Népújság, 1982. augusztus (33. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-03 / 180. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1982. augusztus 3., kedd Egy hét... r —> A KÉPERNYŐ ELŐTT ________ S zeptember 27.—október 3. Képzőművészeti világhét 1982 Mindennapi filmünket add meg nékünk ma ...és a’televízió meg is adja. Illetőleg az elmúlt héten megadta: mindennapra jutott egy-egy mozifilm. Mindennapra egy olyan alkotás (?) amelyet írója, rendezője, színésze nem a képernyőre szánt, de amely végül is a képernyőn aratott sikert — újból esetleg —, vagy aratott ásító elutasítást — esetleg megint újból. Valamikor, a televíziózás hajnalán, úgy voltunk a varázsdobozzal, hogy az ugyan házhoz hozza a világot, de na világon belül is elsősorban a mozit. A televízió, mint házi mozi lett először a vágyak netovábbja, s mint ilyen, a birtoklás örömteli ténye is egyben. Sok vita és víz folyt el azóta a szellemi és a valós partok között, mígnem sikerült (?) megértetni önmagunkkal, nézőkkel kritikusokkal, sőt televíziósokkal is, hogy mi is lett légyen a televízió — nem mint instrumentum! — lényege. (Sokan, szakemberek is esküsznek rá, hogy azt még ma sem lehet tudni.) És ha e lényeg megítélésében nem is volt mindig és nem is lesz mindig teljes az összhang, az már világos, a még a legkonzervatívabb tévénéző előtt is, hogy az: nem házi mozi. Ám az utóbbi időben mégis mind több a mozi vásznáról átvett film. Az olyan is, amelynek átvételét nem indokolja sem a filmtörténeti reveláció, az olyan is, amelyet a hajdan volt sikere sem, de az olyan is, amely nem állít emléket senkinek és semminek. Sőt, az olyan is, amely itt nagyobb bukást hozott rendezőjének, szerzőjének, színészeinek, mint a filmvásznon volt légyen az egykori bukás mértéke. Hát mégis házi mozi a televízió? Minden bizonnyal anya; gi megfontolások is belejátszanak e filmek felújításába. Lefutott öreg és felfrissített kópiák jelzik, hogyha nem is „kilóra”, de méterre vásárolták őket és nem többek, mint a szendvicsek között — a semmi. Vagy az alig látható vékonyságú margarin, — vaj helyett. Más filmek, — a megítélés szerint —, hiába készültek a mozi, a széles vászon számára, hangvételük, rendezésük, tempójuk és témájuk — nálunk — biztosabb sikert, de legalábbis tűrést hoznak számukra, a képernyőn, mint a filmszínházakban való vetítésük. Ismét mások — nemcsak az elmúlt hét tapasztalatai alapján írhatjuk ezt le — valóban érdemes és érdekes felújítások, még akkor is, ha a képernyőn lényeges vonásaik válnak észrevétlenné, mondandójuk csorbul, hatásuk csökken. Mert egy film mégiscsak a képernyő elé ültet milliókat. Egy bukott film a tévében, pontosabban egy tévében megbukott film is milliós nézőtábort jelent, mígnem — csak példának említve — az Oscar-díjas Mephisto a mozikban most haladta meg az egymilliós nézőszámot. És ez sikernek, nem is lebecsülendő sikernek számít a filmek, a mozik világában. Ugyan csak akkor ugyanennyi ember egy szürke hétköznap esti műsorában megnéz egy annál is szürkébb mozifilmet, — a képernyőn. Kényelem és anyagi, gazdasági szükségszerűség? Minden bizonynyal ez is és még más is: a filmek a televízióban. Persze lehet tudatosság is oly értelemben, hogy a mozihálózatban érdemtelenül kudarcot vallott, nemes szándékú filmnek széles körű nyilvánosságot, a szerzőknek, színészeknek egyfajta sikerélményt is jelent egy tévés bemutató. Mindenesetre nagy a felelőssége a televíziónak, éppen a milliós közönség miatt: hogy milyen és menynyi filmet vetít, hogy házi mozivá aklarja-e — vagy szándékai ellenére azzá válik — visszaformálni a képernyőt, avagy jó szolgálatot óhajt tenni, a maga eszközeivel, kellő mértékben és arányban a világ filmművészetének? Benne természetesen a magyarnak is. Gyurkó Géza Türelemjáték Kevés az a szerkesztő, műsorvezető, akinek minden produkciója azonos színvonalú. Ezt megérti a 'néző, amiatt azonban más füstölög, ha az alkotók túllépik a tűrőhatárt. Ezért okozott csalódást a Terefere című program múlt heti jelentkezése. Annál is inkáb, mert a stáb — erre egyértelműen utalt az alcím — szórakoztató műsort ígért a felnőtteknek. A jelzett csemege helyett azonban — micsoda különbség! — bántó unalmat kaptunk. Ez azért is furcsa, mert a gárdának nem kellett kizárólag magára hagyatkoznia, hiszen Liska Dénes szerkesztő tág kőiből válogathatta volna az anyagot. Sajnos épp erről feledkezett meg, s ezért cammogtak eseménytelenül, csigalassúsággal a percek. Fábri Péter—Döme Zsolt dala a hírközlésről gyengécskére formálódott, nemcsak tartalmilag, hanem zeneileg is. Nem csoda, hogy a tehetséges Szilágyi Tibor sem remekelt tolmácsolásával. Szilágyi János a tévéhíradó kollektívájának csapatmunkáját szerette volna bemutatni, riporteri erényeiből azonban meglehetősen keveset mutatott, közhelyei, sallangjai azonban zavaróan hatottak. Heltai Jenő jelenete — ebben a? átdolgozás is közrejátszott — nem ajándékozott meg senkit maradandó élményekkel. Szakonyi Károly ötlete — az Éjféli táviratok — sem sziporkázott. Bizonyára a kivételes adottságú stiliszta, a míves költő, a jó zsurnaliszta Kosztolányi Dezső se sorolta halhatatlan próbálkozásai közé A hír sebessége című monológját. Kár folytatni a sort, hiszen ennyi is elég annak érzékeltetésére, hogy mennyi fiaskó okozója lehet a szerkesztői tévedés. Az egész- az a bántó, hogy ez az adás szakmánk, hivatásunk mű- Tielytitkait, szépségeit óhajtotta felvillantani. Az igénytelenség azonban érdektelenséget szült, próbára téve százezrek türelmét. (pécsi) Túlságosan néma film Volt ebben a filmben minden, ami csak dokumen. talista szemének, fülének kedves. A Némafilm olyan hevülettel és igényességgel indult, mintha most akarná felfedezni és rögtön meg is váltani a nyírségi világot. Az alkotók felsorakoztattak hát mindenkit* akit csak ki lehet találni a budapesti belváros valamelyik presz- szójában folytatott beszélgetések során. Felvonul a filmben az agilis vidéki orvos, a fiatal és intelligens agrármérnök, aki természetesen albérletben lakik, a módos gazda, aki házat és kerítést épít, az építők, akik világos, hogy sört követelnek és isznak, a fekete vonat utasai, akik hazaérkezvén tovább folytatják az italozást, a fővárosba — pontosabban a Rákóczi térre — szakadt nyírségi lány, az egyetemre föl nem vett és otthon maradt lány és természetesen a főhős Bobai Sándor, aki elhagyta a szülőházat és egy IFA teherautó vezetőjeként hazavetődik. Persze spontán módon, úgymond véletlenül. A hazalátogatás alatt szenzációs közhelyek váltogatják egymást. A szülői házba betérő fiú megindítja az álló ingaórát, teherkocsijával ki akarja szaggatni a kivágott fa tönkjét, de egy kollégája figyelmezteti, hogy .itt nagyon mélyek a gyökerek. A Némafilm végül is annyira jól sikerült, hogy teljesen néma maradt. Semmit nem mondott el. A film rendezője, Havas Péter valószínűleg- sok dokumentumfilmet látott már a szikár falusi magyar valóságról. Csak rosszul, emlékezett rájuk. (szigethy) A Nemzetközi Képzőművészeti Szövetség kezdeményezésére ebben az évben szeptember 27. és október 3. között rendezik meg a képzőművészeti világhét eseményeit A világhét házai, közr, ponti programjáról Timár Árpád, a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének alelnöke tájékoztatta az MTI munkatársát — A magyarországi megnyitó ezúttal Csepelen, q munkásotthonban lesz. A központi gondolat: „Művészek ai társadalomért”. Ennek jegyében kerül sor a megnyitót követően harminc mai magyar művész csoportos