Népújság, 1982. augusztus (33. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-13 / 189. szám
6. NÉPÚJSÁG, 1982. augusztus 13., péntek Túl a lécen... (Fotó: Sz. Kivrin) SAKK Portisch és Adorján is legyőzte a kubai Rodriguezt Bármely sportágban várják a jelentkezőket Felhívás segédedzői tanfolyamra A mexikói Tolucában a férfi sakk világbajnoki zóna- köz.! döntő már túl van a második fordulón. Az első fordulóban függőben maradt Portisch—A. Rodriguez játszmát a 47. lépésben a magyar nemzetközi nagymester nyerte meg A. Rodriguezt a második fordulóban Adorján is legyőzte, mindössze 20 lépésre volt szükség ahhoz, hogy Adorján megszerezze az egy pontot Az olaszországi klubok az idén felettébb nagy érdeklődést nyilvánítottak a külföldi labdarúgócsillagok iránt. A különböző csapatok, ban szerepelt nagy ágyúk (az ír Brady, az osztrák Prohas* ka és Schachner, a brazil Falcao és Dirceu. a holland Krol és Van de Korput, az argentin Bertoni és a belga Van der Epeken — többek között) mellé a nyári holt- idényben 10 ország újabb 16 kiválóságát szerződtették. Szerény becslések szerint 125 millió nyugatnémet márkának megfelelő összeget költöttek az átigazolásokra az első ligás olasz csapatok, s ebből a hatalmas összegből több mint 22 millió a külföldi játékosok megszerzésére kellett Így áll az a megállapítás, miszerint Olaszország nem csak Bearzot csapatával világbajnok, hanem a játékosvásárlásban is. Az első ligában a tervek szerint az új bajnokságban 12 országból szerepelnek „vendégmunkások”. Így négy argentin (Bertoni után Pássá rella, Diaz, Hermandez), három brazil (Falcao, Dirceu után Edinho), három holland (Krol, Van de Korput, Peters), két osztrák (Schachner, Prohaska), két dán (Skov, Bergreen), két uruguayi (Vis. tori no, Caraballo), két lengyel (Boniek, Zmuda). továbbá 1—1 nyugatnémet (H. Müller), francia (Piatini), jugoszláv (Surjak). belga (Vandereycken) és ír (Brady). A második fordulóban nagy érdeklődés kísérte a jugoszláv Hulak és Portisch Lajos találkozóját. Ezúttal Portisch játszott sötéttel és a'18. lépés után döntetlenben egyeztek meg További eredmények a 2. fordulóból: Balasov (szovjet)—Rubenetti (argentin) 1—0, Ivanov (kanadai)—Juszupov (szovjet) döntetlen, Tőrre (Fülöp-szi- geteki)—Szpasszkij (szovjet) függő, Polugajevszkij (szovjet)—Nunn (angol) függő, Seirawan (amerikai)—Kouatly (libanoni) függő. Az „álomcélokat” maga elé tűzött Juver.tusnak Boniek 4,5, Piatini pedig 1,3 millió nyugatnémet márkájába került Az Intemazionale kétmilliót fizetett H. Müllerért. Az argentinok is sokba kerültek, így Passarella hárommillióba a Fiorentinának, Ramon Diaz ugyanannyiba, a Napolinak. Nem volt olcsó á perui Barbad'illo az Avelli- nór.ak és Uribe a Cagliárinak, miként a brazil Edinho sem az Udinesenek. Érdekes, hogy bár hat országból legalább ketten vendégeskednek az olasz első liga együtteseinél, egynem- zetbeli külföldiek csak a •Fiorentinában játszanak: két argentin: Bertoni és Passarella. A Mundial külön érdekességet ad néhány csapat ösz- szeállításának, illetve „sztárfelvonulásának”. A Fiorenti. nában például Passarella és Bertoni együtt lesz Antogno- nival és Grazianival. Az In- temazionaleban Hansi Müller társa Bergomi, Oriali, Marini, Collovati és Altóbel. 11. A Juventus „csupa csillag” együttesében Boniek és Platini partnere Zoff, Gentile, Scirea, Cabrini, Tardel- li. Rossi, valamint az ugyan, csak válogatott Furino és Bettega is. A Napoliban a holland Krol és az argentin Diaz találkozik össze, míg a Roma középpályás hármasa akár a világválogatottba is beillik: Falcao, Conti, Prohaska. A Heves megyei Tanács V. B. Testnevelési és Sporthivatala felhívja a sportegyesületek, sportszövetségek, a sportfelügye- löségek, valamint az edzöl pályához kedvet érző sportolók figyelmét, hogy segédedzői tanfolyamot indít az 1982—83-as tanévben. A megyében ugyan csak 21 sportágat művelnek, de a választási lehetőség ennél szélesebb. Ilyen kivételes esetnél az elméleti képzés után megfelelő gyakorlati táborba Irányítják a leendő szakembert. A kanadai Edmontonban rendkívül gyengén sikerült a magyar szabadfogású birkózók világbajnoki rajtja. Az első fordulóban négyen voltak érdekelve, s a mérlegre ugyanannyi vereség került... A 48 kg-osok között az Európa-bajnok Bíró László a sorsolásnál nem volt túl szerencsés. Arra a selejtezőágra került, ahová a szovjet és japán induló is, rá. adásul az utóbbi hónapokban súlygondokkal küszködő olasz olimpiai bajnok, Pollio is itt birkózik. A ferencvárosi kiválóság az első fordulóban erőnyerő volt, majd az a jugoszláv Tristena következett, akit korábban a világbajnok szovjet Kornyilá- jev győzött le. Az 57 kg-ban Szalontai Imre mellett a selejtezőágon még hatan próbáltak szerencsét. A DVTK EB-ezüstér- mese nagy névvel, a délkoreai Jong Young Lee-vel mérte össze tudását, és óriási csatában 7:5-ös pontozásos vereséget szenvedett, amiért nincs mit szégyenkeznie. Annál inkább furcsa öccse, a 68 kilós — az A legutóbbi bajnokság egyik kellemes meglepetését szolgáltatta végig egyenletes jó teljesítményével a hatvani honvéd együttes. Tavasz- szal nem volt olyan gondja Oláh Ferenc edzőnek, mint amilyennel most kell számolnia. Rövidesen nyolcán szerelnek le a bronzérmes gárdából, Orlóczkival példá. ul, már az ózdi Kohász kötött szerződést. Czigány, akinek a jászberényi Lehel SC az anyaegyesülete, szeretne Hatvanban maradni, de a HKVSC-nél. A Gáspár SE jóformán szünet nélkül készült az őszi idény rajtjára. A for- mábahozás jegyében játszót, tak többek között a Kiste- renyével és a NagybátonyAz idén hatodik alkalommal rendezte az Eger Sportegyesület az Agria-napok keretében most már hagyományos nemzetközi sakkversenyét. A sorok írójának volt lehetősége tapasztalni, hogy az évek során miként bővül létszámában, hogyan gazdagodik minőségében ez a verseny és válik a résztvevők által egybehangzóan kimondva is a hazai nyári évad legjobb sakkfesztiváljává. Teszi ezt azzá az is, hogy a versenyzők részéről tovább szélesedik az érdeklődés, a mostani versenynek is voltak olyan látogatói, akik mint elmondták: jövőre ők is szívesen elindulnának. Előbbieket bizonyítandó egy turistaként hazánkban tartózkodó olasz sakkozónak a Magyar Sakk Szövetség az egri versenyt javasolta megtekintésre. Joggal felvetődhet az olvasóban, hogy vajon mi teszi ennyire vonzóvá az AgriaA segédedzői tanfolyamra való jelentkezésnek feltétele többek között a 18. életév betöltése, Illetve a 45. életévnél nem Idősebb kor. Legalább 8 általános Iskolai végzettséggel kell rendelkezni, munkahelyi javaslatra és hozzájárulásra van szükség. A tanfolyam önköltséges (804 Ft + a Jegyzetek ára kb. 200 Ft). A gyakorlati táborokra való utazás, szállás és étkezés kiadásai is a hallgatót terhelik. ő ágán kilenc sportoló selejtez — Szalontai Zoltán bemutatkozása. A kubai Cascarettel kezdett, azzal a szigetországi fiatallal, akit ugyan nagy tehetségnek tar. tanak, nyert már IBV-t is, de ebbe a súlycsoportba csak nemrégiben jött fel. Ennek ellenére, a szintén EB-második Szalontai Zoltánt a vártnál könnyebben, kétvállal verte meg. És vereséggel zárult a 100 kilós Robotka első fellépése is az Albertai városban. Azzal a csehszlovák Strinsko-val találkozott, akitől az idei vízzel EB-n is kikapott. Most is ez történt. Strinsko, az EB-bronzérmes 10—3-as pontozással kerekedett a Csepel válogatottja fölé. Noha még alaposan az elején tart a mezőny, a sorsolás szeszélye folytán ezúttal is korábban találkozott egy-két esélyes, ismert név. Ezek sorába, a meglepetések oldalára tartozik a szovjet olimpiai bajnok, kétszeres világbajnok Ilja Mate veresége. Attól a kanadai Deschatelets-től kapott ki fantasztikus iramú mérkő. nyal, a mezőnyben mutatott teljesítménnyel Oláh Ferenc elégedett volt. Mivel új játékosokat várhatóan csak augusztus 26—28. között kapnak, az első két-három fordulóban épphogy ki tudnak állni, lesz olyan leszerelő katonájuk, akit úgy hívnak vissza a találkozókra! A csapatnál eddig Bíró István látta el a szakosztályvezetői teendőket, most az ő helyettesét is keresik, az intéző továbbra is Marosvári János. Poroszlói TSZ SK A bajnokcsapat Hort visszalépésével szereztek jo_ got a megyei bajnokságban való szereplésre. Ezzel a lehetőséggel jobban szeretnének élni, s remélik, hogy sakk versenyt? Kétségtelen, hogy maga a város is nagy hatással van* a vendégekre. Szabad idejükben szívesen keresik fel az idegenforgalmi látványosságokat, a beszélgetések során többször is kifejezésre juttatják tetszésüket, ők azonban elsősorban mégis csak versenyezni és nem kirándulni jönnek Egerbe, főleg azok, akik évről évre elfogadják a meghívást. Az Agria-sakk- verseny népszerűségében első helyen kell említeni a szervezést, majd a rendezést. Az a lelkes kollektíva, mely Rauch Ferenc szakosztályvezető — egyben a verseny „mindenese” — irányításával tevékenykedik az utóbbi időben Eger város sakksportjáért, minden elismerést megérdemel. A résztvevők — tanúsíthatom magam is — nem győzik eleget hangsúlyozni a szívélyes vendéglátást, azt, hogy menynyire jól érzik magukat a A jelentkezési határidő 1982. szeptember 1. Jelentkezési lapokat a városi sportfelügyelőségeken, a járási hivatal illetékes osztályán és a megyei sporthi- . vatalban kérhetnek a Jelentkezni kívánók. A jelentkezési laphoz kézzel irt önéletrajzot is csatolni kell, amelyben főleg sportpályafutását, az edzői pálya iránti vonzalmát, indokait Írja le a jelentkező. A megyei sporthivatal címe: 3300 Eger, Kossuth Lajos utca 9. zésen 9—8-ra akit nem nagyon jegyeztek eddig a nemzetközi birkózóvilágban. A juharleveles birkózó ezzel a sikerével most letette névjegyét. Jellemző heroikus erőfeszítéseire, hogy a Mate elleni győzelem után 40 percig ápolták az orvosi szobában, mert többször .rosszul lett a nagy fizikai erőkifejtés következményeként. Az is meglepő, hogy a 68 kg-osok között, a bolgár Penev simán kikapott, attól a nyugatnémet Erwin Knosp. tól, aki fivére, a világ, és Európa-bajnok Martin Knosp (ő 74 kg-ban sportol!) nyomdokába lépett a jelek szerint. NE. Knosp 7—1-es győzelme szintén a nemvárt meglepetések rovatába je. gyezhető, mint ahogy a 82 kg-os amerikai Dave Schultz fiaskója is. A csillagos-sávos színek nagy dérrel-dúrral beharangozott, esélyesnek megjelölt reprezentánsa 6—0-ra szenvedett vereséget a bol. gár Európa-bajnok Kam. berovtól, aki egyre jobban feledteti visszavonult . olimpiai bajnok honfitársát Isz. mail Abilovot. jövőre nem lesznek kiesési gondjaik. A felnőttcsapat július 20-án kezdte el az alapozást Pázmándi Gáspár edző irányításával. Sikerült hat új játékossal erősíteniük, akik Egerből, Bese. nyőtelekről és Sarudról érkezve lettek tagjai a húsz fős keretnek: Homonnai, Csata, Antal (kapusok), Szabó Gy., Zbis. kó. Nagy L. Lakatos’ Rajna, Kiss J., (védők), Habóczki, Mester, Görbe, Kakuk, Fa- zdkas, Nagy S. (középpályások), Németh, Lukács Ma- lacsik, Varga, Lukály (csatárok). A csapat működéséhez szükséges anyagiakat a termelőszövetkezet és a községi tanács biztosítja. Az utánpótlás csapatok szakvezetői tisztjét Orosz Károly látja el. verseny két hete alatt. Bizonyára a kedves fogadtatás, a velük való készséges törődés, a végig baráti és sportszerű hangulat feledteti a versenyzőkkel azt, amit a verseny színhelyei visszatérően, igaz különböző mértékben eddig nem biztosítottak. Köszönet azoknak az intézményeknek, amelyek az eddigiek során otthont adtak az Agria-sakkversenynek, tulajdonképpen nem róható fel részükre hibaként, hogy a körülmények nem mindenben méltóak ma már az Ag- ria-sakkverseny rangjához. A verseny helyszíne okozta gondok miatt szól a krónikás ismételten az Agria ’82- ről. Az idén egy nagyobb és egy kisebb.méretű osztályterembe zsúfolódott össze a 78 versenyző olyannyira, hogy két lépés között a nagy hőség elől a hűvös folyosóra menekülők többnyire csak egymást zavarva találtak utat. Szerencsére nem „FiCsak röviden... Az országos ökölvívó utánpótlás-bajnokságon két érmet nyert Heves megye. Az 51 kg-osok súlycsoportjában a gyöngyösi Csík Tibor (Zalka SE) a második helyen végzett, a 91 kg-osok között Matusik (Petőfibányai Bányász) állhatott a dobogó harmadik fokára. ★ Augusztus 19—20-án az egri népkerti automata pályán rendezik meg a teke Alkotmány Kupát. A csapatverseny két kategóriában folyik majd, külön versenyeznek az NB-s és külön a megye bajnokságban játszó együttesek. Nevezni augusztus 18-én 12 óráig lehet, a Heves megyei Teke Szakszövetség (3300 Eger, Kossuth Lajos utca 9.) címére. ★ A Magyar Sakkszövetség megállapította az országos mesteri cím teljesítéséhez szükséges normákat. A gyöngyösi V. mesterversenyen ennek a szintnek az eléréséhez 60 százalékos szereplésre, azaz 8 pontra lesz szüksége a versenyzőknek. A GYSE sakkozói közül Demeter és Sulyok számára tűnik elérhetőnek a mestercsillag megszerzése. ★ Eger SE—Füzesabony 11— 0 (7—0). Előkészületi labdarúgó-mérkőzés. Eger, 300 néző. V.: Paksi. ★ A Spanyolországban vendégszereplő magyar labdarúgócsapatok közül szerdán késő este az MTK VM győzött, a Ferencváros pedig vereséget szenvedett. Santan- derben az MTK VM 5—2 (2—l)-re győzött a helyi együttes ellen. Sevillában, a hármas nemzetközi tornán a bolgár CSZKA Szófia 3—1 (3—0) arányban jobbnak bizonyult a Ferencvárosnál. Ugyanezen a tornán, korábban az FC Sevilla 2—1-re verte a szófiaiakat. A Ferencváros újabb mérkőzését a tornán a Sevilla ellen vívja. Ejtöernyfls VB A közép-szlovákiai Losonc térségében folytatódott a 16. ejtőernyős világbajnokság. A harmadik versenynapon a férfiak is beszálltak a repülőgépekbe, hogy 1000 m, illetve 2000 m-ről végrehajthassák ugrásaikat. Az 1000 m-es egyéni cél- baugrásban két ugrást követően húsz versenyzőnek is sikerült lábbal érintenie az 5 cm átmérőjű kört, azaz 0,00 m-t értek el. Magyar ejtőernyős egyelőre nem található közöttük. sakkverseny résztvevői, ennek ellenére ez a verseny ettől feltétlen többet érdemel. Az ugyancsak hagyományos Agria Játékszín rendezvényeire gondolva meg kell találni az Agria-sakk- verseny végleges és lehető legjobb helyszínét. Remélhetőleg a kérdésben azok a városi vezetők is segítséget nyújtanak majd az anyagi lehetőségeikkel rendkívüli körültekintéssel gazdálkodó rendezőknek, akik meglátogatták a versenyt. Az Agria- sakkverseny kinőtte magát mondhatni a semmiből, talán már „felnőtté” is nevelkedett, ezért a jövőben nem lehet csupán az Eger SE és a megyei sakkszövetség gondja, hogy mi lesz a további sorsa. Legyen a városé is, melynek hírét viszi szét az országba, sőt annak határain túl is egyre messzebb. Fesztbaum Béla Világbajnok a játékosvásárlásban is Kiábrándító rajt: négy vereség Kikapott az olimpiai bajnok B // » • 1 r I / • • | ■ Az őszi idényre készülnék Honvéd Gáspár SE Még egyszer az Agria ’82-ről scher-mániások” az Agria-