Népújság, 1982. július (33. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-10 / 160. szám

4. ttíti ELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1982. július 10., szombat Érettségi - „kötöttségek” nélkül Megújul egy régi kezdeményezés A rajtra nagyon jól em­lékszem. Mindenki lelkese­dett, méltatta az új lehető­séget, azt a magánvizsgára előkészítő hároméves tanfo­lyamot, amelynek koronája lehet a sikeres érettségi, amelyet a művelődési há­zakban karoltak fel, amely az iskolás kötöttségek szám­űzését ígérte. A hurrázást nagy csend követte, a lendület csökkent, jelenetkeztek az első kudar­cok. Ma már ott tartunk, hogy senki se szól róluk; lassan feledésbe merül az egész ügy. A kevés kivétel közé tar­tozik a gyöngyösi Mátra Művelődési Központ, ahol jelenleg is életképes ez a hajdani vállalkozás. Komolyan vették A kurzus vezetője Gaj- dóczki Zsuzsanna, aki épp olyan lelkesen tevékenyke­dik, mint az egykori zászló­bontók. — 1977-ben vettem át az irányítást, akkor már egy csoport túljutott az akadá­lyokon. Ebben az esztendő­ben két másik indult; az egyik nálunk, a másik pe­dig az Egyesült Izzó helyi gyáregységében. Jó érzés ar­ról szólni, hogy megbirkóz­tak az erőpróbán. Most két gárdával foglalkozunk, ők a harmadik osztályt fejezték be. öt évvel ezelőtt olyan örökséget vettem át, amelyet mindenképpen meg akartam őrizni, tovább szándékoztam fejleszteni. Ez az alapállás arra kötelezett, hogy meg­értsem a felnőtt diákok sa­játos helyzetét, megkönnyíj- sem számukra a buktatók sorával járó helytállást. Hadd sorakozzanak most a lelkiismeretességre utaló adalékok: — A jelentkezők többsége tiz-tizenöt éves kihagyás után vette kezébe a tanköny­veket, így aztán az ismeret- szerzés fortélyait is el kellett sajátíttatni velük. Gondok regimentjét szülte számukra a második osztály, hiszen az ide kerülőkre két év anya­gának rögzítése várt. Ez gondot okoz nemcsak a negy­venesztendősöknek, hanem a fiatalabbaknak is. Épp ezért öröm megemlíteni azt, hogy egy nyugdíjas házaspár is úrrá lett az olykor tornyo­suló bajokon. Nincs feleme- lőbb érzés, mint felkarolni az ilyen embereket, s elka­lauzolni őket a tudás biro­dalmába. Az különösképp vonzó, hogy majd mindany- nyian többet szeretnének nyújtani, masabb képzett­ségre, szélesebb körű tájé­kozottságra vágynak. Az is megnyerő, hogy sokan gye­rekeikkel versengenek, s eb­ben a „küzdelemben” nem óhajtanak lemaradni. Az kü­lön érdem, ha néhányan va­lamelyik felsőoktatási intéz­ményben folytatják tanul­mányaikat. Eddig ’ ketten próbálkoztak meg ezzel, be­lépőt is szereztek. Oldott formában _____________________*_ F olytassuk azokkal a mű­helytitkokkal, amelyek a biztató jövő aranyfedezetét is jelenthetik. íme egy cso­korra való belőlük. — Csak jót mondhatok a Berze Nagy János Gimná­zium tanárairól. Az előadá­sok és a konzultációk zö­mét ők tartják, valamennyi­en nemcsak kedvelik ezt a sajátos elfoglaltságot, hanem értenek is hozzá. Más szóval olyan módszereket alkalmaz­nak, amelyek beváltak a fel­nőttpedagógiában, amelyek megkönnyítik a helytállást. A tanulók hozzánk jönnek, mi a sokrétű szemléltetést biztosítjuk, hiszen eszköztá­runk változatos és gazdag. Vonzó a