Népújság, 1982. szeptember (33. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-12 / 214. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK I XXXIII. évfolyam, 214. szám ÄRA: 1982. szeptember 12., vasárnap 1,40 FORINT AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Nem egyenletes a forgalom — Hét végi csend — Huszonnégy órás üze­melés - Ösztönzők a MÁV-nál - Kezdődik a szüret Őszí szállítási csúcs Heves megyében Találmány Egészen véletlenül hall­gattam végig a beszélge­tést, amelynek a lényege a következő volt Az épí­tők kérték az egyik alvál­lalkozójukat hogy bizo­nyos térelválasztó, eleme­ket szereljenek fel az új iskola tornatermében. A meglepetést az okozta először, hogy az érintett vezető nem kezdett húzó­dozni, hümmögni, fejet csóválni, fontoskodni, ha­nem azonnal közölte, hogy rendben van. A következő percben ismét alkalmam volt ámuldozni. Mert arra a megjegyzésre, hogy a munka sürgősen kellene, újból csak a világ legter­mészetesebb hangján vála­szolta a cég képviselője, hogy annak sincs semmi akadálya. Két-három nap és azok a bizonyos elemek a helyükön lesznek, ha az állványt... Ugyanis, tette hozzá ma- - gyarázatként, az embere­ink egy összegben kapják meg a munkabért, a ki­szállási díjat és a szállo­dai szoba bérét. Egy ösz- szegben, a saját kezükhöz és senki sem kér tőlük sem menetjegyet, sem szál­lodai számlát semmit El­látásuk az ő gondjuk. A pénzzel azt csinálnak, amit akarnak, ha a munkával, a meghatározott időpont­ra elkészülnek. Ha öt nap helyett két nap és egy éj­jel felszerelik az elválasz­tó elemeket megmaradó munkaidejükkel sem kell senkinek elszámolniuk. Al­hatnák otthon kedvükre, ha akarnak, mehetnek pe- cázni vagy kapálni, kirán­dulni, de akár zabot he­gyezni. Ennyit hallottam össze­sen. Akár tapsolhattam volna, ha a kedvem úgy hozza. De nem tettem. El­gondolkoztam. Ezzel a módszerrel sen­ki sem talált fel semmit. Ez az a bizonyos spanyol- viasz. Hiszen mindenki is­meri, mindenki mondja, mindenki helyesli — elmé­letben. A gyakorlatban pe­dig. .. ? Fehér holló. Mint ebben a mi esetünkben. Az állami építők helybéli ve­zetője elismerően hallgat­ta a magyarázatot. Kellő­en bólogatott hozzá. Ta­lán még az is megfordult a fejében, hogyan tudják mindezt megoldani ott, an­nál a másik cégnél, hiszen számlák, bizonylatok, el­számolások, jegyek és még az ördög tudja, mi min­den kelletik manapság ah­hoz, hogy akár két forint húsz fillért fel lehessen venni a pénztárból. Egy összegű díjazás. Ennyi a varázslat titka. Hányszor elmondtuk már ezt is, mint tesszük annyi más, hasonló eset­ben. Ismét valami hasznos lehetőség, ami jórészt csak lehetőség marad. Félnek tő­le. Azok, akiknek az érde­kük fűződne az elterjesz­téséihez. Mennyi határidő- vitát kerülhetnének pedig el, ha... ? Gyanítom, hogy valami­féle erkölcsi meggondolás is közreműködik tartózko­dásukban. Mintha az eset­leg „megtakarított’ órák, vagy napok miatt veszé­lyeztetve látnák az általá­nos munkamorált. Szóval használni kellene ezeket a régi „találmányokat”. G. Molnár Ferenc Ősszel megélénkül az utak és a vaspályák forgalma: a betakarítás nagy feladatot ró a szállítókra. Persze ez a gond az, amelyet szívesen viselünk; minél több értékes rakomány érkezik a