Népújság, 1982. szeptember (33. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-10 / 212. szám
4. fill SC: -JüMlj NÉPÚJSÁG, 1982. szeptember 10., péntek Munkával a hatékonyabb emberinraiálásért Ezekben a napokban, hetekben, a diákok a földeken serénykednek. Az őszi mezőgazdasági munkák tapasztalatairól már sok szó esetit, elhangzott jó néhány- jogos kifogás is. Épp ezért, érdemes egy olyan példát emlegetni, amely másutt is követhető, természetesen a helyi viszonyokhoz igazítva. A szükség parancsára A történet lényegét így fogalmazza meg Chuchra Andrásné, a tamamérai Lenin Mezőgazdasági Termelőszövetkezet taimabodi kertészeti agronómusa: — A Budapesti Kertészeti Egyetemmel együttműködve hibrid dinnyemag termesztéssel foglalkozunk. Ennek lényege az, hogy előnyösebb tulajdonságú fajtát hozunk létre. Az első évben öt, tavaly harmincnégy, ebben az esztendőben negyven hektáron próbálkoztunk meg ezzel. A szövetkezetnek megéri, mert a vállalkozás a nyereséget gyarapítja. Egy gond azért mindjárt adódott: a porzóvirág sze- 'dése nagy ügyeimet, fokozott törődést igénylő tevékenység. Tudtuk: ezzel szezonidőben nem birkózhatnak meg tagjaink, hiszen leköti őket számos más tennivaló, így aztán úgy határoztunk, hogy középiskolás diákok Tarnamérai segítségét kérjük. Először a nyáron Hevesen táborozókat hívtuk meg. Bíztunk a sikerben, de sajnos elmaradt, mert a fiatalokból hiányzott a körültekintés, a pontosság és a szorgalom. Ekkor adódott a következő ötlet: ajánljuk fel ezt a lehetőséget a környékbeli általános iskolák felsőtagozatos tanulóinak. Énre az erdőtelkiek hívták fel a figyelmünket, s mi úgy döntöttünk: a nyomdokukba lépünk. Persze úgy, hogy az egész akciót a nevelőkkel karöltve átgondoltan tervezzük és szervezzük meg. Anyagi előny Eddig az egész ügyben nincs semmi különös. A megvalósítás részletei azonban közérdeklődésre szá. mottartóak. — Abban mindjárt megállapodtunk, hogy tisztességes fizetséget adunk, olyan összeget, amely felvillanyozza a tizenéveseket. Eszerint minden ifjú 95 forintot kereshetett naponta, ha reggel hattól délig becsülettel teljesítette megbízatását Kiemelt szerepet kaptak a serkentő mozzanatok. Olyan rendszert dolgoztunk ki, amely egyértelmű, teljesítménymérést tett lehetővé. Nem mellőztük az ellenőrta pasztalatok zést, az esetleges lazaság elleni fellépést sem A munkálatokat a pedagógusokkal együtt irányítottam. A 170 mérai, boconádi, tarnabodi, zaránki és zsadányi fiatal közül, nyocadikos brigádvezetőket választattunk kii. A többiek meghatározott sorokat kaptak, így utánuk haladva észre vételezhettük az elkövetett hibákat. Ezeket a „kdsfőnökök” adminisztrálták. Természetesen nem elégedtünk meg ennyivel, a sokat vétőket bércsökkentéssel büntettük. Az élenjárók, az egy napot, sem hiányozok viszont, műszakonként — június 23-tól, július 14-ig — tíz forint prémiumot szereztek. Ügy vélem ennyi is elég annak igazolására, hogy gondosan mérlegeltünk minden szempontot, s arra buzdítottuk az egész társaságot, hogy szorgalma legjavát nyújtsa. Azt hiszem sikerült megtalálni a méltatás és a dorgálás egészséges összhangját. Ezzel magyarázható: hogy míndany- nyian kedvvel dolgoztak és lendületes versenyszellem, jó légkör formálódott. Pedagógiai nyereség Az eddigiek is érzékeltetik, hogy megérte konzultálni az oktatási intézmények képviselőivel. A „haditervet” úgy állították össze, hogy a rendszeres munka a hatékonyabb nevelést szolgálja. A pedagógiai nyereség nem is maradt el. — A tanárok örültek annak, hogy közösen alaposságra, rendszerességre, felelősségérzetre szoktathatjuk tanítványaikat. Méghozzá