Népújság, 1982. szeptember (33. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-26 / 226. szám

NÉPÚJSÁG, 1982. szeptember 26., vasárnap * MINDENNAPI NYELVÜNK Humaniter...? A címbeli szóalakot ebből a szövegrészletből emeltük ki: „Szombathelyen megkezdték a Humaniter betegemelő készü­lékek gyártását” (Népújság, 1982, jún. 15.). A mozgássérül­tek, a mozgásképtelen betegek helyzetváltozíatását könnyítő szerkezet megnevezésére szolgá­ló név megalkotóit valószínűleg az a meggondolás Is vezette, hogy a mozgáskorlátozottak egyesü­leteinek országos szövetsége Humanitás címmel jelenteti meg folyóiratát. Ez a név ol­vasható ebben a hírlapi közlés­ben is: A Humanitás Szövetke­zet anyagi támogatást ajánlott fel a mozgássérültek rehabilitá­ciós központjának építkezésé­hez" (Magyar Nemzet, 1982. júl. 18.). E megnevezések szócsaládjá­nak számos tagját használjuk mindennapi nyelvünkben Is. Ez a példatár Is erről tanúskodik: „Az eddiginél jobban dominál­jon a humánum" (M. Nemzet, 1982. júl. 2.). — „Hogy meg­Játszhassa a humanistát" (Nép­újság, 1982. jún. 28.). — „Az orvos humanitása bizalomra épüljön” (M. Nemzet, 1982. jún. 25.). — „A humánus értékeket kívánja megóvni” (És, 1982. júl. 29.). Egy előadó e mondatát is idézzük: „Humanizálnunk kell a munkát is”. Erre is vonatko­zik ez a szövegrészlet: „Ter­vezték a humanizált irányítás bevezetését” (M. Nemzet, 1982. júl. 24.). Természetesen a szövegbeli latin eredetű szavaknak vannak magyar megfelelőik: emberi, emeries, emberség, emberséges, emberségessé tesz, emberba­ráti, emberszerető, emberséges­ség stb. A Humaniter márkanév for­máját tekintve ebbe a latin szósorba illeszkedik bele: for­maliter (formálisan, formailag), circiter (körülbelül), evidenter (világosan), totallter (teljesen) stb. Nagyapáink Idejében per- szonaliter (személyesen) kellett megjelenni a hivatalos helye­ken, s diligenter (pontosan, lelkiismeretesen) illett vallo­mást tenni. Hogy mennyire gyakori volt a -tér végződésű latin nyelvi formák használata, az is bizonyítja, hogy olykor magyar hangsorokhoz is hozzá­illesztették: „Toliam kutyaliter elromlott, de azért már le nem teszem” (Tompa Mihály levele Arany Jánoshoz). Bár a szóban forgó készülék neve a mai fül­nek sem szokatlan, s gyakran halljuk ezeket a hasonló hang­zású neveket is, adapter, kon­verter, mégsem tartjuk szeren­csésnek a megnevezést. Igaz, a magyar megfelelő, embersé­gesen, talán „kilógna” a mai márkanevek sorából, de leg­alább egyértelműen és érzelmi­leg is átszinezve adna nevet egy olyan készüléknek, amely valóban emberséges feladatot teljesít. Dr. Bakos József Két filmvígjáték Meztelenek és bolondok Amerikai bohózat A töiiténiet hat nappal a Pearl Harbor elleni japán támadás után játszódik. Ame­rika a vakrémület állapotá­ban Van: senki se gondolta volna, hogy a csendes-óceáni flotta megsemmisíthető. Ki­tör a pariik, hiszen az ország sohasem került háborús ve­szélybe, eltekintve az Észak- Dél elleni harcot, vagy a függetlenségért folytatott küzdelmet. Az öntudat vi­szont mérhetetlen, a világ első ipari hatalmaként, be­borítva a világot a holly­woodi álomvilág szirupjával, mindenre képes hadfiakká váltak az amerikaiak. Mert hát ezt a hatalmas „nyaló­kát”, az édeskés örömöket, a Walt Disney rajzfilmfigurák bárgyú humorát, a karácso­nyi töltött pulyka vívmá­nyait meg kell védeni — minden áron, A nagy igyekezettől ke­resztbe akad a láb: minden­ki cowboy-hősnek képzeli magát, mintha egyedül az ő feladata lenne a kis „jap- csifcaít” levakarni a föld szí­néről. Ha más nem, ez ko­moly veszély, hiszen egy­mást lövik, gyújtogatják, bombázzák a katonák. A matrózok és a tengerészgya­Nem ügyetlenül megcsi­nált alkotás ez a szovjet film. Benne vannak azok a gon­dok, amelyekkel szembe kell nézni ennek a hatalmas or­szágnak: a minőség, az em­beri alkotókészség, az őszin­teség iránti igény hozta lét­re ezt a művet. Főszereplője egy fiatalember, aki „ko­runk hőse”: rámenős, kerüli a konvenciókat, pimaszságig becsületes és — jóképű. Azt vallja, hogy neki minden sikerül. S valóban, kiderül, hogy barátunk legény a tal­pán. ö, aki életében kétszer volt erdőben, kiváló brigád- vezető lesz a tajgán. Még éj­jel alvás helyett is a motor­fűrész kezelését gyakorolja. Ráadásul emberi körülmé­nyeket teremt a favágóknak, televíziót hoz, fölvikszeli a padlót, fürdőházat épít. Ak­logosok is egymást csépe­lik, hiszen egyetlen japán sincs a láthatáron. Illetve egyetlen egy merész tenger­alattjáró mégis csak van, amely dacolva a sok ezer ki­lométeres távolsággal, eljött, hogy felvegye a harcot, s megsemmisítő csapást mér­jen az Egyesült Államokra Az ország szívét akarják ki­tépni, mit támadhatnának meg, mint magát Hollywoo­dot. Hamar kiderül, hogy ha Valóban így van, Amerika sebezhetetlen, mert a rózsa­színű, több emelet magas mi­kulások belseje üres, a szusz tehát nem szorítható ki be­lőlük. Stevan Spielberg ebben mu­tatja meg a „nagy titkot”, nem mérhető csapás ennek az országnak a szellemére, hiszen az megfoghatatlan. Egyetlen fintor a neves ame­rikai rendező filmje, amely egyszerre tart görbe tükröt az ország polgárai elé, de azt is feltárja, hogy hogyan látták ezt a világot kívülről. Szinte jelképes a film kez­dése: egy nudista hölgy, a szőke amerikai szépségesz- móny, a „jegesmedve klub” tagja fennakad a japán ten­geralattjáró tornyán, s az Szovjet film kor kel ki magából, mikor kiderül, hogy az általuk ter­ven fölül is kivágott rönkö­ket raktár híján az út szé­lére lökdöeik. Amikor ezt a kamerák előtt elmondja, igazgatója ki akarja rúgni, ö azonban leleményesen föl­megy a terület képviselőjé­hez, s meggyőzi arról: refe­rálni kell a miniszternek. Amikor hazatér, brigádja egyik matróz kikerekedett szemmel bámulja lentről a jól formált női hátsórészt és felkiált: „Ez Hollywood!” Halmozzai az ötleteket Spielberg, felvonultatja a. burleszk egész arzenálját. Rendkívül ügyesen bánik ezekkel az eszközökkel, ren­geteg olyan elemet felhasz­nál, amelyek a némafilm klasszikus hőseit, Stan és Pant, Buster Keatont, vagy éppen Chaplint idézik. Ezt egészíti ki a Csillagok hábo­rújára emlékeztető technikai ötletekkel, de vannak olyan képsorok, amelyek nálunk is bemutatott sei-fi-jére, a Harmadik típusú találkozá­sokra emlékeztetnek. Ez azonban egyáltalán nem bántó, mert nagyon világos az alkotó célja: mindezzel gúnyképét adja annak a vi­lágnak, amely tele van mez­telenekkel és bolondokkal, hazafias őrültekkel. Nagyon elegánsan készített film. Olyan mű, amely túl a viet­nami háború traumáján, egészséges nevetésben oldja föl a szégyent, hogy annak idején a védelem ürügyén hogy rombolták szét saját városaikat a honfiak. lelkesen fogadja, sőt a sze­relme is, aki azelőtt dühö­sen kihajította. Erre már csak egy fokozat következ­het, egy dőlő fenyőóriás alá áll, s tekintetével megállítja, sőt arra készteti, hogy újra visszakerüljön a helyére. Nem tudom, hogy ez gúnyos fintor akar-e lenni, melyben az egész történet meseszerű­ségét hangsúlyozzák. Egy biztos: láthatóan új utakat keres a szovjet filmkészítés, az alkotók igyekeztek — amennyire tellett — vígjáté­ki helyzetekkel, ötletekkel dúsítani a művet. Ha vala­mivel lendületesebb lenne, bizonyára jobban szórakoz­na a közönség. De a szatíra iróniába váltott, s éppoly pasztellszínű lett a történet, mint a filmszalag. Gábor László Aki mer, az nyer Százéves a gyomai Kner Nyomda A falusi könyvkötő ősök ivadéka, Kner Izidor, 1882- ben nyomdát alapított Gyo­mén, mely a századforduló­ra jelentős középüzemmé fejlődött. A külföldi tanul- mányútjóról hazatért fia, Kner Imre irodalompártoló­ként és könyvművészeti stí­lustörekvések képviselője­ként vált ismertté. 1963-ban a gyomai üzem egyesült a békéscsabai Tevan, majd a Békési Nyomdával. 1980 óta az összevont Bé­kés megyei nyomdák ter­mékeit jelzi a Kner név. Szeptember 23-tól 25-ig, tar­tott centenáriumi ünnepsé­gek keretében megnyitották az újjáépített Kner Nyom­daipari Múzeumot A régi gyomai nyomdában Kner Imre és Kner Izidor (MTI-íotó — Ilovszky Béla felvételei—KS) Iskolai jubileum Sopronban egyhetes jubi­leumi ünnepségsorozat kez­dődött szombaton a Berzse­nyi Dániel gimnázium fenn­állásának 425. évfordulója alkalmából. Az ünnepségso­rozat a Mikola Sándor or­szágos fizikaversennyel vette kezdetét. Ez vasárnap feje­ződik be, majd sor kerül a korábbi hasonló versenyek díjazottjainak találkozójára, és megkoszorúzzák Mikola Sándor emléktábláját. A több miint 400 éves ok­tatási intézmény megalapí­tása óta a magyar nyelv ápolója, terjesztője volt A mai gimnázium elődje, az evangélikus líceum évszáza­dokon át kulturális és okta­tási centrum volt a Dunán­túlon: tudósok, híres nyel­vészek történelmi személyi­ségek tanultak, oktattak fa­lai között. Növendéke volt Berzsenyi Dániel is, akinek nevét 1948-ban vette fel az iskola. Az egyhetes program során iskolatörténeti kiállí­tás is nyílik. (X/7.) „Hagyjuk a mesét!” A Veréb-akcióra küldött amerikai tiszti különítmény három tagja 1944. március 19-én, a kora reggeli órák­ban meglehetősen ingerülten hagyta el a magyar kémel­hárítás vezetőjének, Ujszá- szy István vezérőrnagynak a szobáját. Akárhogyan is vették: nem kellemesebb hírt közöltek velük, mint­hogy a hitleristák kezére ad­ják őket — saját bőrük mentése érdekében. Visszavitték őket abba a helyiségbe, amelyet ők cel­lának véltek, de bármi volt, érthető, hogy ők, akik az Egyesült Államok elnökének személyes üzenetét hozták a magyar államfőnek, egészen más elbánásra számítottak. S arra semmiképpen sem, hogy kiszolgáltatják őket a hitleristáknak. így aztán nem csodálható, hogy ami­kor Ujszászy szobájából az őr lekísérte őket a földszin­ti, négy szalmazsákkal és ráadásul még pokrócokkal is ellátott „lakosztályba”, s egymás közt maradtak, meg­lehetősen tanácstalanul mér­legelték a teendőket. Azt ja­vasolta Duke a többieknek, hogy várjanak a sorsukra, mást úgysem tehetnek. Sua­rez őrnagy más vérmérsék­letű ember volt. Azt indít­ványozta, hogy üssék le az őrt, szökjenek meg, lopjanak egy autót, s valamilyen er­dőben bújjanak meg, így talán megússzák a kalandot. Duke ezt kivihetetlennek tartotta. Mindenesetre a meztelen derekára csatolt bőrövből elővette a bizton­sági tartalékként magával hozott 300 Napóleon-aranyat. Testvériesen elosztották: mindegyiküknek jutott száz Napóleon. Mire végzett ez­zel a művelettel, s ismét fel­öltözött, megérkezett a reg­geli, és azzal Király őr­nagy. ö sem látszott nyu- godtabbnak, mint a főnöke. Azt kérdezték tőle, hogy tudna-e gépet szerezni, amellyel elhagyhatnák Ma­gyarországot. — Nem — felelte. — Az éjszaka felrobbantották a magyar repülőgépek motor­jait, • — Búvóhely? — Nincs. Király őrnagy azt taná­csolta, hogy a Luftwaffénak adják meg magukat, mielőtt a Gestapo megérkezik. Eb­ben megállapodtak. Gondjai­ra bízták a rádiót és a Na­póleon-aranyakat (a hatezer dollár értékű érmeket 1945- ben egy magát megnevezni nem akaró férfi beszolgál­tatta a budapesti amerikai katonai missziónak). Amíg Király őrnagy a német légi­erők összekötő tisztjének te­lefonált, Duke ezredesék megbeszélték, hogy szigorú­an és következetesen tartják magukat a Tito-meséhez, rangjukon és katonai sor­számukon kívül mást nem közölnek. Király őrnagy je­lentette, hogy minden rend­ben van, jönnek értük, ez­után gyorsan eltűnt. A vá­rakozási időt az amerikaiak azzal töltötték, hogy egy­mást keresztkérdésekkel tet­ték próbára, nehogy a né­metek kifogjanak rajtuk. „Nyilatkozataikat” a genfi nemzetközi hadifogoly-egyez­ménnyel kezdték és fejezték be; ha mégis rászorítanák őket a vallomásra, akkor csak annyit árulnak el a szövetséges katonai titkok­ból, amit a New York Times- ban, vagy a Time magazin­ban már olvastak. Meséjüket azonban nem adhatták elő Budapesten. Az a német különítmény, amely hétfőn, március 20-án rájuk tört, rá sem hederített, ami­kor az amerikaiak a genfi egyezményre hivatkoztak, hanem rabomobilon azonnal a Keleti pályaudvarra, on­nan pedig vonattal Belgrád- ba szállította az amerikai­akat. Ott székelt a Luftwaf­fe balkáni hírszerző és kiér­tékelő irodája. Krüger őr­nagy hallgatta ki őket (jó­val később az új nyugatné­met hadseregben tábornok­ká és az új német légierő vezérkari főnökhelyettesévé lépett elő), s elég udvaria­san viselkedett. Kihallgatójuk úgy tett, mintha elhitte volna az elő­adottakat, és a genfi kon­venciót tiszteletben tartva, hadifogolytáborba küldené a csoportot. A három amerikai fellélegzett: legszebb remé­nyeik látszottak valóra vál­ni, megúszhatják a lehető legkisebb rosszal. Szinte bol­dogan foglaltak helyet azon a katonai autóbuszon, amely a környéken lelőtt angol és amerikai repülőket gyűjtöt­te össze, s amely a hadifo­golytábor felé indult. Alig iramodott meg azonban a katonai busz, hirtelen fé­kezett. Egy bőrkabátos Ges- tapo-tisztviselő tépte fel az ajtót, Duke, Suarez és Nunn nevét kiabálta, akik kény­telen-kelletlen jelentkeztek. Leszedték őket a buszról. Nem a Luftwaffe fogdájába, hanem a Gestapo belgrádi épületébe szállították őket. Itt már kevésbé udvarias volt a bánásmód, mint ami­lyet Krüger őrnagy tanúsí­tott. Duke és társai újra és újra elmondták a Tito-me- sét, de ennek kihallgatóik nem adtak hitelt. A foglyok mindenesetre tartották ma­gukat eredeti vallomásukhoz, s még a pestvidéki fogház­ban, a budapesti Fő utcai börtönben is azt ismételget­ték. Belgrádból ugyanis ide szállították őket, teljesen el­különítve a többi letartózta­tottól. Időnként felszállítot­ták őket a Svábhegyre, ahol a Majestic nevű luxus-szál­lóban rendezkedett be a Gestapo egyik magyarorszá­gi részlege. Klages SS-alezredes fog­lalkozott az ügyükkel. Egy alkalommal, miután Duke ismét csak azt mondta, amit addig, az asztalra csapott: — Ezredes, hagyjuk a me­sét! ön is szakmabeli, te­gyük az asztalra kártyáin­kat: miért jöttek Magyaror­szágra? — Nem tudom miről be­szél. Én Titóhoz akartam el­jutni. Klages eléje tett egy szé­pen legépelt an'gol nyelvű jegyzőkönyvet: — Olvassa el, Ujszászy vallomása! Duke — az ő előadása sze­rint — azután sem vallott, hogy kénytelen volt meg­győződni róla; a német tit­kosszolgálat a szintén letar­tóztatott magyar partnerei­től már mindent tud. Ujszászy verzióját — nem sokkal a háború után meg­halt — nem ismerhetjük, de Kádár Gyulának módja volt megírnia, és kiadnia emlék­iratait. És ő viszont azt ál­lítja: mindaddig tagadott, amíg kihallgatója, a magya­rul tökéletesen beszélő Do- mánszky, háromnapos éhez- tetés után egy tányér levest és egy darab kenyeret adott neki, majd nyugodt hang­nemben az arcába vágta: — Kérem, hagyjon fel ezekkel a mesékkel, az ame­rikaiak sokkal értelmeseb­bek, mint ön, nem hagyták magukat gyötörni. Tessék, felolvasom magának a val­lomásukat. A legvalószínűbb, hogy magyar „bizalmi embereik” — értsd: besúgóik — tájé­koztatása alapján a gestapó- sok a letartóztatottak közre­működése nélkül is el tudták készíteni azokat a jegyző­könyveket, amelyek tökéle­tesen megfeleltek a tények­nek, s foglyaik azok után már valóban nem tagadhat­tak tovább. (Következik: ,fájdalmasan érinti”)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents