Népújság, 1982. augusztus (33. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-14 / 190. szám

6. yr=-=^F~~ --3C -r : -> !i ■ <■': i NÉPÚJSÁG, 1982. augusztus 14., szombat Kozmikus háború? Amerikai űrhadviselési tervek Sokan talán észre sem vették, a rövid újsághírt: Coloradóban szeptember 1- én megkezdi működését az Egyesült Allatnok űrhadvise­lési parancsnoksága. Bár­mily hihetetlen, ez tény. Mindannyian, akik annak idején végigizgultuk az Ori­on űrcirkáló kalandjairól szóló tv-sorozatot, vagy lát. tűk a moziban a Csillagok •háborúja című tudományos- fantasztikus filmet, fel sem merült az a gondolat hogy a képzelet szülte „sztori” a belátható jövőben komor valóságra válhat. Nem így a Pentagonban. Ott már korábban akadtak jósok, akik úgy vélték, az évtized végére, vagy a 90- es években a „kozmosz a nagyhatalmak potenciális hadszíntere lesz”. Dániel Graham volt tábornok jó két éve kijelentette: az, aki megszerzi a világűrben az uralmat, uralhatja a Földet. Paul C. Warnke, a Carter- kormány leszerelési szakér. tője, az amerikai SALT-kül- döttség egykori vezetője egy­szer így nyilatkozott: „Igen, az elkövetkező évtizedben nem tartom kizártnak az űrháborút”. Már nem fantazmagória Később arról olvashattunk, az amerikaiak 1981—1982- es, nagyarányú fegyverkezési programjának keretében megkülönböztetett gondot fordítanak az „űrtámaszpon­tok” kifejlesztésére, rajtuk lézer és más különleges harceszközök, például „gyil­kos műholdak” elhelyezésére, az űrhadviselés tanulmányo­zására. Ettől kezdve az űr­háború már nem lehetett csupán egy szűk militarista csoport fantazmagóriája. Azóta a fegyverkezésnek ez­zel a merőben új vetületi­vel reálisan számot kell vet­nünk. Usztyinov marsall, szovjet honvédelmi minisz­ternek a Pravda július 12-i számában megjelent cikke félreérthetetlenül utal erre: „Megvalósulnak a rakéta- és lézerfegyverek létrehozásá­ra és a világűr térségébe való telepítésére vonatkozó tervek, beleértve a többszö­ri felhasználásra alkalmas' űrkom p-rendszerhez tartozó űrhajók alkalmazását” Űrbombázó, lézerágyú A tengeren túl olyan, tel­jesen új típusú űrfegyvereket terveznek, amelyekkel — re­mélik — egyaránt el lehet­ne pusztítani a potenciális ellenfél űrbéli, légtérbeli és földi célpontjait. Mindazonál­tal a fő célpontok a mestersé­ges holdak, és — közvetle­nül a start után — az in­terkontinentális ballisztikus rakéták. A kozmikus fegy­verek továbbítására a Co­lumbia űrrepülőgépet hasz­nálnák fel. Ez nemcsak a katonai rendeltetésű felderí­tő, híradó és navigációs műholdakat juttatná Föld körüli pályára, hanem az űrtámaszpontokra telepíten­dő rakétaelhárító lézer-esz­közöket is. Ugyancsak vizs­gálják, miként lehetne a Columbiát nukleáris „űr­bombázóként” felhasznál­ni. Az űrrepülőgép többszö­ri indításával próbálnak ka­tonai űrállomásokat építe­ni; mindegyikük fedélzetén 10—14 főnyi személyzet tar­tózkodna. Ök tartanák szem­mel az ellenfél földi és kozmikus objektumait, s az így nyert felderítési adato­kat folyamatosan feldolgoz­nák. A New York Times erről megjegyzi: az orbitá- lis állomások lézerfegyverei „szükség esetén elpusztíta­nák az ellenfél űrfegyvere­it”. A nyugatnémet Der Spiegel szerint, az első „lé­zerágyút” várhatóan 1985- ben juttatnák el a kozmosz­ba. Az Egyesült Államokban 10—25 éves fejlesztési prog­ramba kezdtek. Az utóbbi egy teljesen új kozmikus szállítási rendszer kidolgo­zására vonatkozik; s több. mint 100 milliárd dollárba kerül majd. Az űrháború megszállottai­nak űrfegyver-tervei szo­rosan összefüggenek a kato­nai fölény kiharcolásával, a „megelőző” nukleáris csapás­sal kapcsolatos elgondolásai ikhoz. Az első számú cél­pont — és ezt nem titkol­ják — nyilvánvalóan a Szovjetunió, amelynek kor­mánya pedig mindig és kö­vetkezetesen azért szállt sík­ra, hogy a világűrkutatás csak békés célokat szolgál­jon. Erőfeszítéseinek ered­ményeként X963-ban nem­zetközi szerződést kötöttek, amely — egyebek között — betiltotta a nukleáris rob­Az amerikai Columbia űrrepülőgép starthelyzetben hántásokat a kozmoszban. A kozmikus térség — így a Hold és más égitestek — kutatására és békés felhasz­nálására 1967-ben kötött sokoldalú államközi szerző­dés, majd a hasonló céllal 1977- ben tető alá hozott szovjet—amerikai egyez­mény arra irányult, hogy elejét vegyék a világűr mi_ litarizálásának. Az 1972-es SALT—I. és az 1979-es SALT—II. megálla­podás — közvetlenül vagy közvetve — ugyancsak tar­talmazott ilyen jellegű ti­lalmat. A műholdelhárító rendszerek korlátozásáról 1978- ban és 1979-ben folyta­tott sokoldalú tárgyalás amerikai részről történt be­fagyasztása azonban már jelezte, hogy az Egyesült Ál­lamok kormánya nem kíván­ja a kozmosz békés kutatá­sának útját járni. Győzelem a ... Holdban? Nem kell katonai szakér­tőnek lenni ahhoz, hogy megértsük: olyan háború el nem képzelhető, amely ki­zárólag az űrben zajlik le, hiszen a feltételezhető had­viselő felek nem valamely távoli égitesten vannak, ha­nem itt, a Földön. Ezt hang­súlyozni kell, mert régebben voltak olyan gyermeteg né­zetek, amelyek szerint a két vezető nukleáris hatalom „megmérkőzhetne egymás­sal” kizárólag a világűrben, anélkül, hogy ezzel kocká­ra tenné az emberiség fizi­kai létét Ez persze képte­lenség. További logikus következ­tetés, hogy ha az USA néni tudta megőrizni hajdani ha­dászati fölényét, technikai el­sőségét, mi a garanciája ar­ra, hogy az űrben sikerül­het elérnie azt, amit a Föl­dön képtelen elérni? Súlyos számítási hibának tűnik ez, olyannak, amely — addig is, amig a kijózanító tények jobb belátásra bírhatják majd a kozmikus hadviselés eszelős híveit — kiszámít­hatatlan, súlyos következmé­nyekhez vezethet. Serfőző László alezredes 35 évvel ezelőtt alakult meg az Indiai Köztársaság. Indiában szívesen idézik a régi mondást: az, aki pár­napot tölt az országban, könyvet ír róla, aki hónapo­kat, annak csak cikkekre futja, aki viszont hosszú évekig él itt*, nem mer toll­hoz nyúlni. Tudja ugyanis, hogy milyen sokat nem tud. Persze, ha ez teljesen igaz lenne, az Indiáról szóló iro­dalom szegényes volna. De azért van ebben a régi mon­dásban valami. Indira Gan­dhi mondta — épp egy bu­dapesti látogatás során —: „országunk területe hatal­mas; a kelet—nyugati, vagy az észak—déli távolság na­gyobb, mint a London és Moszkva közötti. Számos fo­Osszeállította: Huppán Béla lyónk több mint 15 kilo­méter széles és 1500 kilomé­ternél hosszabb. Van örök hóval borított hegyvidékünk, perzselő hőségtől égetett sík­ságunk és esővel áztatott dzsungelunk. Ugyanilyen arányban különböznek az országunkban élő emberek is... Azért mondom el mindezt önöknek, hogy ér­zékelhessék, milyen nehéz egy ilyen óriási országban haladást elérni, az életet modernizálni”. A haladás azért kézzel fogható, szemmel látható. Nem mintha az Indiába ke­rülő utas nem találna még mindig félelmetes szegénysé­get, hajléktalanságot, koldu­sokat, vagy faekét. Ilyesmi­vel is találkozni. A statisz­tika szerint Indiában az egy főre jutó jövedelem évente 200 dollár. De aki nyitott szemmel jár, az nemcsak a mélységeket látjg, hanem a csúcsokat is, a szupermodern új gyárakat, a lakónegyede­ket, az iskolákat, a bombayi atomerőmű fehér kupoláját, a javulást a falusi életben. Az indiai mezőgazdaság a lon­doni The Economist szavai­val is „a 60-as évek óta In­dia sikertörténete”. Az 50-es évek végén a gabonatermés 60 millió tonna volt, most pedig 130 millió, vagyis a növekedés meghaladja az ország lakosságának gyara­podását. Indiát^ 670 millióan lakják, és évente másfél ma- gyarországnyi a szaporulat. A Világbank szakértői sze­rint a jövő század közepén India lakossága megelőzi Kínáét, s eléri az 1,6 mil- liárdot. Indiát 1952, az első válasz­tás óta kis megszakítással a Nemzeti Kongresszus Párt irányítja. A párt „nem akar- je megszüntetni a magántu­lajdont, de meg akarja aka­dályozni, hogy a tulajdon túllépje az ésszerű határo­kat és a gazdaság, a vagyon kevesek kezében összponto­suljon”. E politika jegyében hajtottak végre államosítá­sokat, kezdték el a földre­formot, hirdettek hadjáratot a szegénység ellen. Ami a külpolitikát illeti, India, a maga el nem köte­lezettségi vonalával az ázsiai béke és biztonság egyik fő biztosítéka. Ez a békeszerető politika jelenti a természetes alapot a kiegyensúlyozott, jó kapcsolatokhoz a Szovjet­unióval és a többi szocialista országgal. A képleten Indira Gandhi legutóbbi amerikai látogatása nem változtat, hi­szen az indiai—szovjet vi­szony nem konjunkturális jellegű. Nem véletlen, hogy az idén látogatást tervez Moszkvában is. Az indiai— szovjet viszonyra jellemző az az interjú, amelyet a minisz­terelnök egy jobboldali ame­rikai hetilapnak adott az év elején. A kérdés így szólt: „miért került India olyan közel a Szovjetunióhoz?" Gandhi válasza: „ ... nem állunk közelebb a Szovjet­unióhoz, mint a legtöbb más országhoz. A Szovjetunió azonban a nehézségek ide­jén kiáll mellettünk, felis­meri, hogy India stabilitása nélkül nem lehetséges stabi­litás ebben a térségben. Azt hiszem, több nyugati ország nincs tudatában ennek”. Halász György Építőmunkások féláron Stuttgarti emberkereskedők Két rendőrségi riadókocsi stopol a nyugatnémetor­szági Duisburg belvárosának metróépítkezésénél. A rend­őrök leugrálnak az autókról, körülveszik, igazoltatják a munkásokat. A razzia a kan­tinra is kiterjed. Bár sokak­nak sikerül kijutniok a gyű­rűből, hat jugoszlávot és egy törököt, akiknek nincs tartózkodási, sem munkavál­lalási engedélyük, a rend­őrautóba tuszkolnak. így kezdi a hamburgi Stern magazin riportját a nyugatnémet rendőrség és az illegális építőmunkások „har­cáról”. Az ország nagy épít­kezésein ugyanis számtalan jugoszláv, török, olasz és an­gol dolgozik munkavállalási engedély, társadalmi és be­tegbiztosítás nélkül. A nyilvántartott munka- nélküli építők száma majd­nem 200 ezer. De a szak- szervezet becslése szerint kö­rülbelül ugyanennyi kőmű­ves, ács és betonmunkás dol­gozik illegálisan. Kialakult az építőmunkások fekete­piaca, ahol olcsóbban mérik a munkaerőt. A háttér vilá­gos: az építőipar mindössze 56 százalékának van munká­ja. Az élet-halál konkuren­ciában marakodó cégek igye­keznek az árakat lenyomni. Sokan aztán, ha megkapják a rendelést, az illegálisan be­vándorló olcsójánosok mun­kabérén próbálják behozni a hiányt. Honnan szerzik az il­legális munkásokat? Erről a kiterjedt maffia gondosko­dik. Ismerkedjünk meg vele a stuttgarti bíróság előtt fo­lyó per közben. A vádlottak padján egy banda négy tagja ül, amely ezer jugoszlávot és törököt tartott rabszolgaként és adott bérbe nyugatnémet cégek­nek. Névtelen telefonbeje­lentés hívta fel rá az állam- ügyészség figyelmét, s a bűn­ügyi rendőrség négy hónapig figyelte az érintett „válla­latot”, majd lecsapott. A banda főnökének, a priuszos Vidak Korac, hor- vát ellenforradalmámak si­került idejében megugrania. 1974-ben, a heidelbergi bíró­ság ítélete alapján, egy ju­goszláv konzul elleni gyil­kosságban való részvétel mi­att három évet már börtön­ben töltött. Mielőtt a rend­őrség lecsapott volna, Korac már a lichtensteini Vaduzba tette át székhelyét. A stutt­garti ügyészség megkeresé­sére ott ugyan letartóztatták, de aztán óvadék ellenében szabadlábra helyezték. Az­óta nyoma veszett. Most az Interpol keresi. Korac Stuttgartban és más városokban munkásközvetí­tőt alapított. Némelyiket, mint építőipari vállalatot be is jegyeztette. A hatóságok félrevezetésére, néhány mun­kás után társadalombiztosí­tási díjat és adót fizetett. A külföldieket — főleg az NSZK-ban maradt jugoszláv turistákat — negyven külön­böző baden-württemberi és hessen-i cégeknek közve­títette. Velük építették a stuttgarti munkaügyi hivatal Vidak Korac, a gengszter- főnök szökésben van. 1974- ben már három évet töltött börtönben (Fotók: Stern — KSj épületét is, ahol most a mun­kanélküli segélyeket fizetik. Az „üzlet” pompásan ment. A nyugatnémet cégek a „ki­közvetített” munkásokért 16 —24 márkát fizettek, az elő­írt 32—40 helyett. A munká­sok ebből 8—12 márkát kap­tak és még örültek is, hogy engedély nélkül is dolgoz­hatnak az NSZK-ban. Aki mégis elégedetlenkedett az alacsony bér miatt, azt meg­fenyegették, hogy feljelentik és kiutasíttatják. A munka­felügyelők „önvédelemből” pisztolyt hordtak magukkal. A vádirat szerint a Korac- cég három év alatt kereken tízmillió márkát keresett, miközben alig fizetett adót és társadalombiztosítást. így 3,3 millió márkával károsí­totta meg az államkasszát. Az együttműködő nyugatné­met cégek pedig hamis szer­ződésekkel, számlákkal a balesetek és a betegségek el­hallgatásával segítették a modem emberkufárokat. A nyomozás rendkívül ne­héz volt, mert mindenki hallgatott. S aki nem? — Nos, a stuttgarti metróépít­kezésen lefogott egyik ju­goszláv munkás vallott. Rész­letesen beszámolt az ember­kereskedelemről. Kienged­ték, s azután egy reggel — holtan találták ... Stuttgart mellett München­ben folyik a rabszolgakeres­kedelem. S míg Dél-Német- országban főleg a jugoszlá- vok és az osztrákok uralják a mezőnyt, a Rajna- és a Ruhr-vidékén inkább olaszok és hollandok a „vállalkozók”. Az emberkufárok perszenem finnyásak. Üzletüket kiter­jesztik a kábítószerre, a zsa­rolásra és a rablásra. Nij­megen holland határváros­ban nemrég lepleztek le em­bercsempészést ; munka nél­küli angol építőmunkások ez­reit juttatták el Nyugat-Né- metországba. S nem egy kö­zülük, aki — látva a helyze­tet — megpróbált saját sza­kállára munkát keresni az NSZK-ban, csakhamar törött lábakkal volt kénytelen visz- szatérni Angliába ... Gáti István Razzia a duisburgi metróállomáson. A rendőrök két sze­mélyt letartóztattak, mert nem volt tartózkodási és munka- vállalási engedélyük /

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents