Népújság, 1982. szeptember (33. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-04 / 207. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXlII. évfolyam, 207. szám ÁRA: 1982. szeptember 4., szombat 1,80 FORINT Módszeres felkészülés — Türelmi hónap a MÁV-nál - Készülő jegyek - Forgalomcsökkenés - Kevés gond Utazunk — új áron „Szerencse felr Ma Is nehéz kenyér. Ma is naponta követel emberi és szakmai helytállást, próbatételt Ma is szükség van az összefogásra, egymás segítésére. Munkájuk ma; is nehéz és veszélyes. Mert igaz ugyan, hogy a korszerű, az újabbnál újabb technika egyre többet végez el helyettük, egyre hűségesebb jó barát, de a föld kincse, a szén, az olaj, a gáz, az érc, a kő csak ve- rejtákes munkával adja meg magát Ráadásul elég egy rossz pillanat, egy tévedés és a következmények szinte beláthatatlanok. Nem kiváltság, nem érdem nélküli tehát az, hogy szocialista társadalmunk mindig megkülönböztetett tisztelettel figyelte és figyeli sorsukat, és törődik velük. S mindez nemcsak munkájukat övezi és dicsőíti, hanem politikai elkötelezettségüket, a társadalmi, a politikai munkában végzett példamutató helytállásukat is. Ma már ez utóbbi szintén történelem, A hajdani széncsaták harcosai a felszabadult ország romjainak eltakarításában, szabad hazánk újraépítésében is kiemelkedő munkával vettek részt. Ma és holnap elcsendesülnek a tárnák, pihennek, ünnepelnek bányászaink. Van miért örülniük, van mit kipihenniük. 1982. első félévében nem kevesebb, mint tizenhárommillió tonna fekete gyémántot küldtek a felszínre, a hetvenI nyolcezres nagycsalád tagjai nem kevesebb, mint négyszázötvenezer munkaszüneti napot is a szénfalak, az olajkutak, a kőfejtők mellett töltöttek. Számukra, Hevesi megyeieknek külön öröm, hogy a Mátráéi ji Szénbányák dolgozóit ez évben — mint máskor, a legjobbak között emlegetik. Jogos tehát a szusszanás- nyi szünet, a pihenési. Már csak azért is, mert utána ismét bizonyításra készülnek. Az év elején szavukat adták arra, hogy a huszonhatmillió tonnányi tervüket nem kevesebb mint kettőszázezer tonnával túlteljesítik. Hogy sdkerül- e? Eddig még sohasem maradtak adósak. Nem ünneprontásnak szánjuk, de megyénk bányászai — kivétel a rnátra- aljáak — az utóbbi években halkabban ünnepelnek minit hajdanán. Csehiben geológiai okok miatt egyre többe kerül a bányászkodás, és egyelőre várniuk kell még — népgazdaságunk szűkösebb anyagi lehetőségei miatt — a szebb napokra a recski ércbányászoknak is. De az ünnep az Övék isi, a sikerekben jogosan osztozhatnak. Ma és holnap a bányászokat köszönti és ünnepli hazánkban az ország. Jó pihenést, jó munkát! ,.Szerencse fel!” valameny- mylüknefc! Koós József Mint ismeretes, módosult a viteldíj a buszokon és a vonatokon. Mivel hosszú idő óta változatlanok voltak a jegyek árai, nem kis figyelmet, türelmét kíván az átállás a MÁV és a Volán dolgozóitól és az utazóközönségtől egyaránt. S mivel nemcsak hajózni, de utazni is muszáj —, hogy az ókori szólásra-utaljunk — előbb- utóbb mindenkinek hozzá kell szoknia az új költségekhez. Az illetékesektől az első napok tapasztalatairól érdeklődtünk. A MÁV Miskolci Igazgatóságának díjszabási csoport- vezetője, Tóth Mária válaszolt kérdéseinkre. Elmondta, hogy a szeptember „türelmi hónap”, igyekeznek elkerülni a bírságolást, a pótdíjak kirovását. A teljes árú és a kedvezményes menetdíjak száz százalékkal emelkedtek. Minden vasútállomáson táblázatokon ismertetik a változás mértékét. Ezenkívül hangszórókon is figyelmeztetik az utazókat erre a tényre, meg azokra az átmeneti kedvezményekre, amelyek erre a hónapra vonatkoznak. Az iskolai tanulók számára csak szeptember 1-től árulnak havi jegyeket, ezért 5-ig ingyen A SZOT elnökségének pénteki ülésén, a szakszervezeték agitáriós- és propagandamunkáját értékelve, megállapította, hogy a fejlődés ellenére is szükséges e tevékenység továbbfejlesztése a szakszervezeti mozgalomban. A tagságot folya- tosan kell tájékoztatni arról, hogy mit tesz, miért és hogyan harcol a szakszervezet. Korszerű módszerekkel kell segíteni az új jelenségek, folyamaitok, törekvések- megismerését, elfogadását. Az elnökség további napirendi pontként jóváhagyta a szakszervezeti üdülőjegyek jövő évi elosztásának tervét. A 19 iparági-ágazati szakszervezet azonos feltételek szerint, taglétszámának • arányéiban kapja a beutaló jegyeket. A jóváhagyott keA Mátraalji Szénbányák üzemeiben, Visontán, Ecsé- den, Petőfibányán, Rózsa- szentmártonban és Gyöngyösön pénteken emlékeztek meg a bányásznapról. Az ünnepi köszöntőket követően osztották ki a kitüntetés seket, jutalmakat a legjobb dolgozóknak. Rózsaszent- mártonban emléktáblát is ■kosizarúztak. Ünnepelték a bányásznapot a Földgázkutató é9 -Feltáró Vállalat egri üzemében is: a megyeszékhely egyik éttermében látták vendégül a dolgozókat. A Nagyalföldi Kőolaj és Földgáztermelő utazhatnak iskolájukig és vissza. Hasonló a helyzet az expresszvonatok igény- bevételénél, egy ideig még eltekintenek a helyjegyektől, mert' nem készültek el időre. A jegyvizsgálókat olyan jogkörrel ruházták föl szep- ' temberben, amellyel gördülékenyebbé tehetik az utazást. Fölkészült az igazgatóság arra is, hogy a felmerülő gondokat azonnal orvosolja. Az új jegyek még nincsenek mind kinyomtatva, legalább két hónap kell ahhoz, hogy mindegyik fajta elegendő mennyiségből álljon rendelkezésre. Addig a régieket használják — átírva. Folyamatosan cserélik őket, de ez nem kis időt vesz igénybe, hiszen hatezer pénztárhoz kell eljuttatni a kis kartonlapocskákat. Ugyanezen okból a dolgozók számára a havi jegyeket csak a nagyobb állomásokon árusítják, melyeket előre kijelöltek. így Egerben, Gyöngyösön, Füzesabonyban, Hatvanban és Kál-Kápolruán. Míg nem válik megszokottá az új tarifa, az utazók elnézését kérik. Egyébként tízhúsz százalékos forgalom- csökkenésre számítanak, de íretszámok figyelembe vételével az arányos elosztást számítógép végzi. A szakszervezeti üdülőkbe 1983-ban 388 ezer felnőttet és gyermeket utalhatnak, be a szakszervezeti bizottságok, vagyis annyit, mint az idén. Több nagy SZOT-üdülőben ugyanis halaszthatatlan felújítási munkát végeznek, így az idén elkészült és a jövőre átadásra kerülő új üdülők csak az átmenetnek kieső helyeket pótolják. Végül a SZOT elnöksége állásfoglalást fogadott el, amelyben rámutat: az elmúlt években feszültebbé vált a nemzetközi politikai légkör. A fegyverkezési hajsza felújítására