Népújság, 1982. június (33. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-09 / 133. szám
NBpuimq 1982. június 9., szerda JÚNIUS 14.-AUGUSZTUS 28. Harmincezren a SZOT-gyermeküdültetésben Hetven évvel ezelőtt halt meg Ion Caraglale román lrő. Néhány magyarul is megjelent műve: Az elveszett levél, Zűrzavaros éjszaka. Száz évvel ezelőtt született Gombocz Endre botanikus, flórakutató és növényrendező, akadémikus, Gombocz Zoltán nyelvtudós öccse. 1925-től haláláig főtitkára volt a Természettudományi Társulatnak; a növénytani szakosztálynak több Ízben elnöke. Két monográfiában — 1908-ban, Illetve 1928-ban — Ismertette a nyárfákra és keverékfajaikra vonatkozó érdekes tudományos vizsgálatait. Fő működési területe egyébként a magyar botanika történetének kutatása, és Irodalmának összegyűjtése volt; ezzel kapcsolatos művel a magyar botanika korábbi történetének máig Is legmegbízhatóbb és legteljesebb forrásai. Szerkesztette a Botanikai Közleményeket, a Természettudományi Közleményt, a Természettudományos Társulat évkönyvét, s az 1934-ben megjelentetett Természettudományi Lexikont. — DALOSÜNNEP. Ma este hatórai . kezdettel rendezik meg Egerben a bazilika előtti téren az V. egri ifjúsági dalosünnepet. A városi tanács művelődési osztálya és a KÖTA megyei szervezete által meghirdetett találkozón mintegy 1500 ifjú vesz részt. A nagyszabású program egyúttal tisztelgés Kodály Zoltán emléke előtt is. — TT-ELNÖKÖK TAJÉ- KOZTATÄSA. A vasasszakszervezet TT-elnökei az egyes társadalombiztosítási rendelkezések módosításáról és az ezzel kapcsolatos mozgalmi feladatokról tájékozódtak kedden délután Egerben. Egyidejűleg értékelést kaptak a rokkantak évéről, ismertették a tisztségviselőkkel az időskorúakért való szakszervezeti tennivalókat. — MEGSZÜNTETTEK. E hét elejétől megszüntették az egri belsőségboltot. Az eddig árusított cikkeket a jövőben a Zaiár, a Dobó és az Alkotmány utcai húsboltokban vásárolhatják meg a vevők. — FOTÓTARLAT. Június 12-én nyílik az egri Megyei Művelődési Központ kisgalé- riájában Apátí-Tóth Sándor fotóművész kiállítása. A változatos anyagot július 4-ig tekinthetik meg az érdeklődők. — NDK-TERMEKEK. Ma délelőtt 9 órakor nyitják meg az Egri Áfész Skála Duett Áruházában a korábbi esztendőkben már népszerűvé vált NDK áruházi hetet, amelynek során a vásárlók gazdag kínálatból válogathatják ki a nekik tetsző Eperben: felnőttbetegek részére Bajcsy-Zstllnszky utca 8. szám alatt. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nappali ügyelet: 12.30 órától 15.30 óráig. Ügyelet helye: kórház gyermekosztálya. Telefon: 10-841. Nappali ügyelet alatt kihívás nem teljesíthető. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. l. A Nap kél 4.41 órakor, nyugszik 20.39 órakor. A Hold kél 23.01 órakor, nyugszik 6.53 órakor. Szeretettel köszöntjűk névnapjukon FÉLIX nevű kedves olvasóinkat! A mai Félix név a latin „fellx" szóból származik, Jelentése „boldog, szerencsés”. <fej{ldőjárás Várható Időjárás ma estig: Időnként erősen megnövekszik a felhőzet. Elszórtan valószínű zápor, egy-két helyen zivatar. Az északi szél élénk, néhányszor erős lesz. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. A Balaton vize 11 órakor Siófoknál 22 fokos volt. — BIZALMIAK VETÉLKEDŐJE. Az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének Heves megyei Bizottsága vetélkedőt rendezett az alapszervi bizalmiak számára. A versenyt a Heves megyei Tanács Egyesített Csecsemő- és Egészségügyi Gyermekotthona nyerte. — CSŐTÖRÉS. Hétfőn és kedden a kora reggeli óráktól az egri Egészségház utcában, a Hadnagy utcai lakótelep kilencemeletes épületeiben, illetve a Klapka utcában csőtörés okozott vízhiányt. A 250 milliméteres gerincvezeték javítását a faiba észlelése után megkezdték. — MAGÁNERŐS ÉPÍTKEZÉS. Tegnap délelőtt ülést tartott Egerben a megyei tanács ipari, építési, kereskedelmi, szolgáltatási bizottsága. A résztvevők — többek között — azt vizsgálták, hogy miként lehet segíteni a magánerős építkezést. — A SZÁMÍTÓGÉPEK TITKAI. Június 12-én, szombaton délután fél négy órai kezdettel a Megyei Művelődési Központ 22-es termében — a Sci-fi-klubban Snekszer Károly számítástechnikai rendszerező tart előadást Gondolkodik-e a számítógép címmel. — ZENÉS KOMÉDIA. Június 10-én és 11-én este 7 órai kezdettel — a gyöngyösi Mátra Művelődési Központban a Józsefvárosi Színház művészei mutatják be a Bolond vasárnap című kétrészes komédiát. A főbb szerepekben Kézdy Györgyöt, Hámori Ildikót, Székhelyi Józsefet, Szakács Esztert és Kalocsay Miklóst láthatják az érdeklődők, a rendező: Bodrogi Gyula. szám alatti rendelőben. Rendelések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: 17 órától holnap reggel 8 óráig a Kossuth tér 18. szám alatti rendelőintézetben. Telefon: 10-04. KOJAL-készenlét Egerben délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 17-396, 14-496. 10-004. Hamarosan kezdődik a nyári szünidő. A vakáció alatt tizenkilenc SZOT- gyermeküdülőben mintegy 30 ezer általános iskolást fogadnak. Az üdültetés június 14-én kezdődik, augusztus 28-án fejeződik be. Az 1. és a 6. csoport 10—10 napos, a közbeesők kéthetesek. Az első és utolsó turnus kezdete és befejezése a tanévzáróval, illetve -nyitóval egybeesik. Az iskolák elengedik az ünnepségről a beutalót kapott diákokat, ugyanis ha ez a két csoport elmaradna, 10 ezerrel kevesebben üdülhetnének. * Hegyvidéken mintegy 17 ezren, a Balatonnál 13 ezren nyaralhatnak. Együtt üdülnek az alsó- és felsőtagozatos gyermekek, akik életkor szerinti elosztásban őrsökbe, rajokba, altáborokba kerülnek. A lányok és a fiúk csaknem azonos arányEz év június 8-ig már 88- an vesztették életüket a vizekben, nagy részük a jó idő beköszönte után. Különösen riasztó az első igazi nyári hétnek — június első hetének — a statisztikája, amikor is húszán nem térhettek vissza családjukhoz. Közülük' négyen gyermek- korúak, öten fiatalkorúak, nyolcán 30 év alattiak voltak. — Jelentette be Bohár János rendőrezredes, a Belügyminisztérium Országos Rendőr-főkapitánysága köz- biztonsági és közlekedési csoportfőnök-helyettese kedden a Belügyminisztérium Művelődési Házában meg- tartott sajtótájékoztatón. Riasztó a tavalyi statisztika is, az elmúlt évben különben jelentősen növekedett a vízi balesetek és vizbe- fulladások száma; tavaly összesen 342-en vesztették életüket a hazai vizekben, Még egy jó hónap, és július 17-én megalakulásának, üzembe helyezésének 15. évfordulóját ünnepelheti a pé- tervásári ruhaüzem, hivatalos nevén a Heves megyei Ruházati Ipari Vállalat II. sz. Üzemegysége. A község központjában működő kis üzem főleg férfi- és — valamivel kevesebb — női pantallók készítésére szakosodott, de kikerül az itt dolgozó lányok és asszonyok keze alól sok szép női ruha is. A női exportcikkek ban kaphatnak beutalót. A térítési díj napi 22 forint, ez az összköltségeknek mintegy 20 százalékát jelenti, mivel napi ötszöri étkezésük ennél jóval többe kerül. A gyermekek. utaztatása — az üdülőkbe és haza — csoportos ingyenes. A programok színesek és változatosak: Ki mit tud?-verseny, táborolimpia, tv- és filmnézés, bábelőadás, tréfás szellemi fejtörő, rajzpályázat, közös éneklés, lemezhallgatás, tréfás táncest, tábortűz és még sok más ötletes társasjáték. Jut idő szakköri foglalkozásra is, mint például ajándék- tárgyak készítésére, kézi- munkázásra, stb. Évről évre visszatérő gondot okoznak a honvágy as gyermekek. Akik idén először utaznak üdülni, azoknak nem könnyű a megszokott környezettől és a szülőktől való átmeneti elszakadás. ez 75-tel több az előző év átlagánál. A vízbefulladások megelőzésének leghatékonyabb módja az úszni tudás, a fürdésre, a vízi közlekedésre vonatkozó szabályok ismerete és megtartása. A rendőri szervek kéréssel fordultak a KISZ-szervezetekhez, az úttörőcsapatokhoz és más társadalmi szervezetekhez, hogy a nyári táborokban minél több helyen szervezzék meg a fiatalok úszás- oktatását. A BM ORFK köz- biztonsági és közlekedési csoportfőnöksége tájékoztatta az érintett minisztériumok és országos hatáskörű szervek illetékes vezetőit a vízbefulladások előző évi alakulásáról, és felkérte őket a szükséges intézkedések megtételére. Bánki Endre, a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium hajózási felügyeletének vezetője elmondta: a egyébként zömükben főkés piacra kerülnek, jut belőlük azonban a Szovjetunióba és az NDK-ba is. Mint Pál Imréné szalagvezetőtől megtudtuk, most csökkent létszámmal, összesen 45-en dolgoznak, míg tavaly 49-en voltak. Ez, valamint a nem minden szempontból kielégítő munkafeltételek — nincs pl. műszerészük, így gyakran aránylag kis hiba miatt sem tudnak dolgozni egy-egy géppel — nagymértékben megnehezítik a dolgukat, hiszen tjan őket türelmesen, a szokásosnál is alaposabban kell felkészíteni, bátorítani: a rájuk váró élményeket, az új kis pajtásokkal való megismerkedés lehetőségét kell megcsillantani előttük. A gyermeküdülésről minden szükséges tudnivalót részletesen tartalmaznak a beutalójeggyel átadott nyomtatványok, amelyeket ajánlatos figyelmesen tanulmányozni. Szükségtelen sok élelmet és ruhaneműt csomagolni. A gyermekbeutalási lehetőség is korlátozott, ezért az általános iskolások csak egy alkalommal vehetnek részt kedvezményes üdültetésben. Így elsősorban azok kapnak csoportos gyermekjegyet, akik szüleikkel együtt nem jutnak el a vállalati, vagy SZOT-családos üdülőkbe és előnyben kell részesíteni a nagycsaládosok gyermekeit. közelmúltban módosították, illetve kiegészítették a vízi közlekedés rendjét szabályozó KPM-rendeletet, az úgynevezett hajózási szabályzatot. A vizeken ugyanis nagy számban megjelentek a vitorlás deszkák — a szörfök — használatukat, közlekedésüket szabályozni kellett. A rendeletmódosítás lényege, hogy vitorlás deszkákkal értelemszerű eltérésekkel — a csónakokra vonatkozó közlekedési szabályoknak megfelelően lehet közlekedni a vizeken. A deszkavitorlázást jó néhány helyen megtiltották, többek között a Dunán és a Tiszán — a mellékágak és a víztározók kivételével. Ugyancsak tilos a szörf használata a Balatonon a parttól egy kilométerre távolabbi, s az elindulást és a kikötést kivéve a fürdésre kijelölt vízterületen. olyan hónap, hogy valamelyik munkagép három napra is kiesik a termelésből, míg megérkezik a szerelő. Nem éppen irigylésre méltó körülmények közt kell tehát teljesíteniük a több mint 9 milliós tervüket, 61 ezer ruha megvarrását. Az első negyedév részarányos tervét majdnem „hozni” tudták, és a jelek szerint elsősorban nem rajtuk múlik, hogy a következő hónapokban be tudják-e hozni kisebb lemaradásukat. Turistavadító Még a területrendezés során, minden bizonnyal „városképi okokból" megszüntették a gyöngyösi kisvasúinál hosszú-hosszú éveken át működött — küllemre talán kevésbé dicséretes', az ellátása alapján azonban igen nép. szerű — büfét. S azóta tanácstalanul forog, topo- /rog az idegen, hasztalan töri a fejét a helybeli is, ha szomját szeretné oltani, netalán megkíván néhány jó falatot, cukorkáért, fagyiért nyafog a gyerek. A közelben ugyanis nincs olyan hely, ahol ilyesfajta kívánságokat teljesítenének, kiváltképpen pedig ünnepnapokon. Jogos a bosszúság — és az igény a fölszámolt vendéglátó egység sürgős pótlására: mivel naponta százak utaznak a kedves vonaton. A kirándulók igényeit már faluhelyen is sokszor maximális buzgalom, mai próbálják kielégíteni — »ároson sokkal inkább így kellene. Vagy Gyöngyösön úgy tartják, hogy az a leghatásosabb, ha a turista fárasztó bevásárlással kezdi a kocogást, a mátrai út előtt vagy után nyakába veszi a várost edzés gyanánt? (-ni) GELKA-ügyelet a Mundial idején Megerősített ügyeletet tart a GELKA a labdarúgó-világbajnokság idején, június 13-a és július 11-e között. Budapesten a fekete-fehér és színes televíziók, valamint a központi antennák javítását a nyitva tartási idő alatt a hét minden napján reggel 7 órától 21 óráig a 333-333-as telefonszámon jelenthetik be a tulajdonosok. A vidéki ügyeleti szolgálatról a szervizekben elhelyezett ügyeleti rendben tájékoztatják az ügyfeleket. A MERKUR-tól jelentjük Gépkocsi-átvételi sorszámok Június 8-án; Trabant Lim. H. (Bp.) 12 322 Trabant H. Combi (Bp.) 15 Trabant Llm. (Bp.) 9 283 Trabant Llm. (Db.) 5 504 Trabant Llm. Sp. (Bp.) 1053 Trabant Llm. (Db.) 3 273 Trabant Combi (Bp.) 3 829 Wartburg Lim. (Bp.) 1468 Wartburg de Luxé (Bp.) 9148 Wartb. de L., tol. (Bp.) 1689 Wartb. Lim., tol. (Bp.) 1150 Wartburg Tourist (Bp.) 3 804 Skoda 105 S (Bp.) 6 091 Skoda 105 S (Db.) 4 686 Skoda 120 L (Bp.) 8 648 Skoda 120 L (Db.) 4 945 Lada 1200 (Bp.) 10 459 Lada 1200 (Db.) 10 863 Lada 1300 (Bp.) 0 498 Lada 1300 (Db.) 4 060 Lada 1500 (Bp.) 1277 Lada 1500 (Db.) 5 000 Lada 1600 (Bp.) 2 870 Lada 1600 (Db.) 1 591 Lada Combi (Bp.) 3 891 Lada Combi (Db.) 1656 Moszkvics (Bp.) 11 363 Polski Fiat 126 p (Bp.) 11 487 Dacia (Bp.) 5110 Dacia (Db.) 4 311 Zasztava (Bp.) 663 Már a fáraók is pipáztak Egy felfedezés nyomán bizonyítottnak látszik, hogy a dohányzást már az i. e. 2000-ben is ismerték Egyiptomban. A gizai piramisok közelében építési munkálatok során 35 fáraósírra bukkantak. Ezekben találtak terrakotta pipákat és más, dohányzáshoz való szerszámokat. A régészek szerint az igen jó állapotban feltárt sírok az i. e. 2060 és 1785 közötti időből valók. árukat. Sajtótájékoztató a vízi balesetekről MEGÁLL A TUDOMÁNY PÉTERVASARAN Ha a ruhaüzemben lerobban a NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: GYURKÓ GÉZA. Főszerkesztő-helyettes: KAPOSI LEVENTE. — Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: DR. NOSZTICZIUS FERENC. - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-350. Telefon: 13-352; 13-503; 13-644; 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger,Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063—349. Telefon: 12-656; 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— Ft, negyedévre 102,— Ft, egy évre 400,— Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ. - HU ISSN 0133-0705. Itt most éppen műkódlk, de sajnos, sokszor „lerobban” a vasalógép (Fotó: Perl Márton) Ruha minden mennyiségben — dolgozik a ruhaüzem