kiállítására. Szobrászok, festők, grafikusok, iparművészek vallanak alkotásaikkal arról, hogy miként látják a művészet lehetőségeit a nyolcvanas évek magyar társadalmában. Kerámiaművészetünk elismerését, az utóbbi évtizedekben kivívott rangját jelzi, hogy idén' Magyarországon tartja közgyűlését a nemzetközi kerámiaakadémia. A genfi székhelyű szervezet legfontosabb feladatának a modem kerámiaművészet támogatását és népszerűsítését tartja. Jelentős Hétfőn nyári színház kezdte meg működését Vas megyében. A társulatot ä fővárosi Nemzeti, a győri, a nyíregyházi, a pécsi, a szolnoki és a veszprémi színházak fiatal művészeiből, valamint főiskolai hallgatókból hozták létre és az augusztus 20- ig naponta vendégszerepei Vas megyében. Fellép a városokban, községekben, üzea szerepe a nemzetközi kiállítások megszervezésében is. A kerámiaakadémia közgyűlése és az ezzel kapcsolatos események sorozata több városunkat érinti. Kecskeméten szilikátipari trienná- lét tartanak. Sikláson — a jelentősnek ígérkező nemzetközi szakmai tanácskozáson kívül — a magyar kerámiar művészet harmincéves fejlődéséről rendeznek kiállítást. Pécsett kerül sor a hagyományos kerámiabiennálóra, és Szolnok ad otthont a képzőművészeti filmszemlének. Budapesten nemzetközi mi- nikerámia-kiállítást láthat a közönség, és ugyanitt elméleti tanácskozást rendeznek a közművelődés és a képzőművészet kapcsolatáról A felsorolt központi programokon kívül természetesen számtalan más kiállítás és rendezvény gazdagítja' a világhét hazai eseménynaptárát. A Képzőművészeti Szövetség felhívására már eddig is több közművelődési intézmény jelezte, hogy valamilyen formában — kiállítással, tanácskozással, előadásokkal — csatlakozik a képzőművészeti világhéthez. (MTI) mekben, s fürdőhelyeken egyaránt, Műsoron Szigligeti Ede—Mészöly Dezső—Sárközi István: Liliomfi című énekes, táncos vígjátéka szerepel. Az előadássorozat nyitányaként hétfőn Sárváron mutatkozott be az együttes. Az előadások mindenütt ingyenesek. (MTI) Magyar filmsiker külföldön A Taorminában július 24—31. között megrendezett nemzetközi filmfesztiválon Gothár Péter Megáll az idő című játékfilmje nyerte a második díjat. A filmet nagy sikerrel mutatták be az idei canncs-i filmfesztiválon is, ahol az egyik szekcióban ugyancsak díjat kapott. (MTI) INGYENES ELŐADÁSOK Nyári színház Vas megyében BÁRÁNY TAMÁS : a FÉSŰK ü 1ELEGE XI. — Mit csináljon? — kérdi a művezető. — Ho‘ komoly marad, az epéje fakad el... Nem, főmérnök úr? — Rágyújt, szaki bácsi? — mondja válaszképpen Tibor, s nyújtja az öreg felé a cigarettatárcáját. — Szagos? — kérdi amaz. — Van Szimfónia is — mosolyog Tibor. Rágyújtanak, elindulnak. Lent vannak már az udvaron, s bandukolnak egy távolabbi épület felé. Tibor körülnéz, óvatosan, s látván, hogy fülhallásnyira sehol ember a közelükben, halkan elkezdi. — Hát mit szólsz ehhez a szállítási zűrhöz, apa? Ezek már megint nem tudják, hol lakik az isten! Az öreg nagyot szí a cigarettáján; mosolyog. — Nehéz is azt tudni, fiam, mert a régi lakásából kijelentkezett, az új címét meg elfelejtette meghagyni... Te talán tudod, merre találod? — Nem én! — ránt a vállán Tibor. Az öreg hümmög. — Ennek a Bagyulának lényegében igaza van. De pénz nem lesz a targoncákra meg a konténerekre, mert a gyár fejlesztési alapját elvitte az automata gépsor, és újabb beruházásra még Mohamed prófétától sem tud Szász Bálint pénzt kisírni, nem a Nemzeti Banktól, ebben meg Réz Ernőnek van igaza... — Tehát leállunk? — kérdi Tibor ingerülten. — Hiszen hallottad: az emberek szöknek! Csak készül, készül a sok új áru — de itt rohad a nyakunkon, mert nem tudjuk elszállítani?! Ott vannak már a műhely- épület sarkánál; az öreg Kovács megáll, s tűnődve nézi a ház falát. — Van itt az alsó raktárban az a régi transzmisszió... — Igen. És? — Mert az alagsor valaha műhely volt, és ez a masina valahogy itt ragadt... — És? — néz rá értetlenül Tibor. Mit akar az öreg azzal az özönvíz előtti transz- misszióval? — Azt kellene helyrepofozni ... — töpreng fennhangon az öreg. — Megy az még, csak rozsdás. Harminc- nyolcban még járt, amikor én a Ritter és Társához beléptem ... — És? — mered rá Tibor riadtan. Az istenért, mi van az öreggel?! — A karbantartók rámennek, egy hét múlva úgy jár, mint a motolla! Nem tehet róla, most már kirobban belőle a türelmetlen indulat. — De mi a fenének? Az öreg ránéz; csöndesen ingatja fejét. — Hát hány év kell még neked, fiam? Több mint tíz éve vagy itt az üzemben! Nem érted, miről beszélek? Tibor von a vállán. — Nem én. Az apja odalép a falhoz; ujjával mutatja. — Egy lyukat vágatunk ide, az alagsori raktár falába, egy erős szállítószalag a transzmisszióra — és kúszik fel a láda az udvarra. Magától! A fiú mérnöki tekintettel méregeti a falat, egy ablak mellé guggolva a szintmagasságot, a falvastagságot, aztán tétován fölemelkedik. — És ezt meg lehetne csinálni, azt gondolod? — Hallod! — int az apa. — Kétszáz lóerő! És addig biztosan kitart, amíg lesz pénz teherliftre vagy targoncákra, vagy — uram bocsá! — új műhelyekre. Tibor áll, csak áll, s fejét csóválja. — Hogy ez nekem nem jutott eszembe!... Az öreg nézi, nézi, hüm- mögve. — Néha az üzem dolgain is törhetnéd a fejed, fiam, nem mindig csak a vásárláson, magnón, filmfelvevőn, útlevélen, dolláron, kocsin, telken, nyaralón... Azt mondom, ne csináld? Fenét mondom, én is a huszadik század utolsó negyedében élek... Csak éppen annyit mondok, hogy néha az üzemmel is törődj egy kicsit! Főmérnök úr ... Igazgatóhelyettes úr!... Szép a magas rang, de valamit adni is illik érte! Valamit valamiért! Nem így volna igazságos, mit gondolsz? Kis csönd van, Tibor újabb cigarettára gyújt. — No — ver vállára az apja —, holnap aztán ezt a szállítószalagot is elmondhatod nekik... — Elmosolyodik. — Ahogy szoktad . . . Hogy egész éjjel töprengtél, de megérte, mert megvan a megoldás! — Kezét nyújtja. — Én megyek, mert odabent várnak. Tibor ráteszi kezét az örek karjára. — Maradj még, apa — mondja halkan. — Beszélnünk kell. — No — néz rá az öreg hökkentem — Valami baj van? Csak nem otthon? Tibor némán bólint. — No! Ki vele! A fiú körülnéz. — Kísérj vissza a szobámba ... Itt nem lehet! Az öreg közel hajol hozzá; szinte suttogva kérdi: — De miről van szó? Tibor nyel egyet. — Kati válni akar. Az öreg megindul visszafelé. Egy ideig némán lépeget. — Van valakije? — kérdi aztán halkan. Tibor fölkapja a fejét. — Ugydn! — mondja sértetten. — Hát akkór? — néz rá az öreg. — Talán neked akadt valakid? Tibor legyint. — Ugyan ... — Akkor nem értem ... — von vállán az öreg. — Mi ütött belé? Tibor egy kavicsot rúg el a lába elől. — Miattad van minden — dünnyögi halkan, de pillantását nem emeli föl a földről. Az öreg megáll, s elhűlve kérdi: — Énmiattam? Hát mit vétettem én neki?! A fia körülnéz, majd hirtelen elindul az igazgatósági épület felé. — Majd nálam! Semmi kedvem, hogy az egész gyár rajtam csámcsogjon! — És megegyeztünk, hogy odaköltözik hozzánk, igaz?! — A kérdés élesen pendül, szinte csattan. Az ö.reg bólint, hogy igen: így vplt. Tibor meg sorakoztatja tovább az érveket. — Ha tudnád, Kati milyen örömmel vár! Boldogan vállalta ezt az áldozatot, csak hogy megint élvezhesd a családi fészek melegét, amit szegény anyám halála óta annyira nélkülözöl! Az öreg figyelmesen nézi; néha bólint. — És gondolj csak az öreg napjaidra! — folytatja Tibor. — Ha talán kegyetlen is, hogy erről szólok, de nem lehet ezzel nem számolni! A struccpolitika nem jó politika! Az öreg sóhajt. (Folytatjuk)