környezet is, nyo­ma sincs a merev kötöttsé­geknek. Ráadásul számos órát fordíthatunk a közmű­velődés jellegű témakörök ismertetésére. Ez az én terü­letem, szívesen beszélek fel­nőtt diákjaimnak a színház­ról, a filmről, a televízió, a rádió esztétikájáról, a zené­ről, a táncról, a képzőművé­szetről. Arra törekszem, hogy kialakuljon bennük az ön­álló ítélőkészség, hogy egyé­nileg értékeljék a különböző művészeti produkciókat, s olvasó, tájékozódó, a szépre fogékony emberekké válja­nak. Ezért megyünk el a moziba, a színházba, a kü­lönböző tárlatokra, hangver­senyekre, emiatt vitatjuk meg az egyes programokat. A népművelők ______nyeresége A tanfolyamvezető arra is utal, hogy tovább óhajtanak haladni a megtalált úton. — Az elért eredmények köteleznek bennünket erre. Eddig mintegy százan kap­tak érettségi bizonyítványt. Ez nem a felső határ, s az is tény, hogy újabb érdeklő­dőkben sincs hiány. A cso­portok fenntartása pénzbe kerül, de ez az áldozat idő­vel busásan megtérül, s nemcsak a megszerzett tu­dás révén, hanem azért is, mert ezekből a hallgatókból is verbuválódik művelődési központunk törzsközönsége, ök három éven át rendsze­res vendégeink, annyira megszokják ezt a légkört, hogy később is visszatérnek, mivel nem elégszenek meg azzal, amit nyújtottunk ne­kik. Az önművelés igénye sarkallja őket, s ez olyan nyereség, amelyet érdemes befektetni, amelyért megéri töprengeni és szorgoskodni Nemcsak ma, hanem az el­következő esztendők során is. Pécsi István A maribori női kórus a Kodály mű előadása közben (Fotó; Kőhidi Imre) AGRIA *82 Külföldi kórusok koncertje Két barokk kantáta visszhangja Szerencsésen egybeesik a debreceni nemzetközi kó­rusverseny időszaka az Ag- ria-rendezvényekével és ezért minden évben meg­hívnak egri szereplésre két-három énekkart abból a nemzetközi mezőnyből, amely Kodály szellemében, a népek barátsága jegyé­ben közös éneklésre látogat el hazánkba. Nemcsak azért érdemes ezekre a vendég­kórusokra felfigyelni, mert magas szinten művelik az amatőrséget, nyújtanak mű­vészi élményt a műfaj ba­rátainak, de bepillantást engednek abba a számunk­ra olykor egzotikusnak tű­nő dallamvilágba is, amelyet idehoznak és amely csak­nem az első hallásra közel­férkőzik hozzánk. Meg ta­lán azért is, mert a mi népdalt gyűjtő nagyjaink, Bartók és Kodály igencsak idekapcsolják a kórusmoz­galom nemzetközi mező­nyét. A székesegyházban tartot­ta meg hangversenyét a ju­goszláv női kar és a svéd vegyeskar A maribori leánykar az ott működő zenei szakközép- iskola hallgatóiból alakult még 1945-ben. Ivan Vrban- öiő egy minden részletében fegyelmezett, komoly tudású együttest vezényelt ez al­kalommal. Bizonyára a fel­lépés színhelye adta neki az ötletet az egyik Palestrina- mű eléneklésére. Az Angelus ad pastores ait és a Knut Nystedtől származó Sok Herren című kórusmű, mint­ha bevezetőként szolgált vol­na Kodály Pünkösdölőjé- hez, amelyet a női kar ma­gyarul énekelt. Műsoruk to­vábbi részében felhangzott Kodály két Zobor vidéki népdala és a délszláv kó­rusirodalom néhány finom­mívű, a női lélek rezzenése­it jól közvetitő gyöngysze­me Pavel Siviő, Matijd Tome, Vinko Zganec művei közül. Műsoruk is bizonyí­totta, hogy