagy közmondásszerű kifejezések és kijelentések jutnak sajátos közlő szerephez. Figyeljük meg például ezt a szöveg- összefüggést: „Reménytelen hát, hogy a kerékkötőnek kikiáltott bérszabályozásból gazdasági szekértoló legyen” (Népszava, 1982. jún. 5.). Ügy általában ismerjük mind a kerékkötő, mind a szekértoló szólásszerű nyelvi formák használati értékét és jelentéstartalmát, de ebben a szövegben a mondanivaló értelmezését inkább gátolják, mint elősegítik, annál is inkább, mert sajátos rosszalló és gunyoroskodó hangulati érték is tapad mindkét szóhoz. A mi vidékünkön is használják ezt a mondást: Megköti valakinek a kerekét, azaz" megakadályozza feltett szándékának megvalósításában. A kerékkötő nyelvi forma tehát arra utal, hogy olyan személyről, jelenségről vagy esetről van szó, akit és amit ezekkel a jelzőkkel minősíthetünk: hátráltató, akadályozó; akadékoskodó, gáncsoskodó stb. Az idézett hírlapi szövegrészletben ilyen jelentéskörrel elfogadható, és jól értelmezhető a szó használata. Mindezt nem mondhatjuk el a szekértoló összetétel fel- használásáról. Elsősorban azért nem, mert nem köz- használatú ez a szóalak. Bár ez a szólás, hopr valakinek a szekerét tolja, vagyis: támogatja, segíti; gyámo- lítja, istápolja, már inkább ismeretes szélesebb körben is. A rosszalló jelentésbeli és használati érték újabban nagyon felerősödött mind a szólásban, mind a szekértoló szóalakban. Azt az embert és cselekvést minősítjük vele, aki és ami elsősorban anyagi haszonért, illetőleg szolgalelkűségből tevékenykedik, s nem őszinte segítő szándékból. Éppen az a mel- lékzönge akadályozza meg az olvasót, hogy egyértelműen értelmezni tudja a szövegbeli mondanivalót Nem segíti az olvasót az, hogy a közlemény címében meg ez olvasható: Kerékkötőből széltoló. A felelőtlenség, a megbízhatatlanság képzetkörének bekapcsolása is inkább megzavarja az olvasót, mint segíti a szöveg megértésében. Dr. Bakos József — Ki lát bele az emberekbe? — kérdezte a barátom a film megnézése után. — Ki akarja egyáltalán megtudni, mi van bennük, kinek van rá ereje? — válaszoltam neki. Mert valóban: ez ennek a felkavaró, nagyon igényesen elkészített alkotásnak a központi gondolata. A saját egyéniségünk kibontása, a megalkuvások nélküli élet: olyan „fényűzés” ez, amelyik nem minden körülmények között megvalósítható. A másságot csak olyan világban ismeri el a közvélemény és az államhatalom, ahol erre lehetőség nyílik, nem veszélyezteti az egyes emberek önmegvalósítási törekvése a fönnálló rendet. Többszörösen kényes témát választott Makk Károly, a mű rendezője. A főhős, Szalánczky Éva kétszeresen nehéz ember. Egyrészt homoszexuális, másrészt képtelenül őszinte. Bármelyik tulajdonsága elég volna ahhoz, hogy tönkremenjen az ötvenes évek második felének viszonyai között. Ugyanis a konszolidáció éppen az „éles sarkok” legömbölyítésével, az értelmes kompromisszumok útján halad. Ennek az újságírónőnek a léte pedig eleve kihívás ebben a közegben, amely minden igyekezetével nyugalmat, társadalmi megbékélést akar teremteni. Ebből a szempontból az alaphelyzet kiválasztása részben kitűnő, részben rossz. Jó azért, mert a legszélsőségesebb válaszokat kapja az alkotó a sarkított kérdéseire. S ezek a feltáruló mély szakadékok megmutatják, hogy milyen gondokkal is kell szembenéznie a társadalomnak. A tűrőképesség s egymás tiszteletének próbaköve, ez a nem mindennapi helyzet. Hibája is e tőről-, fakad, mert nem tipikus a szereplők sorsa, s ahogy környezetük viszonyul hozzájuk. A történet viszont hiteles, az események rendkívül logikusan következnek egymásra. Gondolkozzunk csak el azon, hogy a világ- irodalom sok híres műve nem ezt az utat járja-e? A történet Szalánczky Éva halálának okait vizsgálja. A jó tollú fiatal újságíró új munkahelyre kerül. Itt szeret bele kolléganőjébe, aki maga se tud ilyenfajta hajlamairól. Persze Lívia vonzalma nem elsősorban saját neme felé irányul, hanem arra a hajlíthatatlan igazságkeresésre, szókimondásra, ami Évában megvan, így tárul föl lábai előtt a mélység, a megbélyegzés, amely e kapcsolatokat sújtja. Nem is akarja vállalni vonzalmát, de valódi szere- tetet, emberséget mástól nemigen kap. Közben Évának konfliktusai támadnak a lap szerkesztőjével, mert túl nyíltan fogalmazza meg véleményét. Főnöke nem szűklátókörű ember, börtön- járt kommunista, aki szeretné a maga ellentmondásaiban bemutatni újságjában az alakuló társadalmat. Ezért — igaz, némileg meghúzva — közli Éva cikkét. Ezzel magára zúdítja felettesei haragját, akikkel régi baráti, elvtársi kötelék fűzi őt össze. Velük, ha másért nem, legalább „az itt és most kimondható igazságokért” harcol, száll vitába. Arra figyelmeztet, hogy ha az emberek megszokják, hogy nem lehet véleményük, egyéniségük, akkor a fejlődés lehetőségét zárják ki. Ez az egy megértő ember nem állíthatja meg a lavinát, amelyet az indít el, hogy a két nő vállalja a kapcsolatot. Líviát férje se- besíti meg, teszi véglegesen nyomorékká, Éva halálát a határőrök golyói okozzák. S közben háttérben ott zajlanak a mindennapok eseményei. A téeszesítésről és Éva falusi életéről néhány benyomást is kapunk. Mégis, ez a polémia inkább az érzelmek és elvek síkján zajlik, a társadalom folyamatairól csak áttételes képet ad a film. Az államhatalom szerepe is ezért annyira hangsúlyos, a rendőrök gyakran feltűnnek, vagy kemény rendteremtőként, vagy óvatos, de tapintatlan érdeklődőként. Ez a sajátosság, az elvont problémafelvetés együtt jár a magas művészi szinttel, a képi megjelenítés szinte képzőművészeti módjával. Ez erősíti a film hatását, de gyengíti valóságfeltáró erejét. Szinte a legkisebb mellékszereplő is kitűnő színész, s nagyon kidolgozottak a jelenetek. Különös módon még elfogadhatóvá válik az a viszony is, amelynek gondolata sokakból viszolygást vált ki. Megvannak a veszélyei, hiszen férfiszemmel könnyen „bájos kiscicákká” válhatnak ezek a nagyon is tragikus figurák. Együttvéve kimagasló alkotásként értékelhetjük ezt a filmet, de el kell gondolkodnunk ellentmondásairól is. Jó, hogy a társadalmunk elbírja ezt az éles hangot, bővült az „itt és most kimondható igazságok” köre. Viszont vigyáznunk kell, hogy ne hajánál fogva rángassuk elő a kényes kérdéseket. Ez az alkotás nem esett bele ebbe a csapdába. Gábor László A Magyar Rádió Miskolci Körzeti Stúdiója október 25-én, hétfőn délután 17 óra 5 perctől fórumműsort sugároz Bejárók és kijárók címmel. Az adásban egyebek mellett szó lesz róla, milyen feltételek szükségesek ahhoz, hogy valaki utazási hozzájárulást kapjon, milyen külön kedvezmények adhatók, miként állapítják meg a vállalati hozzájárulást és kik vehetik igénybe azt, mik a lehetőségei a dolgozók teherviselésének átvállalásakor. Mi a különbség a bejáróknak és a kijáróknak adható költségek között? Milyen előnyökkel jár, ha a vállalat vagy intézmény saját járműveivel utaztatja dolgozóit és végül mennyit vállalhatnak át a munkaadók a felemelt utazási költségekből. Ilyen és hasonló kérdéseket várnak a stúdióba meghívott vendégek. A műsorral kapcsolatos kérdéseket levélben október 22-ig kérjük eljuttatni a Magyar Rádió Miskolci Körzeti Stúdiója címére (Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527). Az adás időpontjában telefonügyeletet tartunk, így további kérdések Miskolcon a 35-510-es, Egerben a 12- 946-os telefonszámon tehetők fel. Monumente literarum Az idei könyvtermés egyik szenzációjának ígérkező kiadványa kerül a napokban a könyvesboltokba; a huszonnégy irodalmi és könyvművészeti remekművet közreadó Monumenta literarum. Ez alapításának 100. évfordulóját ünneplő Kner-nyomda és a Magvető Könyvkiadó lepi meg az olvasókat a — téli könyvvásárra szánt — hasonmás-kiadás közreadásával. A magyar és a világirodalom huszonnégy kis terjedelmű remekét két sorozatban, 1921—22-ben tervezte, nyomta és adta ki a gyomai Kner-nyomda, alapításának 40. évfordulóján. E gyönyörű sorozat azóta is könyvgyűjtők és irodalomkedvelők féltve őrzött kincse, antikváriumokban ritkán felbukkanó drága ritkaság. A Monumenta literarum könyvtörténeti előzménye, hogy Kner Imre még 1911- ben a lipcsei betűöntöde legújabb kollekciójából megszerezte az úgynevezett uni- versitates antikva teljes betűcsaládját. Kner Imre elgondolása alapján Kozma Lajos alkotta meg a nagy könyvművészeti kísérletek teljes és összehangolt díszítő garnitúráját: a fejléceket, a záródíszeket, az iniciálékat, a wignettákat és keretdíszeket. E két fontos elem — a nem túl dekoratív, igen könnyen olvasható, szép nyomásképet adó lipcsei betű és a széles skálán alkalmazható díszítőelemsorozat — adta az inspirációt a könyv- művészeti összegzésre, a Monumenta literarum elkészítésére. A kiadvány irodalmi anyagának szerkesztője Király György volt. Az Énekek énekétől kezdve, a világirodalom remekeiből válogatta a sorozat tematikáját. Ebből állt össze a bravúros könyvművészeti teljesítmény, a huszonnégy korhű kötet elkészítése. Tizénkét-tizenkét füzet került egy-egy gyűjtőbe, 21X30 centiméteres méretben, s 660 példány készült belőlük, külön erre a célra előállított papíron. A huszonnégy irodalmi alkotás között szerepel egyebek között Bölcs Salamon király énekeinek éneke a Heltai Gáspár-féle, 1552. évi Kolozsvárott megjelent fordításban, a XII. századból származó ó-francia széphistória, az Aucassin és Nicolette. Azért nem lehet mondani, hogy nálunk falra hányt borsó az orvosi jó tanács, előbb vagy utóbb mindenki megfogadja, és el is jut odáig, hogy megszívleli — elméletben. A kövér embernek különben is sajátja, hogy ha hatszor elmagyaráznak neki valamit, hetedszer már kezd fölfigyelni. Statisztika tanúsítja, hogy az elhízott emberek száma hazánkban körülbelül hárommillióra tehető. Most aztán se szeri, se száma az okos ötleteknek, miképpen lehetne megmenteni népünket e kórtól. Ismerünk különböző fogyasztórecepteket, 10 napos almás-sajtos-szódavizes kúrákat, amelyeknek követői az éhségtől úgy szédelegnek, mint ősszel a legyek, sokan esküsznek a szaunára, ahonnét kiszikkadt testtel tűznek egyenesen a legelső söntéspultig, a karcsúság titkának megfejtését várják az Amolett-keksz- töl, amely önmagában ugyan ehetetlen volt, de leleményes fogyókúrázók az ujjak közé szorított keksz mellé marokra fogják a lila hagymát és szalonnát is, mint az árok partján früstökölő kubikos. Akik eddig dúsan megpakolt tálcával telepedtek esténként a tévé elé, most üres kézzel és korgó gyomorral foglalnak helyet a fotelben, éhségtől elkínzott tekintetük előtt összefolynak az események (Onedin kapitány San Francisco utcáin hajózik egy rakomány utcalánnyal, egyenesen Derrick felügyelő karjaiba ...), és azt lesik, hogyan lehetne belekötni az asszonyba vagy a sivalkodó gyerekekbe. Az autóbuszban — reggeli járat, a szokásos ismerős arcokkal — azt mondják, a rádió szerint Szolnokon minden délután az összes tornaterem a lakosság rendelkezésére áll... Ez igen! Ez aztán tömegsport! Nálunk viszont egész évben a népé az a szép hegy, ott az erdei tornapálya is, csak föl kell kocogni... — hangzik az ellenvélemény. „Tudja, ki szaladgál a tornapályán, amíg borral teli pincék vannak. a hegyoldalban ... !" — hurrogják le mélységes megvetéssel. A kocogok népes tábora azért szépen szaporodik, például a barátommal, aki tekintélyes termetével néhány szobamérleget már tönkretett. Lelkendezik, hogy már hat kilót fogyott, és bár Eck Imre nem ővele táncoltatja el a Hattyúk tavát a Pécsi Balettban, azért most könnyednek érzi magát. Igaz, nyers karfiolt eszik (olyan, mint a száraz sörét...), meg üveges zöldbabot, és már nem nagyfröccsöt iszik, hanem három decit tisztán, ugye, így mégis kevesebb benne a víz. Egyébként kint az új lakótelepen kocog, elég nagy kört ír le naponta, s elhúz a Szomjas Tüzér nevű kocsma előtt, ahol az ajtóban söröskorsókkal hadonászó hapsik kiabálnak neki: „Nem szégyelled magad, te ... ? , de ő föl sem veszi a szöveget, a futás nem szégyen. Különben is ezek majd csak néznek, amikor egy szép napon megjelenik karcsún, szűkített derekú ingben, a fia farmerjében ... De addig még egy kis idő eltelik, most a hét végén éppen disznóölésre megy, ott is kidolgozza magát, az is felér egy erős kocogással... evésről pedig szó sincs... A disznótoros vacsora idején inkább kiáll az udvarra, és nézi az eget, s közben ropogtatja a sárgarépát. Én mindezt el is hiszem neki. A kedélyes kövér ember sohasem hazudik: megbízható, okos és szép. Nekem elhihetik. Rab Ferenc
