Népújság, 1982. július (33. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-31 / 178. szám

10. NÉPÚJSÁG, 1982. július 31., szombat Az egészségügy örökzöld témáit választottuk mai összeállításunkhoz. Bizonyára sokakat érdekel, amit a Magyar Diabetikus Társaság elnöke, dr. Magyar Imre professzor mond a cukorbetegség elleni küz­delemről. Ugyancsak sokakat érintő téma a mun­kahelyi egészségvédelem, a balesetek, a hosszú idő után érezhető ártalmak megelőzése. összeállította: HEKELI SÁNDOR A balesetek ellen A testi épség és az egész­ség védelmében nagy sze­repet játszanak az üzemek­ben az egyéni védőeszkö­zök és védőöltözetek, bár a magasabb cél a veszélytelen technológia kidolgozása. Egyes munkafolyamatok azonban még a belátható jö­vőben is veszélyt jelenthet­nek a dolgozókra. A védő­eszközökkel szemben tá­masztható legfontosabb kö­vetelmény, hogy a biztonsá­gos és ártalmatlan körülmé­nyeket minél magasabb vé­delmi fokon valósítsák meg anélkül, hogy használatuk újabb baleset vagy ártalom forrását jelentené. Formá­juknak, méretüknek, kiala­kításuknak meg kell felel­niük az élettani viselhető- ség igényének, és lehetőség szerint az esztétikai és ké­nyelmi szempontoknak is. Miután az ember legké- nyesebb része a fej, illetve a rajta elhelyezi?adó érzék­szervek, legnéggobb felentö* ségilk « fejvédö, illetve csak az arcot, vagy a szemet védő eszközöknek van. Az arcvé­dőknek szilánktól, forgácstól, szikrázó, maró hatású anya­goktól intenzív hő. és fény- sugárzástól rendszerint nem­csak a szemet, hanem az arcot is védeni kell. Az arcvédők vegyszer-, hő- és törésálló anyagból készülnek (arcrész), amelyet a képen látható módon fejpánt rög­zít. Amikor a fej, a szem és az arc együttes védelmé­re van szükség, védősisakra erősíthető szerelékkel ké­szülnek. A fröccsenő anya­gok ellen homlokvédős arc­védők használhatók. Kis energiájú szilánkok és por ellen a vastagabb tor- tulit arcvédők váltak be. A nagy erővel repülő szilánkok ellen csak a fémkeretbe fe­szített vas szitaszövet arc­védők nyújtanak védelmet. Uvegrobbanás veszélyével járó munkák közben (pél­dául szikvízüzemben) hasz­nált, ún. szikvíztöltő arcvé­dő abban tér el az előző tí­pustól, hogy a vas szita­szövetből álló arcrészen nincs beépítve műanyag lá­tómező. Erős hő-, és fénysugárzás, valamint ezzel egyidejűleg a kipattanó szikrák ellen használhatók a vas szita, szövet a re részen szilánk- mentes, cserélhető szúró, üveggel ellátott arcvédők. A sav, híg és egyéb maró ha­tású anyagok ellen a kü­lönböző méretben és vas­tagságban készült átlátszó tortulit laboratóriumi arc­védőket használják. Mit sem ér azonban a legjobb egyéni védőfelszere­lés sem, ha a veszélyes munkáknál a dolgozó — ké­nyelemből vagy felelőtlen­ségből — a polcon tartja azokat. A magyar diabetológia eredményei Megakadályozható-e a cukorbetegség? Beszélgetés dr. Magyar Imre professzorral Hazánkban — az európai országokhoz hasonlóan — egyre nagyobb szerepet kap az orvosi munkában a diabetes-kutatás és -gyógyítás. Ma már a cukorbetegségek megelőzése, gyógyítása, a diabetesek gondozása nemcsak egészségügyi feladat, mivel a cukorbetegség népbetegségként hat egész társadalmunkra. A cukorbetegség ter­jedésének megakadályozásáról, az ezzel kapcsolatos kutatómunká­ról beszélgettünk dr. Magyar Imreprofesszorral, a Magyar Diabetes Társaság elnökével. — Hány évet töltött a gyógyító munka szolgálatá­ban? — ötvenet, de ebből pár évet még nem kész orvos­ként. 1934-ben kaptam dip­lomát, és azóta is szünet nélkül dolgozom. Kutatás világszínvonalon — Hol tartunk ma hazánk­ban a diabetes kutatásban? — A kutatásban egy ní­vón vagyunk a világ orszá­gaival. Amiben nem va­gyunk velük egy színvona­lon, az a diabetes betegek gondozása, a diabetes bete­gek ellátása. — Mi ennek az oka? Nincs hozzá megfelelő háló­zatunk? — Gondozói hálózatunk egyáltalán nincsen. Talán ezzel a kérdéssel vezető fó­rumaink nem foglalkoztak elég intenzíven, és azt gon­dolták, hogy a körzeti or­vos, aki gondozza a magas vérnyomásos betegeket, a vesebetegeket, a diabeteseket is gondozhatja. A diabetes tana azonban az utóbbi 10 évben olyan mértékben fej­lődött, hogy nemcsak a gya­korló orvostól, de a belgyó­gyász szakorvostól sem lehet ma már megkívánni, hogy a cukorbetegeket megfelelő színvonalon el tudja látni. Ezért szerettük volna min­dig. ha az NDK, Jugoszlávia, vagy Bulgária mintájára ná­lunk is kialakul a diabetes gondozói hálózat. — Hogy nálunk nincs gondozói hálózat, az anyagi okoknak tulajdonítható? — Anyagi okoknak is, de én azt hiszem, hogy ennek szemléleti okai is vannak. Annyi buzgó diabetológus van az országban, akik min­den ellenszolgáltatás nélkül és nem valamely hivatalos organizáción belül látják el ezt a funkciót, hogy itt az anyagi eszközök hiánya nem is olyan fontos. — Tudjuk, hogy hány cu­korbeteg van ma hazánk­ban? — Tekintettel arra, hogy Közép-Európában a lakosság egy-két százaléka cukorbe­teg, feltehető, hogy a mi 10 millió lakosunkból körülbe­lül kétszázezren szenvednek ebben a betegségben. Ám a szűrővizsgálatok arra utal­nak, hogy ennél is többen. Én legalább 300 ezerre be­csülöm a számukat. — Tehát népbetegség ... — Mindig is népbetegség volt, de most szaporodik a diabetesek száma. Ennek kü­lönböző okai vannak. Az egyik az, hogy megnőtt az általános életkor és a cukor­baj főleg az idős emberek betegsége. A másik ok az, hogy a cukorbaj eredetében rendkívül nagy szerepet játszik az elhízás. Majdnem azt lehet mondani, hogy az elhízott ember előbb vagy utóbb cukorbeteggé válik. És ami általános jó-helyze­tünknek köszönhetően a nép táplálkozása túlmegy a szük­ségleten, sokkal többet eszünk, mint amennyi a jól- tápláltsághoz szükséges. Inzulinban rosszul állunk — Hol tartunk a cukor- betegség gyógyításában? — A diabetes nagyon jól gyógyítható, csak meggyó­gyítani nem tudjuk. A na­gyon jó gyógyítás első fel­tétele a diéta, amellyel a cukorbetegek legnagyobb százaléka egyensúlyban tart­ható. Ha diétával nem érünk el célt, akkor rendelkezé­sünkre állnak kitűnő tab­letták. Bizonyos cukorbete­gek ezekkel jól kezelhetők. Ha ezzel sem érünk el ered­ményt, akkor-itt van az in­zulin, amely a cukorbeteget tökéletesen egészségessé, munkaképessé teszi. A leg­utóbbi időben kezdenek ki­alakulni azok a törekvések, amelyek az inzulin adago­lását olyan módon végzik, hogy utánozzák az egészsé­ges ember inzulinkiválasz­tását. Vagyis olyan mikro- fecskendőt állítanak elő, amelyből az inzulin állan­dóan áramlik. Ezt bőr alá varrják (vagy a beteg a zse­bében hordja), és ha egy gombot megnyom, akkor egy kicsit több inzulin vá­lasztódik el, például étkezés után. Ha egy cukorbeteg embernek az inzulinszük­ségletét pontosan megálla­pítjuk, és erre van mód, ak­kor ezekkel az eszközökkel, amelyeket a világ egy ré­szén már használnak, és re­méljük, nagyon hamarosan mi is használni fogunk, az ember cukorháztartását sza­bályozni lehet. Ez nagy re­ményt ad arra, hogy talán a cukorbajnak a legféltet­tebb szövődményei, vagyis a szív- és érrendszeri megbe­tegedések ilyen módon meg­akadályozhatok lesznek. — Mi a helyzet nálunk az inzulin előállításában? — Sajnos, ebben a tekin­tetben hazánk nagyon rosz- szul áll. Nemcsak a tisztí­tott inzulinokat, de a közön­séges inzulinkészítményeket is nagyrészt importálnunk kell. A gyógyszergyárak va­lahogy az utóbbi 10—15 év­ben ezzel a kérdéssel nem nagyon foglalkoztak. — Holott a magyar gyógy­szeripar világhírű... — Egy kicsit én sem ér­tem ennek az okát. Az inzu­lint 1921-ben fedezték fel. Én már személyesen talál­koztam olyan beteggel, aki Magyarországon 1923-ban hazai jó inzulint kapott. Te­hát a fölfedezés után két évvel a Chinoin, a. Richter gyár jó inzulinkészítményt állított elő. Ma nincs jó in­zulinkészítményünk. Cink- protamin-inzulint állítunk elő, amely a tudomány mai állása szerint valójában nem is adható, valamint úgyne­vezett közönséges inzulint, amely a cukorbetegek egy részének a kezelésére nem alkalmas. Minden egyéb in­zulinfajtát importálnunk kell. — Tudomásom szerint Szegeden kísérleteznek az emberi inzulin előállításá­val ... — A fejlődés gyorsan végbemehet. Ha akad ambiciózus, hozzáértő ember, aki hajlandó ezzel a kérdéssel foglalkozni, ak­kor azonnal megkezdődhet Magyarországon is az inzu­lingyártás. Most a világon az inzulin előállításának egészen új módját alkal­mazzák, az úgynevezett DNS-rekombinációt. Lénye­gében az ember inzulin­termelő génjét, öröklési egységét át tudják vinni a coli bacilus testébe és a coli bacilus előállítja az emberi inzulint. Ez az eljárás már annyira fejlődött, hogy az ipari termelés is lehetséges. Ígéretünk van arra, hogy kipróbálásra mi is kapunk ilyen DNS-rekombinációs inzulint. Ez óriási jelentő­ségű, mert mint mondtam, a diabetesek száma nő, ezzel szemben az inzulin előállí­tása akadozik, mert nincs annyi állati hasnyálmirigy, amelyből elegendő inzulint tudnának előállítani. NemzetkSzi kongresszus Budapesten — Milyen szerepet tölt be a cukorbetegség kutatásában, az ebben a betegségben szenvedők gyógyításában a Magyar Diabetes Társaság? — A társaság létrejötte óriási előrelépést jelent a magyar diabetes fejlődésé­ben, méghozzá két irányban. Az egyik, hogy kongresszu­saink gyakorlati és teoreti­kus irányba egyaránt előre mutató tanácskozások. A másik, hogy nagyon korán részt vehettünk a nemztközi diabetes társaságok ülésein és ott ismertethettük a ma­gyar kutatásokat, és mi is megismerhettük más orszá­gok eredményeit. Megalapí­tottunk egy olyan egyesü­letet is, amelynek célja a Duna menti államok össze­fogása a cukorbetegség ta­nulmányozására és leküzdé­sére. Ez a társaság minden két évben . más országban rendezi meg szimpóziumát. Budapesten már kétszer volt . ülése. Társaságunk munkájának elismerése, hogy idén szeptemberben az Eu­rópai Diabetes Társaság ülése Budapesten lesz. Erre a nagy nemzetközi esemény­re mintegy kétezer vendé­get várunk. Vvf» Vikiért* A szálmonel lás megbetegedések szaporodása Az emberi és állati szal- monellás megbetegedések száma az utóbbi 20 évben a különböző európai orszá­gok statisztikáiban emelke­dést mutat. Ennek legfőbb okát az állati táplálékok és takarmányok nemzetközi kereskedelmében látják. A vizsgálatok bebizonyították, hogy pl. a csontliszt, a hal­liszt, a baromfi- és kengu­ruhús különböző mértékben szalmonellával fertőzött le­het. A statisztikák azt is elárulják, hogy a szalmonel- lás megbetegedések közel 2 százalékos halálos kimene­telű. Néhány országban (Dánia, Franciaország, Nyugat-Né­metország) elrendelték az importáruk legszigorúbb bakteriológiai vizsgálatát, és szükség esetén azok pasztö­rizálását vagy sugárkezelé­sét, ugyancsak megszigorí­tották a fertőzés felfedezé­sének bejelentési kötelezett­ségét. Ezek az intézkedések máris érezhető csökkentést eredményeztek a megbete­gedések számának alakulá­sában. Mindamellett le kell szögezni hogy a szalmonel­la elleni küzdelem nem nemzeti, nem is európai, ha­nem nemzetközi ügy. Éppen ezért minden országnak megfelelő formában egysége­sen részt kellene venni az ellene való szervezett küz­delemben. 4 hónap alatt BETANÍTOTT HIDEGBURKOLÓVÁ KÉPEZZÜK A tanfolyam 1982. szeptember 20-án kezdődik Budapesten. JELENTKEZHETNEK: IS—35 év közötti férfiak. Az elméleti képzés Idejére átlagkeresetet, egyébként teljesítménybérben való foglalkoztatást biztosítunk. Vidékieket térítésmentes munkásszálláson helyezzük el. A tanfolyam elvégzése után kiemelt bérezéssel állandó budapesti foglalkoztatást biztosítunk. Érdeklődni lehet az alábbi címen: Duna—Tisza közi Állami Építőipari Vállalat Kecskemét, Klapka u. 34. Munkaerő-gazdálkodás. A KAEV 4. SZ. GYARA FELVESZ esztergályos, lemezlakatos, szerelő lakatos, fúrás, marós, szakmunkásokat, köszörűst és betanított női dolgozókat. Jelentkezni lehet a gyár munkaügyi csoportjánál, GYÖNGYÖS, Karácsondi út 15.

Next

/
Thumbnails
Contents