Népújság, 1982. július (33. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-29 / 176. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXIII. évfolyam, 176. szám Ara: 1982. július 29., csütörtök 1,40 FORINT AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA A FUVAROZÓKNAK NEHEZEBB Az ötnapos munkahét tapasztalatairól A szállítási bizottság ülése A hét vége a pihenésé: régóta kialakult életritmus szabályozza ezt az embernél. Aki hajlandó a szomba­tot, vasárnapot munkával tölteni, azt külön meg kell fizetni. Cgy tűnik, nem mindenütt van mód erre az ösztönzésre, Különösen az ötnapos munkahét általá­nossá válása óta... Budapestre érkezett a Libanoni KP küldöttsége A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsá­gának meghívására szerdán Budapestre érkezett a Li­banoni Kommunista Párt küldöttsége, amelyet Nádim Abdel Szamad, a párt politikai bizottságának tagja, a központi bizottság titkára vezet. A delegáció tagja Georges Battal, a párt politikai bizottságának tagja. A libanoni vendégeket a Ferihegyi repülőtéren Nagy Gábor, az MSZMP KB külügyi osztályának he­lyettes vezetője fogadta. (MTI) Fogadás a megyei pártbizottságon Elbúcsúztak a targovistei fiatalok Sok kicsi 1980-ban először, a kö­zelmúltban pedig már ötö­dik alkalommal hirdette meg a Műszaki és Termé­szettudományi Egyesüle­tek Szövetsége, a „MTESZ az energiatakarékosságért” pályázatot. Az eredményhirdetés, a díjak kiosztása nem tett pontot egy-egy forduló végére. A társadalmi szer­vezet ugyanis a pályázatok sorsát továbbra is figye­lemmel kíséri, s arra ér­demes javaslatok megva­lósítását és széles körű el­terjesztését szorgalmazza. Az elmúlt két év termé­séből összesen 162 pálya­munka, a beérkezett javas­latok csaknem 40 százaléka ígérkezett hasznosítható- nak. Természetesen az el­méletileg jó megoldás még nem garancia arra, hogy a gyakorlatban is megáll- . ja a helyét. Á figyelemmel kísért javaslatok 17 száza­léka hullott ki a rostán. Vagy azért, mert az érde­kelt vállalat időközben jobb, gazdaságosabb meg­oldást talált vagy azért, mert az ötlet kivitelezésé­hez hiányzott a pénz. A tapasztalatok ugyan­akkor azt mutatják, hogy a vállalatok érdeklődése az utóbbi időben megélén­kült. Ügy tűnik, az ener­giahordozók drágulása erő­sen ösztönzött a pazarlások megszüntetésére. Feltehe­tően ennek köszönhető, hogy a 162 javaslat 30 szá­zaléka megvalósult, további I harminc százalékuk hasz­nosítása pedig megkezdő­dött, s az ebből származó haszon körülbelül 800 mil­lió forintra becsülhető. A dolog természeténél fogva szerepelnek a pá­lyamunkák között olyan módszerek is, amelyek megvalósítása már a pá­lyázat meghirdetésének idején — a pályázati fel­tételek szerint azonban legfeljebb egy évvel koráb­ban — megkezdődött. Ilyen esetekben természe­tesen nincs szükség a tár­sadalmi szervezet támoga­tására. Arra azonban igen, hogy az egyik vállalatnál hasznosnak bizonyult mód­szereket másutt is megis­merjék. A MTESZ energia­takarékossági pályázata is hozzájárult például ah­hoz, hogy a szemes termé­nyek nedvestárolásának megoldására több mint hetven termelőszövetkezet adott be energiaracionali­zálási hitelkérelmet. De az iparvállalatok is tanulhat­nak egymástól. A Rába Magyar Vagon- és Gép­gyárban például kidolgoz­ták egy üzemcsarnok kor­szerű, energiatakarékos vi­lágítási rendszerét, amelyet a Ganz-MÁVAG-ban és a Csepel Művekben örömmel fogadtak, s hozzá is kezd­tek a módszer megvalósí­tásához. A MTESZ energiatakaré-. kossági pályázatának ed­digi eredményei kedvezőek. Ennek azonban csak egy része a forintban is kife­jezhető haszon. Legalább ennyire fontos, hogy a tár­sadalmi szervezet a javas­latok aktív támogatásával, az érdeklődés állandó éb­ren tartásával szemléletet is formál. S ezzel segít ab­ban, hogy a hasznos ja­vaslatok a vállalatoknál minden különösebb rábe­szélés, támogatás nélkül, magától értetődően való­suljanak meg. K. J. „Amit szerettünk volna el­kerülni, nem sikerült: a he­ti munkaidő csökkentésével a szabad hétvégék terjed­tek el szinte mindenütt. Szombaton és vasárnap sem fuvaroztatni, sem árut fo­gadni nem akarnak a meg­rendelők.” így kezdődött az egyik felszólalás a Heves megyei szállítási bizottság szerdai ülésén, ahol az öt­napos munkahétnek a közle­kedésre, áruszállításra gya­korolt hatásáról volt szó. Az említett véleményt tük­rözte összességébep Zámbori Ferencnek, a megyei tanács építési-közlekedési osztálya vezetőjének előterjesztése is. Rosszabb lett az eszközök kihasználtsága az elmúlt félévben, holott a röv-idebb munkahetet a szállítási ága­zatban is elsősorban na­gyobb hatékonysággal lehet­ne ellensúlyozni. E témáihoz kapcsolódva, az országos helyzetképről adott tájékoztatást Petényi György, a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium kép­viseletében. Szólt arról, hogy a gazdasági növekedést be­folyásoló központi intézke­dések is érezhetőek a szál­Épp negyedszázada, hogy életbe lépett a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség alapokmánya. Magyarországon szakmai, műszaki vonatkozásban a NAÜ partnere, az Országos Atomenergia Bizottság, melynek ajánlásai alapján Azt mondják, a víz oltja legjobban a szomjat. Ha ez igaz is, ilyentájt sokan az üdítőkre, kevesebben, de annál inkább a sörre es­küsznek. Meggyőző ez a népszerűség, sőt a fogyasz­tók igényei mintha évről évre növekednének. Hogy mit jelent ez a kereskede­lemnek és a gyártóknak? A tapasztalatok összegzé­sének foghatjuk fel, amit egy-egy település, városrész, lakótelep forgalmas boltjai­ban az üzletvezetők mond­tak. Heves, Zrínyi úti ABC: „a sörnek nem kell fél nap, hogy elfogyjon, utána nincs, mert egyszer szállítanak. Üdítőből majdnem naponta egy kocsival kérünk és ka­punk”. Eger, Belvárosi ABC: „péntektől keddig nem volt borsodi sörünk, üdítőkből nagy a választék, van diabe­tikus is”. Mátrafüredi, Vö­rösmarty úti bolt: „ha jó idő van, egy nap alatt el­fogy, rossz időben 48 óra múltán. Hetente pedig rit­kán szállítanak kétszer”. lításban. Egyre inkább álta­lánosítható a tapasztalat, hogy a fuvarozóknak ver­senyezniük kell az ügyfe­lekért, s különböző kedvez­ményekkel igyekeznek meg­rendelőket találni. A hét végi szállítások igen­csak rossz képet mutatnak. A Volán 4. számú Vállalat 600 tehergépkocsijából az elmúlt félévben szomba­tonként 245, vasárnap pedig mindössze 46 dolgozott át­lagosan. Ugyanakkor hétköz­ben a nyújtott műszakok sem elegendőek a torlódó feladatokhoz. Terjedne a kontérenes szállítás: a meg­rendelők telepein vasárnap még arra sincs ember, aki megmutatná, hová tegyék le a lezárt tartályokat. A Mis­kolci Vasútigazgatóság kép­viselője is hasonló gondok­ról szólt. A munkaidőcsök­kentés ,miatt a túlórafel­használásuk 27 százalékkal lett több, ugyanakkor — s ez a vasútnál igen sok pénzbe kerül! — a teherfor­galomban hétvégeken részle­ges üzemszüneteket kell el­rendelni a csökkent igény- bevétel miatt. az ügynökség sok magyar szakértőt alkalmaz. A tech­nikai segélyprogram kere­tében az ügynökség fejlődő országokban felállítandó nukleáris orvosi és egyéb kutatólaboratóriumok fel­szereléséhez magyar műsze­reket vásárol. Gyöngyös, Mérges úti Mátra- kapu-ABC: „szombaton a helyére sem tudtuk rakni, szinte a kocsiról elvitték a vevők. Majdnem veszekedés lett belőle. Jugoszláv és né­met sörünk általában van, csak magyar nincs”. Halljuk a miérteket. Első­ként Nyúl László, a Borsodi Sörgyár egri kirendeltség­vezetője magyarázta: — Az alapvető gond, hogy a hazai gyárak kapacitása nem fedezi a mai szükség­leteket. Az importsörök ezt az űrt nem pótolják. Egyéb­ként a söripar ezt minden szezon előtt „beismeri”. Ez­úttal a rendkívüli időjárás, a nagy meleg, amely május­tól köszöntött ránk, tovább fokozta a sör iránti keresle­tet. Megpróbáltunk mi is igazodni ehhez, első félévi tervünket 1500 hektoliterrel túlteljesítettük! Ennek elle­nére a hozzánk tartozó hat­van község hatszáz üzleté­ben, a hevesi járástól Isten­mezejéig akadtak kevésbé ellátott területek. A Kőbányai Sörgyár gyön­Luda Miklós, a megyei pártbizottság munkatársa felszólalásában úgy véleke­dett, hogy adatokkal kelle­ne kimutatni, hol milyen károkat okoznak a hét végi üresjáratok. A szabályozás­ban mindenképpen úgy kell ösztönözni a termelőket, hogy érdemes legyen a hét végi fuvarozásokkal is fog­lalkozniuk. Ehhez kapcsoló­dott Maróti Sándornak, a megyei tanács elnökhelyet­tesének összegző véleménye is. A tanácskozás vezetője a hatásosabb ösztönzés lehető­ségeiről szólt. Régóta érvé­nyes például az a munka­ügyi miniszteri rendelet, amely a hét végi vasúti ra­kodásnál kifizetett bért men­tesíti a bérszínvonal-szabá­lyozás kötöttségei alól. En­nek kiterjesztése vagy ha­sonló lehetőségek teremtése bizonyára növelné az érde­keltséget. A ZÖLDÉRT képviselőjé­nek javaslata alapján felül­vizsgálják a megyében az iparvágányok kihasználtsá­gát, s az áru esetleges át­irányításával csökkenhet­nének a szállítási költségek. Ugyancsak a ZÖLDÉRT pa­nasza : a gyümölcsszezonban oly fontos hűtővagonoklból nagyon keveset ad a MÁV. A vasútiigazgatóság ígérete szerint némi javulás várha­tó e téren a következő he­tekben. A Paksi Atomerőmű épí­tésével kapcsolatos környe­zetvédelmi program kereté­ben már nyolc éve részt veszünk a Duna rádióökoló­giáját vizsgáló nemzetközi kutatásokban. A NAÜ jubileumával kap­csolatos interjúnkat lapunk 2. oldalán olvashatják. gyösi kirendeltségének veze­tője, Tóth Lajos, mást is említett: — A gyár - időnként nem tud megfelelő számú tank­autót biztosítani a szállítás­hoz. Jelenleg kevés a dol­gozónk is, rakodóhiánnyal küszködünk és a Volán sem képes annyi kocsit adni, mint kellene. Az igényeket követ­A megyénkben tartózkodó, Radoszlav Radev titkár ve­zette targovistei Komszomol- delegációt szerdán délelőtt fogadta Barta Alajos, az MSZMP Heves megyei Bi­zottságának titkára, s tájé­koztatta őket szűkebb ha­zánk gazdasági, politikai és kulturális életéről. Ezután bolgár' vendégeink, a KISZ Heves megyei Bizottságának vezetőivel találkoztak baráti beszélgetésen, amelyen át­tekintették a két testvérme­gyei ifjúsági szervezet fiz esztendeje fennálló együtt­működését. Délután a kül­A diákok szünidei mun­kája enyhít a vállalatok időszakos nyári munkaerő­gondjain, segítséget jelent a szülőknek a nyaralási költsé­gek előteremtésében. Peda­gógiai jelentősége sem elha­nyagolható, hiszen munkára neveli a fiatalságot. A keres­kedelmi és szolgáltató válla­latok az idén is Örömmel fogadják azokat a fiatalokat, akik egy-két hónapra beáll­nak a pultok mögé, segíte­nek az árufel töltésnél, vagy a szállodákban konyhai ki­segítő, londíneri, takarítói, szobalányi teendőket látnak el. A fővárosban az idén mintegy 80 kereskedelmi és szolgáltató vállalt kínált nyári munkalehetőséget a diákoknak. Az ország számos vidéki városában és az üdülőkör­zetekben is szívesen alkal­maznak diákokat nyári munkára. A Baranya és Tol­na megyéket ellátó Mecsek- FÜSZÉRT Nagykereskedelmi Vállalatnál csaknem félszáz tanulót foglalkoztatnak rak­tári, áruelőkészítői és kocsi­kísérői munkakörben. Ko­márom megyében a Generál és az Uniker Kiskereskedel­ni lehetetlen. Csúcsidő van. A gyöngyösi járás 404 egy­ségét egyébként az elmúlt év hasonló időszakához ké­pest valamivel több sörrel tudtuk ellátni. Nem új keletű a megálla­pítás, miszerint rég nem (nemcsak) borivó nemzet a magyar, minthogy a sör sem csupán nyári ital ma­napság. Korábban a téli ter­meléssel tartalékolni tudtak a szezonra, most viszont az év bármelyik időszakában elfogy a készlet. A statisztika szerint ma nálunk egy lakos­ra — tehát a csecsemőkre is döttség tagjai Sírokba láto­gattak, ahol üzemlátogatá­son, s a Mátiravddéki Fém­művek KISZ-es fiataljaival baráti összejövetelen vettek részt. Ma, délelőtt Hatvanba utaznak testvérmegyénk if­júsági vezetői, ahol a Lenin tsz fiataljainak mindennapi munkájával, életével ismer­kednek. Ezt követően Buda­pesten városnézés szerepel a programban, majd vendáge- inik a késő délutáni órák­ban utaznak vissza Targo- vistébe. mi Vállalatoknál dolgoznak nagyobb számban diákok a nyári szünidőben. Pest megyében az idei nyári szezonban mintegy 300 tanuló segíti a kiskeres­kedelmi vállalatok és az áfészek munkáját. Munká­jukért a felnőtt dolgozókkal azonos bért kapnak. A Bala- ton-parti kereskedelmi háló­zatban is sokan dolgoz.nak a szünidőben. Heves megyében ugyan­csak jó néhány fiatalt fog­lalkoztatnak a vakáció ide­jén. Főleg Egerben vállalnak a diákok munkát, hogy ki- sebb-nagyobb álmaik meg­valósítását elősegítsék, né­hány dolgot maguk vásárol­hassanak az új tanévre. Ta­nulók alkalmazásáról hal­lottunk hírt például a VASVILL-től, a ZÖLDÉRT- től — ahol leginkább a hűtő­házban, az áruválogatásban találnak elfoglaltságot — de a vendéglátó szakmát is többen kóstolgatják. A Pa­norámánál leginkább fagy­laltárusként, pultosként, konyhai kisegítőként próbál­ják ügyességüket, kitartásu­kat, s a Felső-magyarországi Vendéglátó Vállalatnál is jobbára a szakácsok körül dolgoznak. — 80 liter sör jut. Sörgyá­raink éves termelése ugyanis túlhaladta a* nyolcmillió hek­tolitert — s lám ez is kevés. Üdítőkből nemcsak a mennyiség, hanem a válasz­ték is kifogástalan. Hogy ez így legyen a továbbiakban is, a Fővárosi Ásvány- és Jégipari Vállalat gyöngyösi gyáregységében a dolgozók közösen vállalták augusztus 20-ig a szombati munkana­pokat. Bata József, gyáregy­ségigazgató elmondta, hogy a szabadnapokat vagy már ki­vették az ott dolgozók, vagy pedig szeptemberben kapják meg. Nyolcféle üdítő italt készítenek, a legkeresettebbek a citromfélék, valamint a kristálykeserű. Az Eger— Mátra vidéki Borgazdasági Kombinát osztályvezetőjé­től, Szoó Jánostól tudjuk, termelésüket diákműszakok­kal is fokozzák. A Márka­család tíz ízválasztéka egy­más után kerül le a gépsorok­ról. A legnagyobb mennyisé­get Márka-szőlőből állítják elő, sláger még a meggy- és a málnaízű szánsavas Márka. Az év utolsó negyedévében jelentkeznek majd a piacon szénsav nélküli üdítőkkel is. Addig sem kell üdítőre, csak legfeljebb sörre szom­jazni. Budavári Sánffor A bocsi gyárból pótkocsis teherautókon is kap palackos sört az egri kirendeltség a csúcsidőszakban (Fotó: Szántó György) Hekeli Sándor Huszonöt éves a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség Magyar szakemberek közreműködése Munkaszombat, diákműszak — üdítő ital minden mennyiségben Sörből a több sem elég Diákok a kereskedelemben és a vendéglátásban

Next

/
Thumbnails
Contents