Népújság, 1982. szeptember (33. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-25 / 225. szám

1982. szeptember 25., szombat Nyolcvanöt évvel ezelőtt született William Faulk­ner, Nobel-dí- jas amerikai író. Száz évvel ez­előtt született Te- szársz Kálmán tanító, a magyar- országi szocia­lista szakszerve­zeti tanttómoz- galon megszer­vezője. Fiatal tanítóként előbb Jászapátiban, majd különböző fővárosi Iskolákban oktatott, s tagja lett az Oj Korszak nevű haladó folyóirat szerkesztő bi­zottságának. Éveken át élénk tevékenységet fejtett ki a saj­tóban a szocialista tanitómozga- lom érdekében. 1917 tavaszától ő volt annak a pedagógusokból álló társaságnak a szervezője, amelyet a mai Pedagógus Szak- szervezet magjának tekinthe­tünk. Amikor 1918-ban megala­kult az Országos Magyar Taní­tók Szakszervezete, őt válasz­tatták alelnökéül. Mivel a ta­nácshatalom idején aktívan te­vékenykedett, annak vérbefojtá- sa után, megfosztották állásától és bebörtönözték. 1920-tól, több mint másfél évtizeden át a Nép­szava belső munkatársa volt. A felszabadulást követően bekap­csolódott a közéletbe, s tevé­kenyen részt vett az Iskolare­form megvalósításában. A Nap kél: 6.34, nyugszik: 18.37 órakor. A Hold kél: 14.44, nyugszik: 23.20 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon EUFROZINA nevű kedves olvasóinkat! A görög nyelvben „euphrosyne” jókedvet, vidámságot jelent. ^ ^[időjárás Várható időjárás szombat estig: lassan keleten is felszakad a felhőzet, változóan felhős idő lesz több-kevesebb napsütéssel. Éjszaka erős párásság, Illetve köd Is képződik. A legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet 7, 12. A legmagasabb nappali hő­mérséklet ma: 20 és 25 fok között valószínű. Pályadíj ? „Kérünk egy sztorit’’ címmel, a Magyar Népműve­lők Egyesülete és a Művelődéskutató Intézet (1251. Bp. Corvin tér 8.) pályázatot hirdet olyan rövid történe­tiekre, amelyek a népművelés gyakorlatáról, a hiva­talok packázásáról szóló, valós eseményeket írnak le — olvasom a híradást. Majd tovább: „a pályadíjak számát nem korlátozták, nagyságuk 1—2000 forint’’. Ha packázhat is velem a hivatal. és ez fáj is ne­kem; megírhatom. Nyerhetek vele. Pályadíjat. Amely azonban inkább: fájdalomdíj ... (kőhidi) — A MEDOSZ NAPIREND­JÉN. Hogyan alakultak a Mátrai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság dolgozóinak idei bérei és jövedelmei? — több más 'mellett tárgyalta a MEDOSZ Heves megyei Bi­zottsága pénteki ülésén Egerben. — ZORÁN — KÉSŐBB. El­marad a füzesabonyi műve­lődési házban a hétfőre meghirdetett Zorán-est. A koncertre — Zorán új le­mezfelvételei miatt — csak október 28-án kerül sor. — KISIPAROS FIATALOK­RÓL. Mia, szombaton a kis­iparos fiatalok helyzetét elemzik, s a további ifjú­Egerben: Bajcsy-Zsilinszky ut­ca 6. szám alatt. Felnőttek, gyermekek részére. Telefon: 11-000. Az ügyelethez tartozó közsé­gek: Verpelét, Tamaszentmária, Sírok, Kőkút, Bátor, Hevesara­nyos, Egerbocs, Egerszalók, Egerszólát, Kerecsend. Dem- jén, Ostoros, Novaj, Makiár, Andomaktálya, Felsőtárkány, Noszvaj, Egerbakta, Szarvaskő. Egriek részére a gyermekor­vosi ügyelet szombaton reggel 8 órától hétfő reggel 7.45 órá­ig a kórház gyermekosztályán. Telefon: 10-841. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától este 20 óráig, vasár­nap és munkaszüneti napokon reggel 8 órától este 20 óráig a Technika Házában. Gyöngyösön: szombaton 7 órától, hétfő reggel 7 óráig. Te­lefon: 11-727. Fogorvosi ügyelet: szombaton 15—18 óráig, vasárnap és ün­nepnap 9—12 óráig. Mindkét ügyelet helye: Széchenyi u. 1. Gyermekorvosi ügyelet: szom­baton 8—12 és 14—18 óráig, va­sárnap és ünnepnap 8—12 órá­ig. Ügyelet helye: Puskin utcai gyermekrendelő. A gyermek fekvőbetegeket a felnőtt kör­zeti ügyelet látja el. Kihívás: 11-727 telefonon. Hatvanban: szombaton 07 órá­tól hétfő reggel: — Hatvan vá­rős lakossága részére 08 óráig, — a .községek lakossága részé­re 07 óráig. Az ügyelet helye: Rendelőin­tézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 10-04. Fogorvosi ügyelet: szomba­tonként 6.30 órától — 14 óráig, vasárnap és munkaszüneti na­pokon 8.30 órától 11 óráig. Ügyelet helye: Hatvan, Kos­suth tér 18. Telefon: 10-04. • ságpolitikai feladatokról tár­gyalnak a KIOSZ megyei ankétjén, Gyöngyösön. A résztvevők ugyanekkor küldötteket is választanak a sorra kerülő országos érte­kezletre. — LOTTÓ. A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoz­tatása szerint, a 39. heti lot­tósorsolás alkalmával a kö­vetkező nyerőszámokat húz­ták ki: 31, 54, 58, 59, 69. A tárgynyeremény sorsoláson a 38. heti lottószelvények vesznek részt. Gyermekorvosi ügyelet szom­batonként 08 órától 12 óráig. Helye: Hatvan, Horváth M. u. 21. Vasárnap 8—10-ig. Telefon: 16-23. KÖJAL-készenlét Egerben: délután 17 órától hétfő reggel 7 óráig. Telefon: 17-396, 14-496, 10-004. Hevesen: szombat reggeltől hétfő reggelig Deák Ferenc u. 41. sz. Telefon: 125. Az ügyelet Heves járás minden községére kiterjed. Körzeti állatorvosi ügyelet: szombat 8 h-tól, vasárnap 20 h-ig. Egri járás I.: (Eger város, eg­ri. makiári és bátort állategész­ségügyi körzet). Eger, Szövet­kezet u. 4. Telefon: 12-388. Egri járás II.: (Az egri járás többi körzete.) Állatorvosok la­kása. Telefon: Mátraderecske 8., Verpelét 26., Terpes 4., Tar- nalelesz 8., Recsk 31., Pétervá- sára 9. Füzesabonyi Járás: Füzes­abony. Víztársulati Iroda. Tele­fon: 3. Gyöngyösi Járás: Gyöngyös, Allatkórház. Telefon: 11-645. Hatvan város: Hatvan: Váro­si Tanács. Telefon: 19-97. Hevesi járás: Heves: Járási Hivatal. Telefon- 124. ALLATKÖRHAZI ÜGYELET Gyöngyösi Allatkórház: min­den munkanap 16.30 h-tól más­nap 7.30 h-ig. Telefon: 11-645. Egri Allatkórház: munkanapo­kon 16.30 h-tól másnap reggel 7.30 h-ig. Az egész megye te­rületére szombaton 8 h-tól va­sárnap 20 h-ig. Telefon: 12-388. Gyöngyösi klubok — A pályázatok > állása — Több mint 200 ezer fo­rint támogatás Megyei klubtanácsiilés Egerben Pénteken délelőtt megbe­szélést tartott a megyei if­júsági klubtanács. Elsőként beszámoló hangzott el Gyön­gyös és a gyöngyösi járás if­júsági kiscsoportjainak mun­kájáról, a testület meghall- igaitta és megvitatta a terü­let felelőseinek értékelését. Ezután a járási és a városi klubtanácsok elnökei sorra tájékoztatták társaikat a pá­lyázatok állásáról. Ezt követően anyagi kém dósakról döntöttek: a kis­közösségek ugyanis igényt tarthattak — munkájuk alapján — felszerelésük fel- frissítéséhez bizonyos pénz­összegekre. A tanács végül is 215 ezer forint támogatást osztott szét, s a következő csoportok kaptak belőle: Ingatlankezelő Vállalat if­júsági klubja Hatvan, al- debrői, egerszóláti, atkári községi klubok, a Mozgássé­rültek Heves megyei Szer­vezetének gyöngyösi klubja, Egerből pedig a Megyei Kórház, az Alpári Gyula Közgazdasági Szakközép- iskola, a Szilágyi Erzsébet Gimnázium, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakkö­zépiskola, és az Egészségügyi Szakközépiskola diákklubja. Forgalombiztonságról a Volánnál Nem emelkedett a balesetek száma Tegnap, pénteken délelőtt, a Volán 4. számú Vállalat­nál forgalombiztonsági ta­nácskozást tartottak, melyen többek között tájékoztató hangzott el a közúti balese­tek alakulásáról és év el­ső nyolc hónapján” forga­lombiztonsági tevékenységé­ről. Elhangzott, hogy a to­vábbiakban is nagy szükség van az idős korúak és az is­kolások támogatására a köz­lekedésben. Így érhető el a jövőben is — amit ezúttal örömmel nyugtázhattak —, hogy a megvizsgált időszak­ban nem emelkedett a bal­esetek száma. Dr. Vörös Gyula, igazgatási és jogügyi osztályvezető a jövő felada­tait elemezve elmondta, hogy a legfontosabb teendő, a megfelelő felkészülés az őszi, téli hónapok biztonsá­gos közlekedésére. Nem kis feladat hárul a gépkocsive­zetői állományra sem, mely­nek tagjai minden év végén számot adnak - tudásukról, felkészültségükről. Vásár­naptár Országos vásárok szeptember 25-én, szombaton: országos állat- és kirakodóvá­sár: Mágocs,. Simontomya, Szánk. Országos sertésvásár: Gyál. Szeptember 26"án, vasárnap: országos állat- és kirakodóvá­sárok: Erdőtelek, Kalocsa, Nagy­kőrös, Sülysáp, Szirák.. Országos kirakodóvásár: Érd. Országos állatvásár: Kunhe­gyes. Autóvásárok: Békés, Csongrád, Csorna, Debrecen, Eger, Érd, Hatvan, Kalocsa, Kecskemét, Kisújszállás, Komárom, Miskolc, Nagyatád, Nyíregyháza, Siklós, Siófok, Szarvas, Szeged, Zala- szentgrót. AZ OSTORKÉSZÍTÖ. Ma már kihalófélben van az a szak­ma, amit Jászberényben Bús Mihály 30 éve művel. Lóból egyre kevesebb van, így ostorból is kevesebb kell, de a mesterség megmaradt, s a régi módszereket ma is használ­ja. Jó bőr, ügyes kéz, sok fáradság kell ahhoz, hogy egy „remekműbe” beillő ostor elkészüljön. (Fotó: Szabó Sándor) Üzenet a múltból Kerül-fordul, szolgálnak valamilyen érdekességgel a régmúlt idők Egerben is. A város Bródy Sándor utcájá­nak 6. számú házában, pél­dául a nyár folyamán meg­lepetéssel vették észre a fel­újítást végző helyi szövet­kezeti építők, hogy a pergő mennyezeten festmények rej­tőznek a festék-, illetve va- kolaitréteg alatt. Jelzésükre a Dobó István Vármúzeum azonnal megbízásit adott szakemberének a tanulmá­nyozásra, majd az Orszá­gos Műemlékvédelmi Fel­ügyelőség munkatársai is a megyeszékhelyre siettek, hogy alaposabban szemügyre vegyék az előkerült értéke­ket. Aztán a feltárás is meg­kezdődött, s a munka előre­láthatólag, rövidesen tovább folytatódik. A töredékekből inkább csak sejteni lehet, hogy 150—200 éves freskók­ról van szó, az egyik helyi­ségben alighanem a hajdan itt lakó Kracker János Lu­kács valamelyik oltárkép­vázlatáról, amivel a mester saját otthonát díszítette. A másik alkotás — rokokó vi­rágmintás munka — szerző­jére egyelőre még csak nem is következtetnek, de remé­lik: előbb-utóbb szintén va­lami fény derül. Hét végi piaci jelentés rr Őszi választék A régen várt esővel kö­szöntött be az idei ősz, amely nem zavarta meg a földeken dolgozókat. A hét végi piacokra így változa­tom árukínálat jutott. Van elegendő paradicsom, pap­rika és gyümölcsök közül őszibarack, szőlő, körte és alma. Másodszor is beérett az eper, melynek kilóját a szabadpiacon 80 forintért árulják. EGERBEN A pénteki szabadpiaci árak szerint: a fokhagyma 50, a körte 24, az alma 12—14, az eper 80, a paprika 16—22, az őszibarack 28, a karfiol 24, a szőlő 20—22, a zöld­borsó 38, a zöldbab 18 a fej­tőbab 35 forint volt. A vegyeszöldség csomója 4, a vöröshagyma 10—12, a padlizsán 35, a saláta 6, az uborka 12, a paradicsom 8, a karalábé 3—4, a főzőtök 6—10, a zeller 3—4, á szilva 10, a héjas dió 36, a dióbél 140, a burgonya 6, a mák 100, a kelkáposzta 14, a gö­rögdinnye 5, a sárgadinnye 12, a mandula 40, a tojás 2,20—2,60. GYÖNGYÖSÖN v A pénteki szabadpiaci árak alapján: a burgonya 6, a sárgarépa 10, a petrezselyem 12, a vöröshagyma 10, a fe­jes káposzta 6, a kelkáposz­ta 7, a saláta 5, a karalábé 6, a karfiol 10, a paradicsom 6, a zöldpaprika 12—14, a főzőtök 3, az uborka 8, a zöldbab 10 forint volt. A zöldborsó 30, a hónapos retek 5, a fokhagyma 50, a paraj 25, a sóska 18, a téli piros alma 12, az őszibarack 14, a körte 12, a szilva 10, a szőlő 13, a sárgadinnye 10, a görögdinnye 6, a héjas dió 28, a száraz bab 28, a sa­vanyú káposzta 18, a mák 120 és a dióbél 110 forint. HATVANBAN A pénteki szabadpiaci árak a következőképpen alakul­tak: a burgonya 8, a sárga­répa 20, a zöldség 22, a vö­röshagyma 10, a fejes ká­poszta 6, a kelkáposzta 10, a saláta 3, a karfiol 25, a pap­rika 5—16, a paradicsom 8, a tök 3, az uborka 8—16, a retek 3, a fokhagyma 90, a sóska és a spenót 2, a Sa­vanyú káposzta 20* a száraz bab 28, a mák 100 forint volt. A héjas dió 35, az alma 6—10, a körte 10—18, az őszibarack 6—22, a szilva 8, a szőlő 10—20, a görögdiny- nye 8, a Zöldbab 18, míg a borsó 30 forint. A ZÖLDÉRT ARAI HEVES MEGYÉBEN Pénteken az elárusító he­lyeken: a karfiol 20, a fe­jes káposzta 4, a répa 5, a gyökér 14, a vöröshagyma 8,60, a kelkáposzta 5, az uborka 10, a paradicsom 4,50, a paprika 13, az őszi­barack 7, a körte 9, az alma 5,60—12, a szőlő 17, a mák 90, a burgonya 5, a tojás 2,20, a fokhagyma 55 forint volt. Tetten érték a zsebmetszőt Vigyázat: tolvajok az áruházakban A bűnözők körében is ősi­nek elismert szakma művelői kezdték ismét meg sokakat bosszantó .tevékeny­ségüket A zsebmetszőkről, a bevásárlást végző házi­asszonyok pénztárcáit szaty­rokból, ruhák zsebéből el- csenőkről van szó. Szeptember 13-án történt Egerben, a Juventus Áru­házban: hosszú sor álldogált a pénztár előtt A várakozók hirtelen egy kiáltásra leit- ték figyelmesek, egy asszony adta így tudtul mindenki­nek, hogy nadrágja zsebé­ből ellopták a pénztárcáját 780 forinttal. Azonnal a fur­csán viselkedő Lakatos Ist­vánná, 40 éves egri lakos­ra terelődött a gyanú, aki ráadásul a kárvallott hölgy mögött állt A helybeli, gyors vizsgálat eredményeképpen, Lakatoménál meg is talál­ták az eltűnt bukszát. A tol­vaj — a tettenérés ellenére — nem ismerte el a bűncse­lekmény elkövetését, azzal védekezett hogy valaki az ő szatyrába dobta bele az el­lopott tárgyat. Ezt az állí­tását persze nem fogadhat­ták el, s az Egri Járási-Vá­rosi Rendőrkapitányságon Lakatosnéval szemben lopás miatt tart az eljárás. A rendőrségen felhívták a figyelmet arra is, hogy az utóbbi hónapokban több esetben tettek feljelentést is­meretlen tettesek ellen, akik a Centrum Áruházban, il­letve más üzletekben tulaj­donítottak el pénztárcákat a gyanútlan vásárlók zsebei­ből, illetve táskáiból. Ennek megelőzése érdekében kérik a vevőket, hogy jobban gon­doskodjanak értékeik meg­őrzéséről, így például a vas­kos bukszákat ne tegyék a fonott kosarak tetejére, vagy átlátszó, műanyag táskába. Ezzel ugyanis szinte maguk kínálják fel a lehetőséget a tolvajlásra. A lopások ilye­tén megelőzése már csak azért is fontos, mert a tet­tenérés esetét kivéve, ezek a bűncselekmények, megle­hetősen nehezen bizonyítha­tók NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: GYURKÓ GÉZA. Főszerkesztő-helyettes: KAPOSI LEVENTE. - Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: DR. NOSZTICZIUS FERENC. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063—350. Telefon: 13-352; 13-503; 13-644; 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth fér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 10-5T. Kiadóhivatal: Eger,Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063—349. Telefon: 12-656; 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— Ft, negyedévre 102,— Ft, egy évre 400,— Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index; 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ. — HU ISSN 0133-0705.

Next

/
Thumbnails
Contents