Népújság, 1982. július (33. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-24 / 172. szám
Utak, emberek Az út: élettér. Szerepét korántsem tölti be azzal, hogy haladni lehet rajta: lehet esztétikai élmény és Kerouac-regénytéma, tragédiák színtere és versenypálya, kemény kioktatások és szolid eszmecsere fültanúja — és sok minden más is lehet még. Tőlünk: emberektől. Kőhidi Imre képösszeállítása Hogy mennyi is a mennyi: azaz egy százalék? Hát: 1 %• Pontosan ennyi ez a mennyi. De vajon tényleg csak egy a százalék? □ Olvasgatom kedvenc újságaimat — bevallom: ezt is — hallgatom a rádiót, nézem a tévét: nyilatkozatok. Ki erről, ki arról, de manapság mindenki nyilatkozik, Nyilatkozó nemzet lettünk. Ez annál is inkább érdekes, mert ezzel a nyilatkozat-dömpinggel egy időben tiltják a nyilatkozatokat és büntetik a nyilatkozókat. A főigazgató az igazgatónak, az a helyettesének, amaz meg a főosztályvezetőnek tiltja meg a nyilatkozás jogát, hogy a főosztályvezető, mint valami karikás ostorcsapást csendítse tovább, lefelé a hierarchia grádicsán, kiütve szinte a szót az alacsonyabban álló szájából. Mégis van bőven nyilatkozat, s ezekben a nyilatkozatokban igen gyakran jelenik meg — és nem is csak képletesen — az egy százalék. Esetleg a kettő. Mármintihogy minden remekül megy, akad ugyan egyszázaléknyi terv el- és lemaradás ennyi a hiba, a selejt, de hát ez oly kevés, hogy szóra sem érdemes. Egy százalék csupán! Mennyi is a mennyi: ez az egy százalék? Annyi, hogy igazán elhanyagolható a százhoz képest. Egy századrésze csak az egésznek. Ha van egy százaléknyi hiba, akkor még van 99 százalék „nem hiba”. Bár életünk minden területe, mozzanata és pillanata legalább 99 százalékos lenne. Bár mindig és mindenütt csak egy százalék hibázna és nem több. Érthető hát, hogyha szó is esik a nyilatkozatokban ezekről az „igazán szóra sem érdemes” egyszúzalékokról, hát úgy siklik el felette a nyilatkozó és a nyilatkoztató, mint a vitorlás a csendes tó tükrén: még hullám is fiiig marad utána. Igazuk is van. Minek vacakolni egyetlen százalék miatt. Csak példának: évi négymillió pár cip>őt gyárt a cipőipar. Ennek egy százaléka mindössze 40 ezer pár lenne. Ha ezt a negyvenezret elosztjuk hazánk több mint tízmillió lakosával, akkor olyan töredék szám jön ki, hogy az valóban teljességgel elhanyagolható. Az egy százalék a példánkban: „nincs százalék”. Hacsak. Igen, hacsak merő véletlenségből, én, az egy a tízmillió magyar állampolgárból, nem határozom el, hogy vásárolok egy nem töredékszámú, hanem egy teljes és szép pár cipőt, amelyről kiderül, hogy használhatatlan. Nekem. Akinek ez a pár r?*z<6£ cipő százszázalékban használhatatlan. Nálam a magyar cipőipar termelésének eredménye teljes egészében eldobni, de legalábbis kicserélni való. Így lesz lám az egyből száz — százalék. Csodálatos dolog a kombájn. Nemcsak azért, mert a legszebb, de talán a legembertelenebb munkák egyikének irgalmatlan terhét levette az aratók válláról. Ezért is persze. És nemcsak azért, mert a teherlevétel mellett gyorsabban, összehasonlíthatatlanul kisebb szemveszteséggel dolgozik, kiiktatva a hadseregnyi élőmunkát. Azért is persze. De csodálatos leg- főképpen azért, mert — csodálatos. Olyan egyszerű és egyben olyan nagyszerű ez a gép, hogy mintegy szintézise az ember technikai tudásának. Ha valamire azt lehet mondani, hogy ez aztán valóban százszázalékos, azazhogy tökéletes gép, hát a kombájnra ezt el lehet mondani. Egy ilyen gépcsodánál mit számíthat valamiféle egy százalék? És ez a csodagép, ez a technikai bravúr, ez az embert szolgáló tökéletes mechanizmus most ott áll a búzatábla kellős közepén, mellette a gépkezelő, és káromkodik. Félreértés ne essék, nem a kombájn káromkodik, annyira azért mégsem tökéletes, és ne is legyen, mert akkor mitől könnyebbülne meg a kombájnos, ha nem a káromkodástól. Egyszázaléknyi valami romlott el csak a gépben, amit most nem lehet pótolni. Hiánycikk. Legyen az egy csapszeg csupán, egy csavar a motollához, vagy egy ékszíj, avagy bármi más oly csekélység, amely mindössze az egy százalékát jelenti értékben, terjedelemben, fontosságban az egész fémszerkezetnek. Lám, egyetlen százalék hiányzik, és mégis áll az egész százszá- zalék. Ha egy gyár, amely ugyancsak ezt az ominózus egy százalékot nem teljesíti az együttműködési szerződésből, önmaga számára még megnyugtató nyereséget is elérhet termékeinek 99 százalékából. Ám a társüzem, amely az utolsó, fontos csavart nem tudja beépíteni a végtermékbe, akár komoly gondokkal is küzdhet emiatt nyereségét illetően. Olyan ez, mint a dominó. Csak egyet kell „meglökni” és dől az egész — szerződéses rendszer. Az egy százalék úgy gyűrűzik végig az együttműködési láncon, hogy mire a „végéhez” ér, már százszázalékká duzzad. Némi túlzással, egy csavarszállítmány miatt, a lánc végén álló valamelyik üzem, akár be is csukhatja a kapuit. Százszázalékos a csőd! Gyárbéli barátom panaszolta, hogy majd nyakukon maradt a milliós nagyságrendű exportjuk, mert nem tudtak határidőre szállítani a krajcáros alkatrészek hiánya miatt, amelyek sem értékben, sem a termék mennyiségében nem tettek ki még fél százalékot sem... — ... hogy megkésve, de mégis fogadták a terméket, az annak tudható be, hogy ez először fordult elő nálunk... Egy azonban biztos, azóta nagyon sanda szemmel figyelnék, bennünket — magyarázta imént említett ismerősöm é® magától értetődőnek tartotta, hogy az illető külföldi cég most ugyanilyen fenntartással figyeli más, hazai gyártópartnerének a munkáját is. Mert ugye, nemcsak nálunk ismert a mondás: aki egyszer megégette a száját... □ A cipő és a csapszeg a csavar, az export és a többi mind amiről itt és most még példaként sem volt szó: ezek mind egy százalékot jelentettek a százból. Amelyből még mindezek után is marad 99 százalék. Ha marad. Mert a százalékok a statisztikáiban szétválaszthatok, de az életben úgy összetartoznak, mint a molekulák. Egyetüenük nélkül is élektéptelen a többi — az egész. Hogy mennyi is hát a mennyi? A mind!