a kiérlelt mű­vek előadásában egy nem­zetközi rangot kiérdemelt együttes mutatta meg mit és hogyan lehet bensőséges élménnyé tenni még olyanok számára is, akiknek esetleg a dallamvilág idegen lejtésű. A svéd kamaravegyeskar Katrineholmsból érkezett. Mindössze nyolc éve mű­ködik, máris részt vesz a nemzetközi találkozókon. A kóruséneklés legjobb ha­gyományait ápolják, kitűnő szólistákkal rendelkeznek. Karnagyuk, Ingemar Peter­son az egy Handel-számon kívül (The Lord has sadd) kizárólag svéd szerzőktől adatott elő. Olsson Ad Do- minum-ja, mintha rímelt volna a Hándel-műre, de himnikus hangvétele foly­tán Onlén és Stenhammer számai is megmutatták, mi­lyen érzelmi tájakon kutat­ja ez az együttes a karének­lés eredményeit. Hugo Alfvén igencsak népszerű lehet Svédországban Paulsson, Hakansson, Lille Bror Sö- derlundh és Södermann mellett, mert a tőle elhang­zó népdalfeldolgozás és a kedves lejtésű pásztordal is kitűnően hatott. A kórusmozgalmak hazai apályában nem árt felfigyelni ezekre a lelkesítő példákra, eseményekre, amelyek min­den bizonnyal hazai karna­gyainknak is biztatást je­lentenek a nem könnyű munkájukban. ★ Az elmúlt héten az Épí­tők Heves megyei énekkara az Agria ’82 programjában hangversenyt adott; az Egri Szimfonikus Zenekar kama­raegyüttesével, valamint szó­listák közreműködésével megszólaltatta Esterházy Pál Harmonia coedestisének tíz tételét és J. S. Bach pro­fán kantátái közül a BWV. 29. jelzetűt, amelyet a zene­óriás a lipcsei városi ható­ságok tiszteletére írt. A két nagyszabású mű az egri kö­zönségre is nagy hatást gya­korolt. Magunk is azt tar­tottuk az élmény friss ha­tása alatt, hogy ez a szé­kesegyházban tartott kon­cert nemcsak az elhangzó művek értéke miatt volt becses, hanem azért is, mert Egerben akadt egy amatőr együttes, amely a két mű előadására vállal­kozott. Egyik örömünk kétségkí­vül a két mű fölötti, a ba­rokk muzsika iránti foko­zódó tiszteletünket jelzi. Bach, egyáltalán a barokk muzsika ma reneszánszát éli. Talán azért is, mert sok minden megvan benne, az emberi fenségesség igé­nye, az áhitat, az egyházi és profán témáknál egy­aránt fellelhető magas ér­zelmi hőfok. Mi, a késői nemzedék emberei a barok­kot hajlandók vagyunk az építészeti eredményei alap­ján értékelni. Amit mi ha­zai barokk épületegyütte­seinkben látunk, mintha a korban túlhajtott hódoló if­júság és hivalkodó hűség momentumai, jelzetei lenné­nek. Mintha a sok aranyfüst az oszlopokon, a festett már­ványlátszatok a falakban és a felhők között, a karcsú de­rekú barokk szentekkel be­népesített egek elmagyaráz­ták volna előlünk azt a mélyebb lelki világot, amely a barokk muzsikában meg­jelenik. Nemcsak Bachnál, de az egész barokk kor ze­nei nagyságainál (vegyük csak Handelt Bach mellé): akkora lelki, szellemi táv­lat nyílik, amihez fogható csak ritkán akad a zeneiro­dalomban. A barokk korban az egyetemes hatású Euró­pát és annak egyetemes lelkét nem az építészet, ha­nem a zene szólaltatja meg igazán. Talán erre érez most vissza a mai ember, amikor teljes lelkesedéssel merül el a barokk zenében, akár egyházi, akár profán témák hangzatairól legyen is szó. S ha már ez a két ba­rokk kantáta visszhangzik bennünk, ne feledjük el, hogy Esterházy Pál Harmo­nia coelestise (ötvenöt té­telből áll), annak most Egerben elhangzott tíz té­tele nemcsak azért érdekes, mert a kor színvonalán', mai mértékkel véve is jeles alkotás, de azért is, mert a főúri műkedvelő, az or­szág nádora, hadvezér, la­tin verseket írván magyar zenei reminiszcenciákat vá­logat össze néhányszor az ünnepek, a hangulat, az él­mény lelki feltöltéséhez. Bach minden lélegzetvé­telében magasabb, mint Es­terházy. A nagy szellem ma- gasabbrendűségét bizonyít­ja a BWV. 29-ben is, amely világi méltóságok alkalmi méltatásául szolgálhatott. De ma megszólalván, vala­mi olyast közöl velünk, az érzelmeknek, a lélekben fel­halmozott szenvedélyeknek olyan vegyületét, amely- a ma embere számára okulá­sul, eligazításul szolgálhat. Ennek a két kantátának a megszólaltatása Ocskay György karnagyi érdeme, aki a sok gonddal-bajjal összetartott énekkart rá tud­ta venni ennek a két ko­moly és nem kis fáradságot jelentő teljes odaadást kí­vánó műnek a betanulásá­ra. Nincs még egy fél éve sem, hogy ő és karnagytár­sa, dr. Valentin Kálmán panaszolgatták, mekkora apály veszi körül ezt a hazai nagyon értékes kórusmozgal­mat; hogy a lelkesedést mennyire lohasztják az éne­kesekben a külső körülmé­nyek; hogy mennyire nincs arányban az együttes mun­kája és az az elismerés, amit megszerezhetnek azzal, hogy itt-ott felléphetnek. Hallottuk őket az utóbbi időben, nemegyszer hatásos kórusszámokkal fellépni; de ilyen átütő, a szónak legne­mesebbik értelmében vett sikerszámokkal előhoza­kodni még nem! S ha már ez a két mű és mögöttük az egri énekkar így dicsérendő, ne mulasz- szuk el megjegyezni, hogy az Egri Szimfonikus Zene­kar Farkas István karmes­terrel az élén, most is se­gítőkészen vállalta a közre­működést, nemcsak a két kantátában, hanem a műsor kiegészítő számaként fel­hangzó Bach- és Haydn-mű- vel is. Két egri szólista — Kele­men Imre (orgona), Pető Károly (fuvola) — mellett Lugossy Melinda (szoprán), Takács Tamara (alt), Keönch Boldizsár (tenor) és Szüle Tamás (basszus) bi­zonyították, hogy az orató­riumszerű művek közönsé­ge ma is népes, könnyen rá­hangolódik a magasabb ze­nei mondanivalókra. Ma is, a modern vagy annak vélt zene köznapi fertőzései kö­zepette is, sőt annak ellené­re! Farkas András Kőbányai János: FídZSÍ-SZÍgetek (V/3) ... Gazdasági életének alapja a mezőgazdaság; cu­kornádat, kókuszpálmát, ba. nánt, kávét és kakaót ter­mesztenek. Egy hajójavító működik. Legfontosabb ex­portcikkei: a cukor (az ex­port 50 százaléka), a kopra, az arany és a banán. Fő ke­reskedelmi partnere: Nagy- Britannia. Az előszobában meztele­nül bontotta ki a haját a nagytükör előtt. Zizegve su­hogott a mézszínű hajsátor szép, durcás feje körül. Űjabb ötlet: — Menjünk színházba. — Hová? Nincs is jegyünk. Azt se tudjuk, mit játsza­nak. Elment az eszed? — Épp az az érdekes ben­ne, hogy nem tudjuk. Bent vagyunk egy negyedóra alatt a cityben, és negyed hétkor bárhol kapunk jegyet. Ne­hogy azt hidd, hogy a szín­házak telt ház előtt mennek. — Habókra nem megyek. Utálom a színházat. Negyedóra múlva a fürdő­szobai tükör előtt. Kihúzta a szemöldökét, halvány pirosí- tót kent fel az arcára, s épp a mályvaszínű rudacska előtt csücsörítette össze az ajkát. — Most látom a Pesti Mű­sorban, hogy a Zeneakadé­mián a Benkó Dixieland ját­szik. Imádom a Benkóékat... — Tudod, mikor kapunk rá jegyet ilyenkor. — Ügy teszel, mintha nem tudnád, hogy az igazolvá­nyommal ... — Le van... az igazolvá­nyod. Utálom a Zeneakadé­miát. — A hely nem érdekes, az a fontos, hogy a Benkóék játszanak, amit szeretsz. — Gyűlölöm a flancos he­lyeket. Nincs estélyi ruhám, meg olyan ékszereim, mint a mamádnak. — Hát... Lesz egy olasz krimi a tévében. Igaz, fél tízkor, de addig átvehetjük jogi ismereteidet, holnap es­te úgysem lesz időd tanul­ni. Lehet, hogy hétfőn felel­tetnek, és még egy elégtelen már nagy szégyen lenne. — Tulajdonképpen hová készülsz? — Sehová. — Aki nem készül sehová, az nem szépítkezik. Minek készíted ki magad? — Kis nyúlért. Nem kop­nál le rólam? — Talán randid van? — Persze. Rögtön. Egye­nest a Fidzsi-szigeteken. ... A Fidzsi-szigeteket a holland Tasman fedezte fel 1643-ban. 1871-ben angol ko­ronagyarmat lett. Az egyre erősödő felszabadító mozga­lom hatására 1966-ban az angolok kénytelenek voltak alkotmányt adni a fidzsi népnek... „Fidzsi-szigetek, Fidzsi, drága Fidzsike” — hajtogat- ta-dúdolgatta a tükörben to­vább. — A „Földünk országai­ban” találkozott vele, ebből készült a földrajzórára. Fél év alatt szárharmincnégy orszá. got kell megtanulni a posta­segédtiszti tanfolyamon. Fő­várossal, államformával, gaz­dasági viszonyokkal és keres­kedelmi partnerekkel együtt. Idáig Magyarország határait sem ismerte pontosan — minek? Hiszen nem volt érdekelve bennük. Két éve volt először külföldön. Sze­relmük elején — még nem voltak házasok — férje megmutatta neki a tengert. És most ez a rengeteg or­szág ... Rendkívül élvezte a távolságok megnyílását — részegítő élmény volt átszel­ni, méghozzá repülőgéppel, Magyarország határát —, de szinte agyonnyomták az öm­lesztve zuhogó ismeretek. Hetente tucatjával új és új országok, fővárosok, folyók, tengerek, földrészek. Kábulva lapozott előlük biztosításul a könyv végére, ahol ott várt rá a 487. oldalon az óceán nyugodt, végtelen kékjéből kiemelkedve a titokzatos Fidzsi-szigetek. Partjait lusta hullámok csapdossák, s millió szipor­kázó gyöngyszemmé zúzód­nak a vöröses korallzáto­nyokon. Lagúnák kék folyo­sóin könnyű dzsunkák sikla- nak. Gyönyörű fák, virágok, rétek, pálmák, kaktuszok, orchideák, bambuszok pom­páznak a szikrázó napsütés­ben, izzanak, tündökölnek, mint az ékszerek arany fog­lalatában a rubin és smaragd kövek. Végtelen nyugodtság, tűző-simogató forróság, zene szól, vérpezsdítő, ősi tam­tam, mely táncba hív, dobok, sípok izgató futamai, végte­lenül rívó tánc, zene, zene, mindhalálig... Hideg, nyirkos, vaksi sö­tétbe vág utat magának a klub felé. Hogyan is magya­rázhatná meg a férjének, hogy tényleg nem ide ké­szült. Nem készült sehová. Épp ez a baj. De menni, menni, mene­külni, kitörni kell. Odacsap­ni. Tombolni. Pedig kivéte­lesen vele akart maradni. És mégse. Egész héten hajtotta a me­lóját. Hallgatta, nyelte azt a rengeteg ügyfelet, akik még egy ajánlott cédulát sem tudnak normálisan kitölteni. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents