Népújság, 1982. szeptember (33. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-21 / 221. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1982. szeptember 21., kedd Egy hét... tiJ DlSZKÜT. Tovább gyarapodott az Eger város készíttette köztéri díszkntak száma. Gádor Magda: Nap, hold, csillagok című alkotását nemrégiben adták át a szépasszony- völgyi csatlakozásnál, a Bartók Béla téren létesült gyermekpihenőben (Fotó: Szabó Sándor) Zenélő iglói diákok Kórkép egy nagy- polgárcsaládról Miroslav Krleza azok kö­zé az alkotók közé tartozik, akiket már életükben a vi­lágirodalom klasszikusaként emlegettek. Érthető, hiszen kivételes érzékkel látta meg a jelenségek mögött húzódó lényeget, s ezt a gondolati anyagot rendkívül érzéklete­sen, költői hangoltsággal öt­vözött drámaírói készséggel jelenítette meg. Méghozzá úgy, hogy mondandója nem­csak korának szólt, hanem a jövőnek is. Csak dicsérni lehet a tele­vízió kezdeményezését, Dö- mölky János rendező nagy­szabású vállalkozását, a Glembay-trilógia képernyő­re vitelét. Az Agónia és a Léda után az elmúlt héten a legsikerültebb, legmegrá­zóbb erejű részt, a&lembay Ltd-t tekinthettük meg, hi­teles képet kapva egy zág­rábi nagypolgári bankárcsa­lád válságáról, összeomlá­sáról. A téma nemcsak a korhoz kötődik, hanem — ha áttételesen is — de jelenünk számára is sugároz magvas tanácsokat, s az emberi kap­csolatok nemesveretűbbé formálására nevel mindany- nyiunkat. A produkció dirigense sze­rencsésen meglelte e kettős­ség összhangját, s arra tö­rekedett, hogy minden fon­tos mozzanat kiemelt szerep­körben villanjon fel. A jól megválasztott színészek szá­mára remek alkalmat nyúj­tott arra, hogy parádés ala­kításokkal bűvöljék el a né­zőt. Nem túlzás úgy fogal­mazni, hogy Darvas Iván az idős Glembayként talán pá­lyája legemlékezetesebb pil­lanataival kápráztatott el minket. Méltó társa volt Szemes Mari, aki mint Cas- telli-Glembay bárónő reme­kelt, hiánytalanul megbir­kózva egy számára kissé szokatlannak tűnő feladat­tal. Kár lenne hibákat keres­ni, hiszen az olykor kissé lassuló ritmus is a szerző szándékait szolgálta. Más szóval az egész stáb hozzá­járult ahhoz, hogy egy ritka érték valamennyiünk köz-* kincsévé váljon. (pécsi) Művészi példázat Sajátos világlátásával, egyéni ízekkel fűszerezett stílusával bűvölte el, s nyeri meg ma is olvasóit Tamási Áron. Hangvétele egyéni, ké­pei, hasonlatai költői ihle- tésűek. Ezek az aligha utá­nozható jegyek jellemzik nemcsak prózáját, hanem színműveit is. A Hullámzó vőlegényt három esztendővel ezelőtt, január elsején mutatta be a televízió, azon a napon, amikor a nézők zöme a szil­veszter éjszakai mulatság fáradalmait pihente ki, s legfeljebb a háttértévézés­nek hódolt. A múlt heti is­métlést nemcsak ez indokol­ta, hanem az alkotás és az adaptáció színvonala is. Az író ebben a műben művészi értékű, jó színpadi érzékre valló példázattal tesz hitet a teremtő élet értel- . me mellett. Főhőse, Bodrogi alkotói álmait megtagadva, keramikusból piacra termelő fazekassá válva jön rá ar­ra, hogy napjai csak akkor formálódhatnak tartalmas­sá, ha a reménytelennek tű­nő anyagi sikerek helyett dédelgetett vágyainak meg­valósítására törekszik, ha nem fogadja el a jó partit, a számára közömbös, de igen gazdag menyasszonyt, ‘ha­nem ahhoz rendeli sorsát, akihez valóban kötődik. Szép tanúságtétel ez a darab az igaz emberi értékek mel­lett. Ezekre a gondolati kin­csekre alapozott Tompa Mik­lós rendező, aki színészei révén — különösképp Hű­vösvölgyi Ildikó (Bogyó), Pa­per Antal (Bagi), Máriáss József (Kása) és Király Jó­zsef (Czirmos) tolmácsolta