abban az időszakban, amikor ezek a vonások — következik ez az életkori sajátosságokból — a legmaradandóbban rögződnek. Erre a fundamentumra ugyanis később lehet majd építeni. Azt is jónak tartották, hogy a feladatokat személyekre méreteztük, s az értékelést bárki ellenőrizhette, meggyőződhetett annak igazságos voltáról. A brigádvezetők szintén jelesre vizsgáztak irányításból, s azt ás megtanulták, hogy funkciójuk . megköveteli: ne legyenek részrehajlóak, mindig a tényeket mérlegeljék. Ezzel az összetett megközelítéssel magyarázható az, hogy szinte valamennyien képességeik legjavát nyújtották, mindössze két gyereket kellett lustaság miatt elküldeni. Elégedettek lehetünk, mert mindannyian azzal búcsúztak tőlünk, hogy találkozunk a jövő nyáron. Ügy gondoljuk mindehhez nem szükséges kommentár ... Pécsi István H hónap műtárgya Bugát Pál 1793-ban született Gyöngyösön. A hazai természettudomány kiemelkedő képviselője, a pesti egyetem orvosprofesszora, sokat tett az oktatás, a köz- művelődés, az ismeretterjesztés és a nyelvújítás, területen. Megindította az Orvosi Tár című folyóiratot, alapító tagja volt a Természettudományi Társulatnak. Nyelvújító tevékenységét számos szó bizonyítja (például: adag, agy stb.). 1865- ben bekövetkezett halálakor Toldy Ferenc búcsúbeszédében az alábbi szavakkal emlékezett Bugát Pálra: „Helyesen szólni Révai, szépen Kazinczy, műszavatosan Bugát Pál tanította meg a nemzetet.” 1965-ben a gyöngyösi Mátra Múzeum megvásárolta a Nógrád megyei Szé- csényből a Bugát-féle hagyatékot. Azóta ez a gazdag és értékes anyag a múzeum raktárában „rejtőzik”. Bugát Pál 90 darabból álló tengericsiga- és kagylógyűjteménye különlegességeket, ritkaságokat nem tartalmaz, de méltán példázza egy nagy természettudós széles körű érdeklődését, természetszeretetét, csodálatát a természet színpompájában, formagazdagságában, amely különlegesen és erőteljesen megnyilvánul a tengeri puhatestűek világában — mint ezt a bemutatott anyag is példázza. Bugát Pál állította össze az (Fotó: Lónyainé Nagy Éva) első nagy magyar nyelvű természettudományos szótárt, amely közel 40 000 szót tartalmaz. Varga András Nehéz esetek Megkezdődött a tanév, benépesültek az iskolák. A szülők — a nyári gyermekgondoktól telítve —, felsóhajtottak, és újra átadták fiaikat, leányaikat az iskolának. A pedagógusok alig feledve még a nyári pihenést, munkához láttak. Egy munkásasszony jön, könnyes a szeme. — Nem bírnak a fiammal az iskolában. Azt mondják, esze van. de rossz és nem tanul. Eltanácsolták a gyógypedagógiára, pedig tessék elhinni... Az ember — mit tehet mást —, egy kicsit elgondolkodik, megnyugtatja a szülőt. De három nappal később itt a következő eset: Egy gimnazista lány helyet keres. Pontosabban új iskolát szeptember másodikán. Megígérte a tanároknak, hogy ha tovább engedik, akkor szeptemberben máshol próbálkozik. Hely persze máshol nincs, marad a régi iskola. Hiába az eltanácsolás, a gyermek év végi fogadkozása. Az ember egy kicsit újra elgondolkodik... Találkoztam egy régi barátommal, akit mindenki úgy ismer, mint ízig-vérig pedagógust. Aki a pedagógiai nehéz eseteket különös elhivatottsággal kezeli és oldja meg. Affajta ember, aki nemcsak nevelőnek tartja magát, hanem tényleg nevel is, és aki jobban örül annak, ha egy félévkor bukásra .állót év végén tovább engedhet, mint annak a hat kitűnőnek, akiknek gyerekjáték volt megszerezniük a színötös bizonyítványt. — Mit szól ezekhez az esetekhez? — Az utóbbit kifejezetten erkölcstelennek tartom. A gyerekkel egyezkedni, hogy tűnjön el az iskolából, hogy máshol legyen vele baj, enyhén szólva... — Nehéz esetek, sajnos, szép számmal vannak, mi hát a tennivaló? Megfontoltan válaszol: — Az általános iskolát tulajdonképpen a nehéz esetek miatt nem sikerült még a mai napig sem általánossá tenni. A cigánygyerekek nagy százaléka megbukik év végén. Mind nehéz eset. A túlkorosok, a rossz családi viszonyok között élők, a nyugtalan, ideges gyerekek, valamennyien külön figyelmet érdemelnek. Szenvedélyes és elszánt az arca, amikor beszél. — Mondd! Mi fűt, mi hajt téged, amikor ezekkel a gyerekekkel ennyit törődsz? Sokáig, tűnődve néz maga elé. — Tudod, gyermekkoromban egyszer nagyon beteg voltam. Az anyám, meg az orvos azt hitték, hogy alszom, és hangosan beszéltek fölöttem. — Nehéz eset ez, asszonyom! — mondta a doktor. Anyám sírt és összekulcsolta kezeit az orvos előtt. — Ha bízik bennem, mindent megpróbálok. És a fiának meg kell gyógyulnia... Ma is élek. És pedagógus létemre példaképem ez a ma mór ősz hajú, öreg orvos... Szalay István Szikszói Károly: Tíz év múlva- ■ _________________________:________ i . Fázik, de nem hajtja fel a gallérját. Kezeit zsebre dugva áll a Kossuth Lajos utca és a Felszabadulás tér sarkán. A kora őszi szél már sietteti a város forgalmát: rajta kívül mindössze egy öregember tartózkodik a térnek ezen a részén. „Talán nincs lakása” — gondolja Gutman, majd^ az aluljáróból felbukkanó ' embereket figyeli. Többnyire asszonyok tűnnek elő súlyos bevásárlószatyrokkal, aztán elnyeli őket á 7-es vagy a 78-as autóbusz. Némelyiket egészen a megállóig kíséri a szemével. Egy bőrkabátos nőről megpróbálja kitalálni, hova mehet. Már az ágyjelenetnél tart, pedig a nő (harmincas, dekoratív megjelenésű) még csak most kanyarodik a Párisi Udvar elé. Elképzeli a szeretőjét. Biztosan valami filmszínész külsejű osztályvezető. Erre a gondolatra elvigyorodik, majd ismét az aluljáró lépcsőit figyeli. Hét óra múlt három perccel. Nem akar gondolni a találkozásra (bár egész nap arra gondolt), nem akarja tudni az előre elkészített lehetőségeket, az előre elkészített mondatokat. Félórával ezelőtt egy közeli bisztróiban döntött úgy, hogy teljesen Katára bízza a beszélgetést, saját változatait pedig — amelyeket egész nap alatt elképzelt, és legalább százszor lejátszott magának — egyszerűen elfelejti. Tudja, hogy Kata nem erről az oldalról érkezik, hanem a Petőfi Sándor utca felől, mégsem fordul abba az irányba, mert nem akarja végignézni az érkezését sem. A metró újabb asszonyokat és újabb szatyrokat szállít a térre, hogy aztán elnyelje őket a 7-es vagy a 78-as autóbusz. Hét óra hat perckor Kata megérinti a férfi vállát. A férfi már várja "ezt a pillanatot; miközben hátrafordul, meglepődve érzi, hogy mégiscsak magára erőlteti azt a „könnyed mosolyt,” amelyet tegnap óta gyakorolt, de ugyanakkor azzal is tisztában van, hogy Kata átlát ezen az idegen arcon. Máris vesztesnek érzi magát. Már a találkozás első másodperceiben tudomásul kell vennie, hogy ez az arcától idegen mosoly leleplezte bizonytalanságát. A Corsó étterembe mennek. Gutman szerette a Corsó éttermet az emlékei miatt. Tíz évvel ezelőtt gyakran járt oda Katával. Néha záróráig is elücsörögtek valamelyik sarokban, terveikről, jövőjükről beszélgetve, amelyekből persze soha nem valósult meg semmi. Az ablak melletti sarokasztalhoz ültek. A máskor vendégekkel teli helyiség most ásítozik az ürességtől. Biztosan az áremelések miatt — gondolja Gutman, és örül, hogy hó vége ellenére maradt még kétszáz forintja. A kéttagú zenekar egykedvűen játszik egy Szé- csi Pál-számot, majd lekászálódnak a dobogóról, és el- oldalognak a konyha irányába. Magának sört kér, Katának kávét és narancslét. Cigarettára gyújt, és végigsimítja bajuszának bal oldalát. A dohányfüsttől megbámult freskókat bámulja, aztán Katára néz és megszólal: — Semmit se változtál — mondja, és hangjában maga is megérzi az őszinteséget. Kata hálásan Gutmanra pillant és ujjai lassan elindulnak Gutman ujjai .felé. — Kedves vagy. Bár két gyerek minden asszonyon meglátszik. Inkább magadról mesélj. — Nincs sok mesélniva- lóm. Tíz évvel ezelőtt, amikor otthagytál, azt hittem, összedől a világ körülöttem. Két évig nem is tudtam semmit csinálni. Dolgoztam, mint egy állat, ezenkívül nem tudtam semmit se csinálni ... Aztán rossz társaságba keveredtem. Betöréses lopás, három évet sóztak rám. —. Tudom. Olvastam az újságban. — Két éve szabadultam. Azóta nem történt semmi különös. Ugyanott lakom, és nem nősültem meg. És te? Ügy hallottam, tanítasz. — Igen. Egy középiskolában. Magyart és oroszt. — És a férjed? Miért nincs nevük? — Műszaki ember. Mérnök. — Gondolom, azért megvagytok. Kata bólint. Gutman újabb cigarettára gyújt. — Tudod, mit mondtál nekem tíz évvel ezelőtt? Kata elpirul, és ujjait Gutman tenyerébe csúsztatja. — Azt montad, azért hagysz ott, mert megundorodtál tőlem. Hogy én senki vagyok, és világéletemben senki leszek. Nos, meg kell hogy mondjam, igazad lett. Kata egészen a férfi felé fordul, törzsét előredönti, ujjaival Gutman csuklójába markol, Gutman fölszisszen. — Ezért hívtál ide? — hallja a nő hangját, miközben megpróbál kiszabadulni a szorításból. — Nem, nem ezért. Kata elengedi a férfi kezét. — Akkor miért? Gutman fájdalmas arccal megrázza a csuklóját, aztán elvigyorodik: • — Válj el, és gyere hozzám feleségül. Kata idétlen arccal nevetni kezd. — Micsoda? — Válj el, és gyere hozzám feleségül. — Nézd, Gutman, én szeretem a férjemet, és szeretem a gyerekeimet. — És engem? — Téged is. Hiszen öt év pem múlik el nyomtalanul az ember életében. De te is tudod, hogy ez képtelenség. — Persze hogy tudom. Csak vicceltem. Biztosan ismered azt a mondást, hogy felmelegítve csak a töltött káposzta jó. — Hülye vagy. Most Gutman nyúl Kata kezéért. Amikor megérinti, érzi, hogy nyirkos. — Feljönnél hozzám? A nő bólint. (Folytatjuk) Eddig fel sem tűnt, nem is vettem észre. Csak most, munka közben, mialatt egymás után két úgynevezett információt kopogtatok az írógépen, figyelek fel rá. Az egyik hír arról értesíti az olvasókat, hogy amatőr képzőművészeti kiállítás nyílik a Megyei Művelődési Központban, a másik érdekes tárlatra invitál a Megyei Könyvtárba, ahol — mint tegnapi lapszámunkban értesültek róla, Időmetszet címmel Borovszky Pál régi fotográfiáit tekinthetik meg mától az érdeklődők. Megyei Művelődési Központ, Megyei Könyvtár. Pontos, szabatos megnevezés, nem kell hozzátennem semmit, mivel mindenki tudja, hogy melyik intézményről van szó. Nem is a szakszerűséggel van baj, nem is emiatt támadt hiányérzetem. Éppen a túlságosan precíz, hivatalos megnevezés miatt. Miért nincs vajon ezeknek az intézményeknek nevük egy olyan városban, ahol megannyi történelmi híresség fordult meg. Milyen közismert, népszerű intézmény neve őrzi az Egerhez is kötődő Balassi Bálint nevét, Lenkey tábornokét, aki itt született. Igaz, van Dobó terünk és Mek- csey utcánk, szép számmal bukkannak fel szívünkhöz nőtt hőseink a különböző táblákon. De ne hagyjuk névtelenül, arctalanul jellegtelenül az olyan közintézményeket, amelyek nap mint nap az érdeklődés középpontjában állnak. Erről jut eszembe, hogy a közeljövőben nyitja majd meg kapuit a megye ifjúsági háza Eger központjában. Szaporodni fog-e névtelen gyerekeink száma? —szyA —
