Népújság, 1982. augusztus (33. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-18 / 193. szám
6. NÉPÚJSÁG, 1982. augusztus 18., szerda Elkezdődött a Dobó-emlékverseny Az első bárom menetre légsúlyban került sor: az olimpiai bronzérmes Váradi (NYVSSC) egyhangú pontozással győzte le a tavalyi Dobó-emlékverseny harmadik helyezettjét, a szovjet Kovtunt (Fotó: Szántó György) A Kemény Ferenc Sportcsarnokban tegnap délután Debrei András, a Heves megyei ökölvívó Szövetség elnökhelyettese nyitotta meg a 25. nemzetközi Dobó István egyéni ökölvívó emlék- versenyt. Huszonhárom egyesületből 53 magyar öklöző nevezett, ezenkívül kilenc lengyel, hat szovjet és öt finn sportoló van jelen Egerben. A nyitónapon 17 selejtező- mérkőzésre került sor. Egyébként a váltósúly a legnépesebb, tizenegy résztvevővel, míg papírsúlyban csak döntő lesz, hiszen ketten neveztek. A hiánylistára kívánkozik a Budapesti Honvéd teljes csapata, mert egyetlen piros-fehér ökölvívó sem lép a körcsarnok kötelei közé. Szupernehézsúlyban csak csütörtökön lesz mérkőzés, a párosítás szerint valószínűleg a döntőben következik a Jagubkin (szovjet)—So- modi (Tatabánya) összecsapás. Ü. Dózsa kitűnősége, Lévai ezúttal nehézsúlyban nyerheti a Dobó-emlékversenyt, hazai riválisa a pécsi Alvics ugyanis nincs itt A többi súlycsoport, remélhetőleg sok izgalmas csatát hoz még szerda és csütörtök délután is. Ma, szerdán 17 órától újabb selejtező összecsapásokra kerül sor, 17 pórral. Kesztyű nélkül: Alekszandr Jagubkin A müncheni világbajnok A Dobó István nemzetközi felnőtt egyéni ökölvívó emlékverseny résztvevői már hétfőn este megérkeztek Egerbe. A magyar öklözök közül a tatabányai versenyzők is elfoglalták helyeiket a Park Szálló szobáiban, köztük a szupemehézsúlyú Somodi, akinek azonban nem sokáig maradt meg a jó kedve. Tudtára adták, hogy itt van Alekszandr Jagubkin. Jagubkin, a szovjetek világbajnoka! Májusban nehézsúlyban nyerte meg München a VB-t, de most fogyasztás nélkül áll ki Somodi súlycsoportjában a 190 cm magas, 21 éves donyeci öklöző. A kilókkal a szovjet gárdának nem volt különösebb gondja, így teljes nyugalommal le- heveredtek a szorító mögött egy félreeső zugban. Kapva az alkalmon közéjük teleped" tem, s Jagubkinnal hamarosan szóba elegyedtünk. — Örömmel látjuk Egerben. — Nem először vagyok itt, 1980-ban jártam már szép városukban. — Akkor még kevesen ismerték. (A következő esztendőben 1981-ben Európa- bajnok lett Tamperében.) Hogyan nyert aranyérmet? — Már hónapokkal az EB előtt tudatosan készültem, Finnországban valamennyi mérkőzésemet pontozással nyertem, de sikersorozatom tulajdonképpen a müncheni VB-n tetőzött, amikor a világ legjobbjai között sikerült a dobogó legmagasabb fokára állnom. Igaz, a döntőben lelkileg letörve léptem a kötelek közé, mivel három klubtársam kiesett a selejtező találkozókon, így rám hárult a bizonyítás. Az aranyat eldöntő összecsapásban az NDK-s Fanghänellel kerültem össze, aki már tíz éve kontinensünk élvonalában küzd. Tartottam tőle, de a hajrában egy jobb horog felütés kombinációval sikerült padlóra küldenem. Sőt, a befejezés előtt négy másodperccel egy sorozásomtól ismét megingott. — Fiatal versenyzőként nagy győzelmi babérok ... „ — Ez így igaz. De ezen a szinten sok a lemondás, nincs család, magánélet, szórakozás. Tizenhárom évesen kezdtem el öklözni, ám még egy jó pár évig szeretném felhúzni a kesztyűt. — Ha a magyar ökölvívást említik, akkor a sporttársak közül kik jutnak eszébe? — Somodi! S hogy miért? ö élvezi a szorítót és játszi könnyedséggel hajtja végre a feladatokat. Persze, a nagyok közül Papp László háromszoros olimpiai bajnok, és a kétszeres Európa-bajnok Kajái. Azt hiszem, a nyomdokaiba lépő öklözőknek ilyen tanítómesterek mellett nem nehéz a helytállás. — Mit vár a Dobó-emlék_ versenytől? — Mozgalmas, izgalmas meneteket... Tereny Andrea Jobb együttműködést a községek sportjáért A múlt esztendőben több mint negyven, ez év első felében pedig már harminc tanácstestület — elsősorban végrehajtó bizottság — tűzte napirendre megyénkben a testnevelés és sport helyzetének elemzését. Ezen ülések gyakori résztvevője Csáki Balázs, (képünkön), a megyei sporthivatal osztályvezetőhelyettese, aki az itt elhangzottakról adott tájékoztatást, s megyénk sportéletét érintő időszerű kérdésekre válaszolva a következőképpen kezdte beszélgetésünket : — A testnevelés és sport 1974 óta államigazgatási feladat, amelyet a tanácsok szakigazgatási tevékenysége valósít meg. Ez a munka az átszervezés óta egyre szín-: vonalasabb szűkebb hazánkban, Hevesben is. A faladatok között elsődleges a helyi érők összefogása és a tömegsport kibontakoztatása érdekében folyó irányítómunka, hiszen a sport nem nélkülözheti a nem tanácsi szervek, vagyis az egész társadalom segítségét, támogatását. Ez a tevékenység megyénkben az elmúlt öt évben különösen megerősödött. A megyei pártbizottság határozatának, elvi állásfoglalásának segítségével a sport kedvezőbb feltételeinek megteremtése érdekében például a' három városban és több nagyközségben, így többek között Füzesabonyban, Hevesen és Pétervásá- rán olyan sportegyesületek jöttek létre, amelyekben már tervszerű, korszerű és eredményesebb sportmunka valósulhat meg. Ezeken a helyeken a helyi párt-, társadalmi és érdekelt gazdasági szervek mellett a tanácsok rendkívül nagy munkát végeztek és végeznek napjainkban is. — A közös községi tanácsok megalakulása és a termelőszövetkezetek összevonása hogyan befolyásolta a községi sportkörök helyzetét? — A közigazgatási átszervezések, továbbá a termelőszövetkezeti összevonások nagy hatással vannak a községi sportegyesületek további működésére. Az utóbbi években 12 községi sportegyesület szűnt meg ezek hatására. A probléma az, hogy ezeken a helyeken nem sikerült pótolni azokat az erkölcsi és anyagi erőket, amelyek azt megelőzően megvoltak, és a működést biztosították. A tendenciát nagyon nehéz megállítani, de az érdekelt helyi és felettes szervek erőfeszítései eredményeként már több pozitív példáról is beszámolhatunk, például Pétervására, Bélapátfalva, Rózsaszent- márton térségében a társközségek sportéletének teljes visszaesését sikerült megakadályozni. — Az utóbbi években több sportköri közgyűlésen is elhangzott, hogy a községekbe kihelyezett gazdasági egységek nem támogatják a helyi sportköröket, a sportalapot a központnak utalják át. A községi szintű sporttal kapcsolatos koordinációs értekezleteken értek-e már el ezzel kapcsolatban eredményeket? Az anyagiak elosztását illetően megyei vonatkozásban milyen elképzeléseik, kezdeményezéseik vannak? — Ez a helyzet sajnos évek óta sok Heves megyei sportegyesületet sújt. Ezen a jelenlegi körülmények között csak a megfelelő érdekeltségen alapuló együttműködéssel lehet változtatni. A községi koordinációs munka ott jár sikerrel, ahol a helyi tanács és az érdekelt gazdasági egység között eleve tartalmas együttműködés alakul ki. Mindemellett alapvető gond a megye sport- szervezeteinek anyagi ellátottságában, hogy az úgynevezett bázisszervi támogatás részaránya — ami 22 százalékos volt —, 1979 óta visszaesést mutat. A tanácsi támogatás aránya viszont 46 százalékos, az ellátottság legbiztosabb részét képezi. Az ország és a megye jelenlegi gazdasági helyzetét tekintve azzal a realitással kell számolnunk, hogy látványos fejlesztésre nem lesz lehetőség a közeljövőben. A hiányzó összegeket helyi erőforrásokból, saját bevételekből — elsősorban rendezvény és tagdíj — kell majd pótolni. Az anyagi elosztás során — a takarékosság és az ésszerűség figyelembevételével — szigorú sorrendiséget fogunk követni. A meglevő és az új létesítmények üzemeltetését, a tömegsport és utánpótlás-nevelés feltételeit támogatjuk. Mindezt a már nyilvánosságra hozott ösztönzőrendszer és szabályzat útján biztosítjuk. — Befejezésül szeretnénk hallani az ifjúság testnevelésének és tömegsportjának fejlesztésére hozott intézkedések végrehajtásáról, valamint a tömegsport értékelőrendszeréről. — Az ifjúság tömegsportja különösen előtérbe került. Üj mozgalmak, korszerű falusi, munkahelyi és diáksportversenyek, sikeresebb sportolási alkalmak, s a fejlődő feltételek ezt bizonyítják. Az érdekelt’ szervek együttműködése és a társadalmi összefogás erősödött. Az Edzett Ifjúságért mozgalomban közéi 30 ezer fiatal vesz részt megyénkben. Az iskolai felmérések azt mutatják, hogy nőtt a~ diákok edzettségi állapota, csökkent a testnevelési órák, alól felmentettek száma. A nehézségek ellenére is közel 3 ezer tanuló részesül évente úszás- oktatásban. Növekszik az igény az önköltséges, egészségvédő, kondicionáló spor(Fotó: Szabó Sándor) tolási formák iránt. A munkahelyi frissítő tornát 47 üzemben végzik a dolgozók. A lakóhelyi sporttevékenység a három városban örvendetesen kibontakozóban van. Népszerűek a téli sportnapok. A természetbarátok száma megduplázódott. A sikerekben a fejlődő feltételeknek jelentős szerepük van. Tanácsi támogatással, a helyi erők példamutató anyagi és társadalmi összefogásával iskolai sportudvarok, kispályák épültek, létesítményeket korszerűsítettek és bővítettek. A megyében ma már minden településen található sportlétesítmény és kevés kivétellel sportöltöző is. — A még meglevő gondok megszüntetésének ösztönzésére tömegsport-értékelő rendszert vezettünk be. Ebben elsősorban azt vesszük figyelembe, hogy a sportegyesületek minél több helyi, főleg rendszeres tömegsport- eseményt rendezzenek, segítsék az iskolai sportot és működjenek azokkal, alakítsanak természetjáró szakosztályokat, használják ki maximálisan a helyi sportpályákat és tornatermeket. Ez az év a tömegsport éve is. Az OSN-ünnepségek és sportnapok sikerrel bonyolódtak és bonyolódnak megyénkben. Köszönetünket fejezzük ki ezúton is azoknak a sportvezetőknek, akik részesei e nemes munkának, s nem utolsósorban azoknak, akik mindebben támogatják, segítik őket. Szigetváry József Portisch legyőzte Adorjánt Csak röviden... A mexikói Tolucában zajló férfi sakkvilágbajnoki zónaközi döntő 6. fordulójában a két magyar résztvevő, Portisch Lajos és Adorján András egymás ellen játszott. A világos bábokat irányító Portisch viszonylag korán, már a 25. lépésben feladásra kényszerítette ellenfelét. A változatlanul nagy küzdelemre jellemző, hogy a hét játszma közül mindössze három ért véget a rendes játékidőben. Az angol Nunn a 41. lépésben megnyerte a sereghajtó libanoni Kouatly elleni partiját, s ezzel a sikerével a mezőny élére ugrott. Az ex-világbajnok szovjet Szpaszkij ött döntetlen után megszerezte első Giulite Coutinho, a brazil kibdarúgó-szövetség elnöke nagyon elégedett Alfonso Seniornak, a kolumbiai szövetség elnökének nyilatkozatával, amely szerint átengedik az 1986-os XIII. világbajnokság rendezését Brazíliának abban az esetben, ha a kormány pénzügyileg nem támogatja a Mondial megrendezését. Coutinho szerint ez a nyilatkozat még inkább alátámasztja Brazília jelentkezését a világbajnokság megrendezésére, Kolumbia lemondása esetén. A medellini tanítók egy csoportja az „El Colombia? no” című lapban nyílt levéllel fordul Belisario Be- tancur államelnökhöz az teljes pontját; 36 lépésben verte a jugoszláv Hulakot. A további összecsapások — Torre (Fülöp-szigeteki) — Polugajevszkij (szovjet), Rodriguez (kubai) — Juszupov (szovjet), Ivanov (kanadai) — Balasov (szovjet), Rubi- netti (argentin) — Seirawan (amerikai) — függőben maradtak. Hat forduló után a torna állása a következő: Nunn 4, Adorján, Ivanov .3.5—3.5 (1—1), Portisch, Szpaszkij 3.5—3.5, Balasov 3 (1), Seirawan 2.5 (2), Juszupov,' Polugajevszkij 2.5— 2.5 (1—1), Hulak 2.5, Tubi- netti, Torre 2—2 (1—1), Rodriguez 1.5 (1), Kouatly 0.5 pont. 1986-os VB rendezésének kérdésében. „Nem akarunk Mundialt ’86-ban” — írják a levél szerzői, akik mintegy 60 állami és privát iskolát képviselnek. Még arról is írnak, hogy nem lehet világbajnokságot rendezni egy olyan országban, ahol a sportélet területén sok minden még gyerekcipőben jár. Véleményük szerint a világbajnokságot a kolumbiai népnek kellene pénzügyileg támogatni, ez pedig adózással, az árak emelkedésével járna, amely egyben a privát vállalkozások profitját növelné. Betancur államelnök röviddel tisztségbe lépése előtt támogatást ígért a VB kolumbiai rendezéséhez. Holnap indulnak Szolnokra, a XXXI. falusi spartakiád országos döntőiére a Heves megyei versenyzők. A 43 fős csapat vezetője Várkonyi Ferenc, a megyei sporthivatal munkatársa. Atlétikában 6 női és 10 férfi versenyző áll rajthoz, a férfi röplabdázók hatos döntőjében ott lesz Bükkszék gárdája, mig a férfi kispályás labdarúgásban, szintén finalista Heves együttese. Az országos döntő két versenynapja: augusztus 20. és 21. * Ma 16 órakor Bélapátfalván játszik előkészületi mérkőzést az Eger SE labdarúgócsapata. Az Szombaton és vasárnap beindult a gépezet labdarúgásunk harmadik vonalán, a területi bajnokságokban is. A Mátra-csoport nyolc mérkőzésén megjelent 5200 néző, összesen 34 gólt láthatott^ ez csaknem kilenccel több az előző bajnoki év gólátlagánál. A harminc góllövő közül négyen dupláztak a kapuk bevételében, hárman pedig öngólt vétettek. Az első forduló válogatottjában a következők kaptak helyet: Erdős (Bélapátfalva) — Zsíros (H. Papp J. SE), Robb (Balassagyarmat), Acs (Hatvan), Józsa (Bélapátfalva) — Szántai (Lehel SC), Soltész (H. Papp J. SE) Veress (Borsodi Volán) — Juhász (Hatvan), Plotár (H. Papp J. SE), Gombos (Lehel SC). Ezúttal pontosztozkodás nem történt, csak az Ede- lény és a helyi rangadót nyert H. Papp J. SE tudott két ponttal hazatérni idegenből. A pályaválasztók 19 góljára 15-tel válaszoltak a vendégek. NB Il-es együttes egyébként szeretné leigazolni Méhesit, a klub és a szakosztály vezetése csütörtökön tárgyal a csatár átigazolásáról, Tatabányán. • A felnőtt országos úszóbajnokság pontversenyében az Eger SE a vidék legjobbjaként végzett: 1. Bp. Spartacus 339, 2. Vasas 308, 3. Bp. Honvéd 258, 4. O. Dózsa 197, 5. Eger SE 168, 6. OSC 130, 7. BVSC 102, 8. KSI 90, 9. FTC 80, 10. Nyíregyháza 42 ponttal. Ezzel úszásban az éves bajnoki pontverseny is befejeződött, ahol szintén az ötödik helyet foglalja el az egri gárda. A megyei bajnokság nyitányán is minden mérkőzésen láthattak gólt a szurkolók. A nyolc találkozón 27 labdarúgó jóvoltából 32 alkalommal rezdültek meg a hálók, közülük a siroki Bartha volt a legeredményesebb, aki négy alkalommal talált be a tamaméraiak kapujába. Tudósítóink negyvenhat labdarúgó teljesítményét értékelték jónak. A forduló válogatottja a következőképpen alakult: Kiss (Füzesabony) — Szabó (Poroszló), Adonyi (Petőfibánya), Kaid (Kompolt), Nász (Heves) — Inkrett (H. Gáspár SE), Rajna S. (Kompolt), Bencsik (Heves) — Bari (Füzesabony), Bartha (Sírok), Kim (Apc). Az otthon-idegen mérleg összességében a hazaiak javára billent: csak a Füzesabony tudott idegenben nyerni és a Selypnek sikerült egy pontot elcsípni Poroszlón. A 23 lőtt gól ellenében kilencet kaptak a pályaválasztók. Kolumbia átengedi a rendezést Brazíliának? Fordulóról fordulóra