maradéktalanul elképzelé­seit, hozzájárult ahhoz, hogy Tamási markáns arcélét ne egy szűk irodalombarát ré­teg, hanem több százezres nézősereg őrizze emlékeze­tében, megszívlelve — töb­bek között — művészi rangú példázatát... (— pán) Unalmas kormoránok Ügy látszik, a filmek cí­me fordított arányosságban van érdekességükkel. Nem is tudom, hogy az Es­ténként kormoránok riká­csolnak a dzsunkák felett című francia filmet miért tűzték vasárnap műsorra. Talán úgy gondolták, hogy az a kevés pikantéria, amely ebbe a műbe szorult, ele­gendő a figyelem ébren tar­tására. A főhős felesége ugyanis egy szexbutik tulaj­donosa, a férfi az ő „nehéz keresményét” verte el a ló­versenyeken. Mígnem bele­keveredett egy nagyszabású rablási (?), csempészési (?), zsarolási (?) ügybe. Csak- hát a sztori egyre vékonyabb lett, ahogy telt az idő, az ellentétek megszűntek, így hát drámai mag nélkül, tét nélkül semmitmondóvá ala­kult a történet. Ha arra szánták az alko­tás műsorra tűzését, hogy vonzóvá tegyék a magyar tévéjátékokat, céljukat el­érték a szerkesztők. Bebizo­nyosodott, hogy nem ele­gendő a sok pénz, a sok jó színész, a mértékletesen ada­golt meztelenség: így is unalmassá lehet tenni a mű­veket. Csekély tanulság, enélkül is tudtuk, hogy szel­lemesség nélkül nem lehet boldogulni. Máskor inkább elhisszük — becsületszóra ... (— bor) Az Iglói Művészeti Iskola (Spiska Nova Vés) az Egri Zeneiskola baráti kapcsola­tai folytán Egerben vendé­geskedik, s az intézet növen­dékei pénteken hangversenyt adtak a Helyőrségi Műve­lődési Otthon dísztermében. A koncert műsorán Grieg, Chopin, Prokofjev, Schu­mann, Paganini művek is el­hangzottak, akárcsak a helybéliek kedvelt hangver­senyein. De bemutatták ezeken a szerzőkön kívül hazai kiválóságaikat, majd szép számmal az oroszokat és a szovjet szerzőket: Dvo- rák, Kardos, Havlicek, Di_ bák, Suk, Vristál, épp úgy a szláv érzelmi világot terem­tették meg ezen a sikeres és jól sikerült délutánon, mint Arutjunjan, Ladov, Grecsaninov, Scelokov mű­vei. Itt is a zongorájáték volt a meghatározó, mint általá­ban a zeneképzésben nálunk is. Miriam Vargova, Peter Durik, Inez Cervenkova, Andrea Vancikova, Éva Milcakova és Katerina Ma­Egerben tejovie azt bizonyították, hogy a növendékek nem­csak befogadják a szerzők alkotását, de — olykor a technikai megvalósításban talán nem egészen könnye­dén és magától értetődően^ — azt az atmoszférát, azt az érzelmi vidéket, lelki tá­jat is megközelíteni igye­keznek, ahová a zeneköltők eszméi, érzelmei, szenvedé­lyei, gondolatai elvezetnek. Bizonyára jól tudják, isme­rik ezeket a lélektani buk­tatókat, ösvényeket a kon­certen is megjelenő, rokon­szenves zenetanárok, mert a fellépők többsége hangulat­teremtő készséggel és jár_ tassággal zenélt. Északi szomszédaink ked­velik a rézfúvósokat; ez itt is kitűnt. Slavomir Rákyta, Peter Kovacik, Jozef Cha_ lupeczky és Alojz Almássy jeleskedtek e műfajban. S ahogy a rezeknél, még in­kább az akkordionoknál nyilvánvalóvá vált az a jel­legzetesség, amely a szom­széd zeneoktatásából kiütkö­zik. Náluk az akkordion népi hangszer, aligha nélkü­lözhető bármely falusi, népi mulatságnál. Vladimir Mar_ tinek, Olga Konecnikova — főképp az utóbbi — játszott kitűnően ezen az ötvenes években nálunk is sztárként kezelt hangszeren. Zuzanna Saradinová Pa­ganini Szonátáját adta elő gitáron, talán az este leg­szebb zenei emlékét jelen­tette a közönségnek ez a szám. Számunkra meglepetés is, hogy az Iglói Művészeti Is­kolában palettet, pantomi- mot tanulhatnak a fiata­lok. Zuzana Chochlikova Anitra táncát adta elő Grieg Peer Gyntjéből, míg