tett kísérletek, Washingtonnak az erőfölény megszerzésére irányuló poliVáltalat egri üzemének kollektívája szintén pénteken délután ünnepelt, Pallaghy Barnabás üzemvezető emlékezett meg a bányásznapról, szólt az üzem feladatairól. Részt vett az ünnepségen dr. Szűcs László főigazgató, a megyei párt-végrehajtó- bizotitság tagja is. Az olajbányászok közül az idén a Bányász Szolgálati Érdemérem arany fokozatát Gyenge Lajos karbantartó csoportvezető, Lengyel Dezső gépkocsivezető és Lengyel Lajos gépészeti csoportvezető kapta meg. Az ezüst fokozatot nyolcán, a bronz foaz is lehet, hogy hamarább elfogadják az új árakat, s nem- utaznak kevesebben. A Volán 4-es számú Vállalatától Fuglevics Rezső forgalmi igazgatóhelyettes tájékoztatott bennünket az első napok tapasztalatairól. Mint elmondta, a felkészülés jó volt, a személyzet ismeri az új díjszabást. Zökkenőmentes volt az átállás, alig volt reklamáció. Néhány félreértés adódott abból, hogy többen azt hitték, hogy a buszokra is vonatkozik az az engedmény, amely a vonatokra: néhány diák jegy nélkül utazott. Pedig a tanulóbérletek itt már elkészültek. Ezek azonban egyedi esetek. A jegyek még itt sincsenek készen, de hónap végére már kikerülnek a nyomdából. Az utazók szórólapokon és plakátokon tájékozódhatnak az áremelkedésről. A forgalomról egyelőre még nem sokat lehet elmondani, de az már biztos, hogy a 120 százalékos árnövekedés éreztette hatását. Különösen Gyöngyös környékén csökkent az utazók száma. Hosz- szabb távon a szakemberek úgy számítják, hogy húsz százalékkal kevesebben ülnek a buszra, mint eddig. civilizációt megsemmisüléssel fenyegető — nukleáris katasztrófa lehetősége világszerte mélységes aggodalommal tölti el a békeszerető embermilliókat. Az állásfoglalás a magyar szakszervezeti mozgalomnak azt a meggyőződésből fakadó kötelezettségét hangsúlyozza, hogy a 4,5 millió szervezett magyar dolgozó nevében hitet tegyen a X. Szakszervezeti Világkongresszus felhívása mellett, és csatlakozzék azokhoz az akciókhoz, amelyeket szeptember elsejével, a Béke Napjával, az Antifasiszta Világnappal itthon és külföldön szerveznek a következő hetekben a béke, az enyhülés vívmányainak megőrzése érdekében. (MTI) kozatot pedig tízen kapták. Kiváló bányász címmel ismerték el Paróczai István, termelőmester munkáját Kiváló munkáért kitüntetést Zakkar Sándor, nyugdíjas s zi vattyúkezelő kapott, kilencen részesültek a vállalat kiváló dolgozója kitüntetésiben. Ebből az alkalomból csaknem másfél millió forintot osztottak ki jutalomként a kőolajtermelők között. Ma tovább folytatódnak a bányásznapi ünnepségek. Többek között Egercsehiben, Recskien, Istenmezején- emlékeznek meg a bányászok ünnepéről. A SZOT elnökségének ülése fókája, egy— az egész emberi ÜNNEPSÉGEK MEGYESZERTE A bányászokat köszöntötték Alumínium áruk Boldogról... Boldogon 1978 óta működik a Lenin Termelőszövetkezet alumínium üzeme. A Heves megyei Finommechanikai Vállalat, a MEZŐGÉP horti gyáregysége és a Budapesti Alumíniumgyár számos árucikkének készülnek itt tartozékai, mintegy 7 millió forint értékben. Kű Ferenc a gázpalackok talpát hegeszt!. Az eszterga mellett: Futó Ferencné Elszállításra vár a kész termék (Fotó: Szabó Sándor)