kon­zervgyárakba, a fogyasztók­hoz, annál jofbb az ellátás. De hát.. Mióta az ötnapos munkahetet bevezették, sehol sem rakodnak szívesen hét­végén. Ilyenkor legtöbb pá­lyaudvar kihalt, sok teher­autó áll, pedig az lenne a kí­vánatos, hogy ne akadozzék a fuvarozás. Mivel vasárnap után jön a hétfő, s minden­kinek eszébe jut, hogy az áru nem pihenhet tovább, útba kell indítani. Hét közepére már olyan „dömping” kö­vetkezik be, hogy nem győ­zik kielégíteni az igényeket Nyilvánvalóan lehetne va­lamely megoldást találni, csak hát szakítani kell a ké­nyelmességgel, megszokás­sal : új ösztönzőket kell talál­ni ahhoz, hogy a vállalatok­nak megérje kifizetni a túl- óradíjakat, vonzóvá tenni a hét végi munkát dolgozói szá­mára. A MÁV mér kísérle­tezik ilyen kedvezménnyel, reméljük rugalmassága'ered­ményt hoz. De mielőtt is­mertetnénk kezdeményezé­süket, lássuk a közúti áru­forgalmat! A Volán 4-es számú Vállalat jelentős részt vállal a betakarításban, mind az áru-, mind a személyszállí­tásban. Legégetőbb feladat a konzervgyári paradicsomlé fuvarozása, itt nincs egy perc megállás sem. A sofőrök váltják egymást, huszon­négy órás „szolgálatiban” van­nak a járművek. A terme­lőszövetkezetek megrendelé­seit teljesítve kukoricát, bú­zát, és napraforgót juttatnak el a raktárakba. A cukor­gyárakban elkezdődött a csúcsidény, a répát megfe­lelő időben és mennyiségben kell az „éhes” gépeknek vin­ni. Ugyancsak feszített üte­mű a zöldáru, a friss termés begyűjtése és távolsági szál­lítása. összesen 60 tehergép­kocsi rója az utakat. Kapa­citásuk 500 tonna Gondot jelent, hogy szom­bat-vasárnap kihasználatla­nul áll a járművek egy ré­sze. Pedig a Volán 4-es szá­mú Vállalatának forgalmi igaizgatóhelyettese, Fug le­vies Rezső szerint a frissen fölszedett termés szállítására ilyenkor is szükség volna. Vállalnák is, ha lenne meg­rendelés. .. Részt vesznek a szezon jel­legű személyszállításban is. A konzervgyáraknak szüksége van idénymunkásra. Ugyan­csak kell a dolgos kéz az al­maszedéshez. Öt autóbuszuk foglalkozik ezzel. Még a Nyírségből is hoznak dolgo­zókat. Természetesen a na­gyobb megterhelést a szüret jelenti majd, hétfőn indul a „nagyüzem”. Különböző in­tézmények és iskolák vesz­nek részt a szőlőszedésben, a téeszek i6 „bevetik” bu­szaikat, de a döntő a Volán buszparkja: hatvan autóbusz vállal részt a szüreti sze­mélyforgalomban. A MÁV Miskolci Igazga­tóságától Számgasi Gyula üzemviteli osztályvezető-he­lyettes válaszolt kérdéseink­re. Elmondta, hogy a rako­dás eloszlása nagyon egyen­lőtlen: nagyok az igények hét közepén, szombat-vasár­nap viszont nem használják ki a szállítási lehetőségeket Hogy érzékeltesse az arány­talanságot, fölsorolta a szom. bat-vasámapi megbízatásaik egy részét A Gyöngyös—Do- moszlói Állami Gazdaság szombaton egy kocsi almát és dinnyét szállíttat, vasár­nap semmit, a ZÖLDÉRT egy kocsi dinnyét szomba­ton, a Söripari Vállalat két kocsi göngyöleget küld Csehszlovákiába. A Bélapát­falvi Cementgyár bét végién cementet nem továbbít, vi­szont fogad 250 tonna égetett meszet és 10 kocsi klimgeri- teb Az egri pályaudvaron az összes forgalom szombaton három kocsi tégla (!), Vasár­nap itt csend honol. A vá- mosgyörki állomásról az egyik állami gazdaság szom­baton és vasárnap két-két kocsi élő állatot indít Záhony félé. Egy kocsi dinnyét pe­dig Csehszlovákiába kiüld. A füzesabonyi állomásról a Mátravidéfci Fémművek hat kocsi koronadugót továbbít. A boldogi kavicsbánya se szombaton, se vasárnap nem szállíttat. A recski kőbánya igénye szombaton 23 vagon, de vasárnap itt sincs forga­lom. A legnagyobb fuvaroz­tató hót végén a selypi és a hatvani cukorgyár, az előb­bi szombaton 15, az utóbbi 22 vagon cukrot míg vasár­nap a selypiék 16, a hatva­niak 26 kocsi édességet jut­tatnak el a megrendelőhöz. Ebből is látható, hogy kü­lönösen vasárnap kevesen vállalkoznak rakodásra, pe­dig ahogy tájékoztattak ben­nünket, a MÁV ösztönzi az egyenletes szállítást. Amelyik vállalat megállapodást köt a véle kapcsolatiban álló vasút­állomással, s vállalja, hogy 80—90 százalékban késede­lem nélkül rakja ki a vago­nokat szeptember 15. és de­cember 15. között, az első negyedévben csak alap ko­csiálláspénzt fizet. Ez nem keveset jelent, hiszen ez óránként 18—24, illetve 30 forint, míg a féléméit 36, 100, illetve 200 forint. Ezek szerint megéri megszervezni a hét végi műszakokat. Hét végén ritka látvány: rakodják a rönköket a gyöngyösi vasútállomáson (Fotó: Szabó Sándor) II Libanoni KP titkárának látogatása Budapesten Az MSZMP Központi Bi­zottságának meghívására szeptember 9-e és 11-e között hazánkban tartózkodott Ná­dim Abdel Szamod, a Liba­noni Kommunista Párt Poli­tikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. A libanoni vendéget fogad­ta Várkonyi Péter, az MSZMP Központi Bizottsá­gának titkára, és megbeszé­lést folytatott vele Nagy Gá­bor, a KB külügyi osztályá­nak helyettes vezetője. A szívélyes, elvtársi lég­körű megbeszéléseken a nem­zetközi helyzetet értékelve, véleményt cseréltek a közel- keleti válság újabb fejlemé­nyeiről, különös tekintettél a libanoni eseményekre, és át­tekintették a pártközi kap­csolatok időszerű kérdéseit. Az MSZMP képviselői megerősítették a magyar kommunisták szolidaritását a Libanoni Kommunista Párt, a libanoni és a Palesztinái arab nép küzdelmével, ame­lyet az izraeli agresszió, az imperialista és reakciós erők ellen folytatnak. Nádim Abdel Szamad szombaton elutazott Buda­pestről. (MTI) Megnyílt a L’Humanité-fesztivál Magyarország bemutatkozik Szombaton délelőtt a Pá­rizs melletti La Coumeuve hatalmas parkjában meg­nyílt a L’Humanitó hagyo­mányos kétnapos ünnepe Már az első nap sűrű sorok­ban áramlottak az érdeklő­dők a 15 hektáros parkba, hogy részt vegyenek a kü­lönböző politikai, kulturális és sportrendezvényeken. A park „Nemzetközi város”-nak nevezett részében állították fel a külföldi testvérpártok és más haladó mozgalmak lapjainak pavilonjait: 81 kül­földi testvérpárt és haladó mozgalom lapjai képviselte­tik magukat a kétnapos fesz­tiválon, köztük — akárcsak az előző években — a Nép- szabadság, amelynek 320 négyzetméter alapterületű, ízlésesen berendezett pavi­lonjában hatalmas tablókon — tömör magyarázó szöve­gek kíséretében — elhelye­zett fényképek mutatják be Magyarországot és a mai magyar élet számos vonását Az eredményeket és a fel­merülő problémák leküzdé­sére irányuló erőfeszítéseket szemléltetően tükröz» képek sorozatában az idén különös hangsúlyt kapott a magyar szakszervezeték munkájának, a dolgozók érdekében kifej­tett önálló tevékenységüknek bemutatása. A kétnapos ünnep gazdag kulturális és sportprogram­jának is vannak magyar sze­replői. A Rajkó-zenekar a magyar pavilon látogatóit gyönyörködteti, artisták vesz­nek részt az ünnepség kere­tében rendezendő nemzetközi fesztiválon, öt fiatal magyar tornásznő pedig a mű veszí­tő ma-bemutatókon szerepel. Az MSZMP képviseleté­ben dr. Boros Sándor, az MSZMP KB osztályvezető- helyéttase, a Népszabadság képviseletében Szamosi Ká­roly főszerkesztő-helyettes vesz részt az ünnepen. Mezőgazdasági munkák Füzesabonyban a cukorrépa betakarításával A betakarítás tulajdon­képpen már a nyár végén megkezdődött, s azóta is fo­lyamatosan halad a füzes­abonyi Petőfi Termelőszövet­kezetben. A lucematáblák harmadik kaszálása után csaknem 60 vagon értékes pillangóstakarmányt tárolnak télire a kazlakban. Időben megkezdték — és néhány napon belül be is fejezik — a 400 hektáron termesztett napraforgó begyűjtését. Év­ről évre jó termést ad és jól jövedelmez ez az értékes ipari növény. Több mint a felét betakarították már a 200 hektáros, fővetésű si­lókukoricának. Folyamato­sam megy ez a mimika, mi­vel a gépek által levágott és szecskázott termést a szállí­tók gyors ütemben hordják be az új 400 vagonos beton- silóba. A szövetkezet vezetői örül­nek a termést érlelő nyári és nyár végi időjárásnak, de az örömükbe üröm is vegyül: a csapadék hiánya. Minden növény féleség termésátlagát növelte volna, vagy még nö­velné az eső. Ezért várnak is, amelynek készletét szep­tember végére tűzték ki. A 120 hektár cukorrépa ásá­sát egy újonnan vásárolt kombájn végzi majd, a ter­més egyébként jónak ígér­kezik. Gyorsan érik a kuko­rica, s a Petőfi Tsz — mint régi kukoricatermesztő gaz­daság — készül máris a tö­résre. A szárazság ellenére is — a becslések szerint — hektáronkénti 65 mázsás át­lagtermésre számítanak. . A talajmunkák már az aratással egyi dobén megkez­dődtek, felszántottak kétezer hektár tarlót, s elvetettek 200 hektár őszi takarmány­repcét. A napraforgó- és a silókukorica-táblákon meg­jelentek az erőgépek, folya­matos a szántás, s a talaj- előkészítés az őszi vetéseikre. Jelenleg hat talajművelő gép végzi ezt a munkát a füzes­abonyi határban. Az Őszi búza vetésére szeptember végén kerül sor. A szövet­kezet vezetői mintegy 1500 hektár kenyérnek való veté­sére készültek feL Szolidaritási nap Kiskörén Kiskörén, a bevesd járási KISZ-bizottság szolidaritási napot rendezett szombaton. A környező községekből mint­egy 500 úttörő és KISZ-fiatal érkezett kerékpárral a hely­színre. A nap sportprogra­mokkal, ügyességi játékok­kal kezdődött, közben az út­törők aszfaltrajzoló verse­nyen mérték össze találé­konyságukat. A téma termé­szetesen az együttérzés, a szolidaritás, volt. Nyílt itt „politikád kaszinó” is, ahol minden fiatal talált érdek­lődésének megfelelő műsort, akadt például memóriavetél­kedő, könyvről könyvért ver­seny, zenei fejtörő, szellemi árverés, s mind nagy sikert aratott. Végül nagygyűlésre került sor, amelyen Bíró Ka­talin járási úttörőelnök meg­nyitotta a szolidaritási hó­nap járási rendezvénysoroza­tát Éjjel-nappal szállítják a paradicsomlevet a teherautók a Hatvani Konzervgyárba

Next

/
Thumbnails
Contents