Ivota Maslarová és Gabrich Tő- kölyová egy bohókás-kedves pantomimet mókázott végig. Nagy sikerrel. Az egri közönség, különös sen az egri zenetanuló fia­talok, nagy lelkesedéssel tapsolták végig a műsort. Bizonyára azért is, mert né­hány új vonást fedeztek fel a szomszédok pedagógiai munkájában és eredményei­ben. Amiket itt is lehet hasznosítani. (farkas) Szeptember 27-től Képzőművészeti világhét Hétfőin> a Vörösmarty téri „Művészetek házában” saj­tótájékoztatón számoltak be a Képzőművész Szövetség munkatársai a szeptember 27-től október 5-ig tartó képzőművészeti világhét ha­zai eseményeiről. Tímár Árpád, a szövetség alelnöke elmondta, hogy a magyarországi megnyitót Csepelen, a Munkásotthon­ban tartják. Harminc ma­gyar művész állítja ki mun­káit a világhét jelszava a ,bűvészek a társadalomért’’ gondolat jegyében. Szobrá­szok, festők, grafikusok és iparművészek munkái szá­molnak be arról: miiként látják alkotóik a művészet lehetőségeit a mai magyar társadalomban. . A világhéthez kapcsolódó központi események soroza­ta több hazai várost érint. Siklóson a nemzetközi szakmai tanácskozáson kívül a magyar kerámiaművészet 30 éves fejlődéséről tartanak bemutatót. Ugyancsak Bara­nya megye a „gazdája” egy másik jelentős rendezvény­nek, a VII. országos kerá- miabiennálénak. Pécsett a kézműves és egyedi kerá­miakultúra jelenlegi helyze­téről adnak áttekintést, fel­tárva a fejlődési lehetőségek útjait is. A központi rendez­vényekhez kapcsolódik a salgótarjáni I. országos rajz- biennálé. X/2. Az időpont Amikor Duke ezredest és társait útnak indították Wa­shingtonból, a szovjet csa­patok már csak száz kilo­méterre álltak Magyaror­szágtól. És bár mind Horthy Miklós, amikor 1941 júni­usában jóváhagyta a had­üzenetet, mind Kállay Mik­lós, amikor 1942 júniusában új magyar miniszterelnök­ként látogatást tett Hitler főhadiszállásán, mind Üj- szászy István, amikor a 2. magyar hadsereg még csak felvonulóban volt a frontra, csaknem bizonyos volt a né­metek győzelmében; Duke ezredesnek már kétségkívül tisztában kellett lennie az­zal: ezt a háborút bizony a hitleristák és szövetsége­seik elvesztették. Egy alacsony rangú kül- ügyminisztériumi tisztviselő, Veress László segédtitkár Isztambulban 1943. szeptem­ber 9-én aláírta az angol kormány megbízottjával a külön fegyverszünetet. A vi­lágtörténelemnek alighanem a legfurcsább nemzetközi okmánya volt ez, ha egyál­talán annak nevezhetjük. Azt tartalmazta ugyanis, hogy Magyarország leteszi a fegyvert, amint az angol­szász csapatok az ország ha­tárára érnek. A titkos meg­állapodás értelmében Ma­gyarország továbbra is hadi­állapotban maradt ugyan, de az Egyesült Államokkal és Angliával fegyveres har­cokat nem folytat — termé­szetesen, hiszen a hadihely­zet miatt másképpen nem is cselekedhetett —, csupán a szovjet hadsereg ellen. Jel­lemző ennek a tárgyalásnak a „komolyságára”, hogy csak miután megnyíltak Angliá­ban a levéltárak a kutatók előtt, derült ki: nem Knatch- bull-Hugessen, angol nagy­követ, hanem egy beosztott követségi tisztviselő, Stern- dale Bennett volt az, aki az 1943 szeptemberében a Bosz­porusz vizén megkötötte a magyarokkal az egyezményt. Ez a többi között azt is tar­talmazta, hogy Magyaror­szág fokozatosan beszünteti a katonai és gazdasági együttműködést a hitleri Né­metországgal. Ezzel azonban Kállay Miklósék még nem fejezték be a maguk dolgát. S mi­közben tovább folytatták, sőt, az egyezményt meg­szegve fokozot erővel támo­gatták Hitler szovjetellenes háborúját (lehetőségeikhez képest, hiszen a voronyezsi katasztrófa után már nem­igen rendelkeztek ütőképes katonai erőkkel), újabb és újabb nyugati kapcsolatokat igyekeztek kiépíteni. A Veréb-akció — Duke ezredes elmondása szerint — a „svájci vonal” útján keletkezett. Ebbe a semleges országba először Barcza Györgyöt küldték. Mégpe­dig a Vatikánon keresztül, ahol jó néhány esztendeig követként képviselte az or­szágot. Később, 1939-ben londoni követ volt. Ezen az állomáshelyen érte a londoni kormány közlése: mivel Ma­gyarország megszegte a nem sakkal előbb aláírt jugo­szláv—magyar örök barát­sági és meg nem támadási szerződést, London megsza­kítja a diplomáciai kapcso­latokat Budapesttel. Barcza hiába akart találkozni Bem­ben az angol követtel. A szi­getországi diplomata — a hazulról kapott utasítás alapján — elzárkózott ettől. Viszont végrehajtotta azt a megbízatását, hogy kellő úton tudja meg és hozza kormánya tudomására, mit kíván általa a királyi ma­gyar kormány közölni. Nos, Barcza nem akart mást, mint amit az angolok és az amerikaiak már más, ugyan­csak semleges országokban működő csatornákon keresz­tül megtudhattak. Horthy azt kérte, mentsék őt meg majd a szovjet csapatoktól. Barcza Bemben kapcsola­tokat épített ki az amerikai­akkal, és egy bizonyos „Mr. H.”-tól meg is kapta a vá­laszt, amiben azonban az ő és megbízói számára nem volt semmi vigasztaló. Kere­ken közölték vele is: Lon­don „tetteket és nem sza­vakat vár” Kállaytól. Ismét csak figyelmeztették a ma­gyar kormányt, hogy csak feltétel nélküli fegyverleté­telről lehet szó és súlyos kö­vetkezményeket jelent az or­szágra nézve, ha a háború vége Magyarországot nem a szövetségesek, hanem Hitler oldalán éri. Mindezek ellenére Horthy- ék abban reménykedtek, hogy a harcok súlypontja hamarosan a Balkánra te­vődik át, és angol—ameri­kai csapatok szállják meg Magyarországot. És bár a jelek egyre inkább arra utal­tak, hogy ez vágyálom ma­rad, makacsul ragaszkodtak elképzeléseikhez. Miután Mussolini megbu­kott, és Olaszország kivált a háborúból, Horthyék ismét csak tétlenek maradtak. Né­hány újabb, jelentéktelen » lépést tettek csupán az eleve zsákutcába vezető irányba. A többi között így került egy megbízható, németelle­nes diplomata, Bakach-Bes- senyey György báró Bernbe. Ott dolgozott az OSS euró­pai főrezidense, bizonyos Allen Dulles. Később ő lett a CIA egyik megalapítója, és a hidegháború idején az amerikai kémkedés óriása. Ott, Svájcban mindenki tudta róla, hogy bár diplo­mataként van nyilvántartva, tulajdonképpen hírszerző. Maga írta emlékirataiban: „Néha bizonyos fokú nyil­vánosság elősegíti a hírszer­zést. Ez történt a második világháborúban, amikor 1942 novemberében Svájcba küld­tek Donovan tábornokhoz, hogy részt vegyek az OSS munkájában. Az amerikai követ közvetlen munkatársa voltam. Az egyik legjelen­tősebb svájci lap hírül ad­ta, hogy én Franklin D. Roosevelt titkos küldöttje­ként érkeztem Svájcba. Az ember azt hinné, hogy ez a nem kívánt reklám akadá­lyozta munkámat. Éppen ellenkezőleg, Hiába cáfoltam a hírt, mindenki,, elhitte. Csak úgy özönlötték hozzám a hírszerzők. Igaz, voltak köztük hóbortos alakok, de voltak rendkívül értékes személyek is. Ha nem tudom megkülönböztetni a búzát a pelyvától, némi hibalehe­tőséggel, akkor nem vagyok alkalmas a munkámra, hi­szen az emberismeret a hír­szerző tiszt egyik legfonto­sabb tulajdonsága.” Ha valóban Allen Dulles volt az, aki a Veréb-akciót indíttatta, akkor ez esetben állt elő a „némi hibalehető­ség”. A Veréb-akció pelyva volt. Nem búza. De hát en­nek az igénytelen madárnak táplálékul elég mindenféle hulladék... (Következik: A fogadtatás)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents