Népújság, 1982. szeptember (33. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-29 / 228. szám
1 iái.. —=^r===sfe>-- ■ : - - ■■■ BÁBOLNAI NAPOK '82 Középpontban: a gabonaprogram Honvédelmi nap Kisnánán 1982. szeptember 29., szerda és az export Száztíz évvel ezelőtt hunyt el Déryné Széppataki Róza, a múlt század eleji színjátszásunk egyedülálló tehetsége. Negyvenöt évvel ezelőtt fejezték be a Zala megyei Budafapusztán az első magyarországi ipari termelésre alkalmas olajkút fúrását, hogy néhány héttel később megkezdjék ebből az olaj kitermelését. Mint ismeretes, az olajbányászat a kőolaj és a földgáz nyerésére Irányuló bányászati tevékenység. Első feladata a föld felszíne alatt általában nagy mélységben, ezer méter alatt előforduló kőolaj és földgáz felkutatása. Az „olajcsapdákat*' Budafán is földtani és geofizikai módszerekkel nyomozták ki, majd mélyfúrással győződtek meg a kutatás eredményének helyességéről. Az olajtároló réteget a cementezés után a fúrólyukba leeresztett perforátorból („puskából” kilőtt golyókkal teszik hozzáférhetővé, vagyis biztosítják, hogy a rétegből a kőolaj és a földgáz a fúrólyukba áramolják. Mai, rendkívül energiaigényes világunkban nagy jelentősége van minden magyar- országi olaj- és földgázkútnak. A Nap kél 5.39 órakor, nyugszik 17.29 órakor. A Hold kél 16.23 órakor, nyugszik 1.11 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon MIHÁLY nevű kedves olvasóinkat! A Michaél ősi héber névből származik. [időjárás Várható Időjárás hazánk területén ma estig: számottevő eső, illetve szél nem lesz. A nyugati és északi országrészben többnyire erősen, máshol általában mérsékelten felhős lesz az ég. Éjszaka és délelőtt erősen párás, több helyen ködös idő várható. A hőmérséklet hajnalra általában 11 és 16 fok közé süly. lyed, majd kora délutánra 21 és 26 fok közé emelkedik. „A medve nem bűnös...” A New York-i állatkertben vasárnap bemászott egy jegesmedve ketrecébe és ott lelte halálát egy harmincéves „természetkedvelő" fiatalember. A szerencsétlenül járt férfi különös vonzalmai érzett a nagyvadak iránt. Előző nap — mint az állatkertben elmondták — először az oroszlánbarlangba, majd az elefánt ketrecébe akart bejutni. Amikor az őrök eltávolították onnan, méltatlankodva csak annyit mondott: „Közelebb kell kerülnünk az állatokhoz”. Egy óvatlan pillanatban végül is sikerült „egészen közel kerülnie” —, ha nem is az oroszlánhoz, vagy az elefánthoz —, de a jegesmedvéhez, amely széttépte. A mackó egyébként eddig soha senkit sem támadott meg. A hívatlan látogató tolakodása azonban — úgy látszik — őt is feldühitette... — HONVÉDELMI NAP. Katonafiatalok és úttörők közös honvédelmi napjára kerül sor ma, szerdán a Tar- namérai Általános Iskolában. Az ünnepi megemlékezést követően délelőtt 10 órától haditechnikai bemutatót tartanak, ebéd után pedig számjáték színesíti a programot. — SZÖVETKEZETI horgásztanya. Az áfész-dolgozók körében is mind népszerűbb a horgászat, ezért az egri szövetkezet a napokban ízléses, jól felszerelt pihenőházzal örvendeztette meg munkatársait Sarudon. A Tisza- parti kis telep valóságos üdülő, hiszen a kényelmes szobákon túl az udvaron — jó időben — sátorozásra is lehetőség van. — A KISZÖV NAPIRENDJÉN. Gyöngyösön, az Agro- mechanika Szövetkezetnél tartja ülését a KISZÖV elnöksége ma délután. Szó esik a tulajdonosi és belső ellenőrzés megyei tapasztalatairól. a vendéglátó szövetkezet gazdaságossági törekvéseiről, s több más mellett a szövetség területén dolgozó fiatalok lakáshelyzetéről. — CB-S TALÁLKOZÓ. Október 2-án, szombaton Egerben, a Platán Étteremben 19 órától baráti találkozóra, vacsorára várja a CB-rádiózás híveit a Megyei Művelődési Központ klubja. A rendezvényre a 11-903 számú tele. fonon lehet jelentkezni. Egerben: felnőttbetegek részére este 19 órától másnap reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsillnszky utca 6. szám alatt. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nappali ügyelet: 12.30 órától 15.30 óráig. Ügyelet helye: kórház gyermekosztálya. Telefon: 10-841. Nappali ügyelet alatt kihívás nem teljesíthető. — NYELVVIZSGÁK alap- és középfokon. Az Állami Nyelvvizsga Bizottság vizsganapokat tűzött ki október 28—29-re a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Idegennyelvi Lektorátusán a 15. életévüket betöltött személyek számára. Mind az alap-, mind pedig a középfokon angolból, franciából, németből, olaszból és orosz nyelvből vizsgázhatnak az érdeklődők, akik szabályosan kitöl- töitt jelentkezési lapjaikat legkésőbb október 8-ig eljuttatják az említett címre. — CSÜVASIÁBAN JÁRTAK. A hét elején visszaérkezett a Szovjetunióból a KISZ He. vés megyei Bizottságának háromtagú delegációja. A fiatalok küldöttsége Csuva- sia fővárosában, Csebokszá- riban járt baráti látogatáson. — FILMSZEMLE. Szolnokon, a Tisza filmszínházban kedden megkezdődött a IV. országos képzőművészeti rövidfilmszemle. A ma estig tartó vetítések során összesen 78 alkotás kerül a nézők elé, s a nap folyamán a „Képzőművészet és a film” címmel tanácskozást is rendeznek a két művészeti ág képviselői a városban. — MOZI a vendéglőben. Filmvetítéssel folytatódnak az egri lajosvárosi népfrontnapok. A lakótelepi étteremben egyben a befejezést is jelentő vetítésre csütörtökön kerül sór. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: 17 órától holnap reggel 8 óráig a Kossuth tér 18. szám alatti rendelőintézetben. Telefon: 10-04. KOJAL-készenlét Egerben délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 17-396, 14-498, 10-004. Bemutatják a füzesabonyiak olajszűrő kocsijait Ez lesz a hatodik alkalom, hogy mától, szeptember 29- től október 1-ig megrendezik a bábolnai napok idei rendezvénysorozatát. A határainkon is túl hírnevet és elismerést szerzett mezőgazdasági kombinát által szervezett nagyszabású bemutató évről évre sok látogatót vonz Bábolnára. Az idén a kiállítók részéről növekedett az érdeklődés, hiszen a növénytermelési bemutatón 90 külföldi és 53 hazai üzem, a hústermelési bemutatón pedig 29 vállalat vesz részt fejlesztési eredményeivel. A kiállítás egyik követelménye, hogy csak azok a cégek mutatkozhatnak be, amelyek új fajtákat, kutatási-fejlesztési ismereteket, a gyakorlatban kivitelezhető újdonságokat sorakoztatnak fel. Az idei bábolnai napok érdekessége a bemutatás újszerű módja. A növénytermelés kiállítási helyén láthatók azok a fajtakísérletek, vetési bemutatók és a korszerű termelést segítő gépek, amelyek napjainkban a legmodernebbek. Az állattenyésztés köréből pedig láthatók a baromfi-, a sertés-, a juh-, a kecske- és a nyúl- tenyésztés, továbbá a korszerű takarmányozás és az állatgyógyászat módszerei. A hagyományoknak megfelelően ebben az évben is a Magyar Agrártudományi Egyesület országos tanácskozásokat tart Bábolnán, amelyek középpontjában a hatodik ötéves tervidőszakra meghirdetett gabonatermelési program megvalósítása és az ebből adódó exportfeladatok elősegítése áll. Minden bizonnyal a szép számban részt vevő Heves megyei szakemberek is tájékoztatást kapnak arról, hogy milyen új elméleti és gyakorlati módszerek szolgálják a biológiai alapok és a termőhelyi körülmények eredményes kihasználását, a búza és a kukorica terméshozamának növelését, a termésbiztonság fokozását. A hazai kiállítók között Heves megyéből bemutatják a Füzesabonyi Vegyesipari Szövetkezet BNV-díjas és OKISZ-plakettel kitüntetett olajszűrő kocsjait. Ezek a kémiailag teljes értékű, de erősen szennyezett olaj szűréssel való újrahasznosítására készült berendezések. A kocsik kerekeken gördülnek, könnyen mozgathatók és kezelésük egyszerű, hiszen az olajszűrés tisztaságára az automatika ügyel. A füzesabonyiak gyártmányai nem csupán hazai találmányok, hanem teljes egészében belföldi alapanyagokból is készülnek és olcsóbb áron kerülnek forgalomba, mintha külföldről importként hoznák be. Legutóbb szeptember elején, a csehszlovákiai Nyitrán, a szocialista országok mező- gazdasági és élelmiszeripari kiállításán mutatták be a két különböző típusú olajszűrő kocsit, ahol a csehszlovák mezőgazdasági miniszter elismerő oklevelét kapták meg. Perper Lászlótól, a Füzesabonyi Vegyesipari Szövetkezet elnökétől arról értesültünk, hogy az idén már külföldről is érdeklődtek termékeik iránt. Főleg csehszlovák, szovjet, svéd és osztrák cégek szeretnék kipróbálni, és ha sikerül az üzletkötés, vásárolnak is belőle. Az idei bábolnai napok újabb sikereket hozhatnak a füzesabonyiaknak és mindazoknak, akik újdonságokkal jelentkeznek. A rendezvények hozzájárulnak majd a hazai, köztük megyénk, valamint a külföldi agrárszakemberek ismereteinek gyarapításához, a hasznosítható- i tapasztalat- szerzéshez, amelyek összességében az eredményesebb gazdálkodást segítik elő. Mentusz Károly Megnyílt a turista- gázpalacktöltő Egerben Környezetés természetvédelem Heves megye Tanácsának környezet- és természetvédelmi bizottsága — Bodó Mihály titkár vezetésével — kedden Visontán, a Gagarin Hőerőmű tanácstermében tartotta soros ülését A testület — amelynek munkájá- bán részt vett Bágyi Imre, a megyei tanács elnökhelyettese is — ez alkalommal Hódi Béla vezérigazgatótól, a vállalat környezetszennyezést csökkentő tevékenységéről tájékozódott. Ezután Oláh János üzemvezető beszámolójából a szomszédos Thorez Bányaüzem rekultivációs eredményeivel, s további terveivel ismerkedtek, végül pedig egyéb szervezeti ügyekről tárgyaltak. ★ A Bükki Nemzeti Park Baráti Körének utódjaként nemrégiben az egész hegységre vigyázó megyei természetvédelmi egyesület kezdte meg működését Miskolcon. Mint a szervezettől értesültünk: a borsodiak az eddiginél is jobban kívánnak törődni értékes kincseikkel. Ennek során máris megkeresték az erdőigazgatóságokat, hogy támogassák törekvéseiket, s számítanak a természetjáró, a barlangász és magashegyi szakosztályok hatékonyabb segítségére. A már három alkalommal megrendezett saját tisztasági túráik mintájára hasonló programot javasoltak társszerveiknek is a területen található limlom, szemét ösz- szegyűjtésére, megsemmisítésére, a látogatottabb helyek rendszeres takarítására s iparkodnak minden kirándulót a nemes ügy szolgálatába állítani. Amint arról korábban beszámoltunk, augusztus közepén történt megaGelka Heves megyei Kirendeltségének létesítésében a turistagázpa- lack-töltő állomás műszaki átadása. Azóta a miskolci energiabiztonságtechnikai felügyelet engedélye is megérkezett, s szeptember második felében kezdte meg működését a Kallómalom utca (Tudósítónktól): A napsugaras nyárutó hatására egészséges; szép, jó ízű a szőlő az egri és az Eger környéki dombokon. A hírneves történelmi borvidéken a borgazdasági kombinát szőlőültetvényeiben a 21 szocialista brigád kollektívája mellett az öt szőlőgazdaságban mintegy 1500 tanuló is segít a termés betakarításában. Az Eged-hegy lankáin huszonkettedik éve szüretelnek az Alpári Gyula Köz- gazdasági Szakközépiskola diákjai. A Mezei-dűlőben öt osztály tagjai kezdték el a munkát az oportóültetvé- nyeklben. A kombináthoz került kutatóállomás kőlyukte- tői szőlőtábláiban másik öt osztály a leánykafürtöket szedi a szőlőtőkékről. Antal Nándor egységvezető elismerően nyilatkozott a nevelők munkaszervezéséről és 88. szám alatt A töltőállomás egész évben folyamatosan üzemel, s a szolgáltatást igénybe vevőknek az említett helyen levő Gelka- szervizben kell kérniük palackjaik feltöltését Mindezt pedig munkanapokon, rendes nyitva tartási időben: reggel fél 8 órától délután 5 óráig. a tanulók fegyelmezettségéről. Az egere zóláti—egerbaktai üzemegységben a Gép- és Műszeripari Szakközép- iskolából tíz osztály tanulói láttak munkához a hét elején. A diákokat autóbuszokkal szállítják Egerből a munkahelyekre, s amint Prokaj Lajos egységvezető elmondotta, a tanintézet vezetése eredményt hozó, hatékony munkát vár a lányoktól és a fiúktól. A fiatalok naponta az üzemi konyháról meleg ételt kapnak. A borkombinát többi szőlőgazdaságában az egyes fajták érési sorrendjében halad a betakarítás menete. A szőlőfeldolgozó üzemekben Egerben, Gyöngyösön, Verpelé- ten honvédségi kisegítő munkaerők is tevékenykednek. A szőlőbetakarítási munkák csúcsidőszaka szervezetten, ütemezetten indult. Lukács András SZÜRET A TÖRTÉNELMI BORVIDÉKÉN Diákok százai a dombokon Hagyományos a gyöngyösi járásban, hogy március 15- én és szeptember 29-én, a fegyveres erők napján egy- egy községen a járási polgári védelmi parancsnokság szervezésében egész napos honvédelmi napot rendeznek. Ezúttal a honvédelmi nap ma, szerdán Kisnánán kerül lebonyolításra. Gazdag program vár az általános iskolásokra, KISZ- és Ifjú Gárda-tagokra. Lesz polgári védelmi kiállítás, honvédelmi témájú filmek vetítése, fegyvere- és technikai bemutató, tájékoztató a hadseregről, polgári védelemről, katonai pályáról* szellemi vetélkedő és rögtönzött harcászati bemutató is. A vetélkedőn legnagyobb pontszámot elért tanulók díjazásiban részesülnek. Szép» tember 29re után dolgozat- írás keretében utólag is feldolgozzák majd a diákok él: ményüket és a legjobb munkákat a járási polgári védelmi parancsnokság díjazni fogja. ( Nagyüzem a debrői határban Törik a kukoricát, vetik a repcét Jól haladnak az őszi munkák a debrői határban. Mint Kiss János, a feldebrői Rákóczi Termelőszövetkezet elnöke elmondotta: javában tart a szüret, már betakarították a napraforgót és elkezdték az 530 hektáron termesztett kukorica törését is. A rendkívül száraz időjárás és a kemény talaj ellenére a talajelőkészítés is folyamatos. A közelmúltban elvetettek 100 hektár őszi takarmányrépáét, és szeptember utolsó napjaiban a búza vetéséhez is hozzálátnak. A tervek szerint 1300 hektáron vetik él a jövő évi kenyémekvalót, 260 hektáron pedig őszi árpát. A szövetkezet két új vetőgépet vásárolt nemrég, amelyek jól segítik majd az őszi vetések mielőbbi befejezését A MERKUR leltározás miatt ezen a héten a gépkocsiátvételi sorszámokat nem tudta rendelkezésünkre bocsátani. Legközelebb egy hét múlva, a szokásos időben közöljük. Kazettás, üvegbetétes ajtók Üj termékként kazettás, üvegbetétes egy- és kétszár- nyú ajtók gyártását kezdték meg a Csepregi Épületasztalos Ipari Szövetkezetben. Az ajtók üvege kétrétegű, amelyet fakazetták fognák egybe. Az anyaga fenyőfa, s felületét Xyladecorral kezelik. Az üveg tetszés szerint zöld, vagy barna színű. Az egyszárnyú kazettás ajtó mérete 100X211, a kétszámyúé pedig 153X210 centiméter. Hőszigetelésre műanyag tö- mítőt építettek be az ajtókba, amely nem látható, tehát a termék esztétikumát nem rontja, használati értékét viszont növeli. Az új terméket jelenleg még csak a szombathelyi Tü- zép-telepen árusítják, de rövidesen kapható lesz a környező megyékben, s mindenütt, ahol a vásárlók kérik, keresik a kazettás ajtókat. NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: GYURKÓ GÉZA. Főszerkesztő-helyettes: KAPOSI LEVENTE. — Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: DR. NOSZTICZIUS FERENC. - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3„ 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-350. Telefon: 13-352; 13-503; 13-644; 13-985. Gyöngyös, Rozsa u. 1„ 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger,Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-349. Telefon: 12-656; 13-381'. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— Ft, negyedévre 102,— Ft, egy évre 400,— Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: 20062. - Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVATH JÓZSEFNÉ. - HU ISSN 0133-0705.