Népújság, 1982. augusztus (33. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-10 / 186. szám

A nagy győztes az NDK volt A hét új világcsúcs Guayaquilben Véget ért a nagy elő­adás, 56 ország sportolói elbúcsúztak Guayaquil®, a 4. úszó-, műúszó- és vízi­labda-világbajnokság szín­helyétől. S, ahogy minden nagy verseny után szoká­sos, van aki elégedetten, van aki csalódottan távozik, attól függően, hogy milyen eredménnyel szerepelt. Ecuador mindenképpen érdekes színhelyt adott a világ legjobbjai találkozójá­nak, és bár a körülmények nem voltak olyan kifogásta­lanok, mint például a négy évvel ezelőtti VB-n, a vi­lágbajnokság mégis jól si­került. A négy érdekelt sportág képviselői jó verse­nyeket vívtak, s mindez el­sősorban az úszásban mér­hető le, ahol a stopperóra sok mindent elárul. Példá­ul azt, hogy az egyhetes ver­senyen hét új, világ- és ki­lenc Európa-csúcs szüle­tett, s igen sok országos re­kord. Ebben a sportágban az 1978-as győztesek közül csak Vlagyimir Szálnyikon tudta megvédeni két bajno­ki címét, valamint az Egye­sült Államok három férfi váltója, a többi számban új győztest avattak. (A mű­úszás duettjében Kanada, s a férfi toronyugrásban az amerikai Louganis ugyan­csak megvédte legutóbbi elsőségét.) A 29 úszószám közül 22 hozott jobb ered­ményt, mint a legutóbbi VB. A „nagy győztes” az NDK úszósportja' volt, amely fe­ledtetve négy évvel ezelőtti' gyenge szereplését, amikor, csak egy aranyérmet nyert, most 12 első helyet vívott ki. Különösen a női verseny­zői büszkélkedhetnek, hi­szen a 14 számból tízben győztek. Ugyanekkor a „nagy vesztes” az Egyesült Államok, amely 20 számban volt védő és most mind­össze nyolcat tudott meg­nyerni de például egyetlen férfi gyorsúszó számot sem. Női versenyzőik közül a leg­nagyobb csalódást a most nyeretlen Tracy Caulkins okozta, aki Nyugat-Berlinből öt aranyat vitt el — ebből hármat egyéni számban harcolt ki Guayaquil egyik legsikeresebb férfi úszója az amerikai Gaines a vád- tóban elért három arannyal, valamint két egyéni ezüst­tel, -a nyugatnémet Gross két arany, egy ezüst és két bronzérmet nyert, a nőknél az NDK-s Meineke három aranyat és egy ezüstöt szer­zett. Az NDK egyébként összesen 25 úszóérmet gyűj­tött, s ezzel beállította 1973- as belgrádi „rekordját”. Változás történt a műug­rásban, a legutóbbi szovjet —amerikai párharc (két-két győzelem volt a mérlegük) most az Egyesült Államok fölényét hozta, mind a négy számot megnyerték. A műúszásban hasonló a hely­zet mint 1978-ban, Kanada akkor is két elsőséget ért el, az Egyesült Államok pedig egyet. Vízilabdában a Szov­jetunió hét év után lett új­ból világbajnok, s a ma­gyarok az 1973-as első he­lyezésük után most sorrend­ben harmadszor jutottak ezüstéremhez. Magyarország szerény küldöttséggel vett részt a távoli világbajnokságon, a három úszó- és vízilabda- csapat azonban nem tér vissza üres kézzel. Az úszók­tól éppen a „minicsapat” miatt nem lehetett annyi helyezést várni, mint az 1978-as seregszemlén, amikor Verrasztó és Hargitay bronz­érmet nyert, s további hét helyezés volt a mérleg. Guayaquilben Wladár Sán­dor volt az egyetlen, igazi reménység s bár az ezüst­érme rendkívül értékes, mégis kisebb csalódás, hogy abban a számban, amely­ben olimpiai bajnok és EB-aranyérmes, most egy hellyel leszorult, s három­éves győzelmi sorozata sza­kadt meg. Wladár világ klasszis, de változatlanul akad egy gyenge pontja, ez pedig a fordulója. A VB megmutatta, hogy ilyen előnyt nem adhat, s addig, amíg ezen nem tud javíta ni, további meglepetések ér­hetik. Vermes Albántól éí Nagy Sándortól a szakembe­rek döntőbe jutást remél­tek, ezek elmaradtak, első­sorban azért, mert eddigi legjobb eredményeiket sem tudták elérni, nem pedig túlszárnyalni. A magyar küldöttség vi szont rendkívül elégedett lehet a vízilabda válogatott szereplésével. Az a csapat, amely az idei nemzetközi tornákon a vártnál gyen gébbet produkált, most szin te önmagát múlta felül, hét mérkőzést játszott, vala­mennyin veretlen maradt, pedig olimpiái és Európa- bajnok ellenfelekkel került szembe. A teljesítmény fo­kozatosan javult, dr. Mayer Mihály szövetségi kapitányt is dicséri, hogy csapata a célként megjelölt 4—6. hely elérését jóval felülmúlta, s csaknem világbajnok lett. A helyezés azt is biztosítja, hogy a válogatott selejtező nélkül vehet részt az 1984-es Los Angeles-i olimpián hi­szen a VB 1—6. helyezett­je erre automatikusan jogot nyer. Néhány nappal ezelőtt dr. Szívós István, a magyar válogatott egykori kitűnősé­ge, az MTI-nek adott nyi­latkozatában azt mondta, hogy „Ezt a szereplést vár­tam a csapattól." Akkor még nem volt biztos a dobogós helyezés, csak a négyes döntőbe jutás. Szívós a jó szereplést a magyar vízilab­da hagyományaira is ala­pozta. Guayaquil bebizonyítot­ta, hogy ezek a hagyomá­nyok tovább élnek, a vízi­labda most is az egyik leg­sikeresebb magyar sportág. A HKVSC a negyedik továbbjutó A területi ’labdarúgó-baj­nokság Mátra-csoportjában szereplő Hatvani KVSC csa­pata Visznekén MNK-mér- kőzésen 6—1-re nyert. Az MNK országos elődöntőjében Heves megyét az Eger SE, a Hatvan, a Bélapátfalva és a Heréd képviseli. Barátságos előkészületi mérkőzéseket játszottak a területi bajnokságban sze­replő többi csapataink. A Gyöngyösi SE hazai pályán, ötszáz néző előtt 1—0-ás fél­idő után 4—1-re nyert a Pe- .tőfibánya ellen. A gyöngyö­siek részéről Csomány, Skub­A vetélytársak is készülnek lies, Ferenc és Jakab volt eredményes. A GYSE labda­rúgói a bajnoki rajt előtti főpróbát augusztus 12-én, csütörtökön délután tartják az Egri úti sporttelepen, a Honvéd Gáspár SE együtte­se ellen. A mérkőzés után szurkológyűlés lesz a tanács­teremben. A Bélapátfalvi Építők együttese Pétervásá- rán vendégszerepeit. Az első félidőben Berecz góljával 1—0-ás vezetéshez jutottak a kék-fehérek, majd a má­sodik félidőben több cserét hajtott végre Várallyay edző, s ezt ki is használták a ha­zaiak, akik egyenlítettek. Hétközben nem játszanak előkészületi mérkőzést, egy­más ellen gyakorolnak majd a keret tagjai. A Recski Ércbányász hazai környezet­ben fogadta a Kartali ME- DOSZ-t. A vendégek 2—0-ás félidő után 3—2-re nyertek. A recskiek részéről Kolozs­vári és Csanálosi volt a gólszerző. A bányászgárda a bajnoki rajt előtti főpróbáját augusztus 11-én, szerdán délután 16 órai kezdettel tartja a Siroki Vasas ellen. APRÓHIRDETÉS ALLAS mefi^él naÓnieSi Eev- vaev m^fíi 1136 Wallenber u". 14., egri hirdetőbe.' Ál- tói.' mene rinpi 4 óráról » vagy másiei KrHn(*7ip7kv t nine irotmámr n o ■ vagy minden máso- szobás lakást bérel- Telefon- 316-867 J * kotmány u- 2­--------- Ibanez elektromos d ik munkanapon nék, központi fűté- -—— 126-os Polski F*at Sitár és NDK gáz­f „a S2°ba‘kotnfortos Abasár belterületén, 4 */* éves Lada Com- Összecsukható, olasz lakás hosszabb idő- a Rákóczi út 2-es bi eladó. Polski 126 sport, gyermekkocsi r^M».k4aí)ÓA-”ButoroT számú telek, 740 csere is érdekel. Le- eladó. Érdeklődni í??L.i?ligére az e§ri négyzetméter, eladó, veleket „Megegye- Eger, Grónay s u Érdeklődni Budapest, zünk” Jeligére az 9. ni. 5., du 5 órá­hirdetőbe. Kis közösség is ér- előnyben, dekel. Demetemé, 278” Jelig* Eger, 16-336, 17 óra hirdetőbe. után. adó. 3 szobás, kertes lak- non. zongoratanár­2. 1/4. hirdetőbe. lakás eladó. G gyös. Széna u. 3/3. 126-os eladó, u. 16. Polski Eger, Fiat Tinódi UC-s Lada olcsón eladó. Novaj, Kos­suth út 2. 1984. júliusig érvé­nyes műszakival UB-s Trabant eladó. Kallómalom u. 44! uecsi rövid zongora, asztal, heverő, gye­rekheverő eladó. , _________________ _____________________ . ________ re "vagy ajtós szekrény ol­R észmunkaldős ál- Eerl, belvárosi 3 szó- l.^Értekíődni csere ’is^rdekel V£r6 Egei. ^Szaiaparf"“' lást keresek titkár- ba. étkezős lakás 17 órától.___________ dfklődni Sveiczer «» a. bzalapart U­ü gyintézői‘‘ágyakor- S2SS*MaS%áSí Összkomfortos la- Ä^Erkef úi iüüd 50-es kertigép laltoí! Szükséf sze- lat részére. „Mejj- kést bérelnék Eger- 3 B, Telefon: 10, eladó. Érdeklődni: rint német nyelv to- bízható 296” Jeligére be". hosszabb időre, , ad , *ve,. ESer- Kacsapart u. vábbképzésseT „Rá-az egri hirdetőbe. ^aen AJájüatokat 1300 • m. 26., 18 óra termettség” Jeligére Alkotmány u, 2. ™ln£?!inap r7,T9 órf1§ Gyöngyös 11-538 te. _________________ a z egri hirdetőbe, 300 000 ko + OTP- lefonfzkmőn 16 6rától MeÄ Eger' Ä&sÄ "“^megoí- Gyöngyösön 100 Betonkeverő, Fiat Törá ÄZ. “ 46’ gosítvánnval rendel keresek. „Au- négyszögöl telken 3 600-as motorkblokk, —:----------:— k efő vlUanvszereLő Rusztus” Jeligére az szoba-komfortos ház komplett eladó. He- ? sf,uka’ munkát ke?esySZ.SoJÍ egri hirdetőbe.______ejadó._ Érdeklődni ves, Bajcsy-Zs. u. ® o ldalú^ Jellgére az Egerben, Bethlen u. °^ong^8s')6 Aíf"aÖ — egri hirdetőbe. 3. sz. alatti 3 szobás 5a5,„ u‘ családi ház eladó. sen, olcsón Gőz Gyula, eladó. Tisza­350'es Izb, oldalko- nána, Martinovics u. egy Karosszérialakatost £’Ya,u,1-.,",az ™°u' TV" .---------------------“ esis, eladó és á llandó munkára fel- ?f£eklodnl minden Abasáron eladó egy db 350-es Izs-motor Eladó: olajfestméí veszek. Gyöngyös, —te---- kertes áron alul. Szundy, nyék, 4 személyes S zéna u. 3/3. fszt. 1. Egri kettőszobás S?a. 42° . •}•* Hatvan, Sastelek, rekamié, kétajtós Érdeklődni 17 órá- gázfűtéses, Lenin úti födni^éhe?’'Magvarí mindennap 17 órától, szekrények. Eger, tők---------------------------- tanácsi lakásom el- Ferenc, Pető«TlS Most müszakizott, IE Vörösmarty u. 45. Beteg édesanyám pseröiriém egri, vagy ------ : rendszámú Wartburg Vámkezelt HI-FI­m ellé éiiel-naDDali kornyéki családi Egerben bútorozott Tourist eladó. Ér- torony eladó. Meg­állandó gondozónőt ílázr?- „Szerencse” szoba, fürdőszoba- deklődni Kis Bene- tekinthető délután keresek “ Ingyenes JeUSére az egri hir- használattal, fiatal dek, Gyöngyös, Do- 17 órától. Erdei Fe­albérletí szobát és detőbe- dolgozó lány részé- novár J. u. 34. renc, 3209 Gyöngyös, ánnlási diiat tize- --------------------------------- re azonnal kiadó. --------------------------------- Aranysas u. 35/2. t ünk Érdeklődni pb Kertes nagy családi Karácsony. Tel.: Eladó 8 éves 1500 cm3 ~ “---------------------— t unk. Érdeklődni es- „,„„a ----------- ,, * P Fiat IK 1200_as Marabu CU IV L ada, gáztűzhely pa- 72 000 kcal/óra ön­te 8 órától, telefon: báz eladb-Qr' Vá- 14^50 16_487 Ci M. u. 29. 2 szobás _____________________ lakást, vagy kis csa- Nagytálya, Hámán lackkal, konyhai be- töttvas, meleg vizes v íz knznnntifjitPc lácii házat beszámí- K; ut 32. sz- családi rendezések. Érdek- kazán és különböző tok. ház 500 n.-öl telken lödnl 14-640-es egri méretű acélból ké­szerelőt és minősí­tett hegesztő szak­eladó. Érdeklődni telefonon. szült ajtók és abla­kok eladók. Kovács, Fiat alkat- Eger, Csákány u. 37. , eladó. Ér- n. 3., 18 óra után. el- deklődni Kömlő, '-----­t ett negeszto szak- Jx , t, , szobás Petőfi út 25. sz. munkást keres fel- *£,• er"e'etl —----------------------------- 850-es riat untai- Eg v ételre kisiparos. “ >• kozpo»ti Háromszobás, kertes részként eladó. Ér- ií Kovács, Eger, Csá- ^ävetke^etf Stic OTP-öröklakás el- deklődni Kömlő, —-----------------------------­kány u. 37. II. 3„ 18 ???vetkezeti lakás adó Gyöngyös, Ady u. 88. szám Eladó kb. 250-300 db óra után.___________ vei sürgősen eladó Aranysas út 48/1. alatt, szombaton és 30-as kefni és 3 db G yermekeim mellé gzo^fVÄ ^“—n ___________ ^“cím^Páfin­Pb ‘,Jiamát keresek, zés Jeligére az egri ég vasárnap, vagy 3 éves Trabant Com- kás József, Eger, Jankó István, Eger, hirdetőbe. telefonon: 13-267. bi műszakival eladó. Balázs I. u. 36. Dobó u. 9. .VárkapL tány étterem. Orvosi magánrende- 600 négysz. Eger, Pápay Sámuel INGATLAN- „ , - ----------- építési u. 2. ni. em. 3. Jó állapotban levő l ő céljára alkalmas telek, 40 m3 mellék- ------------------------- táskaírógépet ven­helyiséget bérelnék, épülettel eladó. Fel- Jó állapotban levő nék Eger, telefon­„Eger belvárosa sőtárkány, Ady E. Wartburg ZD rend- 13-014. előnyben” jeligére út 28. T.: 7-es. számmal eladó. Ma- --------------------------------­a z egri hirdetőbe. -------------------------------- gyári Ferenc, Aba- Építkezők: 8 és 10­U res összkomfortos Elcserélném egri sár, Petőfi u. 10. es * átmérőjű beton­lakást bérelnék kb Mátravldéki erőmű- egyszobás. kertes, -- T------ vas építkezésből kl­2 évre Egerben Há- nél 500 n-‘ö1 zár‘- komfortos tanácsi E'adó key*!s*‘ hasz- maradva eladó. Si­zaspár” JeUgére az kT termő gyümöl- lakásomat lakótele- ^eréknLr B?^ rok, Petőfi u. 25. eeri hirdetőbe esős, szőlő eladó. pire. Leveleket Eger, b0r^er6kPAr, 83 lg egri bird tobe. C(rn: B,nné. Mátra_ pf 23.ra „érem. érvényes^ műszaki- Mg. Egri belvárosi, taná- vidóki Erőmű 8 8. esi 1 </j szobás, kom- „ . , fortos lakásomat él. Magányos fiatal no cserélném 1 szoba- sürgősen albérletet komfortos tanácsira, k®res. Ajánlatokat első emeletre. „Igé- /1 rmegje 1 ö 1 és 993 nyes” Jeligére ri hirdetőbe. Pf. 115. kérek. JÁRMŰ lom u. 24. Ii/ll. Tel.: 14-082. 1200-as Lada igé­nyesnek eladó. Ér­deklődni Eger, Ró­zsás-dűlő u. 1. alatt. Farkas László. Dacia eladó vagy kisebbre cserélhető. Eger, Rákóczi út 38. IX 27. t -­dízelmotor. Érdeklődni lehet Kerecsend, Bereksor igé- 64. sz., du. 17 órá­tól. HÁZASSÁG EeaedrÓ'MáJu^rieluÖ<331 >ödni lehet Ungvári tmrg elfogadható Eger, Május 1. u. 33. pá] p Attnl út áron eladó. Vécs, Petőfi u. 14. Régi VEGYES 30 éves, nőtlen, 169 cm magas fiatalem­____________ bér társaság hiányá­páncéltőkés ban ezúton keresi zongora olcsón ei- korban hozzáillő elvált Családi ház eladó, 35. azonnal beköltözhe- ~~ . . ... , _ ---------­t ő. Eger, Görög u. 369 négyzetméter be- Eladó UC írsz. Wart- adó. Érdeklődni le- hölgy, vagy ___ 1 4.' építhető üdülőtelek burg de Luxe szgk. hét egész nap. Eger, asszony ismeretségét —:--------------- Síkfőkút déli részén október 15-ig érvé- Váci M. u. 28. „Szeretet” jeligére E lcserélném ráfize- sürgősen eladó. Ér- nyes vizsgával. Ka- -——- az egri hirdetőbe. r osszériafelújítás 3 éves fajtiszta ku- • téssel, első emeleti, deklődni Eger, 12-420. belvárosi, 3 szoba- as telefonszámon, szükséges. Érdeklőd- vasz kan éladó. Fel- 49/173, elvált, függet- összkomfortos, saját reggel 7-től, este 21 ni Eger, Almagyar sőtárkány. Fő u. 277. len szakmunkás fér­íulajdonú társasházi h-ig. u. 7. Szűcs. Tel.: -------------------------------— fi megismerkedne lakásomat belvárosi,--------------------------------- 15-235. 30 db anyajuh sür- szolid, káros szenve­t öldszinti 3 szobás Vennék Poroszlón--------------------------------- gősen eladó. Érdek- délyektől mentes, h ázra, vagy lakásra, vagy környékén ol- UM-es piros Dacia lődni: 17 után, Ko- házias nővel, köl­kedvező körűimé- csó telket, lakható eladó. Eger, Kiss vács, Eger. Kolozs- csönös szimpátia nyék esetén 2 szó- épülettel. Ajánlató- Lajos u. 5. IX'27. vári u. 45 B. esetén házasság cél­bás is érdekel. Vá- kát ármegjelöléssel.------------------------------------------------------------Jából Lakás meg­laszokat „Földszint” „Október 149586’ ZT frsz. P. Fiat 126- KLU 2,7 típusú ka- oldható. „Forró jeligére az egri hir- jeligére a miskolci os eladó. Eger, Egri zán. 3 éves, eladó, nyár” Jeligére az detőbe. hirdetőbe kérem. u. 41. Novaj, Kossuth u. 2. egri hirdetőbe. A Rákóczi Mg. Termelő- szövetkezet, Mátraderecske állást hirdet az alábbi munkakörökre: szarvasmarha-telepvezető, követelmény: szakirányú főiskolai végzettség, ötéves nagyüzemi gyakorlat; szarvasmarha-gondozó. Bérezés a 4/1981. (II. 26.) MÉM—Mü.M. számú rendelet szerint. Jelentkezni írásban vagy személyesen a termelő- szövetkezet elnökénél. H ALÁLOZÁS Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett, drága férjem, CSOLLAK NÁNDOR temetésén részvétükkel, virá­gaikkal nagy fájdalmunkat együttérzésükkel fejezték ki. A gyászoló család. virágaikkal fájdalmunkat enlyhitették. A gyászoló család. Köszönetttnket fejezzük ki mindazoknak a rokonoknak, barátoknak és ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk, SZAJCZ ELEMER temetésén megjelentek, rész­vétükkel és virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik BOKOR JANOS temetésén részvétükkel, AZ ÉSZAK­MAGYARORSZÁGI TÜZÉP VÁLLALAT felvételre keres hálózati ellenőrt közgazdasági érettségivel, gyakorlattal. Jelentkezés helye: Tüzép-központ, Miskolc, Zsolcai-kapu 28., ellenőrzési osztályvezetőnél. ( mozi ) EGRI VÖRÖS CSILLAG Telefon: 11-888 Du. fél 4 és fél 6 órakor: Éjszaka történt Színes, szinkronizált szovjet bűnügyi film Este 8 órakor: Sörgyári capriccio Színes, szinkronizált csehszlovák fllmvigjáték EGRI BRÓDY Telefon: 11-773 Du. 4, 6 és 8 órakor: I, mint Ikarus EGRI KERT Este fél 9 órakor: Kramer kontra Kramer EGRI VARMOZI De. 10-től du. 5-lg: Rövidfilmprogram GYÖNGYÖSI PUSKIN A lándzsák hajnalban Színes, angol történelmi kalandfilm GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Egy elvált férfi ballépései GYÖNGYÖSI KERT Ballagás HATVANI VÖRÖS CSILLAG Katonadolog HATVANI KOSSUTH Csárdáskirálynő FÜZESABONY Csend előtt c MAI 1 MŰSOROK J ( rádió ) KOSSUTH 8.25 Hagyomány és mo­dernség a mai Indiában. 8.55 A párizsi Polifon együt­tes énekel. 9.03 Üj lemeze­inkből. 9.44 Táncra fel! 10.05 MR 10—14. 10.35 Vá­laszolunk hallgatóinknak. 10.50 Színes népi muzsika. 11.42 Édes Anna. 12.30 Ki nyer ma? 12.45 Törvény­könyv. 13.00 A Rádió Dal­színháza. A sóhajok hídja (Offenbach operettjének rá­dióváltozata). 14.21 Népda­lok. 14.44 Arcképek a Szov­jetunió népeinek irodalmá­ból. 15.05 Bende Zsolt éne­kel. 15.26 Sztárok — anek­doták nélkül. 16.00 Zengjen a muzsika! 17.05 Irodalmunk a tót világháború között. Visegrádi utca. 17.25 Mor- ricone filmzenéiből. 17.45 A Szabó család. 18.15 Hol volt, hol nem volt.. 18.30 Esti magazin. 19.15 Népdal­est. 20.19 Rádiószínház. Az utolsó ' utáni éjszaka. 21.30 Richard Tucker operaáriákat énekel. 22.20 Tíz perc kül­politika. 22.30 Sanzonok. 22.47 Látásmód. 22.57 Nagy siker volt! PETŐFI 8.35 Társalgó. 10.00 Zene-- délelőtt 12.25 Gyermekek könyvespolca. 12.35 Meló­diakoktél. 13.25 Látószög. 13.30 Muzsikáló természet. 13.35 Tréfák. 14.00 A Pető­fi rádió zenés délutánja. 18.00 Tini-tonik. 18.35 Be­szélni nehéz. 18.47 Charity, te édes! 19.25 Véleményem szerint. 19.35 Csak fiatalok­nak! 20.35 Irodalmunk a két világháború között. 21.00 A filmízlés anatómiája.' 21.30 Fenntartott hely. 23.20 A mai dzsessz. Arthur Blythe felvételeiből. MISKOLC 17.00 Hírek. Időjárás. Mű­sorismertetés. 17.05 Kultu­rális kaleidoszkóp (A tarta­lomból : Az új tanévre ké­szülődve — Filmkritika — Féltett kincseink. Kibányi Lajos emlékkiállítása. Dr. Praznovszky Mihály előadá­sa). 18.00 Észak-magyaror­szági krónika. 18.25 Lap- és műsorelőzetes... ( lelevizió ) 1. MŰSOR 15.45 Csak akkor halj meg, ha muszáj! Bolgár tévéfilm. 17.05 Kertünk — udvarunk. Riportfilm. 17.35 Az ABBA együttes. 18.25 Pannon kró­nika. 19.05 Tévétoma. 19.10 Esti mese. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Kórház a városi szélén (Csehszlovák filmsorozat). 20.45 Stúdió ’82. A Televízió kulturális hetilapja. 21.45 Lakáslegenda (Riportfilm). 22.10 Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 20.01 Kávéházi bánat, A szegedi körzeti stúdió mű­sora., 20.40 Lápos vidékén. Román rövidfilm. 20.50 Tv- híradó 2. 21.15 Most és mindörökké (Amerikai tévé­filmsorozat III/l, rész).

Next

/
Thumbnails
Contents