Népújság, 1982. július (33. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-30 / 177. szám
4. LTURA —KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1982. július 30., péntek Festésre és égetésre váró aktok (MTI fotó — Tóth István felv. — KS) „Égetni való nők“ A Fővárosi Művészi Kézműves Vállalat Aquincumi Porcelángyára csaknem 170 éves. A gyárban — amely a legelső budapesti porcelángyár, a Hüttl-féle üzem utóda — évente 160 féle, 400 ezer darab díszmű készül. Majda Józsefné „Matyónő” figurát fest Az Ostrom, a Képzelet, a Valóság, a Repülés, a Halhatatlanság napjai — avagy, hogy kell jótábort csinálni Pesterzsébeti rajzosok Egerben „A cuccokat kérem július 16-án (pénteken) reggel 8 órára a műterembe, mert külön kis furgon viszi Egerbe. Pakolj be: temperát, vízfestéket, ecseteket, akvarell- papírt, széles ragasztószalagot, vékony tmtollat, tust, végy Rotringot 1—2 darabosat (ha nem törik szét, egy életre elég), ollót, erős kézmosószert és hozd el az eddig náladragadt felszerelést: hidegtűk, linókések stb. stb ___” Az idézet egy tábor p rogramjának részlete. A résztvevők a Hazai Fésűs- fonó- és Szövőgyár, Gaál Imre rajzszakkörösei, akik Morvay László grafikus, a Budapesti Képzőművészeti Szakközépiskola tanára vezetésével Egerben ütötték fel „tanyájukat”. Amikor felkerestük őket, műhelyükben és ideiglenes otthonukban, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Iskola épületében, naptáruk szerint Kapirgáló nap volt. — Ez a munkafeladatot takarja, pontosabban a tűzzománc technikáját — mondja a táborvezető. — Míg az Ostrom napján birtokba vettük a szobákat, addig a Képzelet napján az Egerre vonatkozó előzetes elképzeléseiket vetették papírra a gyerekek, amelyeket aztán a Valóság napján hasonlítottunk össze az igazi várossal. De volt napja a Repülésnek és a Főzőcskének is, amikor pedig elérkezünk a vasárnaphoz, az lesz a Nagy Visz- szavonulásé: indulunk haza. Nagy gyakorlatunk van már a táborozásban, hiszen a nyolc évvel ezelőtti megalakulásunk óta minden esztendőben eltöltünk két nyaralóhetet az ország valamelyik táján. Voltunk már Zebégé ny ben, a Zsámbék melletti Bajnán, a bulgáriai Gabro- vóban, tavaly pedig Pannonhalmával ismerkedhettek meg a gyerekek. Nagyon fontosak ezek a kiruccanások, hiszen a résztvevők egytől-egyig pestiek, így aztán volt olyan közöttük, aki például a bajnai utcákon látott először lovat. De az élménygyűjtés mellett nemcsak ezért készülünk szinte egész évben lázasan a két hétre. Az eltöltött napok során mindenki a kedvencének élhet: rajzolhat. Még jobban megismerkedhet a különböző grafikai technikákkal és módszerekkel. Míg a friss alkotások között tallózunk, a gyerekek kezei alatt újak születnek. Egyik szebb, mint a másik. De nemcsak „szépek”, híven tükrözik a programtervezet utolsó mondatát is: „KÉRÉSEM A FELELŐSSÉGTELJES, SZIGORÚAN SZABAD, DE HATÉKONY ÉS FEGYELMEZETT MUNKA, *A REND, A TISZTASÁG ÖNTEVÉKENY BETARTÁSA.” — A szakkörben . elsősorban közösségi nevelés folyik, aminek ürügye a rajz és az esztétika — szólal meg ismét Morvay László. — Ez nagyon lényeges, ez nem művészpalánta-képző! Cukrásztanuló, általános iskolás, gimnazista, faipari szakmunkástanul ó jár közénk, ha mégis valakiből művész lesz, az már nem a mi hibánk. — 1974-ben végeztem a főiskolán, és még mindig abból élek, amit itt tanultam Blaskó, Seres, Katona vagy Nagy Ernő tanár úrtól. Az itteni évek során határoztam el azt is, hogy egyszer majd lesz egy szakköröm ... — Azóta nagyon szép sikereket ért el „csapatával”... — Nem dicsekszünk, de a gyerekek rajzai sűrűn feltűnnek az Elet és Irodalom vagy az Űj írás lapjain. Volt már önálló kiállításunk Belgiumban, Bulgáriában és Indiában is. De mégsem igazán ez a nagy érdeme ennek a körnek, hanem az, hogy sokkal nagyobb ízlésformáló hatása van, mint az először látszik. Ugyanis közvetlen és nagyon jó a kapcsolatunk a szülőkkel. Most is itt voltak, meglátogattak minket, együtt kirándultunk egy bérelt busszal a Szalaj- ka-völgybe. Tehát szinte működik egy „háttérszakkörünk” ... Fiatalok, apukák, anyukák és nagymamák részvételével. Sok mindent megbeszélünk együtt, kérik és igénylik a segítségemet. Jó hallani, amikor a gyerek beleszól egy-egy beszélgetésünkbe és okosan érvelve elmagyarázza, miért nem tetszik neki az a porcelán oroszlán otthon, a nagy komódon ... (szilágyi) Hogyan került haza Kossuth könyvtára? A Magyar Munkásmozgalmi Múzeum új szerzeményei között található egy vasláda — ebben őrizte dr. Ladányi Ármin, a volt Országos Munkás Jogvédő Iroda tagja, a szociáldemokrata párt jogászcsoportjának egyik vezetője a legfontosabb iratait. A láda Ladányinak a közelmúltban a családtól megvásárolt hagyatékából került elő. Ebben az iratok között értékes dokumentumokat találtak a kutatók: a Kossuth Lajos turini könyvtárának hazahozatalát szervező bizottság üléseinek teljes jegyzőkönyvi anyagát, s a bizottság pénztárnaplóját. A kétszáz darabból álló iratgyűjtemény az 1890-es évek közepéről származik. Ezekben az években működött Magyarországon a Kos- suth-könyvtárbizottság, amely a nagy államférfi halála után átalakult Kossuth- emlékbizottsággá. A bizottság egyik célja az volt, hogy Kossuth turini könyvtára mindenképpen hazakerüljön. Ennek a testületnek volt az elnöke Eötvös Károly jogász, akinél Ladányi Armin ügy- védbojtárkodott. Feltehetően Eötvöstől örökölte Ladányi ezeket az iratokat. A bizottság sikeresen végezte munkáját: az 1890-es évek második felében a könyvtár Magyarországra került, s először a Nemzeti Múzeumban őrizték. Kossuth Lajos turini könyvtára jelenleg az Országos Széchenyi Könyvtár tulajdonában van. A közeljövőben a Magyar Munkás- mozgalmi Múzeum a most talált anyagot is átadja a könyvtárnak, ahol a szakemberek részletesen dolgozzák majd fel az iratokat. BÁRÁNY TAMÁS : a FÉSŰK MELEGE VIII. — De gyönyörűen mondja — sóhajt magában Gitta, s kínlódva igyekszik papírra rögzíteni az expozíció szavait, — Éppen ezért az a meggyőződésem .tiszteit kantár- sai-rn, hogy még az eddiginél is exrtenzívebb konzultáció tárgyává kell tennünk .. Ebben a pillanatban megszólal a titkári asztalon a telefon; a főmérnök elakad, és szemnehányóam pillant Gittára. Amaz szabadkozva tárja szét karját. — A központnak leszóltam, hogy ne kapcsoljanak senkit... De ez a várost vonal/ Főnöke inti hogy vegye fel a kagylót — Halló! Kit, kérem? — Gitta óvatosain leteszi a kagylót, s rábök Kovács főmérnökre. — Tiborka, magát kérik. — Miért nem mondta, hogy értekezlet?! — csóváljál dühösen a fejét a férfi, s kelletlenül emelkedik is fel. — A feleségének?! — kérdi vissza megbotránkozva Gitta. — Szia, szívem — emeli fel a kagylót Tibor. — Tessék, parancsolj. — Megfeledkeztél a megállapodásról, Tibikém? — A hang barátságos, de mögöttes tartományaiban fenyegető, ezt a férfi világosan érzi. — Miért? — kérdi ártatlanul, ezzel is időt nyer. — Mert még nem hívtál! — Persze, hisz még nem volna mit mondanom. — Beszéltél már az öreggel? — De drágám, hát egy értekezlet kellős közepén ülök ... Látod, Gittuska vette fel a telefont.. — Persze. A titkárnőd mondta, hogy Gézánál vagy- tctk. — No látod! Itt ülünk, nyakig az értekezésben ... — De nem feledkezel meg az öregről!? — Ugyan szívem! Ahogy megbeszéltük. De most búcsúzom is, mert föltartom a többieket! Fülöp most bűbájos mosollyal csókot dob a levegőbe. — Fülöp igazgató úr üd- vözöltet! — Köszönöm — mondja kimérten Kata. — Én is! — kiáltja Szász Bálint. — Szász igazgató elvtárs is! — Köszönöm! Én is üdvözlöm őt. — És én is kézcsókom küldöm! — int gyorsan Réz Ernő. — Réz igazgató kartárs is! — tolmácsol Tibor. — No csókollak, szívem. Majd hívlak! — És kattan a készülék. — ... egyszóval — folytatja nyomban Fülöp Géza —, ott tartottunk, hogy még az eddiginél is _ extenzívebb konzultáció tárgyává kell tennünk a vállalaton belüli intenzív kooperáció virtuális, sőt nyugodtan állíthatom: most már direkt potenciális formációit! — Nincs rá keret! — rázza a fejét erélyesen Réz Ernő. Bagyula, az anyagmozgatók csoportvezetője felpattan. — Igazgató úr, tessék már rászólni a Réz szaktársra! Én hat éve vagyok góré a keccsölőknél, de a Réz szak- társtól én itten még mást eddig soha nem hallottam! Szász Bálint megértő pillantást vet Bagyulára, majd Réz Ernőt simogatja végig atyai tekintete, és nyájasan bólint. — A kérdést alaposan meghányjuk-vetjük, elvtársak! Bagyula a szája szélét rágja. (Folytatjuk) Pisztácia! Pisztácia fagylalt. Hogy hol lehet ilyen nevű fagylaltot enni? Az egyik közeli falu maszek cukrászdájában. Egyetlen helység, két-három parányi asztalkával, ízléses berendezés, sok kedves mosoly, udvariasság. A falon a felirat: III. osztály. — Visszajön a maszek világ! — Miért jönne? Van fagyialtos és cukrászda minden faluban. — Miért nem volt eddig? — Mert az államnak nem érte meg, hogy legyen! — Miért éri meg a maszeknak? — Jó kérdés! A maszeknak ott a háza, ő maga építette. Ott alakította ki a cukrászdát is. A saját pénzén! És egy- egy falu, meg az átmenő forgalom nyalja onnan a fagylaltot és issza a kávét. Barátunk nem nyugszik, ragaszkodik, hogy választ kapjon a feltett kérdésre. — Mit is mondott? — Persze, persze! Szóval, hogy visszajön a maszek világ... — Először is; Ettől még nem jön vissza! Az alapok szilárdak! Másodszor — fogadjunk! —, ha leszavaztatnánk a jó népet, hogy maszek világ, vagy nem maszek... — Akkor? — Nos? Tippeljen valamit! — Azt mondanák, hogy nem maszek! Legalábbis a nagy többség. — Ide figyeljen! Attól, hogy valaki fagylaltot, meg kávét árul a saját házában, boltjában, ötezer embernek, har- fnadosztályú áron, attól még nem inog meg a szocializmus. Felcsillan a szeme! Mondani akar nagyon valamit: — És mit szól a maszek teherautóshoz, a butikoshoz, a zöldségeshez, a vendéglőshöz, ahol nem egy, hanem se* ember... — Mit szólnék? Amit az előbb! Mi a jobb magának? Ha van elég teherautó, amikor hurcolkodni akar, vagy ha nincs? Ha van kisvendéglő, ahol olcsón enni akar, vagy ha nincs? — De miért nem csinál sok kisvendéglőt, kisboltot az állam? — Mert ráfizet! Nagy a befektetés, sok a rezsi! Csinálja inkább a maszek, és szolgálja ki tisztességgel a lakosságot. Vakarja a fejét, meditál, jó szívvel félti az eszmét. — Mondja! Ez szükségmegoldás? — Természetesen! Elvégre átmeneti társadalomban élünk. — Milyenben? — Igen-igen! Szóval, amint tapasztalja, a szocializmusban is kellenek egyéni vállalkozók, rátermettek, ügyesek, akik saját pénzüket, házukat, munkájukat adják oda, kockáztatják. Közbevág... — Azért, hogy meggazdagodjanak! — Hátaztán! Dolgozik, hajt családjával, társaival együtt, és pénzt szerez. Jobban él, mint a többi! A többi pedig igénybe veszi az ő munkáját, szolgáltatásait. Mi jobb magának? A világvégéről beutazni a városba, egy fagylaltért, vagy ott helyben elszopogatni egy maszeknál? Elhallgat. — És ha belebukik a vállalkozásba? — Akkor a maszek bukik bele, és nem az állam. Amikor elmegy, a fagylalt nevét mondogatja: „Pisztácia”. — Mit jelent ez? — Fagylaltot — mondom, és sarkon fordulok... Szalay István Hatvani Galéria-naptár Szobrok és színháztörténet — Lukács Margit, Várady Hédi pódiumestjei - Galériabusz a Balatonhoz Augusztusiban is gazdag, változatos programot ígér a Hatvani Galéria, amelynek kétségtelen „slágere” az egész hónapban nyitva tartó „A magyar színház” című kiállítás, amelynek múltszázadi, sokszínű történeti ányagát — művészportirék, színpadképek, makettek, jelmezek, különböző relikviák — egy részt a Magyar Színházi Intézeti, másfelől magángyűjtők bocsátották az intézmény rendelkezésére. A gallériakeirtben ezzel párhuzamosain Nagy Sándor Mun- kácsy-díjas szobrászművész nagyobb méretű, mészkő alkotásait tekinthetik meg az ide látogatók. A Galéria-pódium két jeles vendéget is fogad a hónap folyamán, ést az első műsor — augusztus 9-én, hétfőn este fél 8-kor — szorosan kapcsolódik a nyitva tartó színháztörténeti kiállításhoz. Lukács Margit Kos- suth-díjas, kiváló művész lesz ekkor a pódium vendége, aki a meghívás kapcsán így nyilatkozott lapunknak: „örülök a galéria invitáció- jánaik két okból is! Művészpályám során először talál- kozhatom a hatvaniakkal, másrészt izgat a feladat. Színháztörténész barátom, dr. Cenmer Mihály, aki az esten bevezetőn tart, kérte, kiemelten szemelgessek részleteket egyik legnagyobb sikerű szerepemből, a Tragédia Évájából, mivel Madách Imre műve a kiállításon is dominál. Természetesen engedtem a kérésnek, és most ismét gyakrabban forgatom e remekmű szövegkönyvét a találkozóig...” ★ Augusztus 24-én, kedden este fél 8-kor nem kevésbé vonzó színművésznőt köszönt hetnek a Hatvani Galéria pódiu meséjének látogatói. Ez alkalommal Várady Hédi Kossuth-díjas, kiváló művész önálló estjét rendezik meg. A sok dallal, humorral átszőtt 'műsor másik közreműködője a Hatvanba már szinte „haza járó” Puskás Sándor zongoraművész lesz, aki egyben Várady Hédi zongorákíséne- tét is ellátja. Az pedig már hagyománynak számít a Galéria életében, hogy a hónapról hónapra szervezett különb use az idén augusztusban, mégpedig 28—29-én ismét a Balaton partjára srálüítja utasait. Itt az első 'napon Tihany történelmii, műemléki nevezetességeivel ismerkednek a hatvaniak, megtekintik a múzeum ínyári kiállítását, majd két jéles alkotóval, Borsos Miklós szobrászművésszel és 'Illyés Gyula íróval találkoznak. A galériabusz utasai másnap Badacsonyban ellátogatnak az Egry József Múzeumba1, és hajókiránduláson veséinek részt, hegy csak az esti órákban induljanak vissza Hatvanba.
